Magyarország, 1985. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1985-12-22 / 51-52. szám

Társadalom Nyugdíj külföldről Láthatatlan szálak Panaszok és előnyök A magyar történelem úgy ala­kult, hogy több hulláimban, külön­féle okokból mintegy kétmillió honfitársunk elhagyta az országot, kezdve a Világos utáni emigrán­soktól a századfordulót követő években külföldre tántorgó szegé­nyekig, a feh­órterror és a háború elől­i meneküléséig, majd az 1­956- ban hirtelen megnyíló határokon át kitóduló disszidensekig. A hazatérés indítékai Vannak, akik visszajönnek, de sokan kitartottak újonnan válasz­tott hazájuk mellett, keményen dolgoztak és megpróbáltak gyöke­ret ereszteni. A visszatelepülők között évenként tö­bb ezren kérik, hogy nyugdíjas évekre hazatér­hessenek. A nyugdíjba vonulás a legtöbb embernek megrázkódtatás, még akkor is, ha önként döntenek úgy: ideje pihenniük. Megrázkódtatás anyagilag és érzelmileg egyaránt. Elvesztik szoros kapcsolatukat a saját korábbi életkörülményeik­kel és társadalmi környezetükkel, az évek hosszú során át begya­korolt mozdulatok, kialakult gon­dolkodási mechan­izmusok célta­lanná, feleslegessé válnak. A mun­kás hétköznapokból a nyugdíjas­létbe való átszakadással járó ta­­lajivesztést fokozottan éli meg az, aki úgy érzi: idegen még az a talaj is, amely kicsúszik a lába alól. Gyatra nyelvtudása, ami nem tűnt föl a munkáiban töltött évek alatt, most hirtelen a társadalmi együttélés és az önmagára találás gátjává válik. Ha egyedül marad, többé már semmi sem láncolja aktív életének színteréhez, lassan felfedezi azokat a látható és lát­hatatlan szálakat, amelyek — a honvágy és az itthon élő rokonok — ide kötik őt, Magyarországhoz. Ezek a hangosan is kimondott legfőbb érvek és indítékok, ame­lyek hazahozzák — úgymond: meghalni — az idős korú, ide­genbe szakadt hazánkfiait. De ha csak kevesen vallják is be, gon­dolataikban ott motoszkál még egy motívum, amelyet mi tréfá­san úgy szoktunk mondogatni: a pénzt nyugaton érdemes megke­resni és idehaza elkölteni. Vagyis: az a nyugdíj, amelyik egy-egy nyugati országban éppen csak fe­dezi a megélhetést, itthon színvo­nalasabb életvitelre ad módot. Mostanában megélénkült a ha­zatérési kedv, különösen a tenge­rentúlról, tehát Kanadából, Auszt­ráliából, az USA-ból. Úgy tűnik föl, a nosztalgia egyenes arányban nő az országtól való távolsággal. A magyar állam álláspontja az, hogy mindenki visszatérhet, aki magyarnak vallja magát és nincs ellene olyan kizáró ok, amelynek alapján nemkívánatos személlyé kellene nyilvánítani. Visszafogad­ják őket, függetlenül attól, hogy mi húzza haza magyarjainkat: a szívük, a kötöttségeik vagy éppen az érdekeik — ezeket az okokat amúgy sem könnyű különválasz­tani. Nem úgy fogadják őket, mint megtért tékozló fiúkat, nem virág­csokorral, de emberségesen, meg­alázás és kifosztás nélkül. Vélt sérelmek akadnak, aki­k úgy gondolják, persze, hogy megnyílik számukra a hazafelé vezető út, hiszen va­gyonukkal, forintra átváltott nyug­díjukkal jelentős valutabevételhez juttatják az országot, tehát visz­­szatérésük feltétlenül gazdasági érdek. Már-már elcsépelt közhely, de ettől még igaz: ez az ország nem szorul rá az így befolyó va­lutára, ez az összeg szinte csak aprópénz a devizagazdálkodásunk­ban. Jó, ha van, de nem létkér­dés, hogy legyen. És persze azo­kat is visszafogadják, akik nem hoznak magukkal semmiféle va­gyont, csak van hol lakniuk és a nyugdíjuk elegendő a megélheté­sükre. A külföldről hazatelepültek nyugdíjának összege nagyon vál­tozatos. Többnyire néhány száz dollár, de vannak kivételesen nagy, 1000 dolláron felüli nyugdíjak is. A többségnek tisztes, sőt színvo­nalas megélhetésre ad lehetőséget, színvonalasabbra, mintha ugyan­ezt a pénzt a második hazájukban költenék el. A nyugdíjak összege nemcsak nagy szóródást mutat, hanem évenként változó is. A legtöbb ki­fizető ország figyelembe veszi az inflációs rátát, így a kiutalt ösz­­szeg évről évre nő. Olyan nyug­díjas is van, aki több helyről kapja a pénzt, hiszen jó néhá­­nyan magán- vagy vállalati biz­tosítás alapján is élveznek nyug­díjat, járadékot, s ennek a kifi­zetését — az állami nyugdíjjal ellentétben — általában semmi­féle feltételhez nem kötik a ki­fizetők. A külföldről kapott nyugdíjcsek­ket, illetve átutalásokat az Álta­lános Értékforgalmi Bank Rt., a mindenkori hivatalos árfolyamon, forintban fizeti ki. Ugyanakkor a visszatelepülők nyugdíjuk egy ré­szét — persze korlátozott mér­tékben, a realitások figyelembe­vételével — devizaszámlára kér­hetik, s ezt utazási vagy más cél­ra hasznosíthatják. Mégis akadnak közöttük elége­detlenek, akik úgy gondolják: a teljes nyugdíjukkal valutában, sza­badon kellene rendelkezniük. Mert jobb üzlet volna számukra, ha mindig csak a legszükségesebb valutamennyiséget váltanák át a megélhetésük fedezésére, a töb­bit viszont tartalékolnák, esetleg még forgatnák is — nem feltét­lenül törvényes úton. Hiszen a feketén eladott valuta árfolyama nyilvánvalóan magasabb, mint a valuták hivatalos átváltási ára. Hiába, akit egyszer a business szele­­megcsapott, az nem egyköny­­nyen zökken bele a magyar nyug­díjasok extrabevételektől mentes, pénzügyileg csöndesen folydogáló életébe. Ám ne csak szívet, hanem zsebet is cseréljen az, aki hazát cserél — vagy visszacserél. Tudo­másul kell hát vennie, hogy Ma­gyarországon a forint a fizető­­eszköz — no meg a kifizetőesz­köz. Helyzetük, panaszaik megítélé­sében nagyok a társadalmi nézet­­különbségek. Van, aki úgy gondol­ja, már az is hiba, hogy minden­kit visszafogadunk, túlságosan el­nézőek vagyunk. Éppen elég igaz­ságtalanság, hogy a­­visszatelepül­tek jobban élnek az átlagos ma­gyar nyugdíjasnál, élvezik a tár­sadalmi és a szociális kedvezmé­nyeket, noha vajmi keveset tet­tek vívmányainkért. Mások viszont úgy vélik, hogy nem fizetünk mi rá erre a megbocsátó szellemre, végül is a befogadottakat nem mi tartjuk el, még valutát is hoz­nak, nem szabad hát úgy gondol­kodni, hogy kerül, amibe kerül, csak senki ne járjon jól. Mindez azonban nem annyira pénzügyi, mint inkább politikai kérdés: aki magyar állampolgár és a hazájában él, annak nem lehet több joga és kevesebb kö­telessége (legfeljebb néha több pénze), mint a mindvégig itthon maradt honfitársainak. Ebből a meggondolásból persze a vissza­térők minden olyan előnyt is él­vezhetnek, amely a­­magyar állam­polgárságból fakad: az olcsó mű­velődési lehetőségektől az ingye­nes orvosi ellátásig. Előbb tájékozódni A magyar állam részéről tehát az esetek többségében nincs aka­dálya annak, hogy az idős korúak hazajöjjenek — ne csak meghal­ni, hanem élni is. Mégsem cél­szerű, hogy a hazavágyók csak úgy nekivágjanak az útnak és itt­honról próbálják meg érvényesí­teni vélt vagy valós jogaikat. Mert az áttelepülés komplex kérdéskö­rét csak a szocialista országokkal rendezik államközi egyezmények, a többi országban a belföldi jog az irányadó, kaphat-e a más or­szágba települő nyugdíjat. A kép igen változatos. Van ország, ahol a jogosultak körét, s van, ahol a kifizethető összeget korlátozzák. Az egyik az állampolgárságtól, a másik az ott eltöltött évek szá­mától, a harmadik a munkavi­szonytól, a helyben lakástól és az életkortól egyaránt függővé teszi a nyugdíjfolyósítást. A feltételek­ről tehát mindenképpen az illető ország nyugdíjintézete adhatja a legmegbízhatóbb tájékoztatást. Mindez nem jelenti azt, hogy a magyar pénzügyi szervek, így például az Általános Értékforgal­mi Bank ne informálná szívesen az áttelepülni szándékozókat. Pros­pektusokkal, illetve a konkrét kér­désekre adott, testre szabott vá­laszokkal igyekszik elérni, hogy minél kevesebb legyen a félreér­tés és az utólagos sértettség, ne­tán a tudatlanságból fakadó sza­bálysértés. Célszerű is megkeresni a ban­kot, még jóval a hazatérés előtt, hiszen senkinek sem jó az, ha a visszahonosodó itthon a semmi­ről kénytelen elkezdeni új életét. Korábban megesett, hogy a haza­érkező honpolgár kilenc hajókof­ferját a pénzintézet portáján csap­ta le, követelvén, hogy azonnal mutassák meg neki az új ottho­nát. Lehetőség van rá, hogy egy­másfél évvel a tényleges áttele­pülés előtt — opciószerződés alap­ján — ingatlant vásároljon a visz­­szatérő. A letelepedettek a továbbiakban is az ÁÉB-vel tartják a kapcso­latot pénzügyeikben. Akár kor­mánycsekken, akár nemzetközi pénzesutalványon vagy más for­mában kapják meg az átutalást, a bankban azonnal, késedelem és csonkítás nélkül kifizetik számuk­ra a pénzt. Nem vonnak tehát le egyetlen fillért sem, sem keze­lési költség, sem adó címén. Pedig a banknak jó néhány tényleges kiadása van és néha tetemes munkája fekszik az ügyek intézésében. Például a Magyar­­országról történő nyugdíjimegálla­­pítás és -folyósítás kezdeménye­zése, továbbá amelyik ország igényli, annak rendszeresen elkül­dik az úgynevezett életbenléti bi­zonyítványt, hiszen természetes, hogy a fizető ország időről időre valamilyen módon ellenőrizni kí­vánja, él-e még a nyugdíjasa. Bi­zony előfordult már, hogy a ro­konok szerették volna még egy pár évig élvezni a halott nyugdí­ját (esetenként kigondolva hozzá még a megfelelőnek vélt ideoló­giát, az államérdeket is), ezeket a manővereket azonban az Álta­lános Értékforgalmi Bank szigo­rúan ellenőrzi és a pénzt minden esetben visszautalja a kifizető or­szágnak. HORVÁTH ÁGNES VISSZATELEPÜLŐ - DALLOS JENŐ RAJZA Nincs akadálya, hogy hazajöjjenek, ne csak meghalni, hanem élni is MAGYARORSZÁG 1 9 8 5 5 1 — 52 40

Next