Magyar Ujság, 1872. június (6. évfolyam, 123-147. szám)
1872-06-11 / 131. szám
nyitandó országgyűlés teendőiről értekezzünk. Örömmel engedtem ezen kívánságnak, mert ha valamikor, most van azon pillanat, mikor mindenkinek, akinek hazája jövője, hazája jóléte szívén fekszik, komolyan meg kell gondolni, hogy hová fog szavazatával járulni, a mérleg melyik serpenyőjébe teszi szavazatának súlyát, hogy azon egy szavazattal is lendítsen a haza sorsának jobbra vagy balra fordulta felett. Nagy örömmel látom ezen igen számos gyülekezetét, mert ezen nagy szám, melyben itten megjelentek Buda városának polgárai, bizonysága annak, hogy Buda városának polgárai érzik a feladat fontosságát és hogy részvéttel viseltetnek a haza közügyei iránt. Ha pedig egy városnak polgárai részvéttel viseltetnek valamely ügy iránt, azon ügyet okvetlenül győzelemre fogják vinni, mert a győzelemhez csak akarat szükséges. Uraim! Hogy megmondhassuk mik lesznek teendői a jövő országgyűlésnek, egyelőre azzal kellene tisztába jönnünk, hogy a jövő választásoknak, melyek közelebb beállanak, mi lesz az eredménye, mert az országgyűlés teendőit is az fogja elhatározni, ha váljon a jelenleg kormányzó miniszterek fognak-e a kormányon megmaradni, vagy ha azok az ország többsége által helyeikből kimozdíttatván, kénytelenek lesznek a helyet másoknak átengedni. Ettől függ azután az országgyűlés teendője is. A baloldal, mint én erősen meg vagyok győződve, többségre fog jönni a jelen választásoknál. Minden egyes választókerületnek meg kell feszíteni erejét és úgy működni, mintha az egész sorsa egy választókerület által döntetnék el, de az egészről az átnézést csak akkor nyerjük, ha nem egy választókerületre tekintünk, hanem tekintünk országszerte és látjuk, hogy országszerte mi történik, én teljes bizodalommal és a legnagyobb reménynyel nézek a jövő választások elé és azt mondom önöknek, hogy a baloldal többségben lesz. S ha a baloldal többségben lesz, önök ismerik a baloldal programmját, tudják, hogy mit szándékozik az országgyűlésen keresztül vinni. Ha minden valószínűség ellenére is a jobboldal többségben fogna lenni, hogy mi lesz a jövő országgyűlésnek teendője, azt, uraim, elmondták önöknek, elmondták az egész országnak a kormány tagjai, akik eddig választóik előtt nyilatkoztak, elmondták azon jobboldali képviselők, akik választóik előtt számolni és azoknak szavazatait kérni megjelentek. De megmondta ezt önöknek a kormány kívánságának, a kormány akaratának és határozatának adván kifejezést, maga a fejedelem is, midőn az országgyűlést bezáró. E szerint első teendője lesz az országgyűlésnek azon esetre, ha a jelen kormány megmarad, az új választási törvényeknek megszavazása. De mielőtt abba bocsátkoznának, azt fogják tenni, amit Buda városának volt képviselője Pauler miniszter úr választóinak bejelentett egész őszinteséggel és becsületeséggel, mint oly derék férfihoz illik, mint milyen ő. Ő nyíltan és őszintén kijelentette, hogy ők egy rendszabályt akarnak behozni, hogy az ellenzék ne beszélhessen annyit, amennyit akar (Derültség.) Uraim, hogy a szólásszabadsággal vissza lehet élni, kétséget nem szenved, de hiszen visszaélni mindennel a világon lehet. Hisz akármit vegyenek elő, azt mondják az orvosok, nekem is mondták az orvosok, nekem is mondták, mikor kisgyermek voltam, hogy egyem sok levest, hogy az egészséges, de ha túlságosan sok levest eszik az ember, azzal is megrontja a gyomrát (Derültség). Visszaélés mindenben igen természetesen lehet veszedelmes és kárt hozó. De a visszaélésnél is mindig csak azt kell tekintenünk, hogy valamely rendszabály mennyi jót okozhat és az azzali visszaélés mennyi kárt okozhat, s ha ezeket fontolóra vesszük, kétséget nem szenved, hogy azon jó, azon üdvös, amit a szólásszabadság a világon eredményezett, sokkal felülmúlja mindazon kárt, amelyet a szabadszólássali visszaélés valaha eredményezhetett. Utoljára uraim, arról volt a szó, hogy néhány hét elveszett a beszélésben. Először is ki kell jelentenem azt, hogy mikor egy nagyfontosságú törvény megalkotásáról van szó, egy oly törvényről, mely az alkotmánynak magának alapját képezi, hogy akkor néhány heti megbeszélés csekély idő. Én sok éveket töltöttem Angolországban. Az angol nemzet kétségkívül meg van érve a parlamentarizmusra, meg van érve az alkotmányos életre, hisz ő tanította azt Európaszerte a népeknek, ő tanította a népeket arra: nézzétek, így kell kormányozni, ily alkotmányt kell behozni, így azután baj , forradalom, zavar és rabszolgaság nélkül meg lehet élni a nemzetnek. És uraim, én soha nem láttam ily nagyfontosságú, de még csak középfontosságú törvényjavaslatot sem Angolország parlamentjébe benyújtatni, mely előbb évekig a közvélemény által nem vitattatott volna meg. Előbb a közvéleményben megbeszélik, egyes emberek egyes gyülekezetekben felhozzák, megpendítik az eszmét, onnan az tovább terjed és miután már többen megbeszélték volna, felkapja a sajtó, megvitattatik egyik oldalról és mikor már így az egész sajtóban, országszerte gyülekezetekben megbeszélve, megvitatva van az eszme, akkor jön elő a parlamentben és akkor is gyakran 2, 3, 4, sőt több esztendő múlik el, míg többséget nyer, míg törvény erőre emelkedik, így keletkeznek jó törvények, melyeken többé hosszú ideig változtatni nem kell. Uraim, azt mondták néhányan, hogy a magyar országgyűlés sok időt veszteget, hogy kevés törvényt alkot. Nem uraim, sokkal többet alkotott, mint alkotni kellett volna. Nincs Európában parlament, mely akár számra, akár mennyiségre nézve oly tömegtörvényt alkotott volna oly rövid idő alatt, mint a magyar országgyűlés, de nincs benne köszönet. Nem jó az a törvény, nincs jól gondolva és megtörtént nem egy esetben, hanem akárhányszor, méltóztassanak megnézni a törvénykönyvet akárhány trvczikkel találkoznak ott, mely azt mondja: a múlt esztendőben hozott ezen vagy azon törvénycikk módosítása,mert alig hogy meghozták a törvényt, életbe akarták léptetni, akkor látták, hogy nem megy, nem életre való és akkor módosítani kellett. Ilyenek azon törvények, melyek elhamarkodva, kellő megfontolás, melyek kellő megvitatás nélkül alkottatnak. Tehát szólásszabadság nem árthat soha annyit, mint amennyit használ. Uraim, a szólásszabadság megszorítására akarnak az országgyűlésen intézkedni. Méltóztassanak nekem elhinni azt, hogyha Magyarországban a magyar parlamentbe behozzák azon rendszabályt, melyet Francziaországban „cloture“-nek neveztek el és amely szerint vagy megszabatik, hogy hány perczig szabad egy-egy szónoknak beszélni, vagy azt mondják, hogy minden pártból egykét vagy három ember szólhat és nem több, ha ezt behozzák a magyar képviselőházba, addig míg fenn fog állani ezen intézmény, addig Magyarországban alkotmány nem lesz, nem lesz Magyarországban egy despotikus egyeduraság, hanem lesz Magyarországban egy országgyűlési többségnek, mely egy clique-ké, egy clubbá alakul, zsarnoksága, mely sokkal veszedelmesebb, mint egy ember uralma, mert ez legalább felelősséggel jár. De nincs veszedelmesebb uraim, mintha az országgyűlésen egy pártnak sikerül, saját maga uralmát annyira megörökösíteni, hogy kénye kedve szerint tehet amit akar. (Helyeslés), mert akkor nincs meg azon felelősség, amely az egyeduralkodásnál van. Nézzenek Francziaországra. Ott a volt császár azt mondta: „én vagyok felelős.“ Igenis ő volt a felelős és mikor roszul ment a dolog, ő bűnhődött, ő bukott, őt csapta el az ország, azaz nem csapta el, mert ő előbb megszökött. (Derültség). Hanem ott volt egy ember, ki felelős volt, de ahol az országgyűlési többség uralkodik és ily módon uralkodik, ott senki sincsen ki felelős. „Nem én vagyok felelős,“ mondja mindenki, „hanem a többség.“ S éppen azon beszédben, melyet Budaváros választói előtt mondott Pauler miniszter úr, azt mondotta, hogy az előjogot, az alkotmány alapját, hogy azon országgyűlési többség akarata szerint dőljön el minden, ők nem áldozhatják fel semmi áron. Engedelmet kérek, nem az a kérdés, hogy mit akar az országgyűlési többség, hanem az, hogy mit akar a nemzet többsége. (Helyeslés) mert az országgyűlési többség nem egy esetben, hanem számtalan esetben visszaélhet és visszaélt hatalmával, mint azt más országok történetei elégségesen mutatják. Sok kalamitást, sok szerencsétlenséget hoztak a nemzetekre éppen az országgyűlési többségek visszaélései. A nemzet többsége nem élhet vissza soha, mert hisz az a célja alkotmányos tételünknek, hogy a nemzet többségének akarata teljesedjék. Tehát nem az a fő dolog, hogy az országgyűlési többség, hanem az, hogy a nemzet többségének akarata teljesüljön. Ami a nemzet akaratát illeti, uraim, előbb mondottam önöknek, hogy én teljes bizodalommal és nagy reménynyel nézek a jövendő választások elébe és azt mondom, hogyha nekünk módunkban volna ezen pillanatban megszüntetni azon visszaéléseket, melyeket a kormány a kezénél levő hatalmával gyakorol az összeírásokra és gyakorol a választásokra, uraim, nem lenne 50 jobboldali képviselő a képviselőházban. Ez a nemzet akarata. Egy tizedrésze sem lenne azon pártnak az országház termeiben, hogyha a nemzet akarata tökéletesen szabadon, minden pressió, minden visszaélések, minden vesztegetések nélkül nyilatkozhatnék. Uraim, épen ennek ellenében vannak oly városok polgárai, mint milyen hazánk fővárosa, Buda városának polgárai hivatva, hogy mutassák meg, hogy rajtuk sem az ijesztegetés, sem a kecsegtetés, sem az ígéretek, sem a vesztegetéseknek fegyvere nem fog, hogy ők szabadon, saját meggyőződésük szerint, saját lelkiismeretük sugallata szerint fognak szavazni. Akármi legyen is a jövő országgyűlésnek határozata és alkotása arra az egyre méltóztassanak vigyázni, ismétlem, hogyha behozzák az országgyűlésen a cloture-t, a szólásszabadságot korlátozni fogják, Magyarországban többé alkotmány nincsen. Nekünk, uraim, kik a baloldal elveit valljuk, őszintén bevallott és nyíltan hirdetett feladatunk, hogy a jelenleg létező kormányt megbuktassuk. S miért kívánjuk ezen kormányt megbuktatni? Először meg akarjuk buktatni ezen kormányt azért, mert mi Magyarországra nézve, sem üdvösnek, sem kívánatosnak, sőt ellenkezőleg, károsnak és veszélyesnek tartjuk azon kiegyezkedést, mely 1867-ben köttetett, az u. n. közös ügyes törvényeket. Míg ezen törvények léteznek, Magyarországnak állami tétele nincs, Magyarország nem követheti azon politikát, mely neki a legjobb, mely neki szükséges, hanem követnie kell neki azon politikát, melyet követ azon birodalom, melynek e fele részét képezi. Sokat hallottak önök uraim, ezen közös ügyekről, évek óta ezen közös ügyek vita tárgyai. Nem fogok ezeknek részletezésébe bocsátkozni, hanem annyit szükségesnek tartok itt megjegyezni, ne gondolják azt, hogy mi, kik ezen közös ügyeket nem akarjuk, ezt valami törvénytelen, valami forradalmi úton kívánjuk eltörölni. Tudjuk mi, hogy ez törvény, és ámbár ezen törvény nekünk nem tetszett, soha egyikünk sem szegült ellene, soha nem izgattunk senkit ezen törvénynek nem engedelmeskedni, mert mi tudjuk azt, hogy első feladata és kötelessége a honpolgárnak engedelmeskedni a törvénynek. De feladata alkotmányos polgároknak az is, hogy azon törvényeknek, melyeket nem tartanak jóknak, alkotmányos úton való megváltoztatására szintén törekedjenek. Tehát nem áll az, amit sokan elleneink közül ránk fogni nem akarnak, hogy mi forradalmat akarunk. Nem, uraim. A forradalom mindig a kétségbeesés utolsó fegyvere. Hiába fogom én önöket hívni : „Jőjenek utánnam, csináljunk forradalmat.“ — Erre önök azt fogják válaszolni: „Nemsokára kész lesz az ebéd, megyünk haza ebédelni.“ (Derültség). Forradalmat a nép csak akkor csinál, mikor kétségbe van esve, mikor már más módja nincs bajait orvosolni, mikor nem tud magán máskép segíteni, akkor utoljára a kétségbeesés fegyverét is kezébe veszi és csinál forradalmat. De jó kedvében soha sem csinál és nem csinált egy nemzet sem forradalmat. Oly országban uraim, ahol alkotmány van és ezen alkotmánynak az a fő elve, alapja, mint nálunk is mondatik, hogy az, hogy t. i. a nemzet többségének akarata teljesedésbe menjen, hogy ez emelkedik törvény erejére, ott a forradalom lehetetlen. Hisz uraim, nekem nincsen jogom arra, hogy én az én nézeteimet erőszakkal, fegyverrel rákényszerítsem másokra. Nekem igenis jogom volna minden erőm és tehetségemből oda igyekezni önöket meggyőzni, hogy az én elveim helyesek, de ha önök mégsem akarják elhinni, hát nekem jogom van akkor puskát venni és önöket úgy kapacitálni ? Hisz ez nevetséges. Mi csak azt akarjuk, hogy nekünk szabad tér engedtessék, hogy a honpolgárokat felvilágosítsuk nézeteink felett, hogy megmutassuk nekik, hogy az a helyes út, melyen a haza jövőjének érdekében haladni kell és ha a többség azután a mi nézetünket elfogadta és azok mellett nyilatkozott, a nemzet többségének ezen nyilatkozata szent legyen. Ha ez megtörténik és a mi akaratunk, a nemzet többségének akarata törvénynyé válik, kinek lehetne akkor oka, akarata vagy szándéka, forradalmat csinálni? Ha elértük azt egyszerű szavazás útján, minek csinálnánk forradalmat ? Az a forradalom csinálással, forradalmi tendentiákkal való gyanúsítás nem egyéb rosz akaratú rágalomnál. De uraim, forradalmat készítenek elő azok, kik a törvényeket nem tisztelik, a közigazgatást nem a törvények szerint vezetik, kik az igazságszolgáltatást akár pártérdekből, akármi más mellékes tekintetekből gyakorolják, akik visszaélnek a hatalommal, akik megakadályozzák azt, hogy a nemzet többsége szabadon nyilatkozhassék. Uraim, ha engemet a közigazgatási tisztviselő üldözőbe vesz, engem elkeseríthet és a végletekig ragadhat, és ha utoljára ezen közigazgatási tisztviselő ellen még a bíróságnál sem találok orvoslást, még a bíróságnál sem találok igazságot, akkor igenis, uraim, kétségbe esem és mondom. Nem bánom, történjék akármi, mert hisz többet nem veszíthetek. Hiszen ha vagyonom, személyes szabadságom, sőt maga életem sem biztos az államban, akkor uraim nem kockáztatok semmit forradalom által sem, akkor jutunk oda igenis, hogy a kétségbeesés ezen fegyveréhez is kell nyúlnunk. De nem akkor, ha nekünk szabad választási, szabad szólási jogunk van és a nemzet többsége akaratának nyilvánulása törvénynyé lesz. Többet mi nem kívánunk. Ha a nemzet többsége nem hiszi el, hogy a mi nézeteink helyesek, ha a nemzet többsége a mi nézetünket osztani nem akarja, nekünk nincs jogunk magunkat csalhatatlanoknak tartani s meggyőződésünket a nemzetiségre rákényszeríteni. Mi meg akarjuk buktatni ezen kormányt azért, mert mi a Magyarországban okvetlenül szükséges reformkérdéseket a haladási, az előmeneteli irányban akarjuk megoldani, ez pedig a jelen kormány alatt lehetetlen. Mit jelez uraim a haladás iránya ? Az egész alkotmány azért találtatott fel, hogy meg lehessen egyeztetni azt, hogy az emberek szabadon mozoghassanak egy államban, ahol egy ember uralkodik. Egy ideig kétségbe vonták az emberek, hogy lehetséges-e az, hogy a hatalom és szabadság együtt megférjenek? Ezen nehézség megoldását lelte az alkotmányos kormányzatban. A fejedelem nem tesz magától semmit. A fejedelem uralkodik, de minden tettéért egy egy miniszter felelős. Mi a fejedelmet soha sem vonjuk kérdőre. A fejedelem nem tehet úgyszólván roszat, mert ő magától nem intézkedhetik, hanem mindig egy miniszternek aláírása, felelőssége s ellenjegyzése mellett intézkedik. Ez megmenti a nemzeteket azon kellemetlen helyzettől, hogy saját fejedelmük ellen ne tartozzanak felkeléseket intézni. Erre nincs szükség. Itt van a miniszter, ez felelős. Ha egyik miniszter nekünk nem tetszik, megbuktatjuk, választ a fejedelem mást. A fejedelem szabad a választásában. De a miniszter csak úgy kormányozhat, ha az országgyűlés többsége őt támogatja, mert ha az országgyűlési többség őt nem támogatja, először is azon kezdik, hogy nem szavaz meg neki egy garas jövedelmet sem és jövedelem nélkül nem lehet kormányozni, mert országot pénz nélkül kormányozni nem lehet. Voltak ugyan, kik kétségbe vonták azon politikának helyességét, hogy az ellenzék a kormány által előterjesztett költségvetést megtagadta. De hát ezen urak szem előtt tévesztik az alkotmányos kormányzat alapfeltételét, mert hisz ez a korona tanácsosainak leghathatósabb ellenőrzése, hogy nem szavazzuk meg nekik a kormányzásra szükséges költségeket és akkor kénytelenek lemondani, különben a kormányon maradhatnának és kormányozhatnának akkor is, ha a parlamentben csak egy kis töredék támogatná politikájukat. Pénz nélkül azonban senki nem kormányozhatik. Ez azon ellenőrzés, melyet Angolországban úgy neveznek, hogy a miniszter tehet amit akar, neki nagy hatalma van, de a pénzes zsacskót a parlament tartja kezében és ez biztosítja a nemzetet a miniszterek önkénye ellen. Tehát uraim, ennek előtte egy embernek kezében volt a hatalom. Már most mit jelent a haladás ? Azt, hogy a hatalom minél több és több emberek közt megosztassék úgy, hogy fokonkint az egész nép részese legyen az alkotmányos jogoknak. Minden tehát, ami arra céloz, hogy az alkotmányos szabadság kiterjesztessék, hogy többek közt feloszlassék, ez a haladás; ami pedig arra céloz, hogy minél kevesebb között oszoljon meg a hatalom, ez a retrogad vagy visszamenő irány. Az elsőnek a haladásinak, a határa ott van, ahol minden honpolgár egyenlő alkotmányos jogokban részesül. A visszamenő iránynak határa a korlátlan egyeduralomban van. Ha egy nemzet törvényhozása visszamenő irányban kezd haladni, ki fogná azt megmondani, hogy hol fog megállani? Tekintsenek uraim vissza a közelmúlt országgyűlés folyamára és vizsgálják meg azon törvényeket, melyeket azon országgyűlés alkotott és önök látni fogják, ha váljon ezen törvények olyanok-e, melyek alkotmányos jogokat a polgárok nagyobb számára ruháznak, mint amennyien bírtak ennekelőtte, szóval haladást jeleznek-e ezek vagy nem ? Itt van először a bírósági törvényjavaslat. A nemzetnek századokon át meg volt azon joga, hogy első fokú bíráit saját maga választotta. Most ezen jogát elvették és átadták a miniszternek. Most a miniszter ajánlatára és az ő választása szerint ezen bírókat a király nevezi ki. Ebben tehát nem nyertünk jogot, mert előbb magunk választottuk biráinkat és választott biráinkhoz nagyobb bizodalmunk volt és mert azon embereket, kikkel a társaságban együtt éltünk, jobban ismertük jelleme, becsületessége és tehetségei tekintetéből, mint ismerheti a miniszter az egész országban az ezer meg ezer embert és így valószínű, hogy mi jobban választunk, mint ő választ. Igaz, hogy egyes esetekben történhettek visszaélések, hogy egyes esetekben barátságból, atyafiságból, sógorságból kiválasztottak egyiket vagy másikat, ki nem volt alkalmas hivatalára. — De uraim, nem tudok példát arra, hogy a választásoknál egyes esetekben olybotrányos választások történtek volna, mint aminek történtek most a kinevezéseknél egyes esetekben. A bírók választása által tehát nem nyertünk jogot, nem terjesztettek jogot, hanem elvették a nemzet jogát és azt a kormány kezében pontosították össze. A községek s törvényhatóságok rendezésével a jobboldal megdöntötte 13 szavazattal 1848-diki alkotmányunknak alapját: a népképviseletet. Ném a népképviselői, nem a nép választottjai képezik ezentúl a megyék és városok központi bizottságait, hanem fele részében a legfőbb adót fizető. Tehát ez visszalépés, mert a jogegyenlőség teréről, azaz a népképviseletről visszamaradtunk oda, ahol egyes kaszták, egyes kiváltságos osztályok uralkodtak. Ennek előtte voltak nemes emberek, most lesznek a legtöbb adót fizetők. Ezek a legtöbb adót fizetők pedig nem mindig a legérdemesebbek. Azt nagyon jól tudjuk, hogy aki sok adót fizet, kell hogy vagyonnal bírjon. De ez lehet érdem, és lehet egészen ellenkező az érdemnél. Lehet oly ember, ki becsületes munkája által szerezte ezen vagyont, de sok olyan is, kik nem a legjobb után, sőt ha lehetne szívükbe tekinteni, épen nem tiszteletes utón szerezték vagyonuknak legnagyobb részét. Azért tehát, hogy mi a vagyont jutalmazzuk, hogy a vagyonnak adjunk előjogot, tudnunk kellene, hogy minden vagyon a lehető legbecsületesebb, legerényesebb után szereztetett. De még akkor is, mi azt mondjuk uraim, hogy a haladásnak alapelve a jogegyenlőség, ez pedig azt követeli, hogy a törvény előtt egyik ember olyan, mint a másik. Saját érdemei, személyes tulajdonai által kiemelkedhetik valaki a többi közül. A többiek megbecsülik, de a törvénynek nem szabad kivételt tenni senki irányában.. A törvény előtt minden ember egyenlő. Én nagyobb tisztelettel viseltetem a miveit, a tanult, a becsületes ember irányában, mint a durva, a tudatlan vagy rosz ember irányában. De a törvénynek ezeket tekintetbe venni nem szabad. A törvény előtt minden ember egyenlő kötelezettségekkel tartozik. Tehát, uraim, a megyék, városok és községek rendezésében a múlt országgyűlés nemcsak nem a haladás terén ment, hanem egyenesen viszszalépett; nem terjesztette ki a jogokat, hanem azokat megszorította. (Folytatása követ.). A magyar keleti vasút részvényeseinek közgyűlése. — A „Szombati Lapokéból. — Az 1871-ki közösügyi kiegyezés alkalmával a főérv és a leghatalmasabb indok, melylyel ezen szerződésnek a nemzet általa elfogadását sürgették, az volt, hogy csak engedjünk kissé a közjogi téren, majd kárpótoljuk magunkat az anyagi téren. Ezen ígéretet fényesen beváltotta a Deákpárt, mely az idők viszontagságai és a korruptió napjának melege alatt, azóta már legnagyobb részben kormánypárttá olvadt. Az e hó 3-án tartot közgyűlése a keleti vasút részvényeseinek fényes illustrációját adja a deákpárt ezen politikájának, melynek jelszava: kárpótoljuk magunkat az anyagi téren. A keleti vasút, mely Nagyváradról kiindulva Erdélynek főbb pontjait Kolozsvár, Szeben, Brassó, M. Vásárhely és Gyula- Fehérvárt köti össze, 80 mértföld hoszszu, az 1868. 45. t. sz. által rendeltetett építtetni. Az engedély okmány a Londonból ide érkezett Waring Károly és az általa megnevezendő, érdektársainak adatott, úgy hogy az állam 45,750 ezüst frtnyi tiszta jövedelmet biztosított mértföldenkint 90 évre. Waring Károly ellenben kötelezte magát a vasutat folyó évi október elsejéig végkép befejezni és a forgalomnak átadni. Ezen vasutengedélyezés Ugye az 1868. országgyűlés végnapjaiban tárgyaltatott. A tárgyalást megelőzőleg Eszterházy István interpellatiót intézett a kormányhoz, ha vájjon hajlandó volna-e ezen vasút kiépítését oly társulatnak engedélyezni, mely azt olcsóbban fogná kiépíteni, mint Waring testvérek. Ezen interpellációra a kormány soha sem válaszolt. A tárgyalás alkalmával Simányi Ernő a tervek és a költségvetés előmutatását kívánta, mielőtt az államot több mint 4 millió évenkénti fizetésre kötelező tvjavaslatot elfogadna, erre azonban Hollán Ernő államtitkár azt válaszolta, hogy ez nem szükséges, mert a képviselőházban szakértők nincsenek, így a tervjavaslat minden vita nélkül elfogadtatott és megszavazva jön a keleti vasút kiépítése 80 mértföldnyi hosszúságban. Az állam 75 millió ezüst frtnyi tőkéért 5 százaléktóli kamatbiztosítást vállalt 90 esztendőre, ami több mint 4 millió forintot teszen évenként. Hogy miként jutott Waring Károly úr ezen ismeretes vasúti szédelgő és csaló ezen ily roppant összegre terjedő engedélyhez, az iránt ismételve kérdés létetett a képviselőházban, de kielégítő válasz nem adatott soha. Annyit tudunk róla, hogy Lónyay úrnak egy speciális barátja, ki az öt millió frtba került párisi kölcsön megkötésénél a főszerepet játszotta, volt a concessió megnyerésénél a főtényező és hogy ő magának ezen herculesi munkáért az egész összegnek 5, mások szerint 4 százalékát kötötte ki fáradsági díj fejében, azaz 3 millió, illetőleg 3 millió, 750 ezer forintot. Akármelyik a kettő közül, elég egy villás reggelire, még Lónyay úr barátjainak is. Annyit is tudunk, hogy a dolog további fejlődésénél, vagy inkább bonyolódásánál a főszerepet az angol-osztrák bank, Lónyay urnak ezen kiválóan pártfogolt bankintézete játszotta. De lássuk egyszerűen a dolog lefolyását. Az 1868. 5. t. sz. ugyanazon év decz. 6-án szentesittetett és már deczember 16-án egy Párisban kötött szerződés által Waring Károly, ki testvéreivel lépett társaságba, átadta az engedélyt az angol osztrák banknak. Ezen párizsi szerződésre meg kell jegyeznünk, hogy azt a keleti vasút igazgató tanácsa mindeddig titokban tartotta a részvényesek előtt és azt a mostani közgyűlésben Simonyi Ernő kivonata folytán és indítványára sem akarta felolvastatni. Ezen szerződés szerint Waring testvérek átengedik az angol ausztriai banknak az általuk nyert engedélyt. Az angol-osztrák bank kötelezte magát letenni az egy millió forint biztosítékot (mellesleg megjegyezzük, hogy a külföldön ily vállalatoknál a biztosíték mindenkor legalább is a biztosított tőkének 5 százalékát teszi, ez esetben tehát 3,750,000 lett volna, a magyar kormány azonban, mert oly elismert becsületességű emberrel volt dolga, mint Waring Károly, kit maga párizsi ágense s Lónyay úr barátja, különösen pártfogolt, beérte egy millióval) is, és egy részvénytársaságot alakítani, amelynek az egész szerződést nászajándékul adandja. Waring testvérek fentartották maguknak az építést, mint fővállalkozók eszközölni az alakítandó részvénytársaság által fizetendő 75.033.750 frt. névszerinti értékben számított alaptőkéjének ára fejében. Waring testvérek azonfelül megtartották maguknak a részvények eladási jogát is, vagyis a pénz beszerzését úgy, hogy minden elsőbbségi kötvény fejében 222 frt. a részvények fejében pedig 128 frtot fognak az angol-osztrák banknak befizetni. Ezen szerződés egy másnap kötött pótszerződéssel egészíttetett ki, melyben az építendő vaspálya 4 szakaszra osztatván, a részvényesektől felveendő tőke ezen négy szakasz közt azoknak viszonylagos hosszúságához képest a helyi nehézségek számbavétele nélkül egyenlően feloszlatott. Ezen szerződés szerint az angol-osztrák bank azon kötelezettéget is elvállalja, hogy az általa alakítandó keleti vasúttársaság első részvényeseivel és az igazgatótanácscsal ezen szerződést minden változás nélkül elfogadtatja, mely esetre és csakis ez esetre a bank egyszersmind a kötött megállapodásokból folyó minden utólagos felelősség alól felmentettnek nyilváníttatott. Ez lényege azon szerződésnek, melyet Párisban deczember 16., és 17-én Waring Károly és az angol-osztrák bank igazgatója és meghatalmazottja, Mayer Károly urak kötöttek és mely azon hallatlan szédelgéseknek és csalásoknak szolgált alapjául, a melyeknek a részvényesek által összetett pénz egy nevezetes része esett áldozatul és mely még a vasúti szédelgések közt is ritkítja párját. Ez mind fényes nappal történt a kormány törvényesen vállalt felügyelősége alatt, sőt annak beleegyezésével és jóváhagyásával, hol pedig világos jóváhagyás hiányzik, ott azt mély hallgatás pótolta. Felhívjuk olvasóink figyelmét ezen egy kissé bonyolódott és unalmas részletekre, melyeket ha jól tanulmányozta alighanem azon következtetésre fognak jutni, hogy ha egy vasúti tanácsossal, vagy vállalkozóval, ha azok mindjárt méltóságos vagy excellentiás urak, a képviselőház vagy főrendiház tagjai lennének is, jönnek érintkezésbe, tegyék mindkét kezüket zsebjeikbe, nehogy valamelyik belenyúljon. Ezen párisi szerződés és az 1869. márczius 3-kán kormányilag helyben hagyott alapszabályok és a törvény által 1868-ban beczikkelyeztetni rendelt, de még manapig be nem czikkelyezett engedélyalny alapján 150,067 darab elsőbbségi kötvény bocsáttatott 300 ezüst frt névszerinti értékben (45,020,100 frt névszerinti tőke) és szintén 150,067 darab részvény 200 forint névszerinti értékben (30,013,500 frt névszerinti tőke) és így összesen 75,033,500. Az elsőbbségi kötvények 222 frtért adattak el ezüstben, melyekért bejött 33,314,874 frt ezüstben. A részvények eladattak 128 frtjával ezüstben, melyekért bejött 19,208,576 frt szintén ezüstben. Tehát öszszesen 52,523,450 frt ezüstpénzben. Ennyit fizettek be a részvényesek. Az ezüst árkerete azon időben 20 százalék volt, ami a fentebbi összegnél 10,504,690 főt teszen. A fentebb említett párisi szerződés szerint ezen részvények első tulajdonosai, azaz azok, kik az első kibocsátásnál részvényeket vesznek, voltak helybenhagyandók a párisi szerződést. Ugyanőket illette volna meg a törvény szerint a részvénytársaság megalakítása és egy igazgatótanács kinevezése, melyre az egész ügykezelés bizassék. Azonban Waring testvérek, kik már most építési fővállalkozók és az angol-osztrák bank, mint Waring testvérek helyébe lépett engedélyesek máskép jártak el. Ők a következő tekintélyes és érdemekben gazdag úriemberekkel: b. Vay Miklós, b. Bánffy Albert, gr. Bethlen Farkas, Bocskay Ignácz, Earl Ralph, gróf Eszterházy Kálmán, dr. Faik Miksa, Láng Károly, Lévay Henrik, Lónyay Albert, Paget János, Springer Gusztáv, gr. Vass Sámuel, gr. Zichy Edmund urakkal 1869. febr. 15-én ülést tartottak és abban kölcsönös értekezés és capellatio utján megegyeztek, hogy a felnevezett urak b. Vay Miklós ő exclája elnöklete alatt 6000 frt évi fizetéssel s szabad szállással képezendik az igazgatótanácsot, az igazgató tanácsosok fizetése évenkint 3000 frtba s 50 frt utazási napi dijakba állapíttatván meg, két hely egyelőre üresedésben hagyatván, melyek azután Weissel József és Trauschenfels Emillel töltettek be. Ezek elfogadták a párisi szerződést és pótszerződést. Arról, hogy a részvényesek megkérdeztessenek, szó sem volt, pedig részvényesek már léteztek, mert a részvények első kibocsátása 1869. január havában történt, a midőn ugyanis részvényenként 80 ezüst forint fizettetett be, így alakult meg azon igazgatótanács, mely az angol osztrák bankot mint engedélyest és Waring testvéreket mint fővállalkozókat volt ellenőrzendő és az összes 521 2 millió ezüst forintnyi tőkét a részvényesek érdekében beszerzendő. Az alakuló gyűlés aztán márczius 8-án megtartatott. Ezen alakuló gyűlésben az igazgatótanács az egész addigi eljárást u. m. a párisi szerződéseket is elfogadta és a kormánynak minden észrevétel nélkül felterjesztette, remélvén, hogy a kormány ezen káros szerződéseket elfogadni nem fogja. Az igazgatótanácsosok helyeiket csak az elfogadás feltétele alatt nyervén meg, ezt elvetni nem merték. A kormány azonban mélyen hallgatott és a szerződések életbe léptek. Ármint olvasóink látják, minden a lehető legbarátságosabb módon intéztetett el. Az engedményt megkapta Lónyay úr speciális barátjának pártfogolja Waring, ez azt átengedte a Lónyay úr által különösen pártfogolt angol-osztrák banknak, a főigazgatóságra Hollán Ernő úr a közlekedési minisztérium államtitkárának sógora Bottlik Lajos úr 24.000 frt évi fizetéssel neveztetett ki, főmérnöknek pedig az ellenőrzés tekintetéből legfontosabb állomásra 12,000 frt évi fizetéssel Thomen Achil urnak a m. k. építészeti igazgatóság főnökének ajánlatára, annak iskolatársa és jó barátja Lehman Henrik neveztetett, így felfegyverkezve Waring úr aztán elmondhatta: „Hand in Hand mit Buch fordere ich mein Jahrhundert in die Schranken.“ A mi ipartörvényeink a részvénytársulatok alakításáról máskép rendelkeznek. Az 1840. évi 18. t. sz. III. fej. 58. szakasz azt rendeli, hogy: „Mihelyt a részvények azon része, mely a közönségnek leszen átengedendő és a közhatóság felügyelete alatt véghezviendő aláírás útján, mely aláírásnak legalább is három napig nyitva kell maradni, el kell, a részvényesek közgyűlésileg összehivatnak. Ezen közgyűlésben a társaság alakítja magát (constituirt sich) az előleges alapszabályok felolvastatnak, a végképpni alapszabályok elhatároztatnak, a pénztár megnyitására, kezelésére választmány rendeltetik. Ha a táraság szükségesnek tartja, aláírási czimvezető (Firmaführer) választatik és a választmány külön felhatalmaztatik, hogy az alapszerződést és az aláírási czímet bejegyeztesse. Mindezek a jelenlevők szótöbbsége által elhatároztatnak.“ A 64. §. pedig így szól: „A választmánynak nem szabad az alapszabályoktól eltérni, vagy különös felhatalmazás nélkül, a részvénytársaságot kötő rendszabásokat elhatározni, ami csak a társaság üléseiben szótöbbség által történhetik.“ Daczára törvényeink ezen világos rendeletének, ezen urak egészen máskép intézték el a dolgot. Waring Károly az osztrák-angol bank és az imént nevezett urakból alakított igazgató tanács, ezen egész transactiot a m.kir. minisztérium elé terjesztették, és a magas kormány beleegyezésével működésüket megkezdették. A törvényekkel senki sem gondolt. Ki is fogna a felvilágosodás ezen korszakában oly csekélységekkel bíbelődni ? A részvényesek nyugodtak voltak, mert hisz a törvény, melynek alapján és melynek biztosítéka mellet vették részvényeiket, egyedül a kormány felügyelete alá helyezi az ő érdekeknek megóvását. Az építkezés megindult. Az egész vasútvonal 4 szakaszra osztatott és a 75 millió frt névszerinti tőke a négy szakasz között következőleg felosztatott II. szakasz (hossza 20.1 mértf.) 18.300,000 forint. II. szakasz (hossza 29.4 mértf.) 27.470,000 forint. III. szakasz (hossza 6. 0 mértf.) 5.475 000 forint. IV. szakasz (hossza 24. 7 mértf.) 22.213,000 forint. A helyi nehézségekre, mint fennebb mondók, semmi tekintettel sem voltak, és Waring Károly úr mint fővállalkozó felhatalmaztatott annyi pénzt fölvenni az osztrákbankból, ahány mértföld vasutat elkészít. A teljesített építésekről szóló havi kimutatások egymásután bemutattattak az igazgatótanácsnak. Az azokat tudomásul vette és a kívánt összegeket utalványozta. Ez így a lehető legjobb egyetértésben folyt 1870. novemberig, amikor az igazgatótanács végre mégis megsokallotta a sok pénzkiadást és félvén, hogy nem maradand elég a vasút egész kiépítésére, Waring uraknak nehézségeket tett, a mire Waring urak azzal feleltek, hogy a munkát azonnal beszüntették és az egész beszüntetésével fenyegetőztek. Erre az igazgató tanács megijedt, és megijedt a közlekedésügyi miniszter is, kinek ezen eset bejelentetett és november 24-én Waring urat egy igazgató tanácsi ülésben meghíván neki az általa kívánt 1x 2 milliót kifizették és ő a munka újra felvételét ígérte. Azonban a munka nem folytattatott oly mérvben mint előbb és a kellemetlenségek, az igazgató tanács és Waring urak között egyre szaporodván 1871 febr. 27-én az igazgató tanács a fővállalkozókat szerződésszegőknek nyilatkoztatta ki és az építési munkálatoknak társulati közegek által leendő folytatását elhatározta, természetesen szintén a kormány beleegyezésével. Végre 1871. márczius 27-én egy végleges egyezmény jött létre, mely szerint Waring testvérek a vasút további építésétől véglegesen visszalépnek a társulat — azaz az igazgató tanács, mert törvény szerint társulat nem létezett és még ma sem létezik — átveszi az építés folytatását és befejeztetését, mivégből az építési tőke maradéka, szabad rendelkezése alá helyeztetik. Az igazgató tanács Waring úrnak újra 80,0000 frtot fizetett ki, és őt minden további felelősségtől feloldotta. Ezen szerződés már 1871. márczius hó 31-dikén a magyar kir. közlekedési és pénzügyminisztereknek bemutattatott, de erre válasz még mai napig sem érkezett. Waring úr elutazott Angolországba magával vivén a milliókat és hátrahagyván a vasútnak nagyobb részét anélkül, hogy a vasútnak nehezebb és költségesebb részébe még csak bele is fogott volna. Itt állt már most az igazgatótanács, rendelkezésére állván még körülbelöl 9 millóért, és a vasútnak, II., III. és IV szakasza befejezetlenül. Kitűnt mindjárt az első percben Waring távozása után, hogy a vasút kiépítésére még legalább is 8 millióval több fog szükségeltetni, mint amennyi pénz áll az igazgatótanács rendelkezésére. Ezen 8 millió frtnyi deficit azután egy előttünk nem ismert manipulatio folytán fokonkint 15.200.000 frtig növekedett és csak most, midőn nem volt többé pénz, midőn a kormány sem akart többé előlegezni gondolta az igazgatótanács szükségesnek, hogy a részvényesek közgyűlését összehívja nem, ugyan a társaság alakulására, mert hisz ezt megtették a tanácsosok maguk, sem a pénz kezeléséről rendelkezésre, mert hisz ezt elköltötték a tanácsos urak maguk, hanem a 15.200.000 frt. előteremtésére. Ez volt oka és főtárgya a f. h. 3-dikán tartott keleti vasúttársulat közgyűlésének. A közgyűlés leírását már közöltük. MAGYAR ÚJSÁG 1872. JUNIUS 11. Választási mozgalmak. A választások határideje közeledvén fölkérjük tisztelt elvtársainkat, hogy a választások eredményéről lapunkat minél gyorsabban tudósítsák, miután csak is igy vagyunk képesek a választás eredményéről az ország minden vidékét gyorsan és szabatos összeállításban értesíteni. * A pest-lipótvárosi ellenzék követ jelöltje dr. Akin Károly tegnap tartotta programmbeszédét a redout nagy termében, mely reményen felül zsúfolásig megtelt hallgatókkal. Mielőtt Akin megjelent volna,