Magyarország és a Nagyvilág, 1878 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1878-06-16 / 24. szám
24. Szám. remetéskedett a fában. Nevezetesebb ennél az, hogy állítólag kőhalmazok s rétegek közé beékelt békákat is találtak, melyek kicsiny, légmentes üregeikben századok óta pihentek. Egy bányász egyizben negyvenöt lábnyi mélyen vágott egy követ s mikor az szétpattant, abból egy gyönge, de mindamellett eleven béka ugrott volna ki. A bányász a békát pénzért mutogatta ily fölhívás mellett: »A világ hallatlan csodája! A földszin alatt negyven lábnyira a kövek közé zárva találtatott egy eleven béka, mely legalább is ötezer éve éhen, szomjan pihent. Belépti dij öt dénár.« Az emberek hittek és bámultak, bármit beszélt légyen is a természettudomány. Mi hát ebből mégis igaz. Csak annyi, hogy a békák élete igen szívós, rendkívül sokáig el tudnak lenni tápszer nélkül, s bőrük oly sajátságos alkotása, hogy jó ideig a tüdő működését is helyettesíthetik. Annyi bizonyos, hogy a béka, nedves helyre zárva, több hónapon keresztül elég, minden tápszer nélkül. Smellie az ősfák beleiben s kősziklák közt találtatott békák származását következőleg igyekszik megfejteni: »a parányi békatojás valami véletlen esély folytán a fában vagy kősziklában lévő kis hasadékon belefúródván, ott benn egy kis üregre talált s kikelvén: a béka a beszivárgó nedvességből táplálkozott«. De ez a föltevés is alaptalan ; inkább hihető, hogy, ha a vizsgálók észre nem vették is, kellett valahol oly nyílásnak lennie, hol a béka szabad utat választhatott. Dr. Buckland, hogy személyesen meggyőződjék, kísérletet tett békák elzáratásával s úgy tapasztalta, hogy a békák légmentes helyen s tápszer nélkül csakugyan eltengődhetnek egy-két évig, de tovább nem bírják ki. •— Elég ebből ennyi is, — gondoltam magamban, — amint e kis részletet elolvastam, de most már meg sem undorodtam annyira a békától, mely oly kedélyesen mászkált a szobában, mintha ő lenne a házi úr. Alig vártam, hogy hajnalodjék. Mikor az első napsugár föltűnt, kimentem. Barátom már akkorára fenn volt. — Nos, hát hogy aludtál ? kérdezte. — Békákról álmodtam, — viszonzám mosolyogva, — de ébren ám, mert nem hagytak aludni. Ez volt az én falusi mulatságom. Alasszolgája, K. T. K. I » Visszatérés Japánból« hatásos czimet választották Delacour és Gray franczia írók egy kis vígjátékuknak, melyet a nemzeti színház pünkösd hétfőjén élvezetes előadásban szinre hozott. Régi tárgy elég kellemes öltözékben. De Lorge tengerész évek előtt megbízta volt barátját Miront, hogy kérje meg Lujza k. a. kezét, mialatt ő Japánba utazik. Miron beleszeret Lujzába és el is veszi, Japánba meg azt írja, hogy a lány csúnya, kiállhatatlan és csak önfeláldozásból vette nőül. A vígjáték anyagát a rászedett De Lorge visszatérése képezi, ki előtt Miron a lehető legvisszataszítóbbnak iparkodik nejét festeni, de a tengerész csakhamar rájön a csalásra és a hűtlen barát keservesen meglakolna, ha a szerzők nem gondoskodtak volna egy leányról, kit De Lorge megszerethet s elvehet. A függöny a piczi vihar kitombolása után két boldog párra gördül le, kiket Náday, Helvey Laura, Sántháné és Bercsényi személyesítettek. E »lever de rideau« után a régi, de még mindig mulatságos »Házasság rokkantjait« melegítették föl, mely Halmy, Ujházy, Szathmáryné és Felekynek elég tért enged a tréfára. Bu—i. j 7 1$ t$LA:V SZÍNHÁZAK. I c [■¡ЯU/A' I- Фд - Magyarország és a Nagyvilág. Hulló csillagok. OLDSUGARAS éjben Hull a csillag régen, S még csak meg se látszik A mosolygó égen. Sok ezernyi fényes Csillag ragyogása . . . Szivemben is rég van Csillagok hullása. Hadd hulljon a csillag, Nem is veszem észre ; Csak az a két csillag, Az maradjon égre. Szerelem csillaga, Ragyogj életemre ; Nem is él az éjjel, Mikor ragyogsz benne. Ha mégis lehullnál, Megmarad a másik; Tiszta lángolása Napnak is beválik. Az, tudom, el nem hagy, A meddig csak élek; S megáll sírom fölött, Majd ha odatérek. Dicső honszerelem, Ha én porrá lettem, Akkor is ott ragyog Csillagod felettem. Pap Kálmán, Berlinből. .. (Képpel a 373 lapon.)SELTHETI képünkhöz folytatólag ismét néhány főbb épületét mutatjuk be az azóta véglegesen congressusi várossá lett Berlinnek. A felső keretben látszik a Baczinsky-palota, melynek zavaros styljével a szemlélő nem tud hová lenni. Inkább valami középületnek látszik, mint egy gazdag magánzó lakásának. Első tekintetre vasúti indóházat keres benne az ember, vagy akár valami múzeumot. Mindennek inkább tartanak, mint grófi palotának. A berliniek azonban nagyra vannak vele s megelégedéssel mutatják az idegennek. Szemben ezzel van a híres »Kroll«, egy színházzal s kerttel egybekötött nagy telep, mely a berliniek kedvencz mulató helye. A Krollétablissement ránk nézve annyiban is érdekes, hogy ez idő szerinti tulajdonosa a budapesti születésű Engel, ki ügyes hegedűjével szerezte meg Kroll özvegyének kezével együtt. És itt aratta első diadalait Gerster Etelka, ki egyébként ép oly keveset dicsekedik hazájával, mint Engel úr, jóllehet a berliniek előtt még mindig némi varázszsal biró magyar voltukat szeretik fitogtatni. A Kaczinsky palota egy pozeni lengyel grófé, ki a szintén lengyel Radziwill herczegi családdal hive a porosz udvarnak, mig a Burkusországba keblezett lengyel rész többi nemessége, mint katholikus és nemzeti párti, természetes ellenségeskedésben él a nagy német párttal s a »muckerokkal«. Alig van jobb dolguk az oroszországi lengyeleknél, akik a pozeniakkal egyetemben irigykedve nézik az austria-magyarhoni lengyelek alkotmányos szabadságát. A hadseregben szolgáló lengyelek közül sok jeles hadvezér is vált (mint p. o. Bielopolsky tábornok) kiknek a porosz terjedés sokat köszönhet. Úgy látszik, a hazafias érzést nem csak nálunk nyomja el az egy császárnál egyebet nem ismerő udvari s katonai politika. Rajzunk közepét a régi királyi palota képe foglalja el; e palota kétségtelenül Berlin egyik legszebb épülete, vagy talán egyetlen stylszerű objectuma, mely pompás, valódi fejedelmi arányai t4' - val jóleső ellentétben áll a vele szemben lévő kényszeredett hellenismussal. De nem lakják, termei csak ritka ünnepélyek alkalmával nyílnak meg s udvaraiban zöldei a fa az apró kőkoczkák réseiben. A hátulsó traktust a »nagy kurfürst« építtette, kinek jó lovagszobrát az u. n. »hosszú hid« hordozza. Legalul látjuk a börzét, melynek zsibongó elemei a hírhedt milliárdok korában ép oly hasztalan igyekeztek a pénzpiacz súlypontját Berlinbe áthelyezni, mint ahogy nem sikerült a burkus szabóknak s egyéb divatiparosoknak a divat székhelyét a bűzös és vékony Spree partjai mellé terelni. Az épület, szembeszökő utánzata a londoni »Customhouse«-nak, jó hatással van a szemre. Megnyitó ünnepéhez egy jellemző adoma fűződik. Midőn a főrendezők a koronaherczeg nejét körülvezették, ez a következő szavakkal fordult az urak egyikéhez: »Valóban, az épület szép! De a zsinagógájuk is szép épület.« A rendező urak összenéztek, mert hát egyikök sem volt zsidó. A fenséges asszony nem tudta elképzelni, hogy vannak börzefiák, akik nem zsidók. A berlini merénylet június 2-án. (Képpel a 372. lapon.Lapunk múlt számában följegyeztük már ama izgalmas esemény részleteit, mely Berlinben e hó 2-án végbement. A nagy válság közepette is, melybe a keleti kérdés juttatta Európát, egy ideig majdnem teljesen az agg Vilmos császár ellen elkövetett második merénylet vette igénybe a figyelmet s csak most, midőn a 82 éves uralkodó túl van a veszélyen s midőn Európa legelső államférfiai már egybegyűltek Berlinbe a congressusra, most kezd az érdeklődés már más irányba fordulni. Maga Németország azonban csak ezentúl fogja még igazán érezni dr. Nobiling véres tettének következményeit ; a reakció teljes erővel lép föl s nemcsak a socialista felforgató törekvések, hanem a polgári szabadság is meg fogja sínyleni az eszeveszettbölcsészet-tudor tettét. Aki felszólalni merne, azt emlékeztetik a Vilmos császár testébe fúródott harmincz sörétre! A legújabb tudósítások már meglehetősen biztatólag szólanak az agg császár egészségéről; a testébe fúródott sörétek közül csak egy okoz még némi aggodalmat. Arcza azonban alkalmasint mindvégig viselni fogja a nyomokat; nyolcz sörét érte ajkát, szemetáját; szerencsére ezek nem hatoltak mélyre. Rajzunk a lövésre közvetlenül következett pillanatot ábrázolja. Vilmos császár, midőn a lövés eldördült és a sörét zápor testébe, arczába fúródott, ijedten kapott zsebkendőjéhez és a vérző sebre nyomta; eszméletét egy perezre sem vesztette el, a roppant izgatottság és a fájdalom azonban, mint könnyen fölfogható, egészen megbénító, úgy hogy karon emelve vitték föl a palotába. Most volna alkalma bebizonyítani nagyságát az által, hogy beforradó sebeiért nem áll boszut népe szabadságán! A dakalékba. Az » Erzsébet- fedélzetén május 23-án, négy óra előtt felkeltezett a szívélyes hajóskapitány, és öt percz múlva katonás gyorsasággal felöltözve álltam a fedélzeten. Az előtte való nap dühöngött szél elült; az egész láthatár borult ugyan, de az eső csak szitál. Elhagytuk a végtelen magyar zónát; mögöttünk a Duna két partját szegélyező erdők, füzesek és az árvíz alatt eltűnt terjedelmes rétek, nádasok gém- és vadréczeikkel; mögöttünk az ár közepett kiemelkedő álló hajók, melyeken gőzhajó állomás neve olvasható, hová ez idétt csak csónakon juthatni .... Elütő kép, vadregényes sziklatájék áll előttünk. Már nem homokmederben hömpölyög a Duna keleties kényelemmel, nem homok-, és 2* 379