Magyar Ujság, 1871. június (5. évfolyam, 125-147. szám)

1871-06-10 / 131. szám

ORSZÁGGYŰLÉS. A főrendiház ülése június 9-én. Elnök: Majláth György. Az Illés kezdődik d­. e. 11 órakor. Napirenden van a képv. h­áz viszonválasza a telepítvényesek ügyében, és gr. Apponyi György­nek erre vonatkozó határozati javaslata. Minde­nekelőtt a képv. ház üzenete és a határozati javaslat felolvastatik. Apponyi Albert gr. jegyző: (Olvassa a képv. ház üzenetét és a határozati javaslatot.) Apponyi György gr.: A mélt. elnök ! Mélt. főrendek! Miután indítványom indokolt, nem fogom a mélt. főrendeket untatni újabb érvek felhozásával. Én csak arra szorítkozom, hogy az indítványt a mélt. főrendeknek bölcs elhatá­rozásába ajánlani bátor vagyok, fentartván ma­gamnak a zárszót azon esetre, ha indítványom megtámadtatnék. Lipthay Béla dr.: Nmélt, elnök ! Mélt, fő­rendek ! Mindannyiszor sajnálni kell, ha a t. hozó testületek közt vélemény­különbség támad és nem a viszályos kérdések kellő indokolásá­ban kerestetik a fősúly, hanem a szenvedélyek felzaklatása által némi pressio kívántatik gya­koroltatni ; sajnálatos az még inkább akkor, ha az egyik t. hozó testület azzal véli czéljá­­ elérni, hogy a másik testület állását aláássa a végből határozatainak tekintélyét csorbítja. És sajnálkoznunk kell, ezen annyival inkább, mert ily csorbított állás mellett még sokkal kevésbé lesz képes a főrendiház megfelelni hivatásának, mely a szenvedély uralma alatt álló tárgyalá­soknál mérséklésre van hivatva. A főrendiház sohasem ámította magát azzal, hogy jelen alakjában azon czélnak teljes mér­tékben megfelelni képes, melyre a két kamarára alapított parlamentáris rendszer mellett a felső ház hivatva van. A főrendiház tagjai ezt be­látva maguk is reform szükségét belátták, még­is kísértették annak initiatíváját és erre sürget­ték is a kormányt, s hogy nem rajtunk múlt, hogy annak még eddig eredménye nem lett azt, úgy hiszem, hogy szorosabban és bővebben igazolnom nem szükséges. Méltóztassanak kö­rültekinteni itt ez üres padokon és leghatározot­tabb bizonyságát látják annak, hogy mennyire félszeg álláspontot foglal el a főrendiház. En­nek igazolásául szolgál még inkább az is, hogy a főrendiház tagjai, kik hazájuk iránti kötelmei­ket a törvényhozásban leróni iparkodnak, in­kább a képviselőházba választatják be magukat mintsem, hogy itt feleljenek meg ebbeli kötel­meiknek. Ha mi mindamellett itt helyeinket betöltjük, határozottan csak az alkotmányunk által ránk parancsolt kötelességet teljesítjük és teljesíteni fogjuk ezt mindakkoráig, m­íg törvényeink ve­lünk így rendelkeznek. Vájjon képesek leszünk-e sokáig megfelelni e hivatásunknak nem tudom, de azt tudom, hogy politikai bű­nt követnek el azok, akik ha meggyőződésük az, hogy alkot­mányos parlamentáris rendszerünk mellett akár csak az egy kamararendszer kívánatos, akár pedig, hogy a két kamara rendszerhez ragasz­kodva a jelenlegi főrendiház átalakítását kí­­vonják­, mindakkoráig, míg ezen átalakítást nem eszközük, a jelen főrendiház tekintélyét aláássák. Ily meggyőződéstől áthatva azt hiszem, hogy csak tetéznék a bajt, ha mi is a szenvedélyek árja által elragadtatva meggyőződésünktől el­térnénk. Mert, mit, főrendek, tekintsük a jelen tárgyalás tárgyát! Többszöri üzenetek váltottak mindekkoráig, de erre vonatkozólag csakis in­kább az általánosságokban mint a részletekben nyilatkoztunk. Méltóztassanak tehát megenged­ni, hogy a telepítvényesek viszonyairól és külö­nösen azon vidék viszonyairól szóljak, hol épen azon izgalmak és mozgalmak megindíttattak, melyek az előttem fekvő tvjavaslatban kifejezést nyertek. (Halljuk!) Ezen viszonyok méltóságos urak ismertek voltak eddig is, mert tudva volt hogy az egyes telepítvényes községekre nézve csakugyan ag­gasztó a helyzet, a­mennyiben lejárván a ha­szonbéri szerződések, a földesurak még oly megszorítás mellett is mint a­minőt említettem a szerződések meghosszabbításába nem akarnak beleegyezni, hanem őket törvényes eljárással ki akarják szorítani lakhelyeikből, miáltal csak­ugyan a legnagyobb nyomornak lennének áldo­zatai. E viszonyokat úgy hiszem ismerte minden­ki, de ismerte a kormány is, és kérdem, nem lehetett volna-e intézkedni ez iránt már eddig is ? Hiszen tudjuk, hogy már a múlt évben, sőt talán már másfél év előtt erre vonatkozólag egy törvényjavaslat terjesztetett be a kép­viselőházhoz ; hát­ e­­javaslat miért nem tár­gyaltatott, ha ennek sürgőssége az elintézést ennyire parancsolólag követelte? (Helyeslés.) Minek szükséges másfél évi időköz után, ha égető a szükség, újabb moratórium által halasz­tani az elintézést? Megmondom ennek titkát, megmondom miért történt ez. A telepítvényesekre vonatkozó­­javaslat, mely beterjesztett a képr­­­házh­oz, kérdésessé teszi a birtokjogot, és azért nem mertek hozzányúlni e kérdéshez,éspedig any­­nyival inkább nem mert ezen törvényjavaslatban ott, hol a telepítvényeseknek viszonya szervezésé­ről van szó, az ideiglenes szerződésekre nézve is ugyanazon mérték szabatott mint az örök szer­ződésekre, és pedig — mondhatnám — egy szusz alatt akkor, mikor a szöllődézsmára vo­natkozó törvényben, ha jól emlékszem az 1868. 29. törvényczikk 62. §-ban az ily ideiglenes viszonyokra nézve akként rendelkezik a tör­vény, hogy azon szőlő birtokokat illetőleg, me­zeket a tulajdonos írott szerződésben azon vi­lágosan kifejezett feltétel alatt adott ki, hogy azok bizonyos évek múlva visszaszóljanak, ezen megváltási törvény ki nem terjed. Ha ez a szőlőbirtokra nézve elfogadtatott és szentesíttetett, ahol pedig mint tudjuk csak hosz­­szas fáradság után és nagy beruházások mellett lehet hasznot és jövedelmet várni, mennyivel in­kább méltányos ez oly földbirtoknál, hol na­gyobb beruházásra alig volt szükség s hol nem évek során át kell a jövedelemre várni, hanem melyek úgy­szólván mindjárt az első év mun­kálata után bő termést nyújtanak. Ez volt tehát indoka annak hogy a kérdésben levő törvényja­vaslat nem tárgyaltatott, és ez az indoka a két ház közti eltérésnek. Ugyanis mi az eltérés a két háznak e tekin­­tetbeni határozatában. Az egyik háznak kívá­nnia, hogy­­megóvásték a szél; azaz, hogy oly telepítvényesekre, kiknek helyzete aggasztó, a törvénynek végleges intézkedéséig megnyugtató helyzet biztosíttassék. Ugyanazt kívánják a fő­rendek is, hanem az eltérés abban van, hogy a képviselőház által elénk terjesztett törvényja­vaslatban implicite­k legalább ekként vannak többek meggyőződve a birtokjognak megszorí­tása tartalmaztatik, míg ellenben a főrendiház e tekintetben a birtokjogot világosan fentartani kívánja. És én azt hiszem hogy a törvényhozás igen helytelenül járna el, ha ily alakban fogad­ná el a törvényjavaslatot, mert habár meglehet hogy politikai tekintetből néha kétséges törvé­nyek szükségesek bizonyos kívánságnak meg­nyugtatására, de az anyagi jog kérdéseiben a kétséges törvény mindig a legveszélyesebb következményekre szolgáltat okot. (Igaz! Úgy van!) A 48-iki törvényekben is épen a kétségesek voltak a veszedelmesek, a határozott szövege­zésnek pedig voltak olyanok, melyeket mind­nyájan elismerünk és magasztalunk. Közvetve azon ajánlatot intézi a kormány képviselőjéhez, hogy ki sértené meg a felekkel a barátságos ki­egyezést. De egy ily alakban adott moratórium­­ csak elámítaná az illetéket, ez bebizonyítaná nekik, hogy ez nem épen olyan szabad birtok, mint más. Szóló határozottan meri állítani, hogy ez intézkedés a birtok szentsége és a szabad munka ellen van irányozva, s olyan, mely meg­rázkódtatja az állam épületét. Szóló nem ijed meg azon következtetésektől melyekkel fenye­getik. Elfogadja gr. Apponyi György indít­ványát. Eötvös Dénes br. szintén pártolja az in­dítványt. Tomcsányi József szintén teljesen osztja az Apponyi György gr. indítványát. „Ezen másod viszonüzenete a főrendiház­nak — mondja — részint a képviselőháznak egyes tagjai, részint pedig a sajtó jelenlegi ke­zelői által oly megtámadásoknak, mondhatom jogtalan megtámadásoknak záporát öntötte a főrendiház fejére, mely egy önmagában immorá­lis cselek­vénynek, vagy legalább jogtalan cse­­lekvénynek és jogcsorbításnak lenne méltó bün­tetése. Pedig mit tett a főrendiház ? A főrendiház hajlandó volt ott a­hol szükségesnek látta a képv.­ház javaslatát elfogadni, ott elfogadta, ott pedig a­hol ezt szükségesnek nem tartotta, a maga véleményét, mint törvényhozóét letette a mérlegbe és pedig indokoltan. A főrendiház, mi­dőn ezeket tette, nem tett egyebet, mint a tör­vények és az alkotmány által részére biztosított jogát gyakorolta, mely jog nem a mai nap­tól keletkezett, a­mely jog gyökereinek szá­lai corpus jurisunkban vannak megvetve és úgy hiszem, ezen jog az által, hogy a so­kak részéről ismételten előhozott és nézetem szerint is szükségesnek tartott szervezetét a fő­rendiház még eddig el nem érhette, legtávolabb­ról sincs tekintélyében csonkítva. A mai napig sem ül a képv­­házban egyetlen egy tag sem, és én egyetlen egy szavazatot nem hallok itt nyil­vánítani, mely a törvény által biztosítva nem lenne. (Úgy van ! Úgy van !) Annálfogva akár legyen a felsőház szervezve akár nem, a jog me­lyet az gyakorol, mindig ugyanaz. (Helyeslés)« IgjoiZjj­o-Bon. Poztifb­álé d­epu­tatió nyesőjét még nem húzta rajtunk végig, de annak mi okai nem vagyunk, mert a főrendiház mindannyiszor a­hányszor erre alkalma nyílt, a főrendiház szervezésének szükségét kimondotta és mindannyiszor midőn alkalom volt azt folyto­nosan szorgalmazta is. Hogy ez eddig nem tör­ténhetett, annak bizonyosan legkisebb oka a fő­rendiház. De ez nem ad jogot senkinek arra, hogy az ekkér jogosult testületnek, a törvény­hozó test egyik kiegészítő részének tekintélyét a légből kapott frasisokkal és mondhatom nem egészen gyanúsítás nélküli glossákkal lejárni igyekezzék.“ Sajnálattal constatálja, hogy a sajtó a köz­vélemény depravatióját egész Európában előse­gíteni igyekszik. (Cziráky : Igaz, igaz !) „Nem mellőzhetem el — mondja végül — hogy a minisztériumhoz egy felhívás intéztetett, azon minisztériumhoz mely igen sok szemrehá­nyásoknak volt kitéve azért, mert igyekszik a képviselő­házban pressiot gyakorolni az ott állő kormány orgánumok által szabad vélemény ellensúlyozására; ugyanazon minisztériumhoz azon felhívás intéztetett, hogy pressiot gyako­roljon a kormány orgánumai által a főrendiház véleményének megváltoztatására. Ha ez is al­kotmányos nézet akkor aztán minden az. (De­rültség és élénk helyeslés.) Ez alatt nem értek egyebet, mint azon felhívást, hogy pressiót gya­­­koroljon a minisztérium e házra a főispánok ál­­tal, mert a többiek született tagjai lévén a ház­nak, azokra pressió különben sem gyakorol­ható. A főispánokra nézve elmondom vélemé­nyemet. (Halljuk.) Én a kormánynak exequens orgánuma vagyok és a­mit a kormány közigaz­gatási intenzióinak véghezvitele czéljából rám biz, azt szorosan a kormány nézete szerint exe­­quálni kötelességem. De midőn a terembe lépek, akkor én törvényhozó vagyok és akkor sem a minisztérium sem más által magam véleményét korlátoltatni nem fogom. (Éljenzés.) „Miután Ő felsége a regális által engem az ország tanácsába meghitt, akkor kétségkívül nem supponálhatom ő felségétől azt, hogy azért hitt engem ide, hogy saját meggyőződésemet megtagadjam, hanem azért, hogy azt általában vagy részben megtudván, abból a mennyire akar okuljon. (Élénk helyeslés és Éljenzés). „Én tehát, a­mint előbb is mondtam, ennél alkotm­ányellenesb eszmét nem ismerek, s én a magam nézetét követve, nem fogom soha lete­­reltetni magamat a véleményemnek szabad ki­jelentésétől, nem fogja soha megingatni soha nézetemet „vultus instantis tyranni“ de azt óhajtom, hogy a másik részről sem igényeljen magának befolyást „civium­ arbor prava juben­­tium“. (Élénk helyeslés). Elnök: habár igen tiszteli a fölszólaló „méltóságos főispán“ érzését, figyelmezteti a főrendeket, hogy a törvényhozás egyik termé­ben elmondottak a vitatás tárgyát egy másik teremben nem képezhetik. Horváth Döme mint a kormány képvise­lője constatálja, hogy a főrendek a képv.­házzal egyetértenek abban, hogy a telepítvényesekre vonatkozólag egy tüzetes szervező törvény alko­tása szükséges ; egyetértenek abban, hogy né­mely a válság szélére jutott telepítvényes köz­ség tekintetében moratóriumra van szükség; de a két ház eltér egymástól abban, hogy a főren­dek már az ideiglenes törvényjavaslatban szű­­kebb körű definitiót kívánnak érvényesíteni. Ez eltérés forrása az, hogy a főrendek által kiindu­lási pontul csakis a felkarolt tulajdonjog túl a mértéken, mereven alkalmaztatott, míg a kép­viselőház a telepítvényi kérdés megoldásánál azon álláspontot tartja elfoglalanitónak, melyet 48-ban az úrbéresekre és legközelebb az úrbéri birtokviszonyokra vonatkozólag elfoglalt. Tekin­tettel kell lenni mind a politikai, mind a közgaz­dasági és társadalmi viszonyokra, és csakis ha ezen hasison oldja meg feladatát a tvhozás, lesz a megoldás kielégítő. De mert a képr.­ház nézete szerint a tulajdon és telepítvény szoros definiá­lása többé kevésbé a végleges, a szervező tör­vényjavaslatba tartozik, nem tehette azt hogy már itt, az ideiglenes intézkedésnél, mely csak rövid moratóriumról szól, mind azt beillessze, s azért a képr­­ház csakis az ideiglenesség szín­vonalán kíván maradni. Ez ideiglenesség jellege az, hogy a status quo a törvényhozás végle­ges intézkedéséig mind a tulajdonosra és a tu­lajdonos által addig is gyakorolt haszonélve­zetre nézve, mind a haszonvevőre nézve meg­tartassák a­nélkül hogy az a tulajdonjognak a legtávolabbról is csorbítására szolgáljon. Ha összehasonlítjuk a két szöveget, a képviselőház szövege megfelel az ideiglenes intézkedési jel­legnek, mert azt rendeli, hogy a status quo mind a tulajdonosra mind a telepítvényesre nézve a törvényhozás intézkedéséig megtartassák,­­ holott ellenkezőleg a főrendek szövegezése megrendelné azt, hogy csak a határozott időhöz nem kötött telepítvények haszonél­vezői maradjanak meg mind a külső mind a belső telek birtokában a törvényhozás bizonyos időszakáig, bekövetkező intézkedéséig, ellenben a határozott időszakhoz kötött telepít­vényesek úgy­szólván csak szánalomból, kegye­lemből maradjanak a belsőség élvezetében, a külsőség pedig, ha a szerződés lejárt, az illető földes­úrnak azonnal rendelkezésére bocsát­tassák. Ezen javasolt szövegezés tanúsítja, hogy a méltó főrendek tovább mentek az ideiglenes in­tézkedésnél; ez nem moratórium többé, hanem bevágás a végleges szervezetbe. E nézetből kiindulva a képv.-héz régibb vé­leményéhez ragaszkodik és ezt szóló a kormány nevében is ajánlja elfogadtatni. A képv.­ház határozatilag biztosította a fő­rendeket, hogy még az őszön tárgyalni fogja a végleges szervezési törvényt, és ez által mint­egy becsületszavát adta, és ez a főrendeknek nem elég garanczia ? Emlékeztet 48-ra mikor az úrbéri kártalaní­tásra vonatkozó törvénynél a garanczia szinte nem egyébre volt fektetve mint a nemzeti becsü­let védpajzsára, és ez ígéret nem szenvedett csorbát, mert a legabsolutabb kormány is legelső feladatának ismerte hogy a nemzet ez ünnepé­lyes ígéretét beváltsa. Ez okokból ajánlja a képyház szövegezését elfogadni. Apponyi György kárhoztatj­a azon pressiót melyet a főrendekre a házon kívül tett manifes­­tatiókkal gyakorolni akarnak. Ilyen eszközök nem szólnak az ügynek mely miatt felhozatnak komolysága és ereje mellett, azért azokat mel­lőzi. Magára a módosítványra áttérve épen azt nem ismeri el hogy a telepítvényesek kérdésé­ben azon állást lehetne elfoglalni, melyet a tör­vényhozás az urbériséggel szemben 48-ban el­foglalt, mert urbér és urbér közt különbség nem létezett, míg a telepítvényeknél különbözők a jogviszonyok. A kategóriák felállítását azért tartja szükségesnek, nehogy ennek elmulasztása által a tulajdonjog iránt a települteknél eszme­zavar idéztessék elő, melyet későbben orvosolni alig volna képes a törvényhozás. Ajánlja indít­ványát elfogadásra. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatik. Elnök is hozzászólván a dologhoz, nem látja azon veszélyt, mely az ideiglenes törvény létre nem jötte által a közügyre hárulna. Mert ha törvényileg nem is, de tényleg bizonyosan be fog állni a jogszünet, minthogy e rövid idő­köz alatt új per indítása nem fog megkísértetni és addig a kormánynak is lesz ideje és alkalma a telepítvényesek ügyének szabályozására tör­vényjavaslatot terjeszteni a törvényhozás elé, és addig helyre fog állni a két ház közt is az egyetértés. De azt megjegyzi, hogy a capacitatio nemei közt a fenyegetés legkevésbé hat a főren­dekre. Lipthay Béla megjegyzése folytán szor­galmas megjelenésre szólítja fel a főrendieket, és az ülést a mai jegyzőkönyv hitelesítése után feloszlatja. MAGYAR ÚJSÁG, 1871. JUNIUS 10. KÜLFÖLD. Franczia hírek. Versailles, junius 5. Ma a nemzetgyűlés tagjai nagy számmal je­lentek meg, s a hallgató közönség is megtölte a számára kijelölt helyeket, hogy hallja azon vi­tát, vájjon az orleansi herczegek mint képvise­lők elfoglalhatják-e helyeiket s vájjon a rájuk vonatkozó számüzetési törvény eltöröltetik-e. A kamra ülését a szokottnál egy órával ké­sőbben kezdé, midőn Thiers a szószékre lépett s fölkérte a nemzetgyűlést, hogy e kérdés tár­gyalását halassza el csütörtökig, miután egész­ségi állapota nem engedi meg hogy hosszabb beszédet tartson. Pelletan inditványozá, hogy a bizottságnak a választásra vonatkozó jelentése olvastassák föl. A kamra ezt nem fogadd el. Daczára az erős monarchikus reactiónak, mindenki azon meggyőződéstől van áthatva, hogy Francziaországban jelenleg s a jövőben az egyedül lehetséges kormányforma, a köztársa­sági , de néhány nap múlva e tekintetben nagy fordulat állhat be. Úgy látszik, hogy Thiers még mindig erős állást foglal el. A község maradványának ügynökei múlt éjjel megkísérlették az itteni vasúti indóházat felgyújtani. A község elől ide menekült párisi lakosok most már kezdenek visszatérni. Rochefort s Assi, hírszerint, kedden fognak a hadi törvényszék elé állíttatni. Az előbbi, mint mondják, halálra, az utóbbi pedig élethossziglan tartó kényszer­munkára fogna ítéltetni. A hivatalos lap a következő kinevezéseket közli: Lambrecht bel-, Lefranc közmunka-, Cis­­sey tbk. hadügyi miniszter, le­ülő tbk. péter­­vári követ, Leon Say a szajnai megye prefek­tusa. — A külügyi miniszterségre Broglie her­­czeget emlegetik s ha ez valósul, úgy a szept. 4-ki kormány emberei közül csak Jules Simon marad hivatalban. Páris, junius 5. A hadügyi s tengerészeti minisztériumok leg­közelebb Párisba fognak átköltözni. Mint mond­ják a fölveendő kölcsön következtében a pénz­ügyminisztérium szintén a fővárosba teendi át hivatalát. Hova­tovább mindinkább kezdik be­látni, hogy a többi minisztériumok czélraveze­­tően működésüket csak­is itt folytathatják s bár­mennyire igyekezzenek is Párist az emelésére szükséges forrásoktól megfosztani, mind a mel­lett érzik, hogy a köztársaság e központja hi­vatva van állását önerejéből kiküzdeni. A Jules Favre által aláírt szerződés szerint e hó 10-ig Németországból minden fogoly hazá­jába vissza fog térni. A versaillesi hadsereg negyedik hadteste Párisból visszatért, miután annak további ott maradása a rend fentartása érdekében nem szük­séges. A város­negyedek hangulata nagyon csen­des s a fölkelők iránt tanúsított visszatolás ha­ragot s elkeseredettséget szült. Az elfogatások még mindig tartanak. A „Figaro“ Paschal Grousset elfogatá­sá­­ról a következő részleteket közli: „Már vagy öt nap óta gyanakodtak, hogy Paschal Grousset a condorcei utcza egyik há­zában van elrejtőzve; legközelebb az a hir ter­jedt el, hogy minden reggel Hacord kisasszony­nál reggelizik, kivel hét esztendő óta benső viszonyban volt.­­ Szombaton délután két órakor Duret rendőrbiztos két ügynökével s egy lakatossal az illető ház negyedik emeletébe ment. Hacord k.a. újságok vásárlása végett ha­zulról távozott. Midőn a csengetésre az ajtó nem nyittatott föl, csakhamar föltöretett, s egy nőt láttak, ki háttal volt az ajtó felé fordulva; ez fe­kete szoknyát viselt a fején roppant nag­y chi­gnon volt. A rendőr biztos azt mondá: „Ön Pa­schal Grousset!“ s megfordulásra kényszerítő. Grousset, mert ő volt, sem azonosságát nem ta­­gadá sem ellenállást nem tanúsított, hanem meg­mondó nevét s kijelenté, hogy író s a község tagja. Férfi ruháit kérte fölölthetni, a mi megen­gedtetett ; a házmotozás megkezdődött. Kez­detben Grosset nyugodt volt, de csakhamar föl­háborodott, a mint a menyezetes ágyat kezdték átkutatni. „Megtalálták rejtek­helyemet!“ — kiáltá. S csakugyan, egy csomag irományt ta­láltak , mely a község külügyi viszonyait illetőleg nagyon érdekes tanulmányt fog nyúj­tani. Grousset a rendőrbiztosi első sommás kihallgatás után all. kerület mairie hivatalába s onnan kocsin az ipar palotába vitetett; a tömeg azonban csakhamar fölismerte s elkezdé kiáltozni: „Halálra a gyilkossal ! Halálra a gyuj­­togatóval! Menjen gyalog!“ Ökleikkel fenye­gették s megkisérlették megütlegelni, daczára, hogy egy csapat k­iséri a kocsit. A rendőrbiztos utalva a törvényre, miszerint senkit sem sza­bad megtámadni, hiába igyekezett a tömeget le­­csendesíteni Grousset aligha életben maradt volna, ha véletlenül Pradierték. a menettel nem találkozik s a kellő utasítások megtétele után az itt-ott látható tiszteket s katonákat a kiséret segélye végett össze nem gyűjti. A St. Honoré külváros bejáratánál, hol a pusztítást egy nagy romhalmaz jelöli, a tömeg újabb támadást inté­zett a kocsi ellen. „Lásd, nyomorult, mit tettél! Halálra a gyujtogatóval! Azon házak, romjain kell agyonlőni, melyeket fölgyújtott!“ — „E tö­meg örült“ — mond Grousset. „Bölcsésznek kell az embernek lenni — viszont­ a rendőrbiztos — ha két hét előtt engem fognak el, úgy én lettem volna az ön helyzetében s ön az enyémben, s ki tudja, várjon ön megmentett volna-e a tömeg dü­hétől?“ — Végre a menet az iparpalotához érkezett, honnan Grousset még az­nap este Ver­­saillesba szállíttatott. Hugo Victor levele. Az „I n d e p e n d.“ közli Hugo Victor levelét, melyet ez azon öt belga képviselőhöz intézett, kik a kamrában a kiutasítási rendszabály ellen szólaltak föl. A levél igy hangzik : „Couvreaux, Tuisseaux, Demeur, Guillery és Fertrand urakhoz, mint a belga nép képvise­lőihez. Luxemburg, 1871 jun. 2. Sürgős kötelességem köszönetet mondani önöknek, nem saját nevemben — mert mi va­gyok én, mikor oly nagy kérdésekről van szó! — hanem a jog nevében, melyet önök fentartot­­tak, az igazság nevében, melyet önök földerítni igyekeztek. Önök úgy jártak el, mint jogilag gondolkodó emberekhez illik. Az interpellátiót megtevő Frisseaux ajánlata, hogy keressek nála menedéket, mélyen megha­tott. A szívélyes ajánlatot azonban nem fogad­tam el, mert nem akartam kitenni az ő házát is kőzápornak. Belgiumot odahagytam. Minden rendben van. A dolog menete igen egyszerű. Minekutána megbélyegeztem a commune bűntetteit, kötelességemnek tartottam a reactio bűntetteit is megbélyegezni. Az egyenlő mérték­kel való mérés nemtetszést idézett elő. Nincs homályosabb valami, mintha politikai kérdések társadalmi kérdésekkel vannak összevegyít­­ve. — Ezt a homályosságot, mely vizsgá­latra készt s néha megzavarja magát a történelmet is, minden párt a maga hasz­nára fordítja. Olyannyira megszállja ez mind­nyáját, hogy a szigorú vizsgálódás elmaradhas­­lan. Minden legyőzött ügy egy megindítandó per, így gondolkoztam én. Tartsunk vizsgálatot, mielőtt ítélünk és marasztalunk s különösen mi­előtt az ítéletet végrehajtanék. Nem hiszem, hogy ezen elv kétségbevonható lenne. Úgy lát­szik, hogy jobb nyomban élni. Azt hittem, hogy Francziaország jelen hely­zetében a belga kormány a menedékjog értelmé­ben a határain átjövő menekülteket nem szol­gáltatja ki különbség nélkül azon franczia kor­mánynak, mely őket különbség nélkül agyonlö­veti. És én mindjárt példát adtam az által, hogy fölajánlottam házamat a menekvő ellenség szá­mára. Ezen ajánlatom a máj. 27-ki éjjeli megtá­madást s azután a szabályszerű kiutasítást vonta maga után. A két tény elválaszthatlanul függ össze. Egyik kiegészíti a másikat. A második az elsőnek védelmére szolgál. A jövő fog ítélni. Nem okoz ez fájdalmat nekem, könnyen be­lenyugszom. Talán jó is, hogy életemben legyen mindig egy kis száműzetés. Különben maradok szilárdan amellett, hogy a belga népet nem kell összetéveszteni a belga kormánynyal. Hosszabb időn át élvezve a ven­dégszeretetet Belgiumban, megbocsátok a kor­mánynak s köszönetet mondok a népnek.“ Spanyolországi hírek. Madrid, máj. 30. A példa nélküli iszonyú dráma, mely Páris­­ban nemrég ért véget, tegnap a­zortesülésben oly jelenetre szolgáltatott alkalmat, melyet nem lehet hallgatással mellőzni. Két képviselő, Jove y Hevia és Castelár azt kérdezték a kormánytól, mit szándékoznak a párisi commune embereivel tenni, ha spanyol földön keresnének menedéket. Jiugasta erre kijelenté, hogy a spanyol kor­mány ezen kivándorlókat, miután ezek nem te­kinthetők politikai menekülteknek, a franczia kormánynak ki fogja szolgáltatni, ha azokat ne­tán követelné. Az államminiszter felelete határozottabb volt. Érdekeltségénél fogva egész terjedelmében közlöm: „Megragadom az alkalmat, úgymond, hogy a kormány megbotránkozásának élénk és erőtel­jes kifejezést kölcsönök, mit azon borzasztó gaz­tettek hallására érzett, melyek Páris utczáit és a gonosztevők által állítólagosan védett ügyet bemocskolták. Nem hiszem, hogy ezzel csak a spanyol kormány véleményét tolmácsolnám, de úgy hiszem ezen vélemény e ház, az ország­­többségének véleménye is. „Szomorú, hajmeresztő látni, hogy ezen nyo­morultak, — mert más nevet nem érdemelnek — nem tartották tiszteletben sem Francziaor­szág nagy emlékszobá­it, sem művészeti gazdag­ságait, sem a békeszerető és híres franczia pol­gárok életét. „Munkájukat azzal kezdték meg, hogy egy öreg republikánus, Clement Thomas tbk.­vérével mocskolták be magukat és befejezték a párisi érsek, a legtudományosabb prólátok, Eu­rópa legerkölcsösebb, s legszabadelvűebb katho­­likusai egyikének, és D­e­g­u­e­r­r­y a­p­á­t, ezen tiszteletre méltó pap vérének kiöntésével. „Átok, örökké átok ezen gaztettek, ezen hihetlen Vandalismus elkövetőire! Ezek örökké a történelem megvetésének tárgyai lesznek. „Azon kormány, melynek elnöke Thiers, a franczia köztársaság kormánya ezen páratlan felkelés erélyes elnyomásával megszámíthatlan szolgálatot tett nemcsak Párisnak és Franczia­­országnak, hanem az emberiség ügyének, az európai rendnek és szabadságnak is. A spanyol nemzet és kormány segélyére bizton számíthat. „A spanyol kapuk mindig nyitva lesznek a politikai vélemények áldozatai előtt, ha pedig nem azok, akkor az ország az emberiség törvé­nyeit az igazságoinak fogja alárendelni. „Ezen Páris utczáit vérpatakká változtató egész Francziaországot gyászba öltöző gaz­tettek elkövetőire nézve a spanyol kormány nem illetékes ezen nyomorultak cselekedeteit megítélni, ehhez csak­is a franczia igazságszol­gáltatásnak van joga. Mikor a franczia kor­mány az érvényes egyezmények értelmében egy menekültet reklamálni fog, a mi feladatunk csak az indokok megvizsgálása lesz, és az egyezmé­nyek értelmében a bűnösöket ki fogjuk szolgál­tatni. „És ezt annyival inkább teendjük, minthogy az által az igazság és az emberiség követelései­nek teljesítését elősegítjük.“ A congressus megkezdte a felirati vitát. Ma a király megházasodásának negyedik évfordulója és egyszersmind a királyné szüle­tésnapja van, miért is a palotában nagy diszla­­koma lesz. A madridi községtanács elhatározta, hogy a nagy pénzhiány miatt az ez idei úrnapi körme­­net elmarad, a király és a királyné azonban sürgették annak megtartását és a költségek fe­dezését elvállalták. A királyi pár több udvari és állami főtisztviselő kíséretében szintén részt veend a körmenetben. Törökországi ügyek. Konstantinápoly, rakt. 26. Vogué múlt hétfőn jön a szultán által a beg­­lerbey palotában fogadva, mely alkalommal megbízó leveleit is átnyújtotta. A szultán az új franczia követ iránt igen szívélyes volt. Az alkirályt valószínűleg új pénzügyi műve­letei, a többi közt az egyptusi államkincsjegyek, melyeket az Oppenheim és a párisi Alberté há­zak vállaltak el, fogják rendes konstantinápo­lyi utazásától visszatartani. Mint hírlik a meleg időszakot Alexandriában szándékozik tölteni. Mindebből némelyek még ki nem egyenlített különbségekre következtetnek, melyeket Nev­­rez pasa fennhagyott volna. A mód azonban, melyben a portánál a khédiveről szólnak, az úgynevezett utolsó egyptusi ellenségeskedés tökéletes kiegyenlítését foglalja magában. Az utolsó időben ide érkezett tudósítások azt bizonyítják, hogy a rend a fejedelem távol­léte alatt sem Bukarestben, sem Oláhország többi részében meg nem volt zavarva; bizonyít­ják másrészt, hogy a lapok által közlött tünte­tések és rokonszenvi nyilatkozatok, melyeknek a fejedelmi pár moldvai utazások alkalmával örvendtek, semmiben sem voltak túlzóan kö­zölve. Ezen nyilatkozatok a fejedelemre nézve azon fontos dolgot bizonyítják, hogy az utolsó kamara nem képviselte annyira az ország aka­ratát és gondolatait, mint az elhitetni akarták. Károly fejedelem ezt valószínűleg észre is vette, mert midőn Jassy várostól búcsút vett, beszéde végén kijelentette, hogy oly rokonszenv láttára visszavonja lemondási tervét. Fr­anchi­er eddig a portával még semmit sem végzett és most már nagyon szeretne vala­mi megállapodásra jutni. Meggyőződvén arról hogy a különböző vélemények, melyek az ar­­méniai katholikusokat pártokra oszlatják, sikertelenítik alkudozásait a török kor­mánynyal, mindenekelőtt kiegyenlítést akar­na létesíteni. E végre, úgy hiszem, hol­­naputánra hizta össze az elvált párt vezéreit, de ezeknek nagyobb része felhívásának nem fog engedni. Mert tudják már, mit akar javasolni, hogy t. i. N­­as­sonit akármily ürügy alatt Rómába küldjék, de őt mindig mint czimzetes konstantinápolyi patriarchát tekintsék és egy vikárius által helyettesítsék. Ezen párt a porta által nyújtott támaszában és jogaikban bizván többet követel, mint valaha és Rómával alkudo­zást kezdeni sem akar. Itt már nagyon kiván­csiak, hogy fogja magát Róma ez ügyből ki­vonni. Ignatieff tloknak Buyoukdérében, nyári lakhelyén való installatiójakor a szultán szeren-

Next