Magyar Vadász, 1964 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1964-12-10 / 12. szám
PITVAROSI JELENTÉS A pitvarosi „Petőfi” vadásztársaság vezetőség-választó közgyűlést tartott. A vt. elnöke ugyanis Dunántúlra költözött, vadászmesterük pedig meghalt. Az új vadászmester — Zsoldi György — javaslatot tett egy házirend kidolgozására, mely szerint, aki a kötelező közös vadászatról igazolatlanul elmarad 50 Ft, aki akarva vagy véletlenül fácánttyúkot lő 22 Ft bírságot fizet A tagság elfogadta Zsoldi György javaslatát Talán jó volna más társaságoknál is bevezetni egy ilyen házirendet, mert így még jobban vigyáznának a vadászok, nehogy fácántyúkot lőjjenek. A fácántyúk amúgy is igen sok veszélynek van kitéve, hisz a Ragadozók könnyebben zsákmányul ejtik, mint a kakast, ezenkívül költési időben — kaszáláskor, aratáskor — is sóik pusztul el közülük. Ha még a vadászok sem kímélik őket, oda jutunk, hogy igen értékes apróvadunk törzsállományát erősen megritkítjuk, s ezzel magunknak és népgazdaságunknak jelentős kárt okozunk. Még a rossz idő beállta előtt hozzáláttak a téli etetők felépítéséhez és a takarmány beszerzéséhez. A tagság felajánlotta, hogy mindenki lehetőségeihez képest, saját készletéből is eteti a vadakat, hogy az állomány a téli zord időkben se szenvedjen hiányt. Végül egy kérés a felsőbb szervekhez: tegyék fel a kapcsolatot a Vadásztölténygyárral, hogy selejtmentes töltényeket hozzanak forgalomba, mert — annak ellenére, hogy nagyon drága a töltény — gyakori eset, hogy a puska elsütése után a sörét a földre, vagy felfelé lövés esetén a vadász arcába hull. Ilyen lőszerrel nem lehet eredményes munkát végezni. A másik baj, hogy a legnagyobb szezonban gyakran nem lehet lőszert kapni, mely végül is azt eredményezi, hogy a társaság nem tudja tervét időben teljesíteni. Kovács János pol. felelős a Uit vártam, hogy elkezdődjék az idei vadászévad első fácános napja. Igazán nem volt szándékomban ezt a kedves vadásznapot más vadásztársaságnál tölteni, de Kálinger Józsi bácsitól, a Lenti Vörös Csillag Rt. „újdonsült" elnökétől olyan kedves invitálást kaptam, hogy nem volt erőm „családomnál", a Nagykanizsai Olajipari Dolgozók Vadásztársaságánál maradni. Október 11-én sok kedves vadászismerősöm és eddig még ismeretlen vadászcimbora adott egymásnak találkozót a társaság zalaszombatfai, jó fácános területén. Majdnem negyvenen gyűltünk ösze a községi kultúrház udvarán. A még jobb szomszédi viszony megteremtése érdekében eljöttek a határos vadásztársaságok elnökei: Czigány János és Horváth István, a Lenti Járási Tanács teljes vadászkollektívája Bogár Lajos elnökkel az élen. Ott volt az Északzalai Erdőgazdaság főmérnöke Janzsó Gábor, és vadászati felügyelője Péczeli Dezső, valamint a megyei pártbizottság egyetlen vadásztagja, Csokona Sándor, a zalalövői Tanács Dolgozók Vt tagja is. A vadászok kíváncsi érdeklődéssel vették körül a két pesti vendéget: Baán Rezső bácsit, az ismert koronglövő bajnokot és a rádió olasz nyelvű osztályának műsorszerkesztőjét, riporterét Ignác Salemit, aki néhány riport felvétele céljából érkezett a társasághoz. Sajnos, a ködös, erősen előrehajló idő egy kicsit letompította a jó hangulatot. De Szúnyogh Ferenc vadászmester eligazítása után, két csoportra osztva, az idő megjavulásában reménykedve, mégis elindult a népes társaság. Hamarosan mindkét irányból dörrenni kezdtek a fegyverek és potyogni a fácánok. Néhány „toronykakas lövést" is láthattunk. Baán Rezső nyitotta meg a sort, de egy-egy helyi vadász is remekelt lövésével. Hamarosan meglett az ebédre való teríték. De végleg elromlott az idő is, nemcsak a vadászok, de a fácánok sem maradtak szárazon. Délután még csak két órára járt az idő, amikor végleg be kellett fejezni a vadászatot. A teríték 37 fácánkakas és egy őzgida volt. Lényegesen többre számítottak a vendéglátók. De hát ők sem tehettek arról, hogy az időjárás ennyire elrontotta az egyébként kifogástalanul megszervezett vadászatot. Ami azonban a vadászat után történt, az mindent kárpótolt. A vadászfeleségek, Kálingerné, Csokonáné és Virág tanítóné olyan fácángulyással és tüzes őzpörkölttel melegítették fel a bőrig ázott vadászokat, hogy hamarosan jó kedve lett mindenkinek. Csak Salerni barátunknak komorodott el a képe, mert sehogy sem tudott megbarátkozni a „tüzes cseresznyepaprikával". Mint ahogyan ilyenkor már lenni szokott, a baráti eszmecsere mellett igen jó hangulat kerekedett. Baán Rezső virtuóz ujjai nyomán olyan hangok csendültek ki a 200 esztendős öreg „szárazfából", amilyent még nem hallottak azon a vidéken.Majd a tanító folytatta. Szólt a nóta, örült, sírt a hegedű hangja. Az olasz műsorszerkesztő is megtalálta amit keresett, mert Virág tanító elmesélte a község, a „hetési" vidék történetét, szomorú múltját és viruló jelenét. De ízelítőt kapott olasz hallgatói számára a zalai vadgazdálkodásról és egy példásan működő vxadásztársaság életéről is. a lentii vadásztársak sokat fáradoztak az első fácános nap, az első vadászbarátkozás sikere érdekében, és ha az idő meg is tépázta a terítéket, de az igazi cél, amiért ezt a felejthetetlen találkozót megrendezték, kiválóan sikerült: a szórakozás mellett egy kicsit tanultunk, kicseréltük tapasztalatainkat, megvitattuk vadgazdálkodási problémáinkat és mint emberek is közelebb kerültünk egymáshoz. K L. GEORG QUEDENS (NSZK) felvon.le