Magyar Ujság, 1871. december (5. évfolyam, 276-299. szám)
1871-12-01 / 276. szám
ok által meg ne szakittassék s általában zsugszolgáltatás azon zavaroktól, melyezen szervezet életbe léptetése könnyen az, megóvassék. Maximovics Miklós a határőrvidék politása végett történt intézkedésekre vonatkrozok bemutatása tárgyában intézi a mszterelnökhöz a következő interpellációt: „Szándékozik-e a t. miniszterelnök úr a határőrvidék visszacsatolása és annak polgárosítása iránti jelentését a kibocsátott legfelsőbb rendeletek, szabványok és törvények, nemkülönben az összes e tárgyra vonatkozó iratokkal együtt a határőrvidékben történt nagy jelentőségű változások kellő tájékozása és megítélése tekintetéből a nevezett vidék 1872-dik évi költségvetésének tárgyalása előtt a képviselőháznak bemutatnia. Plachy Tamás a nógrádi botrány ügyében kívánja a belügyminisztert interpellálni, kérvén őt, hogy a deczember 5-re kitűzött határidőnek közelségét tekintve, válaszoljon arra, ha lehet rögtön. Az interpellate, (melynek tárgyát olvasóink egy minapi nógrádi levélből ismerik) következő : Kérdem a belügyminiszter úrtól, mi álláspontot foglal el Nógrád megye múlt november 21-én tartott rendes évnegyedes közgyűlésének azon törvény és szokásellenes határozataival szemben, melyek által az, az oktoberi e czélra összehívott közgyűlés intézkedéseit és választásait halomra döntvén úgy a községi csoportok választási elnökségeire mint az igazoló és bíráló bizottságokba is új tagokat választott, a deczember 4-re kitűzött választási határidőt deczember 5-dikére tette át? Sándékozik-e mégpedig 1. évi deczember 5-ke előtt a nógrádmegyei ellenzék indokolt felfolyamodásának alapján mindazon törvénytelen intézkedéseit a nov. 21-i közgyűlésnek megsemmisíteni, melyekez értelemben hozattak ? Tisza Kálmán a budgetkérdés azon pontjához, mely a határőrvidéki költségeket illeti, indítványt terjeszt elő, kérve annak kinyomatását és annak az általános jelentéssel egyidejűleg való tárgyalását. Az indítvány így szól: Indítványozom, hogy utasítsa oda a ház a minisztériumot, hogy a tett jelentésében csak említett intézkedéseket teljes rézleteikben tegye le a ház asztalára , hogy adjon felvilágosítást az iránt, mennyiben lettek teljesítve azok, amik a határőrvidék egy részét illetőleg Horvát-Szlavon országokkal szemben teljesítendők voltak, mennyiben fordíttatott gond a határőrvidék népének felvilágosítására, anyagi és szellemi érdekeinek előmozdítására; hogy adjon felvilágosítást az iránt, mily után s mennyi idő alatt szándékozik keresztülvinni azt, hogy a magyar koronának azon jelentékeny része teljesen az alkotmány oltalma alá helyeztesssék, s a haza ott lakó polgárai az alkotmányos jogok élvezetébe helyeztetvén, az országgyűlésen képviselve legyenek ? Addig pedig, míg az iránt a minisztérium nem nyilatkozott és nyilatkozata felett a ház nem határozhatott, a költségvetésnek a határőrvidékre vonatkozott tételei felett megállapodását függeszsze fel.“ (Helyeslés.) Ki fog nyomatni és annak idején tárgyaltatni. Szapáry Gyula gr. a közp. bizottság jelentését mutatja be az első sz. dunagőzhajótársaság állambiztosítékának megszüntetéséről szóló trvjavaslat tárgyában. Szögyényi László ugyane bizottság jelentését a főrendiháznak a bírósági végrehatókról szóló törvényjavaslatban tett módosításai iránt. Mindkettő kinyomatik és szétosztatik. Ezután megkezdetett a szavazatok beadása a megüresült jegyzői székre. Beadatott 259 szavazat. Ebből kapott Szeniczey Ödön 139-et, Huszár Imre 108-at, ennélfogva., elnök kimondja, hogy jegyzőnek Szeniczey Ödön választatott meg, ki a választást megköszönvén magát a ház jóakaratába ajánlja. Napirendre került ez előzmények után az 1872. évi költségvetési előirányzat általános tárgyalása. A pénzügyi bizottság jelentése fölolvasottnak tekintetvén Széll Kálmán a pénzügyi bizottság előadója vette át a szót, taglalván, összehasonlító és magyarázó jegyzetekkel kísérvén e pénzügyi bizottság jelentését. Eltér a költségvetés is — mondja — elődeitől, s ennek okául szóló azt hozza föl, hogy a közadministráció egy fontos ágának előirányzata most először jelen meg a költségvetésben. A 72-iki költségvetés úgy a rendes mint a rendkívüli szükséglet részére sokkal nagyobb, mint az eddigiek. A rendes kiadások mintegy 9.300.000 írttal nagyobbak, mint az ideiben, a rendkívüliek pedig 18 millió 658,242 írttal. A rendkívüli fedezet pedig kisebb 10 millió forinttal. A hitelműveleti kiadások és bevételek közt 3 és 1/1 millió a többlet. Taglalván e különbség okait és a hiány nagyobbodását, azon meggyőződésre jut, hogy a 1872-ik év már erősebb organismusban találja az államot, mely most többet bír el, mint tavaly, s ez szerinte nem hátralépés, hanem haladás, javulás. Szóló itt látja azon nagy különbséget, mely az ő és a kisebbségi különvélemény felfogása közt létezik. Tagadja — mit a különvélemény állít — hogy e költségvetésben az előbbi évek hiányai palástoltatnak, s hogy a hiány sokkal nagyobb volt, mint valósággal a praeliminárék tartalmazták. Ismét és ismét állítja a kisebbségi különvéleménynyel szemben, hogy a 72-ik év valóságos deficitje „csak“ 22 millió 300.000 frt. Ajánlja a költségvetésnek átalánosságban leendő elfogadását. Ghyczy Kálmán : T. ház ! (Halljuk.) Azok után, amit Szontagh Pál. barátommal együtt beadott különvéleményünkben elmondottunk, jelen felszólalásomban csak azon észrevételek megvilágítására akarok szorítkozni, melyek az ország pénzügyi állapotára nézve a pénzügyi bizottság jelentésében a mi nézeteink ellen felemlíttetnek, és részben most az előadó úr által is újólag felhozattak. Nem szándékozom e végett a nemzetgazdasági s pénzügyi tudományok kérdéseinek elméleti fejtegetésébe bocsátkozni, gyengébbnek ismerem magam e téren, semhogy ezt tenni merészelném, hanem ha hinném is azt, hogy szép szavakkal, tudományosan kikerekített theóriákkal, csillámló pénzügyi tervekkel az életnek naponként jelentkező szükségeit,tőkéjét és kamatját nem jövőben és ideális értékben, hanem rögtön is készpénzben követelő hitelezőt kielégíteni lehessen; nem érzek hajlandóságot magamban arra sem, hogy hazánk nemzetgazdasági vagy pénzügyi jövőjének a képzelődés ecsetével akár világos, akár sötét színekben festett képével magamat megnyugtassam, hanem a rideg valóságnak mereven akarok szembenézni, (helyeslés balfelől) és e szempontból kiindulva közönséges emberi ész szabályai szerint, Maróthi szerint számítva (Derültség.) azt mondom, hogy aki huzamos ideig évenkint többet költ el annál, mint amennyit vagyonából bevesz és ezen kiadási többletet évenkint új kölcsönvétellel, vagy vagyona egy részének elidegenítésével fedezi, az utóvégre is megbukik. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ez áll nemcsak a magánháztartásra, hanem áll az államháztartásra nézve is , mert kiapadhatatlan pénzforrás a világon még nem fedeztetett fel. A különbség a két háztartás közt e tekintetben az, hogy a magánháztartást ezrek és 100 ezrek túlkiadása teszi tönkre, az államháztartásnál ezt sok milliók túlkiadása eszközli. A magánzó, ha életének bizonyos szakában kelleténél többet költött és több kölcsönt vett fel, mint felvennie ildomos lett volna, biró elé állíttatik, csőd alá kerül, executio alá jut, és épen azért, mert annak idejében túlterjeszkedett kiadásaiban saját erején, végre ínséget szenvedni kénytelen. Az állam biró elé rendesen nem idéztethetik, executiót rendszerint nem szenvedhet, de pénzerejének és tehetségének a túlkiadások után szükségképen bekövetkező kimerülése követtében elsenyvedni, romba dőlni fogja látni szép reménynyel, de erején túl megkezdett vállalatait és intézményeit, zavarba hozva fogja látni közigazgatásainak egész rendszerét és kimerült hiteléhez akkor nem fog folyamodhatni, midőn arra leginkább szüksége lesz. (Élénk helyeslés balfelöl) Készakarva mondottam tehát, hogy az állam rendszerint executió alá nem vétetik. A magyar államról ezt oly biztosan mondani nem lehet (Mozgás), mert mi nemcsak magánosok irányában vagyunk szerződési kötelezettségben, hanem a monarchia másik részének irányában is, úgy a közösügyi quota, mint különösen az államadóssági járulék iránt. Történjék meg, hogy ezeket egyszer nem fizethetnénk azt, hogy valamely executionális eljárás és pedig bíró nélkül is nem kisértetnék meg ellenünk mint a szerződés és egyezmény megszegői ellen, azt teljes biztossággal fájdalom, állítani nem merem. (Derültség.) T. előadó úr összehasonlította a jövő 1872. esztendei költségvetést az előző 1870-ik esztendei költségvetéssel. Az e részben mondottakra csak azt jegyzem meg, hogy amiket ő szíves volt a 72-ik évi kiadásokra nézve említeni, azok többnyire valóságos positív összegek és kiadások lesznek ellenkezőleg az, amiről ő úgy szólt, hogy már jövedelmünk ennyire és ennyire emelkedett, amint pl. mondotta, hogy az államvagyonból jövedelmünk 5,9000.000 írttal emelkedett, ez még csak remény, ez talán a valószínűség szabályai szerint, de minden bizonytalanul számított összeg, mely valóban be fog-e folyni az állampénztárba. Mondottam, hogy előadó úr 2 évet hasonlított össze az előirányzatra nézve. Én e tekintetben szélesebb kört akarok választani; vissza akarok tekinteni a korábban elmúlt évekre is, és pénzügyi állásunkat az elmúlt évekről 1869- től fogva kívánnám sommás átnézetben tisztába hozni. (Halljuk.) Hogy mi az elmúlt 3 évben és a mostani évben is, mert ezen év végéig akarok számítani, többet, sokkal többet költöttünk, mint amenynyit saját jövedelmeink után költenünk lehetett volna, arra nézve nem fogok az előirányzatokra hivatkozni, melyeknek tételei különféle észrevételek alá vehetők ; e tekintetben csupán egy egyszerű, nyilvános, kétségbevonhatlan tényre akarok hivatkozni. A különvéleményben szám szerint ki van mutatva, hogy a magyar államnak ez idő szerint mennyi adóssága van, ezen adósságok közül én a számításból kihagyom az államadóssági járulékot, a földtehermentesítési adósságot, az államjegyeket, és a némelyek szerint külön rovatba tartozó szőllődézsma váltsági adósságot ; kihagyom a még csak a jövő évben elköltendő gömöri, és a most legújabban felvett 30.000. 000-nyi kölcsönt; és számításomat csak a vasúti, a sorsolási kölcsönökre és a kincstári utalványokra alapítom. A vasúti kölcsön kezdetben ugyan 1000000- val több volt ugyan azon összegnél, mely a külön véleményben kimutattatik, minthogy időközben már törlesztések történtek. Én azonban összehasonlítás végett csak a külön véleményben kitett összeget veszem föl: 101.063.376 írttal, felveszem a sorsolási kölcsönből bejött 44.000. 000 s a kincstári utalványokból ez év végéig körülbelül bejövő 7.000.000, ezen három kölcsön összesen 132.000.000 forintot tesz. Ebből a ház asztalán fekvő költségvetés, jelesül annak hitel- és pénztárműveleti része szerint még rendelkezésre áll 1872-re, jelesül a vasúti kölcsönből 17.577,669 frt, sorsolási kölcsönből meglehet mintegy 8.000,000 frt. E két összeg összesen 25.577,669 frt tesz, s azt a fennebb említett kölcsön vett 132.000,000 forintból levonva, kitetszik, hogy 71-ik év végéig az általam említett 3 rendbeli kölcsönből elfogyasztatott 106.485,707 forint. E felett az 1868, 69, 70 és 71-ik évi előtirányzatok szerint elköltetett a közös activákról 9.902,006 frt, államjavak, 1.227,813 forint erejéig, ingó állam vagyon elterheltetett, v.eladatott 8.921,561 forintért s ez újabb 3 tétel , összesen 20.051,381 forintot tesz. Az 1867.' év végével tovább az absolut kormánytól a magyar kormány adóhátralékokban átvett 34.187,800 forintot korona és kincstári ura-dalmak bérhátralék 9.823,780 forint összesen 44.011,580 forint. Ezen összegre évenként , nevezetes utalványozások történtek, minden költségvetésben ez utalványozások összege 5 17.000,000 frtot meghaladták, de ezek közül számításba nem veszek többet, csak azon két tételt, mely 1868-ik évben fedezetük az absolut kormánytól átvett adó- és bérleti hátralékok fejében a költségvetésbe fedezetül felvétetett jelesül adó hátralék fejében 6372000 bérhátralék fejében 1.245.000 vagyis összesen 7.617.000 kártot tesz. Hogy ez összeg az 1868-ik évet megelőző hátralékokból valóban befolyt, arról semmi kétség nem lehet, mert azon átvett adó és- bér hátralékokban 21 milliónyi egyenes adón kivül fogyasztási adó hátralék is volt 1.463.000 it frt erejéig, és volt a jogügyleti illetékekből hátralék 10.538.000 frt és miután épen a jogügyi illetékek képezik a legjobb fejős tehenét a pénzügyi miniszternek, kétséget nem szenved, hogy azon két összeg az absolut kormánytól átvett adó, és bérleti hátralékokból bizonyosan be is folyt az állam pénztárában. Már ha most összeszámítom mindazt, ami általam 3 rendbeli kölcsönből az állam vagyonának fogyasztásából, és az absolut kormánytól átvett hátralékokból lefolyt, ez összegek együtt 134.154.088 főt tesznek. Ezen összeg a mint 3 évben és a most f. év alatt egészen elfogyasztatott. Ha ez összeg egészen gyümölcsöző beruházásokra fordíttatott volna is, akkor is e körülmény csak azt eredményezhetné, hogy a felvett kölcsönöknek visszafizetése annak idejében könynyítve lesz, de azon tényt, hogy csakugyan többet adtunk ki, mint amennyit bevettünk, egyáltalában nem enyésztetné el a ház asztalára letett 1872-diki zárszámadások, azonban kétségen kívül helyezik, hogy vasutakra azon nagy öszszegből, melyet említettem, csak a következő össszegek fektettettek be,jelesül: a forgalomban levő vasutakra befektettetett 40,737,957 forint, az épülőfélben levő vasutakra befektettetett 10.878,610 forint, összesen 51.165,067 frt, ezen összeget levonván a fennebb említett elfogyasztott 124 millióból, 32.537,521 azon összeg,melynek hová fordítását felvilágosítani kell. Tudom tehát, hogy ezen összegből váltatott vissza a budapesti lánchíd, vétetett a kisbéri uradalom, vétetett csekély részben a gödöllői uradalom, vétetett és visszaváltatott több jószág Erdélyben, felügyelet és vizsgálat alá vétettek az engedélyezett vasutak, nyittatnak kőszénbányák, emeltettek több rendbeli épületek, felállíttattak költséges és nem jövedelmező vasgyárak és bányaművek, de az, hogy ezen általam felemlített nagy összeg, ha mindjárt a vasúti kölcsön kibocsátási árfolyamában szenvedett nagy veszteség tekintetik is, egészen gyümölcsöző beruházásokra vagy az állam értékének öregbítése fordíttatott volna: mindaddig,míg ezt a miniszte szám szerint ki nem mutatja, én egyenesen tagadom (Élénk helyeslés a baloldalon.) Nem is hiszem, hogy a minisztérium ezt bizonyíthassa mert mindnyájunk tudomására van, hogy a rendkívüli szükséglet rovatába sorozott kiadások rendszerint mindig új kölcsön felvételével, vagy az államvagyon fogyasztásával fedeztettek.Ezen kiadások közt van igen sok olyan, ami inkább a rendes, mint a rendkívüli kiadások sorába tartozik, mert az államközigazgatás rendes menetének fentartására vagy javítására szükségeltetnek, és ha némely tekintetben közvetve öregbítik is a nemzet anyagi és szellemi tőkéjét, de pénzügyileg gyümölcsöző beruházásoknak semmi esetre sem nevezhetők. A különvéleményben az 1872-ik évre 20 millió frtnyi ilyen összeg van felszámítva. Nem ellenzem, elfogadom az. előadó úrnak azon észrevételét, hogy ezen összegnek legfeljebb csak fele lehet ugyan, mely e tekintetben szóba jöhet de hozzáteszem azt, hogy minden pillanatban ki lehet mutatni, hogy az 1871 évi költségvetésben is a vasúti kamatbiztosításon kivül mintegy 15 millió frtnyi ilyen kiadás foglaltatik s az 1870-ki költségvetésben is az ilynemű kiadások mintegy 9 millió frtra mennek. Ily összegeket tehát oly kiadásokra melyek pénzügyileg nem gyümölcsöznek és csakugyan leginkább a közigazgatás és az államháztartás rendes menetének fentartására és javítására szükségesek s mint ilyenek inkább a rendes költségek közé tartoznak, évenként huzamos ideig új kölcsönökből és az állam vagyonnak fogyasztásából, nem a gyenge erejű magyar állam, hanem nézetem szerint egy állam sem fordíthat hitelének végmegrontása nélkül. És erre példával is szolgálhatok. Az absolut osztrák kormány pénzügye ugyan azon módon jutott tönkre, amelyen mi megindultunk. (Élénk helyeslés a baloldalon. Majd meglátjuk jobb felől.) Figyelemmel kísértem azon időben a tárgyalásokat. Az osztrák pénzügyminiszter minden év végével körmönfont jelentést tett ő felségének és a birodalmi tanács fenállása óta a birodalmi tanácsnak a monarchia az állam pénzügyi állásának kedvező helyzetéről, az állam jövedelmeinek évenkénti öregbedéséről , de mivel deficit és nagy deficit évenként mindig mutatkozott, mely vagy kölcsönnel vagy az állam vagyon fogyasztásával volt fedezendő, ez az osztrák pénzügyminiszter jelentése szerint csak azon nagyhasznú beruházásoknak volt tulajdonítandó, melyek terveztettek, (Derültség balfelől.) és tulajdonítandó azon szerencsétlen körülményeknek, melyek épen az illető költségvetési évet rendkívüli kiadásokkal kivételesen terhelték. Ezen rendkívüli kivételes kiadások azonban különböző czímek alatt minden esztendőben visszakerültek; a tett beruházások vagy épen nem, vagy nem kellőkép gyümölcsöztek és az évenkint növekedő kölcsönök évenkint mindig nagyobb kamat és törlesztési összegekkel nehezedtek az állampénztárra; emiatt ezután eladattak a vállalatok is,melyekre a beruházások bétettek: eladatott az államvaspálya és ráadásul hozzáadattak a krassómegyei bányák és uradalmak ; eladatott a déli vaspálya; eladattak a magyar kincstári földtehermentesítési kötvényei; betáblázással terheltettek a magyar kincstári uradalmak ; elfogyasztatott a hajdani nevezetes államadóssági törlesztési alap, eltűnt a katonai nyugdíjalap; eladatott egy szóval mindaz, amit eladni lehetett; eladattak még a kincstári fürdőhelyek is. (Derültség.) Mindezek daczára a pénzügyminiszternek az állam pénzügyeinek virágzó állapotáról tett folytonos jelentései mellett, ő felségének uralkodása alatt és pedig mindig beruházások, vagy rendkívüli kiadások folytán az államadóssági összeg csaknem 2000 millió frtra növekedett anélkül, hogy ezen roppant összeggel szemben valamely megfelelő beruházás muttattathatnék fel; de be is következett azután, aminek ily eljárás mellett okvetlenül bekövetkeznie kellett, az állam hitele annyira kimerült, hogy utóbb a legszövevényesebb tervezettel kidolgozott lotteriai kölcsönök mellett is igen súlyos feltételek alatt csak nehezen lehetett pénzt találni. Mellesleg legyen mondva nekünk magyaroknak hálát kellene adni az isteni gondviselésnek,hogy ez így történt, mert csakugyan az osztr. absolut kormány pénzügyi szorultságának köszönhetjük egy részben, hogy állami önállóságunk azon részét visszanyertük, melynek birtokában vagyunk. De én azért óhajtok részemről minden alkalommal felszólalni a pénzügyi kezelés azon módja ellen, melyet az absolut kormány példájára követünk, mert nem szeretném, ha állami önállásunkat azon után vesztenénk el, melyen az osztrák absolut kormány általi követése folytán azt visszaszereztük. (Élénk helyeslés balfelöl). A pénzügyi bizottság sokkal derültebb színben látja pénzügyi állásunkat, mint mi azt a különvéleményben jeleztük. Előadó úr is e nézetét több érvekkel támogatva hangsúlyozta. Ő is és a pénzügyi bizottság—e nézetét elsősorban azzal kívánja igazolni, hogy az 1872-ik költségvetésnek az előző évi költségvetésekkeli összeegyeztetéséből az tetszik ki, hogy az 1872-iki költségvetés hiánya csak látszólag nagyobb annál, mely az előző évekre nézve kiszámíttatott, mert azt mondja a pénzügyi bizottság és az előadó úr, hogy az első években a vasúti kiadások és kamatbiztosítás mindig a már felvéve volt vasúti kölcsönből és az állam ingó vagyonának értékesítésével fedeztettek, s az e forrásból kikerülő összegek már magába a költségvetésbe fedezetül felvétetett s egy a múlt évi költségvetésekben kiszámított hiányok csak azon összegeket mutatják, melyek az e költségvetésekben már előzőleg fedezetül felvett forrásokból fedezhetők nem voltak; most ellenben a vasúti kölcsön és az ingó államvagyonnak legnagyobb része már elfogyasztatván, az 1872-ki költségvetésbe fedezetül nem vétethetett fel több, hanem csupán a vasúti kölcsönből 15.589,166 frt s az ingó államvagyon értékesítésének czimén 4 millió frt, összesen tehát 17.589,169 frt, s igy — miután az 1872-ik évben nevezetesebb vasúti és más hasonló épitkezések terveztettnek, e szerint az 1872-re kiszámított hiánynak látszólag nagyobbnak kellett lenni az előző években kiszámítottaknál. Sőt azt mondja a pénzügyi bizottság : ha tehát a vasúti kölcsön alapjai ki nem merültek volna már vagy a kölcsön, melynek megkötését a törvényhozás elrendelte, már előbb köttetett volna és az abból befolyó összegek a vasúti épitkezések költségeire előirányoztattak volna és a vasúti kamatbiztositás által igényelt összegek teljes fedezésére ingó állam vagyon értékesítéséből befolyó tőkék fordittatnának, a mint az 1871-ben és az előtt mindig történt, akkor az 1872-iki költségvetés sokkal kedvezőbb lenne, és az 1872-iki hiány 5 egész 6 millióval kisebb lenne, mint az 1870. és 1871-iki, sőt az 1869-iki is csak mintegy 2 millióval haladná felül. " Igaza van a pénzügyi bizottságnak és az előadó úrnak, hogy ha meg lett volna mindig, vagy meg lenne mindazon pénzünk, melylyel minden kiadásainkat fedezhetnék, valóban hiányról, legalább pénztári hiányról szó se lehetne, s mindenesetre nevezetes számtani probléma az, amelynek megoldását a pénzügyi bizottság feladatul tűzte ki magának, midőn azt igyekszik bizonyítani, hogy azon 42 milliót deficit, melyet 1872-re a pénzügyi bizottság kiszámított,valóban mégis kisebb, mint azon 13—20 és 22 millió deficit, melyet hasonlag a pénzügyi bizottság annak idején számított ki. Nézetem szerint azonban a nehéz feladatnak megoldása a pénzügyi bizottságnak nem is sikerült. Sőt ellenkezőleg a pénzügyi bizottság érveléseivel bebizonyította azt, amit különvéleményünkben mi is kiemeltünk, hogy t. i. az 1868 —69 — 70 és 1871. esztendei hiányok hibásan voltak a költségvetési előirányzatokban kiszámítva, s azok sokkal nagyobbak azon összegeknél, melyek az illető költségvetésekben kimutatva vannak. Mert ezen összeghez , mint az pénzügyi bizottság igen helyesen megjegyzi , hozzá kell számítani azon összegeket is,melyek a vasúti kölcsönből s az állam ingós ingatlan javainak eladásából fedezetül már a költségvetésben is felvetettek és ha ekként számítunk, akkor az 1869 évi hiány nem 13, hanem 35 millió, az 1870. évi hiány nem 22, hanem 46 millió az 1871. évi hiány nem 20, hanem 48 milliót tesz. Az igaz, hogy ezen összegek kisebbek azon 42 millió forintnyi összegnél, melyet a pénzügyi bizottság 1872-re kiszámított; de a pénzügyi bizottság elfeledkezett arról, hogy ha helyesen akar összehasonlítani, azon számítási módot, melyet az 1869—70. és 71. évi költségvetésekre nézve követett, követnie kell az 1872. évi költségvetésre nézve, és ez esetben az 1872-ki 42 milliónyi hiányhoz hozzá kell adni azon 17 milliót, mely a vasúti kölcsönből az ingó államvagyon értesitéséséből már az előirányzatban fedezetül fel van véve, és akkor az 1872. évi hiány nem 42, hanem kevés hiján 60 millió Úgy látszik tehát nekem, hogy az 1868., 1869. és 70. évi pénzügyi állásunk valóban roszabb volt annál, melyet az előirányzatok feltüntetnek. De ha már magában is igen gyenge vigasz az, mivel az előadó úr vigasztalt bennünket, hogy a 72-ei helyzet csak oly rosz lesz, mint rész volt a múlt és harmadszor még e csekély vigasztól is elesünk, midőn a pénzügyi bizottság által is helyeselt számítási rendszer szerint kijön, hogy a 72. évi deficit 12 millióval nagyobb a 71-einél, és így nagyobb minden hiánynál, mely eddig a költségvetésből kiderült. A pénzügyi bizottság azt mondja: igaz , kiadásaink a múlt években nagy mérvben szaporodtak, mert 1868-ban bruttó kiadás volt előirányozva 127.796,500 frt. 1872-re pedig előirányoztatik a törvényhatóságok házi adójának részére lehajlított 4.145,949 frt leszámításával— 155.595,152 frt és így 1868 óta a kiadások a törvényhatóságok házi adójának terhére lehajlított összegnek hozzáadásával szaporodtak 31 944,374 írttal. De azt mondja a pénzügyi bizottság : a kiadások ezen szaporodását tökéletesen ellensúlyozza, sőt még meghaladja a bevételek öregbítése, mert 68—72-ig a rendes bevétel az előirányzatok szerint 42.160,592 írttal növekedett és így tekintetbe véve még a határőrvidéki nagy kiadást is, mely 72-ben előfordul a múlt év alatt a kiadások, a bevételek szaporodása 216 ezer 223 írttal meghaladta, azt mondja továbbá előadó és a pénzügyi bizottság, hogy ennél még kedvezőbb azon eredmény, melyet a zárszámadások 1868—9—70-re mutatnak ; miért 68-ban előirányozva volt rendes bruttó bevétel 124 millió 881.000 frt. 1871-ben pedig valóságos eredmény, azaz a pénztárba valósággal bejött öszszeg 158.000.624 frtot tett és igy a 68-dik évi előirányzathoz képest az állam bevétele 1870- ben 33.761.000 frttal növekedett s ennek tulajdonitható, hogy azon 33 millió hiány, mely a 69—70—71-dik évekre az előirányzatokban kiszámítva volt a zárszámadásokban nem mutatkozott. Ami az előirányzatokat illeti, az azokban foglalt tételek a valószínűség szabályai szerint hozzávetőleg állapíttatnak meg tájékozásul, öszszehasonlításul használtatnak, de nem biztos az számtani adatok. Ami pedig különösen 1868—69. és 70. előirányzatokat illeti, ezeket a mostani miniszterelnök az az akkori pénzügyminiszter Lónyay Menyhért úr készítette, kiről közönségesen tudva van, hogy kész volt mindig minisztertársainak kiadásait ellenőrizni; tudva van, hogy szűk marokkal szokta mindig a bevételeket előirányozni. És ezáltal két czélt ért el: először ez után könnyebben korlátolhatta minisztertársainak az állampénztárnak igénybe vételére irányzott követeléseit; más részről pedig az év végével a deficit helyett melylyel ijesztett, felesleggel léphetett fel. (Derültség.) Nem csoda tehát egyáltaljában, hogy ily előirányzat mellett az 1868-ik esztendőn előirányozva volt bruttó 124.881,000 frt helyett a valóságos eredmény 145.340,000 frt lett és igy több 20.459,000 forinttal az előirányzatnál. Addig, míg zárszámadásaink nincsenek más adat az összehasonlításokra nem használtathatók, mint az előirányzat, de amint a zárszámadások biztos adatokat mutathatnak a valóságos eredmény előtt az előirányzati adatoknak háttérbe kell szorulniok. A zármadások eredményének az előirányzatokkali összehasonlítása csak annak felvilágosítására vezethet, hogy váljon az előirányzat helyesen történt vagy nem? Más értelme nincs, mert biztos számítási adatokat csak a zárszámadásnak valóságos eredményei nyújthatnak. A számvevőszék által újból vizsgálat alá vett 1868—69 és 70 évi zárszámadásokhoz tüzetesen majd csak akkor lehetene szólani, ha azok a törvény értelmében a ház asztalára le lesznek téve és azért én is a pénzügyi bizottság által ezen zárszámadásokból előmutatott kivonat valódi értéke és bizonyíték képessége feletti ítéletemet ezen zárszámadások beterjesztésének idejére tartom fenn. Annyit azonban már most is biztosan állíthatok, hogy azon kivonat, melyet a pénzügyi bizottság az 1868—69 és 70 esztendei zárszámadásokból közlött, tökéletesen igazolja, ugyanazt, hogy az állam kiadásai 1868-tól kezdve mostanáig igen nagy mérvben emelkedtek, de egyáltalában nem bizonyítja azt, mit a pénzügyi bizottság állít, hogy hasonló arányban növekedtek volna az államnak bevételei is, sőt inkább az ellenkezőt bizonyítja be. (Halljuk !) Azon zárszámadási kivonat szerint, melyet felemlítettem, az 1868-ik esztendei rendes, valóságos bevétel 145.340,000 volt 1870- dik esztendőben pedig ugyanazon kivonat szerint a valóságos, rendes bevétel tett 158 millió 629,000 forintot. A bevételek tehát 1868-tól 1870-ig a valóságos eredmény szerint nem 33 millió 761,000 írttal, mint előadó ur álltta, hanem csak 13.284.000 írttal növekedtek. Ez jeles növekedés mindenesetre,de e növekedés csekély azon öregbedéshez képest, amelylyel ugyanezen idő alatt az állam kiadásai növekedtek. 1868-ban ugyanis a valóságos, rendes kiadás tett 13.728.000 frtot. 1870-ben a valóságos, a megtörtént rendes kiadás már 160.580.000 frtot tett, és igy 1868-tól 1870-ig a valósággal megtörtént rendes kiadások 28.852,000 frttal, tehát két annyinál is többel emelkedtek, mint ugyanazon idő alatt növekedtek az állam bevételei (Helyeslés balfelöl. Mozgás.) Ennek következése ezután az, hogy mindig azon kivonatokról szólva, amelyeket a zárszámadásokból a pénzügyi bizottság előterjesztett, ha az 1868. és 1869. esztendőkben a bevételek és kiadások a valóságos eredmények szerint összehasonlíttatnak, akkor ezen évek mindegyikében a pénztár részére nevezetes fölösleg marad fen, de ezen felesleg már eltűnnék az 1870-ki esztendőben. Mert 1870-ben már az emlitett kivonat szerint a kiadások, az 1870. évi és pedig az első irányzatnál szinte nagyobb bevételt 1 millió 956,00l írttal meghaladják, és ennélfogva ugyanazon öszszegre menő hiányt eredményeznek, nem az előirányzott, hanem a valóságos eredmény szerint ugy látszó tehát nekem tehát,hogy azon aranyuezi szép napok, (Derültség) melyekben Lónyay gr. szűk marku előirányzatai folytán a bevételek valóságos eredménye az előirányzatot évenként meghaladta, 1870-el már végükhöz értek 1871—72-ben alig fognak többé vissza kecsrülni, mert ezen esztendőkben már Kerkápoly miniszter úr a bevételeket a valószinü eredményhez inkább közel eső mérvben irányozta elő, és ezen években a kiadások is ismét nagy mérvben emelkedtek, s azért azon véleményben vagyok, hogy azon derült színezetet, melyben pénzügyünk jelen állását a pénzügyi bizottság és az előadó úr látják, a zárszámadásokból a pénzügyi bizottság által közlött kivonat sem igazolja, hanem ezen kivonat is inkább indokolja azon nézetet, melyet mi az általunk előterjesztett különvéleményben előadtunk, hogy t. i. a költségvetés megállapításában figyelni kell az államnak már eddig is túlfeszített pénzerejére s a kellő takarékosság elveit szem elől nem kell téveszteni. A mi a pénzügyi bizottság jelentésének többi részeit illeti, azokra nézve kevés mondanivalóm van. A pénzügyi bizottság ugyan s az előadóit is felemlítik, hogy nem kell megakasztani az államélet fejlődését, tekintettel kell lenni a kulturális czélokra, s feltétlen takarékosság nem fogja előmozdítani az ország felvirágzását, de másrészről elismerik, hogy a kiadások csak akkor gyümölcsözők, ha az erőnek megfeszítése nélkül történnek, hogy sorrendet kell tartani gyümölcsöző kiadásainknál is, hogy gondosan el kell választani a hasznot s a szükségestől a kívánatost a nélkülözhetlentől a sürgősen szükségest a halaszthatótól. E tekintetben tehát a két vélemény közt lényeges elvi különbség nincs, mert az állam életét és annak fejlődését megakasztani mi sem akarjuk s ezt tanúsítottuk Szontagh Pál barátommal együtt azzal is hogy a költségvetésben a kiadások legnagyobb részét, épen mivel szükségeseknek tartottuk, meg is szavaztuk. A nehézség a közösen elismert elv alkalmazásában rejlik. A kérdés az mi az a mi megakasztja az államélet fejlődését, mi az a mi szükséges, mi halaszthatatlan ? (Perczel Béla elfoglalja az elnöki széket.) A felelet e kérdésekre, elismerem, nagy részben egyéni felfogástól függ. Általános szabályelvvel e kérdéseket eldönteni nem lehet, hanem azokat csak az egyes concret eseteknek megbírálásánál lehet megoldani; azért azokra nézve, miket az. előadó uz általunk indítványba hozott, törléseknek egyes tételeire nézve elmondani méltóztatott, abstract fejtegetések helyett sokkal czélszerűbb lesz, úgy vélem, nézeteimnek előterjesztését a maga helyére t. i. az egyes minisz MAGYAR ÚJSÁG- 1871. DECZEMBER 1.