Magyar Ujság, 1899. július (8. évfolyam, 179-209. szám)
1899-07-25 / 203. szám
4 Ez a sok bolondság és szánalomra méltó ravaszság bizonyítja legjobban, ahogy a komédia a vége felé jár és a Drpyfus-ügy kezd csakugyan befejeződni. Seliusater Konstantin halála. Budapest, julius 24. Igaz, mély részvét nyilvánul országszerte a váczi püspök elhunyta fölött. Daczára annak, hogy már régóta elkészült mindenki a szomorú hírre, mégis mély levertséget és fájdalmat okozott az mindenütt.. Az agg főpap maga is rég készült a halálra s Istenben való bizodalommal, nyugodtan várta a pillanatot. Ez év február első napjainak egyikén, válságos állapotának teljes tudatára jutva, magához hivatta a káptalan kanonokjait és a központi papságot s búcsúbeszédet mondott hozzájuk. Hangja reszketett, mikor búcsúbeszédét azzal végezte, hogy ha életében bárki iránt túl szigorú lett volna, bocsánatot kér tőle, mert Istenével és az emberekkel teljesen kibékülve akarja lehunyni szemét. Schuszter Konstantinnal a magyar püspöki karnak egy rendkívül érdekes és tipikus alakja szállt a sírba. Az egykori szerény piarista professzor, aki sohasem hitte volna, hogy valaha püspöki székbe ül, a nagy egyházi méltóságban is az maradt, a mi akkor volt, mikor a vidéki rendházakban oktatta a tanulóifjúságot. Remete, a ki püspöki palotában lakott és a kit kegyelmes urnák czimeztek. Az elhunyt püspök betegségéről s utolsó pillanatairól ezeket jelentik: Az agg püspök állapota már egy hét előtt igen rosszra fordult s a katasztrófa bekövetkezését minden pillanatban várták. Szombaton, amikor már kétségtelen volt, hogy a katasztrófának be kell következnie, Witter Lajos nagyprépost püspöki helynök, délután fél 5 órakor pápai áldásért Rómába sürgönyzött. A pápai áldás vasárnap reggel 9 órakor érkezett meg, a melyet fél 11 órakor közöltek a beteg püspökkel. Az agg főpásztor ekkor még eszméletének teljesen birtokában volt. A" sürgöny tartalmát jól megértette s nyenge, elhaló hangon csupán ennyit mondott : »Köszönöm.* Ettől a pereztől kezdve lélegzete, a mely kezdetben igen heves volt, folytonosan lassult. Délután egy órakor beállott az agónia s fél négy órakor a püspök, minden fájdalom vagy végvonaglás nélkül, csendesen örökre elszenderült. A halál pillanatában udvari papjai imádkoztak ágya körül. A főpásztor szemét Balds Lajos oldalkanonok, aki folyton mellette volt, fogta le. A halál híre villámgyorsan terjedt el Vácz városában. Harangzúgások jelezték a főpap elhunytét. A város középületeire, templomaira és iskoláira még tegnap kitűzték a fekete lobogót, s ma már az egész város gyászpompában van. Alig hunyta le a püspök szemét, a káptalan írásbelileg jelentette be a bíróságnak a halálesetet. Hercz járásbiró rögtön végzésileg intézkedett a vagyon leltározása iránt. A lepecsételések még tegnap Freysinger királyi közjegyző közbenjöttével eszközöltettek. A leltározást megelőzőleg átvizsgálták az értékeket s hromszázhétezerkilenczszázhetven forint értéket találtak részben államkötvényekben, részben takarékpénztári letétekben és készpénzekben Később egy asztalon még egy 100 forintos értékpapírt találtak. Ezzel, továbbá az idei termésből és egyébből befolyó összeggel, a püspök hagyatéka négyszázezer forintra rúg. A püspök néhány hónap előtt végrendelkezett. Végrendeletét halála után nyomban felbontották és kihirdették. A főpásztor nagyobb összegeket hagyományozott s udvari papjairól, hivatalnokairól s cselédségéről is eléggé bőkezűen gondoskodott. Legnagyobb hagyománya egy százezer forintos alapítvány, a melyet végrendeletileg egy katolikus egyetem felállítására hagyományozott, oly feltétellel azonban, hogy ha az egyetem harminc éven belül fel nem állíttatnék, az összeg a Konstantin-alap tulajdonába megy át, amelyet a püspök még életében 200 ezer írttal szervezett. Ebből az alapból segélyezik a pátrónus nélküli templomokat, plébániákat, iskolákat és kántorlakókat. Negyvenezer forintot hagyományozott a váczi kórháznak és negyvenezer forintot a váczi árvaház felépítésére. Megjegyzendő, hogy a kórház és árvaház építésére a püspök életében már százezer forintot adományozott. Tízezer forintot hagyott a piarista rendnek. Rokonait kielégítette még életében. Egyik testvérének 1000, másiknak 500 frt évi járadékot biztosított. Udvari papjainak két évi teljes fizetést hagyományozott. Hivatalnokai és cselédsége, akik legalább is hat év óta szolgálják, egy évi, akik kevesebb ideje szolgálnak, hathavi fizetésüknek megfelelő végkielégítést kapua. Végrendeletében temetéséről is gondoskodott. Az volt végakarata, hogy halála után nyomban vigyék ki egyszerű hálószobájából. Egyszerű fakoporsóba helyezzék, amelyet fekete posztólepellel takarjanak le. Koszorúkat megtiltja, hogy ravatalára helyezzenek. A holttestet pedig nem szabad halottaskocsin vinni, hanem azt akarja, hogy a koporsót festetlen farudakon, nem vállon, hanem kézen vigyék papjai a templomba, illetve a kriptába. A koporsót Szt.Mihály lovára helyezni nem szabad. A holttest most csakugyan egyszerű koporsóban fekszik, a püspöki palota nagy szalonjában, ideiglenes ravatalon. A díszravatalt a palota dísztermében állítják fel. Végrendeleti végrehajtóul Jung János püspököt, Balás Lajos oldalkanonokot és Nikitics Sándor püspöki uradalmi ügyészt nevezte ki az elhunyt püspök, akiknek egyenkint 6 ezer-ezer forintot hagyományozott. A káptalan ma délelőtt ülést tartott, hogy a gyászszertartás programmját megállapítsák. A temetés, mint értesülünk, szerdán reggel 8 órakor lesz. A gyászszertartás megtartására a herczegprímás egészségi állapotára, a temetési szertartást valószínűleg más főpap végzi. A püspök holttestét a székesegyház kriptájában fogják örök nyugalomra helyezni. ■ * ■ . s ■ Szegény szülőktől származott, s oly szorgalmas, takarékos családi körben nevelkedett föl, hol a vagyonszerzés hajlama hagyományosan származott az elődökről az utódokra Már gyermekkorában megtanulta, hogyan kell azokat a keservesen megtakarított garasokat megőrizni, amelyeket szorgalmának jutalmául hébehóba nagyapjától kapott ajándékba. Tény az, hogy elvégezvén a logikát, nagyatyja térdig érő mellénye zsebéből kivett egy ezüst húszast s azzal jutalmazta meg tanuló unokáját. —■ Legyen egy kis pénze legalább a vakáczióra! De azt mondják, hogy az iskolaév kezdetén a gyorseszü és gyakorlati hajlamú diák két ezüst húszast adott már át a nagyapjának, hogy tegye el neki a jövő vakáczióra. Mikor Haynald az érseki jószágok igazgatásával megbízta, nemcsak azokat hozta rendbe, hanem saját pénzügyeit is jól kezelte, hogy a kassai szerény jövedelmű püspökség betöltésekor Schuszter javára Haynaldnak éppen amaz érvelése döntött, hogy magánvagyonával fogja pótolni a püspökség szerény jövedelmeit. Tény az, hogy a napilapokból elsősorban is a börzerovatot olvasta el. A pénzpiaci hullámzását élénk figyelemmel kísérte, mert magánvagyona értékpapírokban volt elhelyezve. E papírok folyvást gazdát cseréltek, a szerint, amint az árfolyam az apály vagy dagály állapotába jutott. De nemcsak a maga pénzügyeit tartotta rendben, hanem az egyházét is. És e takarékosságával csak a közügynek vált hasznára. Ma már mindenki tudja, hogy a váczi püspök csak azért vonta meg magától a nélkülözhető dolgokat, hogy életének összes fáradalmait, munkásságának összes eredményét oly czélra fordíthassa, melyet a főpapi jótékonyság és áldozatkészség emléke gyanánt fog hirdetni a közélet történelme.* A minimális volt az, amit magára költött. Húsz esztendő óta vacsorája sült tökből állott. Mikor beteg lett, csak arra kérte az orvosát, hogy a sült tököt továbbra is ehesse. — Ha sült tökkel nem élhetek, meg fogok halni. Az orvos megtiltotta a konyhában, hogy sült tököt adjanak fel az ebédlőbe. E helyett fáczánt hozatott. Mikor ez délben a püspök asztalára került, nagyon haragos lett. — Ez a doktor tönkre akar tenni, hát láttatok már az én asztalomon fáczánt? No, ha így kell lenni, legalább a felét tegyétek el estére . . . Az egész háztartásra naponta alig költött öt forintot. Mindenről tudott, mindenről be kellett neki számolni. Nemcsak ő takarékoskodott, hanem tisztjeinek és környezetének is szívére kötötte a takarékosságot. Mikor Váczra jött, minden alkalmazottjának leszállította a fizetését: — Tanuljanak takarékoskodni! Csak tíz évvel ezelőtt javította meg a fizetésüket. De ekkor már alaposan. Sőt megvetette a nyugdíjintézetük alapját is. * Mikor éppen egyik százezer forintos alapítványát tette, felhivatta az őrkanonokot és átadta neki az összeget értékpapírban. Ez délelőtt történt. Délutánra megjött az esti lap s látta, hogy a börzén az értékpapírok ára 4—8 forinttal feljebb ment. Rögtön hivatta a kanonokot, visszavette az értékpapírokat s százezer forintot leszámolt előtte a bankóban.* Schuszter Konstantin 82 éves volt, de korát tekintve, erőteljes és erős szervezetű eur bér volt. Száraz, magas alak volt, sovány arczczal és szegletes vonásokkal. Beszédéből kiérzett Szakolczának, szülőhelyének dialektusa. Élénk, izgékony ember volt, a ki minden izmával beszélt. Munkás, fáradhatatlan kormányzó s kötelességeinek rabja volt. Szerette papjait, de egyiket sem kényeztette el. A szeretetben nem ömlengett s bár szigorú erkölcsi elvei voltak, de az emberi gyarlóságoknak sokat meg tudott bocsátani. Föllépése határozott volt, de azért indulatba nem jött sohasem. A kényelemmel nem sokat törődött s aszkéta hajlamait életmódjában önkéntelenül elárulta. Mikor az áldott emlékű Peitler Antal váczi püspök meghalt, nagy gondot okozott, hogy kivel töltsék be a püspöki széket. Peitler szórta a pénzt a szegények közt, az utóbbi években már gondnokság alá került és csak ezer forintot kapott havonta, erre is előre adósságot csinált. A püspökség el volt adósodva s ekkor gondoltak a kultuszminisztériumban Schuszterre, a ki ismeretes volt arról, hogy mily nagy gazda. 1880 november 13-án helyezte őt át a király Váczra és ő a következő év április 13-án vonult be a székvárosába, de előbb megírta a vácziaknak, hogy minden fogadtatást mellőzzenek. Ezt mégsem kerülhette ki, volt fáklyás zene, kivilágítás s ő ezalatt fogadta volt tanítványát, Morlin Imre uradalmi kormányzót és megkérdezte tőle, hogy mennyi a püspökség jövedelme s mennyi rajta a teher. Morlin 40 ezer forintra tette a jövedelmet, az adósságot 120 ezerre. — No, ezt majd félév alatt kifizetjük, — válaszolt. És ki is fizette, a második évben pedig már óriási alapítványokat tett. Hódmező-Vásárhely leányiskolát kért tőle, s ő 40.000 forintot adott rá. Kunfélegyházának egy nőnevelőre 40.000 forintot, Kecskemétnek pedig 60.000 forintot, ha egy leányiskolát állít fel. — Leányoknak kell az iskola, — mondotta — mert ő belőlük lesznek az anyák s ők nevelik fel a fiakat.* Mikor Váczra jött, beiktatása után azonnal jelentkeztek nála mindazok a püspökségi alkalmazottak, a kik busás jövedelemhez voltak szoktatva elődje alatt. Többek között, az előbbi püspök házi orvosa, egy nagyhírű homeopata is tisztelgett nála, hogy szolgálatát neki is felajánlja. . Schuszter Konstantin végighallgatta az orvos mondókáját, aztán kenetteljes hangon tudtára adta, hogy : »Kedves orvos úr ! Én nagyon vigyázok magamra, én se meg nem halök, sem a gyomromat soha el nem rontom, — így tehát semmiféle háziorvosra szükségem nincs — nem is lesz , ajánlom magamat ! Mi sora természetesebb, hogy azok, akiket ily módon lerázott magáról, a legképtelenebb bonmotkat hozták forgalomba a takarékos püspökről. Közmondásossá vált ócska, rozoga esernyője, mely csupa rongy volt s úgy ázott alatta esőben, mintha nem is tartott volna esernyőt a feje felett; de soha újat nem vett, hanem évenkint — nem behuzatta, hanem megtoldoztatta. * Praktikus gondolkozását semmi nem jellemzi jobban, mint a női ipar kiállításon tett látogatása. Végigment a szebbnél-szebb művészi hímzésekkel s női díszmunkákkal megrakott asztalok között. Eleinte csak nézte türelemmel a kiállított tárgyakat, aztán lassan kint kijőve a türelemből, odaszólt az egyik kisérő hölgynek: »Jobb volna, ha ruhát toldozni tanulnának a leányok és nem ilyen haszontalanságra fordítanák a drága időt!« Egy alkalommal egy elszegényedett úri asszony magyar újság, 1899. július 25.