Magyar Vasutas, 1999 (43. évfolyam, 1-17. szám)

1999-01-01 / 1. szám

2 Az MSzOSz­ és az idő próbája VÁLOGATÁS A IV. KONGRESSZUS BESZÉDEIBŐL Európába nem szolgaként akarunk megérkezni TÖMÖR KIVONATOK DR. MÁRKUS IMRE BESZÉDÉBŐL! 1998. december 18-19-én tartotta negyedik kongresszusát az MSZOSZ. A kétnapos rendezvény első napján fel­szólalt dr. Márkus Imre, a VSZ elnöke is. Az ott elhangzott beszédéből idézzük fel a legfontosabb gondolatokat! Tisztelt Kongresszus! Négy év mérlege, tükre van előttünk. Akkor ülésezik a kongresszusunk, ami­kor az MSZOSZ-hez tartozó ágazati szak­­szervezetek megvonták a saját mérlegei­ket, s megválasztották az új, vagy meg­erősítették a régi tisztségviselőiket. Mi történt velünk az elmúlt négy év­ben? Erősödtünk? Gyengültünk? Egy biz­tos: tapasztaltunk, 1990 és 1994 között egy jobboldali, 1994 után pedig egy baloldali hatalmat. A tapasztalat lényege, hogy mind a két hatalom a kapitalizálódó Magyaror­szágon gyakorolta a nép által megengedett jogokat! Vajon mind a két kormányzati cik­lus alatt ezt akartuk? Így akartuk? A pénz­tőke diktált, vagy a pénztőke diktált? Hol voltunk mi? A hatalom az hatalom volt mindvégig. Ám a munkavállalói érdekkép­viseleteknek akkor is megvoltak a sebeik. A kérdés az, hogy csak a pénztőke, a nem­zetközivé váló pénztőke fog beleszólni a jö­vőképünkbe, vagy mi is bele akarunk? Nem könnyű kérdések ezek, kollégáim! Pártkapcsolatok ügye, avagy az MSZOSZ és az MSZP viszonya Feltesszük a kérdést: milyen volt az "együttélés" akkor, amikor a szocialisták hatalmon voltak? S vajon, milyen lenne most, miután már tudjuk, hogy nem ők vannak hatalmon? Mi lett volna, ha kemé­nyebbek vagyunk és létrejön egy társadal­mi-gazdasági megállapodás? Vajon akkor is ennyi lett volna a szenvedés, a kínló­dás? Mit ér ez a kapcsolat most, hogy el­lenzéki párt lett az MSZP? Mit érhetett volna ez a kapcsolat, ha akkor, anno, nem a presztízs, nem a mások, vagy az egyé­nek érdekének az előtérbe helyezése, ha­nem a közérdek, egy baloldali érdek jele­­nik meg a kormányzati hatalom mögött? Meg kell mondanunk, hogy mi az, amin változtatnunk kell, még akkor is, ha most úgy látjuk, hogy van, amin nem tu­dunk. Egy apró, hangulatjavító megjegy­zést hadd tegyek: azt gondolom, hogy a baloldalon elhelyezkedő pártok közt a tá­volság nem olyan nagy, mint amilyen messze most ülnek egymástól! Nem kell szégyenkeznünk akkor, kollégáim, amikor a jobboldalon a szél­sőjobbnak nincs határa? Akkor a balol­dalon mi van? Hát miért nem kezdünk meg egymás mellé fölzárkózni, miért azokat a momentumokat keressük, ame­lyek szétválasztanak? Miért nem azokat, amelyek összekötnek! Miért nem lehet lemondani egyéni presztízsekről, miért nem lehet közelebb kerülni egymáshoz? Vajon, csak a jobboldalnak kell polari­zálódnia? Nehogy azt higgyük kollégá­im, hogy erre a pártoknak kell választ adni. Nekünk, munkavállalóknak, mun­kavállalói képviselőknek. Azért, mert felelősséggel tartozunk az általunk kép­viselt dolgozókért, munkásokért. Egysé­gesíteni kell a fellépést, világosan kell meghatározni a célokat. Nem sokat mar­kolva, keveset fogva, hanem keveset, de azt jól megfogva kell előrelépnünk! Rendeznünk kell az eszközeinket és a módszereket. Világossá kell tenni, hogy a tárgyalásokkal milyen célok érhetők el és mihez kell már a nyomásgyakorlás eszköze! Összefogás, egységes, világos, félreérthetetlen baloldali fellépés kell, ha Európába polgárként és nem szolgaként akarunk megérkezni. Erősítenünk kell a szakszervezetünk­ben a belső kutatásokat. Igényünk kell, hogy legyen arra, hogy megkérdezzük a tagságunkat, a szakszervezeteket, a kívül­ről, vagy belülről figyelő politológusokat, hogy mit szólnak a munkánkhoz? Szem­be kell néznünk azzal a ténnyel, ami Eu­rópában is egyre jellemzőbb, hogy a szak­­szervezeti mozgalom leértékelődőben van, térvesztése egyre jobban megmutatkozik, és nem igaz, hogy Magyarországon ezt az utat kell követni! Megvan ugyanis a ma­gyar népben az az összefogás, ami változ­tathat ezen az irányon. Nélkülünk nem olyan lesz az Európa-ház, mint amilyen­nek sokan megálmodták! Azt gondolom kollégák, szólnunk kell arról is, mintegy tükröt tartva önma­gunknak, hogy ágazataink mit produkál­tak az elmúlt négy évben. A vasutasok nevében azt mondhatom el, hogy - az előző kongresszushoz képest - jelentő­sen javítottunk a sztrájkképességünkön. Külön, önállóan, az MSZOSZ-hez tarto­zó Vasutasok Szakszervezete bizony rá­kényszerült arra, hogy amennyiben szükséges, képes legyen a nyomásgya­korlásra is, ha az általa képviselt munka­­vállalók céljait el akarja érni. A munkásember és a jogbiztonság­ i bizalmat kell erősítenünk, erre az üzemi tanácsi választások rámutattak, hiszen a Vasutasok Szakszervezetének jelöltjeire több szavazatot adtak le a vas­úton, mint ahány szakszervezeti tagunk van! Azt gondolom, hogy ez a bizalom kötelez bennünket. Meg kell szüntetnünk a félelmet a munkahelyeken, ott kell len­nünk a mikrostruktúrákban, de ott kell lennünk az egyéni munkaadóknál is, mert nemcsak az 1200, az 1800 és az 50.000 dolgozót foglalkoztató munkaadóknál kell érdemben képviselnünk a munkavál­lalókat! Kollektív szerződésre és jogbiz­tonságra van szüksége a munkásember­nek. Választás előtt állunk! Egyedül raj­tunk múlik, hogy csendben, szolga mó­don tűrünk, vagy összefogunk és bele­szólunk sorsunk alakulásába! Kollégáim! Sokkal tudatosabb szak­­szervezeti munkára van szükség! Az MSZOSZ akkor végez az eddiginél tu­datosabb szakszervezeti munkát, ha an­nak eredménye az ágazatokon belül, a szakszervezeti bizottságokban és a főbi­zalmi­ csoportokban is megjelenik majd. Ha a munkahelyeken, ahol az emberek egymásra utaltan, nap, mint nap, izzadt­­ságosan keresik a kenyerüket, ha ott nincs meg az­­összetartó kapocs, akkor kifele és föl­fele egyaránt csak gyengül­het a szervezet. Amikor Európáról beszélünk, akkor makroszinten érdeminek kell lenni az érdekegyeztetésnek, és európai ember módjára kell kezelni ügyeinket. Európá­hoz azonban európai munka és európai bér is jár! Elszántság, kedv, emberközpontúság MOZAIKTABLÓ AZ MSZOSZ IV. KONGRESSZUSÁRÓL Dióhéjban. A magyar szakszerveze­tek 100 év alatti legfőbb erőforrása: szer­vezettség, összefogás, szolidaritás. (Lux Judit) A globális világgazdaság kiépíté­se mellett szükséges létrehozni a szak­­szervezetek globális intézményeit, ne­hogy a munkavállalók védtelenül marad­janak. (Eddy Laurissen) Időnként a mun­kavállalók, a nyugdíjasok és érdekkép­viseleteik tesztelése zajlik - finoman szól­va. Durvábban fogalmazva pedig nyílt provokálása. (Sándor László) A most el­fogadott költségvetés növeli az esély­­egyenlőséget. (Kovács László) Vélemények. Az elmúlt tíz évben a szakszervezetek úgy rivalizáltak egymás­sal, hogy gyakran nem vették figyelem­be tagjaik érdekeit és személyes presztízs­­okok miatt tevékenykedtek. Ez gátja volt az érdekvédelemnek. (Kuti László) Mol­nár György, a Vasutasok Szakszervezet­ének küldötte idézte a programból a kö­vetkezőket: "Elvárjuk a kormánytól, hogy tegyen eleget az ENSZ felhívásá­nak, és 1999-ben ünnepeljük meg az idő­sek napját." A nyugdíjas érdekvédő vé­leménye szerint azonban nem is annyira az ünneplésen van a hangsúly, hanem azon, hogy a kormány tegyen konkrét in­tézkedéseket az idős emberek életkörül­ményeinek javítására. Kommentárok. Jean Lapayre, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtit­kár-helyettese arra figyelmeztetett, hogy az Európai Unióba felvételüket váró or­szágok kormányai kezeljék partnerként az érdekvédelmi szervezeteket, hiszen a demokrácia alappillére a szolidaritás. Hallja, miniszterelnök úr?! Göncz Árpád köztársasági elnök írta a kongresszus küldötteinek írt üdvözle­tében: A szakszervezet "legyen kiszámít­ható, megbízható szociális partner. Arra törekedjék, hogy céljait lehetőleg a tár­gyalóasztal mellett érje el. De legyen ké­pes megmutatni erejét, ha más esély már nincs. Akkor ne legyen tétova, vagy bátortalan... Ebben a politika ural­ta világban egyre több kétkezi és szel­lemi munkás számít a szakszervezetek­re, mert másoktól nem nagyon remél­het gyámolítást." Egyetértünk, köszönjük elnök úr! A Vasutasok Szakszervezete ebben a szel­lemben járt el a legutóbbi vasutassztrájk esetében is. Kérdés-felelet: Schalkhammer Antal, a bányászszakszervezet elnöke felszólalá­sában megkérdezte: miért nincsenek jelen a kongresszuson a kormány képviselői, hiszen meghívták őket? Azért, mert a kor­mányt nem érdekli a munkavállalók prob­lémája, a 100 éves szakszervezeti mozga­lom léte adta meg a választ saját kérdése­ire az ismert érdekvédő, országgyűlési képviselő, majd hozzáfűzte: Ebben a ma­gatartásban a munkás-érdekvédelem sem­mibe vétele tükröződik, ami tűrhetetlen, s amelyre a szakszervezetek érdemi módon kell reagálniuk. Más problémákkal összefüggésben Schalkhammer Antal így fogalmazott: Eljöhet az idő, hogy a helyzet megérik annak a kérdésnek a felvetésére is, nem kell-e időközi választásokat tartani? Nincs kizárva. Javaslatok. Sóki Gyula szerint szo­ciális ügyvédhálózatot kellene létrehoz­ni, amely alapítvány formájában működ­ne. Szabó Istvánné a nők foglalkoztatá­sának bővítését szorgalmazta. Megoldás­ként - egyebek mellett - a kisgyermekes anyák otthoni részmunkavállalásának le­hetőségét említette, teljes munkaidőként elismerve azt. Az MSZOSZ közeledjen az alternatív szakszervezetekhez - aján­lotta Mátraházi István. Pados Ferenc pedig arra kérte a parlamentbe került szak­­szervezeti vezetőket, hogy álljanak ki harcosabban, lépjenek fel keményebben a tagság, a munkavállalók érdekében. Ellenvélemény. Bársony András, a nyomdászszakszervezet elnöke utalt a beszámolóban felvetett kérdésre, hogy legyen-e az MSZOSZ-nek saját lapja. Véleménye szerint ez nem fontos, hanem inkább az a lényeges, hogyan jelenjünk meg a magyar sajtóban. Elgondolkodtató álláspont ez egy olyan szakszervezet első számú vezető­jétől, ahol a Typographia esetében, a leg­régebbi újság jelenik meg, s hogy ne is szóljunk olyan nagymúltú szakszervezeti orgánumokról, mint a Vasas és a Bánya­munkás, ne is beszéljünk arról a szerep­ről, amelyet például a Magyar Vasutas tölt be. Sajnos, a kongresszus is elvetette azt a javaslatot, - pénzhiányra hivatkozva - amely egy MSZOSZ-lap létrehozására irányult. A következményekért ezúttal is a döntéshozók a felelősek. Jótanács. A felszólalók közül a leg­nagyobb tetszést a 90 éves Szabó Piros­ka, a szakszervezeti mozgalom régi har­cosa aratta, aki a többi között a követke­zőket ajánlotta: "Azt nem mondhatom meg, mi kell most csinálni, hiszen ez nem az én ü­jfetem. Tanácsolom viszont, hogy a szaktervezet céljai mindig legyenek reálisak, érthetőek, s a munkavállalók számára vonzóak. Maradjon meg az el­szánts­ág, a kedv és az emberközpontú­ság ebben az egyre nehezedő, mind in­kább a számítógépre, az internetre, a te­levízióra épülő világban." Kárpáti Sándor 1999. JANUAR Az első csapást a nyugdíjasokra mérték FELEKI PÁL HOZZÁSZÓLÁSA Engedjétek meg, hogy mindenekelőtt a Ma­gyar Szakszervezetek Országos Szövetsége Életút kitüntetésben részesült - "gondtalan öregkort élő" - idős társam nevében tisztelettel megköszönjem az MSZOSZ Elnökségének a magas kitüntetést. A kitüntetés a hosszú évtizedek óta végzett szakszervezeti munka elismerése, egyben elisme­rését jelenti az ágazati szakszervezet és az MSZOSZ iránti hűségének, elkötelezettségének. Délelőtt ünnepi megemlékezést tartottunk a Szaktanács megalakulásának 100. évfordulója al­kalmából. A jubileumi tiszteletadás megemléke­zés a Szaktanács létrehozásáról, egyben főhajtás a megalapítók előtt, akik először ismerték fel és fogták össze a szétforgácsolódott szakszerveze­tek és tagságuk erejét, hogy együttesen álljanak ki a dolgozók közös érdekeiért a m­unkaadókkal és a mindenkori hatalommal szemben. Ők és utódaik voltak azok, akik a nemzet­közi összefogás és szolidaritás szükségességét is felismerve kiépítették a Szaktanács nemzet­közi kapcsolatait, ők a szakszervezeti mozga­lom kiemelkedő alakjai, akik előtt a Vasutasok Szakszervezete is fejet hajt. Mi az elmúlt évben ünnepeltük a Vasutasok Szakszervezete megalakulásának 100. évfordu­lóját. Mint ismeretes a Bethlen-Payer paktum megpecsételte a vasutasok legális szakszerveze­tének sorsát. A vasúton tiltották a szervezkedést, ha megtudták valakiről, hogy szakszervezeti tag, a legkisebb büntetés az azonnali elbocsátás volt. Szakszervezeti elődeink és követőik lélekben és tetteikben - a betiltás éveiben is - fenntartot­ták, belénk oltották a szakszervezeti mozgalom szellemét, később is kiálltak társaikért. Sokan tag­jai voltak a legális szakszervezeteknek és illegá­lisan folytattak tevékenységet a vasutasok között. Nagy részük volt a VSZ újjászervezésében. Nem véletlen, hogy ahol a front elvonult szinte spon­tán alakultak a vasutas alapszervezetek. 1945. második felében az egész szakszervezeti mozga­lom meglepetésére a VSZ 75.000 tagjával az or­­­szág 3. legnagyobb szakszervezete lett! Az újjá­alakított VSZ a Szaktanács tevékeny tagjaként képviselte a vasutas érdekeket. E helyről nagy tisztelettel köszönetet mon­dok - sok idős társam nevében - azoknak a szak­­szervezeteknek akik a betiltás idején befogadtak bennünket. (Vasas, közi, Szállítók és mások.) Szeretnék néhány gondolatot elmondani az egység és összefogás mai szükségszerűségéről. Kedves Barátaim! Sajnos a szakszervezeti mozgalom nehéz időszakában élünk. A szakszervezet ellenes tör­vénnyel - az 1991. évi XXVIII-assal - megbon­tották a szakszervezetek egységét. A jelenlegi ha­talom még csak tárgyalni sem akar a szakszerve­zetekkel. Jellemző, hogy az első csapást a nyug­díjasokra mérte. Az érdekegyeztetés felső szinten csak formális. Ezen mielőbb változtatni kell. A kongresszusra vár az a feladat, hogy meg­határozza a tennivalókat. Kérem a kongresszust hogy vegye figyelembe. • A szövetség csak akkor tud erős és tekin­télyes tárgyaló fél lenni, ha a tagság mögötte áll. • Ehhez elsősorban a tagszervezetek vezeté­sének egysége és tagságának megnyerése, akará­sa, támogatása szükséges. Ha ez nincs meg akkor fegyvertelenek ma­radunk úgy ágazati, mint szövetségi szinten. De akkor azt is mondhatnám, hogy minek vannak a mozgalom vezetői, hiszen a tagság, a dolgozók bizalma állította őket szervezetük élére. Tehát a szövetség egységét, erősítését szem előtt tartva olyanokat válasszon a kongresszus a Szövetségi Tanácsba és Elnökségbe akik mögött ott áll a tagság, akik készek felvenni a harcot a munkáltatókkal és a hatalommal szemben is a tag­ság jogainak megvédéséért, érdekeinek érvényesí­téséért, és szívén viseli a nyugdíjasok sorsát. Ha ez így lesz, akkor a Magyar Szakszerve­zetek Országos Szövetsége be tudja tölteni hi­vatását és az eddigieknél is keményebben és eredményesebben fogja ellátni a tagság legfőbb érdekképviseletét. Ebben a küzdelemben termé­szetesen számítunk az Európai Szakszervezeti Szövetség támogatására is. A kongresszusnak eredményes munkát kívánok! -------------------------------------------------|_____ Erőinket ne gyengítsük! SZŐKE KÁROLY, A VASAS SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ALELNÖKE Gyerekkorunkban sokat játszottuk az "Adj király katonát, ha nem adsz, akkor szakítunk". Mi, amíg kisebbek voltunk, mindig vesztet­tünk, de azzal bíztattuk magunkat, ha mi le­szünk nyolcadikosok, mi nyerünk. Nagyobbak lettünk, a kezeinkben megnövekvő erő, "a vere­ségek nyomán felhalmozott tapasztalat" hosszú­távra elhozta a győzelmet. Tanultunk a vereség­ből, és birtokoltunk az erő növekedésében. Mi, vasasok ugyanúgy voltunk a III. kong­resszus ama felismerésével, hogy csak "saját erőnkre, a szakszervezetekben rejlő összefogásra, szolidaritásra, felhalmozott tapasztalatokra, szak­értelemre, és ha kell, a közös fellépés erejére tá­maszkodhatunk céljaink megvalósításában." Miből származhat az erő, mi a feltétele a közös fellépésnek? Legelőször a meglévő szervezet erejéből! Valljuk be magunknak: meglévő erőinket nem tudjuk, nem tudtuk integrálni! Történelmi szak­­szervezetek aprózódtak szét, ellentétben a fejlett világban bekövetkezett tendenciákkal. Meggyen­gült, de talán mi is meggyengítettük anyagi erő­inket. Mindenek által nincs - helyesen fogalmaz­va létre sem jött - a komoly károkozás lehetősé­gét magában foglaló erő. Ha mindezeket abból a szempontból elemeznénk, hogy erre az erőre az ér­dekérvényesítés eredményessége miatt van szük­ségünk, relatíve a létező erőnél is gyengébbek va­gyunk. Tudniillik a partnerek 1995-höz képest erősödtek (integrálódtak) vagy a választóktól ka­pott felhatalmazás­­ bizonyos­­ félreértéséből, erőből politizáltak, politizálnak! Első tétel! Azonnali szervezeti integrálódás, nemzet­­gazdasági ágazat (ágazatokat) tömörítő szakmai szervezetek létrehozása. Kedves Szaktársnők, Szaktársak! A legfontosabb stratégiai célja: a túlélés! Igaz ez a szakszervezeti mozgalomra is. Ebben a túlélési folyamatban azonban van egy szomorú kép. Nem szeretnék senkit megbántani, de sokan a túlélést nem annak a dinamikus­­ szervezeti jel­legében hanem önmaguk túlélésében látják. Mi, vasasok sem lehetünk elégedettek a tag­létszám és a szervezettség alakulásával. Ugyanak­kor elmondhatjuk, a szervezett munkavállalóinak 42 százaléka a rendszerváltás során lett szakszerve­zeti tag. Bár lehetnénk többen is, de jelen vagyunk az Opel, Audi, ITT, IBM, Caterpillar, Philips, AFL, AMP, Nokia, THYSSEN, AEG, LEONY, KEIPER RECARD, KNOR-BREMSE, KRO­­SCHU stb. multinacionális és más külföldi érde­keltségű új vállalkozások munkavállalói között. E helyről is szeretném nemzetközi szövetsé­geink - IMF, EMF - megköszönni szívességüket, de külön köszönetet mondok a német, osztrák, dán, svéd, holland, belga vasasoknak és a FES- nek a szervezésben nyújtott segítségükért. Tagszervezési eredményeink, mind Vasa, mind MSZOSZ szinten szerények. Ennek első­rendű oka, hogy a szakszervezeti munka súly­pontját nem a szakszervezet építésre helyeztük. Második tétel! Minden tisztségviselő, minden tag köteles­sége a szervezet építése! Tisztelt Kongresszus! A munkaügyi kapcsolatok szereplői kölcsönö­sen függnek egymástól. Hans Moerle mondja egyik tanulmányában a munka világában kétféle stratégia működik: erő stratégia, konszenzus stratégia, az át­menet szakszervezeti magatartása ez volt! Innen szeretnénk üzenni a Miniszterelnök Úrnak! 1) Ha kizárólag erőstratégiát alkalmaz - nem hajlandó az általunk képviseltek érdekeit, céljait figyelembe venni,­­ akkor kormánya nem fogja elérni céljait. 2) Ha tagadja a munkavállalók, munkálta­tók és a kormány közötti kölcsönösséget, akkor mi, a szakszervezetek is tudunk erőstratégiát al­kalmazni. Kívánom erre ne kerüljön sor! Harmadik tétel! Mi kongresszus stratégiát akarunk, és elvár­juk, hogy senki ne vitassa legitimitásunkat. Kolléganők, kollégák! Szervezetépítő munkánk során nap, mint nap találkozunk - sokszor a hatalom megosztásából táplálkozó - nincs szükség szakszervezetre, fontos az egyén kooperativitása, fontos a bizalmi viszony, az önkontroll­ magatartásával. Szépen megfogal­mazva: a humán erőforrás gazdálkodással.

Next