Magyar Vasutas, 1976 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1976-07-17 / 14. szám
st Lövészek vetélkedője A vasutas lövészklubok országos versenyét szeptemberben rendezik meg. Erre készülődve, július 3-án a miskolci járműjavítóban tíz csapat részvételével „házi versenyt” rendeztek a dolgozók. Harmincan már a reggeli órákban megkezdték a lövészetet, majd gránátdobás és távolugrás következett. Ezekben az ügyességi számokban a gépi megmunkáló osztály fiataljai érték el a legjobb eredményt. Az üzem éttermében először honvédelmi ismeretekből vizsgáztak a szellemi vetélkedő résztvevői, utána pedig a járműjavító és Miskolc város történetének ismeretét bizonyították. Az összetett versenyt végül is a III/1-es KISZ- alapszervezet csapata nyerte, de kitűnően szerepeltek mindvégig a I/1., a II/2., a II/3. és a III/2. alapszervezet csapatai is. Az első helyezettek egyhetes balatoni, illetve egyhetes sóstói üdülésben részesültek, mások tárgyjutalmakat és könyveket nyertek. Ezenkívül minden résztvevő számára sokat ért, hogy hasznosan, eredményesen és szórakozva töltötték el a szabad szombat délelőttjét. ★ A miskolci Csokonai úti lőtéren öt napon át ropogtak a fegyverek. Itt rendezték meg ugyanis a miskolci vasútigazgatóság területén dolgozó szocialista brigádok lövészversenyét. A mintegy száz brigád csaknem ezer tagja között magas színvonalú verseny alakult ki. Az első három helyezést a biztosítóberendezésfenntartási főnökség Pavlik János, Tóth Zoltán és Záborszki Zoltán vezette brigádjai szerezték meg. Egyénileg Vargás László (BFF), Pavlik János, Bakos László (vontatás) és Szabó Gusztáv (vontatás) került az élre, így a vasutasmnap tiszteletére rendezett lövészversenyen ők lettek a brigádok válogatott csapatának tagjai. Nyílt túrák A Testvériség SE természetjáró szakosztálya nyílt túrát szervez, július 2€-án a csévharaszti erdőbe. Találkozás: reggel 7 óra 20 perckor a Nyugati pályaudvarral szemben levő sportbolt előtt. Augusztus 1-én: Horpács—Borosberénybe. Találkozás: reggel 6 óra 30 perckor Rákospalota—Újpest vasútállomás bejáratánál. Augusztus 29-én: a szepezdi hegyvidékre. Találkozás: reggel 6 óra 30 perckor a 84-es autóbusz Moszkva téri végállomásánál. Szeptember 12-én: Rákóczi emléktúra Szécsénybe. Találkozás: reggel 6 órakor a Keleti pályaudvar főhomlokzata előtt. A túrákon minden természetkedvelő vasutas és családtagja részt vehet. A találkozók helyén zöld-fehér kanszalagos vezető várja a résztvevőket. MAGYAR VASUTAS Vasutas bajnokságok „futószalagon" Az elmúlt hetekben két sportágban rendeztek vasutas bajnokságot, egyben pedig országos üzemi bajnokságot. ÖKÖLVÍVÁS A Nagykanizsai MÁV TE június 18 és 20 között rendezne meg serdülő, ifjúsági és felnőtt korcsoportban az országos vasutas ökölvívó bajnokságot. A versenyre a Hevesi Sándor Művelődési Központ nagytermében került sor. A bajnokságot nyolc egyesület 105 versenyzője vett részt. A felnőtt korcsoport bajnokai: 48 kg: Pirbus László PVSK; 51 kg: Makkai László Hatvan; 54 kg: Lenti Zoltán Bp. Törekvés: 57 kg: Pálfalvi Péter Bp. Törekvés; 60 kg: Seregély Sándor Bp. Törekvés; 53,5 kg: Sándi Károly PVSK; 57 kg: Kertész Jenő Sopron; 71 kg: Lévai István PVSK; 75 kg: Szakáll István MÁV NTE; 31 kg: Salga József Sopron; 481 kg: Czifra Bálint MÁV NTE. Az egyes korcsoportok öszszesített pontversenyének eredménye: Serdülők: 1. PVSK 40 p„ 2. NYVSC 32 p., 3. Soproni KSK 22 p. Ifjúsági ak: 1. PVSK 20 p., 2. Sz. Haladás 18 p, 3. Hatvani VSE 15 p. Felnőttek: 1. MÁV NTE 25 p. 2. Bp. Törekvés 15 p., 3. PVSK 15 p. A három korcsoport összetett pontversenyében 1. PVSK 75, 2. Hatvan 39, 3. Sz. Haladás 37, 4. Nyíregyházi VSC 36, 5. Soproni KSK 34, 6. MÁV NTE 28, 7. Miskolci VSC 27, 8. Bp. Törekvés 16 ponttal. A verseny győztesei érem- és tiszteletdíjazásban részesültek. A legeredményesebb edzői tiszteletdíjat a serdülő és ifjúsági korcsoportban Horváth Géza edző PVSK, a felnőtt korcsoportban pedig Tóth István edző (MÁV NTE) kapta. A legtechnikásabb versenyzői díjat a serdülő korcsoportban Budai László (Sopron), az ifjúságiaknál Torma Attila (PVSK), a felnőtteknél Pálfalvi Péter (Bp. Törekvés) kapta. TEKE Június 26-án és 27-én a Kecskeméti MÁV versenytekepályán rendezték meg a vasutas üzemi csapat- és egyéni tekebajnokságot. Az első helyezésért öt csapat versenyzett. 1. Budapest 2266, 2. Szeged 2229, 3. Szombathely 2224, 4. Debrecen 2216, 5. Pécs 21S2 fával. Egyéniben első Berta József (Budapest) 817, második Kollár Mihály (Pécs) 804, harmadik Schminden György (Pécs) 801 fával. TENISZ Az 1976. évi Vasutas kupa országos teniszbajnokságot a BVSC tenisz-szakosztálya rendezte az egyesület Tatai úti tenisztelepén. A bajnokságon a Szombathelyi Haladás, a Ferencvárosi VSK, a MÁV Tervező Intézet SK, a Testvériség és a Budapesti Vasutas Sport Club teniszezői vettek részt. Eredmények: 1. BVSC 78,2. Szombathelyi Haladás 38, 3. Ferencvárosi VSK 9, 4. MÁV Tervező Intézet SK 6, 5. Testvériség 5 ponttal. Az 1976. évi Vasutas kupát a BVSC tenisz szakosztálya nyerte. Egyéniben a nőknél Schuth Zsuzsa BVSC, a férfiaknál Koller Jenő BVSC végzett az első helyen. Az ifjúsági versenyben a fiúknál Koltay Árpád Sz. Haladás, a leányoknál Szabó Éva Sz. Haladás szerezte meg a bajnoki címet. A vasutasnap alkalmából Öregfiúk teniszversenye a Tatai úton A Budapesti Vasutas Sport Club évről évre megrendezi az öregfiúk országos páros teniszversenyét. A rendezvényre ezúttal is a vasutasnapon, a Tatai úti tenisztelepen került sor. Molnár György, a BVSC elnöke a megnyitó ünnepségen elmondta: azért rendezik ezt a versenyt, hogy a tenisz szerelmesei találkozzanak. A verseny rangját jelzi, hogy a Tenisz Szövetség versenybíróságának elnöke — dr. Szűts László — vállalta a versenybíróság elnöki tisztét. A mezőny rangidős versenyzője a 70 esztendős Pintér Oszkár volt. Társadalmi életünk neves személyiségei is rendszeres résztvevői a versenynek. Így Úszta Gyula nyugalmazott altábornagy, aki most 63 esztendős. „Mozgás nélkül az életet el sem tudom képzelni” — mondja. Ha társadalmi munkája külföldre szólítja, ha teheti, még ott is sportol, 1954 óta teniszezik rendszeresen és 4 gyermekével is megszerettette ezt a sportágat. A Honvéd versenyzője — Borbás Máté nyugalmazott vezérőrnagy — is ott volt az indulók között. Megnézte a verseny díjait, majd izgalommal futott a vörös salakra: — „Haza kell vinnem egyet, mert még nem hiszik el, hogy itt voltam” — mondja nevetve. Jó kezdeményezés ez a teniszverseny! Nem csupán azért, mert játszani lehet, hanem azért is, mert találkoznak itt a régi harcostársak, és ahogy Úszta Gyula mondta: „Jót lehet a szünetekben politizálni!” A július 10—12. között lebonyolított verseny ünnepélyes díjkiosztására a verseny befejezését követő napon, kedden este került sor a vasutas szakszervezet Benczúr utcai székházában. A szakszervezet és a BVSC nevében Koszorús Ferenc főtitkár köszöntötte az „öregfiúkat”, majd értékes tiszteletdíjakat adott át a három korcsoport győztesének és helyezettjeinek. Az ünnepélyes díjkiosztást kötetlen, baráti beszélgetés követte a fehér asztal mellett. Molnár György a BVSC elnöke megnyitja az öregfiúk teniszversenyét (Tenta György felv.) KERESZTREJTVÉNY Vízszintes: 1. A vasutasnapot megelőző esemény volt. 13. Ütőkártya. 14. Nemzetközileg elfogadott egyszerűsített időszámítás. 15. Egy, németül. 16. Bámészkodó. 18. Kínai tartomány, 16. Pest megyei község. 20. Egyenlő kockázattal (olasz). 22. Skandináv légitársaság betűjele. 23. Az Isteni színjáték írója. 24. Például levelet keltető. 26. Kis ellentéte. 27. ...union, szakszervezet. 28. Egy európai nyelvcsalád. 31. S. R. A. 32. Vízben élő prémes állat 33. A dunántúli gorzium jelzője. 34. Gyakori családnév. 36. Ételt készít. 38. Agál, visszahat. 39. Helyeslés. 41. Méhlakás. 42. Nógrád megyei község. 44. Juttat. 45. Tengődik. 47. Zsalugáter. 49. Női név. 51. Betakarítás. 53. Nézze, figyelte. 55. Torbágy Ikerközsége. 57. Pápai korona. 58., Filmmárka (fon.). 59. Tokió belvárosa. 61. R. S. U. 62. Kimondott betűk. 63. Be nem hajtható követelés (latin) 66. Gyorsan múlik. Függőleges: 1. Grúz szertartásmester. 2. Vizenyő. 3. Szerencsejáték. 4. Kettős betű. 5. Kihalt germán törzs. 6. Fűszernövény, kicsit rövidebben. 7. Marokkó fővárosa. 8. Ez, németül. 9. Maradt, a végén. 10. Jön. 11. Komárom megyei község. 12. Nem ment üres kézzel. 17. Az üzletből egyenlően részesülő. 19. A legkisebb idóerejű kártya a tarokkban. 21. Maszk. 23. Nóta. 25. Lírai költemény. 26. Hangtalanul nézd. 28. Ételt ízesít. 29. ... analógia, tengertan. 30. Népi játék egyes vidékeken. 32. Bátor, vitéz. 34. Ezeket a kitüntetéseket is a vasutasnap előtt adták át. 35. Itt esett el Petőfi. 36. A szobát, határolja. 37. Művészeti Irányzat. 40. Tiszta súly. 41. Község Heves megyében. 42. Hasad a közepén. 43. ...Ignác (1792—1866), a torna meghonosítója hazánkban. 46. Német tea. 48. Parancsot ad. 50. Végküzdelem a sportban. 52. Bolt, üzlet. 54. Végtelen erkély. 55. A világ része. 56. Szovjet tartomány. 59. Nagyáruház Moszkvában. 60. Két nevelő. 63. Ellentétes kötőszó. 64. Az arzén vegyjele. 66. Előd. Beküldendő: vizszintes 1. és függőleges 34. Beküldési határidő: 1976. augusztus 10. Az előző keresztrejtvény helves megfejtése. A vasúti pályák korszerűsítése. Az elegyáramlás meggyorsítása. Egy-egy könyvet nyertek lapunk 12. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfedéséért: Kiss Istvánná SSOO Ózd, Rákóczi u. 24. Liptay János 9700 Szombathely, Károly A. u. 7/B. 1/4. Pintér Márta 1033 Budapest, Polgár u. 3. VI. 34. Simon Jánosné. 4542 Ferneháza, Újtelep 19. Hont Jenő 3508 Miskolc, Csaba vezér u. 34. fsz. 2. A Hivatalos Lapból A Hivatalos Lapból a szakszervezeti bizottságok és olvasóink figyelmébe ajánljuk a következőket: A 27. számból: 103140/1976. Egyen-, munka- és védőruhák fogyasztói (kiskereskedelmi) árának módosítása. A KPM Vasúti Főosztály, a MÁV Vezérigazgatóság és a Vasutasok Szakszervezetének állásfoglalása „A baleseti kártérítés engedélyezése méltányosságból” tárgyú 116025/1975. sz. utasításhoz. A 28. számból: 107528/1976. A Magyar Menetkedvezményi Egyességben részes közlekedési vállalatok tényleges dolgozóinak, igényjogosult családtagjainak, nyugdíjasok gyermekeinek arcképes igazolvány kicserélése. A MÁV nyugdíjasok, valamint a háztartási vezetők arcképes igazolványának érvényesítése 1977. évre. 107800/1976. Végrehajtási utasítás a MÁV Kollektív Szerződés 7. sz. mellékleteként közzétett, a dolgozók lakásépítésének támogatásáról szóló szabályzathoz. — Névadó. A szentesi építési főnökség szegedi gépállomásának pártszervezete és szakszervezeti bizottsága a közelmúltban névadóünnepséget rendezett. Ezúttal Geiger Erika, Maros Zoltán, Losonczi Zsolt és Sós László névadójára került sor. A gépállomás vezetője, Meskál György köszöntötte a szülőket, majd átadták az ajándékokat. — Újítás. A miskolci járműjavítóban ebben az évben öt hónap alatt 52 újítást nyújtottak be, amely 1798 óta megtakarítást eredményezett. — Nyugdíjas-találkozó. Jól sikerült nyugdíjas-találkozót rendeztek a közelmúltban Dombóvár állomáson, amelyen kétszáz nyugdíjas vett részt. A megjelenteket Máriás Ottó állomásfőnök köszöntötte, majd a helyi általános iskola úttörői ének- és táncműsorral szórakoztatták a nyugdíjasokat. — Új fénysorompók. A szegedi igazgatóság, az elmúlt hónapokban hat automata fénysorompót helyezett üzembe Kecskemét határában, a budapest—szegedi vasútvonal, valamint az E 5-ös út kereszteződésében. Az igazgatóság területén ezzel a fénysorompók száma meghaladta a százat. Ebben az évben még további harminc ilyen sorompó felszerelését tervezik. Kigyulladt a villany. Rönkön, a 108-as vasúti őrházban Tamási Imre családja sokáig nélkülözte a villanyfényt. A szombathelyi igazgatóság vontatási főnökségének Kossuth és Déri szocialista brigádja, az igazgatóság KISZ-szervezetének Leonov brigádjával közösen, társadalmi munkában bevezették a villanyt az őrházba. KISZ-klub épül. A dunakeszi járműjavító fiataljai társadalmi munkában vállalták, hogy ifjúsági és KISZ-klubot építenek. A munkát április közepén kezdték el. Az új épületet augusztus 19-re, az üzem fennállásának ötvenedik évfordulójára adják át. — Kiállítás. Az Alkotó ifjúság pályázat legértékesebb anyagából kiállítást rendeztek a szombathelyi igazgatóság kultúrtermében. A fiatalok szerszámok, gépek, berendezések makettjeit, valamint a vasutasmunka különböző szakterületeiről írt tanulmányokat, szakdolgozatokat mutattak be. — Munkaverseny. A zalaegerszegi vontatási főnökség motorszerelői a vasutasnap tiszteletére munkaversenyt hirdettek. A Kandó Kálmán szocialista brigád például ennek során az egyik 602-es motorkocsi M 3-as vizsgálatát, javítását a tervezett határidő előtt három nappal befejezte. — Aktivisták versenye. A szakszervezetek Csongrád megyei tanácsa Szegeden vetélkedőt rendezett a munkahelyek kulturális, agitációs- és propaganda felelősei részére. A versenyző tíz csapatnak a szakszervezetek feladatával és tevékenységével kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni. A színvonalas versenyen a MÁV hat tagú csapata a negyedik helyet szerezte meg. A nyertesek értékes jutalmat kaptak. — Szórakoztató műsor. Nagysikerű szórakoztató előadássorozatot tartott a miskolci vasutas fiatalok részére Győri Ernő színművész, a Vörösmarty Művelődési Ház megbízott igazgatója. Az építési főnökség, Miskolc-Tiszai pályaudvar, majd a vontatási főnökség fiataljainak nyújtott kellemes szórakozást a színművész „A dominóban nincsen gól” című előadása. — Szép az új ruha, csak miért nem kitüntetéssel adják? Gerse László rajza Lakáscsere “■ Elcserélném esztergomi hákomfortos, kertes MÁV-lakásomat egy Budapest vagy Pest környékire. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni lehet naponta 18—20 óra között a 889— 401 telefonon. . . Taksonyban az állomás épületében levő 3 szobás, félkomfortos lakásomat elcserélném Budapest környéki hasonló 2 szobásra. Érdeklődés levélben. Cím: Téglás László 2336 Taksony, MÁV-állomás. — Elcserélném a MÁV-igazgatóság épületében levő 43 négyzetméteres szoba-konyhás, fürdőfülkés bérlakásomat tanácsi lakásra vasutas dolgozóval. Levélcím: 1007 Bp. Kerepesi út 1. VI. ép. II. em. 27. Szabadosaié. — Egy szoba összkomfortos, n. emeleti, gázfűtéses lakásomat elcserélném belterületi hasonló, tanácsi lakásra MÁV-dolgozóval. Esetleg hármas csere is lehetéges. Érdeklődés levélben. Cím: Németh Róna, 1087 Bp., Kerepesi út 5. IV. ép. n. em. 48. — Belvárosi 3 és fél szoba, komfortos tanácsi lakásomat elcserélném egy 2 szobás és 1 egy szoba komfortos lakásra belterületen. Érdeklődni lehet: 118—424 telefonon az esti órákban. — Pusztaszabolcsi 2 szoba komfortos lakásomat — melyhez gazdasági udvar épülettel és konyhákért tartozik — elcserélném bármilyen pécsi lakásra. Érdeklődni lehet: Bányainé, Pusztaszabolcs, MÁV-lak. D. ép., illetve telefonon Pécs, 11 — 671, 18 óra után. — Elcserélném VH. kerületi tanácsi, magasföldszintes egy szoba, konyha. WC. éléskamrás lakásomat egy szoba konyhás, V., VI. , vagy VII. kerületi tanácsi lakásra. Érdeklődni lehet: 339—155 sz. telefonon 8—16 óra között. — Tatabánya-újvárosi 2 szoba összkomfortos I. emeleti tanácsi lakásomat elcserélném ráfizetéssel 2 vagy 3 szobás budapestire. Érdeklődni: 297— 785 telefonon lehet, 17—21 óra között. — Egy szoba komfortos, budai vasutasházban levő lakásomat elcserélném ugyanolyanra, vagy garzonra, csak vasutassal, lehetőleg Óbudaira. Érdeklődni: 358— 599 telefonon, szombat kivételével, 8—16 óra között lehet. 1976. JÚLIUS 17. Halálozás Hosszú szenvedés után, 77 éves korában elhunyt Gál Sándor, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa. A köztiszteletben álló nyugdíjas vasutas 1917-től vett részt a munkásmozgalomban, tevékeny szakszervezeti aktivista volt. A hamvait tartalmazó urnát a hozzátartozók, elvtársak és barátok végső búcsúja után július 8-án helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. A szerkesztőség üzeni Czeglédi Sándor, ifj. Kovács Béla, Nyíri Ferenc, Debrecen; Varga Gyula, Kotra Károly, Püspökladány; Csizmazia Béláné, Szombathely; Bognár Károly, Tapolca; Tóth Sándorné, Záhony; Sepsi Gyula, Pál István, Miskolc; Lévai Laura, Dombóvár; Gál Jenő, Kiskunfélegyháza; Boldizsár Gyula, Békéscsaba; Sziládi Sándor, Szeged; Jáhni János, Morella Pálné, Budapest; Bene Antal, Sopron; pákozdi István, Cegléd; Juhász Ferenc, Szolnok; Pacz József, Curtici; Szász József, Nyírábrány; leveleiket lapunk anyagához felhasználjuk. László Gyula, Győr levelét illetékes helyre továbbítottuk. MAGYAR VASUTAS a Vasutasok Szakszervezetének lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Gulyás János Felelős szerkesztő: Viss Ferenc Szerkesztőség: 1068 Bpest, VI., Benczúr utca 4. Telefon városi: 229—872, üzemi: 19—77. Kiadja és terjeszti: a Népszava Lapkiadó vállalat Telefon: 224—819. Felelős kiadó: Gábor Márton, a Népszava Lapkiadó Vállalat Igazgatója Csekkszámlaszámunk: MNB 115 - 0 859 76—2650 Szikra Lapnyomda Budapest Felelős vezető: Roder Imre Igazgató