Magyarország és a Nagyvilág, 1877 (13. évfolyam, 1-25. szám)

1877-04-08 / 14. szám

210 művészi színvonalon tartották meg ez első nemzeti intézetünket. — Felekit mint előadó művészt nemcsak fővárosunk, hanem bátran mondhatjuk, az egész ország szinkedvelő közönsége ismeri; lépésről-lépésre meghódította s most már szilárdul bírja a közönség szeretetét, a komoly kritika is aláírja az elismerő ítéletet s a közel negyven éves szini pálya melyet Feleki eddig megfutott s melyben sok küzdelem után oly kiváló, oly sokoldalú művésszé fejlődött, méltó arra, hogy a jelen ünnepi alkalomból megismertessük azon közönséggel, mely épen most méltó adóját készül leróni nemzeti színészetünk jeles, érdemes bajnoka iránt.* Feleki Miklós Erdélyben született Udvarhelyszéken N.-Galambfalván 1818. deczember 18-án reform, székely szülőktől. Iskolai tanulmányait a székely-udvarhelyi collegiumban kezdette meg s évről évre mindig kitűnően folytatta, de lelke már kora gyermek éveiben másfelé a színpadhoz vonzódott. Kilencz éves korában látta az első színi előadást, s ez rendkívüli hatással volt reá. Egy napon ugyanis a reggeli próba alatt a színpad alá rejtőzött, s ott 10 órától esti 6 óráig türelmesen várt, csak hogy az estére hirdetett »Bátori Máriát« megláthassa; — azonban a teremseprő-szinlaphordó észrevette, kikergette fél órával a kezdet előtt s csak egy jószivü ur kegyének köszönhette, ki érte a 15 krt lefizette, hogy »Bátori Mária« keserves sorsán végig siránkozhatott. A darab nagyon tetszett neki, s lelkébe annyira bevésődött annak minden jelenete, hogy másnap tanuló társainak az egész darabot eljátszotta. Ezóta szívét, lelkét szüntelenül a színművészet foglalta el, úgy annyira, hogy 1838-ban, szülei nagy szomorúságára (mert papi pályára szánták) a színészi pályára lépett, Szigetvári László színtársulatánál. Csik-Szeredán lépett föl először Kisfaludy Károly »Ilka vagy Nándorfehérvár bevétele« czímű színművében, Alexis görög ifjú szerepében. A hatás, melyet előidézett, műértők véleménye szerint reményekre jogosított és így Felekit megerősítette elhatározásában, mellyel ez akkor még kétes jövővel, de biztos sanyarusággal kecsegtető pályára lépett. Kezdő színész korában a komikai szakmára vágyott, mert Jancsó Pál, a híres komikus, egy ilynemű kis szerepében egyszer megdicsérte. Küzdött sok nélkülözéssel, amelyek közt az éhezés gyakran előfordult, de ez legkevésbé sem csüggesztő s ha volt egy-egy szomorú percre, az leginkább akkor volt, midőn nőszerepeket kellett játszania. Így játszta »Bátori Máriá«-ban Buzika királynét, a »Keresztes vitézek «-ben Coelestina apácza fejedelemasszonyt, az »Arany idő «-ben a vén halásznét stb. Tudnillik a társulatnak csak két nőtagja volt s ha az egyik megbetegedett, a fiatal Felekit rántották elő s e visszaélés alól csak egy év múltával tudta magát emancipáltatni. 1841-ben Pály Elek nagyobb társulatához szegődött, mellyel a következő évben Bukarestbe utazott, hol négy nyelven: magyarul, németül, oláhul s egy ott maradt franczia társaság töredékének segítségével francziául játszottak. 1844 vé-gén átvette a Pály-féle társaság igazgatóságát s 1845-ben I.-Szigeten már mint igazgató, nőül vette a társulat 16 éves szende színésznőjét, Szákfy Amáliát. E házasságból maradt egy fia József, jelenleg foktói reform, lelkész. Ez idő alatt Feleki gyorsan fejlődött s kiemelkedett szinésztársai fölött. Mint az akkori színi viszonyoknál máskép nem is lehetett, játszott vig és komoly szerepeket s megvetette alapját azon sokoldalúságának , mellyel most mint tragikai hőst, mint salon-szinészt és mint ellenállhatatlan erejű komikust látjuk működni. Pesten 1846-ban lépett föl először három szerepben, még pedig a »Fehérek«-ben mint Sir Ónéll, a »Pohár viz«-ben mint Masham és a »Farsangi iskolá«-ban mint Valpó ; azután gr. Ráday megbízásából, a budai műkedvelő társulat előadásait rendezte mintegy két hónapig. Pestről távozván, társulatával Debreczen, Kolozsvár, N.-Várad, Arad, Temesvár és Torontálban működött. Igazgatóságát mindenütt kiváló rend, öntudatos nemzeties irány és műértelem jellemzők s a vidéken a színészet tekintélye emelésében elvitázhatatlan érdemeket szerzett. Az 1848-ki nagy események Feleki pályáját is megszakították, ami neki a művészetnél is drágább volt: a haza forgott veszélyben s védelmére ő is fegyvert ragadott; honvéd lett, közharczosból csakhamar hadnaggyá, de mint ilyent, Kolozsvár bevétele után Bem parancsára visszarendelték a kolozsvári színházhoz. Inában jelentette, hogy színészei mind honvédek, — egy napiparancs meghagyta, hogy minden zászlóaljtól a szinészek másnap reggeli 9 órára a színházhoz rukkoljanak; — itt felolvasták a rendeletet s játszaniok kellett. Játsztak is vagy hat hétig , de abban bizony nem volt köszönet. — Nem is bírták ki sokáig ez állapotot ; hat hét múlva, nem tekintve már előbb volt rangjukat, ismét mindnyájan közharczosok lettek s ekkor Csányi László erdélyi kormánybiztos Felekit beküldötte Udvarhely székre zászlóalj alakítás végett. Négy hét alatt két zászlóaljat alakított, melybe két testvérét is bevette. Apja sírva ment fel Galambfalváról Udvarhelyre, hogy ha már testvéreit elviszi, vigye el magát is. Azonban a fiú megnyugtatta az apát, s a három testvér együtt ment Szebenbe Bem apóhoz, ki a hadnagyból másodszor is közlegénnyé vált Felekit főhadnagynak nevezte ki. Midőn az erdélyi havasi operativ megkezdődött, Feleki mint százados egy zászlóaljat vezényelt, s vitéz csapatával számos kemény ütközetben vett részt. Ő vette be vitéz rohammal Kis-Bányát, amikor aztán az erdélyi »Honvéd« ezt írta róla: »Feleki megmutatta, hogy nemcsak Thaliának lelkes papja, de Marsnak is vitéz fia.« A szabadságharcz lezajlása után nehéz szenvedések következtek ő reá is, de nem törték meg. Érezte, hogy az elnyomatás e szomorú napjaiban a színpad az, honnan reményt, buzdítást lehet nyújtani a levert nemzetnek. Színtársulatot alakított tehát, még pedig csupa menekültekből s elsőtől utolsóig egyforma fizetésre, ami páratlan eset a magyar színészet történelmében. Társulatával legelőször Nagy-Bányán lépett föl, azután Debreczenben és Nagy-Váradon, mindig kedvező eredménynyel. 1851-ben háromszor lépett föl Pesten, majd Bécsbe utazott, a nevezetesebb német színművészek tanulmányozása végett. Ezután még néhány hónapig vidéken játszott s végre 1852. ápril havában nyolczszori köztetszéssel fogadott vendégszereplés után a nemzeti színházhoz szerződtetett. Tanulmányai kiegészítése czéljából 1857-ben nagyobb utat tett Német-, Franczia- és Angolországban s érdekes úti naplóját a »Hölgy futár«-ban bocsátotta közre. 1858-ban nőül vette a nemzeti színház első rangú művésznőjét, Munkácsy Flórát, ki szintén méltó kedvencze a magyar színházi közönségnek. E házasságból három fia van: Andor, Pál és László. Hogy az utóbb lefolyt két évtized alatt miként emelkedett Feleki fokról-fokra a nemzeti színház elsőrendű tagjai közé, az sokkal inkább van tudva közönségünk előtt, hogysem hosszabban előadnunk kellene. Alakító erejének és sokoldalúságának bizonyságául elég csak néhányat fölemlítenünk azon főbb szerepek közül, melyekben oly nagy hatást idézett elő. Ilyenek, p. o. Edgar (Lear); Mourra (St. Tropezi úrnő); Paul Jones; Sir Patrik (Fehérek); Gibbon (Angolosan; Marecat {Jó lávátok); Könyves Kálmán; Montjoye; Maxime {Egy szegény ifjú története); Petur (Bánkbán); Marteau {Idegesek); Shylock {Velenczei kalmár); Petruchio (Makranczos hölgy) ; Tjulde (Csőd) ; Bolingbrocke {Pohár víz); Coleridge (Felolvasónk) ; Antonio (Julius Caesar); Clarkson (Idegen nő) ; Shelly (Párbaj) ; Nyárai Béla (Fény árnyai); Lajtos (Strike);Berták (Kelenez); Szirtfoky (Nőuralom); — ott van ezenfelül minden franczia társalgási darabban. Feleki ezen fölül az irodalommal is sikerrel foglalkozott s 6 eredeti színdarabot irt, melyek kisebb-nagyobb hatással mind előadattak. Fordított vagy 60 franczia s néhány német darabot, s amint most halljuk, vidéki és pesti életéből a magyar színművészet érdekében önálló naplót ad ki. A mellett azonban, hogy mint művész és író buzgón betölti hivatását, Feleki még más irányban is tevékeny munkásságot fejt ki; nemcsak hogy a nemzeti színháznál rendező, drámabíráló és a nyugdíjintézet jegyzője, hanem a társadalmi és közéletnek is egyik tisztelt alakja. 1860 óta tagja a főváros képviselő testületének, alelnöke az írók és művészek társaságának, tagja az 1848/9-ki honvédek menedékháza igazgatóságának, valamint a székely közművelődési egylet választmányának, a vidéki színi kebélzet központi igazgatóságának pedig alelnöke; több évvel ezelőtt takarék-egyletet alakított a nemzeti színháznál s ez egylet most az ő elnöksége alatt a legüdvösebb hatással működik. Ily sokoldalú és sikeres működés után méltó, hogy a művészt úgy mint az embert a közelismerés jutalmazza s őszintén kívánjuk, hogy jeles művészünk, derék polgárunk még sokáig szentelhesse erejét a szent ügyeknek, melyeknek eddig oly hivatottan s oly sikerrel szolgált. MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG. Románez: »Bújj-bujj, bújj el kicsi fiam ! Aludj lelkem, szentem ! . . . Ha megtudnák !.. Ne sirj, ne sírj Jaj, ne ölj meg engem ! Kicsi madár, látod nem sir . . Bujj-bujj te, kicsike! . « Siró fiát édes anyja kapja az ölibe. — Másod napon, harmad napon, — Nincsen szakadatja —— Ring a bölcső, lassan . . gyorsan, Az anya ringatja. Minden csöndes .. se kint, se bent Egy hang el nem rebben; Szegény anya könyörög csak: »Aludj lelkem, szentem!« Szegény leány szegény anya ! Se éje se napja ; Fényes délben, féléjszakán Csak a sírást hallja: »Bujj-bujj, bújj el, kicsi fiam, Aludj lelkem szentem ! Ha megtudnák! Ne sirj, ne sirj, Jaj, ne ölj meg engem!« Rá-ráborul, úgy csókolja, Agyát puhán veti . . . Kicsi fiát pedig messze A hullám rengeti . . . C. 14. Szám.