Magyarország, 1985. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-17 / 11. szám

ilis, MAGYARORSZÁG 198511 B­udapest felszabadulása után­­viszonylag hamar megkez­dődött az egyelőre eléggé kényelmetlen közlekedés a fővá­ros és a vidék között; a Népszava (már a fővárosban megjelent) második számában február 20-án tudósított arról,­­hogy az előző napon a Keleti pályaudvarra be­érkezett az első személyvonat. Az egyik utastól megtudta az újság­író: huszonnégy óra alatt jutott el Miskolcról Budapestre. Egy panaszos levél Vidéki lapok­ban még izgalmas fővárosi tudósítások jelennek meg, így értesül az ország a fő­város feléledéséről. A szegedi Dél- Magyarország „kiküldött munka­társa”, Örvös Lajos március 18-i jelentéséből: „...Nappal Buda­pest zsúfolt a munkába siető em­berektől. Növelik a sokaságot a lakóházak előtti járdán, útköze­pén közmunkát végző férfiak, nők csoportjai, amelyek havat, sze­metet, a bombázott házak előtt pedig a téglákat és a törmeléke­ket kupacba hordják, aztán kis­kocsikon a megjelölt lerakóhelyre szállítják. Mintha Budapest már szépítené magát, szabadulni akar­na a szennytől a piszoktól... A Pest közeléből reggelenkint be­jövő munkások megsegítésére az orosz parancsnokság a magyar ha­tóságokkal karöltve gőzmozdony­­nyal vontatott villamoskocsikat állított be, amelyek több irány­ból jutnak a város belsejébe. Bu­dára még nehéz az átjutás. Csu­pán Újpest felé van egy rögtön­zött fahíd... A Pestről Budára és vissza közlekedő csónakosok kicsiny csoportja 100—1000 pen­gőig terjedő összegért viszi át a túlsó partra a hozzátartozók után k­utató lakosságot. Naponta tör­ténnek szerencsétlenségek a csó­nakokba préselt emberek kö­zött ...” De a nácik által a Dunába rob­bantott hidak közül az első, az egykori Ferenc József-híd hely­reállítása már folyik. 1945. feb­ruár 26-án levélben panaszolja a Haas és Somogyi Speciális Üveg-Vasszerkezetek Gyára Rt.: „Vállalatunk meg van bízva a Ferenc József-híd helyreállítási munkái vasszerkezetének munká­jával és napi 22 órai üzemmel, felváltva éjjel-nappal dolgozik. Az összes illetékes fórumokhoz inté­zett beadványaink,­­mun­­ásaink élelemmel való ellátása, illetve azoknak a gyárban való étkez­tetése érdekében — eddig telje­sen sikertelenek és válasz nélkül maradtak. Az emberek éhesen jön­nek a gyárba, és képtelenek a felfokozott követelményeket tel­jesíteni. Tekintettel a munka ál­talános közérdekű rendkívüli fon­tosságára, kérjük, hogy az üzem részére — mely 150 munkás szá­mára tud főzni — a szükséges élelmiszereket (liszt, zsír, cukor, hagyma, paprika) kiutalni és a munka menetének folytonosságát bi­z­tosí­tan­i mél­tóz­tassa­nak. ” Március 23-án jelentette a Sza­badság, hogy megnyílt „az a híd, amelyet annak idején Ferenc Jó­zsefről neveztek el, és ugyanak­kor megnyílt a margitszigeti híd is. Az emberek tömege indult meg Budáról Pestre és Pestről Budára. A hidak nyolctól dél­után négyig állnak a személyfor­galom rendelkezésére. Az átha­­haladóknak személyazonossági igazolványt kell bemutatniuk. A hidak, amelyeket a Vörös Had­sereg hős utászai építettek, nagy­mértékben hozzájárulnak a Pest és Buda közötti forgalom meg­könnyítéséhez. Buda régi izolált­sága ezzel megszűnik. A két vá­ros újra egyesül”. (Az egykori fényképek szerint a szovjet utá­szok a későbbi Szabadság-híd mellett építettek egy pontonhidat; az egykori császár és királynői elnevezett híd Szabadság-híd né­ven előbb úgy működött, hogy a lerobbantott középső nyílását uszályokra épült faszerkezetekkel pótolták. Végül is Szécshy Károly és Hunár Győző irányításával újjáépítve, 1946. augusztus 20-én adták át. A Manci-híd a fel­rob­bantott Margit-híd pótlására épült, a szovjet utász-hidász ala­kulatok az Úttörő-stadion ma­gasságában cölöpjármokra épí­tették; a Margi­t-hidat eredeti alakjában a Ganz gyár munká­sai építették újjá Orsós Emil irá­nyításával 1946—48 között. A ma már legendás hírű Kossuth-hidat az 1945. április 19-i miniszterta­nács határozata alapján építették meg. Tervét egy munkaközösség készítette Széchy Károly vezeté­sével, a híd részben a Csepel Vas­es Fémművelőben gyártott acél­­csőszerkezetből, részben a Győri Vagongyár által kiemelt hídron­csokból készült szerkezeti elemek­ből épült 1945 júliusától. A szük­­ségholdakat elvitte az 1945—46-os téli jégzajlás, úgyhogy a roham­munkában épült Kossuth-hídon már 1946. január 15-én megin­dult a gyalogosforgalom; a híd ünnepélyes átadása január 18-án történt. Ma a híd egykori pesti hídfőjénél (József Attila szobrá­nál, a Parlament melle­tt) és a bu­dai hídfőnél a rakparti mellvé­den emléktábla őrzi az 1960-ban lebontott híd emlékét.­ 1945. március 23-án ünnepé­lyes aktus volt a városligeti Szé­chenyi fürdőben — a bombasérült épületet a vállalat dolgozóinak kilencheti munkájával rendbe hozták és a fürdő, a főváros egyetlen nyilvános fürdőjeként munkába kezdett. Az első osztá­lyú gőzfürdőt egyelőre gyerme­kek ingyenes fürdetésére hasz­nálják; a női népfürdő háromszor egy héten nők, négyszer férfiak számára van nyitva ... Március 24-én jelenti a debre­ceni Néplap: „Közismertek azok a nehézségek, amelyekkel a né­metek által kifosztott ország a mezőgazdasági munkák megin­dítása elé néz. Nincs iga, és ha van traktor, akkor nincs üzem­anyag. Most ebben a kérdésben nyújtanak a szovjet hatóságok segédkezet a magyar mezőgazda­ságnak...”­ A jelentés, akárcsak néhány nappal később a buda­pesti Szabadság tudósítása, azt közli: a szovjet katonai parancs­nokság nagy mennyiségű (több mint 110 000 tonna) petróleumot, jelentős mennyiségű kenőolajat és benzint bocsátott a mezőgaz­dasági munkák megkezdéséhez a magyar szervek rendelkezésére; az üzemanyagot Pest megyében például a Mezőgazdasági Kama­ra osztotta szét. Ellátási problémák A­­Bajai Hírlap március 31-i számában jelenti: megindult a munka a­­Bajai Posztógyárban. A takarítási munka március elsején kezdődött, kilencven-száz dolgozó részvételével.­­Mivel a front hosz­­szú időn át éppen a gyár terü­letén húzódott keresztül, az épü­letek és a gépek is súlyos káro­kat szenvedtek. A gyár megin­dulása idején az üzem vezetősé­gének egyetlen fillérje sem volt, a szervezett textilmunkások vál­lalták, hogy addigi fizetés nélkül dolgoznak, amíg a gyár a készáru értékesítéséből pénzhez jut. Az üzemi­­bizottság Klug József igaz­gató-főmérnök javaslatára stop­polópamut gyártását határozta el, így ennek értékesítéséből már március 24-én kifizethető volt a takarítási munkák egységesen kétpengős órabére. Március vé­gén a gyárban már tizenöt szövő­széken és a kiegészítő gépeken mintegy hetven-nyolcvan munkás dolgozott, s hozzákezdtek a to­vábbi szövőszékek üzembe helye­zésének előkészítéséhez. „A mun­kabéreket az üzemi bizottság a textilmunkások szakszervezetének vezetőségével, a bajai viszonyok­nak megfelelően úgy állapította meg, hogy a tisztviselők, meste­rek és munkások is családjukkal megélhetnek keresetükből” — ol­vasható a Bajai Hírlapban. A legkomolyabb probléma a főváros ellátása volt. A kormány, pontosabban Balogh István mi­niszterelnökségi államtitkár ja­vaslatára — előzőleg a kommu­nista pártvezetés, Rákosi és­­Ré­vai megbeszélése után ugyanígy döntött — Vas Zoltánt nevezte ki Budapest közellátási kormány­­biztosává. Világossá lett ugyanis, hogy a bonyolult rendeleteket kiadó, a valóságos helyzetet alig ismerő, a vidéken meglevő és romló élelmiszerek szállítása dol­gában tehetetlen Faragho, a csend­őrtábornokból lett közellátási mi­niszter képtelen megbirkózni a feladatokkal. Megszületett a Vas Zoltánt ki­nevező rendelet.­­Paál Jób és Radó Antal írja „A debreceni feltáma­dás” című könyvben: „ ... a két­­százötvenhatos kormányrendelet­ben ... a kormánybiztos olyan hatáskört kapott, aminőre eddig a köziigazgatásban talán még nem volt példa. A kormány megbízta őt, hogy az ország egész terüle­tére kiterjedő hatáskörrel meg­szervezze Budapest közellátását éspedig nemcsak élelmiszerekre, hanem tüzelőanyagokra, sőt más cikkekre is. Hatásköre talán na­gyobb volt, mint a kormányé. Alá­­rendeltettek az összes vidéki köz­ellátási kormánybiztosok — a fő­ispánok — és Vas Zoltán szemé­lyek és áruk felett az egész or­szág területén korlátlanul rendel­kezett. Intézkedései ellen nem volt apelláta. Szükség volt azon­ban ilyen hatalomra, hogy meg lehessen menteni Budapestet...” (Többé nem fordult elő afféle história, mint a már említett vasszerkezeti gyáré, amely hiába kilincselt munkásai ellátása ügyé­ben.) Végig a Körúton A közellátási kormánybiztos egyik legközvetlenebb munkatár­sa, dr. Gámonczy Béla „székes­­fővárosi tanácsnok” mesélte el később, hogy azonnali gondként jelentkezett a pénzhiány. Vas ek­kor kölcsönért folyamodott a la­kosághoz és az üzemekhez. Paál Jósof Radó Antal könyve: „Ami­kor a kormánybiztos látta, hogy reménytelen a helyzet és a kor­mány nem tud pénzt adni, mivel pénze a kormánynak sincs ... el­határozta, hogy a főváros ötven­millió értékben bocsát ki kölcsön - kötvényeket és ez az élelmezési kölcsön volt a demokratikus Ma­gyarország első kölcsöne. Az ere­deti fel­tételek úgy szóltak, hogy a kölcsönöket 1945. augusztus 1-től adófizetésre lehet felhasz­nálni és december 31-én meg­kezdi a főváros a kölcsön vissza­fizetését. Napok alatt lejegyezték a kölcsönt... A kormánybiztosság átérezve a lakosság áldozatkész­ségét, már május elsején meg­kezdte a kölcsönök visszafizeté­sét ...” „Március 25-én szokatlan képe volt Budapestnek. Végig a kör­úton, a jábrdán és az elhagyott üzletek kirakataiban árultak mindenfélét az emberek. Tele volt a város rengeteg élelmiszerrel... a nagy kínálat a nemrég még el­érhetetlen árakat mélyen lenyom­ta .. — írja az idézett riport­kötet. (Folytatjuk.) GARDOS MIKLÓS Történelem Hidak ! Csónakosok kis csoportja AZ ELSŐ ÁLLANDÓ HÍD, A KOSSUTH-HÍD A Keleti pályaudvarra beérkezett az első személyvonat

Next