Magyarország, 1976. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-25 / 30. szám
A Strauss-csoda LE SOIR A demokrata párt „szeressük egymást, gyerekek!” hangulatú konvenciója a párt elnökének, Robert Straussnak köszönhető, az ő kitartásának, ügyességének, diplomáciai érzékének. Robert Strauss persze nem a szó hétköznapi értelmében vett diplomata. Valójában két Robert Strauss él egyben és egészíti ki egymást. Az egyik a texasi férfiú, jól szabott ruhában, de fehér cipőben és óriási gyűrűkkel (a Madison Square Gardenban sötét ruha volt rajta rikító, virágos mintás nyakkendővel), aki hangosan és sokat beszél (különösen saját magáról), aki szereti a finom étkeket (különösen, ha az drága is), fogadások kötésére mindig hajlamos, milliomos ügyvéd, az otthona Dallasban van, második lakása pedig Washingtonban. A másik Strauss az aprólékos munkát végző takács, aki türelmesen szövögeti pártja különböző színű szálait, a funkcionárius, aki háttérbe vonul a politikai sztárok elől, az önbizalmon esett csorbák kiköszörülője, a jó szimaté pénzember, aki tudja, hol kell keresni a pénzt, a hatalmon levők és a kevésbé fontos személyiségek hű barátja, idealista, aki meg van győződve arról, hogy jó ügyet szolgál a demokratáknál. Ez a kettősség jobban megvilágosodik, ha viszszaemlékezik az ember arra, hogy Robert Strauss egy stamfordi fűszeres idősebb fia (az öccse, Ted ma Dallas tehetős bankára), abban a kis amerikai faluban ők voltak az egyetlen zsidó család, ez pedig nem könnyítette meg gyerekkorában a játszótársi kapcsolatok kialakulását. Jogot végzett, majd, hogy megkeresse kenyerét, az FBI, a Szövetségi Nyomozó Iroda szolgálatába állott. Itt dolgozott a háború végéig. Aztán ügyvédi irodát nyitott, és vagyont szerzett az ingatlanüzletben, a magánrádiókban és más szerencsés befektetések révén. Mindebből le tudta vonni a következtetést, hogy tehetsége mennyit ér, de a maga korlátait is felismerte. Amikor 1972-ben megválasztották a demokrata párt elnökévé, ez nem keltett nagy lelkesedést. Amikor a megbízatást elfogadó beszédében kijelentette: „1976-ban nem jelöltet fogok adni a pártnak, hanem egy pártot a jelöltnek” , senki sem vette nagyon komolyan. Hiszen akkoriban McGovern az elnökválasztások történelmének egyik legemlékezetesebb vereségét szenvedte el, a párt megoszlott, általános volt a csüggedés, az adósságok pedig 9 millió dollárra rúgtak. 1972-ben Robert Straussnak két rögeszméje volt: helyreállítani a párt egységét, és feltölteni a kaszszákat. 1976-ban Robert Straussnak sikerült meszszemenően elérnie első célját és alaposan a másodikat. Csodát csinált rugalmassága, engedékenysége, lelkesedése és néhány trükkje. El volt szánva arra, hogy bármibe is kerül, megmutatja a politikai világnak, hogy egységesek a demokraták. Jean Pochet 14 MAGYARORSZÁG 1 9 7 6 3 0 öt világrész száz ]Lapításból • Öt világrész A DEMOKRATA PÁRTI KONVENCIÓ UTÁN - Igazán fölösleges megvárni azt a november 2-i formalitást! (Washington Post) Az idők szelleme ellenére Az utóbbi időben az USA vezető körei észrevehetően erősítették azt a kampányukat, melynek célja a Szabadság és Szabad Európa farizeus elnevezéseket viselő rádióállomások tevékenységének védelme és igazolása. Közismert és az USA körei által is elismert tény, hogy tevékenységüket az amerikai kongresszus finanszírozza az úgynevezett „nemzetközi rádiózási tanácson” keresztül. Ugyanakkor a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA közvetlen irányításával működnek. Ugyancsak ismert mindkét rádióállomás tevékenységének provokációs jellege is. Az „információ szabadságának” álarca mögé bújva, valójában szovjetellenes, szocialistaellenes propagandát folytatnak. Módszereik közé tartozik a hazugság, nyílt rágalmazás, a tények tendenciózus elferdítése. A rádiós propaganda csak a Szabadság Rádió és a Szabad Európa Rádió „jéghegyének” víz feletti részét alkotja. E központok tevékenységének kétharmadát olyan szocialistaellenes szervezetek fenntartása alkotja, amelyek politikai, katonai és más jellegű információk gyűjtését tekintik feladatuknak, azaz a CIA és más speciális szolgálatok részére végeznek kémtevékenységet. Határozottan e rádióállomások és tengerentúli gazdáik malmára hajtják a vizet azok a „másként gondolkodók”, akik ilyen vagy olyan ürüggyel, elhagyva hazájukat, Nyugatra mentek, és ott árulással, hazugsággal és rágalmazással keresik kenyerüket. Az utóbbi hónapokban ismertessé váltak a CIA tevékenységével kapcsolatos tények, melyek más országok és maga az USA ellen irányultak. Ezek a leleplezések nem kímélték e két rádiót sem, melyek gazdái arra kényszerültek, hogy csökkentsék költségvetésüket és egyesítsék a két, Münchenben, az NSZK területén elhelyezkedő rádióadót. Ezek után nyilvánvaló, hogy „munkaadójuk” fő törekvésévé vált annak elhitetése, hogy a rádiók tevékenysége „ártalmatlan” és legalizálni kívánják további fennállásukat. Először is megpróbálják bebizonyítani, hogy a rádiók nem tartoznak a CIA kötelékébe. Az a tény azonban, hogy anyagi fedezetüket nem közvetlenül a CIA- tól, hanem az amerikai kongresszustól kapják, nem bizonyít semmit. Az viszont, hogy vezetőik az amerikai felderítő szolgálatok munkatársai és ügynökei, teljesen meggyőzően eldönti a két rádió hovatartozását. A Pravda ez év január ,13-i számában megjelent „Az enyhülés érdekei ellen” című cikkben megneveztük a CIA azon munkatársait, akik kulcspozíciókat töltenek be a Szabadság és a Szabad Európa Rádióknál. Egyetlen vezetőjük sem tudta megcáfolni ezeket az adatokat. Az amerikai kongresszus tagjai sem voltak képesek erre. Most kiegészíthetjük a névsort, íme ezek az emberek: Hans Fischer, aki a rádiók adminisztratív osztályának káderapparátusát irányítja, 1947 óta áll a CIA szolgálatában. Fred Eidlin ugyancsak a CIA munkatársa, 1968 óta dolgozik a SZER-nél, 1970- ben Csehszlovákiában kémtevékenység miatt letartóztatták. Russel Pool, a Szabadság Rádió biztonsági osztályának vezetője, közvetlenül a CIA washingtoni központja alá rendelve. Hew Albot mint a CIA munkatársa végzi a két rádió adásainak tartalmi ellenőrzését. Isaac Peitsch, a CIA káderosztályának munkatársa. 1968-ig a Szabadság Rádió „különleges ügyek” osztályát irányította, jelenleg a Szabadság Rádió és SZER bizottság felelős munkatársa. Francis S. Ronalds, jelenleg a Szabadság Rádió végrehajtó igazgatója. Meg lehet még nevezni a CIA munkatársai közül például Eugene Sosint, Jean Deckache-t, Georg Levet és másokat, akik szervezik, irányítják és közvetlenül vezetik a két rádió tevékenységét, melynek során az amerikai felderítéstől kapott feladatokat hajtják végre. Ha figyelembe vesszük az Európai Együttműködési és Biztonsági Konferencia dokumentumait, a két rádiónak az amerikai külpolitikában játszott szerepe sajátos megvilágításba kerül, melynél érdemes részletesebben elidőzni, amikor az amerikai képviselőház ez év tavaszán elfogadta az 1977-es költségvetési évre előirányzott 58 millió 385 ezer dolláros összeget a két rádió finanszírozására, akkor a „megfelelő”, a szenátus külügyi bizottsága által hozott határozatra hivatkozott. A bizottság, úgy látszik, arra a következtetésre jutott, hogy a két rádióállomás tevékenysége „teljességgel megfelel az USA külpolitikai céljainak”. Ha visszaemlékezünk arra, hogy e rádiók feladata „a Szovjetunióban fennálló rendszer megváltoztatásának elérése” és ugyanez más szocialista országokban, a „Szabadság Rádió adásaira vonatkozó általános utasítás” pedig ugyancsak hasonló célokat fogalmaz meg, akkor felmerül az a kikerülhetetlen kérdés, hogyan egyeztethető mindez össze a helsinki megállapodásokkal, valamint az USA és Szovjetunió között fennálló kétoldalú szerződésekkel? A Szabadság és Szabad Európa Rádió „rendezői” az utóbbi időben a lélektani hadviselés kifinomultabb módszereinek alkalmazására tértek át. Megváltozott a propaganda taktikája és módszertana, de változatlan maradt annak tartalma. Természetes, hogy erről a kongresszusban nem beszélnek. Ott másról van szó. Egyes kongresszusi tagok szerint a Szabadság és Szabad Európa Rádió jótékony küldetést teljesít, kielégíti az „információéhséget”, amelytől szerintük a szocialista országok népei szenvednek. Ésmindez — legalábbis a képviselőház olyan tagjai, mint S. Solari, D. Fassel és mások véleménye szerint — „teljes mértékben megfelel az európai tanácskozás záróokmányának”. (?!) Az NSZK kormánya azzal, hogy e rádiók rendelkezésére bocsátja területét, akarva — nem akarva, megsérti azokat a kötelezettségeket, melyeket a Szovjetunióval, Lengyelországgal, Csehszlovákiával és más országokkal aláírt kétoldalú megállapodásokban magára vállalt. Ez év március 23-án lejárt az az ötéves szerződés, melyet a Szabadság Rádió Barcelona melletti adóállomásának működtetéséről kötöttek. Az USA fokozott nyomást gyakorol Spanyolországra a szerződés meghosszabbítása érdekében. Sok spanyol újság felemeli szavát a durva amerikai beavatkozás ellen. A Hispánia 21. című újság írja: „A Szabadság Rádió a hidegháborús propaganda kor*szakában kezdte működését a CIA irányításával, tevékenysége ellentétben áll a Helsinkiben aláírt dokumentumokkal.” A Posible című újság kiemeli, hogy a rádiók a szocialista országokban működő amerikai ügynökök részére is közvetítették a CIA rejtjelezett utasításait. „Ha az Amerika Hangja megtagadta adóállomásainak a Szabadság Rádió számára való átengedését, akkor miért kell nekünk eltűrni ezt az adóállomást spanyol területen?” — teszi fel a kérdést a madridi Arriba című újság. Ezeknek a rádióállomásoknak a további fenntartása olyan anakronizmus, amely a népek közötti barátság és megértés, a béke és biztonság útjában áll. J. Aljosin