Magyarország, 1862. július (2. évfolyam, 149-175. szám)
1862-07-22 / 167. szám
180S.— II. évfolyam. k 167. 87. SZERKESZTŐSÉGI IRODA Ujtér 2. sz. 2. emelet.iadó-hivatal Ujtér 4. sz. földszint. 1. munkatársaink kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztőséghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények a kiadóhivatalhoz intézendők. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadnak el. HIRDETMÉNYEK DÍJA: 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 njkr. Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 üjkr. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lumpel Róbert és Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. KeddJulius MEGJELENT ünnep, és vasárnapot követő napok kivételével minden nap. ELŐFIZETÉSI ÁR! Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft Pest, Julius 23. (il.) Az egységes olasz királyságot legújabb alakjában tehát a berlini udvar is elismerte. Durando külügyminiszter a július 18-ai turini kamraülésben hivatalosan jelenti be Poroszországnak ezen tényét, hozzátévén, hogy ő felsége a porosz király hétfőn, vagyis f hó 21-én fogadandja el az olasz király követjét ezen minőségében, s e napon cseréltetnek ki az elismerés tényénél használtatni szokott diplomatiai szertartások. Poroszországnak ezen lépése nélkülözi ama meglepő hatást, mely a sz pétervári kabinet hasonló actusát Európaszerte kisérte ; de ha Poroszországnak helyzetét, s mint német szövetségi hatalomnak Ausztria irányábani viszonyait nézzük, akkor nemcsak természetesnek találjuk a feszültséget, melybe az egyszer bejelentett, de egész hivatalos alakjában mégis kétkedő porosz elismerés a politikai világot ejté, hanem igazoltnak a nyugtalanságot is, melyet ezen kérdés valósulásának kétségbevonása — különösen a nyugati sajtóban keltett. És e tekintetből a porosz elismerés, ha hatásában nem lehete is drastikus, mint az oroszé, de úgy érdekessége, mint kivált horderejénél fogva azzal teljesen egy színvonalon áll. Poroszország ép úgy, mint Muszkaország és Ausztria a bécsi fejedelmi szerződésnek alaptényezője volt. Poroszország ép úgy, mint a bécsi és szentpétervári udvarok, bevallott s kötelezett tagja volt „a népek törekvései ellen kötött szerződésnek“, a par excellence úgynevezett szent szövetségnek. Nagy Fridrich hadi szerencséje után főleg e két körülmény az, honnét a porosz állam európai nagyhatalmi súlyát és tekintélyét származtathatja; s ha a berlini politikának úgy irányát, mint küzdelmeit elemezzük, tőle a határozottan konservatív törekvéseket, — sőt a megállapított hatalmi súlyegyén status-quo-ja melletti szigorú meggyőződést eltagadni nem lehet. Hisz csak nem régi azon idő, midőn a porosz monarcha — egy ünnepélyes cselekmény alkalmával, annyi önbizalommal és emelkedettséggel hivatkozott az „Isten kegyelmi jog“-ra! Mint keresztény emberek teljesen hisszük, hogy a mai olasz királyság az Isten kegyelme nélkül meg nem alakulhat, de viszont azt is el kell ismernünk, hogy az a nép akarata ellenére mai alakját szintén nem veheté fel; midőn tehát a porosz uralkodó, a trónokra maradt szentjogú ősi traditióknak nemcsak örököse, de vallája is ünnepélyes elismerésével járul egy oly tény szentesítéséhez, mely amannak egyenes megtámadásával hozatott létre, —■ akkor a kifejlett korszellem követelései előtt hajol meg, felismeri a betölthetlen Űrt, mely a mai idők igényeit a régebbek merev kiváltságaitól elválasztja, s a korlátolt hagyományos politikát, az állam érdekével összhangzóbb gyakorlatival cseréli fel. Poroszország mint alkotmányos állam politikai és anyagi érdekeinek ártalma nélkül e lépést sokáig nem halasztható, habár e mellett igen valószínű, hogy gyors elhatározására nem volt hatás nélkül a bécsi kormánynak a porosz-franczia kereskedelmi szerződés elleni magatartása, valamint azon újabb lépés, melyet Ausztria a vámegyletbe belépési ajánlatában tett. A két nagyhatalmat illetőleg mindkettőnek inkább politikai értelme van. A szövetségi túlsúly az, mely körül a két hatalom erőfeszítése még sokáig marad a közfigyelem tárgya; hogy azonban e kürdtéren Poroszország helyzete előnyösebb, s hogy az elszigeteltség, melybe az olasz királyságnak Európa hatalmai általi elismerése Ausztriát ejté, emennek viszonyait a népek hangversenyében igen megnehezité, vitatni is felesleges. És e nézet bir nyomatékkal azok előtt, kik Ausztriának a bevégzett tényekkeli kibékülést, s helyzetének a változott viszonyok szerinti javítását ajánlják. Oly tanács, melynek követését Ausztria sokáig szintén nem halaszthatja. Máris olvashatni, hogy a diplomátiai értekezlet ellen, mely a szerb-montenegrói ügy elintézése végett Stambulban jöne össze, s hol az olasz királyság is, mint elismert európai befolyásos hatalom szerepelne , Ausztria nem tiltakozik, hanem kész a fontos kérdés tekintetéből az olasz király küldöttjével együtt tanácskozni. Ha Ausztriának e nézetváltoztatása való dolog lenne, úgy abban némi kezesség rejtenék arra nézve, hogy a bécsi kormány olasz politikája szintén revisio alá kerül, s nem vonakodik ignorálni azt, mit rajta és Spanyolországon kívül egész Európa bevégzett s fennálló ténynek ismert el. Valamint nem engedendő, hogy a három nagyhatalomnak most már Potsdamban jelezett összejövetele az ő képviseltetése nélkül történjék meg; A franczia hírek ugyanis azt tartják, hogy ez összejövetelre Ausztria is meghivatik, ha addig az olasz királyságot elismeri; — sőt e hírek még tovább is terjednek, s azt is állítják, hogy Napóleon császár Potsdamból visszajőve, ausztriai császár ő Felségét Karlsbadban meglátogatná. Jó lesz figyelembe venni a körülményeket, melyek közé e hír illesztve van. Ausztria politikája érdekelve volt a portugálli király házassága által; — Napóleon császár ezen számítást keresztül húzta. Ausztria nemcsak egyenes tartományát engedé át az uj olasz királyságnak, hanem külön családi jogokat is áldozatul kelle hagynia, miket — természetesen, körülmények változtával visszaszerezhetni jogát hallgatva fentartá. — Napoleon császár a hatalmakat az olasz királyság elismerésére bírván, kieszközzé, hogy ezen körülményváltozás lehet lenntessék. Ausztria a keleti mozgalmakat megfékezni, s a status quot fentartani igyekszik. — Napoleon császár tudja, hogy Mirko is, Vukanovich is, és Mihály herczeg is teljes függetlenségre törekszenek, és nem ellenzi. Az apróbb hirecskéket, hogy ti. az olasz trónörökös egy muszka herczegnőt veend nőül, hogy ekéid, a déli és éjszaki két hatalom szívélyes barátsága közelebb rokonság által főzessék összébb; — hogy egy Leichtenberg herczeg oly trónra szemeltetett ki, melyre elébb egy ausztriai főherczeg mondatott meghívottnak, ki ismét egy Hohenzollern herczegnővel lépne frigyre, stb. — mellőzve, csupán a felhozottakat elegendőknek tartjuk arra, hogy úgy a potsdami találkozást Ausztriával, valamint a franczia császári látogatást Ausztria helyében kivihetlennek tartjuk. fique, eile est incomparable, eile iva qu’un défaut. c’est détre inexecutable. III. A duálismus. A birodalom végleges szervezése nem lehet más, mint a dualismus, mely szerint a magyar korona országai törvényeik értelmében, saját alkotmányos kormánnyal és törvényhozással bírnak, — a birodalom többi országainak pedig szintén közös kormányuk és törvényhozásuk legyen. — A kapocs e két állam közt a fejedelem lévén, ki a két államot összetartva, egy némét alakítja a szövetséges államnak. E nézet ellenei mindjárt e kérdéssel lépnek föl ellenünk. Vannak e két államnak közös ügyei?É s e kérdésből indulva, ekként okoskodnak : Ha e két államnak közös ügyei vannak, úgy az, mit mi státusnak nevezünk, nem státus ; a kapocs pedig nem személyes, a fejedelem személyében, de reál, valódi a közös ügyekben. Ha pedig közös ügyek vannak, kell lenni közös orgánumnak is, ezen ügyek kezelésére. S elleneink szerint ily közös orgánum mellőzhetlen. Mert oly birodalomban, mint az ausztriai monarchia, mely nagy állami positiót foglal el, nem létezhetik két külön hadügy, két külön pénz- és kereskedelmi ügy. Ezek felőli nézeteinket legközelebb fogjuk elmondani. Az ausztriai birodalom szervezése. Politikai tanulmány egy volt or. gy. képviselőtől II. A pluralismus. Az alkotmányos centralisatiónak vannak Magyarországon kívül is ellenei, kik minden egyes tartomány részére a lehető legnagyobb autonómiát igényelve, minden egyes tartomány számára a belügyekre nézve külön törvényhozást s külön kormányt vagy minisztériumot követelnek. A közös ügyekre nézve azonban — ide számítva a kül-, had-, pénz- és kereskedelmi ügyeket — e táborban a vélemények divergálnak. Némelyek ezen ügyeket felelős minisztériumra és egy közös birodalmi senatusra, — melyben a magyar korona országai is képviselve volnának, — mások csak egyszerűen ő felsége kormányára akarják azokat bízni. Az elsők tehát, habár a februáriusi alkotmány formáitól eltérve, mégis az alkotmányos centralisatiónak egy nemét, az utóbbiak pedig a közös ügyekre nézve az absolutisticus centralisatiót kívánják. E pártok irányában azt kellene ismételnünk, mit az első szakaszban a centralisatióról mondunk; meg kell jegyeznünk azonban, hogy e pártok a magyar államot tartományokra akarják felosztani, s hogy programmjuk kormányzati tekintetben intractibicalis. — E programoi szerint az ausztriai birodalomban 17 tartományi országgyűlés s annyi tartományi kormány vagy minisztérium fogna működni. Ha a birodalom köztársaság volna — ilyen Organismus is megfelelhetne a czélnak. Látjuk azt az éjszakamerikai szövetséges államokban. Az ausztriai birodalom azonban monarchia lévén — a monarchát a belügyek törvényhozása s kormányzatánál azon befolyástól, mely őt illeti, megfosztani nem lehet. Miután pedig a fejedelem 17 helyen nem lakhatik, az őt illető befolyást csak Bécsből gyakorolhatja, és pedig vagy egy közös államminiszterium vagy ha a régi név jobban tetszik, egy közös kanczellária által: — s ekkor ismét a centrálisaimnál vagyunk, és az egész pluralismus vagy foederalismus puszta név, vagy pedig minden egyes tartománynak lesz saját minisztere vagy kanczellárja , s akkor az ausztriai birodalom belügyei 17 miniszter által fognak igazgattatni. Oly költséges, nehéz és bonyolódott mechanismus, hogy rövid idő múlva mindenki (a 17 miniszter kivételével) kívánni fogná e mechanismus megszüntetését. E nemű alkotmányról — ha ugyan az alkotmánynak volna nevezhető, méltán el lehetne mondani: Cette constitution est magni Álladalmi költségvetés 1§63-ra. II. Plener pénzügyminiszter úr előadásában természetesen csak végösszegeket sorol elő, minélfogva mi is csak ezek egybevetésével fogunk jelenleg foglalkozhatni. A regm. udvartartás, központi kormányügyek vezetése és polgári közigazgatási 01,325,400 ftot igényelnek, és így 1,345,000 fttal többet, mint 1862-ben; jóllehet az osztrák örökös tartományokban a közigazgatási rendszer épen nem változott, a Magyarországban eszközlött változások által pedig nem hogy emelkedtek volna, de lejebb szállottak a kiadások. Nem akarjuk ugyan egyelőre azt állítani, hogy a „több“ kiadás nem okadatolható, mert erre nézve a részletes kimutatás fog fölvilágosítást nyújtani; azon véleményt azonban már most is kimondhatjuk, hogy a bármely irányban teendő nagyobb kiadás, az állam jelen pénzviszonyai között csak úgy volna megengedhető, ha más oldalról a közjónak rövidsége nélkül a kiadások lejebb szállíttatnának, vagy pedig a több kiadás hasznot hajtó czélra lenne felhasználva. A hadügyminisztérium az álló seregre a 92 milliónyi „ordinariumon" felül rendkívüli czím alatt 35 milliót igényel, ami maga a 92 milliónak %-nál több. Amint tudjuk, a sereg létszáma lejebb szállott, és Európa politikai viszonyai a katonaság hadilábon tartását jelenleg fölöslegessé teszi. Ha tehát most, midőn békének örvendünk, 35 milliónyi rendkívüli költséget okoz a hadügy, mennyire fog ez nőni, ha a viszonyok valahogy háborúba kevernének ? Segélypénzekre, közlekedési vállalatoknál, 5% millió van kivetve, 2 millióval több, mint az előbbi évben. Az államadósság kamatoztatása ezúttal 43< millióval többet kíván, mint a múlt adóévben, azaz 115% milliót. Természetes, hogy midőn az évi deficitek fedezése kölcsönök által történik, a növekedő államadósság után fizetendő kamatok is évről - évre növekednek. Az államadósság törlesztésére 23,400,200 ft fordíttatik, vagyis 5 millióval több, mint 1862-ben, miután az 1860 iki sorsjegykölcsön a banktól visszavetetvén, eladatott és így ezentúl ezek kamatoztatása és azok nyereményei által is növekedett a kiadás. A tőkehelyezés, beruházások összege 6,396,000 strang; a vert pénzekért és idegen váltókért közel 8 milliónyi ugróveszteség van számítva. Ezen utolsó tételnél meg kell jegyeznünk, hogy noha még nem tudjuk a számításba hozott fejpénz-százalékot, igen valószínű, hogy itt is, mint az 1862-diki budgetben, kisebb százalék van számítva, mint valóban igényeltetett, és utólagosan a deficit ismét növekedett, azaz, a valóságban ismét többre rúgott, mint amennyit a költségvetés feltételezett. Az összes rendes kiadások összege tehát 362,498,000 ftot tesz. A bevétel 304,307,200 ft, fedezendő tehát 58,190,800 ft. A direct és indirect adó együttvéve , közel 289 millió ftot tesz, amit a pénzügyminiszter úr 33 Vs millióval akar még növeszteni, azaz e két adónemet isV3 %-al emelni. A még hiányzó 24% milliót pedig a banktól visszaveendő 1860-ks sorsjegyekből kellene pótolni. Ezenkívül fedezendő még a fentebb említett 35 milliónyi szükséglet is a a hadügy részére. Úgy hogy az összes valódi kiadás 397 % millió ft, a deficit pedig nem 58 millió, hanem valóságban 93 Vs millió ft lesz, mert a rendes bevételi összeget 30%-al múlja felül. A rendes bevételnek 41%-ját tehát a hadügy veszi igénybe, 45 Vs %-ját pedig az államadósság, és így minden egyébre a rendes bevételből marad 13%, azaz tizenhárom és % %; igy tehát a valódi anyagi és szellemi érdekek fedezésére új adósságot kell fölvenni. 1847-ben az összes bevételnek 32%-ját vette igénybe az államadósság. 1860-ban 40%-ját, most 45V3%-ját. Ily körülmények között igen kevés vigaszt nyújt a pénzügyminiszter úr beszédében azon tétel, ahol azt mondja, hogy a deficit valóságban lejebb száll, mert az államadósság törlesztésére és beruházásokra mintegy 30 millió fordittat van, a deficit 63% millióit lesz.— azaz: az államadósság ismét szaporíttatik. Miután a deficit fedezése csak akkor lehetséges, ha az adóemelés és bankkölcsön létesül, könnyen érthető, hogy a kormánynak mindent el kell követni, hogy előterjesztvényei sikerrel járják meg az arénát. Hanem ha eléri is czélját a kormány s a ,,teljessé“ mondott birod. tanács a kivántakat megszavazza, és a kormány a banknak ezen deficitért a népek érdekét feláldozza is : ott leszünk, ahol ma, azon különbséggel, hogy a mostani hibák is jóváteendők lesznek, ami igen szomorú eredményre vezet. Mert folytonos deficitekkel kormányozni nem lehet. Mindennek van határa. Azonban aminta körülmények állanak, alig lehet kétség arra nézve, hogy a birodalmi tanács a miniszter úr előterjesztvényét elfogadandja, mert ha a budget passiv tételeit lejebbszállítni nem lehet, — pedig a most fennálló rendszer mellett nem lehet, — akkor itt az ideje, hogy azok fedezéséről is gondoskodni kell, minthogy a deficit fedezésére ajánlott utak oly előmunkálatokat igényelnek, melyekre az 1863-diki adóévig terjedő időköz már nem igen enged nagy késedelmet. W. Mégis aas arató- és kaszídló-képről. (A „Gazd. füzetek“ közelebb megjelenő 5-k számából.) A MacCormick-féle arató- és kaszállógép munkájáról közrebocsátott közlések örvendetes figyelmet ébresztettek hazánk gazdáinál, mit eléggé bizonyít azon érdekeltség, mellyel gazdáink a szóban forgó gépről, munkájáról, áráról s a megrendelési feltételekről tudakozódnak. Vannak azonban politikai humanisták is, kik e gépek behozatalától féltik a nép kenyérkeresetét, azon néposztályét jelesül, mely eddig elé aratással, takarással, kaszállással biztosította megélhetését. Ha tekintetbe vesszük, hogy minden nagyobbszerb ujitás alkalmával vésztjósló feljajdulások voltak hallhatók, hogy például a vasutak, közönséges és gőzerőműves cséplőgépek nagyobb mérvű alkalmazásakor lélekismeretesen elmondották politikai humanistáink, hogy azon nagyszámú néposztály, mely ekkorig fuvarozással és nyomtatással kereste kenyerét, a vasutak és cséplőgépek által az érdemelhetés teréről majd leszorul, — holott a tapasztalás azt mutatja, hogy a vasutak a fuvarozást fokozták, s hogy már is jelentékeny számú cséplőgépeink mellett "is a munkás kezeknek bőségében nem vagyunk, — valóban tekintetbe véve ezen rokon előzményeket, kár egy csepp tintát is ontani politikai humanistáink aggodalmainak megczáfolására, 8 ha mégis koczkáztatok néhány sort, ezt az illetők nemes féltékenységének megnyugtatása végett teszem. Mindenek előtt azt kérdezem, váljon hazánkban a mgazdaság tényleg gyarapodóban van-e? E kérdésre határozott „igénknel felelek. A legelőelkülönözések folyvást szolgáltatnak az ekének oly földet, mely a közbitang korában a legősibb termelés, a füvellés szakában állott, tehát mint legsilányabb jövedelmezésű föld gazdájának csak úgy ad jutalmazó hasznot, ha gyümölcsöző nevelés alá veszi. Hát a vizek szabályozása öregbíti-e a ingazdasági munkatért? Igenis, mégpedig nagyon tekintélyes mennyiséggel. íme a tiszaszabályozási eljárás másfél évtized alatt több mint 1 % millió katastrális hold földet árvízmentesített, — s ezen nagyszerű kiszárítás napról napra mindinkább több földet szol-