Magyar Vasutas, 1985 (29. évfolyam, 1-24. szám)
1985-01-17 / 1. szám
1985. JANUÁR 17. M \ G \ \ |{ \ AST \ S Mérlegen a szakszervezet munkája Interjú Koszorús Ferenc főtitkárral Az új év első napjai mindig jó alkalmat adnak a mérlegkészítésre, arra, hogy értékeljük az elmúlt esztendő munkáját. Koszorús Ferencet, a Vasutasok Szakszervezetének főtitkárát arra kértük vegye sorra, miben ért el eredményeket a szakszervezet és mi az, amiben nem sikerült előbbre jutni. — Melyikkel kezdjem? Először talán az eredményekkel, mert úgyis az a véleményem, hogy a szakszervezet nem propagálja eléggé a saját munkáját, ezért a vasutasok szemében úgy tűnhet, hogy ez is csak egy a hivatalok közül. Szóval, csak úgy címszavakban: az elmúlt évben demokratikusabb lett a vasút, sikerült a gondjait az Állami Tervbizottság elé vinni, eredményre jutni abban, hogy 1985-ben megkezdhessük a vasutasok bérlemaradásának csökkentését. Sikerült elérni, hogy a vasutas-társadalombiztosítás továbbra is önállóan működhessen és megmaradjon a fél százalékos önkéntes támogatási alap. Úgy gondolom, hogy a többség érdekeinek megfelelően tudtuk módosítani a kollektív szerződést és a központi vezetőség mellett újabb rétegbizottságot hoztunk létre. — Mi az, amiben nem jutottak eredményre? — A túlórák számának lényeges csökkentésében, a pihenőidő biztosításában, a kirendelések visszaszorításában, a műszaki fejlesztés gyorsításában, a szociális helyzet javításában — még ott sem, ahol már-már tűrhetetlen állapotok uralkodnak — és a ruhaellátásban, a ruházati szabályzatot ugyanis nagyon bürokratikusnak tartjuk. — A felsorolás után nézzük a részleteket. Az eredmények közül mit tart a legfontosabbnak? — Azt, hogy sikerült a vasút helyzetét az Állami Tervbizottság elé vinni. Évek óta hangoztatott véleményünk volt ugyanis, hogy a kormányt nagyon alaposan tájékoztatni kell arról, milyen körülmények között dolgozik a vasút. Ha ezt nem tesszük, a kormányszerveknek nem áll módjukban megismerni azokat a gondokat, amelyek nehezítik a munkát. Azt csak mi tudjuk, hogy milyen nehéz körülmények között, mekkora erőfeszítések árán sikerül fenntartani a forgalmat. Ez a több éves erőfeszítésünk tavaly végre eredménnyel járt, az ÁTB megvizsgálta a vasút gondjait. Ennek előkészítése sok munkát igényelt tőlünk is. Ezek szerint sokat foglalkoztak a vasút szakmai jellegű kérdéseivel. — Egyesek szerint túlzottan is sokat. Ezért is ért bennünket az a vád, hogy a szakmai kérdések, a vasút jövőjével való foglalkozás az érdekvédelem rovására megy. Ez nem igaz. Két okból sem. Egyrészt, mert minden érdekvédelmi feladatunknak eleget tettünk, másrészt pedig nehogy azt higgye már valaki, hogy a vasút jövőjével, mondjuk a vezérigazgató kedvéért foglalkozunk. Számunkra nem lehet közömbös, hogy a vasút hogyan működik. Vegyük csak sorra. Mi azt mondjuk, hogy ha a technikai avultság elér egy bizonyos szintet, akkor folyamatosan nő a ráfordítás, tehát a vasút egyre gazdaságtalanabb lesz. Ha most lemarad a fejlesztésben ez helyrehozhatatlan károkat okozhat. Ha gazdaságtalanul működik, nincs módja műszaki és szociális fejlesztésre, béremelésre. Vagyis, ha ma a szakszervezet nem foglalkozik a vasút jövőjével, akkor holnap hiába mondja, hogy több bért kellene adni, hogy öltözőt kellene építeni. Hiért esetleg nem lesz miből. — Ennyire leromlott a vasút műszaki állapota? — Szerintem igen. Persze ez is relatív. Mert ha valaki csak azt nézi, hogy a vonatok mennek, az utas és az áru eljut rendeltetési helyére, hogy a vasút teljesít, gazdálkodik és befizet az államkasszába, akkor esetleg nem veszi észre a gondokat. Pedig ez — hangsúlyozom —, csak a vasutasok áldozatkészségének köszönhető. A technika javarészt elmaradott, a létszámunk megfogyott, a szociális ellátottságunk átlag alatti, egyes területeken már túljutott — jobban mondva aluljutott — az elviselhetőség határain. Hogy a vasutasok mégis vállalják a szolgálatot, azért csak elismerés, tisztelet illeti őket. És ebből is látszik: nem igaz, hogy a vasutas nem érti meg a nehézségeket, mert ha így lenne, már nem lennének vasutasok. De csak a vasutasok megértésére, áldozatkészségére apellálni hosszú távon nem lehet. Biztosítani kell a legszükségesebb műszaki fejlesztést, szociális ellátást, bért. — Az imént többször is említette a bért. Eszerint a vasutasok keresetnövekedése elmaradt más ágazatokétól? — Sajnos igen, és ez sem használ létszámhelyzetünknek. A vasutasok keresetének növekedése az ötödik ötéves tervben még lépést tartott a népgazdasági átlaggal, az utóbbi két évben azonban lemaradt és egyes területeken jelentős életszínvonal-csökkenés is bekövetkezett. A kívülállók azonban csak azt látják, hogy mondjuk egy-egy mozdonyvezető milyen jól keres. Azt már nem gondolják végig, hogy az a mozdonyvezető 280-300 órát szolgál és az alváson kívül szinte minden idejét a gépen tölti. A helyzet az, hogy a vasutas egy órára számított átlagbére ma már majdnem tíz százalékkal alacsonyabb, mint az ipari munkásé. Ez pedig azt mutatja, hogy a szakma presztízse visszaesett. Ezért feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a jövőben pótoljuk a bérlemaradást. Ez a folyamat — mert csak folyamatos javulásról lehet szó — a kormányzati szervek megfelelő intézkedései nyomán már az idén megkezdődhet egy 7-8 százalékos bérfejlesztéssel. — Ez talán lassítja majd az elvándorlást és csökkenti a túlórák számát. Ezt reméljük mi is. Az évtizedes létszámcsökkenés ugyanis ma már kritikus helyzetet teremt a kulcsfontosságú munkakörökben, ahol a folyamatos üzemből már egy teljes műszak létszáma hiányzik. Három-négy helyett csak egy-két ember végzi a tolatást és így tovább. És a havi átlagban járó 4,3 szabadnap helyett így is csak egyet vagy még egyet sem tudnak kiadni. A kulcsfontosságú munkakörökben dolgozók általában 250-270 órát töltenek a munkahelyen,de tavaly például majdnem másfél ezren 300 óránál is többet dolgoztak egyegy hónapban. A túlórák száma tavaly is körülbelül 14 millió volt, pedig a vgm-ek sok munkát átvettek. —■ Miért nem mondja a szakszervezet, hogy nem járul hozzá az ilyen mértéktelen túlmunkához? — Ha ez ilyen egyszerű lenne .. . De sajnos, több okból is kényszerhelyzetben vagyunk. Mint már mondtam, az is érdekvédelem, hogy segítsük avasúti teljesítmények növelését, hogy a vasútnak és a vasutasnak társadalmi rangja, tekintélye és pénze is legyen. Ehhez viszont a mai helyzetben a vasútnak szüksége van a túlmunkára. De nemcsak a vasútnak, hanem a vasutasok közül is mindazoknak, akik az életvitelükbe bekalkulálták a túlórapénzt. Ugyanakkor igaz, hogy másoknak viszont a szabad időre lenne nagyobb igényük. Ezért a mi álláspontunk az volt, hogy a kollektív szerződésben olyan évi túlórakeretet állapítsunk meg, amelyik a munkáltatónak és a munkavállalónak is nagyjából megfelel, s ezen felül senkit se lehessen túlmunkára kényszeríteni. Viszont, aki önként vállalkozik még többre, azt ne gátolja a szakszervezet. Nem mondom, hogy ez egy ideális állapot, de pillanatnyilag nem tudunk jobbat. Elvben persze igen, de ez csak hoszszabb távon érhető el. — És mi lesz a kirendelésekkel? Hiszen ma már oda is ki kell rendelni, ahonnét máshová kirendelték az embereket. — Hangsúlyozni szeretném: mi nem mondjuk azt, hogy helyenként és időnként nincs vagy nem lehet szükség a kirendelésre. Nem azért hadakozunk ellene, mert ezzel is meg akarjuk nehezíteni a vasút vezetőinek az életét. Egyszerűen azért mondjuk, hogy ez nem lehet végleges megoldás, mert szakszervezeti tagjaink tiltakoznak ellene, ezért ezt nekünk tudomásul kell vennünk és képviselnünk. El kell érnünk, hogy a vasút illetékes vezetői megkeressék az igazi megoldást, amit mi egyebek között a jobb munkaszervezésben, a jobb anyagi érdekeltségben, a nagyobb vezetői gondoskodásban, a szociális helyzet javításában és a nehéz fizikai munkát kiváltó, tudatosabb műszaki fejlesztésben látunk. — De ha nincs mód lényeges műszaki fejlesztésre? — Valóban nincs, s úgy látjuk, hogy az idén is folytatódik a lemaradás. Ezen a vasút vezetői sem tudnak változtatni, mert egyszerűen nincsenek meg a fejlesztés népgazdasági feltételei. Pontosabban fogalmazva, nincs miből fejleszteni. Ám, ha a vezetői munka színvonala javul, már az is sok mindent hozhat. Elsősorban azt, hogy a vezetés közelebb kerül a dolgozókhoz. " — Mintha az elején azt mondta volna, hogy a múlt évben erősödött a demokrácia. — Mondtam és igaz is. De ezt nem tekinthetjük lezárt ügynek egy, olyan szervezetnél, ahol a jelentéshez és a feladatkiadáshoz szoktak hozzá az emberek. Én elismerem, hogy demokratikusan vezetni sokkal nehezebb, de állítom, hogy eredményesebb. A demokrácia hoz egyetértést, helyeslő véleményt, de hoz sok ellenvéleményt, vitát, konfliktust is, amit természetesen fel kell oldani. Ez velejárója, hiszen a vélemények sokszínűek. Nem A és B variáció jelenik meg, hanem 36 féle érdek kerül felszínre egyszerre. Tehát a munkahelyi demokrácia erősítésekor számolni kell azzal, hogy több az ellenvélemény és elismerem, ez nagyon kellemetlen is tud lenni. Hogy szakszervezeti példát mondjak, nekünk nem kevés gondot okoz az aktív dolgozókkal megegyező számú nyugdíjas helyzete, hiszen több mint a felének igen alacsony a nyugdíja. Az MTA-ból is igyekszünk támogatást adni nekik, de ez kevés. Ezért megpóbáltunk változtatni, csakhogy javaslatunkat a vasutas nyugdíjasok egy része nem szívesen fogadta. Hiába gondoljuk mi úgy, hogy ez igazságosabb lenne, tudomásul kell vennünk, hogy a tagság elképzelése más mint a miénk — és ehhez kell igazodnunk. — Mennyiben változott a vasutas társadalombiztosítás és a munkavédelem azzal, hogy ez a két terület állami irányítás alá került? — Végig arra törekedtünk, hogy a vasutas társadalombiztosítás továbbra is önálló maradjon. Kérdezték is, miért ragaszkodunk hozzá ennyire? Miért? Mert olyan tradicionális jogról van szó, amihez a vasutasok ragaszkodnak. És mert nagyon jól kiépített szervezete van, amely igazodik a vasút sajátosságaihoz és amely se munkarendben, sem területileg nem kötődik az általánoshoz és a 124 ezer nyugdíjasunkhoz is ezernyi szállal kapcsolódik. Szóval, ezt feladni hiba lett volna. Sok vitánk volt, hogyan is alakuljon, sok ellenzővel és támogatóval, sokféle megoldási javaslattal. Végül is maradt, s szerintünk ez a jó megoldás. A munkavédelemben pedig megpróbáltuk kialakítani azokat a sajátos szakszervezeti feladatokat, amelyek hosszabb távon meghatározzák ezirányú munkánkat. Mert nekünk nemcsak agitálnunk kell, bár az is fontos: megmagyarázni a dolgozóknak, miért kell használni a védőeszközt, betartani az utasítást. De legalább ilyen fontos részvételünk a technológiai, munkavédelmi szabályok kialakításában, a balesetveszélyes munka megszüntetésében , a lehetőségekkel összhangban. Hiába írunk elő ugyanis olyasmit, aminek nincs meg a feltétele. Az állami irányításra való áttérésben volt zökkenő. Sokkal több lett a büntetés. Fel is tették a kérdést azelőtt mi miért nem büntettünk gyakrabban? A válasz egyszerű: mi jobban figyelembe vettük a vasút lehetőségeit, műszaki helyzetét. Ha ugyanis ezt nem nézzük, ma a vasúton majdnem minden vezetőt meg lehet büntetni. Ezért most abba a furcsa helyzetbe kerültünk, hogy a jogsegélyszolgálat útján mi adunk védelmet a vezetőknek, ha olyasmiért akarják elmarasztalni őket, amiről nem tehetnek. Mert a vasútnál kialakult munkavédelmi hiányosságok egyik napról a másikra nem szüntethetők meg, s ezt nem lehet a mai vezetők nyakába varrni. — Milyen tervekkel indulnak az új esztendőben? — Nem is tervek ezek, hanem kötelességek, amit a vasutasok érdeke diktál, és amelyekről már eddig is beszéltem. Azt képviseljük minden fórumon, ami a tagság véleménye — mondotta végezetül Koszorús Ferenc, Tóth Jenő Brigádok vetélkedője A dunakeszi járműjavító MSZBT tagcsoportja, és a szocialista brigádklub, Dunakeszi felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére vetélkedőt rendezett, amelyen 46 szocialista brigád képviselői vettek részt. A győztes a tmk-részleg Juhász Zoltán vezette szocialista brigádja lett. Második a Csanádi György, harmadik pedig a Clara Zetkin brigád. Az első három helyezett brigád részt vesz majd a városi döntőn. Udvarias jegyvizsgálók A szegedi igazgatóság 1984 elején hirdette meg a legudvariasabb jegyvizsgáló címért folyó versenyt. A kezdetményezés sikeres volt. Az üzemfőnökség javaslatai alapján — amelyeket a KSZO és a vizsgáló főkalauzok ellenőrzései is megerősítettek — Kiss Róna szentesi, Nacsa Istvánné bajai, Papp Andor békéscsabai, Tóth II. István kiskunfélegyházi, Molnár Gergely szegedi és Garzó István vésztői jegyvizsgálók érdemelték ki a követésre méltó „leg ...” címet. A hat jegyvizsgálónak december 18-án Szegeden, az igazgatóság központjában Szabó Gyula osztályvezető adta át a jó munkát elismerő oklevelet és a 2500-2500 forint jutalmat. A legudvariasabb cím jogos viselői Nem anyagi kérdés . . . A MÁV-nál nemzedékváltás van, a nyugdíjba menők száma meghaladja az új felvételesekét. Az utóbbi években ugyan növekedett az érdeklődés a különböző közlekedési szakközépiskolák, szakmunkásképzők iránt, a munkaerő-felvételi irodákban is többen kopogtatnak, de nem mindegy, milyenek ezek az ifjú emberek. Közülük sokan rövid idő után unják az éjszakázást, az ünnepi szolgálatot. A vasútnak pedig ezentúl is éjjelnappal menni kell, nem állhat meg egy percre sem. Hogyan tudnánk megtartani a fiatalokat? Ez elsősorban nem anyagi kérdés, hiszen a legtöbb területen megtalálják számításukat a kezdők is. A régi vasutasoknak kell jó munkahelyi légkört teremteni, lendületet adni a fiataloknak, megmutatni a távlatokat. Senki nem kezdte állomásfőnökként, de aki dolgozik és tanul, bármit elérhet. Segítsünk példamutatásunkkal. A lehetőség adott: KISZ-fórumokon, aktívaértekezleteken adjunk megfelelő feladatot a fiataloknak. Olyan vállalati dolgozók vagyunk, akikre odafigyelnek, ahol a rend, a fegyelem és a jó munkahelyi légkör elengedhetetlen. Kavalecz Imre .5 A művelődés szolgálatában Mert a vasút gyorsabb volt. Ostor Gizellát, a szombathelyi Haladás Művelődési Ház könyvtárosát nyugdíjba vonulása alkalmából a Szakszervezeti Munkáért arany fokozattal tüntették ki. Utolsó munkanapján a művelődési házban beszélgettünk életútjáról. — A MÁV-hoz és a postához 1951-ben egyszerre adtam be a felvételi kérelmemet — emlékezik. — Akkoriban a vasút gyorsabb volt, onnan kaptam először kedvező választ. Hamarosan beültettek egy irodába gyors- és gépírni. Egy év alatt megszereztem a szükséges szakvizsgákat, majd a munka mellett leérettségiztem. Később beiratkoztam a főiskola népművelő és könyvtár szakára ... Östör Gizella 1966-ban a szombathelyi vasutasok Ady kultúrotthonába került függetlenített népművelőnek. Közben a területi szakszervezeti bizottsághoz hívták kisegíteni. Anynyira megszerette azt a munkát, hogy ott maradt, s később a területi szakszervezeti bizottság kulturális, agitációs, propaganda- és sportbizottságának a vezetője lett. — Mikor került a művelődési házba? — 1975. április 1-től vagyok a jelenlegi munkahelyemen. Itt voltam gazdasági igazgatóhelyettes, általános népművelő, megbízott igazgató és végül könyvtáros. Volt olyan időszak, amikor több munkakört is betöltöttem egyszerre. — Azóta sokat fejlődött a könyvtár. — Igen. Tíz évvel ezelőtt 556 olvasónk hétezer kötet közül válogathatott. Tavaly az 1200 állandó látogatónk 11 ezer könyv közül választhatta ki az olvasnivalót. Könyvtárunk hetente három nap van nyitva, de például most sincs kölcsönzési idő, mégis jönnek az olvasók. Ha itt vagyok, szívesen kiszolgálom őket. Áttekinthető katalógusaink vannak... Östör Gizella a nemzetközi Savaria táncverseny számvizsgáló bizottságának is tagja. A táncversenyektől nyugdíjazása után sem szakad el. De ezután már több idő jut kedvenc időtöltésére, az operaelőadások látogatására. A kultúra terjesztésében továbbra is számítanak szervezőképességére, aktivitására és szorgalmára. Sz. Jakab István