Magyar Vasutas, 1982 (26. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-11 / 1. szám
1982. JANUÁR 11. Kell e pénz a művelődési bizottságok munkájához? A javaslattevőnek egy pillanatra a hangja is elakadt, ahogy rácsodálkozott beszélgetőpartnerére: hogyan valósítsa meg elképzeléseit a művelődési bizottság, ha nincs pénze? — kérdezte s már folytatta is, ha író-olvasó találkozót akar a munkahelyen szervezni, ahhoz pénz is kell. Igen, ahhoz pénz kell. Mint ahogy a közművelődési célok megvalósításához, általában mindig szükség van anyagiakra is. A kiadásokat azonban — hatás- és feladatköréből adódóan — nem a művelődési bizottságnak kell fedeznie. Reális javaslatokat A művelődési bizottság — üzemi, területi, központi szinten is — véleményező, javaslattevő, koordináló feladatokat ellátó társadalmi szerv. Megfigyel, vizsgál, észrevételez, beszámoltat — de nem intézkedik, összefogja a közművelődés területeit, és konkrét javaslatokkal irányt mutat a problémák megoldásához, a művelődési igények és lehetőségek továbbfejlesztéséhez. A javaslatok természetesen csak akkor érnek valamit, ha reálisak, s ha megvalósulnak. A realitást a bizottságoknak, a megvalósulást pedig az operatív szerveknek (gazdasági, szakszervezeti, intézményi vonalon) kell biztosítani. Azért döntésre jogosult vezetők a társelnökök, hogy munkaterületükön hajtassák végre a rájuk eső feladatokat. A baj persze nem ott kezdődik, ha a társelnököknek nincs döntési jogkörük, és netán hadakozniok kell a vezető szemléletével is. Ilyen helyzetben nehezebb az illetékesekkel végrehajtani a művelődési bizottság — mint testület — javaslatát. Mondjuk meg őszintén: sok helyen még az illetékesség sem tisztázott. Pedig az ma már alapvető követelmény, hogy pontosan ismerje mindenki a feladatát. A művelődési bizottság azt például, hogy az író-olvasó találkozót, a kiállítást, a vetélkedőket, tanuláshoz a hallgatókat, különböző összejövetelekhez a résztvevőket — nem neki kell szervezni. Az ilyen irányú kezdeményezésük, javaslatuk sorsát viszont figyelemmel kell kísérniök. Ha operatív munkát végeznek, ez idejük és energiájuk nagy részét leköti és elvonja a figyelmet a koordinálástól. A közművelődés javítására tett intézkedésekért — a társadalmi szervekkel együttműködve — elsősorban a gazdasági vezetők a felelősek. Következésképpen nekik kell nagyobb mértékben tervezniük az oktatásra, a szakoktatásra, s a közművelődésre fordítható összegeket. A VI. ötéves tervidőszakban — a Munkaügyi Minisztérium és a SZOT elnöksége, illetve a Művelődési Minisztérium, a SZOT és az Országos Közművelődési Tanács együttes irányelve alapján — a vállalatok, intézmények művelődési tevékenységét, a szociális terv keretében, annak önálló fejezeteként kellett tervezni. A közös megállapodás kimondja: „A tervfejezetet a munkahelyi gazdasági és szakszervezeti vezetők irányításával, az érintett egységek közreműködésével, a művelődési bizottság dolgozza ki.” Mód van tehát arra, hogy a bizottság jó ötletei, elképzelései megvalósításához az anyagi feltételeket is megtervezze. Csak élnikell a lehetőséggel. A közös megállapodás értelmében, a szociális terv önálló fejezetében, kiemelten kell meghatározni az általános iskolai képzéssel, a szocialista brigádok, munkásszálláson lakók, bejárók művelődési helyzetének javításával összefüggő feladatokat. Felmerül a kérdés: vajon hány művelődési bizottság vett, illetve vesz részt a szociális tervfejezet készítésében? Az anyagi alap rendelkezésre áll A vasutas központi művelődési bizottság legutóbbi ülésén dr. Keresztessy László, a MÁV Vezérigazgatóság pénzügyi szakosztályának képviselője adott tájékoztatást, a VI. ötéves terv közművelődési feladatainak pénzügyi forrásairól. Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy az elkövetkezendő időszakban, a források nem növekednek, a jóléti, kulturális, részesedési és ifjúsági alap terhére — a művelődési igények fejlesztésével egyidőben, biztosítani kell azok reális kielégítését is. Az általános és szakmai oktatás, továbbképzés, közművelődés céljaira, a MÁV VI. ötéves költségvetésében egyébként közel egy milliárd forint szerepel. Ennek igazgatósági, munkahelyi lebontásában, ésszerű felhasználásában, a művelődési bizottságok észrevételeinek, javaslatainak jelentős szerepe van. A közművelődés anyagi feltételeinek biztosításában — a vállalati, gazdasági tervezés mellett —, saját költségvetésben a szakszervezeti szervek, művelődési intézmények is meghatározzák a kulturális kiadásokat. Amikor tehát a munkahelyi közművelődés céljaira, a bizottságok kezdeményeznek egy-egy intézkedést, annak megvalósítása a gazdasági, mozgalmi, intézményi költségvetés terhére történik, így érthető az is, hogy a reális javaslatok végrehajtásáért már nem a művelődési bizottság, hanem az illetékes szerv, vagy szervek a felelősek. Két dolgot érdemes megjegyezni: ha a művelődési bizottságok részt vesznek a közművelődési célokat szolgáló költségvetések tervezésében, és folyamatos figyelemmel kísérik annak felhasználását, azt is meg tudják ítélni, hogy kezdeményezéseik végrehajtásához hol, milyen anyagi lehetőségek vannak? S ha az illetékes szervek a javaslatokat, intézkedéseiknél nem tudják, vagy nem akarják figyelembe venni, döntésüket minden esetben, elfogadhatóan meg kell indokolni. Mire van szükség ? A véleményező, javaslattevő, koordináló munkához tehát, a bizottságoknak nincs önálló pénzkeretre szükségük. Rendelkezniük kell viszont széles látókörű, egészséges szemlélettel, és a feladatmeghatározáshoz szükséges helyzetismerettel, tájékozottsággal. Még néhány hét és elkészülnek az 1981. évi terv végrehajtásának értékelő jelentései. A számok tükrében hamarosan meg lehet győződni arról: hol voltak megalapozottak, vagy irreálisak az elmúlt év közművelődési tervei? S a gazdasági, szakszervezeti és intézményi szervek, hol, milyen mértékben biztosították, illetve használták fel a pénzeszközöket, a munkahelyi művelődés javítására, a művelődési bizottságok jó kezdeményezéseinek megvalósítására. Pálinkás Katalin Mesterek és tanítványok A vasutas-szakszervezet központi képzőművészeti körében a téli hónapokban mindig népesek az esti foglalkozások. Kirchmayer Károly szobrász és Benedek György Munkácsy-díjas festőtanár irányításával kiemelkedő alkotó munka műhelyévé vált a kör Népszínház utcai helyisége. A képzőművészeti kör tagjai legutóbb Budapesten, a Szakszervezetek Fehérvári úti Művelődési Házában rendezett kiállításon értek el szép sikereket. Képriportunk az alkotóműhelyben készült. MAGYAR VASUTAS 3 TOVÁBBJUTNI Reményektől és kételyektől kuszált érzelmekkel búcsúztattuk az ó-esztendőt és léptük át az új év küszöbét. A környező világ — a politika és a gazdaság, e két, egymástól elválaszthatatlan, cselekvést és hangulatot meghatározó tényező — nemigen igazodik a mi törekvéseinkhez. S miközben tudjuk, hogy sokan — és okkal — már-már irigyelnek bennünket (irigylik, hogy Magyarország megannyi buktató ellenére is, a lehetőségekhez képest következetesen halad a csaknem másfél évtizede kijelölt, ám annál is korábban, éppen negyed százada körvonalazott úton), mi azért — ugyancsak okkal — nem irigyelhetjük kényszerpályáktól behatárolt helyzetünket. A „világ kihívása” a „recesszió az ilyen meg amolyan begyűrűzések” immár túlléptek a zsurnalisztika hasábjain — ha nem olvassuk és halljuk is, ha nem magyarázzák is mindezek értelmét-lényegét, a tények érzékeltetik, hogy ma már nem gondolkodhatunk és nem élhetünk úgy, mint tegnapelőtt. Mit mond Magyarország mindennapjaiba betekintve a külső szemlélő? Azt, hogy ebben a piciny, közép-keleteurópai országban 1981-ben sem romlott az emberek életszínvonala (nem az egyes embereké, hisz sokak számára nehezedtek a körülmények, de legalább annyian képesek voltak valamelyest gyarapítani is a meglévőt), a fejlődés mérséklődött csupán, de nem állt meg, s a boltok kínálata, úgy tűnik, bőségesebb, mint néhány évvel ezelőtt. De mi, e hon polgárai, érezzük: a szintentartás bármennyire tisztes cél is, mégsem ad okot a meg■ nyugvásra. Részint mert hosszú ideig megszoktuk, hogy az életszínvonal emelkedik, s holnap jobban élünk, mint tegnap, részint pedig, mert még nem értük el azt a szintet, amikor mindenki igényeinek megfelelő körülmények közepette élhet. S végül is balga ember az, aki ne szeretne jobban, kevesebb gondtól terhelten élni. Hadd mellőzze eme év eleji eszmefuttatás a háttér közgazdasági rajzolatát. A népgazdaság idei tervének legfontosabb előirányzatai is a már említett szinttartást példázzák, hiszen — s a számokból ennyi, úgy vélem, elég is lesz — az egy lakosra jutó reáljövedelem 0—0,5 százalékkal, a lakosság fogyasztása pedig 0,5—1 százalékkal (vagyis alig érzékelhető mértékben) növekszik. Az országgyűlés december végi ülésszakán, amikor az idei költségvetést elfogadták, a szokottnál is több képviselő tartotta fontosnak, hogy megerősítse: igenis javunkra szól, hogy képesek vagyunk megvédeni nehezen elért vívmányainkat, s mind kevésbé tűnik céltalan panasznak, ha a haladást gátló buktatókat feltárjuk. Elhangzott: „Az írásos dokumentumokból az is kitűnik, hogy államunk az elkövetkező évben is gondoskodik polgárairól. Nagy és növekvő összegeket fordít egészségügyi, szociális és kulturális ellátásra, a fogyasztói árak védelmére. Fenntartja a jog- és rendbiztonságot, az ország védelmi erejét, emellett részt vállal a gazdaságfejlesztő munkából a beruházások egy részének finanszírozásával. Az állam e feladatokat akkor is vállalja, amikor a fejlődés külgazdasági feltételei romlanak, s számos belső ok miatt nem bővül megfelelően népgazdaságunk jövedelme.” De ha az állam „gondoskodik”, „vállalja” — vagyis tisztességgel teljesíti a néptől kapott feladatát, mit tegyen a nép, mi várható el az állam polgárától. Dolgozzon többet? Tévhit, hogy keveset dolgozunk. Ha vannak is, akik hellyel ,közzel lazsálnak — mert lazsálhatnak! —, a többség keményen és sokat dolgozik. Dolgozzunk jobban? Feltétlenül! De sokan a legjobb tudásuk szerint dolgoznak már ma is, nem volna méltányos rajtuk számonkérni a világszínvonalat. Tegyük hát a dolgunkat úgy, mint eddig, s az állam továbbra is „gondoskodik”, meg „vállalja”? Leegyszerűsítés, hiba volna ilyen végkövetkeztetésre jutni. Másként kell dolgoznunk, mint eddig — de a hogyanra a választ együttesen kell megtalálnunk. A gazdaságirányítás reformja 1968-ban kezdődött el. Mindaz, ami ma történik, az akkor meghatározott célok egyenes folytatása, de a tapasztalatok ráébresztettek arra is, hogy a szabályozórendszer ilyenolyan módosítása, a szervezeti változások végrehajtása önmagában kevés. A reform a korábbinál is több társadalmi töltetet kíván, hogy valóban értő-cselekvő részesei lehessünk mindannak, amelynek megvalósításán munkálkodunk. Ezért olyan fontos, hogy mindenütt jelen legyen a szocialista demokrácia, s egyetlen alkotó kezdeményezés se sikkadjon el egyesek nemtörődömsége miatt, vagy a bürokrácia még ma is meglévő útvesztőiben. Ez múlik azon is, mennyire következetesek és tevékenyek a társadalmi szervezetek választott képviselői — ám az sem hagyható figyelmen kívül, mennyire alkalmasak és a társadalompolitika szempontjából is naprakészek a munkahelyi vezetők. A már idézett parlamenti tanácskozáson Marjai József, a kormány elnökhelyettese vélekedett ekként: „A vizsgálatok azt mutatják, hogy a minőségi hibák mintegy háromnegyed részben vezetési és irányítási gyengeségek következményei, és a vállalatoknál nem általában a munkamorál az, ami a minőségi követelmények érvényesítését akadályozza, hanem a vezetési kultúra hiánya. Vétek az országgal és a néppel szemben, ha nem élünk ennek a tartaléknak a gyors mozgósításával.. Minden ágazatban ... különleges jelentősége van annak, hogy a mai követelményeknek megfelelő emberek kerüljenek a termelőegységeket vezető pozíciókba. Példaképért nem kell a szomszédba menni. Számos vállalatunknak minden követelménynek megfelelő, kiváló, tiszteletet és megbecsülést érdemlő vezetője van. Csak sokkalsokkal több kellene belőlük.” Jó ideje hangoztatjuk — mert így igaz! —, hogy a mi társadalmunkban nincs „lent" és „fent”. Ez persze nem mond ellent annak, hogy aki az irányítási ranglétra magasabb fokán áll, az fentebbről látja a tennivalókat és lehetőségeket, következésképp meghatározó, mikor mit tesz. De mégis egy csupán a tízmillióból, s e nemzet tízmillió ember együttes akarásával léphet előbbre. Mert ha ma úgy fogalmazunk is, hogy tartani a szintet, a holnapi cél mégiscsak az: továbbjutni. Tovább, a nemzet fejlesztése, a munka társadalmának erősítése és a tízmilliomodnyi egyes ember boldogulása érdekében. Lehet ennél tisztább-nemesebb szándék? Aligha. Földes Tamás