Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1970-03-15 / 11. szám

Megszületett a régóta várt dön­tés: mint az angol lapok el­sőoldalas cikkeikben hírül adják, Károly walesi herceg a ki­rályi család hagyományaihoz hí­ven, a haditengerészethez vonul be önkéntes szolgálattételre, a légi­erőnél pedig csak rövid kiképző tanfolyamon vesz részt. A 21 éves herceg csak annyi kommentárt fűzött haditengerészeti pályafutá­sához, hogy sokat gondol rá, s re­méli, nem kapja el a tengeri be­tegség. Már eldöntötték azt is, hogy kadéti rendfokozatban, de évi 800 fontos alhadnagyi zsolddal kezdi szolgálatát. Károly herceg jövője tehát vég­re megnyugtatóan elrendeződni látszik a fegyveres erőknél — an­nál vitatottabbak azonban a brit hadsereg és a katonapolitika perspektívái. A munkáspárti kor­mány katonapolitikai Fehér Köny­vének ez évi kiadása heves vitát gerjesztett mind a NATO-straté­­giával, mind a Szueztől keletre vállalt katonai kötelezettségek fo­kozatos csökkentésével kapcsolat­ban. A vita tartalmára és stílusára már a kibontakozó választási küz­delem nyomja rá a bélyegét, vol­taképpen nem is érdemi kérdések­ről, mint inkább a két párt presz­tízséről, választási esélyeinek nö­veléséről van szó. Alternatívák helyett drámaian színezett árnya­latok csatája folyik az Alsóházban és a sajtóban. Erősítés a NATO-nak Nyilván ezért kezdődik a Fehér Könyv azzal a reklámízű mondat­tal, hogy „Nagy-Britannia olyan átfogó katonai potenciál birtoká­ban lép a hetvenes évekbe, amely felülmúlja bármely más nyugat­európai hatalomét”. Valaki meg is jegyezte: mintha ez a megfogal­mazás figyelmen kívül hagyna egy tényt. A szóban forgó nyugat-euró­pai hatalmak ugyanis nem ellen­ségei, hanem NATO-partnerei Angliának. Egyébként az atlanti tömbben játszott brit szerepről szólva, a ter­jedelmes dokumentum a továbbiak­ban sem takarékoskodik az elis­merő kitételekkel, de lényege az, hogy folytatódik a katonapolitika 1967 végén elkezdett s ötéves idő­szakot átívelő felülvizsgálata. Az átértékelés három premissza alap­ján történt: Nagy-Britannia nem világhatalom többé, de közepes atomhatalomként még jelentős szerepet játszhat a nemzetközi po­litikában. Mivel az ország bizton­sága döntően az észak-atlanti tér­séggel és Európával függ össze, szükséges a NATO megszilárdítása elsősorban az európai tagállamok jobb együttműködése által. Végül: fokozatosan vissza kell vonni a Szueztől keletre fekvő támaszpon­tokon elhelyezett csapatok nagyob­bik részét — az esetleges újbóli bevetés technikai feltételeinek fenntartásával, s ily módon is nö­velni a NATO-hoz való brit hozzá­járulást. Az 1970/71. évi katonai költség­­vetés előirányzata hivatalosan 2280 millió font, de a kilátásba helyezett fizetésemelésekre tekin­tettel, máris hozzá lehet adni újabb 60 milliót. (Ebben a költség­­vetési évben 2266 millióra rúgott a katonai büdzsé, az előző eszten­dőben 2271 millió volt.) Tovább kurtítják a létszámot: miután a fo­lyó pénzügyi évben 12 200 polgári alkalmazottat bocsátottak el, a Fehér Könyv újabb 10 000 fős csökkentést irányoz elő. Maga a hadsereg így fest: ÚJ BRIT ATOM-TENGERALATTJÁRÓ A herceg nem lesz tengeri beteg Bár a Fehér Könyv végleges döntést még nem közöl, ősszel valószínűleg visszaszállítják az NSZK-ba az 1968-ban takarékos­­sági okból kivont lövészdandárt. Mint emlékezetes, a kanadai kor­mány maga is felülvizsgálva ka­tonapolitikáját, csökkenti a Nyu­­gat-Európában állomásozó száraz­földi és légi egységei létszámát. Az így keletkező űrt kell betölte­niük a visszatérő brit csapatok­nak. „Erőink hagyományos hadviselé­si képességének növelésére tett fo­lyamatos erőfeszítéseink részeként intézkedéseket teszünk (nyugat) né­metországi repülőtereink aktív és passzív védelmére” — közli a Fe­hér Könyv. Vagyis még ebben az évben angol gyártmányú Blood­hound rakétákkal felszerelt légvé­delmi ütegekkel erősítik meg az­­NSZK-ban állomásozó légierő tá­maszpontjait. Az 1967-es arab—iz­raeli háború tapasztalataira hivat­kozva, fedezékek építését is tervbe vették a repülőgépek számára. Kor­szerűsítik a gépparkot is: megkez­dődött az amerikai Phantom és az angol Harrier repülőgépek rend­szerbe állítása. (Az utóbbi új típusú, függőlegesen le- és felszálló repülő­gép, a maga nemében az egyetlen bevethető típus Nyugaton, elsősor­ban a földierő közvetlen támogatá­sára szolgál.) A Földközi-tenger térségében levő brit haditengeré­szeti és légi egységek szintén kap­nak némi erősítést. Drámai felújítás Mindez azonban alig tompítja a fő kérdés élét: mi történik, ha az Egyesült Államok, a Nixon-doktri­­nának nevezett katonapolitika irányvonalának megfelelően, a kö­vetkező évben csökkenti Nyugat- Európában állomásozó csapatai lét­számát? Healey Fehér Könyve kereken kimondja, hogy „az európai tagok­nak meg kell érteniük: a hetvenes években valószínűleg sor kerül az európai védelem közös terheinek új felosztására. Egyetlen módja van annak, hogy az európai szövet­ségesek igazságosabb hozzájárulást vállaljanak, anélkül, hogy katonai kiadásaikat a jelenlegi körülmé­nyek között irreális mértékben kellene növelniük­ a szorosabb együttműködés”. Ami Angliát ille­ti, katonai erőfeszítéseit Európára koncentrálva, „új alkalomhoz jut, hogy vezető szerepet játsszon eb­ben az együttműködésben”. Brit kezdeményezésre a NATO- hadügyminiszterek már korábban többször tanácskoztak az együtt­működés fejlesztésének lehetősé­geiről. A fő területek egyike a hadi­­technikai fejlesztésben és gyártás­ban való kooperáció lenne. Két- és többoldalú egyezmények révén megoszthatják a kutatás és a fej­lesztés költségeit, a nagyobb darab­számú sorozatokkal pedig gazdasá­gosabb gyártási programokat va­lósíthatnak meg. Healey követen­dő példaként említi az angol—nyu­gatnémet—olasz kooperációban ké­szülő MRCA (Multi Role Combat Aircraft — több célú harci repülő­gép) programját és az angol— francia építésű Jaguár vadászbom­bázót. Brit nézet szerint az együttmű­ködés kulcsa a hadászati nézetek összehangolása. Healey e téren is elismeréssel tesz említést azok­ról az erőfeszítésekről, amelyeket nyugatnémet kollégájával karöltve saját maga tett: „1969-ben a NATO illetékes bizottsága sikeresen befe­jezte az atomfegyvereknek a stra­tégiában betöltött szerepéről szóló tanulmányokat. Megállapodtak az atomfegyverek kezdeti alkalmazá­sának politikai irányelveiről... melyek kidolgozásában az Egyesült Királyság és (Nyugat)Németország játszottak vezető szerepet.” Éppen ezeket az irányelveket vette célba a konzervatív ellenzék támadása. A harcászati atomfegy­verek bevetése — állapítja meg a Times-ban közölt drámai hangvé­telű levelében Lord Mountbatten of Burma, egykori vezérkari főnök — eszkalációhoz, „totális és globális atom­pusztításhoz vezet”. Az új irányelvek először is gyorsabb kor­mányközi konzultációkat tesznek lehetővé az atomfegyverek beveté­séről — írja Lord Mountbatten a továbbiakban. Ezt egyszerűen az­által érik el, hogy csökentették a döntésben résztvevők számát: csak azok a kormányok határoznak a bevetésről, amelyek a robbanófej és a célbajuttató eszköz birtoklása révén vagy területileg közvetlenül illetékesek. London és Bonn úgy vélik, hogy a NATO-stratégiát a harcászati atomfegyverek haszná­latának jól kidolgozott tervére kell alapozni, mivel háború esetén — a hagyományos erők bevetésének egészen rövid időtartama után — ez lenne az egyetlen alternatíva a kapituláció elkerülésére. Healey, akinek modorát „intel­lektuálisan arrogánsnak” tartják, olyan válasz adott a levélre, amely inkább az utóbbi jelzőt igazolta: először is személyében támadta Lord Mountbattent, s csak azután fejtette ki véleményét a kérdésről: a szóban forgó irányelvek éppen a harcászati atomfegyverek gyors tömeges bevetését hivatottak fékez­ni. Az óvatosan adagolt bevetések célja az, hogy az „ellenfelet meg­győzzék a NATO elszántságáról”, illetve időt adjanak az atlanti partnerek közötti konzultációkra és esetleg a konfliktus tárgyalások útján való rendezésére. A Mounbatten által említett problémát egyébként a NATO-kö­­rökben évek óta vitatják. A drámai felvetés, az atom-apokalipszis ké­pének felrajzolása nyilvánvalóan a választók érzelmeire kíván hatni , mint a munkáspárti kormány hi­bás haderőfejlesztésének kétségte­len bizonyítéka. Alternatíváról egyébként nincs szó. Heath magabiztos Hasonló taktikát alkalmaznak a konzervatívok a másik sarkalatos probléma, a „Szueztől keletre” folytatott katonapolitika esetében. Mint a Fehér Könyv közli, az újabb csapatkivonások egy hónapon belül 43 500-ra csökkentik a térségben állomásozó brit erők létszámát, a két évvel korábbi 73 000-hez képest. Teljesen kivonják a csapatokat a Perzsa-öböl térségéből, de emellett a Fehér Könyv hangsúlyozza, hogy a távol-keleti térségben továbbra is fenntartanak fontos támaszpon­tokat, s mindhárom haderőnem rendszeres kiképzést és közös had­gyakorlatokat folytat az ausztrál, új-zélandi, malaysiai és singapore-i erőkkel. Nyárra tervezik az első nagyszabású hadgyakorlatot, ame­lyen összesen 25 000 fő vesz részt, brit részről 2000 katona, 50 repülő­gép és 200 harci jármű. Edward Heath, a konzervatív el­lenzék vezetője a közelmúltban utazta végig a térségnek a nemzet­közösséghez tartozó államait. A fel­tételes módra sem ügyelve, minde­nütt úgy lépett fel, mint leendő miniszterelnök, s a szövetséges ál­lamok vezetőinek kifejtette katona­­politikai nézeteit a térség „védel­mével” kapcsolatban. Itt is árnya­latok csatájáról van szó. Heath el­képzelései lényegileg hasonlíta­nak Wilson gyakorlatához, azzal az eltéréssel, hogy valamivel nagyobb mérvű katonai jelenlétet ígér a szö­vetségeseknek. Az atomhadászattal kapcsolatos konzervatív bírálat logikája szerint nagyobb létszámú hagyományos fegyveres erőre van szükség. „Szueztől keletre” szintén a ter­vezettnél nagyobb, vagyis költ­ségesebb katonai jelenlét mellett törnek lándzsát. Heath nem lesz kellemes helyzetben, ha esetleges győzelme után választási taktikájá­hoz következetes akar maradni. KÖRMENDY ISTVÁN Honi területen Nyugat- Európában Földközi-tenger és Közel-Kelet Közép- és Távol-Kelet Egyebütt 259 700 fő 60 200 fő 18 400 fő 51 300 fő 7 000 fő Stratégia Választási atom-vita Healey Fehér Könyve Alternatívák? Árnyalatok! MAGYARORSZÁG 1070/11

Next