Magyar Vadász, 1964 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1964-12-10 / 12. szám

PITVAROSI­­ JELENTÉS­­ A pitvarosi „Petőfi” va­dásztársaság vezetőség-vá­lasztó közgyűlést tartott. A vt. elnöke ugyanis Dunán­túlra költözött, vadászmes­terük pedig meghalt. Az új vadászmester — Zsoldi György — javasla­tot tett egy házirend ki­dolgozására, mely szerint, aki a kötelező közös va­dászatról igazolatlanul el­marad 50 Ft, aki akarva vagy véletlenül fácánttyú­­kot lő 22 Ft bírságot fizet A tagság elfogadta Zsoldi György javaslatát Talán jó volna más tár­saságoknál is bevezetni egy ilyen házirendet, mert így még jobban vigyázná­nak a vadászok, nehogy fá­cántyúkot lőjjenek. A fá­­cántyúk amúgy is igen sok veszélynek van kitéve, hisz a Ragadozók könnyeb­ben zsákmányul ejtik, mint a kakast, ezenkívül költési időben — kaszálás­kor, aratáskor — is sóik pusztul el közülük. Ha még a vadászok sem kí­mélik őket, oda jutunk, hogy igen értékes apróva­­dunk törzsállományát erő­sen megritkítjuk, s ezzel magunknak és népgazda­ságunknak jelentős kárt okozunk. Még a rossz idő beállta előtt hozzáláttak a téli ete­tők felépítéséhez és a ta­karmány beszerzéséhez. A tagság felajánlotta, hogy mindenki lehetőségeihez képest, saját készletéből is eteti a vadakat, hogy az állomány a téli zord idők­ben se szenvedjen hiányt. Végül egy kérés a fel­sőbb szervekhez: tegyék fel a kapcsolatot a Vadásztölténygyárral, hogy selejtmentes tölténye­ket hozzanak forgalomba, mert — annak ellenére, hogy nagyon drága a töl­tény — gyakori eset, hogy a puska elsütése után a sö­rét a földre, vagy felfelé lövés esetén a vadász ar­cába hull. Ilyen lőszerrel nem lehet eredményes munkát végezni. A másik baj, hogy a leg­nagyobb szezonban gyak­ran nem lehet lőszert kap­ni, mely végül is azt ered­ményezi, hogy a társaság nem tudja tervét időben teljesíteni. Kovács János pol. felelős a Uit vártam, hogy el­­kezdődjék az idei vadászévad első fá­cános napja. Igazán nem volt szándékomban ezt a kedves vad­ásznapot m­á­s vadásztársaságnál tölteni, de Kálinger Józsi bácsitól, a Lenti Vörös Csillag Rt. „újdonsült" elnökétől olyan kedves invitálást kaptam, hogy nem volt erőm „csa­ládomnál", a Nagykanizsai Olajipari Dolgozók Vadász­társaságánál maradni. Ok­tóber 11-én sok kedves va­dászismerősöm és eddig még ismeretlen vadász­cimbora adott egymásnak találkozót a társaság zala­­­szombatfai,­­ jó fácános területén. Majdnem negy­venen gyűltünk ösze a községi kultúrház udvarán. A még jobb szomszédi vi­szony megteremtése érde­kében eljöttek a határos vadásztársaságok elnökei: Czigány János és Horváth István, a Lenti Járási Ta­­nács teljes vadászkollektí­vája Bogár Lajos elnök­kel az élen. Ott volt az Északzalai Erdőgazdaság főmérnöke Janzsó Gábor, és vadászati felügyelője Péczeli Dezső, valamint a megyei pártbizottság egyet­len vadásztagja, Csokona Sándor, a zalalövői Tanács Dolgozók Vt tagja is. A vadászok kíváncsi érdeklő­déssel vették körül a két pesti vendéget: Baán Re­zső bácsit, az ismert ko­ronglövő bajnokot és a rá­dió olasz nyelvű osztályá­nak műsorszerkesztőjét, riporterét Ignác Salemit, aki néhány riport felvétele céljából érkezett a társa­sághoz. Sajnos, a ködös, erősen előrehajló idő egy kicsit letompította a jó hangula­tot. De Szúnyogh Ferenc vadászmester eligazítása után, két csoportra osztva, az idő meg­javulásában re­ménykedve, mégis elindult a népes társaság. Hamaro­san mindkét irányból dör­­renni kezdtek a fegyverek és potyogni a fácánok. Né­hány „toronykakas lövést" is láthattunk. Baán Rezső nyitotta meg a sort, de egy-egy helyi vadász is re­mekelt lövésével. Hamaro­san meglett az ebédre való teríték. De végleg elrom­lott az idő is, nemcsak a­ vadászok, de a fácánok sem m­aradtak szárazon. Délután még csak két órára járt az idő, amikor végleg be kellett fejezni a vadá­szatot. A­ teríték 37 fácán­kakas és egy őzgida volt. Lényegesen többre számí­tottak a vendéglátók. De hát ők sem tehettek arról, hogy az időjárás ennyire elrontotta az egyébként ki­fogástalanul megszervezett vadászatot. Ami azonban a vadászat után történt, az mindent kárpótolt. A vadászfelesé­gek, Kálingerné, Csokoná­­né és Virág tanítóné olyan fácángulyással és tüzes őz­pörkölttel melegítették fel a bőrig ázott vadászokat, hogy hamarosan jó kedve lett mindenkinek. Csak Sa­lerni barátunknak komoro­­dott el a képe, mert sehogy sem tudott megbarátkozni a „tüzes cseresznyepapriká­val". Mint ahogyan ilyen­kor már lenni szokott, a baráti eszmecsere mellett igen jó hangulat kereke­dett. Baán Rezső virtuóz ujjai nyomán olyan han­gok csendültek ki a 200 esztendős öreg „szárazfá­­ból", amilyent még nem hallottak azon a vidéken.­­Majd a tanító folytatta. Szólt a­ nóta, örült, sírt a hegedű hangja. Az olasz műsorszerkesz­tő is megtalálta amit kere­sett, mert Virág tanító el­mesélte a község, a „he­­tési" vidék történetét, szo­morú múltját és viruló je­lenét. De ízelítőt kapott olasz hallgatói számára a zalai vadgazdálkodásról és egy példásan működő vxa­­dásztársaság életéről is. a lenti­i vadásztársak sokat fáradoztak az első fácános nap, az első vadászbarátkozás si­kere érdekében, és ha az idő meg is tépázta a teríté­ket, de az igazi cél, amiért ezt a felejthetetlen találko­zót megrendezték, kiválóan sikerült: a szórakozás mel­lett egy kicsit tanultunk, kicseréltük tapasztalatain­kat, megvitattuk vadgaz­dálkodási problémáinkat és mint­ emberek­ is közelebb kerültünk egymáshoz. K L. GEORG QUEDENS (NSZK) felvon.le

Next