Magyarország és a Nagyvilág, 1874 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1874-06-28 / 26. szám

3 il­ lemetlenül hatottak rá. Jules Janin 1841. október 16-án egy szép fiatal és gazdag nőt vett el s elég tapintatlan volt a „Journal des Débats“-ban az irodalmi tárcza helyett a legrészletesebben leírni boldog házasságának gyönyöreit. E sajátságos czikkre a „National“ válaszolt egy szellemdús és lesújtó felelettel, melyből Janin gúnyneve: „a megnősült kritika“ sokáig fen­tartotta magát és mindig boszan­­totta őt. Hanem 1844-ben még hevesebb küzdelme volt írótársaival, mert Janin „Tiberius“ előadatása alkalmával a leghevesebben kelt ki a forradalom elvei és emberei ellen. Ennek folytán hosszabb polémiába keveredett régi barátjával, a republikánus „Reform“ kiadójával, Felix Pyat-tal, ki a kritikusnak ellenzéki múltját vetette szemére s kíméletlenül mutatta ki életének politikai következetlenségét. Jules Janin már erre nem a tollal felelt, hanem be­vádolta barátját a törvényszék előtt, mely Pyatot fogságra s néhány száz frank pénzbírságra ítélte. Midőn a februáriusi forradalom kitört s Lajos Fülöp trónja összedőlt, Janin újból politikai iró lett s melegen védte a száműzött dynasztia érde­keit. Később azonban belenyugodott a helyzetbe, s nem is törődött politikával, hanem kizárólag mint kritikus gyakorolta bírói jogát. Az utolsó évben már folytonosan betegeskedett, s nem is jelent meg azóta tőle czikk, de betegsége alatt is foly­tonos figyelemmel kísérte az irodalmi újabb termé­keket s a kezdő művészeket. Stészi mindenhatósága akkor nyilatkozott leg­fényesebben midőn 1838. jun. 12.­­— mint a féle színházi csillagász — üstököst jósolt, mely vakító fénynyel fog­ ragyogni a „Comn­edie francaise“ egén. Ez üstökös csillag Rachel volt, a nagy tragika, tündöklésével homályba ejté minden elődjét s kit még ma serti szárnyalt túl senki. Jules Janin egyik elmés, kedélyes heti csevegésében elbeszéld, hogy valamely ünnepnap a vidékre kirándulván, a vásári sátrak közt egy „vad“ művész-családot pillan­tott meg, melynek tagjai tánczoltak és énekeltek. Csak egy halványt hagy fekete szemű leányka volt köz­tük, aki szavalt . Szavalt oly tűzzel, oly plastiká­­val, hogy a jó falusiak nyitva felejtették szájukat a sajátságos gyermek szenvedélyes előadásán — Ja­nin pedig megdöbbenve, a fölfedezés lelkesedett ujongásával szívében, ismerte föl e leánykában Fran­­cziaország egyik dicsőségét. S huszonnégy órával később a búcsúk és vásárok vándor­szavalója hí­res művésznő lett. Janin befolyása megszerezte neki a „Théátre fran£aist“-t — a többi ismeretes. Ha egyébért nem is, de már ezért magáért is megérdemelte, hogy az Akadémia — persze kissé­ későn — halhatatlanai sorába válassza. A „Journal des Débats“-ban megjelent czik­­keiből a legjobbak egy négy kötetes gyűjteményben jelentek meg e czím alatt: „Histoire dramatique et littéraire,“ de e munkájával koránt sincs befe­jezve irodalmi munkássága, mert azonkívül több regényt, beszélyt, élet- és jellemrajzokat és különö­sen szellemes ismertetéseket is írt, melyek minden tekintetben megérdemlik az általános becsülést, melyben Parisban részesült az öreg Janin, s meg­magyarázzák teljesen azon rendkívüli részvétet, mellyel a sírhoz kisérte a közönség e jeles izót. „Frater tavernious.“ — G­r­­it­zn­e­r JEduá­r­d festménye után. — (Képpel a 319-ik lapon.)N­aptól sütött, borérlelő hegyoldalban vagy domb tetején, hömpölygő folyó partján vagy hűs ren­­­geteg csöndes mélyében épült hajdan, a régi jó időkben, a zárda, melyben világi szenvedélyek­től s a piacz zajától távol, kegyes visszavonultság­­ban folytattak szemlélődő életet a különféle rendek fölszentelt hívei, vezekelve és imádkozva s ég felé irányzott tekintettel készülködve azon nagy útra, mely majdan a mennyekbe lesz viendő az is­tenfélő barátot. Közben a szent lelkigyakorlatok után fönmaradt szünidőt arra forditák, hogy, mert birtiek megtiltá a szigorú rend­szabály, koldul­­gatva járják be a környéket, a megyét, egészen a másik klastrom körébe eső környékig, megyéig, bő áldást osztogatva a kevéske lisztért, zsiradékért. A többi azalatt otthon szorgalmasan dolgozgatott az „Ur szőlejében“ s kerök verejtékes munkáját megáldá a jó ég illatos godérral és kadarkával, melyből fehér és vörös borokat szűrtenek az Isten nagyobb dicsőségére s egy kicsit a maguk édes jóvoltára. A pincze évről évre telt meg a zama­tos tőkenedv legnemesb folyamaival s ha a fejde­lem nagy vendégségek alkalmával java-borból kí­vánt kedveskedni fölséges barátainak és szövetsé­geseinek, egy-egy zárdafőnökhöz, kardja gombjával pecsételt megbízó levéllel küldötte el meghitt ud­­varonczainak egyikét, a kedvelt, hű főnök néhány garabónyi Rüdesheimerrel vagy Johannisbergerrel ne terheltetnék a királyi vagy he­rczegi asztalnak fényt és tartalmat kölcsönözni — kölcsönözni fe­jedelmi, kövér köszönet fejében. Igen természetes, hogy a pinezér-testvér tiszte nem volt legutolsó méltóság a szentséges telepben, valamint hogy mindekkoráig a frater ta­­vernicus, kinek gondjaira van bízva a gyönyörű földalatti gyűjtemény, melyre mint a tabernacu­­lum­ra szintén fölülről ömlik alá a világosság : igen nagy zárdás autoritást képvisel s hatalmi kö­rét illetőleg bizonyára legott a guardian után kö­vetkezik. Tihany, Jászó, Pannonhalma stb. bizonyí­tanak amellett, hogy, hála Istennek, itthon Magyar­­országon sincs az különben, mint a Rhénus partjain. Ma, úgy látszik, fáradt zarándok (talán a fő­­ispány vagy pláne maga a püspök) tért a zárdába s illendő, hogy éléskamra és pincze legjavát szol­gáltassa a refectoriumnak paktó alakú hosszu asz­talára ; mert aki utassal eszik az áldozik, s aki zarándokkal iszik, az bizonyosan meglátja mennyek­nek országát. A tisztelendő pinczemester, fölfogva tisztének nagy jelentőségét, lelkiismeretesen vizs­gálja meg a gondjaira bízott borocskákat s alapos vizsgálásaiban, kegyességéhez képest, megfeledke­zik földiekről s lelke, a szent folyadék megváltó erejénél fogva, szárnyat öltve már az angyalok karában lengedez — midőn az utána küldött má­sik frater leszólitja ismét a halandók sorába. Grützner humoros rajza mondja el a többit. ___ _____ F. J. -A. "b­u.d.a.pesti népszínház. (Képpel З22—323-ik lapon.)Í­­­óvárosunk mindez ideig, más nagy városokhoz­­képest, színházakban igen szegény. Ha a német­­múzsa gyapjú-utczai templomát, — melybe különben is csak vajmi ritkán jár az igazi művé­szet vendégszerepelni — nem számítjuk, akkor tulaj­donképen csak egy számbavehető színházunk van, a nemzeti színház s ennek volt mai napig feladata, hogy minden igényeknek megfelelve, tartson drámai, operai, népszínműi előadásokat, elégítse ki a magasb műszlést és a napi munka után néhány órai szórakozást kereső alsóbb rendű lakosságot is. Hogy egy színház nem felelhet meg egy nagy város összes közönsége igényeinek, az rég beismer­tetett s bizonyságát különböző tényekben is vilá­gosan látjuk ; nemcsak abban, hogy a nemzeti színház, mert sokfelé kénytelen kapkodni, egyik irányban sem halad kellően, de látjuk abban is, hogy részint a Budapestre föl-fölránduló vidéki társulatok iparkodnak ideiglenes színházakban, aré­nákban pótolni azt, amit a nemzeti színház nem nyújthat, részint a német színház foglalja el azon tért, melyet a nemzeti színház magas­ rendelteté­sénél fogva be nem tölthet, melyet betölteni pedig minden nagy városban szükséges. Nemcsak a fejlett műszlésű közönség szeret színházba járni, hanem az a hasonlíthatatlanul nagyobb tömeg is, mely nem tud a Shakespeare-féle művek vagy Wag­­neri zene magaslatára emelkedni. E nagy közönség a napi divat rabja ; kell neki minden, ami divatos, ami hat: operette, bohózat, látványosság, tündér­mese vonzza a színházba s odamegy, ahol ilyet talál. Mivel pedig fővárosunkban eddig csak n­é­­­met színházban szerezhetett vágyának kielégítést, bizonyára teljesen jogosult volt azon fölfogás, mely főleg fővárosunk magyarsága érdekében sür­gette a magyar népszínház létesítését. Az eszme, mely most már szerencsésen testte­len, hosszú évek során át vajúdott s több ízben végkialvással fenyegetett. Mig a nagy operaház létesítésének ügyét maga a kormány vette kezébe s már biztosította is, — a népszínház eszméjének sokáig nem akadt illetékes fölkarolója. A magán­buzgalomra volt hagyatva és sok jóakarat de kevés anyagi erő mellett a szép terv sokáig nem nyerhe­tett valósulást. Már 1869 ben alakult társaság, mely részvények utján akarta a szükséges összeget egy­­begyűjteni. Történtek is aláírások mintegy 80.000 frt. erejéig, de csakhamar közbejöttek a rész esz­tendők, a nehéz anyagi viszonyok s az egész terv elaludt. Évek múltak ismét, míg végre a magyar napisajtó újból tárgyalni kezdte a sokat pengetett kérdést és élénk agitáczió után felkeltvén a nagy közönség érdekeltségét, 1872-ben végre ismét bizottság alakult az eszme megvalósítására. A bizottság, melyben a fővárosi hírlapírók, polgárok, színészek, építészek, városi képviselők s a művészet buzgóbb barátai ülnek, erélyesen fölkarolta az ügyet s a részvénytársaság alakítása kivihetetlennek bizo­nyulván, országos gyűjtés megindítását határozta el. Azonban, valamint régebben, úgy most sem kedveztek a viszonyok s a gyűjtések mai napig is csak mintegy 30—35.000 frtot eredményeztek, mikor pedig fél milliónál is több szükséges. A nagy bizottságból kiküldött albizottság páratlan buzgalmu elnöke, K. Lipthay Béla, jegyzője Rákosi Jenő s tagjai közül főleg Steiger Gyula pesti városi és orsz. képviselő fáradoztak leginkáb­b a terv fön­­tartásán s az összes magyar sajtó melegen támo­gatta az üdvös eszmét, mégis kétes, mi lett volna az eredmény, ha ma a főváros hatósága, mint már oly sok más ügynél, hazafias nagylelkűséggel párt­fogása alá nem veszi a tervet s egy gazdag ado­mányával egyszerre valósággá nem teszi, ami oly sokáig csak jámbor óhajtás vola. A népszínház kérdése ugyanis a pesti városi képviselőtestület előtt szőnyegre hozatván, a gyűlés a város egyik leendő legszebb helyén, a sugárúton telket ajándékozott a népszínháznak, a telket pedig a népszínházi bizottság fél millió forintért eladta a kormánynak az operaház számára, melynek inkább lesz helye a fényes sugárút közepén, míg a népszín­háznak alkalmasabb helyen és olcsóbb telek is volt szerezhető a befolyt összegből. Hosszabb kere­sés után a bizottság talált igen alkalmas telket a kerepesi-út, bodzafa-utcza és sertéskereskedő-utcza összeszögellésér­ől, a mostani mértékhitelesítő hiva­tal helyén, épen a most épülő körút mentén s az előtte álló épületek, eltávolítása után szabad tér közepén. E telek is a városé lévén, azt a város átengedte a népszínháznak annyiért, a mennyibe a jelenlegi mértékhitelesítő hivatal épületeinek elhor­­datása kerül, vagyis összesen 1­02,000 forintért. E szerint az eladott telek árából fölmaradó rész és a gyűjtések együtt 463,000 frtot tesznek, s ennyiből áll jelenleg a népszínház alaptőkéje. E körülmény le­hetővé tette, hogy a bizottság a terv keresztül vitelé­hez is hozzá fogjon, elkészíttesse a rajzokat, megkösse a szerződéseket és tettleg is megkezdje az építést. A színház tervének készítésére K. Lipthay bizottsági elnök Fellner Ferdinánd fiatal bécsi épí­tészt kérte föl, ki már nyolcz színházat épített Európa különböző nagy városaiban s e téren kiváló jártassággal dicsekszik. A terv, melyet Fellner be­nyújtott s mely a képzőművészeti társaság helyisé­geiben közszemlére kitétetett, a szakértő bírálók által nagy tetszéssel fogadtatott s a szinház építése e tervek szerint elhatároztatott. Folyó évi május hó első napjaiban végre tetté­ben, ami oly régi óhaja volt a magyar színészetnek : az építés meg­kezdetett s azóta szaporán foly, úgy hogy az alap­falak már kiemelkednek a földből. Az alapkő ün­nepélyes letétele később fog megtörténni és hir szerint Erzsébet királyné ő felsége fog felkéretni ez ünnepélyes szertartás végrehajtására. Rajzunk a népszínháznak a város felé néző főhomlokzatát mutatja ; a körútra eső másik homlokzat szintén csinos és stylszerű, két másik oldala is utczára fog nézni és így a színház egé­szen szabadon álló díszes épület lesz. Költség­kímélés végett egyes részek, nevezetesen a rajzun­kon látható tornyos szárnyak, melyek bérhelyisé­geknek voltak szánva, egyelőre nem építtetnek ki ez azon időre hagyatván, midőn fedezete biztosítva lesz. A tereket apró kertek, gyepes helyek fogják betölteni. A színház külseje általában kedvező ha­tást szül , négy oldalt nyíló tágas kijáratai pedig minden eshetőségre gyors kijuthatást biztosítanak a közönségnek. A színház nézőtere 2672 ember befogadására fog helylyel rendelkezni, e helyek legnagyobb része pedig ülőhely. A három emeleten és földszint lesz összesen 52 páholy, továbbá lesz erkélytámlány 479, erkélyzártszék 221, közép amphitheatrumi szék 146, földszinti támlásszék 386, földszinti zártszék 130, állóhely 1086. A színpad szélessége 7 öl, mélysége a hátsó színpaddal együtt 12 öl lesz. Jobbra és balra egy-egy társalgó­szoba, a többi mind öltöző­szoba. A nézőtér, melyet a menyezetről lefüggő gáz­csillár világít meg, igen nagy és köridoma. Lénye­ S 24 : ; - ■ ‘ . ‘_tó4hliühlililililililiTihlihíifililil> ЛУЧААААу 1A 'fM |jf] RAJZAINK.1 '*7 MmtA Wr Íll|l|l|l|l|l|l|liliill!l|lil|l|l|!|l|>y. -• 4 Mag­yarország és a Nagyvilág. 20 »DZAM.

Next