Magyar Ujság, 1873. május (7. évfolyam, 100-124. szám)

1873-05-16 / 113. szám

Pest, május 15. Külföldi szemle. A franczia kormánykörök az utóbbi választások eredménye által korántsem lettek kellemetlenül érintve a mint azt a monarchisták óhajtották. A „Bien P.,“ Thiers lapja azt írja, hogy e választások semmit sem rontanak le abból, a­mit az elnök eddig mondott. — A végleges kormány megalakítását újból hangsúlyozza. Ez alkalommal tudatja az említett lap a kormány szán­dékát a választási törvényt illetőleg. E szerint a képvi­selők nem lajstrom, hanem kerületenként fognának vá­lasztatni s minden választó, ki születéshelyen kívül másutt kíván szavazni, két évi ott lakás kívántatik. — Páriából írják, hogy Iturbide, az ugyanily nevű mexi­kói császár második fia, a franczia fővárosban meghalt. Az Iturbide egykor uralkodó család e sarja szomorúan érdekes életéből a párisi lapok számos részleteket hoznak. Iturbide ifjúságát, mint egy gazdag ország csá­szári herczege pazar fényben s pompában töltötte.­­ Atyja egy, Miksa császárral kötött szerződés folytán egész családjával elhagyta Mexikót s Európába költö­zött lakni. A szerződés értelmében az Iturbide család örökre lemondott minden uralkodói jogáról, s magát oly feltétel alatt, hogy a mexikói államkincstár öt mil­lió franknyi összeget fizetene ki a családnak egyszer­­mindenkorra, — önkéntes száműzetésre kárhoztatta— Minden családtag valósággal megkapott 150,000 fran­kot, midőn a területet elhagyá, a hátralék kifizetését azonban az események megakadályozák. A Párisban elhalt Iturbide, hogy nyomorult életét tengődtesse, kávéházat vala kénytelen nyitni. 11a Miksa császárt nem éri a hason sors, mely atyját sujtá, sorsa talán fényesre fordul. Mint tudjuk, Miksa császárnak nem volt gyermeke s többször nyilatkozott, hogy utó­dául a mexikói trónra Iturbide legfiatalabb unokáját fogja emelni. A svéd király és királyné május 12-én koronázta­tott meg Stockholmban a diplomatia és roppant számú vendég és néptömeg részvétele mellett. Az olasz parlament, mint tudjuk, e hó 6­kán vette tárgyalás alá a római kolostortörvényt, melynek átalá­­nos tárgyalására azonnal 40 szónok íratta fel magát.­­ Május 11-én vett részt a vitában Visconti­ Venosta külügyér is, ki azzal kezdő beszédét, hogy főleg poli­tikai szempontból fog szólni. „Nemzeti fölemelkedésünk és egységünk“ — így folytató a külügyér — „elvette a pápaság világi hatal­mát, de az egyházit érintetlenül hagyta. A katoliku­sok jogosan kívánják, hogy a pápa, mint a kath. egyház feje, semmiféle kormány önkényének ne legyen kitéve. Ellenben minden nemzetnek meg van azon joga, hogy az állam és egyház közötti viszonyt úgy szabályozza, a mint azt neki leghelyesebben tetszik; e jogot veszi igénybe Olaszország is. Mi szívesen elismerjük, hogy a pápa, mint a kath. egyház feje jogainak gyakorlatában, mint souverain szabad kell hogy legyen. Hanem viszont, megköve­teljük az olasz királyság törvényének és intézményének­­tiszteletben tartását. Mi magunkra vállaltuk a köteles­séget, hogy a pápának oly állást adjunk, melyben érint­kezése a kath. világgal, valamint a kath. egyház feletti uralma biztosítva van. E kötelességet teljesítenünk kell és akarjuk is teljesítni, de ez nem zárja ki azt, hogy további lépéseket tennénk a megkezdett uton, be­várjuk, hogy minő gyümölcsöket fog hozni az eddigi eljárás és még kevésbé korlátozza ez azon jogunkat és kötelességünket, hogy az ország törvényeit és szabad intézményeit biztosítsuk a clericalis reactio támadásai ellen. A jelen törvényjavaslat semmikép sem érinti az egyház és állam közötti viszony szabályozásának kér­dését. Eltekintve azon nehéz feladattól, mely közös min­den állammal, nekünk még egy speciális nehézséget kell leküzdenünk, a souverain pápa a mi országunkban van. — Svájcz-, Német- és Francziaország, Belgium és más államoknak e tekintetben sokkal könnyebb felada­tuk van. A pápa székhelye Rómában és a függetlenség, melyet neki a kath. keresztyénség feletti uralmában adnunk kellett, képezte éppen a legnagyobb nehézséget Rómának Olaszország többi részéhez való kapcsolásá­ban. Midőn mi Rómára egy törvényt akarunk alkal­mazni, mely mindazon intézményekre vonatkozik, me­lyeket itt a pápaság székhelyén találtunk, azon kérdést kell fölvetnünk, hogy vájjon nincsenek-e ezek között olyanok, melyek a pápa egyházi hatalmára vonatkoznak és melyek ennek gyakorlatára nélkülözhetlenek. Itt ta­láljuk a szerzetes rendek generalatusait. A szerzet ren­dekkel minden vallásban találkozunk ; mi nem ismer­jük el ugyan többé magánjogilag, de azt sem tagad­hatjuk, hogy az azok feletti hatalom a pápát, mint a kath. egyház fejét illeti, s ő e hatalmat a generalatusok útján gyakorolja. Módot kell tehát találni, hogy Rómá­ban és a római tartományban az egyházi testületek fel­oszlatása után az azokkal való érintkezés meghagyas­­sék, — és e módot megadja a tvjavaslat,mely nem törli el a generalatusokat, nem ad nekik uj fentartási eszközt, hanem meghagyja számukra a mit évszázadok óta bir­­nak, s a mi reájuk nézve nélkülözhetlek. Ez azonban nem gátolja azt, hogy Rómában is keresztül vitessék a ,,k­ult kéz*" illegezelluik­ vécéről szóló olasz törvény."’ A belga kamrában Bara volt igazságügyminiszter a kormánynak bizalmatlanságot kért megszavaztatni, mert az a köznevelési osztályt a bécsi világkiállításon néhány szerzetes által képviselteti. A kormány a tette ellen az ellenzék nevében tiltakozik, nehogy a külföl­dön azt higyjék, hogy a köznevelés Belgiumban a „tár­sadalom rákfenéje“ kezében van. A klerikális többség a bizalmatlanságot megtagadta. Egy angol lap azon híre, hogy Khiva az oroszok által meghódíttatott, és úgy valótlannak bizonyul, mint azon hír, hogy a német császár élete ellen merény­let kísértetett meg. A Keramowodska szakasz április 17 —29-én Ig­­dába érkezett. Egy ütközetben a turkománoktól 1000 tevét foglalt el, a szakasznak május 1 — 13-áig Ismy­­sekir-re kellett érnie, mely hely Khivához 60 verse­­nyire van. Agramonte, a cubai fölkelés vezére — megöletett — Louisianában a csend ismét helyreállott. Grant a bécsi közkiállításhoz Vanburen, — eddigi képviselő helyébe — new-yorki Jakson Schulze-t ne­vezte ki kormánybiztosul. Kübek Alajos, Ausztria-Magyarország követe a pápai széknél, tegnap délelőtt Gráczban meghalt. A „Dziennik Bolsky“ szerint nyugati Galiczia köz­ponti választó bizottsága következőleg alakult meg : Ziblikiewicz, Herzanovisky, Braun b., Moszinsky, gr., Baranovszky, Schlechtewszky, Gorninky kanonok, Mied­­zielszky és dr. Ottinger. A lembergi bizottság erősbit­­tetni fog. Svájcában az ultramontánokat saját fegyvereik­kel verik meg. Miután a jurai kath. lakosság az 1864. pápai encyklikát s a syllabust nem ismeri, s abból az állami s polgári következményeket nem tudja kivonni, a kormánytanács elhatározta e két okmányt minél na­gyobb számban a jurái lakosság közt kiosztatni. A porosz képviselőházban a miniszterelnök jelenté Achenbach kereskedelemügyi miniszterré kinevezteté­­sét. A „Provincia­ Correspondenz“ megerősíti az egy­háztörvények a császár által leendő keresztülvitelének bírét. A császár e hó 29-én utazik Bécsbe, hol 8 napig fog időzni. A zágrábi montenegrói emigránsok a külügymi­nisztérium közbenjárását kérték ki a végett, hogy am­­nestiát eszközöljön részükre a montenegrói fejedelem­nél. Ez utóbbi azt válaszoló, hogy minden közvetlenül hozzája intézendő amnestia iránti kérvényt figyelembe veend. A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCZÁJA. — Pest, 1873 május 16. — Fracasse kapitány. Regény a XVlI-ik századból, melyben a nagy forra­­dalom óta egészen eltűnt franczia világ megismertetik. Irta Gautier Théophile. Francziából fordította G. T. Ant. (60. Folytatás.) Végre felkelt, kezeivel bucsujelt adott Vidaliné­­nak és visszavonult hálószobájába anélkül, hogy az est­ebédhez nyúlt volna, melyet épen felhoztak számára. De az álom nem látogató meg selyemfüggönyös ágyában. Vidaline, kinek Serafin emléke­iig társaság helyét pótolta, jó étvágygyal estebédelt. Aztán nyájas álmok­tól ringatva, hol mindig az ifjú színésznőt látta maga előtt, reggelig fel se ébredt. Midőn Sigognac, Hérode és Scapin visszatért a vendéglőbe, a többi színészeket a legnagyobb aggoda­lomban találták. A kiabálások : Rajta, Rajta­ és a ve­rekedés zaja elhatott volt Izabella és társai füléig, az éji csend közepette. Az ifjú leány majdhogy el nem ájult és térdre rogyott volna, ha Blazius könyökénél fogva nem tartja vissza. Halálsápadtan és remegve állott meg a kapuban, hogy legalább hirt halljon kedveséről. Midőn Sigognac­ ot megpillantó s látá, hogy nincs meg­sebesülve, gyenge sikoltást hallatott, kezeit ég felé emelé s gyengéden átölelé az ifjat, képét vállába rejt­vén, kellemteljes, szemérmes mozdulattal. Azonban csakhamar erőt vett magán, legyőzé fölindulását, ki­bontakozók Sigognac karjai közül, s néhány lépésnyire hátrálván, elővéve szokott tartózkodó modorát. — Nincs megsebesülve ugy­e ? — mondó szelid hangjával. — Mily vigasztalhatlan lennék, ha miattam legkisebb baja történt volna! De igazán, mily vakme­rőség ! Oly szegény, igénytelen leány miatt, mit én, da­­czolni az oly gyönyörű és rosz kifejezésü herczeggel, kinek Lucifer szemei és büszkesége van. Ön nem okos Sigognac, minthogy már színész lett, mint mi, el kell tűrnie némi durvaságot vagy megvető modort is. — Azt soha se fogom engedni — felesé Sigognac, hogy jelenlétemben megsértsék az imádásra méltó Iza­bellát, akárhány álarcz takarja is arczomat. — Jól van — mondva — vágott közbe Herode — jól van mondva és még jobban cselekedve! Teringettél, mily karddöfécek voltak azok! Ugyan jól jártak a gaz­emberek, hogy Matamor kardja nem volt éles, ketté vágta volna őket tetőtől talpig, mint a­hogy a lovagok tettek a szaraczénokkal. — Az ön botja ép oly jól dolgozott, mint kardom, — viszonzá Sigognac, visszaadván Hérode-nak a bó­kot — lelkiismerete nyugodt lehet, mert az egyszer nem ártatlan kisdedeket mészárolt le. — Oh nem! — felelé a Zsarnok nagyot nevetve fe­kete szakála alatt — az akasztófára valók alkalmasint a gályarabok virágát képezték egykor. — Az efféle munkára nem is vállalkoznak becsüle­tes emberek — mondá Sigognac — de ne felejtsük el Scapin­t magasztalni, ő egyedül a természet által adott fegyverekkel küzdött és győzött. Scapin, ki tréfás ember volt, felfutta magát, mint­ha e dicséretek felpuffasztották volna, kezét szivére téve, szemeit lesütő és nevetséges, túlzott szemérmes és szerény módon bókolt. — Én is szívesen elkísértem volna — mondá Bla­zius, — de kezeim reszketnek , én ezután már csak pohárral verekedhetem , palac­k és bor­tu­­sákban. Miután az idő már későre járt, mindenik szobájába vonult vissza, Sigognac kivételével, ki még néhányszor fel s alá járkált a folyosón, mintha valami nagy tervet forralt volna. A színész az igaz, meg van beszül­va, de a nemes ember nem, Sigognac szerint. El fogja-e dobni álcráját, megmondja-e valódi nevét, nagy feltűnést okozva és bajtársaira hárítva talán a herczeg haragját? Ez volt a kérdés. A mindennapi okosság szava erre azt mondta volna : nem, a becsületérzés azonban sürgette. A báró nem állhatott ellen­e parancsoló hangnak és Zerline szobája felé irányzó lépteit. Lassan kopogtató ajtajánál, mely előbb félig, ké­sőbb egészen kinyílt, midőn megnevező magát. A szoba fényesen ki volt világítva. Gazdag, ágas gyertyatar­tókban rózsaszínű viaszgyertyák égtek, a legpompá­sabb, fehér habos vászon abroszon, melyen finom est­ebéd párolgott. Az egyik tálban két jószű fogolymada­rat lehetett látni aranyszínű narancsoszeletkoszorú közt, finom harkályok és a legizletebb torta, Bilot úr remek­műve, kíséretében. Arany virágos kristály pa­­laczkban rubinszinü bor tündöklött, mig egy más, ha­sonló palaczk, topáz szinü borral volt tele. Kettőnek volt terítve, és midőn Sigognac belépett, Zerline épen megköszönte Bruyeres marquis felköszöntését, ki az ifjú leány egészségére csordultig megtelt pohárt kiülite. Zerline kellemteljesen köszönte Sigognac-nak, kö­szöntésben igen ügyesítvén a színésznőnek pajtása iránt való bizalmasságot, és az asszonynak a nemeseber iránti tiszteletét. — Ez valóban igen kedves öntől — mondá a mar­quis — hogy igy meglep bennünket kis fészkünkben. Remélem, nem fog attól félni, hogy együttlétünket meg­— Gyula-Fehérvárról távirják. A katholikusok status gyűlésén Mikó Mihály határozati javaslata, mely szerint a régi jogalapon igazgató bizottság válasz­tassák elfogadtatott. Az eltérő nézetek teljesen kiegyez­tettek. A gyűlés magát 1866-iki alapon szervezettnek tekintvén, az igazgató tanácsot 24 tagból megválasz­totta. Világi elnök lett Jósika Lajos. A sérelmek leg­zavarja, és velünk fog ostebédelni. János, terítsen ha­mar a báró számára. — Elfogadom nyájas meghivását — felesé Sigog­nac — nem hogy éhes volnék, de nem akarom önöket megzavarni, semmi sem kellemetlenebb az erőkre nézve, mint egy tanú, ki nem eszik. A báró helyet foglalt az inas által előhúzott szé­ken, Zerline mellett, szemben a marquis-val. Bruyères úr egy fogolymadár szárnyat szelt és tőn vendége tá­nyérára, aztán megtöltő poharát semmi kérdést sem intézve hozzá, jól nevelt ember módjára; pedig érezte, hogy nagy, fontos körülmény hozhatta csak oda a bá­rót, ki rendesen oly tartózkodó s úgyszólván vad volt. — Ez a bor tetszik önnek, vagy jobban szereti a fehéret ? — kérdé a marquis — én mind a kettőből szoktam inni, hogy egyik se legyen irigy a másikra. — Köszönöm. A vörös bor tökéletesen kielégít. Mértékletes vagyok természetemnél és szokásaimnál fogva. Nem is azért voltam oly merész eddig üldözni önt, ily későn, hogy lakomázzam. Marquis, és olyan szolgálatot jöttem öntől kérni, melyet egy nemes em­ber soha sem szokott egy másiktól megtagadni. Zerline kisasszony alkalmasint elbeszélte önnek, hogy a szí­nésznők öltözködő termében Vallombreuse herczeg kezét Izabella mellére akará tenni, azon ürügy alatt, hogy szépítő tapaszt ragaszszon reá, mely tett méltat­lan és durva volt, miután az ifjú lány arra semmi okot sem szolgáltatott, se kaczér, se kihivó nem volt, soha sem az, és oly szerény lévén, mint okos és a legnagyobb mértékben birja tiszteletemet. — Meg is érdemli — szólt Zerline — noha nő va­gyok és vetélytársa, semmi roszat sem mondhatnék róla, ha akarnék sem. (Folytatása köv.) ESBN 5­113 szám. « Péntek. Szerkesztői iroda: Barátok­ tere 1-fő szám. II. emelet. Ide intézendő a lap részét illető minden közle­­mény. Kéziratok a levelek vissza nem adatnak. — Bérmentetlen le­velek csak ismerős kezektől fogadtatnak el.MAGYAR UJSA Kiadó­hivatal: Egyetem-utezs 4-ik szám, földszint. Ida intézendő a lap anyagi részét illető minden kasla­mány, h m. az előfiz­tési pénz,, kiadás kifrásI pa­­nassok és a hirdetmények. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. 5 VII. évfolyam. .........mm-----—■—---------------------1873. Május 16. Előfizetési ár: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz küldve: Egy évre . 16 frt. — kr Fél évre 8 » Negyed évre 4 » — » Egy hónapra 1 » 40 » Egyes szám 6 k. Hirdetési dij: kilenc* hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyílttér: négy hasábos petitsor 80 kr. Előfizetési fölhívás „MAGYAR ÚJSÁG“ czim­ű politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Előfizetési föltételek május 1-től kezdve: Két hóra (május— junius) . . . 2 frt 80 kr. H­árom hóra (május—julius) . . 4 frt — kr. Öt hóra (május—szept.) . . . 6 frt 80 kr. Egy hóra.........................................1 frt 40 kr. A „Magyar Ujság“-ra az előfizetési pénzek a hírlapkiadó-hivatalhoz, Pest, egyetem-utcza 4-dik szám intézendők. Az előfizetés legczélszerűbben posta-utalvány­nyal eszközölhető. Pest, április 1873.X kiadó-hivatal. grg A „Magyar Újság“ szerkesztőségi iroda május l-seje óta barátok­ tere­l­se szám. II. emel. ________________ -T-­ Egy józanabb politka inaugirálása A kereskedelmi leszámítoló bank alapszabá­lyai tárgyalásakor tegnap Madarász József a 26 ik §-ba, mely azt határozza meg : kik nem le­hetnek az igazgató tanács tagjai, a következő tételt indítványozta beszúrni : „a magyar tör­vényhozás tagjai.“ Madarász József ezen nagyfontosságú indít­ványát rokonszenvvel fogadta az ellenzék átalá­­ban. Pénzügyminiszter Kerkapolyi úr azonban ellene nyilatkozott. Ellene nyilatkozott annyiban, a­mennyiben hangoztatta, hogy e fontos kérdést jobban meg kell gondolnia a képviselőháznak,­­ mondván : „Én azt gondolom, hogy az a kérdés, hogy az efféle intézetek igazgató tanácsosai a képvi­­selőházban helyet foglalhatnak-e, megérdemli, hogy de b­e it megvitassuk , megérdemli, hogy az átalánosságban hozott határozat átalánosságban alkalmaztassák. Azt azonban tudom, hogy ha valahol, és ennél az intézetnél van okunk meg nem szorítani a magunk kezét és meg nem kötni e tekintetben.“ A „szabadkéz“ politikáját avval indokolván, hogy „ebből az intézetből a szerint, a minő ke­zekbe kerül, lehet egy is, lehet más is. Én csak azt akartam kiemelni, van-e okunk nehezebbé tenni azt, hogy ez intézet oly kezekbe kerüljön, a­melyek azzá teszik a mivé valamennyien tenni kivánjuk.“ Hogy pedig a bank előbb megalakulhasson mintsem az incompatibilitás elve kimondatik, ki­jelenté hogy : „miután ez úgyis, mint a jövő saisonnak elhalaszthatatlan tárgya már is meg­jelölve jön, miután ezen választási törvény alkal­mából az incom­ptibilitás kérdése okvetetlenül de b­esi tárgyalandó lesz , én azt gondolom, hogy ezen közelségéről való tekintettel a tüze­tes tárgyalásnak, nem volna okvetet­lenül szükséges és ez intézetnél ez irányban per excerpta intézkedn­i.“ Mivé törpült a pénzügyminiszter érvelése, illetőleg akaratereje Deák Ferencz nyilatkozata ellenében­ a következés csakhamar megmu­tatta. Deák Ferencz kijelentette, hogy nincs ok, amiért a képviselőháznak az incompatibilitás rendszeres megállapítását be kellene várni; ki­mondta az összeférhetlenség elvét; határozottan felszólalt Madarász József indítványa mellett s a pénzügyminiszter úr határozottan megreti­­rált, feladta a tért, melyet el akart foglalni. Örvendetes eseménynek tartjuk országgyű­lésünk ezen határozatát, mert reméljük, hogy az incompatibilitás elvét annak rendszeres tárgya­lásakor is következetesen fel fogja tartani, mi aztán egészen más alakot fog adni a képviselő­­testület nagy részének. Deák Ferencz azonban ennél még többet mondott, többet ígért eme nagyfontosságú sza­vai által: „Tisztelt ház ! Ez a kérdés rendkívüli­­leg fontos. Azért is fontos, mert első lépés lesz egy talán idővel általánossá válható független, és kimondom igazán, józanabb politikára.“ Deák Ferencz tehát elismerte, hogy a kor­mány eddigi politikája nem volt független és nem volt j­ó­z­a­n. De hát ki ennek oka ? Nem épen ő maga Deák Ferencz-e? Ki eddigelé, sőt még mai nap is oly nagy hatalommal rendelkezik a kormány ellenében, hogy a pénzügyér, bár a kérdést még meggondolandónak tartja, saját kezeit megkötni nem akarja, s fél, hogy a bankból majd olyasmi lesz, mit épen nem akart, de az incompatibilitás elvét, mely ellen eddig is annyit vétett, Deák Ferencz néhány szavára azonnal feladja? S a jobboldal, mely különben vakon követi a minisztereket, szó nélkül pártolta a baloldal támogatására felszólalt vezérét. A tegnapi ülésben tehát elég világosan lát­hattuk — a­mit mi egyébiránt eddig is tudtunk és hirdettünk — ki a felelős mindazért, a­mi ed­dig történt, s ki leendő felelős a jövőben arra nézve, hogy az ígért függetlenebb és józanabb politika időszaka valahára bekövetkezzék. Majd elválik, ha váljon a tegnapi szavak tet­tekké fognak-e válni, avagy pedig csak egy el­rebbent önvallomás maradnak-e.­­ A börzeválság folytán tegnap délben a börze­elnökség felszólítására a legtöbb pesti bank képviselői újabb értekezletre gyűltek össze. Ez értekezletnek az volt a czélja, hogy intézkedések tétessenek a bécsi vál­ság által a pesti piac­ra gyakorolt indokolatlan vissza­hatás elkerülésére. Az értekezleten Kochmeister Frigyes elnökölt. Hosszas beható vita után az értekezlet a követ­kezőket határozta: 1. Önkéntes adakozás utján oly alap alkottassák, melynel HZ IllUUHUlUUau U12.ttlujana.noag Cili»«« ivgiuauuu sújtott s a pesti piaczon leginkább vásárolt papirok, készpénzzel való vétele által, a papír benső értékének megfelelő árfolyama biztosittassák. Ez intézkedés által a közönséget megnyugtatni s az üzletet rendes medrébe visszaterelni remélik. Ez alap kezelésére bizottság választatott meg, mely a következőkből áll: Bahrach (magyar hitelbank), Weisz Mór (anglo-magyar bank), Holl Frigyes (osztrák magyar leszámítoló­ bank) és Rebly Adolf (fővárosi ta­karékpénztár). 2. A bankok képviselői ezenkívül kijelenteték, hogy a legközelebbi időben m­a mondják fel a depot­­kat, és a legelőzékenyebb módon adnak előleget. Az értekezlet egyszersmind elhatározta, hogy d. u. 5 órakor küldöttséget meneszt a pénzügyminiszter­hez s felkéri a minisztert intézkedések tételére, hogy a bankad­ó felfüggesztése folytán beálló bank­jegy szapo­rításból a magyar bank­fiókok is részesitessenek s a viszleszámitolás felemeltessék. A küldöttség: Koch­­meiszter, Ullmann, Strasser s Deutsch S. urakból áll. A börze-alap aláirása azonnal megkezdetett és igen nevezetes eredményt szolgáltatott.

Next