Magyar Vasutas, 1988 (32. évfolyam, 1-17. szám)

1988-01-14 / 1. szám

1 EURÓPÁBAN Elöregszik a népesség A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet felmérést készí­tett az európai népesség életkori megoszlásáról és annak várható alakulásáról. A tanulmány többek kö­zött megállapította, hogy Európában a népesség elö­regedése tovább folytatódik. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének becslése szerint 2015-re az európaiak több mint 15 százaléka 65 éves, vagy annál idősebb lesz. Ez a korcsoport képezi majd Bánia, az NSZK, Lu­xemburg és Svédország lakóinak­­25 százalékát és Svájc lakóinak több mint 25 százalékát. Az európai szocialista orszá­gokban: Bulgáriában, Cseh­szlovákiában, az NDK-ban, Magyarországon, Lengyelor­szágban, Romániában, Jugo­szláviában és a Szovjetunióban ez az arány várhatóan 15—20 százalék lesz. Egészségvédelem, orvosi költségek Nehezebb viszont az élettar­tam növekedésének az európai társadalombiztosítási rendsze­rekre gyakorolt teljes hatását felbecsülni, azt például, hogy vajon több orvosi gyógykezelés szükséges-e egy nagyobb szá­mú, idős, krónikus beteg em­bernek, vagy pedig az életkor meghosszabbodása egy aktí­vabb, egészségesebb öregkor­ban nyilvánul meg. Gyakran úgy tűnik, hogy a népesség öregedése a társada­lombiztosítás pénzügyi egyen­súlyának felbomlását eredmé­nyezi az egészségügy területén: minél több az idős ember, an­nál jelentősebbé válna a pénz­ügyi egyensúly hiánya. Viszont az idézett tanulmány aláhúzza, hogy más tényezők idézték elő a gyógyászati költsé­gek nagymértékű felduzzadá­sát. Az okok között szerepelt például az egészséggondozás kiszélesedése, amely sok em­bert ösztönzött arra, hogy gyak­rabban kezeltesse magát, to­vábbá a betegség-megállapítás és az új kezelési módokat lehe­tővé tevő, a korábbinál moder­nebb és drágább technika. Ezen kívül az orvosi gondo­zás igénybevételének tendencia vizsgálata Hollandiában és Franciaországban lehetővé tet­te annak megállapítását, hogy csak az „öregedéstényező” ha­tása a gyógyászati költségek növekedésére meglehetősen mérsékelt, és évi 0,5 százalékra lehet becsülni. Természetesen az egy főre ju­tó betegségek átlagos száma az életkorral arányosan növekszik. Sőt, az idős emberek főleg sú­lyos, krónikus betegségekkel küszködnek, egyebek között pszichikai zavarokkal, valamint kevésbé súlyos hallási és látási zavarokkal. Ezért minél több információt kell összegyűjteni és elemezni, hogy megtervezhető legyen a jövő szükséglete Európa örege­dő népességének egészségvé­delme érdekében. Meg kellene például határozni — mutatott rá a tanulmány —, hogy vajon az egészségi állapot romlása el­kerülhetetlen velejárója-e az öregedés folyamatának, vagy pedig a betegségek kölcsönha­tásának és felhalmozódásának az eredménye, amelyeket lehet­séges vagy megelőzni vagy ke­zelni. Bejáró gondozás " Közelebbről meg kellene vizsgálni azokat a tényezőket, amelyek a legnagyobb arány­ban játszanak közre a hosszabb életkor elérésében. Felmerült például, hogy vajon az orvosi ellátás járul-e hozzá jelentős mértékben az életkor meghosz­­szabbodásának esélyéhez, vagy pedig az életmód és a gazdasági helyzet változásával magyaráz­ható a fejlődés ezen a területen. Az egészség megőrzésével egy egész életen keresztül, folya­matosan kellene törődni, és ar­ra törekedni, hogy a betegsége­ket már kezdeti stádiumában felfedjék és gyógyítsák. Amikor pedig ápolás válna szükségessé, megfelelő intézke­désekkel lehetővé kellene ten­ni, hogy erre inkább otthon, semmint valamely intézmény­ben kerüljön sor akár pénzügyi, akár pszichológiai okokból. Ilyen meggondolásból új képzé­si rendszert kellene kialakítani, és másfajta megítélés alá kelle­ne venni a bejáró gondozást. A jelenlegi egészségvédelmi, politika­i képzéstől kezdve a kezelésig bezárólag országon­ként különböző. Az Egyesült Királyságban a gerontológia, mint önálló, kutatási terület gyorsan fejlődik. Dániában 1972 óta a hosszú időtartamú gondozás sajátos orvosi terü­letnek számít és a Szovjetunió­ban is külön szakképzés tár­gyát képezi. Finnországban és Norvégiában idős emberek gondozásával foglalkozó ápoló személyzet kiegészítő képzés­ben részesül. A gazdasági helyzet romlása miatt 1975-től több európai or­szág korlátozta a szociális kia­dások növekedését és felemelte például egyes gyógykezelés faj­táknál az egyéni teherviselés arányát, vagy korlátozta az egészséggondozásban részesü­lők körét. Ugyanakkor az Egye­sült Királyságban az Országos Egészségügyi Szolgálat többet fizet az orvosoknak a 65 évnél idősebb betegek után. Jugo­szláviában az időskorúakat egészségi szempontból különö­sen érzékeny csoportnak tekin­tik, ezért az e csoportba tarto­zók jelentős könnyítéseket él­veznek az orvosi gondozás te­rén. A kapcsolatok felosztása Természetesen számításba kell venni a társadalombiztosí­tási juttatásoknál végrehajtott megszorításokat, de a tanul­mány megjegyzi, hogy 1995 és 2015 között az időskorúak olyan csoportja lesz érintve, amely élete aktív szakaszában résztve­vője volt a második világhábo­rú utáni Európa gazdasági fej­lesztésének. Rajtuk lenne a sor, hogy ők is élvezhessék azt az egyetemleges társadalombizto­sítási rendszert, amelynek lét­rehozását elősegítették. A tanulmány többi fejezete foglalkozik még a népesség je­lenlegi helyzetével és annak várható alakulásával 2025-ig, a család intézményének erősíté­sét és támogatását célzó intéz­kedésekkel és az időskorúak nyugdíja reálértékének megőr­zésével. Az anyag legfontosabb mon­danivalója talán a következő gondolat lehetne: „. . . lénye­gében az egész gazdasági és társadalmi életnek a népesség ma még kevésbé látható, »belső öregedéséhez« való alkalmaz­kodásáról van szó. Ennek az alkalmazkodásnak szükségsze­rűen együtt kel járnia a gene­rációk közötti szerepek és kap­csolatok újra felosztásának”. Baranyai Zoltán Új kocsik mozgássérülteknek Amikor a mozgássérültek évéről oly sokat írtak a lapok, a Dunakeszi Járműjavító I-es számú gyáregységében több mint száz dolgozó úgy döntött, hogy a nagyjavításra váró ko­csik közül kettőt úgy alakítanak át, hogy a mozgássérültek is ké­nyelmesen utazhassanak. Kétféle szerkezet is készült a bemutatóra, amelyen természe­tesen mozgássérültek is részt vettek. Azóta a kocsik részt vesznek a forgalomban, több alkalom­mal igénybe is vették a moz­gássérültek. A kocsik belső be­rendezései is minden tekintet­ben megfeleltek a mozgásuk­ban korlátozott utasoknak. * Friss hír, hogy az NDK baut­­zeni vagongyárában a mozgás­­sérültek számára új, speciálisan kiképzett személyszállító kocsi­kat gyártanak. Ezeket a kocsi­kat most már minden vasút megrendelheti. Első példányát a brnói nemzetközi vásáron mutatták be. Ez a CSD meg­rendelésére készítették az UIC előírásainak figyelembevételé­vel. A felszállást ezen a kocsin is egy emelőszerkezet segíti, ame­lyet akár a mozgássérült is ke­zelhet. A felszállás után ha úgy tetszik „kiléphet” tolókocsijából az utas és helyet foglalhat az ugyancsak nekik kialakított székekben. A kocsi toalettje is átalakított, nem szorul segítség­re a használója. A Nyugatnémet Vasút is mindent megtesz a testi fogya­tékosok utaztatásáért. 1986 au­gusztusa óta van forgalomban a speciális készülékkel ellátott személykocsi. Ebből az új tí­pusból a múlt év végéig tizet szerzett be a DB és újabb száz követi majd a forgalomban. A peron és az utastér között 85 cm széles ajtókon a kerekes szé­kekkel is kényelmesen áthalad­hatnak a mozgássérültek. Az aj­tók pneumatikus rendszerrel, elektromos vezérléssel nyílnak és záródnak. Az ülések elfordít­hatók, a tolószékkel szemben ülhetnek a kísérők. Minden be­rendezés a mozgásban korláto­zottak kényelmét biztosítja. Zelman Ferenc 1988. JANUÁR 14. Jog a munkához és az élethez Nemzetközi szeminárium Athénben a fiatalokról Az elmúlt év októberében nemzetközi szeminárium volt Athénben, amelyen különböző ifjúsági szervezetek, a Szak­­szervezeti Világszövetség és más európai szakszervezeti szervezetek vettek részt. A sze­mináriumot a Demokratikus If­júsági Világszövetség (DIVSZ) kezdeményezése nyomán szer­vezték meg „Európai Ifjúság — jog a munkához és az élethez” című témakörben. Négy nemzetközi szervezet, 32 országos ifjúsági és 24 euró­pai szakszervezeti szervezet vett részt a szemináriumon. A demokratikus légkörben le­zajlott párbeszéd során a részt­vevők széles körű eszmecserét folytattak a különböző európai országok fiataljainak helyzeté­ről. Különösen nagy érdeklő­dés kísérte a fiataloknak a munkához és az élethez való jogára vonatkozó gyakorlat ta­pasztalataival foglalkozó hoz­zászólásokat. A szeminárium résztvevői többek között megvitatták az oktatás, a szakmai képzés prob­lémáit, a gazdaság és a társada­lom militarizálódását a tőkés or­szágokban, az új technológiák hatását a tőkés és a szocialista országokban, a szakszervezetek szerepét a fiatal dolgozók mun­kához és emberhez méltó élet­hez való jogaiért folyó harcban. A nemzetközi szervezetek, valamint az országos ifjúsági szervezetek és a szakszerveze­tek képviselői kimerítően ele­mezték a jelenlegi helyzetet és az ifjúsági mozgalom perspek­tíváit, továbbá a fiatalok politi­kai szervezeteinek és a szak­­szervezeteknek a szerepét az if­júság harcának kibontkoztatá­­sában. Rendkívüli fontosságot tulajdonítottak a több nyugat­európai országban a közel­múltban lezajlott tömeges ifjú­sági megmozdulásoknak, azok eredményeinek és tapasztala­tainak. Hangsúlyozták nézetazonos­ságukat a fiatalok mozgalmai­nak céljaival, orientációjával és követeléseivel. Kiemelték a bé­ke védelméért, a nukleáris fegyverek teljes felszámolásá­ért és a hadi kiadások jelentős csökkentéséért folyó harc szo­ros kapcsolatát a fiatalok mun­kához, a tanuláshoz és a kultú­rához való jogáért folyó harccal. Egyöntetűen állapították meg, hogy a nyugat-európai fia­talok helyzetének rosszabbodá­sa, amelyet a nagy többség szá­mára az állandó bizonytalan­ság, és a kormányoknak s a munkaadóknak a szakmai kap­csolatok átrendeződését ered­ményező, összehangolt támadá­sa jellemez, a még erőteljesebb kizsákmányolás megvalósításá­val, a magasabb profit érdeké­ben. Ezért a szakmai kapcsolatok megváltoztatására és az oktatá­si rendszer átalakítására irá­nyuló törekvés, másrészt a nagytőke érdekében új techno­lógiák bevezetése és alkalmazá­sa, a gazdaság militarizálódása — amelyek következményei visszahatnak a társadalom éle­tére is —, olyan jelenségek, amelyek szinte valamennyi nyugat-európai országot érinte­nek. Ezzel egyidejűleg egész Eu­rópa fiatalsága még bonyolul­tabb feladatokkal találja ma­gát szemben, amely megkíván­ja tőle nemcsak Európa, ha­nem az egész világ békéjének védelméért folytatott harcot. Ezek a körülmények is alá­húzzák azt a követleményt, hogy még szorosabb és tartal­masabb együttműködés jöjjön létre a különböző progresszív mozgalmak, az ifjúsági szerve­zetek és a szakszervezetek kö­zött. A résztvevők a szemináriu­mot ennek a hatékonyabb együttműködésnek az irányá­ban megtett döntő lépésnek mi­nősítették. B. Z. A peresztrojka és a szakszervezetek (2.) Önállóság, kezdeményező­készség A szakszervezetek önállósá­gát és kezdeményezőkészségét akadályozó tényezők között ta­láljuk a túlzott beszabályozott­­ságot, ami ugyan nagyon ké­nyelmes a formális vezetés megvalósításában, de ami két­ségkívül zavarja a szakszerve­zeti szervek és a tömegek élő párbeszédét. Nálunk 31 ágazati szövetség, körülbelül 25 ezer köztársasági, megyei, kerületi, városi és köz­ségi tanács működik, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak az alapszervezetekkel. Ezen túl­menően további ágazatok kö­zötti vezető szerv működik, ami az ország viszonylatában több mint 170 ezer szakszervezeti ta­nácsot jelent a köztárasaságok­­ban, megyékben és kerületek­ben. Ezzel együtt a vezetés ezen szervei között, különösen a kö­zépső szinteken gyakran nincs összehangoltság és a funkciók pontos elhatárolása. Közép­szinten a bürokratizmus nem kevés nehézséget okoz: a köz­ponti szervek fontos döntései, úgy tűnik, ezekhez a szervek­hez késéssel érkeznek le és el­vesztik értelmüket azok megfe­lelő „átdolgozása” miatt. Hasonló helyzet kialakulása — különösen az átépítés idősza­kában —, megengedhetetlen. A szakszervezeti tanácsok — el­hanyagolva a saját területi munkájukat — szinte minden kérdésben beavatkoznak a bi­zottságok munkájába. Ennek következtében a vállalatok és egyesülések szakszervezeti bi­zottságainak vezetői arra pa­naszkodnak, hogy olyan kettős alárendeltségben vannak, hogy szó szerint ömlesztve kapják a felülről jövő utasításokat és megbízásokat. Gyakorlatilag minden javaslatuk és cseleke­detük számtalan egyeztetést, szankciót, és engedélyeztetést követel meg. Ugyanakkor a te­rületi és ágazati szakszerveze­ti szervek funkcióikban gyak­ran kettős beszámoltatási köte­lezettséget írnak elő stb. A XVIII. kongresszus óta ko­moly lépéseket tettünk a hely­zet kijavítására. A SZOKT je­lentősen csökkentette a statisz­tikai és a pénzügyi elszámolási kötelezettségeket, néhány ága­zati tanács központi bizottsága eltörölte a középső szintet és közvetlen kapcsolatot létesített a vállalatok szakszervezeti bi­zottságaival. Úgy gondolom, hogy az új körülmények között a szakszervezetek struktúrája rugalmasabbá kell hogy váljék, hogy pontosabban és operatí­vabban reagálhassunk a gazda­sági irányítás előttünk álló át­építésére. Talán nem hangzik túlzás­nak, ha kijelentjük, hogy bár­milyen vállalat szakszervezeti szerve nagyon leterhelt. Ha a ma közhasználatú kifejezéssel élünk, a szakszervezeti mun­katársaknak mindenhez köze van. Ennek a kifejezésnek mé­lyen demokratikus értelme van, ugyanakkor, ha ennek szó sze­rinti követése az apparátus és az aktíva erejének szétszóródá­sához vezet. Ezek a nehézségek maximálisan jellemzőek a szak­­szervezeti bizottságokra, ame­lyek gyakran, megfeledkezve alapvető feladatukról (tehát a dolgozók jogainak védelméről és szociális érdekeikről való gondoskodásról — erre egysze­rűen nem jut erejük) nyögnek a feladatok terhe alatt, amelyek­hez gyakran nincs semmi kö­zük, elvesztegetik az időt az ülésezéssel és az aktagyártás­sal. Vajon nem jött-e el az ideje, hogy megvizsgáljuk ezt a prob­lémát és legyen az bár fontos feladat, elvenni belőlük annak érdekében, hogy a szakszerve­zeti bizottságok elláthassák fő funkciójukat? És ne adjunk-e nekik nagyobb szabadságot sa­ját problémáik megoldásában, ide értve dolgozóik kifizetését a béralapból? Szakszervezeteink funkciói­nak történelmi fejlődése azok szélesedése útján haladt oly módon, hogy magára vállalta az állam feladatainak egy ré­szét is. Ilyen módon a 30-as évektől kezdve a szakszerveze­tek kezébe került az állami szo­ciális biztosítás irányítása, a 60-as évektől — a szanatóriu­mok és nyaralók, a turizmus és az idegenvezetési munkák ve­zetése. A mi dolgunk lett a munkavédelmi előírások betar­tásának állami ellenőrzése, a munkatörvénykönyv előírásai­nak végrehajtása. Úgy tűnik, hogy ez a helyzet jogos, amikor társadalmi jelle­gű funkciók betöltéséről van szó, vagyis olyanokról, amikor a munkásság aktív rétegének bevonásával valósulhatnak meg. De egészen más a helyzet, ha csak a fizetett apparátus szükséges valamiyen funkció ellátásához. Az olyan nagy önálló terüle­tek ellátásához, mint például a turizmus és az üdülőövezetek fenntartása és fejlesztése, jelen­tős tőkebefektetéseket, a mun­kálatok és hasznosítás megszer­vezését, képzett szakemberek felkészítését igényli. Ezek kö­zött a körülmények között el­mosódik a különbség az irányí­tás társadalmi és állami mód­szerei között és nem az állami funkciók válnak társadalmivá, hanem a társadalmi szerveze­tek kezdik lemásolni a gazdasá­gi munkamódszereket. A gya­korlatban ez az összállami érde­kek szempontjából a vezetés ef­­fektivitásának és minőségének­csökkenéséhez, és ezzel együtt a társadalmi ellenőrzés elvesz­téséhez vezet. Mindez gondolkodásra ser­kent: nem kéne-e megváltoztat­nunk a turizmus és az üdülő­övezettel kapcsolatos irányítás természetét, átalakítva a szak­­szervezetek megfelelő központi tanácsait állami, társadalmi szervekké? Ez a megoldás, vé­leményünk szerint, lehetővé tenné, hogy pontosan elválasz­­szuk egymástól a társadalmi és állami funkciókat (például a beutalók elosztásánál és az épít­kezéseknél), hogy az említett ágazatokban növeljük a felelős­séget fontos kérdésekben meg­hozott döntéseknél. Kérdéses a szakszervezetek funkciója az állami szociális biz­tosítás irányításával kapcsolat­ban is. Ez a szerep gyakran for­mális, mivel az alapvető tevé­kenységet ezen a téren az álla­mi szervek végzik el. Tanulmá­nyoznunk kellene több baráti szocialista ország gyakorlatát ezen a téren, amelyekben az utóbbi években a szakszerveze­tek átadták ezt a funkciójukat az államnak. A szocializmusnak erős szak­­szervezetekre van szüksége. Munkájuk átalakításánál abból kell kiindulni, hogy ez egy mé­lyen demokratikus folyamat, amely társadalmunk általános demokratizálásának fontos as­pektusa, amely a munkásosz­tály és minden dolgozó szerepe növekedésének objektív talajá­ból táplálkozik. Ez a megközelí­tés új feladatokat állít a párt­­szervezetek elé, amelyek köte­lesek következetesen törekedni a szakszervezeti bizottságok önálló szerepének és kezdemé­nyezőkészségének növelésére, tevékenységi formáik megújítá­sára az új körülmények között. A párt vezető szerepe a szak­­szervezetek felett különösen személyi kérdések megoldásá­ban nagyobb bizalomra kell, hogy épüljön. (Folytatjuk) M. Baglay

Next