Magyar Uriasszonyok Lapja, 1932 (9. évfolyam, 1-36. szám)

1932-01-01 / 1. szám

IX. ÉVFOLYAM 1932 JANUÁR 1 SZÉPIRODALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS HÁZTARTÁSI FOLYÓIRAT FŐszerkesztő: KERTÉSZ BÉLA MEGJELENIK HAVONTA HÁROMSZOR : 1-ÉN, 10-ÉN ÉS 20-ÁN . SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : BUDAPEST, VI. KER. JÓKAI­ UTCA 37 (BERLINI-TÉR SAROK) ® TELEFON: AUTOMATA 107—23 ® POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 41.490 ELŐFIZETÉSI ÁR MAGYARORSZÁGON ÉS AUSZTRIÁBAN : EGÉSZ ÉVRE 24 PENGŐ, FÉLÉVRE 12 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 7 PENGŐ. BELGIUMBAN, FRANCIAORSZÁGBAN, NÉMETORSZÁGBAN, SVÁJCBAN ÉS OLASZORSZÁGBAN : EGÉSZ ÉVRE 30 PENGŐ, FÉLÉVRE 15 PENGŐ, ROMÁNIÁBAN : EGÉSZ ÉVRE 900 LEI, FÉLÉVRE 450 LEI, NEGYEDÉVRE 250 LEI. ANGLIÁBAN ÉS JUGOSZLÁVIÁBAN : EGÉSZ ÉVRE 40 PENGŐ, FÉLÉVRE 20 PENGŐ. AMERIKÁBAN : EGÉSZ ÉVRE 8 DOLLÁR , EGYES SZÁM ÁRA 80 FILLÉR ÚJÉVI SZÓZAT L­mberek, testvérek, mért horgásztjátok le a fejeteket, mért görnyedtek meg, mért vonszoljátok magatokat roskadozó lábakkal, mért ráncoljátok sűrű barázdába a homlokotokat, mért löves komor fény a szemetekből, mért szo­rítjátok össze a fogaitokat, mért görcsösül ökölbe a kezetek? Nem halljátok?... Az Idő vén kongatója milyen vidáman húzza a harangot. Nem halljátok?. . . Csengő énekszóval köszönti az ifjúság a forduló esztendő hajnalhasadását. Nem látjátok?... Titokzatos, bíztató fényű csillagokkal van kiverve a mosolygó kék égboltozat. Nem látjátok?... A templomokból özönlik a megtisztult, felszabadult lelkű sokadalom. Ismeretlen emberek ölel­keznek, könnyű kis kacajok trilláznak az éjszakában, nevető párok szökellő léptekben járják az utcát, mindenütt vigasság, tánc, bohóság és boldogság... hetedhét országra szóló lakodalom. Amott nótázó csapat vonul, a munka szer­számai a vállukon s mégis kiegyenesedett derékkal, égre szegzett tekintettel mennek a munkába. Az élet új szépségei, mint dúsillatú trópikus virágok nyila­doznak körülöttünk. Sötétle ormokon kigyúlnak a lángok, néma völgyek muzsi­kás visszhanggal telnek meg, fekete háztetőkre rózsás hajnalt csókol már az ébredő nap . . . hajrá, vége borulatnak, bánatnak, gyötrődésnek — eltemettük a gonosz Tegnapot s felvirradt a jóságos, engesztelő, anyaszivet rejtegető drága Holnap. Itt van, elibénk jött, mint mesebeli királykisasszony, akinek mindenki számára van egy mosolya, nyájas szava, akinek szemefényétől eloszlik az aggó­dás árnyéka, a rettegett borzadály rémképe, aki az ifjúsággal együtt az élet legvarázslatosabb balzsamát, a Reményt hozza nekünk. Evőé Riet, evőé Újjászületés édes gyermeke: friss, hamvas, szerelmes Eszten­dő!.. . Várjunk , eljöttél. Szükségünk van rád: köztünk maradsz. Mutasd csak magad. . . Milyen más arcod van, mint Ide­szülödnek, a félelmetes Krónosz isten által felfalt Tegnapnak. Nincs villámlása a te szemednek, mint volt önéki, csak szelíd nézése. Nincs ezer gyötrődése az arcodnak, amelyet a savanyúság és zsémbesség irt fel, mint valami rejtelmes hieroglifa zord ákom­­bákomjait, a te arcod sima, tejben fürdetett rózsalevél, bársonyos, a te homlokod ártatlan, mint a gyermeké. Téged látván, a bénák is elhányják mankóikat és táncra kerekednek. A te szemed csillogásától a vakoskodók is látókká, a sötétenlátók is reménykedőkké lesznek. Te vagy az, akinek hatalom adatott, hogy a fenevadakat megszelídítsed és a bárányokba harci szellemet lehelj, hogy a rájuk törő veszedelmekkel bátran szembeforduljanak. Tőled kap­juk az égi kegy fényét és melegét, minden halandónak ezt a legfőbb kettős aján­­dékát. Tőled kapjuk a Hitet, Istenben és önmagunkban. Tőled a kedvet, hogy dolgozzunk s tőled a munkát, hogy kedvünket ne veszítsük. Tőled kapjuk a Szeretetd mások iránt s te adsz nekünk családot, barátokat, hogy szeressenek. Tőled való a Remény, hogy a sors minden végzését eltűrjük s tőled a Jótét, hogy a reménytelenség útvesztőjéből az élet tisztására találjuk meg az utat. Emberek, testvérek, nézzetek öreá, az Újév testté vált jelképére. S feledjétek el a Tegnapot, minden bántalmával, rosszindulatával, kegyetlen megpróbálta­tásaival, sebző korbácsütéseivel. Ne tekintsetek vissza, nehogy — mint Lóth — sóbálvánnyá meredjetek. A meddő múltbanézés még senkinek sem gyógyította meg a sebét. Inkább felszaggatja és ömlésre serkenti a vért. Minek gyötörnétek magatokat? Tiporjátok agyon a marcangoló kétségbeesés szörnyetegét, ezt a rontó százfejű sárkányt, amely önnönvéretekből táplálkozik, amelyet csüggedéstek és balgaságtok hizlal. De egymást se riasszátok komor szavakkal, a bibliai apokalipszis látomásaival. Ne beszéljetek világvégéről, összeom­lásról, minden és mindennek katasz­trófájáról, hiszen évek óta látjátok és tapasztalhatjátok, hogy az egymásra torlódott bajok közepette, tornyosuló hullámhegyek hátán, örvénylő hullám­völgyek mélyén is megáll és megél a becsületes, erős akaratú, Istenben bízó, családjához hű Ember. Az optimizmus légköre simogatja körül lágyan Újév bájos gyermekét. Édes fugalmak rin­gatóznak glóriás alakja után s Ta­vasz ébredésének derengő hangulatát árasztják szívünkre. Ki lenne oly bátor, hogy ezt az atmoszférát pana­szok és keservek ködével homályosítsa el? Ki olyan esztelen, hogy a mosoly és fény arcára a vak homály fátyolát borítsa? Micsoda pokoli gondolat : megborzongatni magunkat az öröm óráiban, sebet ejteni magunkon a remény küszöbén ! Fantáziával jöttünk a világra vala­mennyien. Aki nem hinné, tudja meg : annak, aki álmodik, képzelőte­hetsége van. És álma mindenkinek van. A nyáját őrző pásztornak csak­úgy, mint az elvont tudományok leg­nagyobb mesterének. A fantázia nagy áldás, mert elhitető erő van benne. Rosszban el tudod hitetni magaddal, hogy rosszabbul lesz, de azt is, hogy jóra fordul dolgod. Egyedül tőled függ, Ember, hogyan látod magadat, környezetedet s a vele összefüggő jelenségeket? Tőled függ, milyen a kedved, a hangulatod, a lelki habi­tusod. Megvizsgáltad-e már magad: I. SZÁM

Next