Magyar Ujság, 1873. augusztus (7. évfolyam, 176-200. szám)
1873-08-05 / 179. szám
it nnd. Szerkesztői iroda: Barátok tere 1-ső szám. II. emelet. Ido intézendő a lap azelkmi részét illető minden közlemény. Kéziratok s levelek viasza nem ».latnak. — Bérmentetlen lestek csak ismerős kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utpi* 4-ikázás*, földszint. Ids intézendő a lap anyagi réssét illető minden közlemény, a. m. az el&fiseUsi pens.« kiadás körüli panaszok és a inrdítványok Hozzam. 1873. Auguszt. 5. Előfizetési ár: vidékre jontán vagy b.-y ben f..'mhos küldve. Egy évre . 161r$. Fél évre .8 » Negyed évre 49 Egy hónapra 19 Egyes szá 3 k Hirdetési dij: kilenci hasábos egyesszi tiirdetcíaa 12 kr, többször; 9 kr. Bélyegdij mieden Liraet&t-t külötte ki . Nyilttér: n yy s*-ib •• .. ‘.isor 80 k, ■ (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési fölhívás „MAGYAR ÚJSÁG“ mii czimu politikai és nemzetgazdászati napilap tárgyában. Azon t. ez. olvasóinkat, kiknek előfizetésük folyó hó végével lejár, tisztelette felkérjük : szíveskedjenek előfizetésüket mielőbb megnyitni, hogy lapunk szétküldése fenakadást ne szenvedjen. Felkérjük egyszersmind t. vidéki elvbarátainkat, használják fel a jelen alkalmas időpontot arra, hogy a 48-as párt ezen közlönye körül mindinkább több pártolót csoportosítsanak. Előfizetési feltételek július 1-től kezdve: Évnegyedre (julius —szept.) . 4 frt — kr. Félévre (julius—decz.) . . . . 8 frt — kr. Három évnegyedre (jul—márc.) 12 frt — kr. Egy hóre...................................................1 frt 40 kr. Az előfizetések postautalvány útján legczélszerűbben eszközölhetők és Budapestre egyetemutcza 4. szám a „Franklin-Társulat“ magyar irodalmi intézet és hírlapkiadó hivatalába (ezelőtt Heckenast G.) intézendők. A szerkesztőség: Pest, augusztus 4. Külföldi szemle. A franczia republikánus baloldal múlt hó végén Jules Simonnal értekezletet tartott s mint hiszik, hasonló határozatot hozott, mint az Union Républicaine. Az ellenzék három árnyalata tehát a szünnapok alat a kamra föloszlatása mellett fog izgatni. A szélsőbaloldal eddigi eljárásához híven azon lesz, hogy a másik két árnyalatot magához vonja. Ami a republikánus baloldalt illeti, úgy van meggyőződve, hogy az új választások a köztársaság consolidálását elő fogják mozditani s a monarchisták restaurationális törekvését megsemmisíti.E párt arra is el van határozva, hogy minden tekintetet félre tesz, mert a terület föl van szabadítva s a hadisarca le van fizetve. A balközép Thierstől megkapta a jelszót s a volt elnök következő nyilatkozata lett közbeszéd tárgya. Az alkotmányos tervekről lemondtam, mert e kamrával lehetetlen constituálni. Tényleg nincs többség s azért minden eszközzel a föloszlatás keresztül vitelére kell törekedni. A franczia lapok Mac Mahon egy nyilatkozatát közük. Remélem — mondá az elnök, — hogy a kamra a szünnapok alatt valamely kormányforma iránt megállapodásra fog jutni. Ami engem illet, én az elnökséget már meguntam. Az ember nem tudja, kinek tegyen eleget. Orleanisták, legitimisták s bonapartisták mindazt akarják, hogy nekik tegyek eleget. Csak a republikánusok hagynak békében. Ha azonban a republikánusok egyszer a kormányra jutnak, akkor aligha fognak velem simán bánni. — Ön téved, marsall — felelt volna arra egy republikánus. A republikánusok senkivel sem fognak roszul bánni, sőt inkább megnyeri köszünetüket, ha a végrehajtó hatalmat addig megtartja, míg azt egy másik elnök átveszi. Parlamentáris körökben egyet értenek az iránt, hogy erőszakos csintől nem kell tartani. A franczia sajtó az elsass-lothringiai által a német birodalmi gyűlés számára eszközlendő választásokkal foglalkozik. A demokratikus párt közlönye Elsassból egy levelet közöl, melyben a választásoktól való tartózkodást roszalja s ajánlja, hogy a klerikálisok ellen szavazzanak. Spanyolországban a fölkelés és küzdelem központ A MAGYAR ÚJSÁG TÁRCSÁJA.] — Pest, 1878. augusztus 5. — Fracasse kapitány. Regény a XVII-ik századból, melyben a nagy forradalom óta egészen eltűnt franczia világ megismertetik. Irta Gautier Théophile. Francziából forditotta Gr. T. Ant II-dik KÖTET. XIV. Lampourde gyöngédsége. (90. Folytatás.) Elképzelheti az olvasó Vallombreuse haragját, azon megveretés után, melyet Izabella erénye következtében szenvedett. Midőn sápadtan visszatért palotájába, vonásain oly hideg düh kifejezése volt, hogy cselébe reszketni kezdtek ; ilyenkor nerei kegyetlenségü volt a legelső szerencsétlen irányában, ki elébe került. Még vig kedvében se volt mindég könnyű a herczeget szolgálni, de mikor dühös volt, félelmesebb volt a kiéhezett tigrisnél. Hazatérve oly erősen csapta be maga után az ajtókat, hogy szinte kijöttek sarkaikból és az aranyozott diszítések mind lepattantak. Szobájába érve, kalapját úgy a földhöz vágta, hogy az egészen lelapult s a toll is ketté tört. Aztán dühösen leránta mellényét, nem ügyelve a gyémánt gombokra, melyek jobbra balra gördültek a földre. Inge csipkéit úgy összetépte, hogy az kifoszlott rongyhoz hasonlított,s még egy karszéket is, mely útjában volt, úgy ellökött magától, hogy az a szoba közepén fel is fordult. Haragját az élet nélküli tárgyakon is kieresztette. — A szemtelen teremtés — kiálta fel, nagy izgatottsággal sétálva fel s alá — kedvem volna rendőrök által elvitetni és sötét földalatti börtönbe löhetni, vagy pedig a bűnös nők közzé záratni, pedig erre könnyen megnyerhetném a rendeletet. De nem ; állhatatossága még nagyobb lenne üldözésem folytán és Sigognac iránti szeretete anyival nőne, amennyivel jobban gyűlölne engem, így semmit se érnék el. De mit tegyek, mit tegyek ? És folytatta őrült sétáját, mint egy vad állat, mely folytonosan fel s alá jár kalitkájában a nélkül, hogy dühét csillapíthatná. Amíg így vergődött, nem ügyelve az időre, mely egyformán folyt le, akár boldogok akár szerencsétlenek vagyunk, besötétett és Picard, bár senki sem hitte volt, végre mégis bement urához gyertyákat gyújtani, nem akarván a herczeget méla sötétségben hagyni, mely szomorúságát nevelte. S csakugyan, a mint a gyertyák megy lőnek gyújtva, Vallombreuse, ki addig csak Izabella iránti szerelmével tépelődött, egyszerre megemlékezett Sigognac iránti gyűlöletéről. — De hogy is van az — kiálta fel hirtelen megállva — még most is él az a vészt hozó nyomorult báró, pedig szigorú parancsot adtam. Mérindolnak, hogy takarítsa el utamból, más vívók segítségével ha ő nem elég bátor arra! „Az állat ha oda van oda a méreg is“ — mint mondja a példabeszéd, akár mit is állít VidaUDC. Sigognac egyszer nem létezvén többé, Izabella hatalmamban van, nem fog mindig hű maradni egy üres emlékhez. Alkalmasint csak azért hizeleg ezen sehonnannak, hogy magát általa elvétesse egyszer, ezért oly kérlelhetlen erényes, ezért utasítja vissza a legszebb herczegek szerelmét. Majd ha csak magam leszek, le fogom győzhetni, mindenesetre boszut fogtam állani egy igenis szemtelen ellenen, ki karomat megsebesítette és mindig akadályt képez közten és óhajaim közt. Hívjuk elő Mérindol-t és tudjuk meg tőle, mibe állnak dolgaink. Mérindol, Picard által előhivatva, sápadtan jelent meg ura előtt, halántékján verejtékcseppek látszottak, torka ki volt száradva, annál is inkább, hogy ura kifejezése nem volt épen nyugtató. Mérindol a szoba közepén megállt, minden erejét összeszedte, hogy egyenesen tartsa magát; lábai reszkettek, nem merte szemeit a herczeg felé fordítani, kinek merő tekintete neki néha égő tűznek, néha jeges zuhanynak tetszett, és csak együgyü módra forgatta kalapját ujjai közt. — Nos, te hallgatag állat! sokáig fogsz még itt előttem némán állni, mintha már nyakad körül volna azon kötél, melyet régóta megérdemeltél ügyetlenséged és gyávaságod által ? — Fenséged parancsát várom — felele Mérindol mosolyogni igyekezvén. Herczegséged jól tudja, hogy el vagyok neki szánva a kötélig kizárólag. Azért vagyok bátor e tréfával élni, mivel fenséged épen kegyes volt erre czélozni, annálfogva. . . . — Jól van, jól van — vágott közbe a herczeg — nem biztalak-e meg, hogy engem megszabaduts azon átkozott Sigognac-tól, ki engem akadályoztat és utamban áll. Nem tetted, mert jól láttam Izabella nyugodtságából és derültségéből, hogy azon semmirekető még életben van és parancsom nem teljesittetett. Valóban van miért bérenczeket tartani, ha így végzik kötelességeiket ? Nem kellene nektek szemeimből kiolvasni kívánságaimat, a nélkül, hogy csak beszélni is kénytelen legyek; szemem villogása, szemöldökeim rezgése megannyi parancsok, melyek folytán némán kellene megölnötök azokat, kik nekem nem tetszenek. De csatamezőtök csak a konyha, egyedül a csirkék ellenében vagytok bátrak. Ha igy folytatjátok, vissza foglak titeket adni a hóhérnak, ki rátok vár, ti ingyenélők, ügyetlen gyilkosok, a gályarabok söpredéke. — Herczegséged, fájlalva tapasztalom — felesé Mérindol meghatott hangon — nem ismeri el szolgái buzgalmát, hivségét és merem mondani, tehetségét is. Sigognac nem közönséges vad, melyet egyszerűen körül lehet venni és megölni néhány pereznyi vadászat után. Legelső találkozásunkkor kevésbé múlt, hogy fejemet ketté nem hasította, és ha kezében csorba színpadi kard helyett, igazi kard lett volna, most nem állnék itt. Második cselünk nem jön szerencsésebb, anynyira készen várt bennünket, hogy csak annyi időnk jön barátimnak és nekem, hogy sietve elosonjunk, nem akarva hiában való viadalt kezdeni, melyben megsegítették volna és csak ok nélküli zajt okozott volna. Már most ismeri képemet és nem közeledhetem hozzá, hogy azonnal meg ne ragadja kardja markolatát. Kénytelen lettem tehát felkérni egy barátomat, igen kitűnő vívót, a város legügyesebbjét, lesse meg és ölje meg, mintha csupán kirabolni szándékoznék, így herczegséged neve nem is fog az egészben előtűnni, amit nem lehetett volna elkerülni, ha mi öljük meg, kik fenséged szolgái vagyunk. — A terv jó — felőle egykedvűen a lecsillapult Wallombreuse — és talán jobb is, ha úgy megy minden véghez. De bizton vagy azon vivő ügyességéről és bátorságáról ? vitéz kell hogy legyen az, ki Sigognac-ot legyőzi, mert be kell hogy valljam, bár mennyire gyűlölöm is, a kapitány nem gyáva, mivel velem mert megmérkőzni. — Oh — felesé Mérindot, biztos hangon — Jaquimin Lampourde igazi hős. A félelmet nem ismeri. Picard, ki néhány percz óta a szobába érkezett volt, urához közeledett ekkor, mondván neki, hogy igen különös külsejű egyén kivánt vele azonnal beszélni fontos dolgról. — Ereszd be — felelé a herczeg — de jaj neki, ha hiábavalóságokért zaklat engem ! (Folytatása következik.) Jaj a napokban Valencia, Sevilla, Malaga és Cadix voltak. Cartagena még mindig a felkelők kezében van ; a felkelők Valenciában altoni híveik támogatására segédcsapatokat küldtek s Almira városát bombázták, e mellett gondjuk volt, hogy a német consulátusi épületet összerombolják. A független cantonok száma Alhamával szaporodott. Hivatalosan megerősítik, hogy Sevillában a fölkelők a középületeket fölgyújtották. Tekintve azon híreket, hogy jelenleg Malaga előtt négy német hadihajó czirkál s a bilbaói kikötőbe franczia és angol hadihajók vetettek horgonyt, könnyen azon föltevés áll elő, hogy nincs-e beavatkozási válság készülőben ? A felkelők kormánya s a közjóléti bizottság között diffferentiák merültek fel. A felkelők „Almanza“ fregatte-ja a porosz „Friedrich Karl“ és „Elisabeth“ fregatte-októl üldöztetve, Malaga kikötőjébe menekült. Midőn azonban később innen kiindult, nevezett hajók által elfogatott. A „Vigilante“ hajó elfogatásáról részletes adatok érkeztek. Ugyanis midőn a carthagenai lázadók megtudták, hogy hajójukat a poroszok elfogták, vak boszúra gyuladtak s a porosz konzul és családjának fejét követelők. A konzul a „Friedrich Karl“ hajó fedélzetére menekült, miközben a görög konzul — a porosznak fivére — értekezletet tartott a lázadó Contreras tábornokkal s figyelmeztető azon súlyos következményekre, melyek abból származhatnak, ha ő nem igyekszik az ingerült népet féken tartani. Contreras erre így felelt: „Ha Poroszország megengedi azt, hogy Murcia cantonának egy hivatalnokát fogolylyá tegye, akkor Murcia canton teljes joggal bír Poroszországnak hadat szenni.“ A nép nemsokára megtudta, hogy a konzul családja Portmanban, Carthagenától 3 mérföldnyire fekvő kis helységben van. Oda indult tehát a bősz tömeg, hogy a konzulok családjait foglyokká tegye. Szerencsére ezek jókor lettek értesítve a fenyegető veszély felől és sikerült nekik egy angol bárkán menedéket találni. A dühöngök így nem érvényélt, fel akarták gyújtani a konzulok lakásait, melyeknek erkélyéről az általuk képviselt államok lobogói lengettek. Egy bizottság ment a porosz fregattára s kérte a kapitányt, hogy a foglyokat bocsássa szabadon. A kapitány vonakodott a kérésnek eleget tenni s kijelenté, hogy mihelyt a porosz konzul élete ellen legkisebb mozgalmat is vesz észre, azonnal megkezdi Carthagena ellen a tüzelést. Azonban Spottorno ismételt kérésére, ki meg akarta kímélni hazáját a megpróbáltatásoktól, a kapitány végre belegyezett a foglyok szabadon bocsátásába, de bizonyos feltételek alatt, melyek szerződésileg következő pontokban állapíttattak meg : 1. júl. 28-ig egy hajó sem hagyhatja el Carthagenát. 2. A felkelők ígérik és fogadják, hogy minden, Carthagenában lakó idegennek személyét és vagyonát tiszteletben fogják tartani. 3. Vigilante zsákmánynak tekintetik, mivel ismeretlen lobogót tűzött ki. E szerződést aláírták a német kapitány, az angol parancsnok és a lázadók küldöttségének tagjai. A szerződés aláírása után a foglyok szabadon bocsáttattak s a küldöttségi tagok kíséretében örömujongások közt fogadtattak Carthagenában. A porosz konzul a fregatté fedélzetén maradt családjával s azonnal el is utazott Poroszországba. Július 28-án az angol királynő egy üzenetet téve a ház asztalára a belügyminiszter, melyben a ház tudomására hozatik, hogy a királynő beleegyezését adta Edinbourg herczegnek az orosz cár egyetlen leányával leendő egybekeléséhez. A királyi üzenet hozzáteszi: „A képviselők háza által a trón, a királynő személye és családa iránt tanúsított hűség számos bizonyítékai meg nem engedik, hogy ő felsége kételkedjék, hogy királyi ő felségének nyújtandó új dotatio készségesen meg fog szavaztatni.“ Másnap Gladstone miniszterelnök személyesen nyújtotta be a dotatiora vonatkozó törvényjavaslatot. „Nem élünk többé azon időkben — mondja Gladstone bevezetésében — midőn a királyi házasságok csupán a politikán nyugodtak; Edinbourg herczeg házassága kölcsönös vonzalmon alapszik. Hosszú időn át ellenségnek tekinték az angolok Oroszországot; reméljük, hogy e családi kötelék más érzelmeket fog teremteni a két nemzetben; boldog vagyok— téve hozzá Gladstone, — hogy e házasság épen a jelen czár uralkodása alatt megy végbe, a szolgaság eltörlése által dicső uralkodás alatt.“ Befejezésül indítványozó, hogy Edinbourg herczeg évi dotatiója 15,000 fontról 25,000 font sterlingre emeltessék s halála esetén neje 6,000 font sterling évi járadékban részesíttessék. Az ellenzék részéről Disraeli távollétében az indítványt Ward Hunt pártoló, ellenben Taylor radikális képviselő azon nézetét fejezi ki, hogy az indítvány a szükségesség által nincs indokolva. Ily körülmények közt az indítványt nem fogadhatja el. Gladstone kinyilatkoztatta, hogy sérelmes volna az érdeklett személyekre nézve, ha a ház a valláskülönbség kérdésébe bocsátkoznék. A lordok házában a dotatió törvényjavaslatát Granville tette le, körülbelül ugyanazon szavakkal, miket fennebb Gladstone beszédéből idéztünk, csakhogy itt a legkisebb ellenvetés sem történt a ház részéről s azonnal elfogadtatott. Hir szerint az osztrák kormány még csak ezután fog tanácskozásokat tartani, hogy az elnapolt reidszatot mikor oszlassa föl s az újat mikorra hívja egybe. SB Válasz Csernátony „Miről van szó“ ? czímű czikkére. IV. De hát azt kérdem most már, mennyiben képezett a baloldal eddig magatartásával akadályt abban, hogy deákpárt, mint az ország ügyeinek tényleges vezetője,segítsen anyagi bajainkon? Ha még azt mondaná Csernátony, hogy a „szellemi“ téren, a szabadelvű reformoknál képezett némi akadályt a baloldal az által, hogy a deákpártot a conservativekkel,ultramontánokkal, papokkal való szövetségre kényszerítette, ennek tán volna némi valószínűségi színezete, hanem hogy az „anyagi“ haladás terén képeztünk volna akadályt, annak értelme valóban nincs. Gyakran hallottuk ezt emlegettetni a deákpárt részéről, őszinteséget tettettek annak bevallásánál, hogy ők szeretnék megszavazni ezt is amazt is, de hiába, nem lehet, mert a közjogi kiegyezés fentartásának biztosítása lévén a legfőbb feladat, nekik minden áron együtt kell tartani az országgyűlési többséget, nem haragíthatják magukra a conservativeket és a papokat, hanem kénytelenek nekik concessiókat tenni. Isten vizsgálja a szíveket és veséket, de anynyi bizonyos, hogyha sokat kellett nyerni a jobboldaliaknak, azt igen jó képpel tudták megtenni, s oly jól tudták vinni szerepüket, hogy még előttünk se igen látszott annak nyoma, hogy nagy erőszakot kellett magukon elkövetniük. Az ellenhatásnak azon áramlata, mely szemben a Bachkorszak conspiráló, a provisorium demonstráló hangulatával a Bécscsel való egyezkedések idejében előállott, nem maradt hatás nélkül az öszszes politikai és társadalmi viszonyokra; a conspiratió helyett loyalitás, a lelkesedés helyett gseftelés, a szabadelvűség helyett conservativ szellem lett uralkodó kedélyhangulat. Én valóban úgy láttam mindig, hogy az ó-conservativek és papok nyomása alatt tett intézkedésekhez a deákpárt részéről mindig járult egyszersmind egy kis jóakarat is. Nem volt meg ama kényszerhelyzet, mert föltéve hogy a reactionárius pártfelek megharagudtak volna egyért vagy másért, a főkérdésekben bizony nem hagyták volna ott a deákpártot, egyebekből nem volt szükséges kabinet kérdést csinálni. De hát ám legyen, vallási és közoktatási kérdésekben, hogy a baloldal némi akadályt képezett a deákpárt szabadelvűsége szabad röptének — aztán még rá lehetne fogni némi plausibilitással , de azt már szeretném látni miként lehetne bebizonyítani, hogy az eddigi pártállás, hogy a baloldal közjogi ellenzékisége lett volna akadály abban, hogy anyagi ügyeink, hogy pénzügyeink a mostani siralmas állapotból menekülhessenek. Hát ugyan kérdem ... de nem, nem megyek bele ezen absurdumnak taglalatába, mely nem kevésbé absurdum azért, mivel Csernátony most már maga is elfogadja sőt összes okoskodásának alapjául veszi. Százszor meg százszor vissza volt utasítva s megczáfolva a balközép szónokai által. Százszor be volt bizonyítva, hogy a baloldal soha sem volt semmi jónak megfontolja mit a mostani alapon is megtenni lehetett volna. Hogy nagyban is segítsen a deákpárt, azaz változtassa meg a 67-iki kiegyezést, ebben csak nem volt tán a balpárt akadály? Midőn Ghyczy Kálmán a fusiot indokolta, egyátalában nem ment annyira , hogy nagy anyagi és pénzügyi bajainknak okát találta volna a fenálló pártviszonyokban. Csak annyit említett föl, hogy a létező rosz kormányzás többé kevésbé összes szellemi és anyagi ügyünkre károsan hat. S ezt tagadni nem lehet, de említettem már fentebb, hogy bajainknak aránylag kevés része esik a rosz kormányzat rovására, a nagyobb résznek más forrása van. Sok jó törvényhozási intézkedés elmaradásának s magának a kormányzás rész voltának okát pedig abban találta, hogy sok roszat azért tart meg a deákpárt a fenálló institutiókban, sok visszaélést azért tűr el a kezelésben, mivel az specificus pártczélokból részére kedvező. Fölhozta például az erdélyi választási törvény igazságtalanságát, a kis házak birtokosainak kizáratását az új törvényjavaslatban stb. De hát, ha érdemes volna is ezek miatt a legnagyobb bajok orvoslásáról lemondani, volna e rajtuk segítve a fusió által? Én azt tartom, hogy még ezeken sem. Nem pedig azért, mivel a létesítendő fusióban ismét csak a deákpárt maradna a potior pars s féltené tovább mindazon érdekeket, melyeket féltett eddig a baloldaltól. Baloldali ellenzék maradna fen jövőre is, a fusio után is, habár sokan megszűnnének küzdeni sorai közt, kikben eddig erejét és dicsőségét találta. Ezeket akartam megjegyezni azokra, amikkel Csernátony a fusiót indokolta. Most még egy kis lehetőleg rövid megjegyzést akarok tenni azokra, miket nem annyira a tárgyról, mint a tárgy körül felhozott. Sokat beszél a létező alap elismerése vagy el nem ismeréséről, a 48-as párt ellen akarván belőle fegyvert kovácsolni. Az én nézetem szerint az alapelismerés vagy nemismerés csak szójáték. Hogy micsoda alapon állunk működésünkben, az nem tőlünk függ; olyan alapon állunk, amilyenre állít a sors, amilyent lábunk alá tolnak; a levegőben nem állhatunk. A Bachrendszer alatt az absolutismus alapján állottunk, most pedig a közös ügyes alkotmány alapján. Ha valaki azt mondja, hogy nem ismeri el a létező alapot, annak nincs más értelme, mint az, hogy ezen alapot nem tartja jónak s igyekszik mindent elkövetni, hogy a léte-