Magyar Vasutas, 2000 (44. évfolyam, 1-16. szám)

2000-01-01 / 1. szám

JANUÁR ÜTKÖZŐ MOTTÓ: Hideg fej, forró szív, tiszta kéz. TISZTÁZÓ VITA A SZAKSZERVEZETEK MEGERŐSÖDÉSÉÉRT KRITIKÁK • OKOK • ÖSSZEFÜGGÉSEK • TENNIVALÓK "Törvényes, de etikátlan" ELMONDJA VÉLEMÉNYÉT DR. KISS SÁNDOR­ NYUGALMAZOTT FŐISKOLAI TANSZÉKVEZETŐ, A MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK ÉS KÖZAL­KALMAZOTTAK SZAKSZERVEZETÉNEK ELNÖKE - Az utóbbi idők fejleményeinek tükrében előtérbe került a szakszervezeti vezetők erkölcsi magatartása, felelőssége. Hogyan látod ezt a problémakört? - A magyar társadalom alapvető gondja, hogy súlyos etikai vétségek elég gyakran kerül­nek felszínre. Mindenkinek van mit tennie e té­ren. A szakszervezeti mozgalomnak is kötelessé­ge megvizsgálni helyzetét, működésének haté­konyságát, tisztségviselőinek magatartását annak érdekében, hogy a jövőben mind szigorúbb etikai normákat alkalmazzanak. A szakszervezeti tagság joggal várja el vezetőitől, hogy munkájukat tisz­tességesen végezzék, és erkölcsileg fedhetetlenek legyenek. Hozzáteszem: annak is kell látszani, mert ez egyben példaértékkel bír. Egy társadalmi szervezet a maga alapnormáival teremtheti meg annak feltételeit, hogy a közbizalmat élvező tiszt­ségviselői következetesen ragaszkodjanak a jog előírásaihoz, a szervezet belső elvárásaihoz. Ezt rendszeresen tegye vizsgálat tárgyává, és vonja le a szükséges következtetéseket. - A szakszervezetekben milyen mértékűnek ítéled az erkölcsi problémákat? - Azok az esetek, amelyek a közelmúltban nyilvánosságra kerültek, sokat ártottak a moz­galomnak, ugyanakkor a politikai közéletben, a pártpolitikában én rosszabbnak ítélem a helyze­tet. Ez azonban nem mentség a szakszervezetek számára. Nem hagyható figyelmen kívül persze, hogy a társadalmi élet más területein mind na­gyobb mértékben jelennek meg a tisztességet, a becsületességet, az erkölcsi értékeket sértő ma­gatartások, jelenségek. - Korrupciós ügyek kapcsán, erkölcsi vétsé­gekről szólva gyakran halljuk és olvassuk azt a megfogalmazást, hogy "törvényes, de etikátlan"­. Hogyan kell ezt érteni? Mit mondanál erről? - Magatartásunkat nem csak a jog normái határozzák meg, hanem más értékrendek is kiala­kulnak az évszázadok során. Közismert, hogy a jog az állami akarat kifejeződése, amely jobb esetben megfelelő erkölcsi tartalommal is bír, de ennek megvalósulását az állam kényszerrel biztosítja. A társadalmi normarendszer más te­rületei - például az etika - mögött nincs ott az állam, azt maguk az emberi közösségek alakít­ják ki, és elismerő vagy elítélő magatartásukkal vonják le a következtetéseket. Sok esetben egy erkölcsi norma az emberek számára szigorúbb, parancs lehet, mint a jogi norma. Igen gyakori, hogy egy emberi magatartás a jog megítélése szerint nem elítélendő, de a társadalom, vagy annak egy része azt közösségellenesnek minő­síti. Gyakori tehát, hogy egy magatartás, cselek­vés jogszerű, ám az adott környezet, közösség érdekeivel ellentétes. Azt mondhatjuk tehát, hogy a jogi normán túl minden ember számára ott van még az álta­lános erkölcsi követelmény, amelyet elvárnak tőle. Ez időszakonként, koronként, társadalmi csopor­tonként eltérő tartalommal is megjelenhet. Azt azonban bizonyosan tudjuk, hogy a tisztségvise­lőkkel, s általában a vezetőkkel szemben mindig magasabbak a követelmények. - Mit tehetünk az erkölcsi értékek hatéko­nyabb érvényesüléséért? - Miután közismert a jelenlegi, kedvezőtlen erkölcsi helyzet, igen sok területen keresnek meg­oldásokat úgy is, hogy egy-egy szakmában, szer­vezetben összefoglalják az etikai követelményeket, megalkotják saját helyi erkölcsi kódexüket. A köz­­szolgálat területén ez változatos képet mutat. Van etikai kódexük például a pedagógusoknak, az or­vosoknak, az ügyvédeknek, a közigazgatásban az APEH-nek, a polgármesteri hivataloknak. Ezek olyan magatartási normákat fogalmaznak meg, amelyek kiegészítik a munkajogi szabályozást, nö­velik az adott szervezet erkölcsi tartását. Ismereteim szerint a szakszervezeti mozga­lomban az alapszabályok (szervezeti szabályok) tar­talmaznak bizonyos követelményeket, de koránt­sem olyan részletességgel és igénnyel, amely alkal­mas lenne a mozgalomban meglévő negatív jelen­ségek kezelésére. Elsősorban a bizalmi viszonyból vezetik le a megoldást, s a választott tisztségvise­lők esetében a legtöbbször a felmentés, a visszahí­vás eszközeivel élnek. Hiányzik azonban az etikai ügyek vizsgálatához, elbírálásához szükséges szer­vezeti, eljárási normarendszer, az eljárási szabá­lyok köre. Megfontolandó ezért a belső etikai kó­dex kialakítása, amely már alkalmat adna arra, hogy pontosítsák azokat a legfőbb etikai követelménye­ket, amelyeket az adott szervezeten belül elvárnak. S ha ezt bárki megsérti, akkor legyen egységes, személyektől független elbírálás. - kárpáti - KÁRPÁTI SANIX )R RI­­VATA Nem viselkedhetünk amatőrként - FIGYELMEZTET SÁLING JÓZSEF, A KERESKEDELMI ALKALMAZOTTAK SZAKSZERVEZETÉNEK (KASZ) ELNÖKE - Milyennek tartod a szakszervezetek jelen­legi állapotát, tevékenységét? - Nálunk is megvannak ugyanazok a gon­dok, amelyek másutt, egyúttal számolnunk kell sajátos problémáinkkal is. Olyan szakmában dolgozunk, ahol az átalakulás totális volt, s ez a mai napig is folyamatosan zajlik. Teljes körű volt a privatizáció; cégek, szakmák szűntek meg és jöttek létre, megjelentek a multik. Egymás mellett találhatók a több ezer embert foglalkoz­tató multinacionális cégek és az egy-két főt fog­lalkoztató kis üzletek. Ehhez képest azt tartom erénynek, hogy mintegy 30 ezer aktív taggal megmaradt a szak­mában a szakszervezet. Majdnem minden lénye­ges cégnél ott vagyunk, a szakmában nincsenek konkurens szervezetek, s van 450 kollektív szer­ződésünk. A KASZ-ról tehát elmondhatjuk, hogy élő, működő szervezet. - Gondok, nehézségek? - Nagyon alacsonyak a bérek. Nagy és növek­vő a munkavállalók kiszolgáltatottsága. Műkö­dési feltételeink sem rózsásak. Mi is sokat küsz­ködünk azért, hogy meg tudjuk válaszolni azt a régi, újra és újra előkerülő egyszerű kérdést: mit ad a szakszervezet? - Arról is ismert vagy, hogy jó ideje nyíl­tan, keményen bírálod az MSZOSZ-t és annak elnökét. Különösen felerősödött ez a kritikai hang a nyár vége óta, amikor kipattant a Pasz­ternák-ügy, és a sajtóban megjelent a VIP-lista. Megújulást, személyi változásokat sürgetsz. Mi generálja e kritikai hangot, mi táplálja ezt a magatartást? - Megváltoztak azok a gazdasági körülmé­nyek, amelyek közepette a szakszervezetek dol­goznak. Egészen más az a politikai intézmény­­rendszer, amelyben a szakszervezetek, mint ér­dekvédelmi szervezetek mozognak. Jelenleg is a kiszorításunk ellen, a létünkért, a fennmaradá­sunkért küzdünk. 1994-ig a nyílt támadások el­len kellett védekeznünk. 1994 és 1998 között nem bántottak ugyan bennünket, de ezt az idő­szakot nyugodtan nevezhetjük az elszalasztott lehetőségek négy évének. Most pedig a szakszer­vezetek visszaszorítása folyik. - Milyen következtetések és teendők fakad­nak mindebből? - Ilyen körülmények között sokkal aktí­vabb szakszervezet-politikára van szükség. S miután ellenfeleink, a kormány és a munkaadók profiként lépnek fel, mi sem viselkedhetünk amatőrként. Mivel az emberek még nem igazán polgárként élik meg a mindennapokat, (nem né­met sztrájkoló munkásokról és havonta tüntető francia dolgozókról van szó), a tisztségviselők is eléggé kiszolgáltatottak, úgy vélem, a válto­zásokat felülről kellene indítani. Aktívabbaknak kell lennünk, láttatni kell magunkat, a szakszervezetekben folyó munkát. Szükség van a szakszervezeti kommunikációs stra­tégiára, ami jelenleg egyáltalán nincs. A változá­sok úgy hozhatnak eredményt, ha az emberek igénylik az érdekvédelmet. A munkavállalók érzik, hogy tartozniuk kell valahová, ám ez a belátás még nem formálódott személyes, tevékeny szerepválla­lássá. Iránymutatásra várnak az emberek. Úgy érzem, ezekhez képest egy kicsit az MSZOSZ-nek mint intézménynek a védelme fo­lyik, és nem az elvégzendő munka a lényeg. Min­denek előtt csapatmunkára­­VHA szükség, amely­ben az elnök részt vesz és koordinálja a többiek tevékenységét. Ehelyett jelenleg nagyon is SZOT- ízű testületi munka tanúi és részesei vagyunk. Ami a konkrét témákat illeti: ha a kormány nem áll velünk szóba - ez másfél éve világosan látható -, akkor erre valamilyen választ kell adni. A munkáltatóknak fel kell adni a kérdést: hajlandóak-e kétoldalúan megállapodni a szak­­szervezetekkel? Például a bérekben. Rendezni kell viszonyunkat a pártokkal. Ennek ma nem meg­felelő formái az MSZOSZ-ben működő platfor­mok. Értékelni kellene a parlamentben játszott szerepünket, az országgyűlési szakszervezeti ve­zetők tevékenységét. Tudatosan kellene készülni arra, hogy egy lehetséges kormányváltás után (2000-ben), milyen helyet tudunk kiverekedni a szakszervezeteknek a magyar gazdasági és poli­tikai életben. Ez még nem ellenséges légkörben is nagyon nagy munka. - Fél év telt el a Paszternák-ügy kirobba­nása óta. Milyennek látod ezt az időszakot? - A béna kacsa állapotához hasonlítanám, miszerint ezt az időszakot egyfajta kivárás jelle­mezte. Pedig az élet nem áll meg, a politika kere­kei forognak. Nincs bérmegállapodás. Erőde­monstráció folyik az állami vállalatoknál, példá­ul a vasútnál. A munkaadók egyre erőszakosab­ban akarják érvényesíteni saját érdekeiket. Nálunk most folynak a bértárgyalások, de szakmai prob­lémát jelentett és jelent az üzletek hétvégi, ünne­pi nyitvatartásának ügye. Zajlik a Munka tör­vénykönyvének átalakítása, a munkavállalókra nézve hátrányos módon. Ezekhez intenzív, felelős­ségteljes munkára, szakértők által alátámasztott álláspontokra, érvrendszerre, megfelelő hatású szakszervezet-politikai fellépésre van szükség. Az MSZOSZ-nek meg kell hirdetnie az in­tegrációt, olyan formákat választva, ami nem ri­asztja el az egyes szakmák közeledését. Az MSZOSZ központjában egy profi apparátust kell kialakítani, a szövetség vidéki jelenlétét pedig a szakmákra kell alapozni. Át kell tekin­teni, mit tudunk kezdeni az európai integráci­óval. Hiszen érdekünk, hogy az EU-hoz történő csatlakozás minél gyorsabb legyen, mert ettől a bérek emelkedését várjuk, az európai szociális gyakorlat átvételét reméljük, a szakszervezetek ugyanis eddig nem vettek részt a tárgyalásokon, s úgy születnek győzelmi jelentések az egyes területek jogharmonizációjáról, a munka világá­ról, hogy közben a gyakorlat és a jogszabály kö­zött óriási differencia van. Egy­ Európához csat­lakozó Magyarországon nem fogadható el, hogy átlagosan heti 40 helyett 48-50 órát dolgozza­nak az emberek, hogy csak egy példát említsek. - Mit mondanál összegzésként? - Úgy látom, hogy késő tavasszal minden­képpen szükség lesz egy országos értekezletre vagy egy munkakongresszusra, amelyen meg kell fogalmazni a konkrét teendőket, s a szakmáknak - egymás között is - őszintén beszélniük kell a jövőről. A konföderációkkal való együttműkö­dést pedig új alapokra kell helyezni. A mai sün­­disznó-állás ugyanis egyértelműen hátrányos a szakszervezeti mozgalom számára. - kárpáti - Az elkeseredett emberek már csodára sem várnak - MONDTA LÉRÁNT KÁROLYNÉ, AKI SZAKSZERVEZETI TITKÁR ÉS POLGÁRMESTER EGY SZEMÉLYBEN - Bár régóta ismerjük egymást, az utóbbi években nem találkoztunk. Hallottam viszont, hogy - a szakszervezeti titkári funkció mellett - polgármester is lettél a faludban, a Pápa kö­zelében lévő Marcalgergelyiben. Hogyan fér meg benned ez a két tisztség egyszerre, miköz­ben feleség és családanya is vagy? - Fiatalon bekerültem az ifjúsági mozga­lomba, mindig emberek között szerettem lenni, mert érdekeltek a problémáik. Tizennégy éves koromban, már ipari tanulóként beléptem a szakszervezetbe, s huszonévesen, szövőnőként a Pápai Textilgyárban tagja lettem a Textilipari Dolgozók Szakszervezete (TDSZ) Központi Ve­zetőségének. 1994 óta titkára vagyok a Pápai Textilgyártó Rt. szakszervezeti bizottságának és a TDSZ elnökségének. 1990-ben választottak meg marcalgergelyi polgármesternek. Ez egy kis falu, ötszáz lélek lakja. Hattagú a képviselő-testület. A két funk­ciót össze tudom egyeztetni a családi élettel. Egy 21 éves fiam van. Mivel kicsi a falunk, az em­berekkel este is tudok beszélgetni. A testületi üléseket is rendszeresen megtartjuk. A szakszervezeti és önkormányzati munka közös vonása, hogy mindkettőben az emberek megélhetése a fő kérdés, s az ebből eredő gon­dok itt is, ott is előjönnek. A falusi önkormány­zatok - a pénzügyi lehetőségek és a törvényes ke­retek között - önállóan dönthetnek. Itt jobban figyelembe tudjuk venni a lakossági igényeket. A szakszervezetben kisebb a mozgásterünk, hi­szen ott a gyár tulajdonosával kell egyeztetni. A kollektív szerződés ugyan sok mindent tartal­maz, sok mindenre lehetőséget nyújt, de a mun­kavállalók konkrét problémáit naponta, ott helyben kell megoldani. - Milyenek a szakszervezeti munkafeltét­elei? Mit tudtok elérni a munkavállalói érdek­­védelemben? - A rendszerváltás meghatározta a gyár éle­tének alakulását a kilencvenes évek elején. El­vesztettük a szovjet piacokat. A nyugati piacok magasabb követelményeket támasztottak. En­nek következtében fizetésképtelenné váltunk, és felszámolási eljárást kezdeményeztek a hitele­zők a kilencvenes évek első felében. A felszámo­lást követően egy állami bank tulajdonába ke­rültünk. Azóta - rövid idő alatt - az ötödik ve­zérigazgató irányítja a céget. Ilyen körülmények közepette dolgozik a szakszervezet, 250 taggal. A taglétszám sajnos folyamatosan csökken, minthogy a részvénytár­saság dolgozóinak létszáma (430 fő) is apad. Ráadásul megjelent Pápán a konkurencia, ami­hez korábban nem voltunk hozzászokva. A kol­lektív szerződés alapján dolgozunk, amelyet fo­lyamatosan karban kell tartanunk. A kulcskérdés a bér. Mivel minimális a megrendelés, nincs tel­jesítmény, a bérek is rendkívül alacsonyak. Eb­ből adódik a feladat: piacot szerezni termékeink­nek, hogy növekedjék a teljesítmény, és legyen lehetőség béremelésre. - A szociális helyzet? - Napról napra élünk. Annak örülünk, hogy egyáltalán talpon vagyunk. Elkeseredettek az em­berek, már csodára sem várnak. A kilátástalanság­­ból van a legtöbb. Azt várjuk, hogy a tulajdonos döntsön a részvénytársaság jövőjéről, s ennek megfelelően az emberek sorsáról. Minél előbb. - Milyennek látod általában az ágazati szakszervezet, a konföderáció helyzetét, a szak­­szervezetek társadalmi megítélését? - A TDSZ helyzete hasonlít a mi saját álla­potunkra. Megszűntek a textiles vállalatok, csök­ken a taglétszám, szűkülnek a szakszervezeti le­hetőségek. Megmondom őszintén - környezetem véleményét is kifejezve - országos szinten is el­laposodott a szakszervezeti munka, ott is a leépü­lést látjuk. Nem érzékeljük azt a harcos, hatékony szakszervezetet, amelyet a tagság máig is vár. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a tagság sem igazán tettre kész, nincs összefogás, minden­ki elsősorban a saját problémáit akarja megolda­ni. Az alapprobléma abban van, hogy mi évtize­dek óta megszoktuk, mindig megmondták nekünk, mikor mit kell csinálnunk. Most, a kapitalizmus körülményei között hiányzik az, amire nagy szükségünk lenne: az önállóság, a kezdeményezőkészség. Ezek a tulaj­donságok azért kellenének, mert most csak ma­gunkra számíthatunk. Holnap és holnapután csak az lesz a miénk, amit s amennyit kicsika­runk magunknak. Erre azonban még képessé kell válnunk. Az új iránti fogékonysághoz viszont tanulásra, képzésre, továbbképzésre lenne szük­ség, ami jelenleg hiánycikk a szakszervezetek­ben. Ezt minél hamarabb pótolni kellene. - kárpáti - 3 A kritikus, reflexív társadalmú mozgalmaké a jövő RÉSZLET GÜNTER GRASS NOBEL-DÍJAS NÉMET ÍRÓ ÉS PIERRE BOURDIEU FRANCIA SZOCIOLÓGUS TELEVÍZIÓS BESZÉLGETÉSÉBŐL GRASS: Jómagam évek óta mondogatom a szakszervezeteknek: nem tehetitek meg, hogy a munkásokkal csak addig törődtök, amíg van mun­kájuk, mihelyt viszont kizárják őket, feneketlen szakadékba zuhannak. Létre kell hoznotok a mun­kanélküliek szakszervezetét európai méretekben. Folyton azért siránkozunk, hogy Európa egyesülé­se csak a gazdasági szférában megy végbe, ugyan­akkor a szakszervezetek nem igyekeznek kitörni a nemzeti keretekből, és megteremteni szervezetük és akcióik határokon átnyúló formáját. Szembe kell szállnunk a globális neoliberalizmussal... A világ nyomora tanúskodik arról, hogy a munka világából érkező, szakszervezetekben tö­mörülő emberek sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkeznek a szociális szféráról, mint az értel­miségiek. De hát ők ma munkanélküliek, vagy nyugdíjasok, és úgy tűnik, senkinek sem kelle­nek. Abszolút kihasználatlan az erejük... Ha a neoliberális oldaltól azt várjuk, hogy használja ki intellektuális tartalékait, és térjen észhez, akkor ugyanezt címezhetjük a baloldal­nak is. Meg kell érteni végre, hogy az ökológia nem választható el a munka témájától. Minden döntésnek ki kell állnia a próbát, hogy ökoló­giailag elviselhető-e. BOURDIEU: Arról van szó, hogy új társadalmi mozgalmakat kell életképessé tenni. A szakszerve­zetek jelenlegi formájukban már nem korszerűek. Szükséges volna, hogy megváltozzanak, újradefi­niálják magukat, nemzetközivé és racionálissá vál­janak, s vegyék igénybe a társadalomtudományo­kat is, hogy jól csinálják, amit csinálniuk kell. GRASS: Ez a szakszervezeti mozgalom alap­vető reformját jelentené, márpedig jól tudjuk, mennyire nehézkesen mozog ez az apparátus. BOURDIEU: A francia munkásmozgalom ha­gyományosan nagyon rendezetlen, ösztönös és nagyon ellenséges az értelmiséggel szemben, legalábbis részben. Ma, a válság idején a mun­kásmozgalom sokkal nyitottabb, figyelmesebb a közbevetéseink iránt. Elgondolkodóbbá válik, egyre inkább új kritikai formát ölt. Szerintem ezeké a kritikus, reflexív társadalmi mozgalma­ké a jövő. (Népszabadság, 2000. január 08.) -Kárpáti­

Next