Magyarország, 1980. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-06 / 1. szám

Olajpolitika A tűrés határai Az OPEC Caracas után Nemzetközi következmények hevesen számítottak arra, hogy a kőolajexportáló országok szer­vezetének olajminiszterei meg­egyezés nélkül állnak fel a decem­ber végén Caracasban megtartott OPEC-konferencia tárgyalóasztalá­tól. A szervezet csaknem két év­tizedes történetében először for­dult elő, hogy nem sikerült az olajár kérdésében közös nevezőre jutni, s ezúttal elmaradt a „ha­gyományos” áremelés is a tanács­kozás végeztével. Mindez kétség­telenül a kartell válságát jelent­hetné, az egység felbomlása azon­ban jelenleg harmadlagos kérdés­nek tűnik mind a 13 tagország, mind pedig az olaj pszichózisban élő világ számára. Az 1979-es esztendő ugyanis annyira összekuszálta az „olajfron­tot” és annyira felborított minden előrejelzést, hogy az OPEC-orszá­­gok — az egység kérdésétől füg­getlenül — mindinkább meghatá­rozói a konjunktúra alakulásának, a fizetési mérleg helyzetének. Az olajárak 1979-es száguldása nem sok jóval biztat 1980-ra sem: egy­előre nincs sok remény, hogy az olajhelyzet kaotikus állapotában gyökeres változás következzék be az új évtized első esztendejében. Viharos esztendő A tőkés világ 12,70 dolláros bar­relenkénti (egy barrel 159 literrel egyenlő) olajárral „kezdte” az 1979-es évet. Az olajkereslet és -kínálat viszonylagos egyensúlyát hamar fölborította az iráni kiter­melés drasztikus visszafogása, amelyet csak valamelyest ellen­súlyozott Szaúd-Arábia többlet­­termelése. (Napi 8,5-ről 9,5 millió barrelra emelte a kitermelt „fe­kete arany” mennyiségét.) Ezzel az OPEC kőolajtermelése „beállt” a napi 31 millió barrelre, össze­hasonlításul: a világon — a szo­cialista országok nélkül — össze­sen napi 51 millió barrel olajat termelnek a kutak. A megváltozott iráni kőolajpo­­litika 1979 tavaszán indította meg a lavinát a piacon. Az Egyesült Államok, de különösen Nyugat- Európa és Japán soha nem látott felvásárlásba és tartalékolásba kezdett, s a raktározás hisztériája szinte napról napra növekedett. Egy csapásra felszöktek az árak a rotterdami olajsza­badpiacon, amely egyik napról a másikra a nemzet­közi olajkereskedelem 20 százalé­kát bonyolította le a korábbi 5 százalékkal szemben. (A szabadpia­ci árak spirálja rövid idő alatt 20-ról 45 dollárra szökött fel hor­dónként.) Márciusban az OPEC 14,54 dol­lárban határozta meg hordónként a kőolaj alapárát, amelyhez a ter­melők minőségétől, szállítási út­vonaltól függően még több dol­lár felárat is számítottak. A felvá­sárlási láz azonban tovább emel­kedett, ismét meggyengült a dol­lár, s a tőzsdei aranyár naponta állított fel újabb rekordokat. (A második világháború óta legna­gyobb aranylázra jellemző, hogy a sárga fém unciánkénti ára — egy uncia mintegy 31 gramm — december utolsó napjaiban elérte a 500 dollárt, holott 12 hónappal korábban csak 250 dollár körül mozgott.) Júniusban újabb hivatalos ár­emelés következett be: az olaj alapárát 18 dollárban állapították meg, a felárakkal számított maxi­mális ár pedig nem haladhatta meg a 23,5 dollárt. Ez az úgyne­vezett kettős árrendszer viszony­lag tág teret biztosított az OPEC- országoknak az eladási ár képzé­sében, de a mérsékeltnek tar­tott Szaúd-Arábián kívül egyikük sem alkalmazta az alsó árküszö­böt. Időközben a legfejlettebb tőkés országok vezetői a tokiói csúcskon­ferencián 1985-ig terjedő energia­takarékossági programot fogadtak el, amelynek értelmében 1985-ig az 1978-as szinten fagyasztják be kőolajimportjukat. A megállapodás már születése pillanatában éles kvótás har sokart­ eredményezett, de kétségtelen, hogy jelentős előre­haladást hozott a korábbi össze­hangolatlan helyzethez képest.­­Meg kell jegyezni, hogy az olaj­ár folytonos emelkedése­ a szocia­lista országok gazdaságát sem hagyja érintetlenül. Egyre drágáb­ban szerezhető be a kőolaj, ezért ezekben az államokban is előtér­be került az ésszerű takarékosság és meggyorsult az atomerőművek építése. Kedvezőtlenül hat a szo­cialista országok kivitelére a meg­­növekedett olajszámla okozta tő­kés gazdasági visszaesés, a növe­kedési ütem csökkenése, a beru­házások visszafogása is.­ A spekuláció és a tartalékolási láz korbácsolta olajár hatására a fejlett tőklés országokban vissza­esett a növekedési ütem, ismét kétszámjegyűvé vált az infláció, s 1974 óta a legmagasabbra emel­kedett a munkanélküliek száma. A korábban aktív fizetési mérle­gek passzívra fordultak, s az elő­rejelzések 1980 első fél évére „sza­bályos” recessziót ígérnek. Az OPEC tagállamai közül köz­ben több termelő átlépte a 23,50 dolláros „bűvös határt”, s szinte szabad verseny indult meg az árak emelésében. Ezzel az OPEC kezé­ből kicsúszott tagországai árpoliti­kájának az ellenőrzése, de a „ga­lambok” — Szaúd-Arábia, Egye­sült Arab Emírségek, Katar és Venezuela — a decemberi caracasi értekezlet előttt kísérletet tettek az egységes olajár helyreállítására. Az iráni—amerikai konfliktus azonban újra felhajtotta az olaj árát. Irán leállította kőolaj kivite­lét az Egyesült Államokba, s az így felszabadult mennyiséget — Washington közbenjárása ellenére — Japán és néhány nyugat-euró­pai ország egymással versengve igyekezett megszerezni, a szó szo­ros értelmében minden áron. A dollár további elértéktelenedése, az olaj,trösztök egyre növekvő pro­fitja az „OPEC-déjáka­t” ismételt és nagyobb mérvű áremelés meg­hirdetésére késztette. (Az 1979. évi olajárválság legnagyobb ha­szonélvezői kétségkívül a nagy nemzetközi olajtársaságok voltak. Profitjuk csak az első negyed­évben 300 százalékkal emelkedett, s számítások szerint a többségé­ben amerikai érdekeltségű olaj­­monopóliumok minden egyes hor­dó olajon 11 dollárt keresnek.) A caracasi értekezlet előtt néhány nappal a négy „galamb” 24 dol­lárra emelte olajának alapárát, hogy ezzel vegye elejét egy na­gyobb mérvű áremelésnek. Ez a „megelőző huszárvágás” 33 száza­lékos emelést jelentett a korábbi alapárhoz képest. A váratlan ár­emelés olyan szempontból sikeres volt, hogy a caracasi konferencián nem sikerült egységes árban meg­állapodni, vagyis a hivatalos OPEC-ár nem lett magasabb. Szabad árharc A Szaúd-Arábia vezette mérsé­keltek célja az volt az előzetes emeléssel, hogy megakadályoz­zanak egy nagyobb mérvű árrob­banást, s a továbbiakban az ő, vi­szonylag mérsékelt alapáruk le­gyen az irányadó. (Caracasban a „héják” 35 dollár körüli olajárat szerettek volna kiharcolni.) Jama­­ni szaúdi olajminiszter szerint a tőkés világgazdaság recessziója ha­marosan csökkenti majd az olaj­­kereslete­t, s így várható a felárak — vagyis az olajár — csökkenése, ami, szerinte, majd elvezet az egy­séges, alacsonyabb árszint vissza­állításához. A logikai levezetés nehezen­­támadható, azonban a „héják" egy esetleges termelés­visszafogással újabb áremelést idézhetnek elő. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy bár továbbra is Szaúd-Ará­bia a szervezet legnagyobb kő­olajtermelője s­­exportőre, szavá­nak és akaratának súlya már nem a régi. A világ egyelő­re számol és fel­méri a tavalyi, összességében mintegy 100 százalékos kőolajár­emelés hatásait. (1979 vég­én a kő­olaj ára tizenötsz­ör volt magasabb mint 1970-ben!) A 24 legfejlettebb tőkés országot tömörítő OECD az áremelés hatása­ára módosította 1980-ra szóló korábbi előrejel­zését a gazdasági helyzet alaku­lásáról. Változatlan olajárat fel­tételezve, a fejlett tőkés államok összesített gazdasági növekedése idén alig éri majd el az egy szá­zalékot, tovább növekszik az inf­láció, a munkanélküliek száma 20 millió lesz, s súlyos fizetési zava­rokra lehet számítani az állam­háztartásokban. (Nem nehéz meg­jósolni, hogy az év folyamán a legsúlyosabb gonc­­okkal majd az olajjal nem rendelkező fejlődő or­szágok kényszerülnek szembenéz­ni.) A legóvatosabb becslések sze­rint a­­kőolajszámla a Közös Pia­con idén eléri a 100 milliárd dol­lárt, szemben a tavalyi 75 milli­­árddal. Ugyanakkor az OPEC be­vételei 220 milliárd dollárra növe­kednek­ (Az olajár legutóbbi drá­gulása az inflációt az USA-ban további 1 százalékkal növeli, s a tavaly 28 milliárd dolárral meg­emelkedett olajszámla további 10 milliárddal nő. S er.: csak a decem­beri áremelés hatása!) Az OPEC- országok idén várhatóan ugyanúgy 22 százalékos cser­earány-javulás­­ról adhatnak számot, min­t 1979- ben, fizetési mértéigük aktívuma elérheti a 80 milliá­rd dollárt. Az előrebecslések­et persze erős fenntartásokkal­­kell fogadni, ugyanis kiindulópontjuk az olaj árának változatlansága, vagy ele­nyésző emelése. Nem valószínű, hogy idén stagnáló vagy csökkenő olajárakkal kell szá­molni. Annyi azonban valószínűsíthető, hogy idén nem lesznek olyan mér­vű áremelések, mint 1979-ben vol­tak. A világ ugyanis­­ — az áreme­lések okozta gazdasági gondokból következtetve — nincs távol a „kőola­jár-tűrőképess­­ég” határától, nagyobb mérvű áremelések súlyos válságot idézhetnek elő. Ez pedig az OPEC-országoknak sem célja. A hisztéria hatása A legtöbb olajsz­a­kértő értetle­nül áll a tavalyi év piaci esemé­nyei előtt. Egyre többen állítják, hogy az árakat a félelem és a hisztéria hajtotta fel, s a termelők „sodródtak az eseményeikkel”, in­tézkedéseikkel csak szentesítették a kialakult helyzetet. A tavalyi kőolajtrokk hatására idén váltható mind a szocialista, mind a tőkés világgazdaságban az összehangolt takarékossági intéz­kedések további koordinálása és szigorúbb betartatása, valamint a szénhidrogéneken kívüli energia­­forrásokkal kapcsolatos kutatások, beruházások meggyorsítása. Nehe­zebbé válik a tervezés, mert még egy hónapra előre sem lehet tud­ni a kőolajárak alakulását. A kar­tell korábbi egysége ugyanis némi biztosítékot jelentett, hogy az árak egy ideig nem változnak, illetve a tagországok nem lépik túl azokat. Caracas után a világ ezzel az il­lúzióval is szegényebb lett. GONDA GYÖRGY— szentgáli Péter JAMANI A CARACAS! TANÁCSKOZÁSON Valóságban nem létezik hivatalos OPEC-ár MAGYARORSZÁG _______________1 9 8 0/1

Next