Magyarország, 1967. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
ENSZ XXI a mérlegen A közgyűlés eseményei Atom-ügyek BT-vita Az ENSZ -közgyűlés XXI. ülésszaka akkor is eredményes lett volna, ha egyetlen lépéssel sem jut előre azon a tekervényes és rögös úton, amin a második világháború végén elindították, hogy utódja és tökéletesebb mása legyen a boldogtalan emlékű Népszövetségnek. A legnagyobb eredmény, amit a XXI. közgyűlési ülésszakról fel lehet jegyezni, bizonyságot adott a világszervezet életerejéről, s túlélte az előző évek válságait A XXI. ülésszakról e „szervi” eredmény mellett más pozitívumokat is fel lehet jegyezni. Kiderült hogy a változott erőviszonyok olyan irányt adtak a világszervezet munkájának, amely jobban megfelel az általános fejlődésnek, mint a korábbi években, amikor az imperialista hatalmak befolyása erősebben érvényesült. A mostani ülésszak sem hozott döntő eredményeket, de néhány lépést tett a béke biztosításának útján. S ez nem kis dolog, ha végiggondolunk a világszervezet egész eddigi pályafutásán. A múlt ülésszak, amely az ENSZ megalapításának ünnepi ülésszaka volt — s valószínűleg csak az ünnepi hangulat mentette meg a világszervezetet a válság elmélyülésétől — problémákat hagyott megoldatlanul. A XXI ülésszaknak kellett megbirkóznia ezekkel Főtitkárválság A XXI. ülésszak az úgynevezett főtitkárválság jegyében ült össze. U Thant már a közgyűlés megkezdése előtt bejelentette, hogy hivatali idejének lejártakor visszaadja a főtitkári megbízatást. U Thant személyisége és eddigi működése világszerte bizalmat keltett és megerősítette az ENSZ munkájához fűzött reményeket is. Az amerikaiak — bármennyire szívesen látták volna U Thant távozását — azzal tisztában voltak, hogy a jelenlegi helyzetben aligha sikerül kedvükre való főtitkárt találni, így aztán minden oldalról igyekeztek meggyőzni U Thant-ot, hogy meg kell maradnia posztján. A személyi problémákról, amit U Thant távozási szándéka felvetett, súlyosabbnak látszottak azok a politikai kérdések, amelyek U Thant lemondólevelében rendkívül erős hangsúlyt kaptak. A távozni készülő főtitkár azt írta lemondólevelében, hogy szerinte az ENSZ nem tud megfelelni hivatásának és nemcsak őt, hanem a világ valamennyi jó szándékú embereit csalódással tölti el, hogy a vietnami konfliktus befejezéséhez a világszervezet képtelen volt hozzájárulni. A Thant egyébként részletesen kifejtette álláspontját a vietnami háborúval kapcsolatosan s nem csinált titkot belőle, hogy szerinte is a legsúlyosabb felelősség terheli az Egyesült Államokat, mely a világszervezet alapokmányában vállalt kötelezettségeit megsértve háborút indított Vietnamban. Az U Thant-problémát végül is sikerült megoldani : az ENSZ-tagok közös fellépése maradásra bírta a főtitkárt. U Thant a közgyűlés egész ideje alatt és különösen az utolsó napokban újabb erőfeszítéseket tett, hogy a vietnami konfliktus befejezésének legalábbis a lehetőségeit felderítse. A főtitkár helyzetét megnehezítette, hogy az Egyesült Államok ENSZ-képviselete olyan játékba fogott, amelynek nyilvánvaló megtévesztési célja van, de semmi egyébre nem való, csupán arra, hogy megpróbálja menteni az amerikai agressziót. Goldberg, az Egyesült Államok ENSZ-képviseletének vezetője a közgyűlés utolsó napjaiban levelet intézett U Thant főtitkárhoz és kifejtette az úgynevezett amerikai „békekoncepciót”, amelynek az a lényege, hogy az Egyesült Államok saját, úgynevezett 14 pontos tervezete alapján változatlanul hajlandó tárgyalni. Erről a 14 pontos tervezetről egyébként már régen kiderült, hogy nem alkalmas a béke biztosítására, mert valójában egy olyan kapituláció előfeltételeit gyűjti össze, amely elfogadhatatlan a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front részére. A Goldberg-levélnek az amerikai sajtó persze óriási publicitást biztosított, de a helyzet józanabb megfigyelői — Walter Lippmann a Washington Post-ban és James Reston a New York Timesben, hogy csak ezt a két tekintélyes amerikai publicistát említsük — nyomban a levél nyilvánosságra hozatala után kijelentette, hogy az ilyen próbálkozásoknak semmi értelmük. Ami az U Thant-akciókat illeti, a főtitkár egyik legutóbbi beszédében elmondta: három ízben teremtett már olyan helyzetet, hogy a tárgyalásokat meg lehetett volna indítani, s mind a három alkalommal az amerikai kormány, amelytől ígéretei voltak, meghátrált, sőt az eszkaláció újabb lépcsőfokaira hágott. Ez a taktika kétségkívül nyomasztó hangulatot teremtett a XXI. közgyűlési ülésszakon is. Viszont pozitívumnak lehet tekinteni, hogy az általános vita felszólalóinak többsége elítélte az amerikaiak vietnami politikáját, s az Egyesült Államok kormányának is lehetősége nyílt felismerni — legalább az elszigetelődés egyre növekvő mértékét Európai gondok Az általános vita, amivel a közgyűlés megkezdte munkáját, valóban eléggé általános volt de azért meg lehetett ítélni belőle, milyen kérdések foglalkoztatják a különböző kormányokat és a világ közvéleményét is. Természetesen első helyen szerepelt a vietnami kérdés, amelyről kivétel nélkül minden felszólaló aggódó hangon beszélt, még az Egyesült Államok szövetségeseinek képviselői is. A világsajtóban igen nagy figyelmet keltett a magyar külügyminiszter felszólalása, akinek a vietnami béke lehetőségével foglalkozó fejtegetéseit élénken kommentálták a lapok. Különösen az Észak-Vietnam bombázásának azonnali beszüntetéséről tett kijelentés keltett erőteljes visszhangot s még a legtöbb nyugati lap is azt írta: ezen a ponton kellene elindulni, hogy megközelítsék a tárgyalásokat. Az általános vita felszólalói nagy figyelmet fordítottak az európai biztonsággal kapcsolatos kérdésekre, amelyek közül különösen a német kérdés került előtérbe. Majdnem általános vélemény alakult ki arról, hogy az európai biztonság megszilárdítása, vagy legalábbis olyan tanácskozások megindítása, amelyek valamennyi európai nemzet biztonsági igényeit felölelik, nemcsak hasznos lenne, hanem az adott körülmények között szinte nélkülözhetetlen. A fő kérdés kétségkívül az, hogy az új nyugatnémet kormány mennyire hajlandó együttműködni az európai biztonság megszilárdításában. Az együttműködés feltételei adva vannak: a Német Szövetségi Köztársaságnak le kell mondania eddigi agresszív törekvéseiről, az atomfegyverek megszerzéséről (akár közvetlen, akár közvetett formában); az Odera—Neisse-határ kérdésében végül is pozitív álláspontra kell jutnia és ami mindezen kérdések kulcsa: meg kell találnia az együttműködés módját a Német Demokratikus Köztársasággal. Az általános vita legnagyobb fogyatékossága az volt, hogy kevés szó esett a nemzetközi helyzet egyik legfontosabb problémájáról, a leszerelésről. Mindenesetre azonban a leszerelés egyik vonatkozásáról a XXI. közgyűlési ülésszakon komolyan tárgyaltak, sőt olyan közös álláspont alakult ki, amely lehetővé tehet egyfajta, ha nem is teljes értékű, de hasznos megegyezést. Az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról van szó, amelynek szükségességét elvben egyformán ítéli meg a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormánya, de a legtöbb atomfegyverekkel nem rendelkező ország is fölismerte a probléma megoldásának fontosságát. (Mód Péter, a magyar külügyminiszter első helyettese, felszólalásában hangsúlyozta: mind a szovjet, mind az amerikai megnyilatkozások arra a reményre jogosítanak, hogy ma közelebb állunk a megoldáshoz, mint eddig bármikor.) A XXI. közgyűlésen el is fogadták azt a szovjet javaslatot, hogy az államok tartózkodjanak az olyan cselekményektől, amelyek megnehezítik a megállapodást a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról. Ennek a határozatnak a jelentősége nemcsak abban van, hogy kinyilvánítja a világszervezet véleményét, hanem abban is, hogy szembeszáll azokkal a törekvésekkel, amelyek a nukleáris fegyverkezés kiterjesztésére irányulnak. Aktív front Ennek a szovjet javaslatnak az elfogadása a XX. ülésszak jelentős pozitívumai közé tartozik, de más pozitívumokat is fel lehet jegyezni. Az egyik a világűr békés felhasználásáról hozott határozat, (Magyarország, 1966/52. „Damokles nélkül”) továbbá az az egyhangú állásfoglalás, amelyben a közgyűlés valamennyi tagja kifejezi nyugtalanságát amiatt, hogy egyes államok a földkerekség különböző részein beavatkoznak más államok belügyeibe és fegyveres fellépéstől sem riadnak vissza. Ezzel összefüggésben kell megemlíteni azokat a felszólalásokat, amelyk a külföldi katonai támaszpontok megszüntetésével foglalkoztak. Ebben a vitában az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok legtöbb képviselője részt vett. Megállapítható a felszólalásokból, hogy a szocialista országok ismert álláspontját, a külföldi katonai támaszpontok dolgában leginkább érintett országok többsége támogatja. Nem lehet lebecsülni annak az ENSZ-határozatnak a jelentőségét sem, amely kimondja, hogy a külföldi katonai támaszpontok felszámolásának problémája elsőrangú jelentőségű. A világsajtó általában kiemeli a XXI. közgyűlési ülésszaknak azt a sajátosságát, hogy erős és aktív front alakult ki az imperialista hatalmakkal, főleg az Egyesült Államokkal szemben. Ebben az aktivitásban jelentős része volt a magyar küldöttségnek is, amely számos lényeges kérdésben kifejtette a magyar kormány álláspontját és több javaslatot is benyújtott. Különösen jelentős része volt a magyar küldöttségnek annak a javaslatnak az elfogadásában, amely a nemzetközi kereskedelem problémájával foglalkozik és kimondja, hogy 1968-ban össze kell hívni az ENSZ második kereskedelmi és fejlesztési értekezletét. Az ülésszak pozitívumai mellett persze voltak negatív előjelű jelenségek is. Így például a különleges politikai bizottságban olyan határozatot hoztak, amely alkalmas arra, hogy megnyirbálja a Biztonsági Tanács jogait. Mindenesetre sikerült megakadályozni, hogy ezt a javaslatot a közgyűlés tárgyalja, de ha végül alapokmányellenesen, mégis nyélbeütnék, súlyos válságoknak a forrásává válhat. A dél-rhodesiai kérdésben hozott Biztonsági Tanácsi határozat sem biztat komoly eredménnyel, s annak ellenére, hogy a „koreai kérdéssel” kapcsolatosan a szocialista országok több szavazatot kaptak, mint korábban bármikor, mégsem sikerült elfogadtatni a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság meghívását. (Viszont ez volt úgyszólván az egyetlen olyan pont, aminél az Egyesült Államok még többé-kevésbé maradéktalanul éreztethette a befolyását.) PAÁL FERENC PÉTER JÁNOS AZ ENSZ ÜLÉSÉN Maradásra bírták a főtitkárt MAGYARORSZÁG 1967/13