Magyarország, 1985. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1985-07-07 / 27. szám

III. Bírja-e a Szovjetunió technikailag és pénzzel az űrversenyt? Ha belekényszerül, mi lesz a gazdaságfejlesztési tervekkel, az életszínvonal növelésére irányuló elgondolásokkal? Tükörlépések nélkül E kérdésekkel kapcsolatos szovjet válaszokról faggattuk Moszkvában Andrej Kokosint, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Amerika és Kanada Kutató Intézetének igazgatóhelyettesét, őt idézzük: — A szovjet vezetés tudatában van annak, hogy a fegyverkezési verseny egyre költségesebb, s mindenekelőtt újabb veszélyt hoz nemcsak ránk, hanem az egész világra. Ha pedig a világűrre is kiterjesztenék a fegyverkezést, akkor a fegyverellenőrzés lehetősége szinte a nullával válna egyenlővé, a kalandorok előtt kitárulna a kapu. Elsősorban ezért szeretnénk elkerülni az űrfegyverkezést. (Persze a katonai kiadások növelésének sem örülnénk. De azt hiszem, e kérdésben világszerte pontatlanul mérik fel a szovjet válaszlépések költségeit, az erre spekuláló amerikai politikusok meg egyenesen tévhitben élnek. Az ugyan, igaz, hogy a Szovjetunió semmiképpen sem mond le az oly nehezen elért hadászati erőegyensúly megőrzéséről, válaszcsapási képességét mindenképpen megőrzi. Ebben semmilyen ingadozás nincs, nem is lesz, ezen múlik a Szovjetunió jövője, biztonsága, a szocialista közösség védelmi képessége, a világbéke sorsa. Az azértban más kérdés, hogy a paritást milyen módon, milyen költségekkel tartjuk fenn. A legésszerűbb az lenne, mindenki jól járna, ha a fegyverzet alacsonyabb szintjében lehetne megállapodni. A Szovjetunió képviselői erről és ezért tárgyalnak Genfben, s e cél realizálása érdekében Mihail Gorbacsov is kész találkozni az amerikai elnökkel. De ha az Egyesült Államok kormánya nem hajlandó a kölcsönös és egyenlő biztonságot szem előtt tartó kompromiszszumra, ha kierőszakolja a fegyverkezés kiterjesztését a világűrbe, a Szovjetunió is lépni fog, s nem a szovjet gazdaság fog öszszeomlani, hanem az ilyen elképzelésekre épített számítások. Tagadhatatlan — fűzte hozzá — a Szovjetuniónak, kisebb nemzeti jövedelme miatt, nehezebb folytatnia a fegyverkezési versenyt. De az is igaz, hogy a lépéstartáshoz a Szovjetuniónak távolról sem kell annyit költeni a fegyverekre, mint az Egyesült Államoknak. Már csak azért sem, mert az amerikai fegyverkezést jelentősen megterhelő szuperprofitok — amelyek a szovjet hadiiparban ismeretlenek — rendkívül drágítanak és hallatlan pocsékolásra (túltermelésre) ösztönöznek. De a hadászati erőegyensúly megőrzéséhez nincs is szükség tükörlépések alkalmazására, a rendkívül költséges amerikai fegyverkezési megoldások másolására. A Szovjetunió a saját útját követi, a szovjet érdekek és elgondolások, nem pedig az USA céljai szerint biztosítja önnön védelmét. (Szergej Szokolovnak, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének nyilatkozatából: „A Szovjetunió magától értetődően, a saját védelmi képessége érdekeinek legjobban megfelelő intézkedéseket választja, nem pedig olyanokat, amilyenek foganatosítására a washingtoni vezetés szeretné rákényszeríteni.”) S az egyensúlyt fenntartó válaszintézkedések — ha a költségek oldaláról közelítjük a kérdést — összehasonlíthatatlanul kevesebbe fognak kerülni, mint az egyensúlyt megbontó amerikai fejlesztéseké. Andrej Kokosinnal és más szovjet fegyverkezési szakértőkkel folytatott beszélgetések során megtudtuk: a szovjet tudósoknak egy különleges bizottsága tanulmányozza az amerikai hadászati védelmi kezdeményezés megvalósításának lehetséges hatásait a katonai biztonságra, a nemzetközi helyzetre, alternatívákat dolgoz ki a hatásos válaszintézkedésekre és mérlegeli azok várható költségeit is. Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, ha a szovjet ellenintézkedések szükségessé válnának, azok költségei az amerikai költségeknek csupán néhány (20 10) százalékába kerülnének. Olcsóbb, de egyenrangú Az amerikai tervek szerint a világűrbeni komplex rakétaelhárító védelmi rendszer működtetéséhez elképzelhetetlenül bonyolult vezérlő rendszerre volna szükség, amelyet ugyancsak űrállomásra (űrállomásokra) kellene telepíteni. E vezérlő rendszer azért lenne minden eddiginél bonyolultabb és egyben költségesebb is, mert a nagyszámú cél leküzdéséhez szükséges megoldások kiszámításához, a hamis célokkiszűréséhez, az igazi célok megsemmisítésére irányuló parancs kiadásához, a rendelkezésre álló rendkívül rövid idő miatt, különlegesen pontos és gyors működésre van szükség. Olyan számítógép-komplexumot magában foglaló rendszerről van szó, amely minden döntést automatikusan, emberi közbelépés nélkül képes meghozni és biztosítani tudja azok végrehajtását is. (Egyelőre ezek még csak az elvi elképzelések stádiumában vannak, amelyekhez még messze nem áll rendelkezésre az a szuperszámítógép, amely alkalmas lenne e bonyolult rendszer irányítására.) Vita folyik a komplex rakétaelhárító rendszer irányításának két lehetséges változatáról is. Az egyik, a sok ezer elemből álló rendszer irányítását aFöldtől távol, a világűrben elhelyezett szuper számítógépben összpontosítaná. A másik esetében több, egymással összekötött nagy kapacitású számítógép végezné az irányítást. Mindkét elképzelésnek megvannak a gyengeségei. Az előbbinél, ha az ellenfél ki tudja kapcsolni az irányító szuper számítógépet, akkor szétesik az egész rendszer. A másodiknál pedig az egyes központok közötti összeköttetés megszakítása esetén, mint átfogó, globális és hatásos rendszer megszűnik működni. Vagyis bármelyik variáns nagyon sebezhető. Elegendő például földi lézerrel vagy űrbe telepített aknák segítségével megsemmisíteni, szétrombolni az irányítóközpontot hordozó mesterséges holdat, vagy megszakítani a központok közötti összeköttetést és a szuperköltséges világűrbeni komplex rakétaelhárító rendszer működésképtelenné válik. Egy effajta rendszert bénító ellentevékenység összehasonlíthatatlanul olcsóbb és egyszerűbb, mint a tervbe vett amerikai irányító rendszer. Olcsóbbnak és egyszerűbbnek tetszik azoknak a támadóeszközöknek a továbbfejlesztése is, amelyek ellen a legtökéletesebb, leghatékonyabb rakétaelhárító rendszer is hatástalan. Az amerikai hadászati védelmi kezdeményezés ugyanis a földi bázisú interkontinentális ballisztikus rakéták és a tengeralattjárókról indított ballisztikus rakéták megsemmisítésére irányul, de nem alkalmas az igen alacsonyan repülő robotrepülőgépek és a rakétahordozó bombázó repülőgépek ellen. (Nem alkalmazható a rendszer a hadműveleti-hadászati és harcászati rakéták ellen sem, mert ezeknek nagyon rövid a repülési idejük, vagyis az amerikai rendszer szükségképpen nem szolgálja nyugat-európai szövetségesei megbízható védelmét.) A ballisztikus rakéták röppályájának középső szakasza az atmoszférán kívülre esik, ott válnak ki a rakétafej részből az atomtöltetek. Márpedig ezek a rakéták képesek nagyon sok olyan könnyű és olcsó (belül üres), hamis célt szétszórni a világűrben, amely fémballonok röppályája, valamint rádióelektronikai, illetve optikai jellemzői a valóságos atomtöltetekéhez nagyon hasonlóak. Semmiképpen sem lehetséges tehát valamennyi rakéta-atomtöltetet megsemmisíteni, s a valóságos atomtötletek jelentős hányada nagy valószínűséggel célba ér. Ilyenformán az első csapás nyomán kiváltott válaszcsapásként elindított rakéták képesek lesznek „áttörni” a rakétaelhárítást, képesek lesznek az elsőként támadónak elviselhetetlenül nagy károkat okozni. (1 Nyikolaj Cservov vezérezredes, a szovjet hadsereg vezérkarának egyik csoportfőnöke: „Ha az Egyesült Államok képes lenne a válaszcsapásként elindított szovjet (megtorló) rakéták 95 százalékának megsemmisítésére — ez irreálisan magas arány — akkor az 5 százaléknyi robbanótöltet eredményes célba érkezése is bőven elegendő ahhoz, hogy az Egyesült Államok megfelelő megtorlásban részesüljön.”) Az amerikai rakétaelhárító rendszer biztos hatástalanításához tehát a Szovjetunió kénytelen lenne növelni hadászati rakétáinak számát. Mindez hatásos és főleg sokkal olcsóbb eszköz az amerikai lépések ellensúlyozására. Mikor nő a veszély ? Érthető, ha az újságíró feltette a kérdést: ha az amerikai rendszer ennyire bizonytalan, hatásossága ennyire könnyen csökkenthető, akkor a Szovjetunió miért akarja a megakadályozni, hogy az amerikaiak a fegyverkezési versenyt kiterjesztik a világűrre is? A válaszok körülbelül így hangzottak: minthogy az Egyesült Államok számára ez az űrvédelmi terv sem nyújthat kellően biztos, azaz százszázalékos védelmet, a Pentagon nem azért tervezi kiépíteni ezt a rendszert, hogy megvédje az Egyesült Államokat egy esetleges első csapástól. A tervezett rendszer hatékonyságát meszsze túlértékelő amerikai stratégák maguk szándékoznak első csapást mérni a Szovjetunióra, azt remélve, hogy az a szovjet interkontinentális rakéták nagy részét megsemmisíti és a világűrbe telepített rakétaelhárító védelmi rendszerüknek már csupán egy jóval gyengébb erejű ellencsapást kell felfognia. Azt sem nehéz megérteni, hogy a rakétavédelmet vezérlő számítógépnek mindig csapásra várva, tehát nagyon feszített ellenséges körülmények között kellene funkcionálnia, így félő, hogy nagyon „ideges”, „rögeszmés” lenne, ami csak fokozhatná a veszélyt, még bizonytalanabbá tenné a nemzetközi helyzetet. (Richard Garchin, a hidrogénbomba egyik amerikai megalkotója is úgy vélekedett, hogy a nem biztonságos fegyver veszélyes fegyver.) A Szovjetunió ezért a fegyverkezési verseny helyett a tárgyalások, a megegyezés mellett van. Ahogy Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hangsúlyozta: „A genfi sikerhez arra van szükség, hogy meglegyen a kölcsönös politikai jóakarat az egyenlőség és az egyforma biztonság elvének szigorú megtartása mellett létrehozandó megállapodásra. A bonyolult, a feszült nemzetközi helyzet és a genfi tárgyalások útjában álló akadályok ellenére mi józan derűlátást táplálunk. Reméljük, partnereink hallgatnak a béke és a fegyverkezési hajsza beszüntetését kívánó népek szavára. Reméljük, hogy felülkerekedik a józan ész, a politikai realizmus és a békés jövőért érzett felelősség. Hiszünk benne, hogy a népek képesek megvédelmezni élethez való jogukat.” VÁRNAI FERENC Szovjetunió Az űrverseny költségei Készség a megegyezésre Saját válaszon a hangsúly RAKÉTA A SILÓBAN „Megtesszük az ellenlépéseket" MAGYARORSZÁG 1985/27 5