Magyarország, 1986. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-25 / 22. szám
Sport Mi lesz...? Csalóka számok Nagy vesztesek A jóslatokkal az a baj, hogy egyszer csak bekövetkezik a várva várt esemény, s akkor kiderül, mennyit ért a jövendölés. Itt van például a Mundial. Mire ezek a sorok az olvasó kezébe kerülnek, már túl vagyunk a mexikói labdarúgó-világbajnokság nyitó mécsesén, s máris összevethető az előrejelzés a valósággal. Nevezetesen az a —■ e sorok írásakor még nyilvánvalónak látszó — tény, hogy a világbajnokságok első mérkőzésétől nem várható semmi különös. Egyetlen gól Amióta a FIFA vezérkara elhatározta, hogy az első napon csupán egyetlen meccsre, valamint az ünnepélyes megnyitóra kerül sor, összesen egyetlen gól jutott ,a nyitányra. Négy esztendeje Spanyolországban Belgium legyőzte Argentínát (1-0), korábban azonban — visszafelé haladva az időben egészen 1966-ig — gól nélkül telt el a kilencven perc az NSZK— Lengyelország, a Brazília—Jugoszlávia, a Mexikó—Szovjetunió, valamint az Anglia—Uruguay találkozón. Ez utóbbi meccs mindazonáltal magyar szempontból érdekes volt, hiszen az akkori idők jeles FIFA-játékvezetője, Zsolt István vezette fel a csapatokat a küzdőtérre, s — a forgatókönyv szerint — foghatott kezet a királynővel. Nem kis dolog ez Angliában. Az eddigi tapasztalatok szerint az is valószínű, hogy a magyar válogatottnak, enyhén szólva, nincs könnyű dolga első meccsén. Eddig ugyanis, ha a nemzetközi közvélemény által jegyzett csapat jelentette az első lépcsőt, mindöszsze egyetlenegyszer sikerült két pontot szereznie Magyarország válogatottjának, 1962-ben, Chilében, Anglia ellen. De menjünk sorjában. 1934, Olaszország, Nápoly, Magyarország—Egyiptom 4-2 (2-2). Az ellenfél, enyhén szólva, nem tartozott a világ élvonalába, mégis érdemes felfigyelni a mérkőzés félidejének eredményére. 1938. Franciaország, Reims: Magyarország—Holland-India 6-0 (4-0). Nem kellett nagy erőfeszítés a sikeres rajthoz. 1954. Svájc, Zürich: Magyarország—Dél-Korea 9-0 (4-0). Látványos, jó játék. Az ellenfél erejére jellemző, hogy a koreai csapatból 7-0 után többen lefeküdtek a fűre, annyira elfáradtak. 1958. Svédország, Sandviken, Magyarország—Wales 1-1 (1-1). * * A VB-selejtezőn: Magyarország— Szovjetunió 2-1. Háttal Váradi (11), szemben Bálint köszönti Kerekét. Először kapott nevesebb ellenfelet kezdésként a magyar válogatott, s máris elúszott egy pont. Gyenge vigasz, hogy Wales később, a legjobb nyolc között a leendő világbajnoktól, Brazíliától éppen■ ahogy csak kikapott (1-0). 1962. Chile, Rancagua: Magyarország—Anglia 2-1 (1-0). Ez világra szóló siker volt, ráadásul mindkét magyar gól (Tichy, Albert) klasszismegoldás eredménye. 1966. Anglia, Manchester: Portugália—Magyarország 3-1 (1-0). A későbbi bronzérmestől kapott ki a csapat, igaz, ezt a harmadik helyet még senki sem sejtette azon a nyárestén. Azt viszont sokan látták, hogy a rtregyar válogatott hetven percen át támadva is képes volt kikapni — két góllal. 1978.. Argentína, Buenos Aires, Argentína—Magyarország 2-1. Ezen a világbajnokságon a későbbi győztes ellen kezdett az együttes, s nem volt esélytelen. Vezetés után (1-0), két kiállítást (Nyilasi, Törőcsik) elszenvedve várhatta a folytatást. 1982. Spanyolország, Alicante: Magyarország—El-Salvador 10-1. Álomellenfél, s az álomnak megfelelő eredmény. A kezdet nehézségéről szóló tételt a statisztika látszólag nem támasztja alá, hiszen a magyar válogatott eddig nyolc világbajnokságon szerepelt, s a nyitó meccsek mérlege: 5 győzelem (Egyiptom, Holland-India, Dél-Korea, Anglia és El-Salvador) 1 döntetlen (Wales) és két vereség (Portugália, Argentína). Az adatok azonban mégse alkalmasak az önbizalom növelésére, hiszen az ellenfelek közül csak négy számított a maga idejében erősnek: Anglia, Wales, Portugália és Argentína. Ellenük a mérleg: 1 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség. Most, hétfőn, pedig ismét jeles ellenfél, a Szovjetunió következik, remélhetően az „erősek” elleni statisztika javítása jegyében, ám biztosan nagyon nehéz mérkőzésen. Mérföldkő lesz Hogy milyen lesz a tizenharmadik világbajnokság, az persze nem tudható előre. A szakemberek szívesen kötik dátumokhoz a korszakhatárokat a sportban — futballban különösen, ahol egy-egy vb hatalmas esemény. Ez az az alkalom, amikor a földkerekségen mindenki — főként a televíziózás általánossá válásától — képet kaphat a futballvilág élvonaláról, láthatja, többnyire mérkőzésről mérkőzésre, a legjobbakat. Mert egyébként meglehetősen esetleges, hogy egy-egy ország televíziója vagy televíziós társaságai mely válogatottakat vezetik a nézők elé. Szóval, annyi már most bizonyos, hogy ezúttal is mérföldkő lesz a Mundial, még akkor is, ha szakmailag nem hoz semmi újat. Ha egy sportág csak négy esztendőnként rendez világvetélkedőt, ez nem is lehet másképpen. Sztárokról — játékosokról és csapatokról — beszélni még korai. Az azonban meglehetősen valószínű, hogy Nyilasi Tibor okkal pályázhat a „Legnagyobb vesztes” címre. Egyszerűen azért, mert nem lesz, nem lehet ott a világbajnokságon. Hogy pontosan ami történt, arról a gyéren csordogáló, s többnyire csak homályosan megfogalmazott közleményekből nehéz hitelt érdemlő képet kapni, mindössze egyetlen kézzel fogható momentum szerepelt a különféle nyilatkozatokban, ez pedig Nyilasi — az OTSH közbejöttével kötött — szerződése az Austria Wiennel. Ez az egyetlen stabil pont is alkalmas azonban arra, hogy Nyilasi Tibor lehessen a nagy vesztes. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a szerződéskötés a világ egyik legegyszerűbb dolga, természetesen csak akkor, ha nem nélkülözi a körültekintést és a szakértelmet. Az alaphelyzet ugyanis a következő: van két megállapodásra készülő fél, akiknek nem feltétlenül egyeznek meg mindenben a szándékaik, ám abban, ami a szerződés tárgya, mindenképpen. Elvégre ezért ültek le a tárgyalóasztalhoz. Esetünkben arról volt szó, hogy az Austria Wiennek szándékában állt alkalmazni Nyilasi Tibort, s Nyilasinak — valamint az ügyben, a nálunk honos szabályok szerint illetékes sporthatóságnak — ez ellen nem volt kifogása. A hétköznapi ész szerint a dolgok menete ezután az, hogy a felek köztik a feltételeiket, rögzítik, hogy mit vár egyikük a másikuktól, illetve másikuk az egyiküktől. Ha a szándékok között ütközés, eltérés van, akkor addig tárgyalnak egymással, amíg nem sikerül kompromisszumra jutniuk vagy — esetleg — valamelyikük nem áll el a szándékától. Egy szerződés — mert lényege, hogy mindkét fél érdekeit szolgálja — nem nélkülözheti a kompromisszumokat. És amit nem nélkülözhet, azt tartalmaznia is kell, írásban — ez szigorú kötöttség. Szigorú, mert a dokumentum vita esetén elővehető, s a kérdéses pontra rámutatva igazára lelhet a pontokat maradéktalanul betartó fél. Mindenütt a világon, mindenféle joghatóság előtt. Természetesen és magától értetődően egy kívülálló nem láthatta az Austria Wien és Nyilasi Tibor között létrejött kontraktust. Ám aki csak egyszer is látott életében paragrafust, az sejtheti, hogy a fő kérdés — mikor kell a válogatott rendelkezésére bocsátani Nyilasit? — nem lehetett benne pontosan, ellentmondást nem tűrően szabályozva. Erre utal az a kitétel, amelyet a futballista többször is elővezetett 1986 tavaszán, nevezetesen: bízik az Austria Wien jóindulatában és megértésében. A jóindulat és a megértés azonban hiába nagyszerű emberi tulajdonságok, nem jogi kategóriák. Márpedig a szerződés intézménye a jog egyik ősidők óta honos alappillére. Egyébként pedig csak alig hihető, hogy Nyilasi kárpótolva érezné magát a sérülése, a játékból való kiesése miatt neki járó biztosítási összeggel, amely — mint a pesti mindentudók beszélik — hozzávetőlegesen egymillió schilling. Csak egy széles körű felmérés számolhatna be hitelt érdemlően arról, hogy a magyar közvélemény (és nemcsak a sportközvélemény, hiszen egy-egy világbajnokság idején az is szurkolóvá válik, aki két vb között inkább moziba megy, mint hogy meccset nézzen a televízióban) mit vár a válogatottól ezen a Mundialon. Annyi azonban pontos adatok, számok és tények nélkül is sejthető, hogy az igények igencsak magasak. Kétségtelen, a válogatott csapat tehet mindenről. Simán továbbjutott egy olyan selejtezőcsoportból, amelyet Hollandia és Ausztria fémjelzett, világra szóló sikereket mondhat a magáénak (például az NSZK és Brazília legyőzése) — ezek után aztán minálunk, ahol a klasszikus megfogalmazás szerint ha futballról van szó vagy temetünk, vagy lakodalmat ülünk, mindenki készül a kézfogóra .. . Még akkor is, ha azzal is tisztában van valamennyi futballkedvelő, hogy a mezőny többi tagja — huszonhárman vannak — szintén mindent megtett, hogy maradandót nyújtson Mexikóban. A jóslatokat, a jövendöléseket hallva tartani kell tőle, hogy lesz még egy nagy vesztese a Mundialnak. Mezey György. Az a szakember, aki a legtöbbet tette azért, hogy egyáltalán beszélhessünk reményekről. Valahogy az az ember érzése, hogy ha a világbajnokság döntőjében egy jogtalan tizenegyessel kikap a magyar válogatott , csak második lesz, Mezeyt éppen úgy kikezdi a közvélemény, mint összehasonlíthatatlanul gyengébb eredmények után elődeit. „Ez volt az .. Mezey szerint ez kapitánysors, edzősors. Igaza lehet. Mert a játékos hazajön a Mundialról, hétről hétre pályára lép a bajnokságban, esetleg ősztől az EB-selejtezőkön, ezernyi alkalmat, új alkalmat kínálva rá, hogy a mennyekbe emeljék, avagy pocskondiázzák. Az edző sorsa ennél nehezebb. Teljesíthet a későbbiekben újra fényesen, a többség csak legyint: „Ez volt az, akivel a csapat...” Ezek persze csak jóslatok, sejtések. Ami tény: a függöny felgördült. És minden adott ahhoz, hogy a valóság semmissé, nevetségessé tegye a jövendöléseket. Úgy legyen ... MALONYAI PÉTER 1977: GÓLÖRÖM A MAGYAR-SZOVJET MÉRKŐZÉSEN* Amit nem nélkülözhet, azt tartalmaznia kell MAGYARORSZÁG 1986/22 28