Magyar Ujság, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)

1871-10-13 / 235. szám

Láttuk volt épen a határőrségi erdőknél, hogy azok előbb 9, azután 13, azután 20—30 millióra lettek becsülve, s most kiderül hogy megbecsülhetlen kincsek, melyeknek csak egy kis részletét is bajos s káros dolog volna erővel piaczra vinni. Mit ér egy hold, mit ér ezer vagy százezer hold erdő , azt most már csak azért sem hatá­rozhatjuk meg, mivel hozzájuk kellő utak nin­csenek. — Pedig amely szálfák vagy szállítmá­nyok külföldre vagy a tengerpartra vonszolása most 10—12 frtba kerül, a közlekedési eszkö­zök javulásával 5 vagy 2 frtba sem kerül, mert, ha egy 5—6 száz fontos testnek földön vonszo­lása 3—4 száz font vonó-erőt kíván, ugyanan­nak fauton csúsztatása már 80—90, tengelyen tovaszállitása 16—18 font vonó-erőt igényel, s egy ló, mely rész után tengelyen is alig vontat el 3—5 mázsát, jó után 10—15—20, viziuton pedig 100—150 mázsányit szállíthat el. És kinek adhatna el ennyi „tengerfát“ a hadü­gyér ? ha évenkint Francziaországnak nem kell több mint 25 millió donga, Ausztriának és Németországnak egy millió akóhoz való bod­nárfa , vagy 500,000 db slipper. Ez mind könnyen kikerül szakértők szerint magából a péterváradi erdőségből, pedig Hor­­vát-szlavónország, Erdély Marmaros és a felvi­dék még szintén szeretnék értékesíteni eladható erdőségeiket. Ily viszonyok közt bármily nagy legyen a hadügyérség pénzszomja, épen nem helyeselhet­jük a tervbe hozott eladást sem jogi, sem köz­gazdászati szempontból, melyekre azonban mint látjuk, a hadügyér úr nem sokat ad. Kérjen tehát a delegáczióktól. Eszközöljön bár oly drága kölcsönt, mind a magyar vasúti s csatornázási, vagy a fővárosi, vagy épen mos­tanában azt sem tudjuk mi végre kötött kölcsönt, ez mind olcsóbb,mind czélszerübb leend,mint az ismeretlen értékek eladása netalán oly consor­­tiumoknak, melyek szintén csak kölcsön utján fedezhetik a hadügyi pénzszomlát s eme drága kamatokon kivül, meg is akarnak gazdagodni, mint szoktak átalában a consortiumok mosta­nában. —k—. A Csokonai-szobor leleplezése. Debreczen, okt. 11. A „magyarság székvárosának nagy napja“, mely hazafias buzgalmának diadalát látta, ma virradt meg kissé hideg, de különben csendes, kedvező idővel. A város maga már tegnap öltött ünnepi szint s a mindenünnen érkező vendégek lobo­gókkal díszített házsorokon át vonultak szállá­saikra, melyekről a rendező bizottmány gondos­dott, a pesti vonatot, melyen az akadémia, a Kisfaludy-társaság és a képzőművészeti társulat k­épviselőin kívül számos író és művész jött, az indóháznál nagy sokaság és városi küldöttség várta. Estig még pár óra volt hátra, s ezeket a vendégek közül azok,kik először jártak az alföld nagy városában, Debreczen nevezetességeinek s az utolsó napjait élő országos vásárnak meg­tekintésével töltötték. Kisebb csoportokban föl­keresték Csokonai emléktáblával jelölt házát és sírját is, este nagyobbrészt együtt voltak a színházban,hol „Kékszakáll“ egyöntetű előadása nyújtott szórakozást. Hírlapírót aligha látott Debreczen városa annyit egyszerre, mint most. A legtöbb pesti lap képviselőin kívül a nagy­váradi, nemkülönben az erdélyi lapok munka­társai is itt vannak, s az idegenek lajstromának jócska kontingensét képezik. Többnyire ott sü­­­rögtek a „Debreczen“ vendégszerető szerkesz­tőségében, mely ma és tegnap valóságos sür­göny és levélgyárhoz hasonlít. Ma reggel taraczklövések jelentették az ün­nepélyes perez közeledtét és mire fél tíz órakor a templomok harangjai is megkondultak, a vá­rosház nagy termében összegyűlt vendégek hosz­­szú sorban vonultak a fellobogózott főpiaczon át a templom téren fekvő úgynevezett „kis em­­lékkert“-be, hol az ünnepelt költő szobra áll. Közelében honvédőrség volt, körötte pedig ülő­helyeket készítettek a vendégek számára, míg a szemtanuk nagyobb része a kert körüli nagy tért özönlötte el. A leleplezés ünnepélye a megállapított sor­rend szerint folyt le. Első pontját a színházi ze­nekar által előadott templomias nyitány k­épezte, melyet a főispáni kartól összevágóan énekelt „Hymnus“ követett, mire Búzás Pál olvasta fel az Imre Sándor által írt emlékbeszédet,mely az ünnepély jelentőségének kiemelése után, tömö­ren és híven ismertette Csokonai életrajzát, küz­delmeit és irodalmi értéket s végül a költészet iránt őseinktől ránk származó forró szeretet meg­erősítésére hívta fel a jelenvoltakat. Nemes han­gulattal vitt és tetszésnyilatkozatoktól ismételve félbeszakított beszédét azzal fejezé be, hogy vajba ne némuljon el a dal köztünk, soha a magyar nép ne vonja meg rokonszenvét köl­tőitől és a főiskolák ifjai közül minél többen jöj­jenek ki, a kik a város, egyházak, és hazájuk felvirágoztatására sikeresen közreműködnek. Majd a főiskolai kar énekelte Csokonai „Üdvöz­légy áldás forrásá“t, mi­közben a szo­borról lehull a lepel, s a szép mű látható lett és lelkesedéssel fogadtatott. Az Izsó által mintázott emlékmű szürke már­vány talapzatával együtt 21 láb magas. Arcz­­czal a főiskolára néz, balkeze művészi könnyed­séggel érinti ruháját, míg a jobbik a fontoló mozdulatához híven szabadon függ. Az arcz hű­sége meglepő, s nem kevésbé a múlt századbeli magyar ruha és redőzetének gyönyörű kivitele is. Maga az ércrszobor a müncheni királyi öntö­dében készült 4500 frton. Talapzata, mely 900 mázsányi nehéz Wasenburger bécsi kőfaragó műhelyéből került ki, s ára 5500 fit volt. A ta­lapzat homlokzatán „Csokonai 1773—1805“ szavak vannak bevésve. A talapzat harmadik lépcsőjén szép nemzeti szinü koszorú díszelgett, melyet nemes buzga­lommal Küzdi Lujza urhölgy küldött Pestről a bizottmánynak. A karének után Szász Károly lépett az emelvényre, és szavalta el pályanyertes költe­ményét, melynek minden versszakát tapssal és éljenzéssel fogadták. Szép, meleghangú forma­tökéletes költemény ez s végszavai: „Ki győztél sors, idők, ítélet harczán, — ím szobrod ád, koszorúd örök,“ — hoszantartó éljenzést keltet­tek. Pedig Szász Károly nem jól olvas fel, s köl­teményének nagyobb hatása lett volna, ha más szavalja mint eleinte tervezve is volt. Míg a közönség szemei folyvást a leplétől men­ten, a kibukkant nap fényében ragyogó szép em­lékművön csüngtek, az énekkar még a „Szózat“ot adta elő, s befejezésül a színházi zenekar ját­szott indulót. Az utolsó hangok ellebenésével a jelenvoltak oszladozni kezdtek és a közeli tere­ket elözönölve szélyedtek el a lelket emelő ün­nepélyről. Még két szép mozzanata volt az ünnepély­nek, t. i. a délutáni díszebéd s az esti díszelő­adás a színházban. A díszebédet a város rendezte a polgári ka­szinó tág és díszes helyiségeiben, s mintegy két­százan vettek részt benne. Kell-e mondanunk, hogy a felköszöntések hosszú sora élénkítette, s hogy Balázs Kálmán zamatos magyar dalai ki­tűnően fűszerezték ? Első Patay András, városi főispán emelt poharat az uralkodó házért. — Utána Révész Bálint Csokonai emlékezetére s a magyar költőkre, Háry Farkas Révész Bálintra, Kátay Gábor Toldi Ferenczre, ki Atlaskép horda vállain egymaga a magyar irodalom történetét, Toldy a Csokonai szobor előmozdítóira, Révész Szász Károlyra s ez viszont Debreczen városára mondott felköszöntést. Éltették még a nőket, a magyar viseletet, a napisajtót, Arany Jánost, Szigligetit, Gyulait, az „emlékkert társulat“-ot stb úgy, hogy az alkonyat még együtt találta a vidám társaságot. Ebéd közben több üdvözlő távirat érkezett Pestről s Erdélyből, Oláh Károly, a „Debre­czen“ derék szerkesztője pedig díszpéldányokat osztatott ki lapjának mai számából, melynek homlokán a lant díszlett. Ugyancsak a mai nap alkalmából jelent meg a Hamar László által szerkesztett „Csoko­nai emlény“, jeles tartalommal és Csokonai emlékszobrának, lakházának és sírkövének dí­szes kőnyomatú képeivel. Ebéd után többen még a most épülő új főis­kola helyiségeit nézték meg, a­mikor is az ifjú­sági énekkar azzal lepte meg őket, hogy Cso­konai dalaiból adott elő néhányat, rögtönözve bár de szabatosan. Esti hét órakor vette kezdetét a színházi díszelőadás, mely a nézőtér minden zugát ün­nepi közönséggel töltötte meg. Kisfaludi „Hű­ség próbájá“-t s „A toll hatalmá“-t mutatták be allegóriás képek mellett. Az ünnepély e záradékáról azonban csak holnap, Pestre vissza­tértem után fogok bőveb­ben írni, mert a posta, a lelketlen zsarnok, a kinek ünnepnap hétköznap mindegy s nem tesz kivételt sem a kegyelet sem a tudósító kedvé­ért, sietteti soraim befejezését. A szívélyes fo­gadtatás s a valóban ősi vendégszeretet, mely­ben részesültünk, különben is jó kezes arra nézve, hogy az itt töltött napok emléke a fővá­ros zajában sem fog egy könnyen halványodni. M. Megyei élet. — Pest m­egye 96-os szervező kül­döttsége d. e. 11 órakor folytatólagosan tel­jes ülést tartott. Mindenekelőtt a tegnapi kétrendbeli ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik, a­mi megtörténvén, a tegnap kiküldött bizottság (Halász Boldizsár, Szilassy alispán, b. Lipthay és a szakértők, mint a pénztárnok, főszámvevő) jelentése kerül tárgyalás alá. Halász Boldizsár, mint a bizottság előadója, sajnálkozással vallja be, hogy minden levonás mellett is 12,607 frt deficit mutatkozik. Most már csak két út van ennek a deficitnek elodá­zására : vagy ismét neki menni a levonásoknak, vagy a házi adóhoz folyamodni. A bizottság előadójának ezen enunciatiója után élénk vita támadt: Földváry Mihály nem lévén barátja azon divatos szójárásnak, hogy jó és olcsó igazságszolgáltatást kell létesíteni,mert ez lehetetlen, s azon erős meggyőződésben lé­vén, hogy az olcsóságnak rendesen rosz­ered­ménye van, kéri a küldöttséget: állapítson meg illő fizetést a hivatalnokok számára. Fáy Béla hasonló értelemben szól. Beöthy alispán követ­kezetlenségének tartja azon eljárást, hogy ma megváltoztassa a bizottság azt, a­mit tegnap határozott. Halász Boldizsár kifejti, hogy a teg­napi határozat csak föltételesen hozatott, s hogy ez a bizottság csak véleményt mond, mely a közgyűlés informatiójára szolgál. Gullner Gyula Beöthy nézetéhez járul. Dalmady két költségve­tést ajánl a közgyűléshez benyújtandónak: egyik a legszűkebbre számított kiadásokkal, a másik pedig legyen olyan, melyben elég legyen téve minden igénynek. Gr. Keglevich Béla azt kívánja, hogy a deficit a reductiók által teljesen devalváltassék. A vita kezd elmérgesedni. Halász Boldizsár vehementet kérdi Beöthy és társaitól: „compro­­mittálni akarnak-e bennünket a közgyűlés előtt?“ Gullner hosszasan védi Beöthy álláspontját. Gr. Keglevich Béla nem bánja, terjesztessék elő egy kisebbségi vélemény is, csakhogy legyen vala­mi eredmény. Végre is abban történt megállapodás, hogy a reductióhoz kell fogni. Az alispáni fizetésnél levonás 500 frt, fő­jegyzőnél 400 frt, tiszti főügyésznél 300 frt, ár­vaszéki elnöknél 400 frt, s így tovább. Nem folytatjuk tovább, hanem kifejezést kell adnunk azon kedvetlen benyomásnak, melyet ez a talá­lomra eszközölt reductionális műtét mindazokra gyakorolt, kik a megye ügyét szívükön hordoz­zák. „Hiszen tréfa az egész“ hangzott több fe­lől. S csakugyan ha nem is „tréfa“, de csupán „próba“ volt ez az eljárás, mert a bizottság végre is meggyőződött, hogy ilyen után nem le­het a megyét szervezni. Elővéletett tehát a tegnapi munkálat és re­­videáltatott. Több tegnap cassult hivatal, mint az allevéltárnoki, ismét visszaállíttatott. A fize­tések jobbára a tegnapi megállapodás szerint lettek előirányozva. Nevezetes­ eltérések a teg­napi munkálattól: árvaszéki elnök 2000 frt és lakás, 6 ülnök 1500 frt és 300 frt lakás, 12 szol­gabíró egyenkint 1500 forint, központi közgyám 1000 forint. Ülés vége 2 órakor. * A d. u. 4 órakor folytatott ülésben a főszám­vevő fölolvassa a délelőtti számítás eredmé­nyét. E szeriint a fizetések összege tesz 158,220 frtot. Ehez járul még 37987 frt különféle kia­dásokra (fűtés, világítás, csatornázás, pandúrok lovainak tartása, hajdúk és csendőrök egyipi­­rozása stb.) Ennél fogva a kiadási főösszeg 196,207 fon­t. — Tornavármegye 2. orszgg. képviselőt küld, 23,176 lakóval bir és területe 10­0 mfld; a 8 választó kerületben összeirt választók 60 bizottsági tagot választanak. E megye két közigazgatási szolgabiró já­rásra osztatik. A tisztikar hatásköre s munkafelosztása sza­­bályoztatik. A tisztikar fizetései ekként javasoltatnak: alispán 1600 frt, főjegyző 1000 frt, tiszti ügyész 1000 frt, szolgabiró 1000 frt. Az 1872-ik évi költségvetés 18,600 frtban állapíttatott. Mint­hogy pedig az egyenes államadók 7­760/0-kos leütése csak 5747 frtot tesz és az 1870-ik évre 19,496 frt volt engedélyezve; minthogy továbbá a megye lakossága magasabb adóval nem ter­­heltethetik, és a megyei hatóság nem csupán belü­gyei rendezésével foglalkozik, hanem teen­dői nagy részét az állami közigazgatás közvetí­tése képezi, méltányos és igazságosnak véli a megye, hogy az állam azon arányban járul­jon a kiadások fedezéséhez, a­mely arányban a megyei hatóság az állami közigazgatás köz­vetítését teljesíti; ennélfogva felkéretni hatá­­roztatott arra, hogy a 776/106-nál nagyobb — az állami közigazgatás közvetítésének megfelelő összeg bocsáttassák a megye rendelkezésére. Az állandó választmány 18 tagból fog állani és a szakosztályok számát maga határozza meg. Az árvaszék szervezetére nézve megfelelő javaslat készíttetett. A legmagasabb adóösszeg 3233 frt, a legki­sebb 47 frtot teszen. — Árva megye területe 36 négysz. mért­­földnyi, lakosságának száma 82,364 és két or­szágos képviselőt küld. A 28 választási kerü­letben 8085 választó van, kik 85 bizottsági ta­got választanak, és így minden 95 választóra egy bizottsági tag esik. E megye, tekintettel a megye határbeli érint­kezésére Lengyelországgal, továbbá hegyes vi­dékének és a népnek általánosan ismert sze­génységére úgy mint eddig, négy közigazgatási szolgabirói járás állandósítását hozza javaslat­ba, külön-külön állandó székhelyeikkel; minden járásban alszolgabirói állomást szervez oly érte­­lemben, hogy azok mindenben a járási szolga­­birónak legyenek alárendelve és ez utóbbiak fe­lelősségére járjanak el. A tisztikar hatásköre és munkafelosztása körvonalaztatik. A megye azon tudatban, hogy hazánk sanya­rú pénzügyi helyzete a jelen szervezésre szintén befolyást gyakorol, ezen körülmény hatása alatt a legnagyobb készséggel kész némely oly hiva­talok megszüntetését, vagy korlátozását eszkö­zölni, melyeket jövőben öszpontosítva, vagy he­lyettesítve más tisztviselők viselhetnek, igy p. o. a járási gyámok teendőit a főszolgabirákra ruházza, az eddigi önálló tót­jegyzőséget meg­szünteti és annak teendőit a közigazgatási jegy­­zőség hatáskörébe osztja be; továbbá az eddigi négy csendbiztosi és két számvevői állomások helyett csak kettőt, illetőleg csak egyet szervez. Ezen korlátozások daczára a tiszti fizetéseknek felemelése által 42.000 frtot meghaladó jövő évi költségvetése felette eltér azon előirányzattól, mely a m. k. pénzügyminisztérium leiratában körülbelől 12,887 frt, és esetleg 23889 írtban ki­látásba helyeztetett. Ennélfogva a megye­­egyrészt az állami és községi adónak terhes voltára, másrészt a nép kimerített adóképességére, a­mely okból külön pótadót kivetni, és ekkér a közigazgatási költ­ségeket fedezni egyáltalában kivihetlennek tart­ja) kijelenti, hogy a szervezési előmunkálato­kat csak azon reményben foganatosította, hogy az azokkal felmerülendő összes költségek az ál­lam által fognak fedeztetni. A tisztikar fizetményei ekként terveztet­nek : alispán 2000 frt és 400 frt utazási áta­lány, főjegyző 1700 frt, főügyész 1200 frt, ár­vaszéki elnök 1500 frt, főszolgabiró 1200 frt, 300 frt utazási átalány, alszolgabiró 800 fo­rint stb. Az állandó választmány 28 tagból állandó három szakosztályban fog működni, u. m. a köz­­igazgatási, a pénzügyi és a közlekedésiben. Az árvaszék hatásköre és az árvaügyek át­vétele tárgyában megfelelő javaslat dolgozta­tott ki, megjegyezvén, hogy miután e megyében az árvaügy, a gyakori ínség, kivándorlások és a gyakoribb halálozások miatt főfontossággal bír, és igen kiterjedt, külön árvaszéki elnöki állomás szervezése mellőzhetlen; az árva vagyon bizto­sabb és jövedelmezőbb kezelése tekintetéből egy központi árvapénztár állandósíttatik, és az árva tőkéknek, 1874-ik évtől kezdve 7 °­ C-ok kama­toztatása kimondatik. A virilis szavazattal bírók lajstroma szerint­­ a legtöbb egyenes állami adó 504 frt, a legki­sebb 67 írtra rúg. MAGYAR ÚJSÁG, 1871. OCTOBER 13. A kényes tárgy be lévén fejezve, a harma­dik bizottság munkálata kerül tárgyalás alá az árva- és gyámhatóság gyakorlatáról. A mun­kálatot annak készítője Dalmady Győző ol­vassa. A javaslat minden §-a oly tüzetes vitatás alá került, hogy az esti 1/1 óráig tartó ülésben csak a 30-ik §-ig haladtak. Áll pedig a javaslat 168 §-ból. KÜLFÖLD. A német protestánsgyűlés. Darmstadt, okt. 7. Bluntschli a csalatkozhatatlansági dogmát illető tételét kifejtvén, azon határozatra tért át, mely által a protestánsgyűlés a német kormány­­hatalmat a jezsuita­ rend elűzésére akarja fel­szólítani. Beszédét azzal kezdé, hogy a jezsuita­rend létrejöttének évét, 1540, mint oly idősza­kot ecsetelje, midőn a protestáns mozgalom megakadt. Spanyolország a 16-dik században a jezsuiták által az általuk végbe vitt inquisi­­tióval teljesen tönkre tétetett, s százados mun­kálkodása által sem tudta magát helyrehozni. Olaszország nem kevésbé lett a jezsuiták által sújtva s a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudott szabad s hatalmas állammá fejlődni. A jezsuiták — folytatá tovább Bluntschli — okai a népek történetében felmutatható legbor­zasztóbb gyalázatosságnak, a hugenották üldö­zésében s legyilkolásában, úgyszintén Németor­szágban a 30 éves háborúban nagy részük van. A múlt század megkisérté ez igát lerázni, s az akkor valószínűleg még nem csalatkozhatatlan XIV. Kelemen 1773-ban a jezsuita-rendet fel­oszlató s átok alá helyezéssel fenyegette azt, ki a jezsuita-rendet ismét helyreállítani merészel­né. Amaz okmányokban a jezsuitáknak bűnül rótta fel, hogy a világon viszályt hintenek s ha­tártalan gazdagság után törekszenek. Daczára ennek VII. Pius a jezsuita-rendet régi szerveze­tével visszaállító, ki a dolgokat oda fejleszté, hogy bajos egy katholikus s jezsuita egyház közt különbséget tenni. A jezsuita-rendet más egyletekkel egy polczra helyezték, de jogtala­nul; az nem áll, mint más egyletek oly, egyének­ből, kik önkényt egyesültek, kiknek van hazá­juk, hivatásuk, községük s hazájuk. A jezsuita­rend ily embereket nem ismer. Annak, ki jezsuita akar lenni, előbb ily esküt kell letennie: „Nin­csenek szüleim s nincs családom, atyám s anyám meghaltak , nincs szülőföldem, nincs hazám, a szeretet s tisztelet tárgyával nem birok.“ E sze­rint a jezsuiták nem ismernek családi kötelé­ket, polgári kötelességet, csupán feltétlen enge­delmességet a jezsuita főnök irányában. Minden jezsuita­ rend zárt hadtest s ennek mindegyik tagja szigorúbb fegyelem alatt áll, mint a hadseregben a katona, mert a katona legalább hazát ismer. A főnök rendesen soha sem küld ki egyet, hanem kettőt vagy hármat együtt, hogy kölcsönösen egymás felett őrköd­jenek s kikémleljék. Továbbá azt mondják, hogy e hazátlan rend mégis csupán papi eszközökkel hat, nem pedig a karddal. Hogy ez mennyire téves felfogás, bizonyítja a történet, mert hogy ha e jezsuiták uralomra jutottak, az ország fejedelmét nem egyszer a kard kihúzására késztették. Ha nem lehetne az emberiség szellemének egyik oldalára utalni, nem volna megmagyarázható, hogy a jezsuiták tagjai mily nehezen tudják megtalálni saját eszméjüknek feláldozását. A jezsuitáknál saját szellemük legyőzése nem mehetne oly messze, ha egyesek a világuralom elérését az összes test által nem remélnék. E czélból a jezsuiták látszólag a legnagyobb önzéssel a pá­pát használják czimerül. Németország szabadelvű emberei nagyon is gyakran hibáztak abban, hogy a jezsuita rend hatalmát semmibe sem vették, a­mennyiben figyelmen kívül hagyták, hogy az idegen test saját lélekkel, mely a német testbe fúródott, mely az egészséges vért elmérgesiti, ha azt ön­él nem távolitjuk. Itt csak egy műtét segíthet, csupán az segíthet, az idegen testet húsúnkból kimetszeni s elhárítani. Nézzük az eszközöket, mikkel a jezsuita rend működik, úgy ezek rész­ben a régiek, részben pedig újak. Még mindig leg­el­sőben s legfőképen az udvaroknál működnek s még ma is nem egy állam van, melynek kor­mányára nagy befolyást gyakorolnak. Harma­dik személy által is hatnak, miniszterek, taná­csosok, sőt még alsóbb rendű hivatalnokok ál­tal is kiknek a hatalmasoknál némi befolyásuk van. A szabadelvűségnek nagy oka van a jezsui­ták ellenében más húrokat pengetni, ha látja, hogy az Németországban mily hatalmas lett. 50 év előtt alig sejtették, hogy a jezsuita rend oly hatalmas befolyásra teend szert, a minővel ma kbr. 100 év előtt még a püspökök voltak a német szellem s a nép jólétének képviselői, 50 év előtt csupán egy püspök volt, kinek szék­helyén egy jezsuita volt, s ma, hol lehet még egy püspököt találni, ki az egyház önállóságát merészelné képviselni? Figyelmeztessük őket a fuldai gyűlés s a római zsinaton tanúsított el­járásukra. Tudjuk, hogy Ketteler akkoriban a pápa előtt térdre borult s megesküdött előtte, hogy a csalatkozhatatlansági dogmát nem fogja kihirdetni. Hogy őt s a többi német püspököket figyelembe sem vették, azért történt, mert Ró­mában tudták, hogy mily erős jellemek.­­ Nem csalódtak, midőn föltették, hogy ez emberek, ellenzékeskedésük daczára némi kényszer mel­lett, Róma leghívebb fegyverhordozói lesznek. Soha sem volt csúfosabb egy szerep, mint a­minőt a német püspökök játszottak. Róma absolutis­­musa még soha sem emelkedett oly magasra. A jezsuiták még mai is nagy számban kiválólag a nemesi rétegekben mozognak s oly egyének­nél, kik gazdag örökséget hagyhatnak hátra. Jelmondatuk: „Boldogok a szegények, mert övék menyeknek országa“, erre változott át: „Boldogok a gazdagok, mert pénzükért elzár­juk őket a menyországtól“. Gazdagság utáni vá­gyuk fékezhetlen ; újabb eszközeik közé tartoz­nak a legényegyletek s a sociális kérdés, a mennyiben a nép alsóbb rétegei közt a nemtel­­jesíthető remény magvát hintik el-Vallásos érzelmeket színlelne, nagyon gyak­ran az érzékiségre igyekeznek hatni. Legvesze­delmesebb hatásuk azonban mindig az iskolában van, mert ott ez a jelszavuk. Minden szabadság­szeretet megsemmisítése s az egyházi tekintély föltétlen alávetésére való kiképzés. Ne hozza fel senki, hogy gyakran jezsuita növendékek a leg­­szabadelyűbb emberekké lettek, mint például Voltaire, mert ez száz közül alig történik meg egygyel. Elég az ahhoz, hogy nemzetünk jövője e kérdésben sokkal jobban veszélyeztetve van, mint hogy komolyan és szilárdan ne kívánjuk a jezsuitáknak Németországból való kiűzetését. A szabadság s az egyesülési jog barátai ez el­nyomást nyugton aláírhatják, mert a jezsuita rend túl ment a korláton, melyet az egyesülési jog megenged; szabadság utáni vágyuk annyira terjed, hogy tőlünk minden szabadságot meg­akarnak vonni. Oly rend, mely államunk ellen harczol, jogtalanul mondja magát, a szabadság után törenek. Ép oly kevéssé, a­mint irányain­kon nem tűrtük meg a franczia hadsereget, ép oly kevéssé szabad Németországban egy római hadsereget megtűrnünk. E kívánságot a szabad­ság nevében teszszü­k. Az az eszköz, mivel a ró­mai hadat elűzhetjük, ugyanaz, a­mit a Svájcz a különválási háború után teremtett. A német alkotmány a Dél-Németországnak csatlakozása óta szerencséjére egy kis új szakaszt vett föl, mely a birodalmi törvényhozást a birodalom te­kintélyével ruházta föl,s e szakaszszal Bluntschli kívánságát megnyugtatni véli. Szóló beszédét befejezvén, az általa indítvá­nyozott határozat fölött vita fejlődött, melynek folytán a szólók többsége föltétlen hozzájárásu­­kat fejezték ki. Kivonat a hivatalos lapból. Ő felsége Somossy Lajos magyar országos pénzügy­miniszteri titkárnak, sok évi sikeres működése elisme­réséü­l a királyi tanácsosi czimet díjmentesen adomá­nyozta. Ő felsége megengedte, hogy Faller Gusztáv m. k. bányatanácsos- és bányaü­gyi előadónak, állandó nyu­galomba helyezése alkalmából, a bányaüzem, valamint a bányászati tan és irodalom terén szerzett érdemei felett a legmagasabb megelégedés kifejeztessék. Ő felsége Krempler Miksa és Jakomini Bódog, a horvát-slavon-dalmát országos kormány építészeti osz­tályánál alkalmazott I. osztályú mérnöksegédnek a királyi mérnöki czimet díjmentesen adományozta. Ő felsége gróf Salm-Reifferscheid Ehrich követségi titkárt tiszteletbeli követségi tanácsossá kinevezte. Pályázatok. A beszterczebányai pénzügyigaz­gatóság számvevő osztályánál egy III. oszt. 600 fi­­zetéssel díjazott számtiszti állomásra ; folyamodások benyújtandók okt. végéig. — A temesvári pénzügy­­igazgatóság területén 345 írttal díjazott segédtiszti állomásra. Folyamodások okt. 23-ig benyújtandók. KRÓNIKA. Pest, October 12. — Szigeti József ma, midőn e sorok megjelennek, fogja ünnepelni a nemzeti színház­ban 25-ik évfordulóját annak, hogy a színészet rögös pályájára lépett. Kicsoda ő, nem szüksé­ges nekünk elmondani, valamint nem kell ma­­gyarázgatnunk azt sem, miért tekintjük e na­pot örömünnep gyanánt. Szigethi úgyis mint író, úgyis mint előadó művész ismeretes a hazá­nak minden táján, s akár mint ilyen, akár mint amolyan a tiszteletnek tárgya. Ezért emelkedik ki ez ünnepély, melyet sajátlag csupán pálya­társai rendeznek, a közönségesebbek sorából, s ezért csatlakozik annak emeléséhez oly szívesen sajtó és közönség egyaránt. Szigethi egyetlen élő tagja annak a sokat emlegetett „régi gár­dának“, s ha már akkor jelen volt a jelesek közt, művészete annál magasabb vonalon áll ma. Mint „Menenius Agrippa“, mint „Courtley“, mint „Sas István“, vagy mit legelül kellett vol­na említenünk, mint „Falstaff“ oly alakokat te­remtett meg, melyeknek valaha épannyi lesz az utánzójuk, amily kevés a megközelítőjük. Aki őt egyszer látta mint „Kentet“, „Zubolyt“ vagy „Dromist“, — az méltányolni fogja azt az elismerést, melylyel jubileuma alkalmából neki adózunk. Egyaránt jeles ő mint ábrázoló művész, conservatoriumi tanár és mint szinműíró. E téren is 14 szinmű igazolja munkásságát, melyek közt nem egy fogja a repertorion messze túlélni író­ját. Ezek közt mint sikerültebbeket kiemeljük: a „Falusiak“-at,„A vén bakancsost“,a„Kisértetet“ és legutolsó művét „Toldy Miklóst“ — melyet holnap adnak először. „Szigeti 1822. máj. 11-én született Veszprémben. A jogi pályára készült s egy évig turistáskodott itt Pesten, de aztán be­szegődött Baki Gábor társulatához. Bartal 1844 ápr. 1-én szerződtette a nemzeti színházhoz,hon­nan egy évet kivéve nem is távozott mind máig. Érdemeiért úgyis mint művészt, úgyis mint írót 1865-ban tagjai közé választotta a Kisfaludy­­társaság. Tiszta szivünkből kívánjuk, hogy a gondviselés ajándékozza meg minél hosszabb élettel és minél több munkakedvvel! — Carl Louis Posner úr dicsősége tehát teljes. Márvány mellszobra, melyet — bizonyo­san csak a veleszületett szerénységnél fogva — kiküldött a londoni nemzetközi kiállításra, mely­nek pedig épen ő volt magyarországi biztosa — dicséretet nyert. Az angolok elég udvariasak voltak és érmet nem adtak a „genialis“ művész Komornernek. — Egyébiránt megjegyezhetjük, hogy a Jury Kuglernek Liszt Ferenczet is „külö­nös figyelemre méltó“ műnek találta. Természe­tes, kinek-kinek a maga gusztusa szerint ! — Vidats Jánosnak a honvédmenház alapköve elhelyezésekor tartott ünnepi szónok­lata magyar eredetiben és német fordításban a honvédmenház rajzával ékesítve önállólag is megjelent, és az elárusításából befolyó jövede­lem, mint halljuk, a honvédmenház alaptőkéjé­hez fog csatoltatni. — Egy hófehér szakállú meggörnyedt aggastyánt látni néha-néha Pest utczáin, amint botjára támaszkodva ballag és apró vesszőko­­sárkákat kinálgat a járó­kelőknek. Sokan vesz­nek tőle s az árnál sokszor többet is a kosárká­ba téve visszaadják az öregnek, ki hálás „merci monsieur“-vel felel. Érdekes tudni, hogy ez az öreg­ember 110 éves, nyugdijazott franczia ka­tona, ki saját szemeivel látta a csaták vihará­ban fölkelő egykori franczia „gloiret“ és hatal­mas legény volt már akkor, midőn az „egyesül­tek“ megcsinálták a lipcsei nagy napot. A város pedig jól tenné, ha e szép tiszta öreg embert, ki csekély nyugdijából és oly kevéssé tud megélni, mint nem tud dolgozni s ma is kézimunkájából él, hátralevő kevés napjaira elhelyezné valame­lyik jótékony intézetben. — Egy öreg néptanító halt meg közelebb Szepesmegyében. Neve Kupeczky József, 66 éves volt s ebből 45-öt a népnevelés tövises munkájában töltött el. Hobgárd községében ta­­nitóskodott, hova nagy számmal gyűltek tiszte­lői és tanítványai, hogy porainak megadják a végtisztességet.­­ A honvédtisztek valamelyikének szál­láspénzét minap a bíróság adósságtörlesztés fe­jében lefoglaltatta. Ez az eset arra szolgáltatott alkalmat, hogy a honvédelmi minisztérium fel­kérje az igazságügyminisztériumot, miszerint egy novellával segítsen a bajon és az államhi­­vatalnokok szálláspénzeire mondassa ki, hogy azt bíróilag lefoglalni nem lehet, mert ezek mint­egy helyettesítői a természetben kiadatni kellő kasoknak.­­ A pesti polgári lövöldében tegnap dé­lután ment végbe az u. m. királydijlövészet, melynek hőse Schuck Náthán volt. Mindjárt az első nap oly praecis szeglövést csinált, mely­hez hasonló a pesti polgári lövöldében szakér­tők tanúsága szerint ekkorig még nem for­dult elő.­­ Az „Elisabethineum“ nevű terézvá­rosi árvaház elöljárói a téli idő közeledtével azon kéréssel fordulnak az emberbarátokhoz, hogy az intézetben elhelyezett árvaleánykák sorsát figyelembe véve járuljanak pénzzel, vagy anyagiakkal e közhasznú intézett felsegélyezé­­séhez. E kérelem bizonyára nem fog elhangozni nyomtalanul. — A hatvani utczának asphalt munkák tan­ai igen sietve dolgoznak, mert szerződéssze­­rüleg tartoznak azt a vállalkozók e hó végéig tökéletesen elkészíteni és a közhasználatnak átadni. E nagyon járt útvonalon azonban a munka igen meg van nehezítve.­­ A közönség, melynek számát rendkívül megnövelik a kiván­csiak is, türelmetlen és szinte lehetetlen a mun­kásoknak itt-amott elzárni az utat, pedig a beton­talaj természete azt kívánná, hogy a frisen lera­kott rész legalább 24 óráig pihenhetne. Érdekes tudni, hogy e vállalkozók, kik pedig csak pró­bára, tehát risikóra építik ez utczát, abba már eddig többet befektettek 100.000 írtnál. Hanem

Next