Magyarország és a Nagyvilág, 1878 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1878-09-29 / 39. szám

38. Szám. Tanúja voltam e jelenetnek s biztositlak ben­neteket, hogy megremegtem az egyptomi előtt, midőn ellenségeinek a mondottakat kinyilatkoz­­tatá. Neithotep azonban egész nyugodtan hallgatta meg őt, s midőn Nebend­ari elhallgatott, igy szólt: — Ha te hóbortos ember, elégetett irataid miat­t hazádat árulod el, és oly igazságtalanul, mint eszeveszetten cselekszel. Én megőriztem becses műveidet, templomunkban helyezem el és teljes másolatát a thébai könyvgyűjteménynek küldtem el. Semmit el nem égettünk, kivéve Amasis által atyádnak küldött le­veleket és egy ódon, értéktelen szekrényt. Psamtik és Petam­­mon nézték a lobogó lángokat s e lángok­nál határozták el, hogy neked, hálá­ból irományaidért és kárpótlásul ama pa­pírokért , melyeket, hogy Egyptomot meg­menthessük — saj­nos — el kellett éget­nünk, a halottak vá­rosában uj temetke­zési boltot épitnek. Falain megtalálod az istenek képeit, kiknek magadat szenteled, a halottkönyv legszen­tebb fejezeteit és a sok rád vonatkozó szép festményt. "­ Az orvos elhalvá­nyodott s először is könyveit, majd a gaz­dagon készült temet­kező boltot mutattatá meg magának. Erre rabszolgáinak, kik mindamellett mégis Memphisbe vitettek foglyokat, visszaadta szabadságukat, maga pedig, mint valami mámoros, folyvást ingadozva és kezével homlokát dörzsölve, indult haza felé. Itt végrendeletet szer­kesztett , melyben öreg szolgájának, Hibnek unokáit teszi minden vagyona örö­kösévé, s aztán roszul érezve magát, lepi­hent ágyára. Másnap halva találták. A bor­zasztó strychnos-lével megmérgezte magát! — A szerencsét­len ! kiáltá Krézus. Az istenek által elva­­kitva, mint honárulónak, boszu helyett kétségbe­esést kellett aratnia! — Sajnálom szegényt! dörmögé Rhodo­sis. De ime az evezősök már bevonják evezőiket! Czél­­nál vagyunk, tubnan várnak a kocsik. Bel szép utt ') Ily sírboltok leírását és rajzát minden újabb mű­ben megtaláljuk, mely a Pharaók országával foglalkozik. Hol sziklák voltak, ezekben vágtak helyet a sírboltnak , a­kik Deltában külön temetkező­ boltokat építettek. Ezek, valamint azok feliratokkal voltak ellátva. A legnagyobb és leggazdagabban ékitett várboltok egyike a thebai Nek­­ropolisban található ; egy főuré volt a Psamtik idejéből. volt! Isten veletek kedveseim és jöjjetek mi­hama­rább Naukratisba! Nem sokára visszatérek oda Sylosonnal és Theopompussal. Adj ezer csókot nevemben a kis Parmisnak, s mondd Melittának, hogy délben sohse menjen ki a gyermekkel a sza­badba. Ez a szembetegség miatt igen veszélyes. Jó éjt Krézus, jó éjt barátaim, élj boldogul kedves fiam! A perzsák integetve és köszöntgélve hagyták el a hajót. Bartja is megfordult mégegyszer, félre lépett és a kikötő hídnál elesett. — Vigyázz Bartja! mondá Zopyrus, barátjá­hoz sietve, ki azalatt fölpattant, vigyázz, mert roszat jelent, ha szárazra lépünk és elcsúszunk. Én is úgy jártam, midőn akkor Naukratisban a hajóról leszálltunk. Nyolczadik fejeset. Az ép most ecsetelt nílusi út alatt, Prexaspes követ, kit Kambyses a hosszú életű aethiopokhoz küldött, visszatért küldetéséből. Magasztalta ez emberek nagyságát és erejét, az utat feléjök úgy rajzolta, mint amelyet nagy sereggel megtenni le­hetetlen és sok más csoda­dolgokat tudott elbe­szélni. Az ethiopok a legerősebb és legszebb em­bert szokták megtenni királyuknak, s föltétlenül engedelmeskednek neki. Sokan közülök 120 évig is eléltek; voltak azonban, akik még nagyobb életkort is elértek. Ételek főtt hús, italuk friss tej volt. Oly forrásból mosakodtak, melynek vize viola illatot terjesztett, a bőrnek különös fényt kölcsön­zött és oly könyv volt, hogy a fa elmerült habjai közt. Foglyaik arany­bilincseket hordtak, mi­vel a közönséges éret náluk igen ritka por­téka volt. Halottai­kat gypsszel vonták be, azután üvegtar­­talmú anyagot öntöt­tek rá és az így elké­szített, valóságos szo­bornak látszó holt­testet egy évig tar­tották házuknál. Itt áldoztak az elhunyt­nak és később a váro­son kívül sorba állí­tották föl. E ritka nép kirá­lya gúnynyal fogadta az ajándékokat, mi­ket Kambyses kül­dött s kijelenté, hogy jól tudja, a perzsák édes keveset törőd­nek az ő barátságuk­kal, és Prexaspes csak azért jött, hogy Aethiopiát kifürkész­­sze. Ha az ázsiai fe­jedelem becsületes volna, megelégednék nagy birodalmával és a népet, mely neki soha semmi kellemet­lenséget nem oko­zott, őt soha meg nem sértette, nem akarná leigázni. »Vidd el ez ijat királyodnak,« mondá, s tanácsold, hogy csak akkor kel­jen ellenünk harczra, ha a perzsák a fegy­verrel oly könnyedén tudnak elbánni, mint mi. Különben adjon hálát Kambyses az isteneknek, hogy az aethiopiaiaknak még nem jutott eszökbe, hogy a magukéhoz idegen földeket sze­rezzenek ! E szavak után le­oldotta fját s Prexas­­pesnek adta át, ki a hatalmas, ébenfából készült fegyvert elhozta fejes­delmének. Kambyses nevetett a kérkedő afrikai fölött, és nagyjait az íj próbájára meghívta másnap s Prexaspest nehéz utjáért és a rábízott küldetés ügyes teljesítéséért megdicsérte. Ittasan, mint ren­desen, feküdt le s nyugtalan álomba merült. Amint fölébredt, úgy tetszett, azt álmodta volt, hogy Bartja ül a perzsa királyi trónon és fejével az ég boltozatát érinti. Ez álom, melynek megfej­tésére sem a mohedeket, sem a chaldeusokat nem Boszniából. Hadsi Laja: Magyarország és a Nagyvilág. 613

Next