Magyarország, 1976. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-12 / 50. szám
III. A német megszállás napján már az első pillanatokban az egész kollégium érezte, tudta, hogy életfeltételeik, harci feladataik természete megváltozott. Ennek tudatában cselekedtek. Először is felmérték a helyzetet, jó néhányan figyelték a német csapatok mozgását, elhelyezkedését, kapcsolatot kerestek az illegalitásban élő vagy illegalitásba lépő felsőbb kapcsolataikkal, hogy önmaguk cselekvését, a kollégium feladatait meghatározzák. Azzal eleve számoltak, hogy a Györffy kollégistákat előbb-utóbb letartóztatják a fasiszták. Túlságosan is ismerték már őket, az uszító sajtó egyre gyalázta a kollégiumot, de a politikai rendőrség már név szerint is számon tartotta jó néhányukat. Mindezt tudva, mindennel számolva, amikor néhány nap múlva az eseményeket feldolgozták magukban , kollégiumi ülést hívtak össze, amelyen a történelmi helyzetet, a kollégium jövőjét a kollégisták feladatait tárgyalták. Egy út van: a harc Nagy szó: a taggyűlés nagy felelősséggel és bátorsággal, mondhatni vakmerő nyíltsággal fogalmazta meg a kollégisták hitvallását, kijelentvén, hogy a fasiszták által megszállt országban a cselekvésnek egy útja van: a harc. Fegyverrel, tollal, röpcédulák terjesztésével, minden elképzelhető eszközzel. Együtt a kommunista párt által irányított illegális csoportokkal mindenki ott fog dolgozni, ahol a legtöbbet tud használni. Férfias nyíltsággal szóltak arról, hogy a kollégiumot fel kell oszlatni, a felszabadító csapatokat harccal is segíteni kell, s fel kell készülni az új világ, a szocialista Magyarország építésére. Mindez így leírva talán hihetetlenül hangzik, netán patetikus vagy teátrális gesztusnak tetszik, de két nagy érv hitelesítette az akkor ott elhangzottakat. Először is: ebben a mintegy ötventagú testületben nem akadt egyetlen áruló, megalkuvó sem. A másik: a kollégisták nemcsak beszéltek a harcról, hanem szinte valamennyien úgy harcoltak, ahogy megfogadták. A legveszélyeztetettebb kollégisták azonnal kiköltöztek az épületből; nyár elejéig mindenki elhagyta a kollégiumot. Hogy mennyire helyesen tették, igazolták az események. 1944. április 22-én a belügyminiszter felfüggesztette a Györffy kollégium autonómiáját és dr. Mester Miklós képviselőt miniszteri biztosként megbízta a kollégium felügyeletével. Erre a lépésre válaszul készült 1944. május 31. dátummal az a memorandum, amely méltósággal és felelősséggel, fegyelmezett, de bátor hangon szól a kollégium céljairól, működéséről, nem kihívóan, de félreérthetetlenül hitet tesz az elkötelezettség, a dolgozó néphez való hűség mellett. Mindezt szóban még kíméletlenebbül is megfogalmazták a kormánybiztos számára azok a kollégisták, akik személyesen is találkoztak vele az Áldás utcai épületben. Közölték nyíltan: ha „jó magyarként” viselkedik, ha nem akar ártani a kollégistáknak, a felszabadulás után megfelelő módon fogják ezt értékelni, elismerni. Hogy mennyire előrelátó meggondolt lépés volt a kiköltözés, azt a későbbi események is igazolták. A nyár közepén SS-alakulatok és magyar nyilascsoportok razziáztak a Királyi Pál utcai épületben, szerencsére senkit sem találtak. Ami ezalatt történt a kollégistákkal, azt leírni csak valamiféle szimultán regényszerkezetben lehetne, mert csak így lehetne érzékeltetni, hogy akkor egymástól távol, vagy egy akciócsoportban — a konspirációs feladatok vagy fegyveres harci cselekmények közepette is együtt élt a társaság. A párt különböző területeken vetette be őket, személyes adottságaiknak, kapcsolataiknak megfelelő feladatokat kaptak. Gyenes Antal például agrárvonalon, a földmunkás-paraszt mozgalomban tevékenykedett eleinte, Hegedűs András a Magyar Diákok Szabadságfrontját szervezte, Szűcs Ferenc, Barla Szabó Ödön, Tőkés Ottó, Sipos Gyula, Gyenge Zoltán, Tóth Antal Ernő, Pál József, Kardos László, Egyed János, Györffy Sándor Pesten és Pest környékén vettek részt a különböző akciókban. Nagyon okosan, fiatalos mozgékonysággal dolgoztak. Ha valaki veszélybe került, felismerték , egy időre eltűnt a fővárosból, aki lebukott, más állt a helyére, amikor Hegedűs Andrást letartóztatták. Gyenes lett például a diákmozgalom egyik szervezője, de akit munkaszolgálatra hívtak be, az onnan is tartotta a kapcsolatot a Budapesten tevékenykedőkkel. Horváth Lajos például a Kárpátokból küldte az i információkat a munkaszolgálatosok helyzetéről, a párt ifjúsági lapja, a Szabad Diákélet számára. Idézet egy rendőrségi jelentésből: 1944. szeptember 14-én 105-en vannak a nyomozó csoport őrizetében. Ugyancsak a helyzetjelentésemben már jelentett és Balyó Mária egyetemi hallgatónővel kapcsolatos ügyben megállapítást nyert, hogy a „Szabad Diákfront” című illegális sajtóterméket a Györffy kollégiumba tartozott Szűcs Ferenc (szökésben) és Hegedűs András (őrizetben) gépészmérnök-szakos egyetemi hallgatók készítették... Ezek az adatok meggyőzően bizonyítják, hogy a Györffy kollégiumban lakó egyetemi hallgatók legnagyobb része kapcsolt része a kommunista mozgalomnak. A nyomozó csoport nyomozói 1944. szeptember 4-én őrizetbe vették Sipos Gyula Györffy kollégiumbeli közgazdász-szakos egyetemi hallgatót. Egyáltalán: nemcsak ezek a fiatal férfiak, de velük dolgozó, harcoló nők is rendíthetetlen bátorsággal harcoltak. A harcot szakadatlanul, minden eszközzel folytatták. Hegedűs András Hazai Jenővel, Szikra Sándorral és másokkal együtt szökött meg a rabszállító vagonból és folytatta a harcot, ahol abbahagyta. A folytatáshoz nagyon sokszor Kutrucz Gizi segítette hozzá a kollégistákat, ő akkor a Móricz Zsigmond könyvesboltban dolgozott, itt sokan megfordultak, bárki beléphetett feltűnés nélkül — ráadásul volt ennek az épületnek egy hátsó udvari kijárata, veszélyes helyzetben ezen könnyen leléphettek. Kaland a fronton Volt hősi halottja is ennek a bátor harcos időnek: Szíjjártó Lajos, ő csak jelképesen kaphatta meg a Szabadság Érdemrendet, amit az ellenállásban folytatott harc elismeréseként vehetett át 1948-ban mintegy 22 volt Györffy kollégista. De ez a perc akkor még messze volt. Ám, ahogy közeledtek a felszabadító csapatok, a Györffy kollégisták sorsa is változni kezdett. Másfajta, más hangulatú történések kezdődtek. Hadd illusztrálja a változást három különös nagyjelenet. Mert hiába: nincs fantáziadúsabb regényíró a történelemnél. Megpörgeti, próbák elé állítja az embereket, de nem tagadja meg néha tőlük azt sem, hogy érezzék a drámai feszültség feloldódásának mámorító örömét. Az első jelenet szereplője Komló László kollégista. Az ungvári gimnáziumból került a fővárosba. Amikor hazatért, a csendőrök letartóztatták. Kiszabadult, folytatta a harcot, majd amikor ismét hazatért október 15-e után, néhány nap elteltével már ott állt Beregdaróc főterén, kezében vörös zászlóval és fogadta a Vörös Hadsereg egységeit. A beregszászi városparancsnoknak már büszkén mondta: Györffy- kollégista vagyok — gondolván, minden szovjet katona, mindent tud a kollégiumról. Ha ezt nem is tudták, de azt megérezték, hogy milyen emberek is ezek a kollégisták — így lett Komló László a Kommunista Párt járási titkára. Így aztán megélhette pontosan azt a diadalmas pillanatot, amit Milotay István mint iszonyú rémképet festett az olvasói elé, mondván, hogy ha az ellenállók a kommunisták győznek... „a nemzeti és »úri« Magyarországnak el kell buknia a német érdekből, német rabláncon vívott küzdelmében, hogy Sztálinék mint szabadítók megjelenhessenek a Kárpátok hágóin, és ők a nagy összeomlás diadalában, kibontott lobogóval elébük mehessenek, úgy is mint Györffy Kollégium.” És ment is elébük aki tehette. Amikor a felszabadult országrészben a sajtó, a Vörös Hadsereg rádiója hirdette: Kollégisták, jelentkezzetek Debrecenben! — aki felszabadult, útnak indult ahogy tudott Debrecenbe. Sípos Gyula, ahogy kiszabadult, a fronton keresztül vágott neki a nagy útnak. Különös kalandba keveredett. Amikor a szovjet katonákkal találkozott, megszólalt — választékosan finomkodó orosz nyelven. A katonák azonnal letartóztatták, mert olyan arisztokratikus hangsúlylyal mondta, amit tudott, hogy azt hitték, valamiféle ellenséges ügynökkel találkoztak. A különös az volt az egészben, hogy meglepően jó szimatuk volt, mert a kollégiumban az orosz nyelvet egy valaha volt cári tábornok rokona tanította. Ám rövidesen aztán minden tisztázódott és Sipos Gyula a katonák segítségével eljutott végül is Debrecenbe. Eközben Budapesten bár a harcok nem szüneteltek, a fiúk egyre nyíltabban mozogtak a városban, írták, terjesztették a röpcédulákat, a falakra a párt jelszavait festették fel, részt vettek az ifjúmunkásokkal együtt több nyilasház elleni támadásban. Decemberben már a nyilasok is érezték a bukás szelét. Nem mertek már úgy mozgolódni, a kollégisták így lassan visszaszivárogtak a kollégium épületébe; a karácsonyt már ott töltötték. Azon az estén Bari rádióállomását, a szövetséges csapatok adóját hallgatták. Így értesültek arról, hogy Debrecenben megalakult az Ideiglenes Kormány és a kollégisták régi barátja, Erdei Ferenc a belügyminiszter. Ekkor még távolból koccintottak. A pártot, a szabad magyar nép új kormányát éltették, nem sejtvén, hogy az a kormány ott már készíti számukra is az új feladatokat. Történelem Vörös zászlóval Az arisztokratikus hangsúly Cselekvések alkalma SZIJJÁRTÓ LAJOS Egymástól távol is együtt Most a gyakorlatban Amikor Pest felszabadult, elsők közt voltak, akik elfoglalták a hírhedt Német Birodalmi Gimnáziumot és felírták a kapujára a Kommunista Ifjúsági Szövetség. (Vas Zoltán világosította fel őket: az ifjúsági szervezet neve MADISZ lesz.) Mások a Köztársaság téren a Magyar Kommunista Párt székházában dolgoztak, néhányan azonnal elindultak a párt szavára Debrecenbe, hogy 1945 januárjában új otthont teremtsenek a Györffy Kollégium számára az Apponyi tér 1. számú ház első emeletén. Amilyen gyorsan csak lehetett, be is költöztek. De nem a pihenés, a nyugalom hónapjai következtek, hanem az új világ első nagy harci feladata várt rájuk: a földosztás. Megyei és járási földosztó biztosok lettek a kollégisták, így személyesen is megvalósíthatták, amit a kollégiumban annyiszor végiggondoltak: a feudális rendszer lerombolását. Ezzel elkezdődött a szabad világban új kollégiumi élet. Felsejlett már a látóhatáron az új feladat is — a kollégiumi gondolat országos kiterjesztésének eszméje. (Folytatjuk.) ILLÉS JENŐ MAGYARORSZÁG 1976/50