Magyarország, 1964. január-június (1. évfolyam, 1-22. szám)
1964-02-01 / 1. szám
4 MAGYARORSZÁG New York Times: 99Vegyipari forradalom" Az ICI kész együttműködni A modern alkímia műhelyeiben születik a jólét „Nálunk sohasem voltak aranycsinálók. Voltak azonban kiváló vegyészeink, akik már egy évszázaddal ezelőtt tudták, hogy a kémiával csodákra képes az ember." , — Ezt a mondatot Moszkvában, a Lenin-hegyen épült monumentális felhőkarcoló-egyetemváros Geológiai Múzeumában Zsiharev professzor vetette felém mosolyogva. Akkor már folytak a decemberi plénum előkészületei, s tudósok, közgazdászok és mérnökök ezrei dolgoztak a szovjet vegyipar fejlesztésének 7 éves programján. Mi ott a hegyen a jövő tervekről és a napi gondokról beszélgettünk. A professzor lelkes szavakkal szólt a hatalomról, amelyre az ember a vegyipar révén tett szert az anyagok birodalmában; a lehetőségekről, amelyeket a tudomány nyújt e téren a társadalomnak, s arról, hogy a szovjet vegyiparfejlesztési célok nyomán éppen e beláthatatlan lehetőségek valóraváltásának körvonalai bontakoznak ki. A terv elkészült, a fordulat megkezdődött. A felsőfokú jelzőknél lényegesen többet mond róla az, hogy 1964—70 között 46 milliárd rubelt ruháznak majd be a vegyipar fejlesztésére, ötször annyit, mint 1917—63-ig. Itz kb. 50 milliárd dollár — de még több is,ha figyelembe vesszük, hogy a beruházási javak ára a Szovjetunióban alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban. A 7 év alatt beruházandó összeg több, mint két és félszerese az amerikai vegyipari állótőke értékének 1962-ben. Olyan célkitűzéséről van tehát szó, amely (méreteiben) példa nélkül áll az emberiség történetében. Az ipari nagyhatalommá vált Szovjetunió fennállása óta első ízben fordíthat ilyen hatalmas összegeket a nép szükségleteinek közvetlen kielégítésével kapcsolatos ágazat fejlesztésére. Ennek jelentősége a két rendszer békés versenye szempontjából is igen nagy. A célok merészsége A New York Times „vegyipari forradalomnak”, más lapok „kémiai szputnyiknak” nevezik a programot, amelynek teljesítése a szovjet vegyipar termelését 1970-re a mainak háromszorosára emeli, holott a Szovjetunió abszolút értelemben már 1963-ban is a világ vegyipari óriásai között volt. Hatalmas, modern vegyiparral rendelkezik, amelynek kapacitása kétharmad részben az elmúlt hét esztendőben épült! (Az amerikai vegyipari kapacitás 47 százaléka fiatalabb csak hét évesnél.) A vegyipar termékei iránti szükséglet azonban lényegesen gyorsabban emelkedett a termelésnél, s emiatt a gyors fejlődés ellenére is az igényelt vegyianyagoknak alig több, mint felét tudta a termelés biztosítani. A növekedés mennyiségi előirányzatai minőségi változásokat készítenek elő. Ha ugyanis a Szovjetunióban létrejön a tervezett hatalmas vegyipari bázis, nemcsak a népgazdaság kemizálása gyorsul meg és a műszaki színvonal emelkedik az anyagi termelés minden területén, hanem lehetővé válik a mezőgazdasági, s így az élelmiszer-termelés jelentős bővítése, különböző fogyasztási cikkek nagy mennyiségű előállítása, és ily módon az életszínvonal emelésével együtt a felhalmozás folyamatának meggyorsítása, ami előmozdítja az egész népgazdaság gyors fejlődését. A szakembert a célok merészsége mellett leginkább a program tudományos megalapozottsága, szakszerűsége ragadja meg, s ez egyben a terv valóraváltásának fontos biztosítéka is. A tudományos megalapozottságot, szakszerűséget tükrözi az is, hogy a program nemcsak a tervfeladatokat állapítja meg, hanem magában foglalja a teljesítésből származó várható hatékonyságot is, és ezzel külön is alátámasztja a vegyipar fejlesztésének célszerűségét, kiemelt fontosságát. A szakszerűség és tudományos megalapozottság tükröződik abban, hogy a tervfeladatokat átfogó ágazati összefüggésekben határozták meg. Nemcsak közvetlenül a vegyipari termelés programja ez a terv, hanem a berendezéseket szállító gépgyártásé, a külkereskedelemé (hiszen külföldről szerzik be a gépek és berendezések egy részét, a fő nyersanyagokat szolgáltató olaj- és földgáziparé és más ágazatoké is. A program ugyancsak meghatározza a felhasználók feladatait is: a mezőgazdaságét, amely 1970-re csak úgy tudja a Szovjetunió akkori 250 millió fős lakosságát a mainál lényegesen magasabb szinten táplálni, ha a műtrágyafelhasználást megnégyszerezi és a mainál jóval nagyobb mértékben alkalmaz vegyi gyomirtókat, növényvédőszereket. A hétéves program a textil- és cipőipar, az építőanyagipar és gépgyártás, s a nehézipar más ágainak terve is, amelyek nyersanyagbázisát soha nem látott mértékben szélesíti ki a műanyagfelhasználás növelése. S mindehhez természetesen új szakemberek tízezreire van szükség, csupán a mezőgazdaságban 23 000 agrokémikusra. A terv végrehajtása annak minden egyes fázisában feltételezi a tudomány művelőinek részvételét, s tudományos kutatás kiszélesítését különösen olyan területeken, mint a biokémia és a gyógyszervegyészet. Egyetlen eddigi terv sem tartalmazta ilyen átfogó módon az ágazati összefüggéseket a Szovjetunióban, mint ez. A kérdések kérdése A vegyipar fejlesztésének terve, amelynek teljesítése nyomán jelentősen megváltozik az ipar szerkezete, egyébként már önmagában is azt bizonyítja, hogy a Szovjetunióban minden eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak a beruházások hatékonyságára, amit már a XXII. kongresszus a jövő fejlődés szempontjából a „kérdések kérdésének” nevezett. Közismert, hogy a vegyipar ebből a szempontból valóságos kincsesbánya. Egy munkaóra ráfordítás a műtrágyagyártásban 25 munkaórát takarít meg a mezőgazdaságban. Minden egyes növényvédelemre fordított rubel átlagosan 12 rubelt hoz a mezőgazdasági termelésben. A régebben még sokak szemében az országok gazdasági hatalmát egyedül megtestesítő acél előállításához hengerelt állapotban, egy köbméterre számítva, 80 munkaóra szükséges. Egy köbméter hasonló célokra hasznosítható műanyaghoz pedig csak átlagosan 40 óra. Mindezek alapján a terv 1964—70 között a vegyipar fejlesztése révén 15 milliárd rubel tiszta haszonra számít, s kimutatja, hogy" csupán a plasztikanyagok termelésére fordított beruházási költségek 1964—70 között maximum három esztendő alatt megtérülnek. KGST-koordináció A szakszerűség, tudományosság kiviláglik a program nemzetközi összefüggéseinek kidomborításából is. A terv teljesítésében messzemenően építenek a nemzetközi munkamegosztás elmélyítésében rejlő lehetőségekre, nemcsak a KGST- országok egymás közötti viszonylatában, hanem ennél szélesebb síkon is. A terv teljesítése jórészt az 1965—70-es időszakra esik, amikor is a KGST államai egymás közti koordinált terveket teljesítenek majd, s a vegyipar területén is széles kooperáció és specializáció fejlődik ki — az eddiginél magasabb szinten — a berendezések, nyersanyagok és készáruk gyártásában és szállításában. Ugyanakkor felhasználják azokat a kölcsönös előnyöket, amelyek a két rendszer közötti kapcsolatok fejlesztéséből adódnak e téren is.A program éppen ezért máris igen kedvező fogadtatásra talált Nyugaton, különösen Angliában, Franciaországban és Olaszországban. A tőkés világ egyik leghatalmasabb vegyipari társasága, az angol Imperial Chemical Industries például máris bejelentette együttműködési szándékát.) A változások jelentősége óriási, talán leginkább a lenini villamosítási terv növekedéséhez hasonló, amelynek teljesítése tette lehetővé, egyebek között, a mostani vegyiparfejlesztési célok kitűzését is, mert alapot adott arra, hogy az elmaradott Oroszország a világ második ipari nagyhatalmává váljék. Ha Lenin ma élne — jegyezte meg Hruscsov —, az ismert formulát bizonyára úgy fogalmazná meg, hogy „kommunizmus egyenlő szovjethatalom plusz az egész ország villamosítása plusz a népgazdaság kemizálása”. DR. SIMAI MIHÁLY Szovjetunió A kémiai szputnyik 1070 VEGYIPAR MŰTRÁGYA MŰANYAG és MŰGYANTA TEXTIL ABRONCS A TERV GRAFIKONJA A vegyipar valóságos kincsesbánya