Magyar Ujság, 1872. december (6. évfolyam, 276-299. szám)
1872-12-01 / 276. szám
270. 82 H 111. Vasárnap. Szerkesztői iroda: Egyetem-utcza 4-ik szám. II. emelet. Ide intézendő * lap Helleitti részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen levelek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyuem-uitcza 4-ik szám. földszint, ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közlemény, u. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli panaszok és a hirdetmények. (GYORS-POSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. 1872. decz. 1. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve. Egy évre . 18 frt. — kr. Fél évre Negyed évre -I » » Egy hónapra ! » 40 » Egyes szám 6 kr. Hirdetési dij: kilencz hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilt tér: négy hasábos petitsor 30 kr. Figyelmeztetés „MAGYAR ÚJSÁG“ politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. ez. olvasóinkat, kiknek előfizetésük november hó végével lejár, tisztelettel felkérjük, (hogy a lapok küldetésében felakadás ne történjék), szíveskedjenek az előfizetést mielőbb megnjítani. Előfizetési feltételek deczemb. 1-től kezdve: Hat hóra (dec.- -juni 1872—73). . 9 frt 40 kr. Négy hóra (dec. —marc. 1872 — 73) 5 frt 40 kr. Három hóra (dec. — febr. 1872—73) 4 frt — kr. Egy hóra ....................................1 frt 40 kr. A „Magyar Ujság“-ra az előfizetési pénzek Sleckenast Gusztáv hírlapkiadó-hivatalához, Pest, egyetem-uteza 4-dik szám intézendők. Az előfizetésigczélszerűbben posta utalványnyal eszközölhető. Pest, november 1872. A kiadó-hivatal, egész haza dolga, s e kérdés az: vájjon be fogja-e látni a Deák párt, hogy a jelen helyzet, vissza volta nem egyedül aroszul választott-egyének működésének eredménye, hanem eredménye főkép azon visszás, természetellenes, rendszernek, melyhez miat év óta oly makacsul ragaszkodik? Lősnyay sokat, irtózatosan sokat ártott Magyarországnak, ésannyira hogy bárki jöjjön is utána, ennyi roszat nem hozhat. Ámde ez csak negatív nyeremény — és többet nem is várhat az ország, mert nincs az a miniszter a világon, ki azon jrendszer TneHettr_mél3^^JQteák-párt zaszlajáharTuzoff, jfcep^'jTegyen jót előidézni. Egy nagy Osztrák birodalom s egy önálló Magyarország czéljának egyszerre s hiven szolgálni, olyasmi, mintha valakitől azt követelnék, hogy legyen egyidejűleg hü férj és hü szerető. Lehetségesnek véli-e ezt a Deákpárt? Ha igen, ám folytassa rendszerét, de ne legyen aztán meglepetve,fia egyik válságból a lásikba jut s ha a nemzet egyedTUT'öt"teszi felelőazon koszért, mely reá,e válságos időkből származik. Alig volt még a Deák-pártnak oly alkalmas percze a magábaszállásra mint épen a jelenlegi. Használja fel jól, hazafiasan, és a válság gyökeresen lesz megoldva. — A „Pesti Napló“ ma esti számában a válságról a következőket írja: Ma délben volt a Lónyay kabinet utolsó minisztertanácsa. Erre, valamint általában a miniszterválság jelen állására vonatkozó értesüléseink a következők : Lónyay Menyhért grt, mint tudjuk, a tegnapi estét a kir. udvar körében Gödöllőn tölte, honnan késő éjjel tért vissza. Ma kora reggel a miniszterelnök Andrássy Gyula gr. látogatását fogadta, kivel hosszabb tanácskozmányt tartott. 11 órakor a miniszterek jelentek meg a miniszterelnöki palotában. A miniszterek ismételve kijelenték, hogy nem hiszik azt, hogy a jelen körülmények között a mostani kormány sikeresen működhessék, s kérték a miniszterelnököt, hogy lemondásukat a király ő felsége tudomására juttassa. Liónyay grt. erre azt jeleti, hogy minisztertársai e felfogását a maga részéről is osztja, a jelenlegi minisztertanácsnak csak az a czélja, hogy az együttes lemondásra vonatkozó kérvény formuláztassék. Ez azonnal megtörtént, s a lemondási okmányt elsősorban Lónyay gr. miniszterelnök írta alá. A többi miniszterek rögtön követték, kivéve a jelen nem volt belügyminisztert és horvát minisztert, kik azonban azon kérelmüket fejeztették ki, hogy az okmány a mai nap folytán velük közöltessék, hogy azt szintén aláírják, ami délután meg is fog történni. A lemondási kérvényt a miniszterelnök, holnap d. e. 10 órakor ő Felségénél kikért audientián fogja a királynak átnyújtani. ő felsége a király ugyanis az egész holnapi napot Budán tölti, s valószínű, hogy ekkor történik megállapodás a részben, hogy kit biz meg a király a jövendő kabinet alakításával.“ A magyar vasúti kölcsön. A magyar vasúti kölcsön teljesen realizálva s legnagyobbrészt már beruházva van, mondja a ,,P. N.“, s elősorolja a különben is köztudomású tényeket, miszerint a kormány kibocsátott 85 millió 125,600 frtnyi ezüst névértékű kötvényt, melynek az 1867. XII. t. sz. kijelölt évi járadéka 4 650,000 ezüst frt, azon vigasztaló megjegyzéssel, hogy : 100 frt ezüst névérték árán 80 frt 97 és ‘/a frt értünk el bankértékben. (!) Üzletemberek előtt, kik az állam vagyonával játszani szeretnek, ez mai viszonyok közt kielégítő eredménynek látszik. De minő eredményei leendőnek ezen kölcsönnek az államvagyon s az adójövedelem irányában ? Ennek súlyát már kezdjük érezni, pedig utódainké leend a teher jiva. Laikus emberek, kiknek észjárását t. i. nem ficzamitotta ki a magas financzia vagyis a börzespekulatió, az említett törvényeztékben kijelölt kölcsönt rendesen 60 milliós kölcsönnek hívják. Úgy van az megírva a törvénykönyvben is. Csodálkoznak tehát azon, hogy évette több mint 42 milló kamat fizettetik s ezért igen drágának tartják egy államra nézve, mely 60 millió erejéig önhitelére is támaszkodhatott volna. Az úgynevezett magas financzia emberei azonban különböző kérdésekhez képest különbözően tudják felállítni magát a törzsadósság számait is, azért szeretik a börze spekulatiót. Ők is 60 milliós kölcsönnek nevezik ezt, midőn arról van szó, hogy mennyit fektethetnek vasutakba, s figyelmeztetve vannak, hogy az országot ne terheljék túl adósságokkal. A pénzügyér számadásai szerint tényleg csakugyan nem több, mint 68.932.967 frtot vettek be, mi azonban jóval kevesebb annál, mint mennyit 60 millió érez pénz beváltása által, ha t. i. a pénz csakugyan kezekben volt, akkori 180-20°/0 agró mellett kaphattak volna. De viszont, midőn azon kérdés, hogy sok-e vagy mérsékelt a kamat ? Akkor azt mondják, hogy hiszen ez nem 60 millió, hanem kerekszám 85,125,600 frtnyi valóságos ezüst kölcsön. S igazuk van, ha Magyarország a kölcsönt egy summában viszsza akarná fizetni, ehhez 60 millió ezüst frt nem volna elég, hanem 85.125.600 frt kellene akkor, midőn a valuta helyre fog állani vagy bankjegyben épen 100 millió, ha csak 15°/0 lesz is az agró. S ennek járadékát fizeti 50 évig az ország. A magyar vasúti kölcsön tehát tényleg, valóban 85.125,600 ezüst frt, s nem 60 millió, mint ezt a törvény alapján nevezni szokás, s csakis a magas financzia mesterfogásának tulajdoníthatjuk, hogy 60-ból 854-et tudott csinálni. Tudott pedig azért, mert meghatott a törvényben is, hogy az évi járadék 4.650,000 ezüst frt, vagyis 11 625,000 frank leend; és a francziák nem oly járatlanok a számtanban, hogy utána ne számították volna, miszerint ez 50 év alatt 232 millió 484,740 forintra, vagyis i. e. 600 millió frankra fog menni ezüstben és aranyban. Meghatott ez a „Magyar Újság“ első évi folyamában, s kijelöltetett azon mód, miszerint az ország önhitele útján kamat nélküli kölcsönből ki építgethette volna vasutait. A börzespekulatió emberei azonban nem szeretik, figyelembe sem vették ezen útmutatást. A nagyközönség bámulva kérdezte: miért megy harmadik országba drága kölcsönért, melyet úgy sem képes egy-két év alatt beruházni a pénzügyér, holott köztudomású dolog, hogy Magyarország és Erdély bányái évenkint 30—32 mázsa szinaranyat, s több mint 500 mázsa ezüstöt szolgáltatván, érczalapon oly hitelforrást lehetett volna létesítni, mely most a 6-dik évben 30—32 millió érczalapon 90 —100 milliónyi forgalmi jegyet mutatna fel, s nem kellene megbuknia a magyar pénzügyérnek az osztrák n. bank miatt, melytől most csak fiókja jobb dotatióját sem birja kivívni. De a „magas financzia“ politikája ezt igy kívánta. A francziák jól látták, hogy unokáik meggazdagodnak egy ily csekély látszatú kölcsönből. A kérdés csak az volt:képes leendő Magyarország 50 év alatt 600 millió frankot leróni, arany és ezüstben, a mostani 60 millió forintért, és mert ez volt az első „államadósság“, könnyen megbíztak fizetésképességünkben. Pedig ime, már most is nagyon érezzük, mily áldozat évenként 4.650.000 ezüst forintot fizetni oly vasutakért, melyek jóformán mi tiszta jövedelmet se tudnak és felmutatni. Az államszámvevőszék, mely a kérdéses kölcsön viszonyait behatólag átvizsgálta, ugyancsak a ,,P. N . szerint ennek az állam vagyonra tett hatását következőleg jellemzi: 60 millió befizetendő ezüstértért, az állam 85.125.600 forintnyi ezüst névértékű kötvényt tartozik beváltani- az árfolyamveszteség e szerint 25.125.600 frt ezüstben. Az agrónyereség ez ideig 8.712.835 forintot tesz ugyan bankértékben, de az agio megszűntéig előforduló tőketörlesztésre beszerzendő ezüst után nagy részben föl fog emésztetni. Ez a tények valódi állása, s bármily szép színben tüntessék elő a börzespekulátiók kedvelői a vasúti kölcsön műveleteit, kétséget sem szenved, hogy ez oly kedvezőtlen, oly terhes szerződés Magyarországra nézve, mikép azt az ország érdekeire nézve jelentékenynek,sérelmesnek nevezhetjük annyival inkább, mert mai világban, midőn az alapítók már azt sem tudják, hova dughassák el jobban pénzeiket, illetőleg a részvényesek pénzeit, ingyen is találkozott volna vállalkozó, mindazon pályarészletek kiépítésére,melyek a vasúti kölcsön által csak megkezdve, de teljesen bevégezve nem lettek. Találkozott volna, mint találkozik nemcsak az elsőrendű 50 — 60, hanem több száz mérföldnyi vasutak kiépítésére is vállalkozó elég: ingyen s most nem terhelnék adózó közönségeinket a vasúti kölcsönök gondjai — egy fillérig sem, holott, mint az államszámvevőszék is megállapítá, csupán az árfolyam veszteség ezüstben: 25.125 ezer 600 forint. —k.— Most azonban tanakodnak, hogy a Deák-párt melyik árnyalata bizassék meg a kabinet alakításával. A határozatlanság roppant nagy. A Deák-párt érzi, hogy a közvélemény ellene van, a ez helyzetétmég zavar,tabbá teszi. A közös ügy gyümölcse élni kezd. A többség meg hasonolva önmagával s az ország közvéleményével, mégis uralkodni akar, mert a hatalom polczáról leszállni nem bír bátorsággal. A kormánylapok mai számaikban megerősítik mindazt, amit ellenzéki laptársainkkal öt év óta a Deákpártról hirdetünk. Tudtuk, hogy be fog következni az a nap, midőn elmondhatjuk, hogy lám, igazunk volt. E napot megértük. A Deákpárt mostani ziláltsága oly hatalmas érv, melyet sem menteni, sem cáfolni nem lehet. Minden cselekedete a szabadelvűség ellen volt irányozva. Ez nem maradhatott boszulatlanul. Mi fog történni ? Ki lesz a miniszterelnök? E kérdésekre még az események forrásához legközelebb állók sem tudnak felelni. Lónyay még az utolsó pillanatban is remélt. Keresett minisztereket. Nem talált. Végre meggyőződött, hogy a távozók közt neki kell az elsőnek lenni, így írta alá a lemondást ő is. Ezzel a számítás fonala megszakadt. A választások alatt felszínre hozott erőfeszítésekhez s áldozatokhoz kötött tervek füstbe mentek. A közvélemény még most hallgat, de áramlata mégis megbuktatá a Lónyay-kabinetet. Várjunk még a közvélemény megszólal. Ehhez is közel vagyunk már. . .etről. Ezt tartják az egyedüli eszköznek, mely a Deák-pártot zilált helyzetéből kimenthetné. Kérdés, hogy ez most már lehető volna-e ? Néhány nap s a kérdés el fog dőlni. Az uj kormány kinevezését jövő szerdára várják. — ii ii... — Pest, 1872. nov. 28. fövimdusauk. luiiivaunyiszor, valahányszor a magyar fajt végelpusztulással fenyegető elnémetesedés miatt, s az ennek meggátolására szolgálandó intézkedések végett interpelláltatnak, egyszerűen azt szokták jelölni, hogy a magyar fajt. a. gulturának kell fenntartani, de nem a törvények hozatala által. “Nézzük tehát részletesen, hogy miként igyekszik a magyar kormány a magyar fajt a kereskedelmi téren, vagyis azon téren a cultura által fentartani, melyen az elnémetesedés már annyira elterjedt, hogy magyar kereskedőnek híte sincsen, és a magyar szülők gyermekeiket ezen pályára, noha ezen osztálytól némileg hazánk jövője függ, még neveltetni is iszonyodnak már. Vegyük legelőször a kereskedelmi képviseltetést, vagyis a külföldi consulatusokat szemügyre. Mindazon nemzetek consulnsainál, melyek Pesten vannak, azon nemzet anyanyüvén, melyet a kereskedelmi téren képviselnek, és a magyar nyelven, felvilágosítást, és útba igazítást kap a magyar kereskedő, azon saját hivatalnokaitól, már t. i. az őszrák-magyar consulátusoktól, magyar nyelven kaphatni valamit, magyar kereskedői még nem érte meg, de azt igenis Töty tónusán kénytelen tapasztalni, hogy ha magyar nyelven ír hozzájuk, levelét még feleletre sem méltatják, még saját hivatalnokai sem. És hogy mindez valóban így van, mutatja a következő tényállás: Egyik párisi képviseletemtől neobizatván, hazánk egyik legfőbb választott tisztviselőjétől egy ügyben felvilágosítást kérni, ez azt a legnagyobb készséggel magyar levélben velem tudatván is, ezen magyar levelet beküldtem párisi képviseletemnek azon reményben, hogy az osztrák-magyar consulatus a hű fordítást legjobban eszközlendi, azonban saját hivatalnokunk azt az illetőnek kereken megtagadta, és midőn e végett a közös külügyminiszterhez az eredeti válasz c adása mellett orvoslásért, folyamodtam, kérvényemre választ sem kapva, az eredeti magyar és franczia levél egy levélben egyszerűen visszaküldvén, kénytelen voltam az itteni franczia consulatushoz, tehát egy idegen állam kereskedelmi képviselőjéhez ez ügy elintéztetése végett fordulni, noha a consulátusok eg részben a magyar állampénztárból tartatnak fel. Ha másodszor hazánkban széttekintünk, itt még furcsább dolgokat vagyunk kénytelenek tapasztalni, mert az igazságügy miniszter úr a tőzsdei bíróságoknál, mint amelyek felebbviteli bíróságok, mert tőlük felebbezés nincsen, a törvény azon rendeletét vagy végzéseiket, határozataikat és ítéleteiket mindig az állam hivatalos nyelvén hozzák, — mindddig érvényre nem emelt ry ír pénzügyminiszter ur folytonosan német bankjegyével, melyen a kétfejű sas van, fizet, s Erklärung k. ung. Zollamt, magyar czimerrel ellátott Zahlungs-Rollette des k. ung. Verzehrungs-Amtes,s Zollquittung hivatalos okmányokkal árasztja el a hazát, a kereskedelmi miniszter ur pedig, Amtliche Nottrugen der Pester Waaren und Effecten-Börse des ministerielle Borsencommisär, Correspondenzkarte magyar czimerrel ellátott, Postanweisung, Telegramm s Frachtbrief, Nachnahmeschein, Aufgabsrecepisse hivatalos okmányok megvételére s elfogadására hivatalosan kényszeríti a magyar kereskedőt, a ménesek nemesítésére majd 3 millió forintot a jövő év költségvetésébe is előirányoz, de állami, kereskedelmi akadémiák felállítására egy krajczárt sem, mert hát a ménesek gyarapítása szükségesebb, mint a kereskedelmi osztály műveltetése és neveltetése, a közlekedési miniszter úr pedig daczára annak, hogy a gőzhajó és vasúttársulatok az állampénztárból évenként majd 20 millióval segélyeztetnek, megengedi azt, hogy ezen társulatok a magyar kereskedőt mindenről német nyelven értesítsék s még hozzá hiva- Pest, november 30. # Politikai szemle. A franczia nemzetgyűlésben kijelenté ma Thiers, hogy nem indítványozza a végleges köztársaság proklamálását, hanem csak azt, hogy a jelenlegi kormányformának megadassanak a szükséges kormányzási feltételek. Létezik egy rendellenes párt, melyet felügyelet alatt kell tartatni, de nem csupán Francziaországban, hanem egész Európában. Thiers formaszerűen kárhoztatja a socializmust, a munkabeszüntetéseket, tiltakozik az atheismus ellen, megvilágítja a kormánynak a pápai székkel szemben követett politikáját, és rászalja a császárság politikáját a pápa irányában, mint oktalant, ismert dynastikus érdekekre irányzottat. — Thiers méltatlankodását fejezi ki amiatt, hogy politikai magatartását, a rend pártjának mindenkor adott biztosításai daczára is gyanúsítják; a monarchiát lehetetlennek tartja, és azt hiszi, hogy egy conservatív köztársaság jobb mint a Bathie jelentésében magasztalt kormányharca. Thiers így végzi: Már nem miniszter felelősségről, hanem a bizalmi kérdésről van szó. Miután Ernőll, Luczien és Brun (legitimisták) a bizottság javaslatait védték, a kormány javaslata (Dutaure javaslata) 370 szavazattal 334 ellen elfogadtatott. (Szavazott 704.) A baloldal a szavazás eredményét, „éljen a köztársaság“ kikiáltással üdvözlé. A madridi lapok egy forradalmi kiáltványt közölnek, mely, úgy látszik, sok példányban lett kiosztva. A nyilatkozat így szól: „Murcia tartomány fegyvert ragadott s foederalista csapatok kalandozzák be, melyek mindegyike 200 főre megy. Felső-Arragonia szintén föllázadt s Saragossában a foederalisták egy ütközet által nagy előnyt vivtak ki. Több középület „Éljen a foederalis köztársaság“ kiáltással, melyet az összes lakosság viszhangozott, kivilágíttatott. Az összeköttetés Andalusiával meg van szakítva, nem tudni, hogy e tartományban mi történik ; annyi bizonyos, hogy a hős Contiras tábornok Sevillát elhagyta. A nagy városokban általános fölkelést látni. A nagy forradalom kezdődik, eredménye biztos. Éljen a demokrata, federista és socialis respublica 1“ A „Köln. Ztg.“ megcáfolja ama Versailles sürgöny hírét, mely szerint Armin gróf kormánya egy sürgönyét nyújtotta volna át, melyben az Thiers visszalépése esetére szabad kezet tart fen magának, és erre nézve megjegyzi : A német politika a franczia kormánytól nem kíván egyebet, mint rendet befelé és kifelé; minden egyéb tökéletesen közönyös rá nézve. A nap eseménye. A Lónyay minisztérium tömeges lemondása immár befejezett tény. Hogy mik voltak tulajdonképen a bekövetkezett válság szülőokai, ez ép oly érdekes, mint hasznos tanulmány tárgyául szolgálhat, melyet azonban későbbre is halaszthatunk, annyival inkább, minthogy ez okok számosak s oly sokfélék, miszerint, nem át fogja meglepni az országot, hogy a Lónyay-kabinet v,egr.e_valahára megbukott, hanem igenis az, hogy ennyi ideig fen h í r t a 11 m . Még a történetírónak is sok fejtörésébe kerülend, hogy magának e rejtélyt megfejtse. Amit, e perezben megjegyzendőnek találunk, az azon zilált, ill Deák-pártot találta. Alig van egy-két tagja, aki a helyzetrel nézve kellőleg tájékozva lenne. Bekötött szemmel várják a megindult áramlatot, kíváncsian találgatva: várjon mit fog hozni a holnap ? Hogy mennyiben hangzik össze ily állapot egy magát az ország törvényes többségének nevező párttal, mely e szerint hivatva lenne vezetni az áramlatot, nem pedig magát általa meglepetni — ,ez ha ennyi dicsőséggel beéri, ám boldoguljon. De van e momentumnak egy másik oldala, mely nem kizárólag a domináló párt, hanem az Miniszter-válság. — Megtörtént. A Lónyay-kabinet beadta lemondását. Csendesen múlt ki. Egy megnevezhetlen baj okozta halálát. Nem fogja gyászolni senki. Élete a szabadság halála volt, vájjon halála a szabadság élete leende ? Ha hitelt adunk egy régi német közmondásnak, a távozó rész nyomába aligha fog kevésbé rész lépni. A Lónyay-kabinet bukása nem lepett meg senkit. Már régóta váratott, s csak az kelt feltűnést, hogy még csak most következett be. Hogy úgy bukott meg, amint megbukott, mutatja azt, hogy a válság a Deák-pártban van. E párt oly különféle ellentétes elemekből áll, melyeket csak bizonyos érdekek tartottak eddig össze, s így nem lehet csodálni, hogy az első válság alkalmával kormányképtelenséget manifestálta.