Magyar Vasutas, 1985 (29. évfolyam, 1-24. szám)

1985-01-17 / 1. szám

1985. JANUÁR 17. M \ G \ \ |{ \ A­S­­­T \ S Mérlegen a szakszervezet munkája Interjú Koszorús Ferenc főtitkárral Az új év első napjai mindig jó alkalmat adnak a mér­legkészítésre, arra, hogy értékeljük az elmúlt eszten­dő munkáját. Koszorús Ferencet, a Vasutasok Szak­­szervezetének főtitkárát arra kértük vegye sorra, mi­ben ért el eredményeket a szakszervezet és mi az, amiben nem sikerült előbbre jutni. — Melyikkel kezdjem? Elő­ször talán az eredményekkel, mert úgyis az a véleményem, hogy a szakszervezet nem pro­pagálja eléggé a saját munká­ját, ezért a vasutasok szemében úgy tűnhet, hogy ez is csak egy a hivatalok közül. Szóval, csak úgy címszavakban: az elmúlt évben demokratikusabb lett a vasút, sikerült a gondjait az Ál­lami Tervbizottság elé vinni, eredményre jutni abban, hogy 1985-ben megkezdhessük a vasutasok bérlemaradásának csökkentését. Sikerült elérni, hogy a vasutas-társadalombiz­tosítás továbbra is önállóan mű­ködhessen és megmaradjon a fél százalékos önkéntes támoga­tási alap. Úgy gondolom, hogy a többség érdekeinek megfele­lően tudtuk módosítani a kol­lektív szerződést és a központi vezetőség mellett újabb réteg­bizottságot hoztunk létre. — Mi az, amiben nem jutot­tak eredményre? — A túlórák számának lé­nyeges csökkentésében, a pihe­nőidő biztosításában, a kirende­lések visszaszorításában, a mű­szaki fejlesztés gyorsításában, a szociális helyzet javításában — még ott sem, ahol már-már tűr­hetetlen állapotok uralkodnak — és a ruhaellátásban, a ruhá­zati szabályzatot ugyanis na­gyon bürokratikusnak tartjuk. — A felsorolás után nézzük a­ részleteket. Az eredmények közül mit tart a legfontosabb­nak? — Azt, hogy sikerült a vasút helyzetét az Állami Tervbizott­ság elé vinni. Évek óta hangoz­tatott véleményünk volt ugyan­is, hogy a kormányt nagyon alaposan tájékoztatni kell arról, milyen körülmények között dolgozik a vasút. Ha ezt nem tesszük, a kormányszerveknek nem áll módjukban megismer­ni azokat a gondokat, amelyek nehezítik a munkát. Azt csak mi tudjuk, hogy milyen nehéz körülmények között, mekkora erőfeszítések árán sikerül fenn­tartani a forgalmat. Ez a több éves erőfeszítésünk tavaly vég­re eredménnyel járt, az ÁTB megvizsgálta a vasút gondjait. Ennek előkészítése sok munkát igényelt tőlünk is.­­ Ezek szerint sokat foglal­koztak a vasút szakmai jellegű kérdéseivel. — Egyesek szerint túlzottan is sokat. Ezért is ért bennünket az a vád, hogy a szakmai kérdé­sek, a vasút jövőjével való fog­lalkozás az érdekvédelem rová­sára megy. Ez nem igaz. Két okból sem. Egyrészt, mert min­den érdekvédelmi feladatunk­nak eleget tettünk, másrészt pe­dig nehogy azt higgye már va­laki, hogy a vasút jövőjével, mondjuk a vezérigazgató ked­véért foglalkozunk. Számunkra nem lehet közömbös, hogy a vasút hogyan működik. Ve­gyük csak sorra. Mi azt mond­juk, hogy ha a technikai avult­­ság elér egy bizonyos szintet, akkor folyamatosan nő a ráfor­dítás, tehát a vasút egyre gaz­­daságtalanabb lesz. Ha most le­marad a fejlesztésben ez hely­rehozhatatlan károkat okozhat. Ha gazdaságtalanul működik, nincs módja műszaki és szociá­lis fejlesztésre, béremelésre. Vagyis, ha ma a szakszervezet nem foglalkozik a vasút jövőjé­vel, akkor holnap hiába mond­ja, hogy több bért kellene adni, hogy öltözőt kellene építeni. Hiért esetleg nem lesz miből. — Ennyire leromlott a vasút műszaki állapota? — Szerintem igen. Persze ez is relatív. Mert ha valaki csak azt nézi, hogy a vonatok men­nek, az utas és az áru eljut ren­deltetési helyére, hogy a vasút teljesít, gazdálkodik és befizet az államkasszába, akkor esetleg nem veszi észre a gondokat. Pe­dig ez — hangsúlyozom­ —, csak a vasutasok áldozatkész­ségének köszönhető. A technika javarészt elmaradott, a létszá­munk megfogyott, a szociális el­látottságunk átlag alatti, egyes területeken már túljutott — job­ban mondva aluljutott — az el­­viselhetőség határain. Hogy a vasutasok mégis vállalják a szolgálatot, azért csak elisme­rés, tisztelet illeti őket. És ebből is látszik: nem igaz, hogy a vasutas nem érti meg a nehézségeket, mert ha így len­ne, már nem lennének vasuta­sok. De csak a vasutasok meg­értésére, áldozatkészségére apellálni hosszú távon nem le­het. Biztosítani kell a legszük­ségesebb műszaki fejlesztést, szociális ellátást, bért. — Az imént többször is emlí­tette a bért. Eszerint a vasuta­sok keresetnövekedése elma­radt más ágazatokétól? — Sajnos igen, és ez sem használ létszámhelyzetünknek. A vasutasok keresetének növe­kedése az ötödik ötéves tervben még lépést tartott a népgazda­sági átlaggal, az utóbbi két év­ben azonban lemaradt és egyes területeken jelentős életszínvo­nal-csökkenés is bekövetkezett. A kívülállók azonban csak azt látják, hogy mondjuk egy-egy mozdonyvezető milyen jól ke­res. Azt már nem gondolják vé­gig, hogy az a mozdonyvezető 280-300 órát szolgál és az alvás­on kívül szinte minden idejét a gépen tölti. A helyzet az, hogy a vasutas egy órára számított át­lagbére ma már majdnem tíz százalékkal alacsonyabb, mint az ipari munkásé. Ez pedig azt mutatja, hogy a szakma presztí­zse visszaesett. Ezért feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy­ a jövőben pótoljuk a bérlemara­dást. Ez a folyamat — mert csak folyamatos javulásról le­het szó — a kormányzati szer­vek megfelelő intézkedései nyo­mán már az idén megkezdőd­het egy 7-8 százalékos bérfej­lesztéssel. — Ez talán lassítja majd az elvándorlást és csökkenti a túl­órák számát.­­ Ezt reméljük mi is. Az év­tizedes létszámcsökkenés ugyanis ma már kritikus hely­zetet teremt a kulcsfontosságú munkakörökben, ahol a folya­matos üzemből már egy teljes műszak létszáma hiányzik. Há­rom-négy helyett csak egy-két ember végzi a tolatást és így to­vább. És a havi átlagban járó 4,3 szabadnap helyett így is csak egyet vagy még egyet sem tudnak kiadni. A kulcsfontossá­gú munkakörökben dolgozók általában 250-270 órát töltenek a munkahelyen,­­de tavaly pél­dául majdnem másfél ezren 300 óránál is többet dolgoztak egy­egy hónapban. A túlórák száma tavaly is körülbelül 14 millió volt, pedig a vgm-ek sok mun­kát átvettek. —■ Miért nem mondja a szakszervezet, hogy nem járul hozzá az ilyen mértéktelen túl­munkához? — Ha ez ilyen egyszerű len­ne .. . De sajnos, több okból is kényszerhelyzetben vagyunk. Mint már mondtam, az is ér­dekvédelem, hogy segítsük a­­vasúti teljesítmények növelé­sét, hogy a vasútnak és a vas­utasnak társadalmi rangja, te­kintélye és pénze is legyen. Eh­hez viszont a mai helyzetben a vasútnak szüksége van a túl­munkára. De nemcsak a vasút­nak, hanem a vasutasok közül is mindazoknak, akik az életvi­telükbe bekalkulálták a túlóra­pénzt. Ugyanakkor igaz, hogy másoknak viszont a szabad idő­re lenne nagyobb igényük. Ezért a mi álláspontunk az volt, hogy a kollektív szerződésben olyan évi túlórakeretet állapít­sunk meg, amelyik a munkálta­tónak és a munkavállalónak is nagyjából megfelel, s ezen felül senkit se lehessen túlmunkára kényszeríteni. Viszont, aki ön­ként vállalkozik még többre, azt ne gátolja a szakszervezet. Nem mondom, hogy ez egy ideális állapot, de pillanatnyilag nem tudunk jobbat. Elvben persze igen, de ez csak hosz­­szabb távon érhető el. — És mi lesz a kirendelések­kel? Hiszen ma már oda is ki kell rendelni, ahonnét máshová kirendelték az embereket. — Hangsúlyozni szeretném: mi nem mondjuk azt, hogy he­lyenként és időnként nincs vagy nem lehet szükség a ki­rendelésre. Nem azért hadako­zunk ellene, mert ezzel is meg akarjuk nehezíteni a vasút ve­zetőinek az életét. Egyszerűen azért mondjuk, hogy ez nem le­het végleges megoldás, mert szakszervezeti tagjaink tiltakoz­nak ellene, ezért ezt nekünk tu­domásul kell vennünk és képvi­selnünk. El kell érnünk, hogy a vasút illetékes vezetői megke­ressék az igazi megoldást, amit mi egyebek között a jobb mun­kaszervezésben, a jobb anyagi érdekeltségben, a nagyobb ve­zetői gondoskodásban, a szociá­lis helyzet javításában és a ne­héz fizikai munkát kiváltó, tu­datosabb műszaki fejlesztésben látunk. — De ha nincs mód lényeges műszaki fejlesztésre? — Valóban nincs, s úgy lát­juk, hogy az idén is folytatódik a lemaradás. Ezen a vasút veze­tői sem tudnak változtatni, mert egyszerűen nincsenek meg a fejlesztés népgazdasági feltétel­­ei. Pontosabban fogalmazva, nincs miből fejleszteni. Ám, ha a vezetői munka színvonala ja­vul, már az is sok mindent hoz­hat. Elsősorban azt, hogy a ve­zetés közelebb kerül a dolgo­zókhoz. " — Mintha az elején azt mondta volna, hogy a múlt év­ben erősödött a demokrácia. — Mondtam és igaz is. De ezt nem tekinthetjük lezárt ügy­nek egy, olyan szervezetnél, ahol a jelentéshez és a feladat­kiadáshoz szoktak hozzá az em­berek. Én elismerem, hogy de­mokratikusan vezetni sokkal nehezebb, de állítom, hogy eredményesebb. A demokrácia hoz egyetértést, helyeslő véle­ményt, de hoz sok ellenvéle­ményt, vitát, konfliktust is, amit természetesen fel kell oldani. Ez velejárója, hiszen a vélemé­nyek sokszínűek. Nem A és B variáció jelenik meg, hanem 36 féle érdek kerül felszínre egy­szerre. Tehát a munkahelyi de­mokrácia erősítésekor számolni kell azzal, hogy több az ellenvé­lemény és elismerem, ez na­gyon kellemetlen is tud lenni. Hogy szakszervezeti­ példát mondjak, nekünk nem kevés gondot okoz az aktív dolgozók­kal megegyező számú nyugdí­jas helyzete, hiszen több mint a felének igen alacsony a nyugdí­ja. Az MTA-ból is igyekszünk támogatást adni nekik, de ez kevés. Ezért megpóbáltunk vál­toztatni, csakhogy javaslatun­kat a vasutas nyugdíjasok egy része nem szívesen fogadta. Hiába gondoljuk mi úgy, hogy ez igazságosabb lenne, tudomá­sul kell vennünk, hogy a tagság elképzelése más mint a miénk — és ehhez kell igazodnunk. — Mennyiben változott a vasutas társadalombiztosítás és a munkavédelem azzal, hogy ez a két terület állami irányítás alá került? — Végig arra törekedtünk, hogy a vasutas társadalombiz­tosítás továbbra is önálló ma­radjon. Kérdezték is, miért ra­gaszkodunk hozzá ennyire? Mi­ért? Mert olyan tradicionális jogról van szó, amihez a vas­utasok ragaszkodnak. És mert nagyon jól kiépített szervezete van, amely igazodik a vasút sa­játosságaihoz és amely se mun­karendben, sem területileg nem kötődik az általánoshoz és a 124 ezer nyugdíjasunkhoz is ezer­nyi szállal kapcsolódik. Szóval, ezt feladni hiba lett volna. Sok vitánk volt, hogyan is alakul­jon, sok ellenzővel és támogató­val, sokféle megoldási javaslat­tal. Végül is maradt, s szerin­tünk ez a jó megoldás. A munkavédelemben pedig megpróbáltuk kialakítani azo­kat a sajátos szakszervezeti fel­adatokat, amelyek hosszabb tá­von meghatározzák ezirányú munkánkat. Mert nekünk nem­csak agitálnunk kell, bár az is fontos: megmagyarázni a dol­gozóknak, miért kell használni a védőeszközt, betartani az utasítást. De legalább ilyen fontos részvételünk a technoló­giai, munkavédelmi szabályok kialakításában, a balesetveszé­lyes munka megszüntetésében , a lehetőségekkel összhang­ban. Hiába írunk elő ugyanis olyasmit, aminek nincs meg a feltétele. Az állami irányításra való áttérésben volt zökkenő. Sokkal több lett a büntetés. Fel is tették a kérdést azelőtt mi mi­ért nem büntettünk gyakrab­ban? A válasz egyszerű: mi job­ban figyelembe vettük a vasút lehetőségeit, műszaki helyze­tét. Ha ugyanis ezt nem néz­zük, ma a vasúton majdnem minden vezetőt meg lehet bün­tetni. Ezért most abba a furcsa helyzetbe kerültünk, hogy a jogsegélyszolgálat útján mi adunk védelmet a vezetőknek, ha olyasmiért akarják elma­rasztalni őket, amiről nem te­hetnek. Mert a vasútnál kiala­kult munkavédelmi hiányossá­gok egyik napról a másikra nem szüntethetők meg, s ezt nem lehet a mai vezetők nya­kába varrni. — Milyen tervekkel indul­nak az új esztendőben? — Nem is tervek ezek, ha­nem kötelességek, amit a vas­utasok érdeke diktál, és ame­lyekről már eddig is beszéltem. Azt képviseljük minden fóru­mon, ami a tagság véleménye — mondotta végezetül Koszo­rús Ferenc, Tóth Jenő Brigádok vetélkedője A dunakeszi járműjavító MSZBT tagcsoportja, és a szo­cialista brigádklub, Dunakeszi felszabadulásának 40. évfordu­lója tiszteletére vetélkedőt ren­dezett, amelyen 46 szocialista brigád képviselői vettek részt. A győztes a tmk-részleg Ju­hász Zoltán vezette szocialista brigádja lett­. Második a Csaná­di György, harmadik pedig a Clara Zetkin brigád. Az első három helyezett brigád részt vesz majd a városi döntőn. Udvarias jegyvizsgálók A szegedi igazgatóság 1984 elején hirdette meg a legudvaria­sabb jegyvizsgáló címért folyó versenyt. A kezdetm­ényezés sike­res volt. Az üzemfőnökség javaslatai alapján — amelyeket a KSZO és a vizsgáló főkalauzok ellenőrzései is megerősítettek — Kiss Róna szentesi, Nacsa Istvánné bajai, Papp Andor békéscsa­bai, Tóth II. István kiskunfélegyházi, Molnár Gergely szegedi és Garzó István vésztői jegyvizsgálók érdemelték ki a követésre méltó „leg ...” címet. A hat jegyvizsgálónak december 18-án Szegeden, az igazgatóság központjában Szabó Gyula osztályve­zető adta át a jó munkát elismerő oklevelet és a 2500-2500 forint jutalmat. A legudvariasabb cím jogos viselői Nem anyagi kérdés . . . A MÁV-nál nemzedékváltás van, a nyugdíjba menők száma meghaladja az új felvételesekét. Az utóbbi években ugyan növekedett az érdeklődés a különböző közle­kedési szakközép­­iskolák, szakmun­kásképzők iránt, a munkaerő-felvételi irodákban is töb­ben kopogtatnak, de nem mindegy, milyenek ezek az ifjú emberek. Kö­zülük sokan rövid idő után unják az éjszakázást, az ünnepi szolgála­tot. A vasútnak pe­dig ezentúl is éjjel­nappal menni kell, nem állhat meg egy percre sem. Hogyan tud­nánk megtartani a fiatalokat? Ez elsősorban nem anyagi kérdés, hi­szen a legtöbb te­rületen megtalál­ják számításukat a kezdők is. A régi vasutasoknak kell jó munkahelyi lég­kört teremteni, lendületet adni a fiataloknak, meg­mutatni a távlato­kat. Senki nem kezdte állomásfő­nökként, de aki dolgozik és tanul, bármit elérhet. Segítsünk példa­­mutatásunkkal. A lehetőség adott: KISZ-fórumokon, aktívaértekezlete­ken adjunk megfe­lelő feladatot a fiataloknak. Olyan vállalati dol­gozók vagyunk, akikre odafigyel­nek, ahol a rend, a fegyelem­ és a jó munkahelyi légkör elengedhetetlen. Kavalecz Imre .5 A művelődés szolgálatában Mert a vasút gyorsabb volt. Ostor Gizellát, a szombat­­helyi Haladás Művelődési Ház könyvtárosát nyugdíjba vonu­lása alkalmából a Szakszerve­zeti Munkáért arany fokozattal tüntették ki. Utolsó munkanap­ján a művelődési házban be­szélgettünk életútjáról. — A MÁV-hoz és a postához 1951-ben egyszerre adtam be a felvételi kérelmemet — emléke­zik. — Akkoriban a vasút gyor­sabb volt, onnan kaptam elő­ször kedvező választ. Hamaro­san beültettek egy irodába gyors- és gépírni. Egy év alatt megszereztem a szükséges szakvizsgákat, majd a munka mellett leérettségiztem. Később beiratkoztam a főiskola nép­művelő és könyvtár szakára ... Östör Gizella 1966-ban a szombathelyi vasutasok Ady kultúrotthonába került függet­lenített népművelőnek. Közben a területi szakszervezeti bizott­sághoz hívták kisegíteni. Any­­nyira megszerette azt a mun­kát, hogy ott maradt, s később a területi szakszervezeti bizott­ság kulturális, agitációs, propa­ganda- és sportbizottságának a vezetője lett. — Mikor került a művelődé­si házba? — 1975. április 1-től vagyok a jelenlegi munkahelyemen. Itt voltam gazdasági igazgatóhely­ettes, általános népművelő, megbízott igazgató és végül könyvtáros. Volt olyan időszak, amikor több munkakört is be­töltöttem egyszerre. — Azóta sokat fejlődött a könyvtár. — Igen. Tíz évvel ezelőtt 556 olvasónk hétezer kötet közül válogathatott. Tavaly az 1200 állandó látogatónk 11 ezer könyv közül választhatta ki az olvasnivalót. Könyvtárunk he­tente három nap van nyitva, de például most sincs kölcsönzési idő, mégis jönnek az olvasók. Ha itt vagyok, szívesen kiszol­gálom őket. Áttekinthető kata­lógusaink vannak... Östör Gizella a nemzetközi Savaria táncverseny számvizs­gáló bizottságának is tagja. A táncversenyektől nyugdíjazása után sem szakad el. De ezután már több idő jut kedvenc időtöl­tésére, az operaelőadások láto­gatására. A kultúra terjesztésé­ben továbbra is számítanak szervezőképességére, aktivitá­sára és szorgalmára. Sz. Jakab István

Next