Magyar Ujság, 1872. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)
1872-09-15 / 211. szám
Vasárnap, Szerkesztői Írottá Lipót-utcza 11 szám, földszint. Ide intézendő a lap szellemi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Hiattó-hieatolt Lipót-utcza 11. szám, földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények.________________ ■...——»«iwnrr - mrirrr«■'sa 1872. szept. 15. Előfizetési árt Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egész évre . . . 20 frt — kr. Fél évre .... 10 , — „ Negyed évre . . 5 , — „ Egy hónapra . 1 „70 . Egyes szám 10 kr. Hirdetési dijr 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr Bélyegdij minden minden hirdetésér külön 30krNyilttér & hasábos petitsor 25 kr. VI. évfolyam. POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, szept. 14. Politikai szemle. Bajorországban a miniszterválság véget ért. A Gasser által összeállított ultramontanoknak sikerült a kormányra jutni s igy a bizonytalan helyzet megszűnt. Amint a lapok jelzik, az uj kormány aligha fog sokáig állásán megmaradni. A „Morning Post“ a fejedelmek találkozása alkalmából azt kívánja az angol kormánytól, hogy Gladstone érvényesítse Anglia befolyását s azt találja, hogy az angol diplomatia gyenge, tunya, hanyatló, határozatlan és czéltalan. Nem jó az — úgymond — sem Anglia becsületére, sem az európai békére, sem pedig a világ jólétére, hogy Anglia befolyása az európai politikában oly kevésbé vétetik. Konstantinápolyból I. Ló 6-ról írják: „Néhány nap előtt érkezett ide Szerbia fejedelmének főhadsegéde. Nikolics ezredes, ki állítólag Milánnak egy iratát hozta el a sultánhoz, melyben az nagykorúsittatását jelezte. Nikolics ezredes a külügyérnél kért kihallgatást, de ez nem fogadta el őt, hanem a nagyvezérhez utasította, mintegy azt akarván ezáltal tudtára adni, hogy Szerbia fejedelmével nem állnak fenn külügyi természetű viszonyok, mint más egyes hatalmak közt, és hogy ez ügy egészen csak a beligazgatás resortjába tartozik.“ Szeptember 28-án lesz a londoni új lordmagyor választás. Angol lapok szerint Alderman sir Sydney Waterlow a kitűnő irószergyáros fogna megválasztatni. A lefolyt belfasti zavargások okot és alkalmat szolgáltattak az ottani hatóságnak, hogy mindent elkövessen azok netalam ismétt*-' Beinek meggátlására, A tanae»“’, , ~wuC' zat hozatott, m«1»- ‘ -kiesben határo, --j szerint minden menet zászló és zeneszó kíséretében eltiltatott. A constablerek is igen szigorú rendeleteket kaptak, hogy a csoportosulásokat az utczákon meggátolják. A spanyol király helyzete a lehető legroszabb. Meg azokat is, kik Viktor Emánuel fiát a spanyol trónra meghívták, most Amadeo ellenségei között találjuk. Ezek között van Alacuon is, ki a cadizi manifestumot szintén aláírta. A manifestum szemére veti a királynak, hogy idegen, ki az ország állapotait nem ismeri, a nemesség, a clerus, a conservativek ellene vannak, a republikánusok pedig a maguk mielőbbi biztos győzelmére számítanak. A kiáltvány azzal végződik, hogy II. Alfonzon kell Spanyolország trónjára ültetni. A királynőt a napokban, amint a gyermekekkel kikocsikázott, a Calle de Alcalában nyilvánosan insultálták „Viva la republica !“ „Vadasé usted !“ (menjen el) kiáltották feléje. A kocsisnak kerülést kellett tennie, hogy a palazzo realba visszamenjen. A vizsgálat az Amadeo király elleni merénylet bűnrészesei ellen be van fejezve, hat vádlott kerül a fenyítőtörvényszék elé. A hetedik a merénylet alkalmával a rendőrség által lelövetett kilétét nem lehetett megállapítani, némelyek azt hiszik, hogy az Internazionalenak egy ügynöke, mások pedig egy valladolidi könyvárusnak tartják. A franczia és az olasz kormány között fenforgott viszály a montcenisi alagút miatt ki van egyenlítve. Ugyanis az olasz kormány / í1 — 1872. szeptember 15. — A mostoha. Regény irta! Csarada. János. Második rész. XXII. A függöny legördül. (47. Folytatás.) A gasteini gyógyfürdőben néhány hét óta általános feltünést okoz egy nő, ki mindig gyászba öltözve, lefátyolozottan jár a kevésbbé látogatott helyeken, kezében könyvvel, melyből olvasni szokott, midőn senki sem látja, ilyenkor leemeli arczáról sűrti fátyolát is. E nő egykor nem igy tett. Büszkén és szabadon járt, fölkereste a legnépesebb helyeket, mert szép volt és szerette ha imádói akadtak bájainak. Most is még szén, talán még most is találna hódolót akárhányat, csakhogy a múlt és jelen között mily óriási a különbség! Egyébiránt az orvosok azt rebesgetik e nőről, hogy elméje meg van zavarodva. Már tanácsoltak is neki más fürdőhelyet, de nem akar innen távozni, mintha balvégzete e helyhez kötötte volna. Gazdagságát mindenkor feltűnően árulja el. Egymaga lakik egy egész emeleten, pompás fogatot, fényes inasokat tart, kiket olykor maga után járat, egyik viszi ernyőjét, a másik nyugtalanítva a franczia kormány azon szándéka által, hogy a mont cenisi alagútnak francziaországi oldalát erődítési szempontból aláaknáztatja, tiltakozó jegyzéket küldött Versaillesba. Rémusat gróf sietett ezen jegyzékre válaszolni s igyekezett megnyugtatni az olasz külügyminisztériumot, biztosítván azt, miszerint Francziaországnak nincsenek ellenséges szándéklatai. A franczia kormány az aknák felállításával a mont-cenis-alagútban csupán más hatalmasságok s különösen Németország példáját követi, melyek Rémusat állítása szerint, már béke idején védelmi állapotba helyeznek vasúti hidakat, alagutakat, hogy háború esetén minden ellenséges támadás ellen sikeresen védhessék, s az ellenség előnyomulását meggátolhassák. Az említett tűzaknák alkalmazása nem egyéb tehát, mint a franczia határvédelmi rendszer kiegészítéséhez szükséges intézkedés. Az olasz kormány erre ismételve ragaszkodott első jegyzékben kifejtett nézeteihez s javaslatba hozta a Mont- Cenis- alagút neutralizálását. Egyúttal intézkedett, hogy azon esetre, ha a franczia kormány szándékának kivitelétől el nem állana, az alagút olasz részről is aláaknáztassék. A dolognak vége az lett, hogy a franczia kormány, figyelembe véve Olaszország előterjesztésen a tűzaknák felállításával egyelőre fölhagyott. Pest, szept. 14. Addig is, mig lapunk a Ghyczy Kálmán nyilatkozatáról hozott czik*^ véleményéi * Oros mily helyzetet teremtett .G nyczy nyilatkozata a balközéppártnak, helyén találjuk megismertetni a magyar olvasóközönséggel a „Neue fr. Presse“ egy vallomását, melyet eddig a bécsi centralista sajtóban hiában kerestük. Az említett lap Ghyczy nyilatkozatának két fő pontjával foglalkozik: a hadsereg s a magyar kereskedelmi s vámpolitika kérdésével. Az első kérdést illetőleg, mint valódi centralista, azt mondja, hogy az osztrák hadseregnek a bajor s porosz mintára való elkülönítése a birodalom romlására vezetne. Hogy mi idézné elő e romlást, azt a bécsi lap nagy bölcsen hallgatással mellőzi, mert a mellett megállható érvet úgy sem tudna fölhozni. A kereskedelmi s vámpolitikára nézve pedig azt mondja, ha az osztrákok s a Deákpárt közt nem volna más érintkezési pont, úgy már maga a szabadkereskedelem elve elégséges, hogy a két párt egymásnak szövetségese legyen. A kiegyezést az osztrákokra a nevezett lap nagyon terhesnek tartja, de azért mégsem akar tőle szabadulni csak azért, mert azáltal a birodalom fentartása van biztosítva. Vég okoskodásában azon elismerő nyilatkozatot teszi, ha oly irányzatú lépéseket venne észre, melyek a personalschawlját, ha megunta, elveszi tőlük e tárgyakat, elküldi és magányosan folytatja tovább útját. Máskor nyílt fogaton jelenik meg; ilyenkor sürttá elfátyolozza magát. E nőt még senki nem látta a sürüő vendégek közül. Hogy ilyen furcsa magaviselet minő feltűnést okoz oly nyilvános helyen, hol mindenki hajbászsza a társaságokat, hol beteg, egészséges egyaránt szeret annyira, amennyire szórakozni, azt említeni is szükségtelen, s hogy ily feltűnés mennyire fokozza a kíváncsiságot itt, hol az emberek szeretik egymást látni, megismerni, már azon egy körülmény is eléggé tanúsítja, miszerint találkoznak igen sokan, kik óra bosszant defilroznak e rejtélyes személy ablakai alatt, lesve, mikor fog majd azokon kitekinteni, sőt már cselédjeit is kezdik vesztegetni, hogy ha szerét tehetik, csenjék el egy arczképét, hadd ismerhessék meg legalább úgy, mert ily nőről mindenki azt gondol, amit akar. Czék így sem értek el. Ha otthon volt, elzárkózott szobáiba, itt vagy olvasott, magához senkit nem bocsátott, az orvost is csak akkor, mikor ő hivatta. Arczképe pedig a világ minden kincséért sem volt nála található. Egészen titok akart maradni, még igazi nevét sem tudatta. E nő Josefine volt. Anna heves jelenete Arthurral nagy megrázkódást gyakorolt idegzetére, melynek utóhatásait leginkább csak később érezte. Néhány napig fekvő beteg volt. Heves lázban szenvedett. — Éjjel és nappal legrémesebb dolgokról beszélt minden összefüggés nélkül. Ebből nem gyógyult meg többé. Ideges, szeszélyes lett, nem bírta ki vele senki; minden tette olyan volt, mintha nem akaratból, a józan ész sugallata szerint, hanem inkább ösztönunió megvalóstására czéloznak, hogy a nyílt és becsületes personalunio mellett kell síkra szálnunk. Ránk nézve nemzeti létünket illetőleg a personalunio semmi veszéllyel sem bir, csak a terheket venné le vállainkról, melyeket az 1867-ki kiegyezés által elvállaltunk. A birodalomra a personalunio közvetlen győzelme sokkal jobb lenne, mint ahhoz lépésenként közeledni. Annak győzelme kétségkívül siettetné azon műveletet, mely a birodalom létszüksége folytán kierőszakolva, a birodalmon belül minden separatistikus törekvéseknek véget vetne. Ha a hadsereg egysége a dualizmussal nem volna összeegyeztethető, úgy azt a birodalmi egységgel kell megmenteni.“ A „N. Fr. Presse“ e szavait szóról szóra idéztük. Jó lesz ezt fontolóra venni, mert ez jele, hogy már a Lajthán túl is kezdik észrevenni, hogy az eddigi bajon csak a personalumo segíthet. ■— A pénzügyminiszter az 1873-as költségvetést a képviselőház hétfői ülésében szándékozik bemutatni. A miskolczi kiházasító egylet ügyét illetőleg Miskolczról azt írják lapunknak, hogy a szédelgés áldozataivá lettek, számra nézve mintegy 20 ezeren,nagy nehezen várják, hogy ez így mihamarább véget érjen. Csupán Miskolczon körülbelül 5.010 család van, amely minden vagyonát az újabb kor divatos üzletébe fektette s most az éhenhalással küzd. Midőn ezerek nyomoráról van szó, első teendő, hogy azon segitve legyen. Tudósítónk szerint az érdekeltek minden nap várják, hogy a lefoglalt összegből s a lefoglalt ingatlanok eladása után bejövő pénzből a tagok mielőbb annyira amennyire kárpótoltassanak. Nagyon elkeserítő jajánlatot szül azon elterjedt hir, hogy a megmentett pénzből a vizsgálók napi dijai fizettetnek, mig ellenben a koldusbotra jutottak sorsával senki sem törődik. A vizsgálat már 3 hónap óta tart s a végeredményre még csak kilátás sincs. A miskolczi fenyitó törvényszék, úgy látszik, hogy évekre számított, mig ez ügy véget érhet, s tán azért is tette közzé azon hirdetményt, hogy a megcsalatottak, ha nem jelentkeznek, bűnrészeseknek fognak tekintetni. Különben a miskolczi törvényszék már két ízben folyamodott a kormányhoz, hogy küldjön egy királyi biztost, hogy ez ügy mihamarább legombolyittassék. Eddig azonban eredmény nélkül, szerűleg, ész nélkül cselekednek. Ismét őseivel szakított, senkire sem akart többé érintkezni. Összetakarított pénze és eladott ékszereinek értékével elhagyta Bécset és a nevezett fümébe utazott. Több pénze nem volt, Arthur elpazarolta egész vagyonát, utolsó filléreivel űzte e fényt, magára nem, de Láztartására. Mi szándéka lehetett e feltűnő nagaviseletével, azt nem tudjuk. Talán félt, hogy ismerősökkel találkozik, talán épen a rokonokat kerülte, kikről sejthette, hogy tudakozódni fógnak utána, s mihelyt megtudják hollétét, felkeresik. Azt csak gyaníthatjuk. Annyi bizonyos, hogy La így gondolkozott, nem csalatkozott. Nappal, mint már említénk, elzárkózik szobájába és olvas, vagy föl s alá sétálva monológokat tart különféle dolgokról. A zongorajátékot egészen elhanyagolja, ez nem elég méla, nem fejezheti hangulatát, ehez lelkesedés kell, ő lelkesülni nem tud. Ellenben igen kedveli a harmóniumot. Órákig elül mellette, ujjai alól remekül hangzanak Mozart gyászpraeludiumai. Ezeket szokta játszani. Késő éjjel, midőn oda künn minden csendes, midőn az élet már elszunnyadt Morpheusz karjaiban, midőn a halandók lelke ama megfoghatlan világban államképekkel mulat, akkor nyitja ki ablakait, akkor tekint ki a hallgatag természetre, a tiszta kék égre ragyogó csillagaival, vagy sűrű felhőzetek oszladozó foszlányaival , melyek közül a hold mint tündérlámpa lép ki, halvány fényt vetve a magas hegyekre, az aláomló vizzuhatagra, mely tompa morajjal mint ezüst ár zug le a völgybe. Tekintetét egy nagy felhőn pihenteti, mely csendes méltósággal lebeg tova az ég boltozatán. Érdekes nézni, mint változtatja útjában alakját, mig végre szétmál, elenyészik, vagy elvonul a magas hegyek mögé más tájakra. Valóban nagyon különös, hogy a kormány egészen közömbösen viseli magát ez ügygyel szemben, mintha csak nem is bánná, hogy akár meddig fog a vizsgálat tartani. Szlávy József kereskedelmi miniszter úr egy kicsit siettethetné e dolgot, mert nagyon sok család érdeke követeli azt. — A héten az ország több vidékéről kaptunk levelet, melyben az illetők az iránt kérdezősködnek, hogy várjon lehet-e rá kilátás, hogy a marosvásárhelyi, mohácsi, rimaszécsi, verbói s kovásznai, nem különben a Besze féle ügy még ez év folyamában az eredményt váró közvélemény megnyugtatására el fog intéztetni ? E kérdésre csak az illető törvényszékek adhatnának talán némi fölvilágosítást. Nem is mulasztjuk el tehát őket fölkérni, hogy legyenek szívesek bennünket értesíteni, hogy egykét év,vagy ha több időbe kerül is amazügyeik lebonyolítása, de csak valami megközelítő határnapról értesítsenek, hogy a magyar törvény őreinek gyors 6 pontos eljárástól a folyton kérdezőkhöz* közönségnek tájékozást nyújthassunk. — Több rendbeli tudakozódásokra, hogy a budapesti lánczhídvám miért nem lett mind ez ideig sem megszüntetve, miután a lánczhid a megváltás folyán az ország tulajdonát képezi, tájékozásul közöljük az 1670. évi XXX. törvényczikk 2. §-ának következő szavait: „A pénzügyminiszter fölhatalmaztatik, hogy az 1670. évi jul. 1 só napján forgalomban lévő elsőbbségi kötvényeket az 1866. évben kelt törlési terv alapján a híd jövedelméből törleszsze; végtére, hogy Buda és Pest városának a szabadalmi ierőtartama alatt évenként és egyenként 12.000 forinttal járó, összesen 24,ngi írt hid jogváltsági átalányt szintén a híd jövedelméből fizesse; azon 400,JUU írtra nézve pedig, mely az említett városok részére a hidjog végleges váltsága czimén a szabadalmi idő lejárása után egyenlő részben egyszer és mindenkorra fizetendő részen, akkor intézkedjék, hogy a híd jövedelméből a szabadalmi idő tartama alatt egy, ezen összegnek megfelelő és annak kielégítésére fordítandó tartalékalap alakíttassék és ezen tartalékalapról külön számadás vezettessék.“ — A kir. révhivatalok újjászervezése. A kir tengerészeti hatóság Fiuméban egy rendeletet bocsátott közre a kir. révhivatalok ujjászervezése tárgyában. E szerint fiumei és zenggi rév- és tengeri egészségügyi kir. központi hivatallok, a martinsehizzai, buccani, és portoréi rév- és tengeri egészségügyi kir. kiküldöttségek, a selezei, novvii, portoteploi, st. giorgioi sabianaczi és carlopagoi réz- és tengeri egésségügyi kir.ügynökségek, és végre a magyar Lorvai- tengerparton létező összes tengeri egészségügyi kirendeltségek feloszlltatnak.Királyi revarvatalok alhtatnak fel: Fiuméban, Buccanban, Poitóiéban, trelezén, Zenggen, Jabianaczon és Carlopagon. Minden egyes kir. révhivatal alatt egy tengerészeti kerület áll, más vidékekre. Oly szépen jelképezi egy ember életének pályafutását. Ilyenkor ő is erről gondolkozik. Rögös it az ember életének pályája, mely mögött messze, elrejtve a balanca tekintete előtt áll megnya jövője, a czél, mely után törekszik minden lény, melynek eléréséért küzd az akadályokkal, rendíthetlen buzgalom, szilárd kitartás, olykor emberlelen, erővel. E küzdelem, az akadályok tinősége szerint változtatja terveinket, gondolkozásmódunkat; a változás pedig míg egyeseket edz, erősít, mákokra lankasztó, gyengül hatást gyakorol, amint ki nehéz, de egyesítő, könnyű, de bomlasztó eszközökhöz nyúlt akadályai legyőzésére. Vannak igen sokan, kiknek vagy a végzet, vagy a véletlen, vagy a szerencse gyors szárnyakat juttatott osztályrészül, kiknek akadályokkal nem kell szembeszállni, kik küzdelem nélkül érhetik el a rögös út mögött rejlő danaidák kertjének Eris almáját; ezeken azonban ne lelkesüljünk soha, hagyjuk őket ledény gondtalanul elrepülni fejünk felett, mi pedig folytassuk tovább küzdelmes utunkat. Mert ily kiváltság a mosolygó sors önkénytes kedvezménye szokott lenni, aki semmiféle alacsony tettől vissza nem riad, hogy azt elérje, ha pillanatra felvergődik is, azt, amit akart, mégsem éri el. A sorsnak is megvan a boszuja. Kezdetben magával ragadja az elérhetlen után vakmerően törekvőt s gondtalanul őt is tovaröpiti a levegőben, egy fényesen feltünedező jövő felé, mig azonban másokat biztos révbe juttat, őt, ahol a helyzet legválságosabb, magától eltaszitja, önnön erőire bízza. És az agy, melynek bizar gondolatai eddig egy ideális világban röpködének, nem képes többé egy józan eszmére, melyet a reális téren sikerrel lehetne érvényesíteni, a munkára született tagok a semmitevés gyönyörében elpuhulva. Az egyes tengerészeti kerületeken belől, amennyire azt a helyi érdekek megkívánják, alkerületek fognak felállíttatni, melyek mindegyike egy egy kirendeltségre fogja kiterjeszteni hatáskörét. Az összes révhivatalok közvetlenül a fiumei kir. tengerészeti hatóság alatt állnak. A kir. tengerészeti hatóság egy másik rendeletével egyelőre öt kirendeltséget állított föl a magyar-horvát tengerparton, u. m. Martinsehizzán, Noviban, Portoteploban, St.Giorgioban és Stiniczán. Egyúttal fel lett oszlatva a zenggi építészeti hivatal, melynek teendőit a kir. tengerészeti hatóság műszaki osztálya vesszi át, és a martincshizzai tengerészeti vesztegzár intézet külön igazgatósága, mely a fiumei révhivatalra lett bízva. A bécsi „nagy németek.“ Bécs, szept. 13. Mióta a bécsiek a hármas szent szövetséget megkötve vélik, szemül hiszik, hogy azt a csekély „Separatismus!“ mi Cseh s Morvaországban Lengyel és Magyarországban „még mindig“ mozog, nemsokára teljesen megsemmisítik, kiéheztetik, agyonverik ha lesz a porosztallérokkal. Márpedig hiszik, hogy lesz nekiek porosztallérjuk és mindenféle nyugat európai erezpénzük, mihelyt a világtárlat megnyílik. Nem is titkolják, hogy „röviden“ fognak bánni a „nemzetiségetekéi,a kik közé oda értik a magyarokat is. Magyarország, mondják t. i. az országgyűlési többség már 5 év óta megadta magát. Nem ismer más hazát mint Ausztriát, az egységes nagy birodalmat, melynek egyik s másik feléért egyaránt hővül. Sőt azt unják a bécsiek, hogy bármennyire tapadjon a föld eregeihez a „magyar“ szellem, kell hogy sokkal inkább lelkesüljön kettőshazája jobbfeléért, gazdagabb feléért t. i. Ausztriáért s hivatkoznak Ferencz császárra, ki e század elején Ausztria és Magyarország közös elnevezőjéül „Pannónia“ vagy pannoniai császárág czimet akart felvenni. Hivatkoznak, mennyire szánná bánná most tettét, ha látná, hogy Ausztriában mégis nagyobb volt a szívósság, az osztrák-német elem mégis tovább fentartotta magát, mint pannoniai t. i. a magyar, mely mint a bécsiek mondják most már csak azért henczeg, hogy kapjon valami kis hivatalt az osztrák vállatok közül. Ily fogalommal vannak a bécsiek a magyar hazafiság és „fajszeretet“ iránt, melyet nem szűnnek meg gúnyolni. Azok, akik most Berlinben jártak, azt hiszik, hogy az, mit láttak az övék. Mi is németek vagyunk, mondják: „nagy németek“ — kik Németországoz tartozunk. Eddig féltünk a testvérgyilkosoktól t. i. a poroszoktól, de most már bizton vagyunk. Ők nem bántanak, sőt segítenek kiterjeszteni Németország határait nem is kevesebb, mint a Feketetengerig. Magyarország már a mienk mondják : kettős szerződés biztosítja hozzánk (t. i. Bécshez) tartozását, melyet nem mondhatnak fel beleegyezésünk t. i. a reichsrath beleegyezése nélkül, mely világos, hogy soha sem fog beleegyezni a „birodalom“ felvonulásába. Várják, hogy a pesti reichsrath, mert közbeszédben igy nevezik, megunja a separatismust. A magyarok, mondják ők, már is meggyőzödmegtagadják szolgálatukat; az izmok erői, melyek a fokozatos küzdelemben megerősödve, később a legnagyobb erőmegfeszítésre nem gyengék, ilyenkor hosszú tétlenség után bármi csekély akadály legyőzésétől, már az első pillanatban visszariadnak. Ez a sors boszuja. Csak mások segedelmére támaszkodva menekülhet meg az örvényből, s ha elég büszke azt visszautasítani, elég ledér, megalázás helyett magát tovább is könnyelmű gondtalansága által vezettetni, a fenyegető ár menthetlenül elnyeli, mert a czél, melyért annyit áldozott, melyért annyit küzdött csak egy ideál, melyet lát, — mert ez rögeszméje — de el nem élhet soha. Bocsánat, hogy oktatni látszom, midőn még magam is arra szorulok; bocsánat, hogy untatni bátorkodom nyájas olvasómat száraz bölcselmi combinatiókkal, melyek ha a józan ész által igazolhatók is, mégis merő önálló szemlélődések maradnak. Tekintsünk szét a gyakorlati élet tág terén és a sokféle csoportozatok azon tarka alakzataiban, melyek szerint az emberek küzdelmi, működői minőségét szemléljük és látjuk, mint örvend az egyik jólétén, mint panaszkodik egy másik szenvedéseiről, mint eped egy harmadik hírnév, dicsőség után, mint hővül egy negyedik nemes tettekért, látják az életet hullámzani magas paloták fényes termeiben, elrejtett kunyhók csendes falai között, bizonynyal mi is találunk példát, melylyel plasziailag kifejezhessük eddigi szemlélődéseinket, mert az élet könyve épen olyan, mint a szentírásé egy latin bölcs mondat szerint: Lie liber est, in quo querit sua dogmata quaque, invenit et panter dogmata quis que sua. (Vége követ.)