Magyar Vasutas, 1985 (29. évfolyam, 1-24. szám)

1985-01-17 / 1. szám

2 Az SZVSZ Világszövetség című lapja legutóbb cikket közölt az elmúlt négy évtized nemzetközi szakszervezeti eseményeiről. A cikk hangsúlyozza, hogy a Szakszervezeti Világszövetség létrejötte óta — immár 39 esztendeje — mindig a világ dolgozóinak és szakszervezeteinek a béke és a társadalmi haladás ügye iránti elkötelezettségét testesítette meg. Mindent megtett a szakszervezeti egység erősítése és a nemzetközi szolidaritás fejlesztése érdekében, melyek a kitűzött célok elérésének legfőbb eszközei. Nem lehet szépíteni A fegyverkezési verseny következtében ma már az emberiség leteforog kockán, s a nukleáris háború lehetősége gyermekeink, sőt az egész civilizáló jövőjét fenyegeti. A „fejlődés válsága” kedvelt, szépítő kifejezés, amellyel a fejlődő országok kifosztását jelölik a transznacionális vállalatok és az imperialista, neokolonialista pénzügyi intézetek, azok helyi képviselői. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok kritikus ponthoz értek. Az „eladósodás válsága"’ ebben a helyzetben olyan hatással járhat, mint egy vízcsepp az éppen kicsordulni készülő pohárban. A fejlődő országok tőkéjének gyorsuló áramlása a transznacionális bankok páncélszekrényei felé azt eredményezi, hogy lassul a nemzetközi kereskedelem, és csökken a munkahelyek száma. Egy amerikai közgazdász, aki korábban a Világbank munkatársa volt, kimutatta, hogy ez a helyzet még az Egyesült Államoknak is „sokba kerül”. A Latin-Amerikába irányuló amerikai export két év alatt 42 százalékkal csökkent, és 400 ezer munkást bocsátottak el munkahelyükről az amerikai termékek keresletének visszaesése miatt. Az amerikai acél, gép- és közlekedési eszközök exportja, amelyek egy időben az Egyesült Államokból Latin-Amerikába áramló teljes exportnak a felét tették ki, még ennél is nagyobb csökkenést mutat. A latin-amerikai tapasztalat világosan mutatja, hogy a transznacionális társaságok és bankjaik által diktált gazdasági stratégia — a Pentagon ágyúnnaszádjainak támogatásával és a helyi oligarchia felhasználásával — nem eredményezhet rendszeres, kiegyensúlyozott gazdasági és társadalmi fejlődést. Pinochet diktátor, aki következetesen alkalmazta Chilében a „chicagói iskola” monetarista stratégiáját — hogy eleget tegyen a transznacionális társaságok követeléseinek —, a szakadék szélére vitte az országot. Napjainkban az egész chilei nép lázadozik ez ellen az öngyilkos gazdaságpolitika ellen. De a legbotrányosabb az, hogy a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és a Reagan-kormány Ugyanazt a katasztrofális politikát akarja rákényszeríteni a fejlődő országokra az újabb hitelek feltételeként. A tanzániai tervezési miniszter például a Nemzetközi Valutaalap „feltételeiről” így nyilatkozott: „Az újabb segélyek feltételeként gyakran azt követelik a fejlődő országoktól, hogy mondjanak le állami vállalataikról, és adják át azokat magántulajdonba. Azt is követelik, hogy it mondjanak le az árellenőrzésről, ne támogassák a mezőgazdaságot, az egészségügyi szolgáltatást és más ingyenes társadalmi szolgáltatásokat. Röviden: szüntessenek meg minden olyan vívmányt, amelyben a lakosság legszegényebb rétegei részesülnek. Az iparilag fejlett tőkés országokban folytatott gazdaság- és társadalompolitika szintén a bérek és az életszínvonal csökkentését tervezi, készen arra, hogy súlyosbítsa a munkanélküliséget, s egyidejűleg támadja a szakszervezeti jogokat. A hitel fejében...? A transznacionális társaságoknak és a bankoknak, valamint származási helyük kormányainak csak egyetlen célja van: a maximumot kifacsarni a dolgozókból a páncélszekrényeikbe folyó minél nagyobb profit érdekében. Ennek a politikának a megnyilvánulása a fejlődő országok vonatkozásában a neokolonialista kizsákmányolás növekedésében és az ország vagyonának kifosztásában nyilvánul meg. Harminchét hónappal ezelőtt a Szakszervezeti Világszövetség X. kongresszusa ezen a téren meghatározta a szakszervezetek harcának céljait és módját. Ezekkel az állásfoglalásokkal egyetértett a szakszervezeti szervezetek nagy része, függetlenül hovatartozásától. A különböző nemzetközi szakszervezeti központokhoz tartozó szakszervezetek hasonló követeléseket terjesztettek elő, és demokratikus fejlesztési stratégiát követelnek, hogy véget vessenek a transznacionális társaságok kizsákmányolásának. A határozat szellemében A szakszervezetek közötti jelenlegi tárgyalások középpontjában az „eladósodási válság” következtében a világgazdaságot nyomasztó súlyos veszélyek, valamint a transznacionális vállalatok és bankok által az iparilag fejlett tőkés- és fejlődő országok dolgozói ellen indított újabb támadások állnak. A „fejlődési válság” súlyosbodása, a milliós munkanélküliség, a kormányok elutasító magatartása, az agrárreformokkal és a mezőgazdaság modernizálásával, illetve a fejlődő országok iparosításával szemben a gazdasági erőforrások elherdálása, a fegyveres erők és más elnyomó intézmények által — ezek képezik azokat a legjelentősebb tényezőket, amelyek késleltetik a társadalmi fejlődést, és sürgetővé teszik a szakszervezetek és más demokratikus erők fellépését. Napjainkban ezek a problémák képezik a nemzetközi szolidaritás és általános egységakciók súlypontját. A veszély elhárítása érdekében erősíteni kell a szolidaritást a fejlődő országok, az iparilag fejlett országok és a szocialista országok dolgozói és népei között. Az ilyen egységakciók megindításához szükséges „alap” szakadatlanul erősödik: a szocialista országok szakszervezetei teljes egészében támogatják a fejlődő és az iparilag fejlett tőkés országok dolgozói által folytatott harcot, amelyet népgazdaságuk harmonikus fejlődésének előmozdításáért, valamint a nemzeti monopóliumok és transznacionális társaságok kizsákmányolásának megszüntetéséért folytatnak. Baranyai Zoltán A világ válságait nem az ipari fejlődés okozza A vizsgáló főkalauz — Átlagon felüli aktivitással dolgozik — jellemzi Fodor Sándor munkálkodását Vincze Károly, a miskolci körzeti üzemfőnökség szb-titkára. — Bőven van megbízatása: szakszervezeti bizalmi, tagja a területi bizottságnak, s a Vasutasok Szakszervezete központi vezetőségének is. Azon csodálkozom, hogyan bír mindezeknek eleget tenni. — Magam is — buggyan ki a szó a vizsgáló főkalauzból —, hiszen ezek mellett még tagja vagyok a hejőbábai közös tanácsnak, az ottani ÁFÉSZ vezetőségének is. Ez a párbeszéd ködös, nyálkás nap reggelén hangzik el. Fodor Sándor ekkor érkezett meg, közel 15 órás, nehéz délutáni, illetve éjszakai szolgálat van mögötte. Az 52 év körüli vasutas mégis olyan frissnek látszik, mintha otthonából jönne. A dicséretes tettek hajtóerőit, forrásait keresve pörgetjük végig életútját. — A legrosszabb, legnehezebb időben. 1956. november 1-én jöttem a vasúthoz. Előtte esztergályos voltam a DIGÉP- ben. Vonzott a mozgás, az utazás. A pályamódosításban része van annak is, hogy itt, a Tiszai pályaudvaron dolgozik a feleségem. Rögtön utazó, vonatfékező lettem. Akkor még áldatlan állapotok voltak: 26-28 órás szolgálat, fagyoskodás a fékbódéban. Többször megbántam, hogy otthagytam érte az esztergagépet, de ahogy kipihentem imagam, megszűnt a mérgemp. Megszoktam a vasutas életet. Két év múlva már megvolt a vonatvezetői vizsgám, s a teher-vonatokon töltött 25 év után kerültem át személyvonatra, s lettem jegyvizsgáló, majd vizsgáló főkalauz. Őszinte, szókimondó ember. Semmit nem hallgat el, ami munkatársainak örömet, vagy gondot okoz s ha kell, az ügy elintézése végett végigjár minden fórumot. Ezzel érdemelte ki vasutas élete kezdetén az elismerést, s így lett már akkor bizalmi. — A mozgalmi munkát — emlékszik vissza — a tehervonatosoknál kedveltem meg, s most a személyvonati utazóknál is szívesen csinálom. Szeretek az emberekkel foglalkozni. Jóleső érzés, ha sikerül a gondok, bajok, bosszúságok okait megszüntetni. Gyakran részt veszek különböző fórumokon — folytatja. — Többször megfogadtam már, hogy nem szólok, de nem bírok hallgatni arról, ami másoknak fáj, s befolyásolja a munkát. Volt-e a szókimondás miatt bajom? Eddig nem, viszont többnyire megvolt az eredménye. Egy ízben például bérfeszültséget is okozott, ezért megkérdeztem: mi számít, s mi nem szolgálati óráknak? Ezt a központi vezetőségi ülésen is szóvátettem. Eredményeként módosították a kollektív szerződést. Olykor vannak jogtalan panaszok, túlzott igények. Ilyenkor tetszik, nem tetszik nekem kell kimondani a nemet. A mi munkánkban igen fontos a személyes példamutatás, hiszen közvetlen kapcsolatban vagyunk az utasokkal, s szinte kötelező a kulturált magatartás. Egymás segítése nélkül semmit nem érünk el. Például előfordul, hogy hideg a kocsi. Az utasok ötször, tízszer is szóváteszik. Néha gunyorosan. Le kell nyelni. Udvariasan kell elmondani, hogy a fűtőberendezés útközben romlott el, s csak a végállomáson javíthatják meg. Ezért szíves elnézést kell kérni. Erre oktatom a fiatalokat is. A mi területünkön szerencsére van még utánpótlás. A fiatalok nagy része jól megállja a helyét. Van, aki ha meglátja a fővizsgálót, ideges lesz, kapkodni kezd. Ilyenkor megnyugtatom, ezt teszik társaim is. Jó szóval, biztatással, megértéssel lehet csak nevelni az utódokat. Még a hibánál is differenciálni kell. — Magamról még annyit, hogy vasutas család lettünk. Említettem, hogy a feleségem is itt, a Tiszai pályaudvaron dolgozik. Az egyik fiam mozdonyvezető Budapesten, a másik mozdonyvezető-gyakornok itt Miskolcon. Fodor Sándor tagja a többszörösen kitüntetett Hámán Kató Szocialista Brigádnak. Négyszer kapott kiváló dolgozó kitüntetést a MÁV-tól, s egyet a lakóhelyéhez — Hejőpapihoz — illetékes ÁFÉSZ-től. Dicséretes mozgalmi munkájával kiérdemelte a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát. Csorba Barnabás MVG \ \ R \ \ SIAS 1985. JANUÁR 17. Egy főbizalmi a bizalomról Mondják, hogy a munkások körében előbb létezett a bizalmi tisztsége, mint a szervezett mozgalom. Akit bizalminak választottak, az a szakma legjobbjának, tekintélynek számított a többiek szemében. Vajon napjainkban milyenek az emberek, a tisztségviselők? Úgy hiszem, a maiak sem hoznak szégyent a régiekre. Nem sokáig tarthatja magát az, aki másképp beszél a főnökök és a munkatársak előtt, aki nem agitál, nem szól bele a közösség ügyeibe, a döntésekbe, aki távolról szemléli a hús-vér vitákat, legföljebb hangzatos sztereotípiákat mond időnként. Varga József, a MÁg Jászkiséri Építőgépjavító Üzemében dolgozó hidraulikaszerelők csoportvezetője, főbizalmija, egyetértően bólint, de máris hozzáfűzi: " A termelés, a szervezés, a tennivalók összehangolása, a demokrácia gyakorlása sok feladatot ad a bizalmiaknak, a felelősség is igen nagy, az érdekek, a kritikai észrevételek, az ötletek kereszttüzében. (Szerencsére, azon már túl vagyunk, amit a hetvenes évek elején tapasztaltunk: némelyik vezető csupán tagdíjbeszedőknek tekintette a bizalmiakat.) Ezen a valaha ipart se látott vidéken ma az emberek a legkorszerűbb gépeken dolgoznak, megváltoztak, fejlődtek, velük már másképp kell bánni. Az egykori gépállomás 1968-ban indult meg azon az úton, amely mára egy csaknem 1100 dolgozót számláló korszerű üzemig vezetett. A jászkisériek 300 millió forintot érő munkáját, életét jelenleg 72 bizalmi, 7 főbizalmi segíti. Varga József szinte gyerekfejjel, tanulóként került kapcsolatba a szakszervezeti mozgalommal, 1953-ban lépett be a jászkiséri üzemhez, tizenkét éve emelte főbizalmi tisztségébe a közösség. Az eddig elért eredményekről ezt mondja: — Teljesen megújítottuk a bizalmiak hálózatát, egyenjogú partnereivé váltunk a gazdasági vezetőknek. Azt hiszem felnőttünk az üzem feladataihoz. — Mit jelent főbizalminak lenni? — Úgy igyekszem együtt dolgozni a munkatársaimmal, hogy egy nap se teljen el anélkül, hogy ne találkoznánk, ne beszélnénk, telefonon vagy személyesen. Minél rövidebb, lényegre törőbb megbeszéléseket tartunk, amelyeken a megoldandó kérdésekre összpontosítunk. Senki sem szereti a rétestésztához hasonló, értekezleteket, a sok papírmunkát. Ám sajnos, még mindig hódít a felfogás, hogy csak az valósult meg, amiről jelentés készült. . . Melyek a megoldandó kérdések? A minőségi munka, az új felvételesek beilleszkedésének megkönnyítése (létszámgondjaink vannak, nekünk is érdekünk, hogy ezen enyhítsünk), a differenciált bérezés, a főnökbeosztott viszony (ebben az érdekegyeztetésre, a jó közérzetre figyelünk). Nem mindig annak van igaza, aki megkeres minket, de „jófiúskodni sem szabad”. Fontosnak tartjuk, hogy azon segítsünk, aki jogosan kér. Például nemrégiben egyik munkatársunkat megműtötték. Visszajött, megint beteg lett, elmentünk a főnökéhez, kérve, hogy tegyük ezt az embert könnyebb beosztásba. Másszor jött az idősebb, hogy a fiatalabb miért kapott több órabéremelést, megmondtuk neki, hogy hiába fiatalabb, többet tett le az asztalra néhány hónap alatt, mint ő évek óta. Azt is meg kell értetnünk, hogy jogos a kérés, de csak később tudjuk teljesíteni. Mert bizony, lehetne jobb a munkaszervezés, teljesítménybérrel javíthatnánk a fizetéseket, az érdekeltséget. . . — Hogyan véleményezik a közvetlen vezetőt? — Nehéz dió, de igyekszünk ezt a jogunkat is érvényesíteni. Némely beosztott hajlik a lógásra, hamarabb fölmegy a munkaidő végén az öltözőbe, a másik elsétál a büfébe, holott a vásárlásra külön emberük van. Ilyesmiért nekünk szólnak a vezetők, elfogadjuk, igazuk van, ám korántsem mellékes, milyen a hangnem! Nekik sem az, ha szóvá tesszük az anyaghiányt az öreg gépeket. Megbeszéljük mit tehetünk. Ez is a bizalomhoz tartozik. Szól a telefon, hívják, megint egy probléma miatt, így búcsúzunk el. Sz. T. T. A MÁV szegedi Hazánk Munkáskórusa fennállásának 95. évfordulója alkalmából november 30-án ünnepi hangversenyt rendezett Szegeden, a vasutasok Petőfi Sándor Művelődési Házában. A munkáskórus 1889-ben alakult a Szeged—Rókusi MÁV Javítóműhely munkásaiból Hazánk Dal- és Olvasókör néven. Innen indult el a máig is tartó gazdag útja. A megalakulást követően kilenc év múlva, 1898. május 20-án került sor az első zászlóavató ünnepségre. Ez a zászló és az első tabló ma is tiszteletben tartott ereklyéje a énekkarnak. A dalkör ezekben az években már jóhírű együttesként vett részt az országos kórustalálkozókon, dalosversenyeken. Az első világháborút követően a kórus újjászerveződött és 1921-ben már a Veszprémi Országos Dalosversenyen ezüstserleget nyert. Ezt követően számos kiemelkedő találkozón sikerrel énekeltek, melyet bizonyít a ma is őrzött sok serleg, plakett és emléklap. 1943-ban felfüggesztették tevékenységüket, de a zene szeretete a felszabadulás után ismét összekovácsolta az énnekkar tagjait. 1945 májusától három éven át Szeged egyetlen működő kórusaként ápolták a munkásmozgalmi és népzenei hagyományokat. Azóta is aktívan közreműködnek a városi és vasutas ünnepségeken, rendszeresen szerepelnek minősítő versenyeken és országos kórustalálkozókon. Minősítésük: Aranykoszorú diplomával, kétszer kapták meg a Szocialista kultúráért kitüntetést. A Magyar Rádió 1958-tól rendszeresen készít felvételt az énekkar műsorából. Az ünnepi hangversenyen Tóthpál József, a Kórusok Országos Tanácsának főtitkára, Gulyás Ferenc, a Vasutasok Szakszervezete szegedi területi szakszervezeti bizottságának munkatársa és Papp Györgyné, Szeged megyei városi Tanács főelőadója köszöntötte a jubiláló kórust. Gulyás Ferenc jutalmat adott át azoknak az énekeseknek, akik több évtizede részt vesznek a kórus munkájában. így: Ábrahám Lajos 60 éves, Bíró István 55, Roskóczi Lajos 52, Dobó János, Fehér János, Gubina András 50, Csonka István 45, Csáti Antal 40, Kutas Andrásné 37, Kiss Róna 32, Bekő Imréné 25 éves énekkari munkájának elismeréseként vett át jutalmat. A jubiláló kórus ülés Mihály karnagy vezényletével, továbbá a szegedi Ifjú Zenebarátok Kórusa és a Bartók Béla Vegyeskar adott színvonalas, nagy sikerű mű-SOFt G. J. Szombathelyen: Tagkönyvkiosztó taggyűlés az ipari szakközépiskolában A 405-ös számú szombathelyi Ipari Szakközépiskolában és Szakmunkásképző Intézetben hatodik éve, hogy a hallgatók szakszervezetünk tagjai lehetnek. Az 1984/85-ös tanévkezdés a szervezésben is újat hozott. Ez az első év, hogy az intézet — az illetékes vállalati szakszervezeti bizottságokkal egyeztetve — magára vállalta az első éves tanulók szervezését a szakszervezetbe. Az új kezdeményezés sikeresnek bizonyult. Az intézmény valamennyi elsős hallgatója, 856 tanuló tagja lett a vasutas-szakszervezetnek. A tanulók képviseletében 208 fiatal vett részt a november 29-i tagkönykiosztó taggyűlésen, amelyen 57 új bizalmi vette át csoportja nevében a tagkönyveket. A tanácskozás második felében pedig arról határoztak a tanulók, hogy csatlakoznak a hazánk felszabadulásának 40. évfordulója és a párt XIII. kongresszusa tiszteletére indított nagyszabású munkaversenyhez. A fiatalok öt témakörbe foglalták vállalásaikat. Felajánlásuk kiterjed a tanulmányi munka és a fegyelmi helyzet javítására, a tanórákon kívüli hasznos tevékenységre a mulasztások visszaszorítására, valamint a balesetmentes munkára. A versenyt kéthavonta értékelik, amelyben a felnőtt KISZ- alapszervezet vezető szerepet vállalt. Az értékelés egy, már bevált pontrendszer alapján egyénileg és tanulócsoportonként történik. A munka- és tanulmányi versenyben élenjárókat az iskola és a szakszervezet megjutalmazza. A legjobbak külföldi, illetőleg belföldi SZOT-üdülésben, mások tárgyjutalomban részesülhetnek. Sz. J. I.