Magyarország, 1969. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-02 / 9. szám
Honismeret Történelem a sublótban A Népfront égisze alatt A vörösdandár parancsnok írásai A történelmi múlt emléke mindenfelé megtalálható, sokszor még a szekrények fiókjaiban is. Valamilyen okmányt vagy fényképet rejtett oda még fiatalkorában a nagypapa és aligha gondolta volna, hogy személyes emlékei rajta kívül még mást is érdekelnek. A történészt, a muzeológust például, aki számára sok mindent elmond a régi párttagsági vagy katonai igazolványban feljegyzett adat, egyegy halványuló öreg fénykép. Falvak krónikásai körülbelül egy évtizede, a Tanácsköztársaság negyvenedik évfordulója idején a helyi Hazafias Népfront bizottságai több községben felfigyeltek néhány, a falu múltját már régebben kutató emberre, akik az évforduló alkalmához igazodva egymással összefogva gyűjtögették lakóhelyük eseményeit és tárgyi emlékeit a proletárdiktatúra idejéből. A népfrontbizottság aztán számos helyen élére állt, másutt kezdeményezte, mindenütt szervezettebbé tette és végül is országos mozgalommá fejlesztette a helytörténeti kutatást. Egymás után készültek a helyben írt falu-monográfiák, forrásmunkául szolgálhatnak a részesemények iránt érdeklődő és a történelem epizódjainak hőseit kereső történésznek, regényírónak. Egyszerű parasztemberek, orvosok, pedagógusok, lelkészek, a legkülönbözőbb foglalkozású férfiak és nők, sőt iskolásgyermekek szedték össze az adatokat. Keresgéltek levéltárakban, seregnyi könyvben, mielőtt szakszerű irányítással megírták községük történetét az őskortól napjainkig. Azóta több ilyen falutörténet megjelent nyomtatásban, még többet azonban egyelőre csak néhány példányban másoltak le, akár valaha a krónikákat a szerzetesek, csakhogy ma már természetesen nem kézírással, hanem írógéppel. Az adatgyűjtés elsőrendű célja azonban a proletárdiktatúra félévszázados jubileumának közeledtével mindenütt a Tanácsköztársaság helyi emlékeinek feltárása lett. Sorra felkeresik a helytörténészek a még élő tizenkilences veteránokat vagy leszármazottaikat, feljegyezik mindazt, amit a nagy történelmi időről elmondottak. Sok helyen magnetofonra is vették visszaemlékezéseiket és még egyre növekszenek a szalagkilométerek, amelyek megörökítik az elaggott egykori faluvezetők, direktóriumi elnökök, tagok, vöröskatonák, vörösőrök és a fehér terror áldozatai hozzátartozóinak élőszóval elmondott emlékeit. Ahol akadt, ott tárgyi emlékeket is gyűjtöttek, ezek pedig azután néhol a falumúzeumba, néhol az iskola múzeumába kerültek. Másutt pedig a járási, vagy megyei múzeumba és a levéltárba. Több helyen azonban maguk a gyűjtők, vagy a kultúrház, esetleg a községi tanács őrzi. Lehetnek persze itt-ott országos érdeklődésre számot tartó egyetlen példányban fennmaradt tárgyak is. Nem veszik azonban lajstromba sehol az összegyűjtött emlékeket, vagy legalábbis a legjelentősebbeket. Hiányzik olyan országos szerv is, amely ezt a történelmi adat- és emlékgyűjtő mozgalmat összehangoltan egybefogná. Egy kemény fedelű füzet A Művelődésügyi Minisztérium jókor felismerte a mozgalom pedagógiai jelentőségét és néhány éve létrehívott egy országos jellegű helytörténeti bizottságot, amely azonban csak irányelvek kidolgozására szorítkozik. A Hazafias Népfront Országos Elnöksége múlt tavasszal megalakított Honismereti Bizottsága szintén. A KISZ Központi Bizottsága mellett működő hasonló bizottság patrónusa a középiskolák és iparitanuló-nevelő intézetek honismereti szakköreinek. Újabban sorra alakulnak a megyék honismereti bizottságai. Hasonló bizottságok már működnek egyes járásokban és községekben is. Az egyik helyen honismereti, másutt helytörténeti nevet adtak a bizottságnak, de akárhogyan is nevezzék, mindenütt lelkesen gyűjtik a dokumentumokat.A fiókok aljáról pedig még mindig kerülnek elő emlékek. Monoron például Lelkes Béla, az egyik általános iskola igazgatója néhány héttel ezelőtt nagy alakú, kemény fedelű füzetet nyújtott át dr. Lakatos Ernőnek, a Pest megyei Levéltár igazgatójának. A füzet első lapjai a községi iskolagondnokság üléseiről felvett jegyzőkönyveket tartalmazzák, de azután 1919 áprilisától a pedagógusokból álló iskolatanács, majd később az abból alakult művelődési osztály jegyzőkönyvei következnek. Határozat új iskola felállításáról egy sűrűn lakott külterületen, óvodák és napközi otthonok létesítéséről a községben. A kommunista művelődési szerv utolsó jegyzőkönyve 1919. július 23-án kelt. A következő oldalon a kelet már augusztus végét jelzi, de ez már újra az iskolai gondnokság gyűléséről szóló jegyzőkönyv. Egyetlen határozatot tartalmaz: a proletárok mellé állt és a művelődési osztályban tevékenykedő pedagógusok ellen, állásvesztési javaslattal megindított fegyelmiről szólót. Ilyen vagy hasonló jegyzőkönyvfüzet eddig nem volt a levéltár anyagában, másutt is aligha akad. A nagy történelmi idők még élő tanúi közül sokan nem várják meg a helytörténet gyűjtőit. Közeledik az évforduló, megmozdulnak az öregek és maguk adják elő az emlékeiket. Ilyen úton sok értékes érdekességgel gyarapszik a Hadtörténelmi Levéltár is, ahová például özvegy Verbőczy Kálmánná, becses adattárat, nemrég elhunyt férje emlékiratait hozta el. Verbőczy Kálmán a jól harcoló 2. vörösdandár parancsnoka volt és kommün alatti harci tevékenységéről is számos lényeges adatot jegyzett fel. Dandárénak 1919. májusában az volt a feladata, hogy Bukovina felé törjön előre és létesítsen kapcsolatot a nyugati irányban előnyomuló szovjet Vörös Hadsereggel. Nem az egykori cs. és k. törzstiszten múlott, hogy feladatát nem teljesíthette, hanem az orosz Grigorjev attamán csapattestparancsnok árulásán, amely a további offenzívát megakadályozta. Megmutatták Baldavári János nyugalmazott rendőr 1914 óta vezetett naplóját. A napló mellett a volt rendőr a frontról és a hadifogságból hazaírt levelezőlapjait is átadta, valamint sok-sok röplapot és egyéb nyomtatványt. „Kaptam 1920. május 14-én Királyiddát, amikor a magyar határt átléptem” — írta rá az egyik nyomtatványra tintáival még annak idején, hogy a francia hadifogságból hazatért. „Hadifogoly magyar katonák” — áll vastag fekete betűkkel a röpirat élén. E fölött pedig: Cenzúrát: Gavvilescu. A röpirat tartalma durva uszítás a kommunisták és a Tamácskormány tagjai ellen. Akkor készült, amikor Budapestet még a román király katonái tartották megszállva, tehát minden nyomtatványt cenzúráztatni kellett. Osztogatói a megszállás megszűnte után is szükségesnek tartották rajtahagyni a román generális nevét. Talán még mindig az idegen fegyverek védelmét keresték. Ez a röplap különben azért is értékes a Hadtörténeti Levéltárnak, mert eddig hasonló nem volt birtokában és lehetséges, hogy a történelmi emlékeket őrző más helyen sem található. Romanelli sürgönye A Hadtörténelmi Múzeumban, Árokay Lajos őrnagy mutat meg néhány legújabb szerzeményt. Forgács Béla a 31. vörös gyalogezred volt zászlóaljparancsnoka, saját és még élő volt katonái visszaemlékezésein kívül néhány kézzel írt egykori ezred-, meg zászlóaljparancsot adott át a múzeumnak. A Felsőgödön lakó Wilhelm István, aki a 32. vörös gyalogezredben szolgált, szintén még a múlt év végén csoportképethozott be. Egy szakasznyi fegyveres, tányérsapkás katonát ábrázol a kép, köztük vöröskeresztes karszalaggal a nagy bajuszú szanitéc. Tintával jegyzett felirat olvasható a képein: „Frontra indulás előtt.” Muzeális szempontból ennek a képnek az az értéke, hogy név szerint tudják, kikről készült. Rendkívül fontos történelmi dokumentum az idei év egyik legelső szerzeménye. Átadója Ádám Lajos nyugdíjas, budapesti lakos, aki a proletárdiktatúra idején a IV. vörös hadtest parancsnokságán szolgált és ott volt még a Tamácskormány lemondását követő napokban is. Augusztus harmadikára virradóra hajnalban azt a parancsot kapta, menjen azonnal át a szomszédos miniszterelnökségre és jelentkezzen Peidl Gyulánál, aki viszont utasította, hogy nyomban keresse fel az olasz katonai miszszión Romanelli alezredest. Feladata: gondoskodjék az alezredes sürgönyének továbbításáról szikratávírón. Ádám teljesítette aparancsot, olasz hadnagy kíséretében autón a csepeli rádióállomásra ment és megvárta a távirat továbbítását. Erről aztán elismervényt kért és kapott a postai körbélyegző tanúsága szerint 1919. augusztus harmadikén reggel hat órakor. A rádiós névalárása is jól olvasható: Csaba. Az elismervényt és a sürgöny francia nyelven, géppel írt eredeti szövegét mostanáig őrizte. Arról értesítette Romanelli a párizsi békekonferencia elnökét, Clemenceau francia miniszterelnököt, hogy a Tanácskormány lemondott, az új kormány pedig közölte vele, hajlandó minden feltétel nélkül teljesíteni a fegyverszüneti szerződést. Így került elő, ötven év múltán ez a fontos dokumentum. Mostig egy fiókban lapult. Mi minden sokat érő történelmi emlék rejtőzhet még fiókok és szekrények alján?! SZOKOLY ENDRE 1919-ES JEGYZŐKÖNYV MONORRÓL Bukovina felé törjön előre