Magyarország, 1862. március (2. évfolyam, 50-73. szám)

1862-03-01 / 50. szám

Londoni gyűjteményes kiállítás. Van szerencsém a t. ez. közönséget értesíteni, miszerint a londoni gyűjteményes kiállításra részint beküldött, részint általam beszerzett tárgyakat a már eddig elkészülhetett népviseleti fényképekkel együtt a magyar gazdasági egyesület köztelki termeiben üllői után közkívánat folytán összeállítottam, s bá­tor vagyok a tisztelt közönséget annak megtekinté­sére felkérni. A kiállítási termek mártius 6-ik, 7-ik, 8-ik, 9-ik és 10 ik napjain lesznek megnyitva a közönségnek délelőtti 11 órától délutáni 4 óráig 40 krajczár be­lépti dij mellett. Azoknak, kik a gyűjteményes kiállításhoz ado­­mánynyal járultak,ingyen belépti jegyet fogok kiszol­­gáltatni. Kelt Pesten febr. 27. 1862. Jankó Vincze, a londoni gyűjteményes kiállítás rendezője. Adakozások az árvíz-károsultak ja­vára. A magyarországi árvízkárosultak felsegéllésére a „Magyarország“ szerkesztőségéhez következő adományok érkeztek be : A pesti jótékony nőegyesület hang­­versenye jövedelmének egy harmada 360 frt. 16­­/3 kr. — A győri kölcsönös biztositó társaság 500 frt — Az „Alföld“ kiadóhi­vat­a­l­á­n­ak gy­üj­té­s­e 259 ft. 40 kr.­­ Mé­száros Dániel Balkáyból lOft.­Pon­­grácz István 10 fit . Bocz Zsigmond ügy­véd Nyitráról 5 ft. Pongrácz István lOft. A hozzánk eddig beküldött adakozások összege : 5996 firt 12V3 kr- 1 arany és 1 ezüst huszas. kiigaziítássunak. E végett áldozatkész polgárságunk lovas és igás fogatait azonnal a szükséges anyagsze­rek odaszállítására a rendőrség rendelkezése alá bo­­csátván, versenyezve sietnek mindenekben a hatóság­nak segédkezet nyújtani, és így a bekövetkezhető rész meggátlására mind azt örömmel megtenni min­den városi lakos és birtokos igyszik, mit Isten után emberi erővel hasznosnak és szükségesnek vélnek.­ Egyszersmind a közeli hegyekről és dombokról lerohanó víznek kellő irányban elvezetése, továbbá czélszerü vizjármű­veknek fölállittatása és alkalmas vezénylőkkel elláttatása, úgy­szintén a nagy hidak lábainál és a gátak orránál lévő jégtömegeknek föl­­­vágatása, valamint végül a szomszéd hatóságokkal a közelgő jégmenet és vízállás tudatása végetti érint­kezés legnagyobb erél­lyel elintéztetett; szóval, mind a hatóság, mind egyesek részéről minden költség és áldozat kime 5l<te nélkül mind az megtétetik, mit ily körülmények között a veszély és ínség megelőzésére polgári és emberi kötelesség elénk szab. Marosunkon ma még áll a jég, és tegnapelőtt­ beállott olvadás leginkább a város utczáin indítá meg­ a vízfolyást, de a tömörebb jég és hóforlatok mégi csaknem változatlan állanak, és hacsak egy délif szellő vagy langyos eső nem jön közbe, néhány napig így csöndesen olvadozva a hó és jég, elég időnk lesz talán az elkezdett védműveket létesíttetni látni, s ha nem is teljes bizonyossággal, de mindenesetre nagy remén­nyel a jövő aggodalmas napok elé menni. "Városunkban és Marosszékben is folyamatban van az újonczozás, és már az összeírások végrehaj­tatván, a fölszólamlás jövő héten lesz, mire azután márczius elején a sorozás vétetik foganatba. Váro­sunkra 23, a Székre pedig 120 ujoncz van kivetve. Hasonlóg intézkedések téteztek, a cs. adóknak az uj hatóságok általi behajtása végett; jelenleg még több helyen vannak katonai végrehajtások so­ a Külföld. — A franczia senatus 25-diki ülése végén N­a­­­­p­o­l­e­o­n hg, az elnök engedélye folytán személyes ügyben szólalt fel. Senator urak — úgymond — teg­nap egyik szónok (Boissy marquis) beszédét követ­kező szavakkal végző: „Az ország látatta volna egyetértésünket, midőn azt hihettük, hogy az ifjabb ág zászlóját tűzték ki az idősebb ág zászlója ellené­ben.“ Midőn múlt évben hasonló insinuatiók történ­tek, úgy feleltem rájuk, a­mint felelnem kelle. Ma is­métlem a senatus és az egész ország előtt, mikép mindig az alkotmányos és szabadelvű császárság védője vagyok. Unokavérem művei egyikében azt mondja : „Napóleon kormánya inkább elvisel­­heté a szabadságot, mint akármely más és pedig azért, mivel trónját a szabadság támogatá, míg másokat, melyek nem azon alapultak, ledönt. Van-e szükség hozzá­tennem, mikép e szabadság az örökösödési rend megtartása mellett kell, hogy ér­vényessé tétessék, a­mint azt alkotmányunk megál­­lapitá ? Ha mások ezt elfeledték, nem bámulok rajta. Én részemről, ki erre akkor is gondoltam, midőn Na­­­­poleon Lajos fogságban vagy száműzetésben volt, ma annál inkább gondolok rá, mivel kötelességem a csá­szárhoz és fiához kapcsol,és mivel e kötelességem ré­gebb keletű ragaszkodással és rokonszenvvel öszhang­­zó, mely sohasem fog megváltozni. A személyem ellen intézett insinuatiókra pedig el vagyok határozva, jö­vőre csak megvetésemmel felelni. — Brüsselből írják, hogy Napoleon herczeg be­széde a császár környezetében igen szigorú ítéletre talált. Ellenben a császár környezetének ez elégület­­lenségét nem osztja. Ő Felsége kedvetlenül vette ugyan a senatus heves magaviseletét, mely e gyűlés tagjainak sem korukhoz sem méltóságukhoz nem il­lett, de szívesen vette, hogy a császárság népies eredete s jelentősége kiemeltetett. Hogy a szabadel­vű s népszerű osztályoknál a herczeg beszéde nagy tetszéssel fogadtatott, azt minden ide érkezett párisi tudósításból láthatni. Sőt azt mondják, hogy a munká­sok köszönő feliratot akartak intézni a herczeghez azért, hogy a forradalmat védelmezte. Egy párisi tudó­sító szerint,az ultramontan­s reactionarius pártmagavi­­selete miatt a boszankodás igen nagy Fancziaország­­ban. A tanulók is nyilatkozatot tettek a herczeg mel­lett. Egy más tüntetés, mely az 1848-ki forradalom évnapján lett volna rendezendő a bastille-téren, meg­akadályoztatott s többen befogattak. Ezekből látható — végzi a brüsseli levelező — hogy mint közelebb jelentettem, Francziaország csakugyan mozogni kezd. — Az „Independance“ febr. 27-iki száma írja: A franczia császár levelet intézett Morny elnökhöz, melyben tagadja, hogy szándéka lenne a törvényhozó testület függetlenségét érinteni. A bizottmány közve­­títésképen javasolni fogja, hogy Montauban dotatiója átruházási jog nélkül (sans reversibilité) megszavaz­­­­tassék. —■ Párisban nagy figyelmet gerjesztett a csá­szár válasza Montauban tbkhoz, a törvényhozó testü­let feloszlatásáról, meg a senatus újjá alakításáról suttognak. — A „Constitutionnel“ s az „Opinion nat.“ idé­zeteket tesznek Thiers munkájából, melyet a con­­sulatus történetéről irt. A nevezett mű XIX. köteté­nek 173-ik és 156-ik lapjaik szóról szóra ott van mi­kép : minden oldalról e kiáltások hallatszottak : „Él­jen a császár! le a nemesekkel! le a papokkal!“ — A franczia császári dynastia ereje abban áll­­— úgymond a „Constitutionnel“ a senatusi vitatko­zások hevességéről szólván — hogy akadályozza a régi rendszer visszatérését, de a demagógia vállala­tait is. A császárság a rendcsináló forradalom, maga a kor társadalma, s nagy szerencse, hogy második alapítójában oly rendkívüli politikai lángészt bír, kit­­ egész Európa bámul. A császárság katholikus, de anélkül, hogy ultramontán lenne, conservatio anél­kül, hogy reactionarius lenne és szabadelvű anél­kül, hogy forradalomba esnék. Ezután idézi a csá­szár szavait. Ha Francziaország zászlója ma valahol kitüzetik, — ezt jól tudják a nemzetek — ott min­denütt nagy ügy kívánja megjelenését, s a lobogót nagy nép követi.“ Később : „Eredetemhez híven nem tekinthetem a korona előnyeit sem mint megszentelt vagyont, melyet érinteni nem szabad, sem mint atyáim örökségét, melyet bántatlanul kell fiamra hagynom. A nép választottja s érdekeinek képviselője lévén, sajnálkozás nélkül mondok le minden szükségtelen előnyről a közjóra.“ Végül megállapitja Limagrac — a „Constit.“ szerkesztője — mikép soha sem volt a kormány és az államtestületek közt nagyobb egyet­értés mint most. Hátrább reméli a czikk, mikép a tör­vényhozó testület nem fogja ellenezni továbbra is a Mostauban­nak adandó nemzeti ajándékot, me­lyet némelyek törvényességi scrupulusokban és taka­rékoskodó szempontból elleneztek.­­ A „Times“ rászalólag nyilatkozik a franczia senatus múlt szombati üléséről, a rendetlenségekért, azonban leginkább a papi pártot okolja. Ezen párt — úgymond — ellenzéket képez minden oly kormány ellenében, mely a pápát nem támogatja. Sajnálja a „Times,“ hogy a papi párt szabadelvű ellenei annak szenvedélyességét követték, a­minek a szabadság ügyére nézve csak rész kövekezései lehetnek. — Az angol alsóház febr. 24-dikei ülésében Palmerston 1. komikus intermezzót rögtönzött. Fölállván, a ház azon szentesitett kiváltságára hi­vatkozott, mely a tagoknak teljes szólásszabadságot biztosit, s mely megsértetik az által, ha valamely egy másikat a házban tett nyilatkozatáért a házon kívül akarja kérdőre vonni. Az elnök való arra, hogy a rendetlenkedőket rendreutasítsa, különben annak is, a­ki magát valamely nyilatkozat által sértve érzi, félben lehet a sértőt szakítania, s az elnökre hivat­koznia. D’ D­o­n­o­gh­ue ezt nem tette, midőn az,ír államtitkár Peel, múlt pénteken, kérdésére válaszolt. Palmerston 1. este az ülés után tudta meg, hogy O’D­o­n­o­g­h­u­e sértve érzi magát s a dolognak a házon kívül lesznek következései. „Azonnal írtam barátom­­nak (Pe­e­l­ne­k)— folytatá az öreg—hogy O’D­ono­­g­h­ue alkalmasint ki fogja hívni,hogy a kihívás elfoga­­lása a kiváltságok megszegése s köz­botrány lenne Halljuk !) s hogy ennélfogva kötelessége a kihívást visszautasítani. (Nevetés.) A levelet szombaton el­küldték. Ugyanaznap folyt a levelezés, minek az lett a vége, hogy tisztelt barátomat fölhitták, válasszon .barátot“ (Segédet). Én megkértem, válas­szon en­gem._ (Nagy hahota és éljenzés.) Nem azért, hogy a baj iránt intézkedjem (nevetés), hanem hogy a kihívás vivőjét hivatalosan hozzám utasítsa. Beszél­tem e gentlemannel, előadtam neki, hogy a szándékolt lépés mily viszonyban áll a ház szabályaival, s hogy én kötelességemnek tartom az esetet a ház elé ter­jeszteni Erről O’D­onoghue tisztelt tagot is értesí­tettem. Ezennel megtettem, a­mit kötelességemnek tartottam (helyeslés); most már az elnök és a ház intézkedjenek.“ (Helyeslés.) Erre az elnök fölszólítja O’D­onoghue­t, fejezze ki sajnálatát, hogy a kivált­ságot megszegte, s jelentse ki, hogy a további lépé­sektől e dologban eláll Ezután Gavin őrnagy (O’ Donoghue segédje) adja elő az esetet, mit a ház nagy derültséggel hallgat. Az elnök második és harma­dik fölszólítására O’D­onoghue — előre bocsátva, hogy azon vélemények visszahúzására, melygfejjgel az ir nép többségével osztozik, senki sem kénysze­rítheti — bocsánatot kér a háztól a kiváltság meg­szegéséért, s megigéri, hogy a dologban a további lépésektől eláll. A lapok most ugyan gúnyolják szegény O’D­o­­noghuet. A „Times“ azt mondja, csak azért hős­­ködött úgy, mert úgy is tudja, hogy vége a párbaj­nak , de épen ezért annál jobban kell az embernek nyelvét fékezni. A „Daily News“ megrója Peel éles szava R , Palmerston eljárását azonban tökélete­sen helyesli. A „Herald“ hasonló értelemben nyilat­kozik s nagyon mulat a tréfán, hogy miképen játsza Palmerston a párbajsegéd szerepét. — Párisban hire jár, hogy Nigra lovag helyé­be V­i­m­e­r­c­a­t­i gr­­ione olasz követ ül Párisba. — A „Vierrid“ turini levele szerint Hudson angol követ kijelenté Ri­c­as­o­l­i-nak, mikép Anglia most legkevésbé tűrné Ausztria meggyengítését. Rómát kell tehát végczélul kitűzniök, s örökre vagy legalább jó darab ideig lemondaniok Velencze birto­káról. Szabad, független Italia nem lehetséges Róma nélkül, de igen könnyen Velencze nélkül. — A „S. C.“ párisi sürgöny után jelenti, mikép párisi jólértesült körökben R­i­c­a­s­o­l­i közel kilátás­ban álló visszalépéséről beszélnek. Helyét Ratazzi fogná pótolni. — A „Siécle“-nek a szűkölködő franczia mun­kások számára nyitott aláírását Capreráról febr. 11. kelettel 1862. 190 francot küldtek. A sürgöny követ­kező tartalma: „Büszkévé tesz a tudat, hogy franczia­­országi testvéreink iránt szeretetet tanúsíthatunk : Garibaldi 100 franc.“ sat. összesen 190 franc. ” A „Moniteur“ müncheni levelezője szerint az iránt már tisztában vannak, hogy Hessenben az 1831- diki alkotmány ideiglenesen foganatba helyeztessék, az 1849-iki választó törvény iránt pedig hihetőleg szintén tisztába fognak jőni. — Bécsből írják a „Ll.“-nak: Rechberg gróf jegyzéke, mely válaszul szolgáland a Bernstorff gróf utóbbi sürgönyére, a jövő hét elején el fog küldetni. Hogy a két német nagyhatalom köztti viszony ez által kedvezőbb fordulatot veend — itten senki sem hiszi. — Az „Agr. Zrg“ bosniai tudósítója jelenti : A serajevói téren hir szerint felsőbb parancsolatra nagy gyűlés tartozik, melyre valamennyi keresztény lel­kész, az ogyják, továbbá a keresztény és török hely­­ségi és községi elöljárók — knézek és muhtárok — meghivatnak. Ezen gyűlésen, a mint gyanítják, a hat­­humayumot vagy valamely újabb törvényt fognak kihirdetni, melyet A­b­d­­­u­l A­z­i­s szultán adott, s TARCZA. Archaeologiai közlemények A hazai műemlékek ismeretének elő­mozdítására kiadja a magyar tudomá­nyos akadémia archaeologiai bizott­mány­a. II. köt. Nagy negyedrétü képat­­laszszal. Pest, 1861. (IX. és 332 lap, a szövegbe nyomott hat fametszettel és 54, részben kőnyomatu, metszett és színes képtáblával­. Előrebocsátva az archaeologiai bizottmány feladatának s állásának ismertetését, lássuk már ez idei munkálkodása eredményét. Közleményeinek ezen II. kötete híven állítja azt elő, nemcsak régészet iro­dalmi szempontból, de a bizottmánynak a hazai régi­ségek és műemlékek ügyébeni eljárásával is megis­mertetve a közönséget. A­mi a­z irodalmi részt illeti, mondhatjuk, hogy általa az archaeologiának minden szaka teljesen képviselve van. A hazai őskori régi­ségek, valamint középkori építészeti s egyéb műem­lékek, római maradványok, epigraphica, éremtan, heraldica, pecséttan s iconographia köréből benne mindannyi érdekes közleményeket találunk. Az elő­szóban a bizottmány titkára és a közlemények szer­kesztője Ipolyi tájékozza az olvasót a bizottmány ügyköre s ügyrendi közlésével, felhíva a közönséget a bizottmány czéljai pártolására s előmozdítására. I czikk : Marg­i­t-sz­ig­et mű­em­l­é­k­ei, ifj. K­u­b­i­n­y­i Ferencitől. Margit-sziget máris meglehe­tős kis irodalommal bír; de hogy ez még távolról sem mentette ki érdekességeit, azt a szerző első e nemű tudományos tárgyalása kísérletéből látjuk. Helyesen mondja, hogy valóban csodálatos, mikép a sziget oly átalános ismeretessége és Pesthez, a magyar tudományosság központjához oly közel volt, a mel­lett is mindeddig senki sem találkozott, ki ezen ne­vezetes műemlékeket összegyűjtve, a tudományos világgal ismertette volna. És bátran hozzá adhatta volna, hogy nemcsak a­ki ismertesse, nem találtatott, de a­ki erre nézve a szükséges tárgyavatottsággal bírt volna, sem igen akadt. Mert tudjuk, hogy a kö­zépkori műarchaeologia ismerete eddig nálunk jó­formán terra incognita volt, alig egy-két szaktudó­sunk által művelve. Annál nagyobb örömmel üdvö­zöljük a fiatal szerzőt tanulmányaival e téren. Máris szép szakavatottsággal és nagy pontossággal tár­gyalja itt a romban heverő műemlékek nyomait, a domonkos apáczák , a minoriták és premontreiek margit-szigeti egykori monostoraik maradványaiban. Nevezetesen értesít a régibb ásatásokról, melyekről gondos utánjárás á tál, úgy látjuk, alaposan értesült, mind a­mellett őszintén megvallja, hogy jelen közle­ménye által sincsenek még a sziget műemlékei vég­kép kizsákmányolva, sőt több, mint valószínű­, hogy a magyar régészet még nagybecsű tárgyakat fog e szigetről nyerni, ha netalán jövőben tudományos ása­tások történnének. Csak­hogy úgy tudjuk, hogy­ ezek­nek mielőbb kellene történni, máskép félő, hogy a sziget partjait épen ezen romok felé folyvást szag­gató Duna árjai, azokat maholnap épen úgy elnyelik, mint elnyelték már eddig a sziget csúcsán állott ér­seki várát, a stb. emlékeit. Az értekezést 4 rajz­tábla kiséri, a romok nevezetesebb műtárgyait előállítva. II. Kelenföldi pogány sir­ok. Érdytől. Sz. Gellérhhegy alatt, a régi Kelenföldön Hausner ke­reskedő birtokában 1854-ben kiásott hamvvedrek leletét leírva a szerző, alkalmat vesz ezek nyomán általában az őskori sírok, nevezetesen azok három nemének, a réz-, vegyes- és vaskori síroknak megis­mertetésére. Ugyanannyi hazai példában, s a leírás­hoz mellékelt rajzokban is bemutatva a kelenföldi rézkori, az érdi vegyes- (a réz- és vas) s az ipolyszobi tisztán vaskori általa felfedezett és felásatott sírokat. Mellékesen megjegyzendő, hogy az különösen utóbbi kitűnő régészeti ritkaság és nevezetesség. Tárgyánál fogva még azután a leírás kiválólag a rézkorszaki tár­gyak leleteire, népességére, a dzellákra s azoknak ha­zánkban terjedt telepeire vonatkozik. Minden azon ala­pos, világos és tanuságos modorban van írva, mely ve­terán régész-tudósunk értekezéseit oly kitűnőleg jel­lemzi , s itt az igen érdekes tárgynál fogva is figyel­münket leköti. III. Kiadatlan magyar érmek és pe­csétgyűrűk; saját gyűjteményéből közli gróf Andrássy Manó, 7 képtáblával. — A mint régiség­kedvelő s páratlan nagybecsű gyűjteményeiről is­meretes szerző, itt ezen gyűjteményeiből több rend­beli, eddig részben ismeretlen, részben kiadatlan ér­met és pecsétgyűrűt közöl. De figyelmet érdemel már értekezésének bevezetése is. A régiségtan, úgymond, hazánkban el van hanyagolva. Gyűjtőink száma csekély, ennek következése, hogy nemcsak művészi értékkel , de történelmi becscsel bíró legszebb régiségeink is külországokba vándorolnak. — Er­dély a régiségek ezen bölcsője,, már nagy részt ki van fosztva, és Magyarországban is napról-nap­­ra keresbednek a gyűjtemények, — valóban Jan­­kovich és Fehérvári halála óta alig van igazi gyűj­tőnk ; — s ámbár a néhány műkedvelő és egyes csa­ládok magángyűjteménye is még elég gazdag volna arra, hogy a régészetnek bő mezőt tárjon, mind a mellett ez is többnyire ismeretlenül lappang és el­zárva hever; nemcsak a tudomány, de honunk múlt­ja, dicsőségének is nem kis hátrányára. Gyűjtők hi­ányában ezután naponta kivándorolnak műkincseink, vagy hogy itthon nem műértékek, de a fém súlya sze­rint becsülve beolvasztatnak.Minden művelt országnak, sőt a külföldön minden városnak van régészeti egylete, mely a nemzeti múlt és dicsőség ereklyéire ügyel- Nálunk is e végre alapittatott a múzeum, szervezte­tek az akadémia archaeologiai bizottmánya; reményl­­hetjük-e már végre valahára, hogy ezentúl emlékeink nem fognak a külföldre áru gyanánt kivitetni, vagy a bécsi gyűjteményekbe küldetni?“ — Mily nagyban történt ez eddig, elég egy-két példát idéznünk. A bé­csi Antiken-Kabinetnek 5. számú szekrényében 260 darab arany közös, 211 Magyarországból került oda, míg múzeumunknak alig van néhány értékesebb ró­mai aranya. Ugyanott az ismeretes legnagyobb, 614 arany súlyú edény, és egy más 198 arany nehéz dombormű, valamint a 203 aranyat nyomó láncz Er­délyből való. Általában mondhatni, hogy Európa leg­szebb római arany-gyűjteménye Bécsben látható s Magyarországból került oda. Annál vigasztalóbb ér­tesülnünk ezután itt gr. Andrássy nagyszerű s érté­kes hazai régiség- és kincstáráról, melynek tár­gyait 15 év óta ernyedetlenül és semmi költséget sem kímélve gyűjti. Hogy erről csak megközelítőleg is fogalmunk legyen, megemlítjük, hogy éremgyű­jte­­ménye (részben ugyan már elődei, nevezetesen And­rássy Lipót által gyűjtve) 1700 darab aranyat szá­mít, és árpádi, vegyes korszaki, valamint újabb pén­zei súlya a mázsát felülhaladja. Egy más osztály gyűrűkből áll, köztük 20 darab, nevezetesen törté­nelmi becsű, s mintegy 150 a XVI- és XVII-dik szá­zadból való, e mellett 30 válogatott római gyű­rű és 87 lamea, gemmák és integliók. A többi osztály na­­gyobbára történeti becsű fegyvereket, eszközöket, bútorokat, edényeket foglal magában; ezek közt 41 darab ritka becsű mű­vert ezüstből. Római régiségei közül nevezetesek Bachus-oltár eszközei, domború műott ezüstből, harmadfél száz aranyat nyomó római csákány stb. Ezen rövid ismertetés is tanúsíthatja e nagy­szerű gyűjtemény becsét. A közlött érmek között több nevezetes példányt találunk, kezdve IV. Bélától az újabb korig, mely utóbbiak közt Bethlen, Rákóczy, Tököly érdekes éremeivel megismerkedtünk. Még becsesebb a pecsétgyűrűk közleménye, mert e nem­ben, úgy szólván, az első hasonló sphragistikai köz­lemény irodalmunkban, mely eddig keveset tudott hazai pecsét­gyűrűinkről mondani. Lajos király gyűrűje s egyes régibb családi heraldi­ai tekintetben is nevezetes czímeres gyűrűk mellett, különösen ér­dekes néhány példány, mint Lodomér esztergomi ér­sek és Sándor nagyváradi püspök gyűrűje a XIII. századból, melyeken látjuk, hogy az antik gemmák­nak a középkorban pecsétgyűrűül használata hazánk­ban is divatos volt. IV. Nyitra-Ivánka területén 1860- és 1861-ben kiszántott XI-dik századi bi­­zanczi zománczos arany lapok Érdytől. Számra 8 arany lap, nyilván mind egy bizanczi feje­delmi koronának részletei, zárt színes zománczozatu képeket állítva elő, és pedig Konstatin Monomachos, Zoe és Theodora fejedelmek, egyes szentek, nemzők s allegóriái alakok képeit, megfelelő feliratokkal jelölve. Ezen tekintetben a ritkaságokban és kin­csekben meglehetősen dús múzeumunknak, — mely­nek számára a muzeum-igazgatóságnak sikerült ezen aranylapokat megszerezni — minden esetre jelenleg egyik kiváló kincsét és ritkaságát képezik. A leírás történeti bevezetéssel tájékozza irántuk az olvasót, magyarázza a feliratokat, tárgyalja a zomanczozás nemeit. Pótlólag visszatér e tárgyra a régészeti kró­­nikábani leletek felsorolása közt Ipolyi is, a felira­tok bővebb magyarázatát adva, miből kétségtelenül kitűnik, hogy e lapok Konstantin által Zoe nejének s uralkodó társának számára készíttetett korona rész­letei. Érdekes vonatkozásokat találunk e mellett a magyar szentistváni korona hasonló zománczai ké­szítése helyére ; miközt azon nevezetes adat is felme­rül, mely a magyar szent korona egy­ másik teljesen hasonló példányának létezését tanúsítani látszik. — Két képtábla rajzban és részben színezettel s arany­zással, teljes szépségében állítja elő e zománczos la­pokat. V. Magyarországban talált kő- és b­r­o­n­c­z­k­o­r­i régiségek, idősb Kubinyi Ferencz­­től. Első legteljesebb összeállítása hazánk e nemű régiségeinek, melyeknek vizsgálata a külföldön, kü­lönösen Angolországban, hol a celtikák máig legna­gyobb keletnek és müveltetésnek örvendenek, maj­dan egyedül képezi a szorosabban vett őskori ar­­chaeologia tárgyát. Annál sajnosabban érezte a hazai szaktudomány mű­veltetésének hiányát, — (mert Érdy, Kiss és a szerző egyes kisebb közléseiken kí­vül nálunk eddig alig tárgyaltatott tüzetesebben) — mennél dúsabb és kifogyhatatlanabb hazánk ezen le­letekben. Kubinyi ezen közléséből láthatjuk, hogy rézkori tárgyaink egyes példányai a z­enemű tárgyak külföldi összes kiadásaiban és múzeumaiban ritkítják párjukat. S mégis ez közlésének úgyszólván legki­sebb érdeme. Értekezése már magában a tárgy iránt oly alaposan tájékozó, hogy e tekintetben régiségta­nunk ezen ágában mindenkor kiinduló pontul fog szolgálni. Nemcsak hogy általában a külföldi vizsgá­latok színvonalán áll, de ezek eredményei bírálatá­ban és különösen hazánkra alkalmazásában figye­lemreméltó ujjmutatással szolgál. Helyesen mondja a különböző, kő-, réz- és vaskori régiségek korszakai meghatározására nézve, hogy köztök a végvonalt bizton kijelölni bajos. A régiségbúvárok maguk is mindinkább belátják, hogy a meghatározás nem min­denütt alkalmazható szorosan és többnyire csak tá­jékozásul szolgál. Nevezetesen, úgymond, hazánkban a két első (kő és réz) korszakhoz tartozó régiségek eddigi tapasztalatok szerint más körülmények közt fordulnak elő. Nálunk idővel azért alkalmasint más rend és kulcs lesz kijelölendő. De ettől még távol va­gyunk adatok hiánya miatt, uj rend felállításáról most még szorosan szó sem lehet. Eleve még számos les­­helyek keresendők s a vizsgálatok és leletek legna­gyobb pontossággal leirandók, stb. Még nagyobb el­ismerésünket igényli azonban a szerző azon buzgó­­sága, hogy 1821 óta ernyedetlenül foglalkozik ezen régiségek ásatásával, vizsgálatával és gyűjtésével. Mily sükerrel, mutatja az, hogy egy lelhelyen is, a teren­ei hársas hegyen több száz darab broncz, edény és eszköz került általa napfényre. Mily gonddal és mennyi költséggel folytatta ezen kutatásokat, ha nem tudnók és maga nem mondja is, kivehetjük leírása egyes helyeiből, például hol a teren­ei leshely felfe­dezéséről szól; mint jött rá a paraszt­legények ka­lapjaira és szűreikre tűzött s a zsidók által keresett, aranysodronyok és bronzfibulák által. S mind ezen fáradságos és mód felett költséges utánjárásnak és gyűjtésnek egy czélja volt: azzal nagylelküleg a nemzet múzeumát gazdagítani. Nagyszerű gyűjtemé­nyének azonban, mely losonczi házában a muszkák által szétdulatott, úgy, hogy töredékeit a romok alól kellett kikaparni, csak maradványai juthattak a Mú­zeumba. Másoknak szerencsére hű rajzai maradtak meg. Míg azóta ismét újabb kutatása és ásatásai szerzeményeivel nem szűnt meg a nemzeti múzeumot gyarapítani. S mily tetemes még az is, a­mit a veszte­ség után itt előmutathat! 33 táblán közel háromszáz kő- és bronzkori különbnél különb tárgy ’. Rövid is­mertetésünk nem engedi, hogy csak a kitű­nőbbeket is érintsük ; utasítjuk azért azt, kit hona őskora érdekel a dús közlésre. Csupán azon nevezetes felfedezését említjük még meg, melynél fogva sikerült szerzőnk­nek egyes helyeken a kohókat, a tűzpadokat, az ön­tőformákat, az öt üvegeket feltalálni, hol és melyek­ből ezen broncz eszközök öntettek, gyártattak,­­ s mi­által mintegy meglesnie sikerült az őskort saját mű­helyeiben. Mindenesetre egyike azon felfedezéseknek, melyek a külföldi hasonló legérdekesebb leletekkel vetekednek. (Vége köv.)

Next