Magyar Ujság, 1873. október (7. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-14 / 236. szám
ljük tanítani; a magyar közjog vagy államjog pedig, mint nem létező tárgy, nem fog taníttatni. Ez már csakugyan őszinte bevallása volna azon három százados bécsi politikának, mely Magyarország történelmét a mohácsi vésznél bevégzettnek tekinti s azóta róla mint egykor a német aztán az osztrák birodalom kiegészítő részéről szól és pedig minduntalan úgy, hogy ezen „rész“ érdekei s jogi alárendelendők az „egész“ (?) birodalom érdekeinek, mely birodalom pedig német költők szerint csakis az osztrák hadseregben él. Ezen politika brrt 70 évig minden körülmények közt daczolni a magyar karok és rendek és a magyar magánalapítók azon határozott jogával s akaratával, miszerint a Ludovica-Akadémiát elsőrendű tisztképező tanintézetté akarták tenni. Ezen politikának tulajdonítható, hogy az akadémia alapíttatásától kezdve egy század alatt sem érheti ezt a kifejlődést, mit tőle már a „insurrectio“ idejében vártak. Nem lehet ez a mostani közösügyes viszonyok közt oly magas tiszképező intézet, minőre hogy égető szükségünk van, azt épen a bécsi urak hangoztatják legjobban, kivált az elő — vagyis elő nem léptetéseknél s azon előnyök osztogatásánál, melyekkel az osztrák sorhad emberei s magyar honvédelmi ezredekben is részesülnek. Különben is mikor már a szokásos ráfogásokra ráunnak, önkényesen alkalmazzák embereiket ott hol a 48-iki honvédek helye volna. Kijátszák az előléptetési szabályokat s oly nagy mérvben űzik már az osztrák hadseregből a honvédségbe áthelyezést, oly őszintén kiadják a „consiliuai abeundi“-t azoknak kiknek ez nem tetszik, hogy ideje van, miszerint őszintén lépjenek fel s vallják be ismét azon politikát mit néha-néha szinteg megtagadtak. Nem mai panasz, hogy a magyar ember magasb tisztségekre nem alkalmaztatik. 300 év óta a legtöbb vesztett csaták és feladott várak tanúskodnak arról, hogy az osztrák „Kriegsrath“, hogy a bécsi döntő körök soha sem tartották alkalmasnak a „magyar fajt“ magasb tiszti állomásokra — hacsak osztrákabb nem volt az osztráknál. Nagyon természetes tehát, hogy most, midőn az osztrák solidaris szellem Bécsben teljes virágzásnak örvend s kiterjeszti szárnyait honvédelmi minisztériumunkra és intézményeinkre, természetes, hogy hitelt adunk azon híreknek, melyeknél fogva intézményeink desorganizálása vagy ha ez nem sikerülhet, tehetlenné tételes bénult állapotban tartása a magyar honvédelmi minisztériumban sem talál kellő erélyes ellenállásra. És figyelmeztetjük, s felhívjuk annálfogva magát az országgyűlést, vessen gátat ezen desorganisatiónak minél előbb. Épen a bécsi urak csúfolódnak már is, hogy az a 10 millió, melybe a honvédség került, nem hozta meg a várt eredményeket. Ők leendőnek elsők, kik a Ludovica Akadémiát provincziális szerepre szorítják s növendékeit kellő mérvben alkalmazni nem fogják — ha ezen intézet eredeti feladatának teljesen megfelelni nem fog. Elterelik pedig eredeti rendeltetésétől a honvédelmi intézményt már az által is, hogy a véderő javát „önkénytesi“szég alatt a közös ügyes hadseregbe sorozzák, oly mérvben, hogy ezt már valahára Szende Béla úr is megsokallta. A honvédelmi minisztérium ugyanis, mint az „Ellenőr“ mondja, ez ügyben átiratot intézett Kuhn hadügyér úrhoz, melyben kívánja, hogy a véderőről szóló törvény szakaszai oda módosíttassanak miszerint az önkénytesi qualificatiókkal biró s ilyenekül jelentkező egyének, a sorozás alá eső többi hadköseletekkel együtt húzzanak sorsot... Hanem mikor s mennyiben lesz vagy lehet ily kérelmező átiratnak sikere Kuhn hadügyér ur hatalma és megrögzött osztrák politikai nézetei ellenében?! Elvégre is ha Szende Béla úr nem bír kellő erélylyel megküzdeni a magyar honvédelmi intézmény ellen Bécsből jövő áramlattal, az országgyűlés feladata, hogy intézményünket eredeti hivatásától eltereltetni, jelleméből kivetkőztetni ne engedje. Nem kívánhatjuk, hogy a magyar honvédminiszter az osztrák urakat nem osztrákokká varázsolja. Nem kívánhatjuk, hogy megváltoztassa a bécsi politika hagyományos áramlatát. Hanem igen biztos, egyszerű orvoslata nemzeti intézményeink s hazai véderőnk megóvásának az, ha a magyar véderőt az osztrák véderőtől elválasztja. Ezt termi, eszközölni sürgős feladata a honvédelmi miniszter úrnak, s ha ő az említett áramlat ellenében gyenge a magyar törvényhozásnak. A közös ügyes állapot itt is csak kölcsönös versengésre s elégedetlenségre szolgál s az osztrák elem túlsúlyából eredő számtalan visszaélésnek csakis akkor leend teljesen vége, ha a közösség teljesen meg leend szüntetve. Van, mint amelyeknek a választásoknál tanúi voltunk, alig lehetett várni az ellenzék részéről akár a tömörülést, akár azon erély kifejtését, melyet a körülmények megkívántak. Az országgyűlés September 3-án megnyílván, a negyvennyolcas párt új kísérletet tett és küldöttjei által felszólította a balközépet az egyesülésre. A válasz most is tagadó és elutasító volt. A tömörülésről tehát szó sem lehetett többé. Ami pedig az erély kifejtését illeti, annak élét vette Ghyczy Kálmánnak September 7-én a balközép körben tartott, azóta híressé vált beszéde. E beszédben Ghyczy az ellenzék eddig követett politikáját az ország érdekeire károsnak mondván, új programmot terjesztett a párt elé, mely szerint elfogadja a közös ministériumot, elismeri a delegációk szükségességét, megtagadja a bihari pontok legfontosabbjait , elhagyja ama programmot, melyet még néhány hó előtt az ellenzék országos értekezletén mint annak elnöke fentartott és védelmezett. De azért elnöke maradt továbbra is a baloldali körnek és a pártban vitt vezérszerepet azontúl is megtartotta. A párt határozata, mely Tisza Kálmán indítványára hozatott, kitérő volt és a balközép ezentúli politikájának mibenlétét homályban hagyta. Nem mondták meg, hogy hozzájárulnak-e Ghyczy új programjához vagy sem, hanem hogy bevárják, váljon történik-e ily féle ajánlat a jobboldal részéről s ha igen, akkor fognak határozni mitevők legyenek. Ghyczy e föllépése s az azt követő párthatározat nagyon gyöngítette az ellenzék állását az országban és az országházban. Mindenki előtt világos volt, hogy nemcsak a baloldal két árnyalatának egyesülésére nincs semmi kilátás, hanem, hogy magában a balközép soraiban sincs egytértés. S ilykép nem lehetett várni az ellenzéktől oly lépést, mely a kormánynak erőszakoskodása által nyert állását megrendítse. Sőt ellenkezőleg. A jobboldal látva a ziláltságot az ellenzék soraiban, felbátorodott és állását annál könnyebben védelmezte, minthogy az ellene intézett támadások visszaverésében maguk a balközép vezér férfiai voltak segítségére. Így történt az mindjárt a válaszfelirati vita folyamában. Midőn a negyvennyolczas párt a választásoknál elkövetett határtalan visszaélésekre utalva, magát a képviselőházat törvénytelennek nyilvánította, s annak feloszlatását kérni indítványozta, Tisza Kálmán volt az, ki a negyvennyolczas párt ebbeli nézetét ellenezi é s a képviselőház törvényességét, — daczára a választásoknál elkövetett s általa is elismert visszaéléseknek — elsősorban vitatta. Hangosan és a jobboldal általános helyeslése között nyilatkoztatta ki, hogy „ámbár történtek a választásoknál törvénytelenségek, megesett az is, hogy egy vagy más helyt az összeíró bizottságok nem a törvényt, de egy megbukott törvényjavaslatot vettek alapul, ő nem tarthatja bebizonyíthatónak semmi szín alatt, hogy ily módon jött volna öszsze az egész ház többsége, így az ellenzék egyik vezére. Maga a belügyminiszter, ki a választásoknál leginkább volt érdekelve, elismerte, hogy „mintegy harmincz törvényhatóságban az összeíró küldöttségeknek a törvénytől eltérő utasítás adatott ki“, hogy „a többi törvényhatóságban az eljáráson észlelhető volt a pártszenvedély kinyomása, amennyiben egy és ugyanazon indok alapján a legellentétesebb határozatok hozattak, vagy néha a legellentétesebb indokok alapján, hozattak egy s ugyanazon határozatok“. A belügyminiszer szerint tehát, a negyvennyolcas párt abbeli kijelentése, hogy a képviselőház törvénytelenen, nem volt alap nélküli, míg azt az ellenzék másik árnyalatának vezérférfia semmi szín alatt bebizonyíthatónak nem tartotta. Hogy ily körülmények között, midőn az ellenzék egy része paralysálni igyekszik az ellenzék másik részének működését, nagy eredményeket elérni nem lehet az természetes,mint hogy az ellenzék nem is várt sokat azon országgyűléstől, mely így kezdődött. Pedig e szellem az, mely ez országgyűlés egész eddigi tartama alatt Tisza Kálmán és barátai eljárását a negyvennyolcas párt irányában jellemzi. Ez országgyűlés fő eredményei közé számítható, hogy Lónyay miniszerelnök és Tóth Vilmos belügyminiszer állása tarthatlanná tétetvén, azok lemondásra kényszeríttettek. Távolról sem kielégítő, de mégis némi elégtétel volt az ellenzéknek, hogy ama két miniszter, kik a választások meghamisításánál oly kiváló részt vettek, visszalépni volt kénytelen. Lónyay lemondására, mely sok más tekintetnél fogva is kívánatos sőt szükséges volt, közvetlenül egy Csernátony Lajos által fölidézett incidens szolgálatott ugyan alkalmat, de nem a balközép vezér férfiain múlt, hogy ez incidens is eredmény nélkül nem marad, ők ugyanis, félszegségekben bővelkedő politikájukhoz híven, ez incidenst is oly módon akarták kiegyenlíteni, hogy Csernátony kövesse meg Lónyayt, ez meg őt és ezzel a dolognak vége legyen. A kölcsönös visszavonási nyilatkozatok meg is történtek mind a két fél jelleméhez híven. — Csernátony részéről az előleges megállapodáshoz képest nyílt és legális módon, Lónyay részéről daczosan és elégtelenül — s az egész botrányos incidens ezzel véget is ért volna, ha a negyvennyolczas párt részéről a balközép vezérférfiainak ellenzése daczára egy indítvány nem létezik, melynek napirendre tűzése mellett a balközép vezérférfiai csak akkor emelkedtek föl, midőn Sennyey példájára a jobboldal nagy része két miniszterrel együtt a mellett felállott. Ebből fejlődött azután azon állapot, mely Lónyay maradását lehetetlenné tette, ki a jobboldal legnagyobb része és különösen saját minisztertársai által cserben hagyatván, kénytelen volt lemondani. A balközép, de különösen az „Ellenőr“ nem mulasztotta el Lónyay bukását úgy tüntetni fel, mint amit ők idéztek elő. Pedig aki az országgyűlésen történteket figyelemmel kísérte, az tudja, hogy ez eredmény előidézésében vajmi kevés részük volt, daczára, hogy erre Csernátonynak a vita hevében használt néhány kifejezése szolgáltatta az alkalmat. Sőt maga Csernátony is pártja részéről a legnagyobb idegenséget tapasztalta s az ellene a jobboldali lapok által intézett dühös támadások ellen nem saját pártja vagy annak orgánumai védelmezték, hanem a negyvennyolczas párt tagjai, nevezetesen Helfy a „Magyar Újság“-ban, Irányi Dániel a „Reform“-ban és mi magunk a „Szombati Lapok“ ban nyilatkoztak mellette és védelmezték ügyét, noha épen a negyvennyolczas pártnak volt és van legkevesebb oka Csernátony magatartásával megelégedve lenni. A Lónyay bukása által előidézett kormánykrízis mit sem változtatott a helyzeten. Lónyay minisztertársai, kik vele együtt beadták lemondásukat, nélküle újra elfogadták miniszterszékeiket, valamenynyien, kivétel nélkül, gyönyörű és épületes példáját adván ama kollegialitásnak, melylyel minisztereknek egymás irányában viseltetnie kellene.. A helyzet, mint mondjuk, nem változott. A Szlávy-minisztérium ugyanazt a politikát követte, ugyanazok az elvek szerint kormányzott mint Lónyay, mint Lónyay előtt Andrássy. De e változást a balközép néhány vezérférfia elegendőnek találta arra, hogy a Szlávy-minisztérium iránt kiméletességgel viseltessék, sőt azt védelmezze és egy-két esetben a bukástól megmentse, mint ez az 1873-i és 74-i költségvetések, valamint az adótörvények és a civilista említett megszavazása alkalmával világosan kitűnt. A balközép néhány tagjának e magaviselete elégedetlenséget szült magának a pártnak egy részében és megfoghatlan volt az egész ország előtt. Ekkor és ennek folytán merültek föl a szándékolt coalitió és egy coalitionális minisztériumról szóló hírek, s ezeknek végre az „E1re n ő !“ adott kifejezést ama czikkeiben, melyek közelebbről azon hosszú polémiára és amabilis confusióra adtak alkalmat, melylyel azóta a balközép magaviseletét és politikáját illetőleg minden színezetű lapban találkozunk. Az „Ellenőr“ most másodizbon melegítette föl azt a politikai képtelenséget, hogy a balközép nyilatkoztassa ki, mikép kész a jelen közjogi alapon is, mégpedig elveinek feláldozása nélkül, kormányt vállalni. De miután Csernátony az „Ellenőrben világosan kijelentette, hogy mindaz, amit ő a fusióról, koalitióról, a jobboldal szabadelvű elemeivel egyesülésről írt, csupán az ő egyéni nézete, nem pedig a balközép pártnak politikája, nem tartjuk szükségesnek most újabb taglalgatásába bocsátkozni. Annál kevésbé teszszük ezt, minthogy azóta már olvastuk az „Ellenőr“ben Csernátony részéről a biztosítást, hogy a balközép sem jobbra sem balra nem tervez fusiót, hogy nem marad egyéb hátra mint a balközép novemberi értekezletén elhatározni, váljon a balközép vállalkozhatik e a kormányra a jelen alapon is vagy sem, hozzátévén, hogy mindez a régi programm és elvek megváltoztatása nélkül történhetik. Hogy ez mikép lehetséges, azt már nem magyarázza meg és mi nem is vagyunk képesek felfogni mikép kívánja egyszerre a delegáció eltörlését és megtartását, a közös ministérium megszüntetését és fenállását stb. De hát reméljük, hogy Csernátony a novemberi értekezleten megmagyarázza. Részben ugyan ismerjük ebbeli nézeteit már a múlt év óta. Az eziránt folytatott polémiában ő maga idézett is régibb czikkeiből több helyet, melyekkel bebizonyítani akarta, hogy neki mindig is az volt nézete ami most. Nem fejtegetjük azonban, mennyire van önmagával tisztában politikájával, de azt méltán megvárhattuk volna, hogy midőn a balközéppárt egy elismert orgánumában ily nézetek fejtegettetnek s e fejtegetés oly feltűnést okoz, mint a minőt okoztak Csernátony czikkei, hogy a balközép vezér férfiai ez iránt haladék nélkül és világosan nyilatkozzanak. Ghyczy Kálmán részéről ugyan e nyilatkozat szükséges nem volt. Ő előadta programmját és megmagyarázta álláspontját szeptemberi beszédében. De Tisza Kálmántól vártunk volna egyenes és világos nyilatkozatot és pedig annál inkább, mert ez irányban a régibb időkből igen határozott nyilatkozatait ismerjük. Óhajtottuk volna tehát tudni, — s ezt kívánni egy nagy párt vezérétől jogunk volt — váljon megmarad-e a párt régi programmja mellett, politikájának előbbi álláspontján, avagy elfogadja a Csernátony által hirdetett és vitatott uj tanokat. Ha váljon vállalhat-e a baloldal kormányt a jelen közjogi alapon vagy sem, arra megfelel Tisza Kálmán a „Hazá nk“ 1869. január 24-i számában, melyben Keglevich Bélának válaszolván, többek közt ezeket mondja: „Részemről határozottan nyilvánítom, hogy ellenkezőleg azokkal, miket ő következtetett, én azon nézetben vagyok, hogy azon ellenzék tagjai, kik a jelen közösügyi alapot annyi erélylyel ostromolták, ezen az alapon kormányt alkotni, kormányozni magukat hivatva nem érezhető soha“. Tisza Kálmán ugyanő nyilatkozatával találkozunk a „Hon“ január 26-iki számában, mint ezt Csávolszky Lajosnak e napokban megjelent jeles röpiratában felhozva látjuk, melyből még Tisza Kálmánnak a „Hon“ 1868 január 21-i számában megjelent nyilatkozatát idézzük, mely igy hangzik: „A politikai becsületességből folyó nézetet, hogy sehol soha egy párt sem vállalhatja el a kormányt a nélkül, hogy biztosítva legyen a szerinte rész alapnak megváltoztatása iránt“. E világos és semmiféle félremagyarázatot nem engedő nyilatkozatok után megvárhattuk volna Tisza Kálmántól, hogy a Csernátony által fölvetett kérdésre minden habozás nélkül azonnal felel. E helyett Tisza aug. 28-án kelt estendei levelében csak annyit mond, hogy „az országgyűlés összejövetelekor egy mielőbb tartandó pártértekezleten lesz helye megbeszélni, mi legyen a párt eljárása a jövő ülésszak alatt“. Ez értekezlet bevárását tartja Tisza kötelességének. Ennek bevárására kéri föl elvbarátait. Ugyan mire való Tisza Kálmán részéről az értekezlet bevárása ? Ő, ha föntebbi nyilatkozataival ellentétbe jönni nem akar, ha eddig követett égési politikai eljárását megtagadni nem kívánja, ez értekezleten sem mondhat egyebet mint azt, hogy a jelen közösügyi alapon kormányt alkotni, kormányozni magát hivatva nem érezheti. Azt csak nem akarjuk föltenni Tisza Kálmánról, hogy ő nézeteit — ily nagyfontosságú kérdésben a megtartandó értekezlet többsége netaláni ellenkező nézeteinek alárendeli és ezentúl az előbbitől nem csupán eltérő, hanem azzal egyenesen ellenkező politikát fogna követni. Tisza Kálmánnak tehát, nézetünk szerint, nem lett volna szabad véleményének nyilvánítását felfüggeszteni egy oly kérdéssel szemben, amelyre ő már évek előtt oly határozottan felelt. Mi most sem hiszszük, hogy Tisza megtagadja előbbi nézeteit, bármi legyen is a várt novemberi értekezlet határozata. De nem tagadhatjuk, hogy habozása, a válasz elhalasztása csak árthatott az elv szilárdsága iránti bizalomnak, mert lehetnek, akik e halasztást eszélyességnek, de lehetnek olyanok is, akik ingadozásnak tulajdonítják. Azonfelül, ha Tisza Kálmán a maga idejében határozottan nyilatkozik, sok oly ellentétes, egymást részben vagy egészben cáfoló, egymásnak kisebb-nagyobb mérvben ellentmondó hírlapi czikk megjelenését akadályozhatta volna meg, melyeket a balközép párt hívei különböző fővárosi és vidéki lapokban közzétettek és melyeket öszhangzásba hozni vajmi nehéz volna. Ha Tisza Kálmán a maga idejében határozott nyilatkozatot tesz, több mint valószínű, hogy maga Csernátony, ki tudvalevőkép pártjának vezérei iránt nagy kegyelettel viseltetik, több czikkét vagy nem írta vagy máskép irta volna; valószínű, hogy nem jelentek volna meg ama nyilatkozatok, melyeket tettek Győrfy Gyula a „Bihar“-ban, Várady Gábor, a „Máramaros“-ban, P. Szathmáry Károly a „Magyar Polgáriban és a „Hon“ ban, Domahidy Ferencz és Nagy György a „Debreczen“-ben stb., valószínűleg elmaradt volna Jókai legutóbbi nyilatkozata, annak magyarázata és ellenmagyarázata a „Hon“-ban, szóval nagy részben elejét vehette volna annak az amabilis confusiónak, melyet a Deákpárt kárörömmel szemlél, mely azonban az országos ellenzékre épen nem valami épületes látvány és melyet a novemberben tartandó értekezleten eloszlatni és következetlenség nélkül összemagyarázni aligha sikerül.* Röviden és úgyszólván felületesen tartottunk szemlét, a balközépnek a múltban követett politikája fölött. De e rövid szemléből is beláthatta mindenki, hogy e határozatlan, ingadozó eljárás mellett lehetetlen volt az ellenzéknek egy oly hatalmas párt ellenében minő a jobboldal a választásoknál győzni és nagyobb eredményeket kivívni, mint amelyeket elért. Beláthatja mindenki, hogy hasztalan volt a negyvennyolczas párt minden komoly és határozott törekvése, miután azt a balközép nemcsak hogy nem támogatta, de sőt leggyakrabban annak vezérférfiai támadták meg, midőn az erélyesebb, határozottabb lépést tartott szükségesnek a balközépével főelveiben ugyanazonos programmja érdekében. Felsoroltuk az ismételt kísérleteket és lépéseket, melyeket a negyvennyolczas párt az ellenzék két árnyalatának egyesülésére tett. De miután mindezek visszautasíttattak és miután a balközép néhány kiválóbb tagjának magaviselete és nyilatkozatai nagyon is kétségessé teszik, váljon a Ghyczy-Tisza párt még most is a bihari pontok alapján működik-e, még most is a negyvennyolczas párttal ugyanazonos programm alapján szándékozik-e megmaradni: elérkezettnek tartottuk az időt, midőn szükségessé vált az ország népe előtt kitüntetni, hogy a balközép és a negyvennyolczas párt nem egy párt, ítéljen és válaszszon közöttünk az ország népe! „Szombati Lapok.“ A balközép politikája és taktikája. VI. Az 1872-ki választások után az ellenzék sorai a képviselőházban megfogytak. Minda mellett ez általános választásokból világosan kitűnt, hogy az ellenzék az országban sokkal nagyobb számú párthivekkel bir, mint a kormány és csak a száratlan helyen elkövetett erőszak és törvénytelenség volt képes a kormánynak a számszerűtiő többséget biztosítani. Ily körülmények közt egy tömörült és erélyes föllépés az ellenzék részéről, mely okvetlenül visszhangt talált volna az elkövetett erőszakoskodások és törvénytelenségek által amúgy is fölingerelt népnél, előidézte volna ama krízist, mely a Deákpártot a kormányról leszorította volna. Oly előzmények után azon« ' A.»AX*.VV VAK DJSÁG 1873. OKTÓBER 14. A fővárosi közmunkák tanácsából. Budapest, okt. 9-én. Podmaniczky Frigyes alelnök úr az ülést délutáni 4 órakor megnyitván, a sugárút burkolatát illetőleg azon határozat hozatott, miszerint az gránit és trachyt kövezettel állíttassék elő. Időközben ezen burkolat előállítása iránt Norris John által ajánlat létetett annak fakocskával létesítése iránt. Norris vállalkozó ezen ajánlata a műszaki bizottság által tüzetesen megvitattatván, és tekintettel arra, hogy a budai lánchídfő és alagút között ezelőtt két évvel szintén Norris által létesített hasonnemű burkolat jelenleg is jó állapotban van, s hogy a gyűjtött adatok értelmében, ezen burkolat tartósságát körülbelül 10 évre számíthatni, anélkül, hogy ez időn át javítást igényelne, tekintettel továbbá arra is, hogy az e nemű burkolat az asphalt burkolat minden előnyeit magában foglalja azon hátrányon kívül, hogy simasága által a kocsiközlekedést veszélyeztetné ; végre tekintettel arra, miszerint a kérdéses burkolat a gránit és trachyt burkolatnál nemcsak hogy jutányosb áru, de szemben a gránit kövezettel, annak előállítása és húsz éven általi fentartása csak annyi költségbe kerülne, amennyit a gránit kövezet létesítése már az első évben venne igénybe, a sugárút burkolatának fakoczkából leendő előállítása hozatott indítványba. A fővárosi közmunkák tanácsa a műszaki bizottság ezen elvi megállapodását osztva, a fakoczka burkolat létesítését határozatilag kimondotta, az ez érdemben folytatandó részletes tárgyalások vezetésével, valamint a szerződési pontozatok kidolgozásával egy alelnök úr, továbbá: Széher, Fuchs, Lukács és Haris tanácstag urakból álló bizottságot bízva meg. A budai ördögárok beboltoztatására vonatkozóan a tanács a következő határozatokban állapodott meg: 1- er. Buda város kívánságához képest, s tekintettel a lerombolandó házak kisajátítási költségeinek megtakarítása czéljából, az ördögároknak a fehérsas téren megállapított egyenes vonala elejtetvén, a jelenlegi irány megtartatni és az árok e helyütt egyszerűen beboltoztatni fog. 2- or, hogy a csatornanyilások a Syphon készülék mellőzésével szellentyűkkel láttassanak el, melyeknek rajzai ide bemutatandók lesznek. 3- or, tekintettel arra, hogy Buda város ezen beboltoztatási munkálatok költségeire már 200.000 forintnál többet adott ki, felszólíttatik az elnökség az iránt, hogy a munkálatok hirtelen beállításának elkerülése czéljából mennyi és mily összeg volna Buda városának rendelkezése alá bocsátandó. Pest város hatóságnak átirata, melyben ez a fővárosi közmunkák tanácsa és Cséry Lajos úr között a városligeti résznek az eddigi városligettel leendő összeköttetése czéljából szükséglendő területek csereegyezményhez csekély módosítások melletti hozzájárulását kinyilatkoztatja, tudomásul vétetett, Kebbelbeli ügyvédnek meghagyatván, hogy a végleges szerződést kösse meg. Úgyszintén tudomásul vétetik a pénzügyminiszter úr azon leirata is, melyben az új lóversenytér létesítésére szükséglendő puskaportorony telkek azonnal eszközlött szorgalmazását a közmunkák tanácsával tudatja. Buda város közönsége, a halászvárosban lebontandó házsor, s e helyébe felépítendő boltsorozat iránt a főv. közm. tanácsa által készített tervezetet elfogadván, minek folytán a műszaki osztály által javasolt szabályozási vonal véglegesen megállapittatván, ez az átalános szabályozási tervben fölvétetni határoztatok, miről a miniszterelnökség, valamint a városi hatóság értesittetni rendeltetik, ez utóbbi azon megjegyzései, hogy miután az említetett boltsorozat felépítése czéljából szükséges Fehérváry-féle ház időközben már a m. udvartartás által megvásároltatott, a szabályozási vonal létesítése immár csak két ingatlanság kisajátítását teszi szükségessé. A svábhegyi fogaskerekű vasút felépítményére vonatkozó tervek helybenhagyatván, a városmajorbeli közlekedés előállítása iránt Budaváros hatósága figyelmeztetni határoztatott. A műszaki osztály és bizottság a budai Duna sornak a lánczhid és Ó-Buda határa közötti részében leendő szabályozási tervezetet mutatja be, mely szerint az alsó rakpart, mely a lánczhidnál 6 ölnyi szélességgel bir, az özv. Andrássy-féle palotáig tölcsér alakban — hol 10 öl szélességet nyer — bővíttetnék úgyszintén a felső rakpart is, mely a lánczhídépület előtt 8 öl szélességgel bir, a Luczenbacher épületig szintén tölcsér alakban 16 ölre szélesittetnék. A Luczenbacher épülettől egész az óbudai határig az alsó rakpart 10 ölnyi, a felső rakpart pedig 16 ölnyi szélességgel fog bírni. A Margithídfői déli oldalon 2, éjszaki oldalán pedig 1 önálló új házcsoport alakíttatik ; a Lukács- és császárfürdő előtt nyerendő telkek parkíroztatandók. A császárfürdő és a Holczspach-féle telek között 30 öl szélességben és 120 öl hosszúságban egy gabnavásártér fog létesíttetni. A Lujza malomtól az ó-budai határig három nagyobb önálló háztelek-csoport terveztetett. A fővárosi közmunka tanácsa az említett szabályozási tervet elfogadván, az Buda városnak kiadatni rendeltetik. Wieland J. felfolyamodásának, az elrendelt 25 forintnyi pénzbírság elengedése tárgyában hely nem adatott, a 25 frtnyi pénzbírság azon okból, mivel felfolyamodó az építkezést a hatósági tilalom daczára és a világos rendelet ellenére tovább is folytatta, 100 frtra emeltetett.