Magyarország, 1984. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1984-07-01 / 27. szám
Franciaország Kényes egyensúly Mitterrand otthon és Moszkvában • Változások választás után Újra felvették a legmagasabb szintű párbeszéd fonalát a Szovjetunió és Franciaország között — ebben látják Mitterrand elnök Szovjetunióban tett látogatásának legfőbb jelentőségét Párizsban. A francia értékelések általában rámutatnak: bár a moszkvai megbeszéléseken nem csökkentek az eddigi nézeteltérések a feszültség okait illetően, mindkét fél aggasztónak tartja a jelenlegi nemzetközi helyzetet, s egyetért annak szükségességében, hogy azt nem szabad súlyosbítani, hanem keresni kell a kibontakozás lehetőségeit. Ugyanakkor megerősítették a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére irányuló közös akaratot, s mind Konsztantyin Csernyenko, mind Francois Mitterrand hangsúlyozottan szólt a két nép közötti történelmi barátságról. Felújított párbeszéd A látogatás reális értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a szovjet—francia csúcstalálkozók 1980 óta szüneteltek. (1980 májusában folytatott utoljára eszmecserét Valéry Giscard d’Instaing Leonyid Brezsnyevvel.) A 70-es években rendszeressé vált csúcstalálkozók szüntetését francia részről azzal magyarázták,hogy miután Franciaország az eurorakétákról folyó vitában határozottan elkötelezte magát az amerikai rakétatelepítés támogatására, Mitterrand elnök úgy vélte: Moszkvában csak ugyanezt az álláspontot tudná kifejteni s a tárgyalások negatív kimenetele még jobban megterhelné az amúgy is hűvössé vált szovjet—francia kapcsolatokat. Közben azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a csúcstalálkozók szüneteltetésével Párizs saját diplomáciai mozgásterét is szűkítette. Ugyanakkor a gazdasági válság nyomasztó következményeivel küzdő francia gazdaságnak szüksége lenne a Szovjetunióval való kapcsolatok erőteljesebb fejlesztésére. Mitterrand elnök már a télen célzott egy nyilatkozatában arra, hogy ismét fel szeretné újítani Moszkvával a legmagasabb szintű párbeszédet. Tavasszal — norvégiai látogatásakor tartott sajtóértekezletén — azt fejtegette, hogy az amerikai rakétatelepítés megkezdésével egy olyan, általa „átmenetinek” nevezett időszak kezdődött, amikor feltétlen szükség van a Szovjetunióval folytatandó párbeszédre, hogy keressék a kivezető utat a jelenlegi helyzetből. A moszkvai látogatás bejelentése után Franciaországban egyes jobboldali körök a Szaharov-ügy kapcsán indított kampány jelszavainak átvételével igyekeztek hangulatot kelteni a látogatás ellen azzal a nyilvánvaló céllal, hogy meghiúsítsák azt, vagy legalábbis megmérgezzék annak légkörét. (Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy több felelős francia ellenzéki politikus viszont állást foglalt a Szovjetunióval való párbeszéd folytatása mellett.) Egyes jobboldali orgánumok még néhány nappal a látogatás előtt is annak lehetőségét hangoztatták, hogy Moszkvában „kínos incidensekre” kerülhet sor. Ezek a jóslatok azonban nem váltak valóra, s a látogatás után még a jobboldali Le Figaro Moszkvába küldött tudósítói is megállapították: a látogatás mérlege pozitív s mind szovjet, mind francia részről hangsúlyozták a csúcsszinten lefolyt megbeszélések „konstruktív, komoly és megfontolt jellegét”, noha konkrét előrelépésről nem lehet beszámolni. Párizsi illetékes körökben kiemelik: a látogatás annyiban hasznos volt, hogy eredményeképpen ismét létrejött a legmagasabb szintű személyes kapcsolat a francia és szovjet vezetők között. Mitterrand elnök meghívta Konsztantyin Csernyenkót Párizsba s az elnök helyeselte a két kormány közötti rendszeres politikai konzultációk gyakorlatának felújítását. Hasznos volt e találkozó — hangsúlyozzák a francia fővárosban — azért is, mert a Moszkvában lefolyt eszmecsere módot nyújtott arra, hogy mindkét fél részletesen és nyíltan megvilágítsa a másik előtt álláspontjának belső rugóit azokban a kérdésekben is, amelyekben továbbra is eltérnek a vélemények, így az eurorakéták kérdésében. Ugyanakkor megmutatkozott, hogy a világpolitika több más kérdésében , így a közel-keleti és közép-amerikai helyzet megítélésében sok közös vonás van az álláspontok között. Mindkét fél egyetértett annak szükségességében, hogy a fegyverkezési versenyt nem szabad a világűrre kiterjeszteni. Az egyetértés legfontosabb közös pontja abban nyilvánult meg, hogy mindkét fél aggodalmát fejezte ki a nemzetközi helyzet romlása miatt, s azt a közös akaratot juttatta kifejezésre, hogy keresni kell az utakat és módokat e veszélyes irányzat viszszafordítására. Párizsban figyelmet keltett, hogy az elnök moszkvai sajtóértekezletén határozott különbséget tett a szovjet—amerikai viszony és a szovjet—francia kapcsolatok között. Az előbbit úgy jellemezte, hogy az „jeges” és „közelebb van a Sarkokhoz, mint az Egyenlítőhöz”. Ezzel szemben nem indokolt a szovjet—francia kapcsolatok „befagyásáról” beszélni— mondotta —, azokat ma inkább a „felmelegedés” jellemzi. Mitterrand elnököt kétségtelenül elsősorban külpolitikai megfontolás — a francia külpolitikai mozgástér kiszélesítése — vezette akkor, amikor elhatározta e látogatását, s e döntés mellett kitartott a jobboldal ellenséges kampánya ellenére is. A látogatáskor elhangzott egyes kijelentéseiben, így a Szaharov-ügy megítélésében, már belpolitikai megfontolások domináltak. Egyes francia kommentátorok szerint Moszkvában felismerték, hogy milyen belpolitikai nyomás nehezedik az elnökre. Határozottan visszautasították ugyan egy olyan ügy megvitatását, amelyet a Szovjetunió belső ügyének tekintenek, de e határozottság olyan tapintattal párosult, ami lehetővé tette a tárgyalások nyugodt légkörének biztosítását s nem került sor olyan „incidensekre”, amelyeket a francia jobboldali sajtó elsietve jósolgatott. Viharos hazatérés A Moszkvából hazatérő elnököt komoly belpolitikai gondok várták. Ezt szemléltetően jelezte az a nagyszabású demonstráció, amely közvetlen hazatérése után, vasárnap zajlott le a francia fővárosban. Az ellenzék százezreket vonultatott fel az utcán. (Előzetesen másfél millió ember részvételéről beszéltek ...) Az ürügy erre az iskolatörvény elleni tiltakozás volt, de a gondosan és nagy anyagi költségekkel megszervezett tüntetések (amelyre a szülönvonatok százai és az autóbuszok ezrei szállították az ország minden részéről a résztvevőket) igazi célja annak demonstrálása volt, hogy milyen tömegeket tud mozgósítani az ellenzék a kormány politikája ellen. Az ellenzéknek ez az erődemonstrációja még inkább aláhúzta az előző vasárnapi közös piaci választások kimenetelének figyelmeztetését. A baloldal — pillanatnyilag — csak a szavazók kisebbségét tudja felsorakoztatni maga mögé, s ha most tartanának parlamenti választásokat, kisebbségbe kerülne a törvényhozásban. (A szocialista párt és az EKP együttvéve a szavazatoknak csak egyharmadát szerezte meg, igaz viszont, hogy a választók 43 százaléka tartózkodott a szavazástól.) Konzekvenciák levonása Persze most csak a közös piaci parlament megválasztásáról volt szó, az igazi belpolitikai tétet jelentő nemzetgyűlési választásokra majd csak 1986-ban kerül sor. De a baloldali pártok is elismerik, hogy e szavazási eredményt nem szabad félvállról venniök s mind a szocialista párt, mind az FKP vezető szervei éppen e napokban tanácskoznak, hogy levonják e szavazás tanulságait. Az FKP politikai bizottsága már rögtön a szavazást követően elhatározta, hogy széles körű és nyíltvitát indít az egész párton belül arról, milyen tanulságokat kell levonni a június 17-i szavazásból, és mi kell tenni azért, hogy visszaszerezzék a választók megingott bizalmát. Az Elysée-palotához közel álló körök véleménye szerint Mitterrand elnök szintén gondosan tanulmányozza a most kialakult helyzetet, de az elök nem fog „elsietett döntéseket” hozni, mert nem akar „nyomás alatt cselekedni”. A politikai megfigyelők többsége szerint valószínűleg csak néhány hét vagy néhány hónap múlve kerül sor arra, amit Párizsban már régóta várnak; arra tudniillik, hogy az elnök — az V. Köztársaság szokásainak megfelelően — búcsút vesz miniszterelnökétől és egy másik politikust bíz meg új kormány megalakításával, hogy így „új gárdával” készíthesse elő az 1986-ban esedékes parlamenti választásokat. Ezzel kapcsolatban rengeteg a találgatás. Legalább féltucat szocialista politikus neve szerepel a miniszterelnöki szék várományosai között. A két legvalószínűbb jelöltként elsősorban Jacques Delors gazdasági és pénzügyminisztert és Luis Mermazt, a nemzetgyűlés elnökét emlegetik. Sőt már az a kombináció is szóba került, hogy az elnök Michel Rocard mezőgazdasági minisztert bízná meg az új kormány megalakításával, aki pedig a szocialista párton belül épp az ő ellenlábasa volt 1980-ban az elnökjelöltségért folyó küzdelemben. Az őrségváltás időpontjáról azonban megoszlanak politikai körökben a vélemények. Egyesek szerint az már júliusban vagy augusztusban várható, mások szerint viszont az elnök el akarja kerülni azt, hogy az új miniszterelnök túl korán „elhasználódjék” az 1986-os választások előtt, s így a nehéznek ígérkező őszi költségvetési vitában még Mauroy miniszterelnökre várna az a feladat, hogy vállalja az ódiumot a szigorú takarékoskodás jegyében összeállítandó költségvetésre. Így utóda később majd „tiszta lappal” indulhat. DOBSA JÁNOS FRANCOIS MITTERRAND ÉS KONSZTANTYIN CSERNYENKO Hangsúlyozottan szóltak a két nép közötti történelmi barátságról MAGYARORSZÁG 1984/27