Magyar Ujság, 1874. március (8. évfolyam, 49-72. szám)

1874-03-01 / 49. szám

lehetett tudni, de a feladás után negyed napra a kikül­dött postaigazgatósági felügyelő s egy királyi alügyész befolyása mellett a békési kir. járásbíróságnál folya­matba tett előnyomozás sejteni hagyta, hogy a pénz­küldeménynek az elsikkasztás bal sorsára kellett jutnia. Az előnyomozás kisebb-nagyobb mértékben min­denkor a gyanúba vont egyén becsülete jó hírneve ellen intézett támadás lévén, s jelenben egészen fedd­hetetlen előéletű emberek ellen irángoztatván, mind azok figyelmét s érdekeltségét magára vonta, kik a be­csületet az emberiség közvagyonának tekintik. Mind­a mellett is az előnyomozás intézői a „min­denki becsületesnek, jónak tartandó, mig reája az ellen­kező nem bizonyittatik“ irányadó elvet, s törvényeink­nek erre alapított s az egyén becsületének jó hírnevé­nek lehető kíméletére intő Útmutatásait szem elől té­vesztvén, — s azon alaptalan rögeszméből, — melyre egyik tag fejét is merte tenni, hogy tudniillik a sik­kasztás a békési postahivatalnál követtetett el, indul­ván ki, az előnyomozást valóságos kínvallatássá en­gedték fajulni, melynél az egyén becsületében kímélet­lenül gázoló nyilatkozatok p. 1. „M. L. úr majd meg­kapja a kincstártól nem sokára elsikkasztott pénzét, azután tegye fel a postára megint, hogy veszszen el megint1“, úgy szinte az előnyomozással tíz napig éjjel nappal tartó zaklatás, az egyén testi lelki erejének ily huzamos idő alatt kimeritése ; — a konczszámra ösz­­sze­irt jegyzőkönyvben felhalmozott kérdések szöve­vényei és hurokvetései által behálózás és elejtés kísérletei; a dologra nem tartozó, s inkább a családi ház, és rendtartás szentélyének titkait képező körül­mények kutatása, az önmagát megtagadni nem akaró önérzetnek hivatal iránti tisztelet czimen megalázó­­dásra és hunyászkodásra kényszeritése; s egy példány­­szerüleg becsületes ifjúnak S. S. postamester kereskedő segédének szabadságától nyolcz napon keresztül a vett sérelem orvoslása iránt létező jogaira figyelmeztetés nélkül megfosztatása, mint az újabbkori kínvallatás eszközei szerepeltek. Az eljárás eredménye az lett, hogy jóllehet a kö­tetekre menő előnyomozási jegyzőköny semmivel sem támogatja a sikkasztás elkövetésének feltevését, a bé­kési postahivatalnál, a gyanúba vont postamesterre nézve megtermette azon keserű gyümölcsöt, hogy be­csületébe kegyetlenül meghurczoltatva, hivatalábóli felmentése mellett az elsikkasztott pénz megtérítésében a kerületi postaigazgatóság által elmarasztaltatott, más részről a fenyítő törvényszék elé végtárgyalásra idézte­­tését minden órán rettengnie kellett. Rettegnie mond­juk, mert a fenyitő tárgyalásnak a próbák elégtelensége miatt felmentetésben nyilatkozó legkedvezőbb fejle­ménye is az egyén megingatott becsületét, jó hírnevét előbboni állapotába visszahelyezni s a kiállott méltat­lanságokért elégtételt szolgáltatni soha nem képes. Mielőtt azonban a postaigazgatósági határozat végrehajtása s a fenyitő végtárgyalás napja bekövet­kezett volna a sikkasztás ténye napfényre derült, a tettes Kis Miklós, kézre kerülvén, önként megval­lotta, hogy a b.-csabai vasúti postán, időközben meg­­betegült atyja helyett mint szolga lévén alkalmazás­ban, sikerült neki a levélzsákot magához keríteni, fel­bontani, a pénzes levelet tartalmától kifosztani s a vas­úti postahivatal pecsétjével a kifosztott zsákot újra le­pecsételni s annak minden észrevétel nélkül Aradra to­vábbítását eszközölni. A tettes fogva van, a pénznek tetemes részét már elpazarolta, de szintén jelentékeny része kötelezvényre kiosztva találtatott. Értesítésünk kiegészítéséül meg kell jegyeznünk, hogy a kérdéses levélzsáknak az aradi postahivatalnál ép és minden észrevétel nélkül állapotban megérkezése állíttatott, holott pedig a békési postapecsét helyett rajta a csabai vasúti postapecsét volt, s a zsák a felbon­tás által okozott sérülés, illetőleg késvágás szembetűnő jeleit hordozta magán. Az aradi postahivatalnokok állításának könnyen hivése szülte a békési postamester zaklatásait, aki midőn a le­vélzsáknak továbbítása s különösen annak hol, mennyi ideig tartózkodása iránt az előnyomozásnál tudakozódni bátorkodott „az nem az ön gondja, feleljen csak az el­be tett kérdésre“ féle nyilatozatokkal némittatott el; a zsákon látható sérelemre tett észrevételének pedig „prücsök lyukon nem fér ki elefánt“­lon gúnyolódó — úgy vélt helyes c­áfolata. Városunk lakossága, mely a gyanúba vont posta­mester ártatlansága feletti meggyőződésében soha meg nem ingott, általános örömet érez : a méltatlanul zakla­­tottak s a hozzájuk tartozó család borújának derűre változása felett, s ha van valami a­mi a méltatlan szen­vedésekért kárpótlást adhat, az egyedül azon tömeges részvétnyilatkozat lehet , melylyel a város minden rendű-rangu polgársága a postamester családjának örömében, személyes tisztelkedés alkalmával kifejezett üdvözlésével osztozni sietett. ur szájából, mint hangzottak Schmerling korában, ugyanonnan, s Bach korában, ugyanonnan. Csodálatos az, hogy vannak emberek, kik a társa­dalom vére emésztésére, oly ügyesen becsempészik ma­gukat miden kor és rendszer gépezetébe, legyen az ab­­solutistikus, vagy alkotmányos rendszer és gépezet; de itt és ott mindig helyet foglalnak , mint a „Magyar Politika“ más név alatt megvolt Bach és Schmerling idejében, megvan most, ezen alkotmányosnak mondott rendszerben is, s mint némelyek mondják: pláne még befolyást is gyakorol a kormánykörökre. Nekünk úgy tetszik, hogy az insecten­ világban is vannak oly fajok, melyek mindenüvé befészkelik magu­kat. A piszkos szobák repedéseiben tanyáznak leg­inkább , de befészkelik magukat, még­pedig majdnem kiirthatlanul, a legtisztább termek, sőt palotákba is.“ Ezen magyar insedten-faj , bizony kívül esett figyelmünkön. Most veszszük észre, midőn csipked — hogy hát él és uralkodik drága alkotmányunk repe­déseiben, így febr. 25-én kelt számában, ír azon mozgalom­ról, mely a vidéken mindenütt, a magyar önálló állami­ság javára kezd ébredezni. Többek között mondja : „Addig, míg mi — az odaben lévők — a liberális és conservativ, centralisatió és önkormányzat-szavak és jelszavak értelme , a kifejezések jelentősége, a bal és jobb árnyalatok és egyéb efféle distinctiók fölött vetélkedünk : fejeinkre nő azon mozgalom, amely ma már eszközeiben legkevésbé sem leend válogatás, hanem, ha nem is nyíltan, de elég érthetően úgy fog föllépni, mint a forradalmárok, a lázadók és a velük szövetkezett elégületlen politikai nemzetiségi és társadalmi elemeknek szövetsége, amely nem fog kímélni semmit — sem a monarchiát, sem a 67-es ala­pot, sem a fönnálló kormányrendszert, hanem ki­hívó dac­czal fog föllépni és a létező bonyodalmakat anarchia és testvérharcz előidézésére fogja fölhasználni, ha nem akad egy erőteljes kéz, amely ide­jekorán e hydrának fejét szétzúzza.“ Másik helyen, következő szép emlegésbe tör ki: „Csöppet sem túlozunk. Figyelemmel kisérjük rég ez irányban a közhangulatot. Tudjuk jól, hogy a 48-asok már ki is jelölték azon férfiút, aki új választá­sok esetén az agitatió lelke, vezére leend. E férfiú Si­­monyi Ernő. E férfiú szm­leges bonhémiája mellett mindenkép alkalmas arra, hogy ily küzdelmet intéz­zen. A gyanúsítások, reeriminatiók embere, a gyűlölet­terjesztés propagátora, a parlament hain­ja. Jó kézbe tették le ügyöket, mert ha valaki, úgy Simonyi Ernő az a férfiú , aki ez agit­ationális érdeknek minden egyebet föláldozand.“ Egy kor- és jellemismerő férfi, e sorok átolvasása után, mindjárt kitalálja, hogy a­ki ilyet ír, az nem le­het más, mint az absolutismus bérencz szolgája, mi­lyet a napóleoni korszak tüézetestől teremtett össze. Bizony nem érdemes komoly bírálat alá venni, a reactió ezen beléndek­ virágait, mely egyformán visz­­szataszító és undorító. Van azonban egy tétele, hol az anarchia és testvérharczról beszél, a­mely csak úgy per idearum associacionem megérdemli a bővebb elmél­kedést, hogy ki készíti elő az anarchiát és test­­vérharczot, az-e a­ki állandó jogbiztonságot, tör­vénytiszteletet akar létrehozni, vagy a ki piszkos ha­szonlesésből s önérdekből egyformán szolgálja Bachot, Schmerlinget, s m­ind azt, a ki hitvány tollát, gazdag zsoldért bérbe fogadja ? Szederkényi Nándor: taktika, mire az elv reserválása? azt már csak nem hiszi senki, hogy Tisza et consortes kedvéért a király a rendszert változtassa meg, ha azt épen ők jónak bizo­nyítják be. Vagy roszul kormányoznak, hogy a rendszer roszaságát bemutassák, akkor lejárják magukat a tak­tikusok, s hova lesz az a párt, melynek kebeléből kel­lene az új rendszer keresztülvitelére erős kormányt és kormánypártot megteremteni ? Az a taktika, hogy a miniszterek közelebbre jutván a királyhoz, jobban in­formálhatják, az a magyar ember előtt, a hízelgés poli­tikája volna, mely nem jogokat, hanem csak szánandó alamizsna kegyeket szerezhetne meg, Így gondolkodunk a vidéken, és Solymosy Bá­lint javaslatát, hogy az országgyűlés kérje feloszlattatá­­sát, nemcsak impertinentiának nem tartjuk, hanem egyedüli gyógyszernek, mely az elkábult pártokat ki­józanítaná. Nincs időnk az experimentátiók végét ki­várni: a nemzet háza ég, s míg önök tisztelt koalitio­­nálók vagy fusionálók bolondságaikból kiábrándulnak, égetteket fognak találni, kiknek koldusbotot adva ke­zükbe, megírhatják a kéregetési engedélyt törvény­­könyvükben, csak legyen kitől kéregethessünk. Sz­a­b é­l­y. Az országháziból. Budapest, febr. 28-án. Erdélyben van egy irrealita secta, az úgyne­vezett „Szombatosok“. Ezen secta izraelita ritust követ; azonban, nem az ó-izraelita törzsből va­lók e secta követői, hanem egy magyar születésű alapította, ki egy rabbinus leányát vette nőül, s átvevén a zsidó ritust, követői egy községben azt most magyar nyelven gyakorolják, s culti­­válják. Ezeket nevezik Erdélyben „S­zom­bat­o­­sok“-nak, miután szombat az a nap, melyet szin­tén különösen ünnepelnek. Valóban, midőn így hetenként egyszer szom­baton a képviselőház összeül, úgy tetszik nekünk, hogy a képviselőház tagjait is ily „szombato­sokká“ avatják fel maholnap. Szombatonként összeül a képviselőház, hogy elzsolozsmázzon va­lamit s akkor aztán megy széjjel. Ma is szokásosan megünnepeltetett a szombat. Kiváló figyelmet Borbea indítványa tett, hogy az ő határozati javaslata, legközelebbi ülésben vetessék fel. Az ily kívánságnak eleget tenni, mindig a méltányosság kérdése. És most a sürgős tárgyalások épen megengedik azt. A szélsőbal pártolta az indítványt. No hiszen, majd fog trombitálni az osztrák-magyar sajtó is­mét, hogy miképen conspirál a szélső­baloldal a nemzetiségekkel. Handa-banda. Bizony nem nagy figyelemmel tartjuk a „Magyar Politika“ otromba expectorátió­it , mint Bach, Schmerling, bérenczlovagjának, az absolutismus fizetett szolgájának ismert reeriminátióit, melyek épen oly ékesen hangzanak most Kecskeméthy Aura, A vidékről. Múlt év vége felé a „Reform“ midőn nyilvánosan a fusió vagy coalitióról először volt szó, a vidéki la­pokra förmedt „ostobáknak“ jelezvén, ha vidéken is szólni mernek ahhoz, a­mi a fővárosban történik. Nemes haraggal fogadtuk a­,,Reform“ ezen illetlen kifakadását, nem is sejtve mennyi salakja fekszik fenekén ezen vak­merő állításnak. Eszünkbe jutott, nemcsak a korábbi, de a legutolsó időből azon nagy és hazájukat igazán szerető vezérférfiak névsora, kik egytől-egyig mind vidékiek és magyarok voltak. Hát a „Reform“ haza bölcse mióta fővárosi?] Hogy most a pártok vezérfiainak esze megfőváro­­sittatott, azon erkölcsi erőnek elgyengülését mutatja, mely nem a vidéki romlatlan felemelkedésből, hanem a fővárosban divatozó szédelgésből meríti kutforrását. Hát a „Bihari pontok“ teremtője nem azóta szédeleg magatartásában, mióta a főváros szellemi szakjába öl­tözködött? Nem is azért hoztam elő ezen falusi egyszerű igaz­ságokat, mintha a fővárosi és vidéki magyarok között különbséget akarnék tenni, hanem hogy rámutassak azon fővárosi corrumpáló cosmopolitismusra, mely fenhéjázó könnyelműséggel öli meg a nemesebb esz­mék és érzelmeket egész a becsületességig. Mindenre fátyolt vetünk holnap, mi ma megtör­tént, ha az a nemzet életébe kerülne is. Falusi ostoba­ság marad felmelegíteni valamely sérelmet, ha folyto­nosan vérzik is, ha arra a nemzetgyűlés, vagy csak egy tekintélyesebb ember kimondotta sanctióját. Divattá lett a politikában is a kereskedés majmolása, mely könnyelműen rázza le mai veszteségét, egy holnap kilátásba helyzett nyereményért, ha abból hibázik is a becsületesség. Ugyan mi történt volna Ghyczyvel, kinek első vá­lasztási programmjának minden betűje elítélte a ki­egyezkedés akkori polcton lévő politikáját, kinek az első országgyűlésen tartott beszédei, oly tisztán meg­jövendölték, kézzelfogható érvekkel megmutatták a ma már bekövetkezett politika tarthatatlanságát, ha már a politika nem az exigeniták tudománya, magyarul a szédelgésbe burkolt geschäft pirulás nélküli functiója volna ? Elitélte volna őt a nemzet egész életére, mint olyat, ki őt bizalmában megcsalta, a fáklyás zene meg­torlására bizonyosan macskazenét kapott volna azoktól, kik most követői lettek. Mit jelent a balközépi november 7-iki határozat ha nem azt, hogy a geschäftet most még nem lehet megkötni, addig pedig várni, míg a crida beáll, igen hosszú idő; táblázzuk be tehát követelésünket, hogy a cridából nekünk is jusson valami, és erre nagy bölcsen feltalálták a „taktikát“. Beszéljünk fő­városiasan. A taktikusok belépnek a minisztériumba megmutatni, mily rész a kormány­­rendszer. S hogy valóban megmutathassák, még ha lehetne is jobban kormányozni, nem szabad, mert ha jobban kormányoznak, megmutatják, hogy a rendszer jó s csak a személyek voltak roszak, kik a rendszer előnyeit felhasználni nem tudták. Mire való akkor a MAGYAR­­UJSÁG 1874. MÁRCZIUS 1. A képviselőház febr. 28-iki ülése. (Délelőtt 10 órakor.) Elnök: Bittó. J­egyzők: Beöthy, Szeniczey, Széll, Huszár. A miniszterek közül jelen vannak: Szende B., Pau­­ler Tiv. A jegyzőkönyv hitelesittetik. Ehlök bemutatja a b­lügyminiszter értesítvényét, a­melyben a belügyminiszter tudatja, hogy I. Ferencz császár és apostoli király ő felségéért a szokásos mise­áldozat a budavári főtemplomban i. é. márczius 2 -án d. e. 10 órakor fog megtartatni. Tudomásul vétetik. Bemutatja Moson megye és Győr város kérvényét, melyben az országos iparegyesületnek a hadi­ felszerel­vényeknek hazai ipar által leendő előállítása iránti kér­vényét pártolják . Csanádmegye kérvényét az adóbe­hajtásnak a törvényhatóságokra leendő ruházása iránt. Berényi Ferencz gr. egy orthodox hitközség kér­vényét nyújtja be a m. izraelita iskolaalap jogos és méltányos felosztása iránt. Matuska Péter Liptó megye 10.000 polgárának kérvényét nyújtja be a megyék kikerekítési törvényja­vaslat elvetése , esetleg Liptó-Szt.­Miklós törvény­széke meghagyása iránt. Lukács Béla Szamosújvár város kérvényét nyújtja be a megyék kikerekítési törvényjavaslat tárgyalásá­nál, a kereskedelmi városoknak eddig élvezett törvény­hatósági önállásuk meghagyása iránt. Kasuth József a „Minerva“ könyvnyomda társu­lat kérvényét nyújtja be nyomdája megvétele iránt. Házmán Ferencz a budai tanítóegylet kérvényét nyújtja be, Rill József tanárnak az e kérvényben foglalt esetének tisztázása és illetve átalában a tanítói állás biztosítása iránt. Borb­a Zsigm­ond A Miletics-féle határozati ja­vaslatot napirendre tűzetni kívánja. Elnök fölteszi a kérdést, ha kívánja-e a ház hét­főre kitüzetni. A többség nem kívánja. Toszt Gy. központi előadó bemutatja a központi bizottságnak a közjegyzőségre vonatkozó törvényjavas­latról szóló jelentését. Szeniczey Ödön jegyző olvassa a Svéd-Norvég és Portugalliával kötött kereskedelmi szerződést, melyet a ház elfogad. Beöthy Alg. jegyző olvassa az Oroszországgal kö­tött postaszerződést, melyet a ház szintén elfogad. Elnök­e három javaslat elfogadását kijelenti. E törvényjavaslatok a felsőházhoz fognak átküldetni. Molnár Antal olvassa a kérvényi bizottság XXXV-ik jelentését, mely minden megjegyzés nélkül elfogadtatott. Elnök: Több tárgy nem lévén, hétfőn az osztály­tárgyalás alatt lévő javaslatok fognak bemutattatni. Az együttes albizottságok jelentése a pénz­ügyi és vasúti bizottságokhoz a keleti vasút ügyében 1874. február. (Vége.) Továbbá tény, hogy a rendkívüli gyűlések össze­hívása körül, különösen a tárgyak fölemlítésénél, a sza­bályok egész szigorral nem tartattak meg; példaképen fölhozzuk az 1872. június 3-kára történt második föl­hívás körüli eljárást. — Ez a hivatalos lapban május 17-diki keletről május 22-iki 115. számban jelent meg, ott a napirend 2-ik száma alatt ez áll: „2. Indokolt előterjesztés a vállalat pénzügyi helyzetéről, és hatá­rozathozatal a társulati vonalak kiépítésének biztosí­tása iránt teendő intézkedés tárgyában.“ Ez annyira átalános értelmű, mintszerint azt ebből, hogy itt egy nagymérvű kölcsönvételről lesz szó, világosan megér­teni nem lehet, ezt csak az tudhatta, a­ki a dolog ál­lásába közelebbről beavatva volt. Ennek ellenében az alapszabályok 36. §., mely a tanácskozás vagyis közgyűlés tárgyáról szól, azt mondja, hogy a közgyűlés elhatározásának különösen föntartatnak. 2. A társaság alaptőkéjének szaporítása, vagy új részvények kibocsátása, vagy a társulati hitelpapírok alapján fölveendő kölcsön (elsőbbségi kölcsön) által. Az alapszabályok ugyanezen szakaszának 10 dik pontja utáni kikezdés pedig azt mondja, hogy ezen tár­gyak fölött rendkívüli közgyűlésekben is lehet hatá­rozni, de a 33. §-nál fogva megkívántatik mindenkor, hogy a tanácskozás tárgya a közétett meghívásban föl­említve legyen ; a 33. §. azt rendeli továbbá, hogy a közgyűlés csak oly kérdéseket tárgyalhat, melyek az összehívott hirdetményben napirendre kitűznek. Az albizottságban fölmerültek még kételyek ma­gára a dolog lényegére is, t. i. átalában lehetett-e jogo­san e gyűléseken másodsorozatú elsőbbségi kötvények kibocsátását elrendelni, minthogy az engedély-okmány 21. §. második kikezdése azt tartalmazza, hogy „az el­sőbbségi kötvények csak oly összeg erejéig lesznek ki­­bocsáthatók, melyek kamatoztatása a biztosított tiszta jövedelemnek legfölebb háromötödét igényli. Miután azonban ezen kérdés fölött időközben maga a törvényhozás „a magyar keleti vasút függő adóssá­gainak rendezéséről“ szóló törvény által­ már határo­zott, az albizottságnak e részben többé megjegyzése nem lehet. A másik osztálya a részvényeseknek azok, kik tá­vol elszórva a világ minden részeiben, csak akkor vet­ték észre mily nagy baj lehet ezen keleti vasútnál, mi­dőn 1873. julius 1-én esedékes részvényszelvények be nem váltattak, azaz a kamat nem fizetett. Ezeknek nagy része a képviselőházhoz kérvény által folyamodott, van ilynemű 4 kérvény. a) Alsó-Ausztriai Mödling 1873. november 16-án körülbelől 590 részvény nevében eredeti aláírás ; b) Németalföldi 10,640 részvény nevében, komitée által aláírva; c) Galicziai 9279 részvény nevében komitée által aláirva ; d) Bécsi, Schönberger Lajos által aláirva 24.000 részvény nevében, 110 melléklettel s eredeti aláírá­sokkal. Megjegyzendő ezen kérvényekre átalánosságban, hogy a három első németül van szerkesztve, csak az utolsó magyar s hogy az aláírások hitelesítve s a rész­vények birtoka konstatálva csak a galicziainál van s ez is csak utólagosan küldetett be. Megjegyzendő továbbá, hogy a kérvény alapja mindenikben egy s ugyanaz, tudniillik a részvényesek feljajdulása a ki nem fizetett részvénykamat iránt, óvás a rendkívüli gyűléseken hozott határozatok ellen, s azon kérelem, hogy a törvényhozás vegye a részvénye­seket védelem alá s kártalanítsa. Az alsó-ausztriai kérvény beismeri, hogy az ere­deti építési alap jó gazdálkodás mellett elegendő lett volna, továbbá, hogy a szelvények ki nem fizetése által mennyire csökkent a külföld bizalma Magyarország iránt, a gyűléseken mint rendelkezett egy föltűnő ki­sebbség a nagyszámú, de jelen nem levő részvényesek sorsa fölött, végre, hogy az igazgató­tanács tehetetlen s hogy a kormány mulasztásokat követett el. A németalföldi részvényesek azért bíztak Magyar­­országba, mert látták, mily férfiasan küzdött független­ségének kivívásában, különösen az államadósságok el­­különítésénél; továbbá kiemelik, ha nem jön segítség, a magyar hitel a külföldön tönkre megy; a szelvény ki nem fizetésében a külföldiek ellen intézett szántszán­dékos megrövidítést látnak, miután majdnem kizárólag ők birtokosai a részvényeknek ; állítják, hogy a gyű­léseken fölveendő tárgyak velük közölve soha sem voltak. A galicziai nagy terjedelmű kérvény a keleti vasút egész történetével részletesen foglalkozik. Kiemeli, hogy az építési alap mennyire elég lehetett volna, mi­után mértföldenként ebből névértékű 950,000 frt, reális értékben pedig 750,000 frt jut, több mint minden más vasútnál Magyarországon, hogy ezen érdekekből az angol-osztrák bank és Warring készpénzben 61.647,729 frt és 30 krt kaptak, s ők a társaság javára csak 52.523,450 frtot irtak, s igy a külömbözet 9.124,279 ft 30 kr; továbbá 20 millióra teszik azon summát, melyet az alaptőke ezen és más után elvesztett; állítják, hogy az 1871. márczius­­27-ki illetőleg junius 12-ki egyesség Warringgal a társaságnak másfél millió forintjába ke­rült, s hogy erről a társaság mit sem tudott; mondják, hogy a részvényesek nem ismerték a párisi szerződése­ket, s hogy a közgyűlések tanácskozásainak tárgya soha kellőleg hirdetve nem volt; állítják, hogy az 1873. junius 28-ai közgyűlésen habár hirdetve volt az 54. §. változtatása, az ott szóba sem jött, s azért szerintök is ezen közgyűlések határozatai érvénytelenek.­­ Kieme­lik, hogy ma (azaz 1873. októberben) a részvény az esedékes szelvényekkel együtt 60 frt s igy valódi ér­téke 52 frt 5 kr, hogy tehát minden részvényes rész­vényenként 103 frt 75 krt veszített, s igy a részvénye­sek összes vesztesége 15,569,452 frt 25 kr. Végre óvást tesznek a kormány azon terve ellen, mely a részvények államsorsjegy általi kicserélését kí­vánja foganatosítani. A bécsi Schönberger-féle kérvény állítja, hogy az igazgató­tanács határozottan vonakodott a párisi szer­ződést a részvényesekkel közölni. Kiemeli, hogy midőn a kormány helyben van, a betekintési joga is volt min­denbe , mégis négy hónap volt szükséges, hogy a pá­risi szerződések csak tudomására jussanak , nem csoda tehát, ha a részvényesek évek múlva sem tudták magu­kat e részben tájékozni; állítják, hogy a párisi „Societé generale“ aláírási fölhívásában a részvények után fix százalék volt kitéve, s hogy ha nincs bizalom a magyar államhoz a külföldön, az aláírások sem történhetnek, s e szerint a pálya ki sem épülhetett volna. Kiemelik ezek és a többi kérvényezők is, hogy a részvénybirto­­kosok legnagyobb része vagyontalan özvegy, árva, ki csupán ebből él; továbbá határozottan nemcsak vissza­utasítják a kormány által tervezett állami sorsjátékot — hanem miután ez kamatnélküli a részvényesekre való­ságos csapásnak mondják. — Végre kijelentik, hogy ismerve Magyarország mostani pénzügyi helyzetét, — áldozatra készek és megalkusznak. Ennyi a kérvényekben. Kötelességének tartja az albizottság abbeli meg­győződését jelenteni ki, hogy a részvényesek addig, a­míg a részvények utáni kamatot pontosan megkapták, jogaik gyakorlatát igen hanyagul teljesítették, minek legvilágosabb példája az, hogy egy gyűlést sem lehe­tett a részvények csekély volta miatt a kitűzött első határidőre megtartani. De mindamellett, hogy ez igy van, a részvényesek sorsa figyelmet érdemel, kivált miután az utolsó tör­vény által a másodsorozatu kötvények érvényessége el van ismerve, s igy azon kamat, a­mely a részvény birtokosait törvény szerint megillette volna,­­ most már a másodsorozatú kötvény kamatainak fizetésére té­tetett át. Ezek azon főmomentumok, melyekre az együttes bizottságok figyelmét fölhívni az albizottság köteles­ségének tartotta. Ezen itt előadottakból s a tanácskozás részleteiből fejlődtek azon kérdések, melyeket mellékletben mint e jelentés kiegészítői részét, szintén van szerencsénk a bizottságok elé terjeszteni, a kihallgatandó egyének lajstromával együtt. Ezen kérdéseket három részre osztottuk : a kor­mányhoz, az igazgató­tanácshoz, és az angol-osztrák bankhoz intézendőkre. Az albizottság érezte szükségét annak, hogy Warring Károlyhoz is intéztessenek kér­dések, mint olyanhoz, kinek ezen ügynél oly nagy sze­replés jutott, azt hiszi azonban az albizottság, hogy ez sokkal czélszerűbben fog történhetni akkor, ha a bizot­­ságok némely körülmények iránt már eleve tájékozva lesznek. Befejezésül még egy dologra kívánjuk a bizottsá­gok figyelmét fölhívni. Miután az üléseken a kormánynak egy képviselője majd mindig jelen volt, az albizottság által fölállított kérdésekre a kormány képviselője benyújtotta írásban a választ, mely az illető jegyzőkönyvekhez van­ csatolva Az albizottság azonban tekintetbe véve azt, hogy ki­küldetése nem terjedt a kihallgatásra, vagy a kihall­gatás fölött ítélethozásra, hanem csak a tanácskozás előkészítésére, ezen 4 rendbeli választ csupán mint anyagot a leendő tanácskozásra mutatja be a bizottsá­goknak, föntartván mindazon kérdéseket, melyekre a kormánytól följogosítás adandó. Tisztelt bizottságok! Azt hiszszük, az itt előadot­­tak által teljesítette az albizottság azon feladatát, melyért ki volt küldve re mely abból áll, hogy a ta­nácskozási módozat és sorrend megállapittassék, s hogy ezen bonyolódott keleti vasút ügyének megoldása köny­­nyittessék. _________

Next