Magyarország és a Nagyvilág, 1882 (18. évfolyam, 27-53. szám)

1882-08-20 / 34. szám

544 Magyarország és a Nagyvilág 34. Szám. Miért sir ez ember? Hisz érzi, hogy: „semmi !“ III. Az ég gyászba borult. Sötét felhők űzik egymást. A bősz szélvész végig sivit az alvó természet fölött s pusztulást, enyészetet hagy maga után. Irtóztató dühhel korbácsolja a felhőket, megtépi a fák koronáit s átláthatlan porfelhőket alkot. — Még egyre hallatszik a csatázó elemek ádáz tusája, még hallik a rémes dörgés, mig egyszerre a megvert félnek könyei meg nem erednek s sírva hagyja oda a csatatért. S a zápor csak hull, csak szakad ... Ez éjjel az öreg Tárnoki vas akarata legyőzte a halált. Csakhogy a természetellenes harczban elfeledett szívére vigyázni, — az jéggé vált. A „hatodik“ honn volt. Mikor először bekoczogtatott a szülői ház ajtaján, az öreg Tárnoki azt írta neki, hogy be ne merje tenni a lábát, mert ő lesz az első, aki „leduplázza“ — „Így sohasem fog neki megbocsátani!“ Az aztán meggondolta magát s azt üzente válaszul : „ha így nem, majd talán úgy!“ Másnap meg is találták — halva ! Ott lógott az apja ablaka előtti körtefán. — — „Olyan könnyű azt mondani: menj, nem kellesz, hanem mikor a halott előtted fekszik sápadt arczával, mikor látod azokat a fájdalmas vonásokat — akkor — már marasztanád — — — “ A teremben félhomály dereng. Csak az a néhány szál viaszgyertya veti bágyadt fényét arra a sápadt arczra. A mély csendet nem zavarja más, mint a gyertyák serczegő kanócza s a pormetsző eső ... Olyan büszke, olyan daczos az a halott igy is , mintha csak most is azt suttogná : „azért se, azért se.“ De a másik arca büszkébb, daczosabb ennél. Ott ül a szoba sarkában. Nem suttogja : „fiam, mit tevés ?“ Nem kéri: „maradj“ — — Hisz’ ő már azt „eltemettette!“ Nem sir, nem zokog. Csak egy fagyos köny rezeg szemében. Miért is folytatná a többit ? -------A langyos eső ébreszti a szunnyadó természetet, minden ocsúdik, éled, — csak a „hatodik“ nem, az örök álmát alussza. Kp. Kovács László. Az igazság útjára — Elbeszélés. — Irta Hevesi József. — Folytatás. — Házigazdájuk meggyujtotta a szamovárt, s csakhamar téa párolgott a findzsákban mely jótékony meleggel árasztotta el vérüket. Pár percz múlva útban voltak a betli hamedres ló felé, melyben az istentisztelet végbemenendő volt. Nem volt messzire reb Figdor házától és igy csakhamar odajutottak. Alig léptek az udvarba, olyan zúgást hallottak mintha ezer méhrajtól eredt volna. Közbe-közbe vad kiáltások, fanatikus sivalkodások hangzottak. Míg az öreg Spitzer keble e hangok hallatára dagadni kezdett, mint a büszke nemesé, ha ősei várkastélyának mohos romjai közé lép, addig a fiatal gyermek szivét ez ismeretlen világ, mely előtte feltárult, benső aggodalommal tölte el. Mikor az ajtó megnyílt, egy vad cohorst látott maga előtt, mely ott tombolt, ugrált, sivalkodott, nyüzsgött, tánczolt, ordított előtte. Első pillanatra azt hihette, hogy a Bedlamba jutott, mikor a szerencsétlen félkegyelműek felszabadították magukat őreiktől és most zajongnak, forrongnak. Maga előtt látta szomorú képét az elfajult, a végletekbe vitt vallásosságnak, elbutult bigottériának ! Ennek az ujjongó, visongó, jajveszéklő, ugrándozó tömegnek fogalma sincs arról a felséges lényről, mely a világot teremtette és kormányozza. Elbutult, eltörpült lelke nem tud fölülmelkedni még a legalantabb forgalmakon sem és az az extasis, mely erőt vesz rajta a templomnak szentelt helyen, nem egyéb, mint szemforgatás és a műveletlen lelkek részint öntudatos, részint öntudatlan magánkivülléte. Egy szót sem értenek azokból a héber szavakból, melyekkel felzavarják a levegőt s amikor a nagy buzgóságtól a szó szoros értelmében hajukat tépik és falhoz verik a fejüket, ajkuk — mindig előttük ismeretlen nyelven — talán épen az imák közé felvett talmud-tanulmányt rebegi vagy hebegi, mely arról szól, hogy szabad-e a szombat tiszteletére szánt gyertyákat faggyú- vagy szurok-kanóczczal meggyujtani. A kis fiú lelkére, mely csak tiszta áhítatot, az istenszeretet nemes érzelmét, a raeghamisítatlan vallásosságot ismerte, ez a botrányos hóbort semmi esetre sem volt jó halással. Az ő gyermekded, szelíd kedélye megdöbbent ez éktelen zaj és zsibongás hallattára, láttára , de annyira új volt előtte e jelenet, hogy teljesen frappírozta. Maga sem vette észre a hatást, melyet reá gyakorolt. A kíváncsiság ama nemével, melylyel a rémregényeket olvassuk, nézte az előtte feltáruló jelenetet. A roppant nagy terem minden padja meg volt tömve hevesen gestikuláló, hunczutkás alakokkal. Az előtérben fenn egy emelvény állott, mely fölött függönynyel eltakart szekrény volt a falba helyezve. Dávid, ki az ilyen dolgokban teljesen tájékozva volt, tudta, hogy ebben a szent Thórát őrzik. Az emelvénytől balra a többieknél magasabb, díszesebb, kényelmesebb többé kevésbbé elkülönített hely volt, nagy állványnyal, mely szinte görnyedt a sok könyv alatt. Ez volt a csodarabbi ülése. Dávid, mihelyt a nagy zűrzavarban magát tájékozni tudta, ezt vette élesen szemügyre. Az állvány mögött kis alacsony emberkét vett észre, hosszú fehér talárban, háttal állva a közönségnek, mivel arcza kelet felé volt fordítva. Fejét úgynevezett strámli fedte, mely alól hosszú, pompásan mivelt snecklialakú hajtekercs nyújlott alá. Hiába állott Dávid lábujj hegyre, többet nem volt képes a csodarabbiból látni, csak himbálózó alakjának körvonalait. Mikor az éjféli „istentisztelet“ úgy két óra tájban véget ért, a csodarabbi egy mellékajtón, mely üléséhez közel volt, eltávozott. Dávid atyjához fordult, hogy megtudja, mitevők legyenek. Az öreg Spitzert már akkor egy csomó ehaszid vette körül, kik mindnyájan kezet szorítottak vele s azalatt, mig egy részük vele beszélgetett, a másik rész Jeb Figdort ostromolta kérdésekkel az idegen kiléte iránt. Mert tudni kell, hogy ezek a chaszidók valóságos szervezett bandát képeznek. S e banda czélja, az idegent, aki Húszra jön a csodarabbihoz, többé-kevésbbé, de minden esetre kizsákmányolni. Finánczok és vámőrök által megirigyelhető finom szaglással puhatolják ki az újonnan érkezett egyén kilétét, vagyoni állását, családi viszonyait, stb. stb., hogy aztán besúghassák azt az illető helyen. Mikor aztán az idegen nagy nehezen, több helyen különböző czímek alatt kiosztott borravalók után a csodarabbi színe elé kerül, megdöbbenve hallja ennek ajkairól, hogy ő mi járatban van itt, milyenek az ő családi viszonyai, ki volt az apja stb. Az áldozat ilyen formán lépre megy és haza érkezve nagy garral terjeszti tovább a csodarabbi mindentudásának hírét. Rob Figdor több haszidnak bemutatta a öreg Spitzert s fiát s biztositá, hogy ezeknél az ő ügye a legjobb kezekbe van letéve s hogy az ő közvetítésükkel nagyon hamar a rabbi elé fog kerülni, ámbátor most is több százra megy azok száma, kik e kegyben részesülni óhajtanak. Hogy a sabriszig 2 az időt eltöltsék, a haszidok ajánlatot tettek, hogy sétáljanak ki a hegyek közé, hol tanúi legyenek a bűnbánók önkínzásának. De Spitzer ki lévén fáradva, fiával együtt aludni tért s e látogatást másnapra halasztó. Kora reggel hatalmas dörömbölés ébreszté föl őket. A község sámeszától eredt az, ki házról-házra járt templomba szólítani a híveket, nagyokat zörgetve a kapuikon. Reb Figdor is csakhamar megjelent náluk s aztán ismét együtt indultak el a templomnak is használt iskolaterembe. Ugyanaz a nyüzsgés, zaj, kiabálás fogadta őket már az udvarban, mint éjfélkor. Benn a terem még talán — ha lehetséges — zsúfoltabb volt, mint akkor. A látvány most bizarabb volt, amennyiben valamennyi cbaszidon rajta volt a sabrisz-imával járó fehér lepedős homlokán az ökölnagyságú szíjcsomó. Dávid megint csak a csodarabbit vette szemügy alá, azonban arczát ép oly kevéssé láthatta most, mint az éjjel. Háttal fordult a közönségnek, emlékeztetve az úr isten szavaira, melyeket Mózeshez intézett, midőn ez arra kérte, hogy mutatná meg neki arczát: „Megmutatom hátamat, de arczomat nem láthatod.“ Az istentisztelet, mely még kevésbbé volt jó hatással a gyermekre, mint az éjjeli, jó másfél óráig elhúzódott. Ezután kiki látott a maga dolga után. A teremben levők jó nagy contingense azonban visszamaradt s ámaz ajtó felé tódult, melyen a csodarabbi távozott. Ezek voltak az idegenek, kik egyenesen a csodarabbihoz zarándokoltak. Lehettek vagy kétszázan. A mi ismerőseinknek Jeb Figdor és még egynéhány haszid nem épen önzetlen pártfogása nagy hasznukra volt, amennyiben kerülő utakon megelőzhették a tóduló, szorongó tömeget és a Rebe 3 lakosztályába hatolhattak. Ezzel ugyan még nem értek czért, csak közelebb jutottak hozzá. A tornáczon, közvetlen a bejárás előtt foglaltak állást s szemlét tartottak az immár nőkkel is tarkított tömegen, mely csak most tódult be az udvarra. Ennek a tömérdek embernek mindnek volt ügye baja a rabbival. Az egyik valamely bonyodalmas kérdés megoldását várta tőle; a másiknak kétes kimenetelű pere volt, melynek sikeres lefolyásáért a rabbihoz fordult, hogy imádkozzék érte; a harmadik örökösödési ügyben kereste föl a csodák emberét; a negyedik tőle akarta megtudni, milyen számok jönnek ki a lutrin; az ötödiknek valami betegsége volt s meg volt győződve róla, hogy ha a Rebe csak egy ujjal megérinti sebét, az be fog hegedni; a tizedik asszony volt, kinek házasságát nem áldotta meg az ég gyermekekkel, amiért férje el akart tőle válni stb. stb., a legtöbb azonban csak a csodarabbi áldását jött kikérni a maga és családja számára. Mikor az ajtó megnyílott, ismerőseink egy tágas előszobába juttak, hol oldalvást két Gábel ült, kik belépti jegyeket osztogattak bizonyos összegért, mely állítólag jótékony czélra fordíttatnék. Az öreg Spitzer kettőt íratott magának és ezzel fel volt jogosítva egy második terembe lépni. Itt már csak egy ember ült, az úgynevezett S c h n e 11 g a h e 6) Ez átvette az öreg Spitzertől a jegyeket, mely nevükre volt kiállítva s mindjárt néven szólította az öreget. — Mit akarnak a Rebenél, reb Jajkev, kérdezé a hosszú kabátos, feltűnően hajlott orrú villogó kapzsi szemű, fekete szakállas, hanezutkás férfiú. — A fiamat hoztam el, hogy a mi szent I rabbink fényében sütkérezzék. A Gabe erre úgy ugrott föl, mintha valami nagyon kellemes dolgot hallott volna , ragyogó arczczal, hosszú vizsga tekintettel mérte végig a gyermeket s aztán két rét hajolva, térde ka- lácsára ütött egyet a tenyerével, a másik kezének mutató ujját pedig a gyermek orra elé bökve, sunyi ravasz mosolylyal monda: — Ezen a gyermeken én jó szimontón látok. — Hol látja azt, kérdezé az öreg, kit a chaszid ezen balek fogása teljesen tévútra vezetett ; hol látja ? A chaszid titokzatos arczot vágott, jobb szemével hunyorgatni kezdett s aztán még ravaszabbul mosolyogva, adta neki vissza az ingerkedő kérdést: 1) A tanterem, melyben a rabbi előadásokat tart. 2) Reggeli ima. 5) Rabbi 4) Jegyző. 6) Gyorsirósegéd. e) Jelt.