Magyarország, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1862-02-01 / 26. szám
ft§6&.— II. évfolyam. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 4. sz. 2. emelet. KIADÓ-HIVATAL Ujtér 4. sz. földszint. T. MUNKATÁRSAINK kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztőséghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadó-hivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerő» kézből fogadunk el. HIRDETMÉNYEK DIJA 6 hasábos petitsor l-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 ájkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 26 ájkr. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel Róbert és Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 ijkrajezáron kaphatók. MEGJELEN ünnep- és vasárnapot követő napok kivételével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre i ft Előfizetést nyitunk a ,MAGYARORSZÁG* A „Magyarország“ kiadó hivatala. 3 havi folyamára 5 ft. — 6 » » 9 ,, 2 „ „ 3 „ 50 kr. 1 )) V 1 » 80 )> Előfizetések minden hő elején fogadtatnak el. 26. SZ. ügye“ mellett síkra kel s melynek szövegét az olvasó alább veszi végre a brémai újság azon kijelentésére, hogy a porosz kormány figyelmeztette a bécsi kabinetet azon veszélyekre, melyek az intervenzióval járnak, ha az osztrák kormány csakugyan beakarna Hessenkasselben avatkozni, mint ezt már most híresztelik. Poroszország, a nevezett választófejedelemség megszállását az ausztriaiak által meg nem engedhetné. Egy szóval Ausztria és Poroszország közt a viszony oly feszült, hogy nem lehet arra számítani, miszerint velencze megtámadása esetére, az osztrák kormány támogattassék Németország által, melynek nagyobb része Poroszország után indul. Ily körülmények közt még jó szolgálatnak tűnik fel, ha Francziaország Mexicóban egy osztrák secundo geniturát akar felállítani s ezt Európa keletén némi terület engedményekkel megtoldja — természetesen kárpótlás fejében Velenczeért. FEST, január 31. Külföldi szemle. „Ha Napoleon trónbeszédében tartózkodva szólott, majd beszélnek miniszterei.“ Ezt mondtuk egyik legközelebbi czikkünkben. Ma már ez állításunkat tényekkel támogathatjuk. Morny gr. a törvényhozótest elnökének beszédében, mellyel az idei üléseket megnyitotta, következő bevezetést találunk: „Uraim, akármerre fordítsuk figyelmünket, érdekes látvány tűnik fel szemünk előtt, úgyszólván egyetlen kormány , egyetlen nép sincs a világon, mely valami mély válság által ne háborgatnék. — A régi társadalom avul, újak támadnak mindenütt ; nincs absolut elv mely meg ne volna támadva; nincs rendszer, mely ellenmondásokba ne ütköznék. Itt a túlhajtott hatalom tesz engedményeket a szabadságnak, amott a túlhajtott szabadság keres menedéket az erős hatalom karjai közt stb.“ Magától értetődik, hogy e roppant átváltozás közben egyedül Francziaország maradt nyugodt, kitartó, és gyarapodott. Ez a franczia törvényhozó test elnökének nézete. Tehát minden oldalon megoldatlan kérdések! Elsősorban mindjárt az olaszügy. Azon jegyzékből, melyet Thouvenel a turini franczia követ Benedetti úrhoz intézett, s melynek eddig csak kivonatát ismerjük, a látszanék ugyan, hogy a franczia kormány nem örömest hallja a turini parlamentj azon ismételve tett kijelentését: Olaszországnak nem lehet más fővárosa mint Róma, és Velencze kiegészítő része az olasz területnek! Azonban egyfelől ugyanezen jegyzék azt mondja, hogy a franczia kormány azért nem terjesztette a szentszék elé Ricasoli ismeretes egyezkedési javaslatát, mivel az abban ajánlott megoldási mód az elégen túl is radicális volt arra nézve, hogy valamely egyesség alapjául szolgálhasson. Másfelől meg maga a franczia kormány szólítja fel a szentszéket, hogy csináljon valamely kiegyenlítő combinatiót (lásd tegnapi számunkban Thouvenel sürgönyét); amiből ismét a következik, hogy a római kérdés ad graecas calendas nem halasztatott el; ellenkezőleg Thouvenel meghiúsult sürgönye csak kiindulási pontja a szabadelvű Európa által kívánt megoldásnak, s annak előbb utóbb a lesz a vége, hogy a franczia megszálló hadak oda hagyják Rómát s alkalmat nyújtanak a római népnek, hogy a suffrage universelle utján azon kormányhoz nyilatkozzanak, mely érdekeiknek leginkább megfelelt. I. Victor Emánuel kormányához. Turinból írják 29-ről, hogy az „Opinione“nak egy vezérczikke, mely Napoleon császár trónbeszédét fejtegeti, kérdi, miféle kisegítő mód békithetné ki a dualismust Olaszországban. Thouvenel jegyzéke nem tartalmaz ily javaslatot s Rómát sem híja föl ilyesnek előterjesztésére. A pápai kormánynak jelen viszonyai kizárják a Francziaország által tanácsolt kiegyezkedést. Francziaország adhat részvétteljes és önzetlen tanácsokat, de óvakodni fog, Olaszországnak s a pápának javaslatokat tenni, nehogy a visszautasítás veszélyének tegye ki magát. Miután a pápai kormány elvesztett tartományait visszafoglalni, Olaszország pedig a még annak birtokában levőket magának megszerezni akarja s ezt tennie kell, az egyezkedés lehetetlen. Olaszország kevésbbé keres oly megoldást, melyet a római udvar elfogad, mint olyat, mely Francziaországnak tetszik. Azonban egy párt V. Emánuelt akaratja ellen a háborúba sodorja.Melyik e párt,elég ha erre nézve külf. rovatunk élén álló konstantinápolyi sürgönyünkre hivatkozunk, melyben a mondatik, hogy a porta meghagyta Omer pasának, miszerint magát a dalmátiai osztrák parancsnokkal egyetértésbe tegye,mivel az albániai partokon Garibaldi kiszállásától lehet tartani. E viszonyból magyarázható Ausztria helyzete keleten. Mi a birodalom németországi állását illeti: figyelmeztetnünk kell az olvasót a porosz király trónbeszédére, mely nyíltan kijelenti, hogy a hessenkasseli 31-ki alkotmány visszaállítását teljes erélylyel fogja gyámolítani; továbbá azon badeni emlékiratra (Baden Poroszországgal tart) mely a hessenkasseliek „jó A franczia sajtó a császár trónbeszédéről. A franczia sajtóban a császár trónbeszéde képezi a napi beszéd tárgyát. A „Patrie“ban De la Ponte ke ir hozzá magasztaló fejtegetést. A császár mostani beszéde úgymond lényegesen különbözik az eddigiektől. Könnyen megfejthető, hogy az elmúlt nyolcz év politikai viszonyai közt, a császár szavának az államban kivételes szerepet kelle játszania. A trónbeszédek a kormány határozatait jelenték; czéljuk az volt, hogy szabatosan meghatározzák az uralkodó hatalom akaratát, mely a hagyományokkal és a nemzet érzelmei és érdekeivel bámulatos összhangzásban gyakoroltatott. Ámde ma, midőn hatalmának ellenőrzéséül a közvéleményt akarja szervezni, s midőn felhívja a kamarákat, hogy feliratot szavazzanak meg a végre, „hogy kormányát megerősítsék ragaszkodásukkal, s hogy azt tanácsaikkal felvilágosítsák,“ a császár politikai lojalitást és a legmagasabb udvariasságot követ el az által, hogy teljes szabadságot enged a vitatkozásnak, és nem rendeli alá a hatalom parancsszavának, mellyel szemben a ragaszkodási hűség tán tartózkodóvá tenné a meggyőződések függetlenségét. A császári trónbeszéd tehát, nem akarta megoldani a kérdéseket, hanem azokat őszintén előadván és lényegükben jellemezvén, igy szándékozott tért nyitni azon vizsgálatnak (examen) mely a senatusnak és törvényhozó testületnek tán legmagasztosabb hivatását képzi, s mely feleleveníti nálunk a szónoki nagy vitatkozásokat. Ezután elősorolván a trónbeszédnek a külügyekre vonatkozó részét: Francziaország neve — úgymond — ezek szerint bele van vegyítve a béke és igazság nagy műveibe, de külpolitikája ép oly zajtalan, valamint veszélytelen. Végül: A kamarák — úgymond— legjobban úgy segíthetik elő e kormány működését, mely hazánkkal megismertette a fegyverek dicsőségét, és eleget tett a nemzeti büszkeségnek, s nagyságát megszilárdítni akarja, ha a közvéleménnyel szemben e beszéd nagy eszméitől áthatottan loyaliter felelnek az abban foglalt fontos kérdésekre. A „Constitutionnel“-ben Limagrae szól hozzá. Elősorolja, mikép azon mély benyomás, melyet a császár beszéde a nagy államtestekre tett, villanyszerben átment Páris lakosságára is, mely csak előjogával élt, midőn Francziaország nevében először nyilatkozott. Valóban — úgymond továbbá — soha uralkodó nyugodtabb és világosabb kimutatást nem közölt birodalmának bel- és külviszonyairól. Békében élünk Európával, de dicsőséges békében. A mi e nemes szónoklatban mindenkit meglepett, és minden szívbe behatott — úgymond végül — az annak őszintesége és egyszerűsége, az egész beszéd eleitől fogva végig az erő nyugalmat az igazság hatalmát és Francziaországnak atyát mutat uralkodója személyében. — A „Pays“ a császár beszédét szabatos, szeretetteljes szilárd és nyiltnak mondja, melynek nincs kommentárra szüksége. Egyébiránt a senatusnak és a törvényhozó testületnek hivatása — úgymond — tanulmányozni e fontos okmányt, minthogy övék a felelet feladata. Az „Opinion nationale“nak feltűnt, hogy a trónbeszéd egyetlen szóval sem említi sem a lengyel, em a keleti ügyet, a syriai kérdést, melyben pedig Francziaország közvetlenül érdekelve van. Egyszersmind jelenti, hogy a beszéd Angliában jó benyomást tett. Az angol lapok — úgymond — örömmel vették annak valóban békés szellemű nyilatkozatait, valamint azt is tudatja, hogy a kamarákban a birodalom helyzetének kimutatása, az olasz, római, syriai, a duna fejedelemségek és mexicói ügyre vonatkozó diplomatiai okmányok mellékletében jan. 28-án kiosztatott, veződött; a külkereskedés 104 millió font sterlingről 232 millióra emelkedett, az állami bevétel pedig több millióval szaporodott. A nemzet nem bánja, hogy a kiadások még ezen bevételt is felülmúlják, mert nagyok az eredmények; nem sajnálja, hogy államadósságát két háború növelte, mert e két háború nem volt dicsőségtelen. „A közvélemény szabad nyilatkozásának is évenként több engedményt tesznek... „A „hírek“ a Rajnára vonatkoznak és gúnyosan utasíttatnak el. A czélzás Rómára rejtélyes. Egyébiránt bizonyosak lehetünk benne, hogy a császár meg akar maradni eddigi olasz politikája mellett. Amerikáról szintén igen óvatosan és kimérten nyilatkozik... „E beszéd kétségtelenül növelni fogja a császár népszerűségét Angolországban. A „Times" férfiasnak, mérsékeltnek s okoskodónak nevezi a császár beszédét. „Örömmel mondhatjuk“ — így szól többek közt — „hogy Francziaország magaviselete, amint e beszédben tükröződik, óhajtásainknak egy hajszálnyira megfelel; nyájas és barátságos irántunk és minden szövetségesünk iránt, mivel pedig barátunk ereje a mi erőnk is, örömmel fogadjuk az ígéretet, hogy az óvatosság és takarékosság imperialistikus erényekül említtetnek, valamint örömmel látjuk, hogy a beszédben nagyobb tért foglal a kereskedés, mint a dicsőség vagy terület nagyobbítás kérdése. A császár iparkodott a világot minden aggasztó ügyre nézve megnyugtatni. A Rajna felé legkisebb árnyék sem borúi; Ausztriának is vigasz nyujtatik, mert a császár elismerte ugyan az olasz királyságot, jövendőbeli közbenjárásában „jóindulatú s önzéstelen tanácsba akar szorítkozni. . . „Amit a császár Amerikáról mond, még leginkább hasonlít fenyegetéshez. Szinte sajnálja, hogy csak óhajtásaival járulhat az ügyhöz, „míg a semlegesek jogai tiszteletben fognak tartatni.“ E kifejezés általánosabb, mint kellene.“ A „M. Herald“ viszont igen sokat mondóknak találja a császár nyilatkozatait Amerikáról. „Bármily hosszútttrő legyen is Angolország“ — úgymond de a császár nem fogja hazája munkásait ínségbe döntetni az általánosan törvénytelennek ismert ostromzár s egy pompás kikötőnek barbár szétrombolása által.■ A „Daily News“ szerint a franczia trónbeszédnek az amerikai háborúra vonatkozó helyei hidegek, de nem hidegebbek, mint előre lehetett várni. A most fenálló ostromzár-rendszer — úgymond a „Daily News" — általában barbár, s ostromzárolási jogot csak hadi kikötőkre s oly partokra kellene szorítani, hol hadi működések folynak. A trónbeszédnek Olaszországot illető részeit a „Daily News" „igen kitérőknek“ mondja, s hozzáteszi, hogy az olaszországi franczia politika nem követ világosan látható tervezetet s azt csak az eseményekből lehet tanulni. A „Star“ megjegyzi, hogy a császár előbbi trónbeszédei fényesebbek s hangzatosabbak voltak, ez azonban egyszerű, nyílt s csupa igazi békeszeretet. Az Amerikát illető helyből azt következteti, hogy Francziaország el van szánva a be nem avatkozásra. Az „Advertiser“ azt mondja, hogy a pénzügyi állapotoknál fogva lehet bízni a békés ígéretekben. A „Chronicle“ azon vallomást olvassa ki a beszédből, hogy Francziaország pénzhiány miatt ez idén nem foglalkozhatik a külfölddel. Az angol lapok a franczia trónbeszédről. Az angol lapok általában kedvezőleg nyilatkoznak a franczia császár trónbeszédéről. A „M. Post“ többek közt így szól: „A deficit miatt egy franczia sem fog mozogni, mert a francziák nagyon büszkék a legutóbbi tíz évre: ők ez idő alatt nagy állást foglaltak Európában s naponként erősebbeknek érzik magukat benne. Beljóllétök szinte mesés módon emelkedett: a császárság óta minden ház és föld értéke csaknem megkétsze r badeni emlékirat. Mint tudva van a badeni kormány a szövetségi gyűlésben már jul. 4-dikén egy indítványt ten, melynek lényege következő: A magas szövetségi gyűlés határozza meg , mivel az 1852. mart. 27 és 1860 mart. 24-ki szövetségi határozatok jogos és tényleges okokból nem érvényesíthetők, tehát semmi sem gátolja, hogy a hesseni vál. fejed.kormány az 1831-ki jan. 5-ki alkotmányt az 1848—49-ki változtatások s magyarázatokkal, úgy szintén az 1849. ápr. 5 választási törvénynyel együtt, teljes jogerejűnek s fönállónak ne tekintse, hogy a mennyiben azon alkotmányos törvények határozatai a világos s az eddigi gyakorlat által megerősített szövetségi törvényekkel ellenmondásban volnának, a hesseni kormány a szükségleti változtatások iránt a törvényes rendi gyűléssel alkotmányszerüleg egyezkedjék ; hogy a hesseni kormány esetlegesen a szövetségi gyűléshez fordulhasson, ha netalán a föllebbi alkotmányos törvényekben szövetségellenes határozatokat jelölne ki, amennyiben azok specializálására a rendekkeli kiegyezkedésnél szüksége lenne.“ Hetedfél hónap telt el anélkül, hogy ez indítványról jelentés tétetett vagy az iráni határozat hozatott volna; a hesseni kormány a közben szokott útján tovább haladt, s a maga által kitűzött feladaton tovább dolgozott, hogy a választófejedelem második száműzetését — mint egy franczia lap mondja — előidézze. Karlsruheból az utóbbi napokban a német cabinetekhez egy emlékirat küldetett, mely feladatul tűzte ki a jul. 4-li indítványt államjogilag s politikailag újólag fejtegetve megalapítani. Ez emlékirat politikai részéből a főczikkünkben közlött helyek mellett még átvesszük a következőket : „Hogy a sokat sújtott országra nézve áldás volna, ha a kormány s nép közötti nyilt egyenetlenkedés helyett a cselekvésnek ismét egy közös alapja nyeretnék meg, a panaszoknak ki nem fogyó alapja mellőztetnék s a szellemi s anyagi érdekekre nézve a törvényes gondoskodás lehetősége visszaállitatnék, ezt bizonyítgatnunk sem kell. Még akkor is, ha — mitől gyakran tartanak — az 1831-iki alkotmány visszaállítása új véleménysurlódások keletkeztét nem gátolhatná és igy oly állapotok térnének vissza, milyenek eléggé kellemetlenül az alkotmány háborútlan fenállása alatt olykor léteznek : még ily egyes viszál Szombat, február 1. iodások is aránylag csak kielégítő helyzet gyanánt lehetnének tekintendők a dolgok jelen alakulásához képest, midőn az államélet felvirágzásának legkisebb alapja is hiányzik, nevezetesen a jelen biztossága s a jövő reménye. Ép oly felesleges lenne azt is bebizonyítani akarni, mily előny nyeletnék az által, ha nem csupán a közelről érdekelt törzs, hanem az egész német nép jogérzete is a jog diadala által kielégitetnék s megerősödnék. Ki nem akarja látni, mily felszámíthatlan kárt okozott a kurbesseni eljárás 1850 óta az által, hogy a nemzet nagy többségénél a jogerejébeni meggyőződés meg van ingatva, az csak erőszakosan akarja elzárni szemeit a világosság elől.... Kereken ki kell mondanunk, hogy a jó értelemben vett monarchiai elvnek Németországban alig ártott valami annyira, mint a kurhesseni ügy egész lefolyása s nevezetesen azon támogatása a szövetségi gyűlésnek, melyben a kurhesseni kormány eljárását részeltető, tehát a többi német monarchikus kormányok akaratának kinyomata. Kérdhetnék ugyan, vajjon 1852-ben úgy jártak volna-e el, mint ahogy történt, ha előre látták volna az 1852-ki szövetségi határozatnak azon keserű következményeit s azon átalános roszalást, melyet a nemzetben előidézett ? E kérdést a következményeknél résztvettekhez annál inkább intézhetjük, mivel nyiltan bevallatott, hogy a kurhesseni beavatkozás sajátlagos alapja nem az ország állapotában magában volt, hanem ez csak eszközül vétetett egészen más politikai czélok keresztülvitelére. Tagadhatlan, hogy az egész német szövetség ez ügy miatt súlyos erkölcsi vesztességet szenvedett és igy azoktól, kik előtt azon tervek a dolog természeténél fogva idegenek voltak, kik talán kezdettől fogva az elitélt rendszabályokban épen nem vagy nem örömest vettek részt, azoktól mondjuk, rész néven nem vehetjük, ha aggodalmaik vannak oly irányt követni, mely a mindenekre nézve nélkülözhetlen s mindeneket védő közös köteléknek kiszámithatlan károkat okozott s folyvást okoz. Nem akarjuk állitani, hogy a német szövetség és orgánuma az által, ha később felhagyna a hibás intézkedéssel, az e miatt elvesztettet visszanyerhetné, de sok lenne megnyerve már csak az által is, ha nem harapóznék mélyebben be a baj. Végre politikai szempontból, még egy oly körülményt kell figyelembe venni, mely ugyan nyiltan nem soroztatik az 1831-iki alkotmány felfüggesztésének okai közé, de a mely inkább mint más hatott a visszaállítása iránti ellenszenv előidézésére. Ez az 1852-diki alkotmány által életbeléptetet első kamra meghagyása. A két kamra rendszer hasznos vagy kártékony volta fölötti vitatkozás itt annál kevésbbé lenne helyén, mivel végleges s általános megelégedésre találó eredmény úgy sem lenne várható. A kérdés csak az lehet, hogy a rendek conservativ s kormánynyak barátságos alkatrészének szükségessége, oly sullyal bírhat-e, hogy annak még a jogelismerése is áldozatul essék. Erre már tagadólag kell felelni. Egy kisebb államban természetesen hiányzanak egy hatalmas önálló pairség létrejöttéhez a szükséges elemek, s hiányuk köztudomás szerint különféle pseudoaristocraticus kézbesitő rendszerek által pótoltatik, melyeknek azzal akarnak tartósságot és fontosságot szerezni, hogy az uralkodótól megtagadtatik a jog arra nézve, hogy a jogosultakat szaporíthassa. Lehetséges ugyan, hogy ily kamara előnyöket biztosít a kormány nézetei részére, s a demokrata törekvések ellen gátat képez, de szintúgy képzelhető az (s már elégszer volt is így valóban), hogy kis s megszorított körénél fogva, önző s csak saját hasznát vadászó ellenzéket képez a kormány ellen, s pedig oly ellenzéket, melyet aztán semmiféle törvényes móddal sem lehet megtörni. Így hát a kormány politika szempontjából véve is a kérdést az előnyök és hátrányok egyenlő súlyt tartanak s eszerint határozottan sokkal jobbnak látszik az, hogy a jogosított conservativ elemeknek megfelelő arány rész adassék a népképviseletben , hol aztán annak védői az ildomos intézkedésekért seszélyes megállapodásért küzdő párt főalkotó részét képzendik, így természetszerű álláspontot s ez által tartós befolyást nyernek, mig ellenben nem soká élhetnének vissza — ha ezt tenni akarnák is — elő jogosultságukkal. Az 1831. alkotmányban elegendőleg megvolt az ily nemű intézmény, s ez könnyen elérhetővé válnék ismét, ha a jogházi visszatérés őszinte, s alkalmas kezekre bízatnék. E szerint ha (mit azonban semmikép sem akarunk elismerni) — a hasznosság, a tényleges jog elébe helyhezhető lenne is, mégis az a jelen esetben sem nem oly bizonyos, sem nem oly nagy, hogy miatta az ország megnyugtatása s a népi kormány kibékülése megtagadtassék. Belföldi szemle. — Kőszeg városának kinevezett uj hivatalnokai : polgármester Strauss Tóbiás rendelk. cs. k. hivatalnok; bíró Kraus Sándor; kapitány Marton Imre; tanácsosok Stettner Antal, Veigl Teofil volt cs. k. írnok, Tipka Antal, Bierbauer Mihály; főjegyző Uhlmann Sándor; aljegyző Fügle Kálmán; főügyész Remete József. — Dobokaitgye tisztikara jan. 25-dikén a most már lelépett főispán b. Bánffi Dánielnek jan. 18-dikán kelt körrendelete következtében, összegyűlvén Szamosujvárra, a vármegye székhelyére, e gyűlésben elhatározta, hogy miután alkotmányos fenállhatások a kormány rendeleteivel s az alkotmányra letett hitekkel meg nem tér, szeretett főispánjuk példáját követve, állomásukról hivatalosan lemondanak, egyszersmind kötelességöknek látják, mint a bizott-