Magyar Ujság, 1899. június (8. évfolyam, 149-178. szám)
1899-06-01 / 149. szám
2 A nagy midé, A Dreyfus-ügy a semmitőszél előtt. — Budapest, május 31. Az előadó tegnap befejezte jelentését, melynek folyamán előadta, hogy beható tanulmányozásai folytán meggyőződött arról, hogy a borderét Esterházy és nem Dreyfus irta. Képzelhető, hogy ez a kijelentése nagy feltűnést keltett s a hatást még fokozta a jelentése végén tett az a nyilatkozata, hogy legjobb tudásával, meggyőződésével, lelkiismeretével és felelősségének teljes tudatában ajánlja a revízió elrendelését. Utána Hanau állami főügyész beszélt, mindenben hozzájárult az előadó fejtegetéséhez s újabb okokkal támogatta a revízió elrendelését. Manau ma folytatja beszédét. Páris városának képe távolról sem olyan, a minő a Zola-per tárgyalás alatt volt. Daczára annak, hogy a revizió-ügygyel egyidejűleg tárgyalják a Dérouléde-pert, az igazságügyi palota előtt, valamint az utczákon egyáltalában a mindennapi rend uralkodik. A tárgyalási terem ma ugyanoly képet mutat, mint tegnap. A semmitőszék tagjai pontban 12 órakor jelentek meg és Ballot-Beaupré előadó nyomban hozzáfogott jelentése felolvasásának folytatásához. Jelentése folytatását azzal vezeti be, hogy most azokat az érveket fogja előadni, amelyeket a revízió ellenesei felhozhatnak. Ballot úgy vélekedik, hogy a katonai bírák akkor, amikor az 1894-iki perben nem mutatták meg Dreyfusnak az összes okiratokat, nem lévén törvénytudók, jóhiszeműleg tévedtek. Azután kifejti, hogy a revízió elleneseinek nézete szerint a cette canaille de D . . . szavakat tartalmazó ügyirat, akár Dreyfusra vonatkozik, akár nem, olyan új faktum, amely Dreyfus ártatlanságát napfényre hozhatná. Henry résztvétele a perben és Du Paty de Clammal és Esterházyval folytatott további intrikái — ugyancsak a revízió elleneseinek nézete szerint — szintén nem elegendő okok a revízióra. Az előadó azután felsorolja a revízió elleneseinek többi érveit, amelyek szerint a szakértők vallomásában talált ellentmondások szintén nem elégségesek arra, hogy a res judicata tekintélyét megdöntsék s a melyek szerint Dreyfus bűnösségét magának a borderónak a tartalma bizonyítja. Itt az előadó felsorolja azokat az érveket, a melyeket a borderót illetőleg Dreyfus ellen felhoztak. Miután szünetet tartottak, Ballot-Beaupré Dreyfus állítólagos vallomásaival foglalkozik és azt mondja, hogy Dreyfus a kihallgatások alkalmával mindig hangoztatta ártatlanságát. Ami Lebrun- Renault-nak Dreyfus állítólagos vallomására vonatkozó nyilatkozatait illeti, az előadó nem látja azokban a revízió akadályát. Ami a borderón gyakorolt kritikát illeti, ennek nincs valami különös meggyőző ereje. A titkos iratcsomó csak töredékes okiratokat tartalmaz. Mindez nem lehet az előadó szerint a revízió akadálya. Ballot-Beaupré hozzáteszi : ,Most még csak azt kell eldönteni, várjon arra az esetre, ha a revíziókérelem elvben teljesíthetőnek mondatnék ki, a revizó az elítéltnek új haditörvényszék elé utasításával vagy a nélkül mondassék-e ki. Egyrészről a horderő elküldését nem lehet meg nem történtté tenni, másrészről pedig nem lehet azt állítani, hogy Henry csempészte be a borderét. Ezért Mornard is és Manau főügyész is abban az indítványban konkludáltak, hogy az ítélet megsemmisítése mellett Dreyfust új haditörvényszék elé állítsák. Ballot-Beaupré felolvassa Manau indítványát, melyben új tényeket és tíz új okmányt sorol fel, melyek alkalmasak arra, hogy a törvény intézkedéseinek megfelelőleg napfényre hozzák Dreyfus ártatlanságát. Jogi szempontból, úgymond az előadó, csak a bordéré és papirosa jön tekintetbe. Dreyfus kezétől származik-e a borderő vagy Esterházytól ? Beható tanulmányozás után én részemről arra a meggyőződésre jutottam, hogy a borderét Esterházy írta. (Szenzáczió. Hosszantartó mozgás.) Az előadó hozzáteszi, hogy nézetében Meyer Paul és Molinier, az école des chartes tagjai, osztoznak. Megerősíti e nézetet két levél felfedezése, melyek ugyanoly papírra írvák, mint a borderó és melyeknek szerzőségét Esterházy beismerte. Ez a papiros már 12 év óta forgalomban van. Ballot-Beaupré előadó fejtegetéseit folytatva hangsúlyozza, hogy a borderó és a két levél írása igen nagy hasonlatosságot tüntet fel. E fontos felfedezés, Esterházy két levele, nem kerülte elRoget tábornok figyelmét, aki azt a kérdést vetette fel, vájjon azokat nem utólag készítették-e. En — úgymond Ballot-Beaupré — Bléget tábornok feltevését teljesen tarthatatlannak ítélem, mert a borderóhoz felhasznált papiros alakja és minősége jellegzetes. Az előadó ezután az írás hasonlatosságáról beszél és azt mondja: »kötelességemre és lelkismeretemre kijelentem, hogy lehetetlen elvitati ennek az uj és az 1894. évi birák előtt ismeretlen ténynek létezését. A revízió hívei nem voltak szerencsések a hadsereg és a bírói kar ellen intézett támadásaikban. Hozzájárultak ahhoz, hogy az országban tűrhetetlen helyzetet teremthettek. A hadsereg nem tartozik nekünk számadással. A hadsereg felette áll e szerencsétlen ügy diskussziéjának, becsülete nem követeli meg, hogy egy ártatlant az Ördögszigeten fogva tartsanak. Az előadó fejtegetéseit a következő szavakkal fejezi be. 7. Nem kívánom, hogy önök kimondják Dreyfus ártatlanságát, de szilárd meggyőződésem az és élénken érzem, hogy kötelesség és felelősségem parancsa azt mondani, hogy rendeltessék el az 1894. évi per revíziója és Dreyfust állítsák új haditörvényszék elé, mely a tényállás teljes ismeretével ítéljen. (Félénk tetszésnyilvánítások a terem hátulsó padjain.) Azután Manau főállamügyész szólalt fel, hogy megtegye végindítványait. Kijelenti, hogy egyetlen gondja volt az igazság kiderítése és hangsúlyozza szeretetét a hadsereg iránt. Ezután áttér a tények fejtegetésére és azt mondja, hogy mindent, ami nem függ össze a borderóval, ki kell küszöbölni. Fődolog a borderó. Előadja a borderó eredetét, amint azt ma a vizsgálat megállapította. A tárgyalást felfüggesztették. Az ülés megnyitása után Manau főállamügyész kijelösíti, hogy a borderó augusztusban íratott és nem áprilisban, mint a Dreyfus elleni vádirat mondottal Ez uj tényt képez, mert a hamis dátum megtévesztette a bírákat.. A szónok ezután kimutatja, hogy a korderét Esterházy irta, mert az 1894. évi szakértők véleménye megdöntetett és alapot szolgáltathatott az 1897. évi birák tévedésére, a kik éppen úgy tévedtek, mint az 1894. évi birák. A főállamügyész ma folytatja beszédét. A »Liberté» jelentése szerint a gyarmatügyi minisztérium kábelsürgöny utján értesítette Dreyfust a semmitészeki tárgyalás megindításáról. Páris, május 31. (Havas.) A reviziópárti lapok csodálattal és lelkesedéssel írnak Ballot-Beaupré indítványairól. A Figaro ezekben az indítványokban kezdetét látja a Dreyfusért való elégtételnek és annak, hogy Picquart, a revízió szerzője, visszanyeri szabadságát. Jaurés azt mondja a Petite Republique-ben, hogy a revízió az összes reakciós hatalmakat meg fogja ingatni. A revízióellenes lapok, különösen az Echo de Paris és a Petit Journal jobbára Déroule de pőrével foglalkoznak. Mások szemére vetik Ballot-nak, hogy nem terjeszkedett ki eléggé a Dreyfus ellen szóló argumentumokra és csak azokat világította meg, amelyek Dreyfus ártatlansága mellett szólnak. A Libre Parole azt írja, hogy a hírszerzőirodát el fogják különíteni a hadügyminisztériumtól és június 1-től fogva a belügyminizáriummal kapcsolják össze. A »Siácle« előre látja, hogy a Dreyfus-ügy újabb interpellácziók tárgya lesz a kamarában, jobb kezét, de megcsókolja ott, ahol »ő« megcsókolta.* — Mi baja ennek a Johannának? — kérdi három hónap múlva a nagymamát Johanna anyja. — Ez a leány napról-napra sáppadtabb, vérszegényebb! Nem szerelmes? — Haha! — nevet a nagymama. — Ugyanugyan, hát kire bíztad ? Egy lépést nélkülem ki sem tesz a házból. Marienbadban is csak az őrnagygyal sétáltunk, az meg tudod, miért maradt agglegény. — Jó-jó! Már milliószor hallottam ezt. De hát fiatal emberrel nem ismerkedett meg? — Azaz, hogy én ismerkedtem meg egykét ifjúval, akik gyönyörű képes levelezőlapokat küldözgettek nekem, melyeket ez a gaz fiú mind összegyűjt, de azok a fiatal emberek nem is foglalkoztak Johannával. A leánykát az este vallatóra fogta a kismama s addig kényeztette, simogatta, mig kivallotta, hogy igen is, nagy bánata van. — Mi, édes, drága madaram?— Hát már »0« nem küld képes levelezőlapokat, sőt, ha sétálunk, már nem is jön a nagymama felé.* No, volt este, mikor a gyermekek elaludtak, suttogás a mama s a nagymama közt. A nagymama ámult, bámult a kis leány szerelmén, de csak el kellett mondani, hogy ez a fiatal úr már nem csatlakozik hozzájuk, de ki hitte volna, ki sejtette volna, hogy azok a képes levelezőlapok nem neki szóltak. Végre is jószive volt, sajnálta az ő szelíd kis unokáját s másnap elővette kabalisztikus kártyáit s odaültetvén magával szemben a leányt , jósolni kezdett. Persze, hogy a fiú is odaült.— Lelkem, — mondja egyszerre a nagymama, az a fiatal ember szeret téged, de egy pletykaság miatt — megharagudott! Véletlenül reápillant a fiúunokájára a nagymama. A fiú arcza piros lett, mint a rák. Mint egy Lenormand rohan oda az elpirult fiúhoz s rákiált: — Mit pletykáztál neki ? Felelj! — Oh, nagymama, semmi rosszat, mert engem is kisérgetett az iskolába néha, — csak azt mondtam neki, hogy most már nem csak svájczi képes levelezőlapjaim is vannak, — hanem tiruliak is, mert az a másik fiatalember, kivel Marienbadban ismerkedtél meg, onnét küldöz! — No, és ő mit felelt? — Sápadt lett és azt mondta, nagyon örülök, így én föl vagyok mentve a küldéstől! — Persze, én kértem, küldjön ; mert, tudja nagymama, hogy mily szép gyűjteményt szereztem össze már! És mind a maga ismerőseitől! — Te fecsegő! te ostoba, de hol is tanultad ezt a szószátyárságot, — egész családunk mind oly diszkrét, hallgatag!— kiáltja a nagymama. — Most hogy teszed hibádat jóvá? Ah! tudom már .Én írok neki, megköszönöm az azelőtti sok képes levelezőlapot és kérni fogom, hogy küldjön továbbra is, mert . . . — Mert én meghalok különben!— suttog a leányka, míg a fiú egyre azon gondolkozott, miért akar egy kis leány meghalni, ha képes levelezőlapjai elmaradnak! — De te,— tette hozzá megint a nagymama a fiúhoz, — te többé ne kerepelj, ne fecsegj! Tanulj nénédtől, ki oly néma, mint a hal! Nagyon is néma! — Kedves nagymamám, miután valakinek mégis csak örökölni kell a családi erényeket, s engedje meg, hogy most én is úgy fecsegjek, mint maga, s elmondjam annak a fiatal urnak ! — hogy én . . . ! — Ostoba voltál! B. György. MAGYAR ÚJSÁG, 1899. junius 1. A szegényfigy rendezése. Budapest, május 31. Nemes, emberbaráti rendeletet adott ki a belügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök. A nyomor enyhítését, a szegények támogatását eddig határozott rendszer nélkül gyakorolták a közhatóságok. Épp ezért a közjótékonyságnak hivatalos és nem hivatalos gyakorlásában számos visszaélésnek jöttek nyomára. E visszaélések meggátlására és a humanizmus gyakorlásának rendezésére szolgál a ma kiadott belügyminiszteri rendelkezés, melyet a következőkben ismertetünk: Körrendelet valamennyi törvényhatóságnak. A községek által az 1898: XXI. t.-czikk a) és b) pontjai értelmében gyakorlatidó közsegélyezés módjáról és mérvéről ugyanezen t.-czikk 14. §. 5. pontjában nyert felhatalmazásnál fogva alkotott szabályrendeletet ide