Magyarország és a Nagyvilág, 1877 (13. évfolyam, 1-25. szám)

1877-04-29 / 17. szám

és a Nagyvilág. Budapest, Április 27. (A corvinák) hazahozatala egész héten nagy iz­galomban tartotta fővárosunkat. Nagy készületek tör­téntek a­zultán küldöttének, Thahir bejnek fogadására. De Bécsben felsőbb helyen megtiltották Thahir bey leutazását Budapestre, ami rendkívüli felháborodást okozott minden oldalon. Thahir bej szombaton délután hat órakor érkezett Bécsbe a Corvinákkal, Triesztből egy kocsin utazva az eléje küldött magyar ifjakkal. A bey az »Impérial«-ba szállt. A budapesti küldöttség a vasútnál várta, de annak fogadtatása csak két óra múlva történt meg. A bejt csak egy szolga kiséri, vigyázva a fekete viaszos vászonba burkolt, egy köbméternyi lá­dára, melyben a Mátyás király könyvtárának egykori kincsei vannak. A bej izmos alak, komoly, sötétes szí­­nezetű, de rokonszenves arcczal s nagy bajuszszal. Pulszky Ferencz a főváros nevében francziául, Erődi Béla pedig törökül (keleties szóvirágokat is használva) üdvözlé. Ez utóbbi említi azt is, hogy a nemes és ven­dégszerető ozmán nemzet üldözött hazánkfiait gyakran oltalom alá vette, miért a szív melegével mond köszö­netet a magyar nemzet; most pedig a­zultán olyan aján­­dékot küld, melyről álmodni sem merészeltünk: küld a nemzetnek egy kincset, mely őt az elmúlt dicsőséges időkre emlékezteti, a török nemzetre nézve pedig Buda­vár bevételének győzelmi emlékeit képviseli; s ez aján­dék értelme az, hogy a török magyar közti véres har­­czok keserűségére emlékeztető jel ne maradjon s habár a két nemzetnek sok idő óta kötött barátsága régi tény, de a békülés okmánya most iratik alá és pecséltetik meg. Mind a két szónok meghívta a­zultán küldöttét Budapestre, hol tárt karokkal, lelkesedéssel várják. A bej ez alkalommal egy szóban sem említé, hogy a meg­hívást elfogadja, hanem tiszta franczia nyelven ezt mondta: »Uraim! rendkívül meghatva szives szavaik által, melyeket hozzám intézni kegyeskedtek, nem tudom, miként fejezzem ki önöknek, uraim, teljes elismerésemet mindenekelőtt a fáradságért, melyet nem sajnáltak, hogy velem találkozzanak. E testvéri fogadtatás, higgyék el, uraim, egész életem tartamára emlékezetembe vésve marad. Teljes szivemből köszönöm önöknek, úgy hazám mint magam nevében is.« — Vasárnap este a bej bú­csúlátogatáson volt a budapesti küldöttségnél s kijelenté, hogy fővárosunkba nem utazhatik, a­mit igen sajnál, a fogadtatási előkészületekért egyszersmind köszönetét fejezte ki maga és nemzete nevében. Említé, hogy meg­­biztatása az volt: a külügyminiszternek adni át a Cor­vinákat. Pulszky Ferencz Bécsből még vasárnap este visszautazott, a meghivó küldöttség pedig hétfőn tért haza. Gr. Andrássy vasárnap délután Aleko pasa török nagykövetnél, kit meglátogatott, találkozott Thahir bej­jel s akkor elhatározták, hogy a bej nem megy Buda­pestre, hanem báró Wenckheimnak adja át a Corviná­kat, melyek új kötésben vannak ellátva a török és magyar czimerrel s a szultánnak a budapesti egyetemhez szóló ajánlatával.­­ A most haza került Corvinákról Pulszky érdekes megjegyzéseket tett. Pulszky összesen 2­6 corvinát ismer, de ezek mindannyian másolatok a Laurentiából Flórenczből s igy ezek codexjelentőséggel nem bírnak, s legfölebb annyiban érdekesek, mert néhánynak erede­tije elveszett. Egészen uj s codexjelentőségü: Dante műve rajzokkal. Hogy a két gramatika közül ez egyik Janus Pannoniusé-e, (Caesinge János) kétes, de minden­esetre fontos sejdítés, melynek az irodalomtörténetre nézve kimondhatatlan becse lesz, szintoly fontos Simon Pannoniusnak két könyve, melyek által egy eddig teljesen ismeretlen magyar íróval s talán nagyérdekű nyelvem­lékekkel is ismerkedünk meg. A 35 könyv közül való­­színüleg kevés lesz rajzokkal, de mind finom pergamentre van írva s vagy vörös, vagy violaszinü bársonyba újon­nan kötve. Az ezüstcsatos s képes könyvek nagy részét már a török hódítás előtt ellopták. 1869-ben a suezi csatorna megnyitásakor a király kapott már a szultán­tól egy corvinát, mely a múzeumban őriztetik. Ezen 35 könyv már Mátyás korában is megérhetett több ezer aranyat, értéke természetesen az idők előhaladtával nőtt. (A magyar TUD. akadémia) bölcsészeti, társad, és történelmi osztályának e heti ülésen, mely Hor­váth Mihály püspök elnöklete alatt folyt le, két ér­tekezés olvastatott fel. Az első B­e­n­c­z­e­r Gusztávé a XV. századbeli tárnoki jogról szólt. E tárnoki jogot, mond a felolvasó, meg kell különböztetni azon tárnoki jogtól, mely 1848-ig nálunk, mint a szabad kir. tárnoki városok joga fenállott. A tárnoki jog a XV. század ele­jén jegyeztetett fel latin nyelven , és pedig, mivel a vik­­lesiták mint kiátkozott eretnekek emlittetnek benne, nem 1415 előtt, de kétségkívül 1420 körül, és szabály­­szerűleg valamennyi városban birt érvénynyel, noha nem bizonyítható, hogy törvényhozás útján keletkezett volna. Alapját képezi Zsigmond királynak 1405-iki II. végzeménye, mely a városok érdekeit és viszonyait sza­bályozta. Különben több, földes­úri hatalom alatti sza­bad községben birt érvénynyel, s e tekintetben különö­sen Újlak város (a Szerémségben), melynek földes­ura ,­­ 1­5­2 . Miklós erdélyi vajda a tárnoki jog hasz­nálását megengedte, s azt II. Lajos 1525-ben ünnepé­lyes privilégiummal megerősítette. Ezen jog fő érdeke abban áll, hogy számos oly elvet, a városi életre vonat­kozólag gyakorlatilag kifejtett, melyeknek újabb orszá­gos reformjainkban nagy fontosság tulajdonittatik.­­ A második értekezés Balázs Ferenczé volt »Ludá­­nyi Tamás egri püspökről,a ki a hazai történetnek igen értékes, de még nem eléggé ismert alakja. Tamás püspök a régi L­u­d­á­n­y­i nemzetségből származott, a szerzetességből emelkedett az egri püspöki székbe. Itt azonban már elhagyta a szerencse. A Zsigmond király elleni mozgalomban ugyanis Tamás püspök élénk részt vett s fele pártosa volt a Nápolyi Lászlónak, úgy hogy később e miatt Zsigmond által száműzetett s Lengyel­­országba menekült. Miután Zsigmond kegyelméért soha­sem akart folyamodni, kortársai »Vasfejü« melléknevet adtak neki. Értekező megczáfolja azok véleményét, kik az álliták, hogy Ludányi kimenekülvén ez országból és kiesvén a püspökségből, azt örökre elvesztette, az érte­kező szerint a dolog úgy áll, hogy Ludányi visszajövén Lengyelországból. Stibor püspök után 1421-ben ismét visszafoglalta püspöki székét és még 3 évig kormányozta az egri egyházmegyét. Kimutatja, hogy ez a Ludányi Tamás egy és ugyanazon személy a Schmitth, Pray és mások által említett III. Tamás püspökkel. Megemlí­tendő még, hogy Ludányi püspök Egerben felsőbb tan­intézetet alapított, melyre az első két tanárt a bécsi egyetemről hozatta. (A KISFALUDY-TÁRSASÁG ÁPRIL HAVI ÜLÉSÉN) Győry Vilmos a költemények egész sorát olvasta fel; bemutatta Gehrock »Örök ifjúság« czímű költeményét, Nagy Zsigmond fordításában; Palóczy Lipót fordításait svéd és dán költőkből (»Szeretlek téged . . .«, »Talál­kozás«, »Beszéd« és » A költő hona«), és végül Reviczky Gyula »Túlélek én minden csalódást« és Indali Gyula »Tavaszszal«, »Barnult avar«, »Pénz és leány« és »Alkonyi dal« czímű eredeti költeményeit. A programm második, nem kevésbé érdekes pontja volt Berczik Ár­pád »A kék szoba« cz. egy felvonásos vígjátékának fel­olvasása. Az ülést folyó ügyek zárták be. Greguss titkár jelente, hogy a stratfordi Shakespeare-emlék javára a nemzeti színház gyűjtőivén 31 frt 50kr, a népszínházén 18 frt 50 kr, a társaságén pedig 40 frt gyűlt egybe; a magyar Shakespeare pedig diszes kötetben már elkül­detett Shakespeare szülő­városába, hol f. hó 23-án nagy ünnepet ültek.­­ A könyvkiadó vállalat részére beér­kezett regény: »Álmok álmodója« ■— bírálat végett Vadnay K. és Beöthy Zsoltnak adatott ki, mig Racine »Esther«-jének forditását Zichy Antal vállalta el. (Egy veterán tanító jubilaeuma.) F. hó 26-án Győrött ritka napot ünnepeltek meg, Magvassy Mihály kisdednevelő 60 éves működését a nevelés terén. Mag­vassy M. szül. Devecserben, (Veszprém m.), hol atyja tanító volt, 1800. ápril 26-ikán, egyházi pályára szán­ták, s miután Veszprémben 6 osztályt elvégzett, Süme­gen a sz. Ferencz-rendbe lépett. De nem érezvén e pá­lyára hivatást, egy év múlva eltávozott és tanító lett. 16 éves korában először Zalabéren működött, mint se­gédtanító, mely idő alatt főnöke elhalván, ennek özve­gyét nőül vette. Számos éven át működött itt, később Széplakon és Szil-Sárkányban, a népnevelés rögös pá­lyáján.­­ Már ifjú korában különös előszeretettel visel­tetett a kisdedek iránt, s mint még tanuló maga köré gyűjté azokat és lelke egész hevével oktatgatta, tanit­­gatta őket. — Később is, mint tanitó, a nagyobb gyer­mekeket segédjére bízván, ő csupán a kicsinyekkel fog­lalkozott. Midőn a szép emlékű Brunszvick Teréz grófnő a kisdedóvás ügyét oly hévvel karolta fel, Magvassy Mihály elhagyta a néptanítói pályát és a kisdednevelés terére lépett. 1842-ben Győrre költözött, s itt saját költségén a városi tanács engedelmével, kisdedóvó- in­tézetet nyitott és néhány évig részint eddigi szerzemé­nyéből, részint a kisdedekért fizetett csekély díjból tar­totta fenn 8 tagból álló családját. Miután belátta, hogy az intézetet így sokáig fönn nem tarthatja, utat és mó­dot keresett annak állandóvá tételére és biztosítására. Ekkor élt Győrben egy vagyonos családnélküli polgár, ki már régen fekvő beteg volt. Épen név­napja volt az öreg Bizinger Józsefnek, s Magvassy Mihály 12 kisde­det vezetett hozzá, hogy őt üdvözöljék, mert remény­tette, hogy talán sikerül az öreg urat arra birni, hogy a kisdedóvodára valamit adjon. És reményében csakugyan nem csalatkozott, mert Bizinger oly jó néven vette e lá­togatást, hogy végrendeletében összes vagyonát (mely ma 200,000 frt o. é.) egy kisdedóvó-intézet és egy do­logház felállítására hagyta. Az intézet igy megalapit­­tatván, itt működik az aggastyán folyton ifjú erővel már 3­5 éve s mint egyátalán tanító 60 éve. Sok­oldalú elfoglaltsága közepett időt talált arra is, hogy a kisde­dek számára azoknak felfogási képességéhez alkalma­zott költeményeket írjon, melyeknek kiadása azonban saját kivánata szerint csak halála után történhetik meg. (A BELGA KIRÁLY ÉS FÖLDRAJZI TÁRSASÁGUNK.) A belga király táviratilag köszönte meg dr. Hunfalvy Jánosnak, a földrajzi társaság elnökének, tiszteletbeli taggá megválasztatását. Egyszersmind utasította bécsi belga követét, hogy tegye magát érintkezésbe a magyar kir. földrajzi társasággal az afrikai expeditióra nézve, hogy a magyar tudósok véleménye is tudva legyen az Afrikába indítandó expeditió előtt. A társaság választ­mánya a jövő héten fog e tárgyról értekezni. Megemlít­jük, hogy a bécsi belga követ a társaság tagjai közé lépett. (Petőfi Sándor Szibériában mint rab.) Ezen sensationalis hírt közli dr. Tomcsányi I., a »Szat­­már« szerkesztője a »Budapesti Napilap«-pal. Tomcsá­nyi úr a következőket írja: »Sietek tudósítani önöket azon ép oly borzasztón leverő, mint lelket rázó örömhír­ről, mely városunkban kering. E hir az, hogy Petőfi Sándor él. A hir terjesztője Boros András nevű úr, ki állítása szerint mostanig rab volt a szibériai ólombá­nyákban, hol szerinte Petőfi Sándor rab gyanánt él. Boros nemrég szabadult ki a fogságból s Szatmár me­­gyébe jött fölkeresni hátrahagyott nejét, ki évtizedek óta megholtnak tartá már a visszakerültet és 22 év óta másnak neje. Boros hivatalos utón fog kihallgattatni.« Absolute föl nem tehető,' — jegyzi meg erre a »B. N.« — hogy Petőfi Sándor hollétéről ne értesült volna a világ, ha még oly rejtve tartanák is az élőnek híresz­­telt költőt. Szibéria nem oly hermetikusan elzárt ország, hogy huszonnyolcz év alatt nem szivárgott volna ki oly világhírű költő állítólagos fogságának hite, mint Petőfi. A lengyel deportáltak és orosz száműzöttek, kiknek je­lentékeny része műveit s európai képzettséggel bíró fér­fiakból áll, bizonyára értesültek volna arról, a­mit Bo­ros András mond most Petőfiről. És minthogy e depor­táltak közül nem egy kegyelem útján visszatért ismét szülőföldjére, mások pedig szökés által menekülnek, bi­zonyára magukkal hozták volna Petőfi állítólagos rab­­existenciájának hírét. (A szopták) alkalmasint vasárnap regggel érkez­nek fővárosunkba, így írják az eléjök ment küldöttek. Buszjukban ruhákat kellett készíttetniök, málháik lema­radván a hajóról Konstantinápolyban. E málhákat most Trieszt felé küldik utánuk. Pénteken éjjel érnek a szóf­iák valószínűleg Szegedre s ott pihennek egy napot. Ünnepélyes fogadásukra egyaránt készülnek Szegeden, Kecskeméten, Czegléden s a többi vasúti állomáson. Fővárosunkban a »Corvina-bizottság« alakult a »ven­déglátó bizottsággá,« melynek tagjai egyetemi tanulók és fővárosi polgárok. Ez a bizottság elhatározta, hogy a zultánhoz köszönő feliratot intéz. A bizottsági elnök­ségre az első tanácskozás alkalmával K. Simonyi Lajost és gr. Zichy Józsefet hozták javaslatba , de megbizottak nem találkozhattak velük. Azután gr. Zichy Gézát óhajta megnyerni a fiatalság nagy része. Élénk a moz­galom a török vendégek illő fogadására. Thahir bej he­lyett a szófiáknak kívánják kimutatni a lelkesült rokon­­szenvet. Dalolnak az ifjak egy alkalmi dalt is, mely igy hangzik: »Igyál pajtás ürítsük a poharat, Fojtsuk borba a keserű gondokat; Sohse busulj, lesz még idő mikor hej ! Eljő hozzánk­ jó barátunk, Thahir hej.« (Nagy történeti fölfedezés.) A Corvinák mai izgalmas napjaiban a magyar történelem barátait a zul­tán ajándékán kivül más örömhír is meglepte. Fraknói Vilmos, a múzeumi könyvtár kitűnő igazgatója, kinek történetkutatói szerencséje már szinte példabeszédes, egy nevezetes felfedezés hírével érkezett vissza olasz- és németországi útjából. A müncheni bajor államlevéltár­ban megtalálta ugyanis a Hunyadi-család archívumának nagy részét, melynek történetíróink eddig csak az itteni kamarai levéltárban őrzött töredékét ismerték. Mátyás király fiának, Corvin Jánosnak özvegye, Frangepán Beatrix másodszor Brandenburgi Györgyhöz ment férj­hez, ki a hatvani országgyűlés idején kénytelen lévén elhagyni az országot, magával vitte a Hunyadi-levélt a­ Magyarország és a Nagyvilág. 269

Next