Magyar Ujság, 1899. július (8. évfolyam, 179-209. szám)

1899-07-25 / 203. szám

4 Ez a sok­ bolondság és szánalomra méltó ravaszság bizonyítja legjobban, ahogy a komédia a vége felé jár és a Drpyfus-ügy kezd csakugyan befejeződni. Seliusater Konstantin halála. Budapest, julius 24. Igaz, mély részvét nyilvánul országszerte a váczi püspök elhunyta fölött. Daczára annak, hogy már régóta elkészült mindenki a szomorú hírre, mégis mély levertséget és fájdalmat oko­zott az mindenütt.. Az agg főpap maga is rég készült a ha­lálra s Istenben való bizodalommal, nyugodtan várta a pillanatot. Ez év február első napjainak egyikén, válságos állapotának teljes tudatára jutva, magához hivatta a káptalan kanonokjait és a központi papságot s búcsúbeszédet mon­dott hozzájuk. Hangja reszketett, mikor búcsú­beszédét azzal végezte, hogy ha életében bárki iránt túl szigorú lett volna, bocsánatot kér tőle, mert Istenével és az emberekkel teljesen kibé­külve akarja lehunyni szemét. Schuszter Konstantinnal a magyar püspöki karnak egy rendkívül érdekes és tipikus alakja szállt a sírba. Az egykori szerény piarista pro­fesszor, a­ki sohasem hitte volna, hogy valaha püspöki székbe ül, a nagy egyházi méltóságban is az maradt, a mi akkor volt, mikor a vidéki rendházakban oktatta a tanulóifjúságot. Re­mete, a ki püspöki palotában lakott és a kit kegyelmes urnák czimeztek. Az elhunyt püspök betegségéről s utolsó pillanatairól ezeket jelentik: Az agg püspök állapota már egy hét előtt igen rosszra fordult s a katasztrófa bekövetkezését minden pillanatban várták. Szombaton, a­mikor már kétségtelen volt, hogy a katasztrófának be kell következnie, Witter Lajos nagyprépost püs­pöki helynök, délután fél 5 órakor pápai áldásért Rómába sürgönyzött. A pápai áldás vasárnap reggel 9 órakor érkezett meg, a melyet fél 11 órakor közöltek a beteg püspökkel. Az agg főpásztor ekkor még eszméletének teljesen birtokában volt. A" sürgöny tartalmát jól megértette s nyenge, elhaló hangon csupán­ ennyit mondott : »Köszönöm.* Ettől a pereztől kezdve lélegzete, a mely kezdetben igen heves volt, folytonosan lassult. Dél­után egy órakor beállott az agónia s fél négy órakor a püspök, minden fájdalom vagy végvonag­­lás nélkül, csendesen örökre elszenderült. A halál pillanatában udvari papjai imádkoztak ágya körül. A főpásztor szemét Balds Lajos oldalkanonok, a­ki folyton mellette volt, fogta le. A halál híre villámgyorsan terjedt el Vácz vá­rosában. Harangzúgások jelezték a főpap elhunytét. A város középületeire, templomaira és iskoláira még tegnap kitűzték a fekete lobogót, s ma már az egész város gyászpompában van. Alig hunyta le a püspök szemét, a káptalan írásbelileg jelentette be a bíróságnak a halálesetet. Hercz járásbiró rögtön végzésileg intézkedett a va­gyon leltározása iránt. A lepecsételések még tegnap Freysinger királyi közjegyző közbenjöttével eszkö­zöltettek. A leltározást megelőzőleg átvizsgálták az értékeket s h­­romszázhétezerkilenczszázhetven forint értéket találtak részben államkötvényekben, részben takarékpénztári letétekben és készpénzekben Később egy asztalon még egy 100 forintos értékpapírt ta­láltak. Ezzel, továbbá az idei termésből és egyébből befolyó összeggel, a püspök hagyatéka négyszázezer forintra rúg. A püspök néhány hónap előtt végrendelkezett. Végrendeletét halála után nyomban felbontották és kihirdették. A főpásztor nagyobb összegeket hagyományozott s udvari papjairól, hivatalno­kairól s cselédségéről is eléggé bőkezűen gondos­kodott. Legnagyobb hagyománya egy százezer forintos alapítvány, a melyet végrendeletileg egy katolikus egyetem felállítására hagyományozott, oly feltétellel azonban, hogy ha az egyetem harminc­ éven belül fel nem állíttatnék, az összeg a Konstantin-alap tulaj­donába megy át, a­melyet a püspök még életében 200 ezer írttal szervezett. Ebből az alapból segélyezik a pátrónus nélküli templomokat, plébániákat, iskolákat és kántorlakókat. Negyvenezer forintot hagyomá­nyozott a váczi kórháznak és negyvenezer forintot a váczi árvaház felépítésére. Megjegyzendő, hogy a kórház és árvaház építésére a püspök életében már százezer forintot adományozott. Tízezer forintot hagyott a piarista rendnek. Rokonait kielégítette még életében. Egyik testvérének 1000, másiknak 500 frt évi járadékot biztosított. Udvari papjainak két évi teljes fizetést hagyományozott. Hivatal­nokai és cselédsége, a­kik legalább is hat év óta szolgálják, egy évi, a­kik kevesebb ideje szolgál­nak, hathavi fizetésüknek megfelelő végkielégítést kapu­a. Végrendeletében temetéséről is gondoskodott. Az volt végakarata, hogy halála után nyomban vigyék ki egyszerű hálószobájából. Egyszerű fa­koporsóba helyezzék, a­melyet fekete posztólepel­lel takarjanak le. Koszorúkat megtiltja, hogy ra­vatalára helyezzenek. A holttestet pedig nem szabad halottaskocsin vinni, hanem azt akarja, hogy a koporsót festetlen farudakon, nem vállon, hanem kézen vigyék papjai a templomba, illetve a kriptába. A koporsót Szt.­Mihály lovára helyezni nem szabad. A holttest most csakugyan egyszerű koporsó­ban fekszik, a püspöki palota nagy szalonjában, ideiglenes ravatalon. A díszravatalt a palota dísz­termében állítják fel. Végrendeleti végrehajtóul Jung János püspö­köt, Balás Lajos oldalkanonokot és Nikitics Sán­dor püspöki uradalmi ügyészt nevezte ki az el­hunyt püspök, a­kiknek egyenkint 6 ezer-ezer forintot hagyományozott. A káptalan ma délelőtt ülést tartott, hogy a gyászszertartás programmját megállapítsák. A te­metés, mint értesülünk, szerdán reggel 8 órakor lesz. A gyászszertartás megtartására a herczeg­­prímás egészségi állapotára, a temetési szertartást valószínűleg más főpap végzi. A püspök holttestét a székesegyház kriptájában fogják örök nyuga­lomra helyezni. ■ * ■ . s ■ Szegény szülőktől származott, s oly szorgal­mas, takarékos családi körben nevelkedett föl, hol a vagyonszerzés hajlama hagyományosan származott az elődökről az utódokra Már gyermekkorában megtanulta, hogyan kell azokat a keservesen megtakarított garasokat meg­őrizni, a­melyeket szorgalmának jutalmául hébe­­hóba nagyapjától kapott ajándékba. Tény az, hogy elvégezvén a logikát, nagy­atyja térdig érő mellénye zsebéből kivett egy ezüst húszast s azzal jutalmazta meg tanuló unokáját. —■ Legyen egy kis pénze legalább a va­­káczióra! De azt mondják, hogy az iskolaév kezdetén a gyorseszü és gyakorlati hajlamú diák két ezüst húszast adott már át a nagyapjának, hogy tegye el neki a jövő vakáczióra. Mikor Haynald az érseki jószágok igazgatá­sával megbízta, nemcsak azokat hozta rendbe, ha­nem saját pénzügyeit is jól kezelte, hogy a kassai szerény jövedelmű püspökség betöltésekor Schuszter javára Haynaldnak éppen amaz érvelése döntött, hogy magánvagyonával fogja pótolni a püspökség szerény jövedelmeit. Tény az, hogy a napilapokból első­sorban is a börzerovatot olvasta el. A pénzpiaci hullámzását élénk figyelemmel kísérte, mert magánvagyona ér­tékpapírokban volt elhelyezve. E papírok folyvást gazdát cseréltek, a szerint, a­mint az árfolyam az apály vagy dagály állapotába jutott. De nemcsak a maga pénzügyeit tartotta rend­ben, hanem az egyházét is. És e takarékosságával csak a közügynek vált hasznára. Ma már mindenki tudja, hogy a váczi püspök csak azért vonta meg magától a nélkülöz­hető dolgokat, hogy életének összes fáradalmait, munkásságának összes eredményét oly czélra for­díthassa, melyet a főpapi jótékonyság és áldozat­­készség emléke gyanánt fog hirdetni a közélet történelme.* A minimális volt az, a­mit magára költött. Húsz esztendő óta vacsorája sült tökből állott. Mikor beteg lett, csak arra kérte az orvosát, hogy a sült tököt továbbra is ehesse. — Ha sült tökkel nem élhetek, meg fogok halni. Az orvos megtiltotta a konyhában, hogy sült tököt adjanak fel az ebédlőbe. E helyett fáczánt hozatott. Mikor ez délben a püspök asztalára került, nagyon haragos lett. — Ez a doktor tönkre akar tenni, hát látta­tok már az én asztalomon fáczánt? No, ha így kell lenni, legalább a felét tegyétek el estére . . . Az egész háztartásra naponta alig költött öt­ forintot. Mindenről tudott, mindenről be kellett neki számolni. Nemcsak ő takarékoskodott, hanem tisztjeinek és környezetének is szívére kötötte a takarékosságot. Mikor Váczra jött, minden alkal­mazottjának leszállította a fizetését: — Tanuljanak takarékoskodni! Csak tíz évvel ezelőtt javította meg a fize­tésüket. De ekkor már alaposan. Sőt megvetette a nyugdíjintézetük alapját is. * Mikor éppen egyik százezer forintos alapít­ványát tette, felhivatta az őrkanonokot és átadta neki az összeget értékpapírban. Ez délelőtt tör­tént. Délutánra megjött az esti lap s látta, hogy a börzén az értékpapírok ára 4—8 forinttal fel­jebb ment. Rögtön hivatta a kanonokot, vissza­vette az értékpapírokat s százezer forintot leszá­molt előtte a bankóban.* Schuszter Konstantin 82 éves volt, de korát tekintve, erőteljes és erős szervezetű eur bér volt. Száraz, magas alak volt, sovány arczczal és szegletes vonásokkal. Beszédéből kiérzett Szakol­­czának, szülőhelyének dialektusa. Élénk, izgékony ember volt, a ki minden iz­mával beszélt. Munkás, fáradhatatlan kormányzó s kötelességeinek rabja volt. Szerette papjait, de egyiket sem kényeztette el. A szeretetben nem ömlengett s bár szigorú erkölcsi elvei voltak, de az emberi gyarlóságoknak sokat meg tudott bo­csátani. Föllépése határozott volt, de azért indulatba nem jött sohasem. A kényelemmel nem sokat tö­rődött s aszkéta hajlamait életmódjában önkénte­lenül elárulta. Mikor az áldott emlékű Peitler Antal váczi püspök meghalt, nagy gondot okozott, hogy kivel töltsék be a püspöki széket. Peitler szórta a pénzt a szegények közt, az utóbbi évek­ben már gondnokság alá került és csak ezer forintot kapott havonta, erre is előre adóssá­got csinált. A püspökség el volt adósodva s ekkor gondoltak a kultuszminisztériumban Schusz­­terre, a ki ismeretes volt arról, hogy mily nagy gazda. 1880 november 13-án helyezte őt át a király Váczra és ő a következő év április 13-án vonult be a székvárosába, de előbb megírta a vácziaknak, hogy minden fogadtatást mellőzzenek. Ezt mégsem kerülhette ki, volt fáklyás­ zene, ki­világítás s ő ezalatt fogadta volt tanítványát, Morlin Imre uradalmi kormányzót és megkérdezte tőle, hogy mennyi a püspökség jövedelme s mennyi rajta a teher. Morlin 40 ezer forintra tette a jövedelmet, az adósságot 120 ezerre. — No, ezt majd félév alatt kifizetjük, — válaszolt. És ki is fizette, a második évben pedig már óriási alapítványokat tett. Hódmező-Vásárhely leány­iskolát kért tőle, s ő 40.000 forintot adott rá. Kunfélegyházának egy nőnevelőre 40.000 forintot, Kecskemétnek pedig 60.000 forintot, ha egy leányiskolát állít fel. — Leányoknak kell az iskola, — mondotta — mert ő belőlük lesznek az anyák s ők nevelik fel a fiakat.* Mikor Váczra jött, beiktatása után azonnal jelentkeztek nála mindazok a püspökségi alkalma­zottak, a kik busás jövedelemhez voltak szoktatva elődje alatt. Többek között, az előbbi püspök házi orvosa, egy nagyhírű homeopata is tisztelgett nála, hogy szolgálatát neki is felajánlja. . Schuszter Konstantin végighallgatta az orvos mondókáját, aztán kenetteljes hangon tudtára adta, hogy : »Ked­ves orvos úr ! Én nagyon vigyázok magamra, én se meg nem halök, sem a gyomromat soha el nem rontom, — így tehát semmiféle háziorvosra szükségem nincs — nem is lesz , ajánlom ma­gamat ! Mi sora természetesebb, hogy azok, a­kiket ily módon lerázott magáról, a legképtelenebb bon­­motkat hozták forgalomba a takarékos püspökről. Közmondásossá vált ócska, rozoga esernyője, mely csupa rongy volt s úgy ázott alatta esőben, mintha nem is tartott volna esernyőt a feje felett; de soha újat nem vett, hanem évenkint —­ nem be­­huzatta, hanem megtoldoztatta. * Praktikus gondolkozását semmi nem jellemzi jobban, mint a női ipar kiállításon tett látogatása. Végigment a szebbnél-szebb művészi hímzésekkel s női dísz­munkákkal megrakott asztalok között. Eleinte csak nézte türelemmel a kiállított tárgya­kat, aztán lassan kint kijőve a türelemből, oda­szólt az egyik kisérő hölgynek: »Jobb volna, ha ruhát toldozni tanulnának a leányok és nem ilyen h­aszontalanságra fordítanák a drága időt!« Egy alkalommal egy elszegényedett úri asszony magyar újság, 1899. július 25.

Next