Magyarország és a Nagyvilág, 1880 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1880-05-16 / 20. szám
I 20. szám. Budapest, 1880. május 16. XVII. évfolyam. Előfizetési dij: Negyedévre 2 frt. — Félévre 4 frt. — Egész évre 8 frt. Egy szerzetes naplójából. Hevesi Józseftől. ’ щГА¥А882АЬ temettük el. Szép fiatal lelke akkor költözött el innen, midőn dal hang *zott a lombok közül, illat röppent a virág kelyhéből és csillag mosolygott az égen. Iránta tanúsított ragaszkodásomat azzal hálálta meg, hogy nekem adta naplóját, a kulcsot, melynek segítségével megérthetem magasztos lelkének rejtélyét s mely föltárta előttem egy nemes szív bús történetét. Most vagyok csak képes fölfogni, mi űzhette ezt a fennkölt lelket a csöndes zárda komor falai közé, s mi okozta hogy ez is nagy jellem, ez a szép műveltség ahelyett, hogy a világban foglalta volna el az őt megillető előkelő helyet, az orgona bús hangjai mellett bánat és töredelem között töltötte napjait. Pedig csakugyan jobb sorsot érdemelt volna. Hiszen oly nemes, oly tiszta lelke volt. Azután meg ő nem is volt oka semminek, egyedül a sorsnak, a vak sorsnak róvható föl minden, mert.. . De ne vágjunk a történet elé, hanem hallgassuk meg inkább a napló azon töredékét, mely az elhunyt szerzetes lelkét teljes fényében fogja előttünk feltüntetni. »Hiába hát, hiába minden! Nem tudok menekülni a múlt árnyaitól, melyek mint kisértetek üldözik sivár lelkemet, elrabolják nyugalmamat, megzavarják áhítatomat, elnémítják ajkaimon az ima szavait s benépesítik halvány alakjukkal e komor falakat . . . Nincs, nincs menekvés e szörnyű képek elől! A vér nem hűl ki e durva darócz alatt sem, a kínos emlékek még az orgona magasztos hangjai mellett is tépik, marczangolják lelkemet és azt a szőke fürtöktől beárnyalt arczot még a Madonna glória övezte képe sem tudja elűzni szemeim elől. Mindenható isten! Ha nincs már számomra megnyugvás e földön, miért késel elválasztani lelkemet nyomorult hüvelyétől, miért nem JÖN A KIRÁLYNÉ, a hét történetéből.