Magyarország, 1993. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1993-05-28 / 22. szám

LEVELEZÉS Budapest 62., Pf. 634. 1396 Több mint húsz éve vagyok előfizetője lapjuknak. A közelmúltban Landeszmann György, az akkor még budapesti zsidó főrabbi szórta hazug vádjait a magyarságra, a Heti Magyaror­szág május 7-i számában viszont Moór Albert próbálja Landeszmann magyarellenes vádjait Amszterdamból túllicitálni, s ez teljes mértékben sikerült is neki. A sok hazug állítás Landesz­mann úrnak az „állásába” került, hiszen kijelentései idején magas beosztásban volt, felelősség­gel kellett beszéljen, s még a magyarországi zsidó közösség sem volt hajlandó azonosulni ga­lád megnyilatkozásaival. Hozzá képest Moór Albert, gondolom én, politikai szempontból egy „nulla”, írása azonban annyira felháborít, hogy nem tudok mellette szó nélkül elmenni. (...) Először is Moór Albert azt mondja, hogy Rákosi és a többi zsidó-magyar vezetőt nem lehet azonosítani a zsidósággal! Ez teljesen igaz. Ő viszont az egész magyarságot azonosítja a fasiz­mussal, a zsidóüldözéssel. Sorolhatnám a névtelen hősöket — magyarokat, nem zsidókat —, akik úgyszintén a fasizmus áldozatai lettek, a fasizmus elleni harcban vesztették el életüket. Ezzel szemben Moór Albert azt állítja, hogy a magyarok a háború alatt is bölcsen megvárták, amíg a németek elvégzik a piszkos munka dandárját, s a szabad rablástól sem idegenkedtek. Micsoda aljas rágalom ez! Ha ugyanis rablásról beszél, a rablás nem azzal kezdődött-e el, hogy Magyarországnak kétharmadát eltulajdonították? Ezek után pedig végigrabolták az egy­harmadnyi országot — előbb a fasiszták, később a kommunisták! Előbbiek közel egy, utóbbi­ak közel 45 éven át... Nincs jogom kételkedni abban, hogy 600 ezer zsidó pusztult el a náci koncentrációs táborokban. De, Moór úr, ön szerint hány magyar pusztult el a fasiszta és bolse­vista haláltáborokban? Erről nem készített ön statisztikát? Elhiheti, a magyarság is hozott any­­nyi áldozatot a fasizmus és bolsevizmus kegyetlen időszakában, mint a zsidó nép Hitler gyil­kos rendszere idején. Mi mégis egy népet sem nevezünk sem szabad rablónak, sem gyilkos­nak, embertelen és szélsőséges eszmék képviselői miatt. Moór úr! Ön a magyar népet gyávának nevezi, aki csak a gyyöngébbet bántja és a kisebb­ségbe tud belerúgni. Ez is alávaló hazugság, Moór úr! Ne tudná, mi mentette meg egykor Nyugat-Európát az oszmán hadak özönétől? Az ön által gyávának nevezett magyar nép. És soroljam a hőstetteket: Eger, Szigetvár...?! Voltak magyarok bőven, akik szembeszálltak a tú­lerővel. Rákóczi Ferenc nyolc esztendőn át dacolt a Habsburg birodalom túlerejével. 1848—49-ben két európai nagyhatalom csapataival álltuk a harcot. És dicsőn buktunk el, hősi tetteinket ma is elismeri az egész világ! És 1956-ban ismét Európa akkori legnagyobb ha­talmának mutattuk meg szabadságvágyunkat. Igaz, amit ír, hogy mi Mátyás királyunk óta nem nyertünk háborút. Nyertünk viszont nagy csatákat. S ez az, ami miatt a bukásainkra is büszkék kell legyünk. Ha gyávák lettünk volna, akkor már régen nem lenne Magyarország... Azt írja később, ön, Moór Albert, hogy a magyarok nem jól bánnak kisebbségeikkel. Ugyan mondaná el, hol bánnak velük nálunknál jobban Közép-Kelet-Európában? Hasonlítsa talán ösz­­sze a szerbiai, romániai, szlovákiai kisebbségek helyzetével! S lépne talán ki Európából! Izra­elben, ahol jókora létszámú palesztin kisebbség található, milyen jogai vannak e kisebbségek­nek? Nagy magyargyűlölete közepette szólna erről is néhány tárgyilagos szót, Moór úr?! És talán éppúgy helyesli az 1967-es izraeli területrablást, amiként Trianont? Biztosíthatom, hogy a magyar nép többsége tiszteli a Magyarországon élő zsidó kisebbséget, ugyanolyan jogot kí­ván és biztosít számukra, mint bármely más magyar állampolgár számára. S ahogy önöknek volt Rákosijuk, Gerőjük, Kun Bélájuk, Szamuelyjük, úgy nekünk is a magunk Szálasija — de a népek salakja nem azonos magával a néppel! Ami pedig az ön által visszataszítónak neve­zett magyar katonai „hősködést” illeti: a világon minden nemzet és nép büszkén gondol visz­­sza a történelem során elért katonai és egyéb sikereire, így vannak ezzel a magyarok is. De gondolom, az ön hazájában, Hollandiában is visszaemlékeznek históriájuk dicső napjaira. Ez így természetes. A magyar nép döntően becsületes többsége nevében követelem, hogy a Heti Magyarország­ban megjelent aljas és hazug véleményét a legrövidebb időn belül vonja vissza! Annál is in­kább, mert neve után ítélve valamikor Ön is e most gyűlölt magyar nép által megtermelt ke­nyeret fogyasztotta! DARVAS IVÁN, Csaroda A Heti Magyarország április 23-i számában Menyhárt László joggal teszi fel a kérdést: „Tes­sék mondani, harmadik, magyar út nincs?” Szerintem van, és ezt a harmadik, a bartóki példa­vágányt kell lefektetnünk! Legfontosabb követelmény: egyszer s mindenkorra dobjuk szemét­re a belénk sulykolt tévhitet, hogy műveltségünk, nyelvünk alacsonyabb rendű szomszédain­kénál. Fel kell elevenítenünk Berzsenyi, Vörösmarty, Jókai, József Attila és mások megállapí­tásait nyelvünk ősi gazdagságáról... A magyar nyelv szilárd terméskő, a nemzeti önállóság és függetlenség dicsőséges emlékműve. E gazdag műveltség hordozói lévén, szomszédainkkal összefogva kell építenünk békés­ alkotó holnapunkat legnagyobb kincsünk, az értelem vezérle­tével! Ha Vörösmarty, Bartók lelkesültségével és szeretetével ápoljuk magyarságunk, ha érte­lemmel, bátran, emberségesen vagyunk-leszünk magyarok, akkor erős, építő nemzettudattal, felszabadult ésszel megálljuk helyünket a világban, érlelő kovásza lehetünk a háborúkat szám­űző jövőnek! A Bölcs Értelem minket úgy segítsen! DR. VÁMOS-TÓTH BÁTOR, Honolulu A lap ez évi 17. számában esik szó arról, hogy minden faluban fel kellene állítani (építeni) egy tájházat, ami múzeumként működne. Ehhez hozzá kell tennem, hogy az említett múzeu­moknak jó lenne levéltári részleggel is rendelkezniük. Vagy ha ez nem megvalósítható, akkor a helybéli könyvtárakat kellene megbízni a sok értékes régi fénykép, írás összegyűjtésével és megőrzésével. Én magam ilyesféle régiségekkel ugyan nem rendelkezem, de vannak itthoni és külföldön megjelent folyóirat-gyűjteményeim, ritka kitüntetéseim, amik ma még csak ne­kem értékesek, pár évtized múlva viszont kordokumentumok lesznek. Kár lenne, ha elkallód­nának, mert ne feledjük: egykori mi magunk leszünk a múlt. DR. SZEMŐK BALÁZS, Ceglédbercel Lapunk ez év 21. számának 6. oldalán Egy magyar—zsidó, zsidó—magyar levele cím alatt kö­zöltük Fábri Györgynek dr. Feldmájer Péterhez, a Mazsihisz elnökéhez írt levelét. Fábri György kérésére közöljük, hogy levelének kelte (ennek dátumát fontosnak ítélte, de a publiká­ció végéről sajnálatosan elmaradt) 1993. március 15-e­i! A szerkesztőség közli továbbá, hogy az idézett levél utolsó bekezdésének utolsó sora az eredeti szerint így zárul: ’56 hősei és már­tírjai. MAGYAR SZEMLE SZERKESZTŐSÉG BUDAPEST VIll., GYULAI PÁL U. 14. 1.EVÉLCÍM: 1959 BUDAPEST PF. 1. TELEFON: 2664)562 FAX: 266-0561 Pályázati felhívás A Magyar Szemle szerkesztősége esszépá­lyázatot hirdet olyan alkotók részére, akiknek még nem jelent meg önálló kötetük. Pályázati feltételek: 1. Ajánlott téma: a mai magyarságot érin­tő-érdeklő társadalmi és művészeti tények és fo­lyamatok. 2. Az esszé műfajú dolgozat terjedelme legalább 10 oldal — 250 sor —, és legfeljebb 20 oldal — 500 sor — lehet. 3. A pályázatokat olvasmányosan, a nyelvi szárazságot kerülve kell elkészíteni, ugyanakkor a tudományosság igényéről sem szabad lemondani. 4. A pályázatok leadásának határideje: 1993. október 1. Helye: a Magyar Szemle szerkesz­tősége. Díjazás: 1. díj: 50.000 - Ft 2. díj: 35.000.- Ft 3. díj: 25.000.- Ft 5. Eredményhirdetés: a Magyar Szemle de­cemberi számában. LAPUNK A FŐ­DÍJAKON KÍVÜL minden elfogadott dolgozat közlési jogát fenntartja, és ér­tük honoráriumot fizet. A pályamunkákat a szerkesztőség bírálja el, esetlegesen külső szakértők bevonásával. Csirk mami! BÜKFÜRDŐN MÁJUS 1-TŐL­ JÚLIUS 1-IG 2 főre Áraink az ÁFÁ-t és az idegenforgalomi adót is tartalmazzák! Felszerelt konyhával önellátást biztosító összkomfortos apartman, Szállásrendelés: 9740 Bükfürdő, Termál krt. 43, vagy 94/58-087-es telefonszámon, Érkezéskor nyugdíjszelvényét kérjük a Recepción felmutatni. LEGYEN A VENDÉGÜNK, IV­I A VENDÉGEKÉRT VAGYUNK! HETI MAGYARORSZÁG 1993. május 28. • 31

Next