Magyarország, 1995. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-06 / 1. szám
Érdekesen alakultak az 1994. esztendő utolsó napjai. Kónya Imre szerint (Magyar Nemzet XII. 27.(Antall József még az 1990-es választások előtt azt mondta, amennyiben „valamelyik tárcát a szabaddemokraták megkapnák, ott valóságos szekértábort építenének ki maguknak”. Erre alighanem az 1994-es választásokon egymagunkban abszolút többséget szerzett szocialisták is rájöttek. Hiszen mostanában azon járatják az eszüket, miként lehetne a tisztán szabaddemokrata Belügyminisztériumból, mint az egyik kulcstárcából, vegyes vezetésű minisztériumot csinálni. Vagyis, ha a miniszter a dolgok jelenlegi állása szerint szabaddemokrata, akkor legalább a politikai államtitkári tisztet töltse be szocialista. Lehet, hogy tudatos volt, lehet, hogy csak a véletlen hozta, de a 13. havi fizetések körüli vita, melyben a belügyminiszter, egyszersmind koalíciós miniszterelnök-helyettes csapott össze a jelek szerint ismét minden előzetes egyeztetést mellőző Horn Gyula miniszterelnökkel, alkalmas lehet arra, hogy a belügyi tárcához tartozók körében is kialakuljon a nézet: ha már egyneműen szocialista vezetésű mostanság nem lehet a minisztérium, legalább legyen vegyes irányítású. Akarva-akaratlanul ugye, de Horn Gyula csapdát állított Kuncze Gábornak. Mert ha szó nélkül hagyja a belügyminiszter az ügyet, akkor azt demonstrálja: ő, mint tárcagazda és miniszterelnök-helyettes, a maga és pártja nevében szó nélkül lenyeli, hogy a szocialista miniszterelnök a korábbi megállapodásoknak ellentmondva lépjen valamit, ami népszerű. Ha viszont — mint esetünkben Kuncze tette — szót emel a megfontoltan megfontolatlan lépés ellen, akkor az a látszat keletkezik, hogy a belügyminiszter és a mögötte álló párt, nem járni hozzá, hogy például a tényleg alulfizetett rendőröknek a vártnál talán vidámabb karácsonya legyen. Lapszél Hogy a karácsony vidámabb lett-e a kapott néhány ezer forinttól, nem tudni. De hogy a harc, vagy ami annak látszik — a szocialisták és az SZDSZ, a miniszterelnök és helyettese között —, tovább folyik, egészen biztos. A Népszabadság ugyancsak december 27-i számában volt olvasható a Kuncze Gáborral készített interjú, melyben a belügyminiszter kerek perec kijelenti: az SZDSZ a „tiszta” BM híve. Kuncze a Hornnal folytatott Nap Tv-beli vitával kapcsolatos horni kijelentésre („Ha még egyszer ilyen előfordul, akkor természetesen fölvetem a koalíciós partnernek, hogy én nem tudom tovább elképzelni ezt az együttműködést... Természetesen csak a személyről van szó.”) az interjúban így reagált: „Azt tudom mondani, hogy ez volt az első, de azt nem ígérhetem, hogy ez lesz az utolsó...” — mármint szembeszegülés a miniszterelnökkel. Sokak szerint a BM-mel kapcsolatos szocialista igény az önkormányzati választások eredményének is tulajdonítható. Nevezetesen: míg a fővárosban megköttetett a parlamenti koalíció mása, addig vidéken számos helyen a szabaddemokraták a mostani ellenzéki pártokkal léptek szövetségre a szocialistákkal szemben. Ez a tény persze nemcsak a két párt között növeli a feszültséget, de fényt vet az SZDSZ korántsem következetes politizálására, belső ellentmondásaira. (Csak zárójelben, hogy mit érhet majd Budapesten a két kormányzó párt összefogása, arra baljós fényt vet Demszky Gábor karácsonyi nyilatkozata. Az újraválasztott főpolgármester szerint a fővárosi együttműködés bizonyos házassági formához lesz hasolatos. „Valami olyasmi ez, mint amikor egy egyedül élő férfi, akinek van ugyan állandó partnere, de más kapcsolatai is vannak, most házasságot köt, és részletes házassági szerződésben szabályozza a háztartás működtetését, nem zárva ki a másokkal való alkalmi kapcsolatot sem.” Ez lesz a házasság a fővárosban, „liberális” módra.) Időközben újabb front is nyílt a HungarHotels privatizálásával kapcsolatos — már jól ismert — miniszterelnöki intézkedés miatt a két párt között. Mi több: immáron nemcsak a koalíciós partnerek (partnerek?) cívódnak, hanem a minisztertanács szocialista tagjai között is nézeteltérések támadtak. Úgy tűnik, hogy a HungarHotels-ügyben Horn Gyula darazsakat uszított magára. A kérdés politikai hordalékát tekintve teljesen mindegy, hogy a miniszterelnöknek igaza van-e, vagy sem. (Lehet, hogy igaza van.) A lényeg: újabb kakasviadalt vív a két kormányzó párt és a szocialista miniszterek egyetértése is szűnni látszik. Békesi László (aki Szűrös Mátyás eddig még nem cáfolt, a Magyarországnak tett kijelentése szerint azzal fenyegette Horn Gyulát a kormányalakítás idején, hogy bizonyos körülmények közt 20-25 képviselővel akár az SZDSZ-be is hajlandó átlépni) a karácsony előtti utolsó minisztertanácson a szabaddemokratákkal együttesen kritizálta az utólagos felülvizsgálatra támasztott miniszterelnöki igényt, de más szocialista miniszterek sem támogatták a HungarHotels-kérdésben Horn Gyulát. Még Pál László sem foglalt egyértelműen állást, holott hírek szerint az ő bejelentésére indult a külföldön is nagy vihart kavart utóvizsgálat. Az év utolsó napjainak történései, már ami a koalíciós partnereket illeti, nem sok jóval bíztatnak. Ha ott folytatják 1995-ben, ahol 1994-ben abbahagyták, viharos politikai esztendőnek nézünk elébe. Vagy: egy monstre színjátéknak lehetünk szemlélői. SPEIDL ZOLTÁN A nemzeti kamaráról szólva Történelmi jelentőségű napnak, Pál László ipari és kereskedelmi miniszter egyenesen olyan dátumként jelölte meg 1994. december 21-ét, amellyel új időszámítás kezdődött a magyar gazdasági önkormányzatok históriájában. Csak sajnálni lehet, hogy az egyébként kitűnő tudósítói gárdával rendelkező liberális napilapunk annyira sem tartotta fontosnak az eseményt — mindössze nyolc sort szentelt a nagy horderejű dolognak —, hogy megemlítse: a megalakult nemzeti kamara elnöke dr. Tolnay Lajos lett. Neve Széles Gábornak, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége elnökének nevével együtt szerepelt a jelölőlistán. A szakma mindkettőjüket jól ismeri, a közvélemény Tolnayt kevésbé. A jelölőlistán közreadott rövid életrajzból kiderül, hogy 1971—1992 között a Lenin Kohászati Művekben, később annak átalakítása után a DIMAG Rt.-nél dolgozott különböző beosztásokban, legutóbb elnök-vezérigazgatóként. Majd rövid ideig a Dunaferr Rt. Kereskedőház illetve a PTW Befektetési Rt. élén látjuk. Tavaly óta pedig a Rákóczi Regionális Fejlesztési Bank Rt. elnöke. Néhány héttel a választások előtt Széles Gábor tűnt a legesélyesebbnek az elnöki posztra, olyannyira, hogy a nagy átfutási idővel készülő angol nyelvű folyóirat, a Hungarian Economic Review decemberi számában éppen vele készített interjút Magyarország jövőképéről... Széles Gábor azonban visszalépett a december 21-i küldöttgyűlésen, miután leszavazták a Budapesti Kamara indítványát a társelnöki intézmény alapszabályba foglalásáról. Széles Gábor azzal indokolta döntését, hogy nem akar megosztottságot, vagyis nyilván nem szeretné, ha a szervezeten belül mögötte és Tolnay Lajos mögött két tábor jönne létre. S ez az indoklás megfelel az MGYOSZ elnöke korábban hirdetett álláspontjának, hogy a gazdasági élet szereplői között egységre, a „lövészárkok” felszámolására és a vidékfőváros ellentét feloldására van szükség. Más kérdés, hogy valójában mi is játszódhatott le a kulisszák mögött, miért hangsúlyozta Pál László a küldöttgyűlésen elmondott beszédében, hogy a választási eredménytől függetlenül a kormány támogatni fogja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tisztségviselőit. A kora délutáni sajtótájékoztatón mindenesetre egyetlen újságíró sem firtatta Széles Gábor visszalépésének okát, legföljebb bátortalan utalás történt arra vonatkozóan, hogy a Magyar Gazdasági Kamarának nem volt a legjobb viszonya a 450 ezer hazai vállalkozóval, akiket az új kamarai törvény szerint, tagdíj ellenében, az MKIK-nak kell mostantól képviselnie. Többen a folyosókon annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a küldöttek kiválasztásában a vállalkozók érdektelensége miatt esetleg szűk csoportszempontok játszottak szerepet. Egyesek odáig mentek, hogy megfogalmazták, az elnökség annyira régi-új, hogy attól aligha várható el igazi megújhodás. Az ipari és kereskedelmi miniszter ugyan utalt arra, hogy a kormányzat számít a kamara gazdasági jogalkotásban való részvételére, legalábbis szavakban. A magyar tőke eddig nemigen szólt a törvényhozás gazdasági kérdéseibe, s a jelenlegi kormány hatalomkoncentráló gyakorlata is inkább a döntésektől való távol tartást, mintsem az abban való részvételt sugallja. A nemzeti kamara, ami ötven éven át volt kénytelen szünetelni, s amelyiknek újraindításánál Antall József miniszterelnök személyesen is részt vett, mindenesetre megalakult. Hogy ez az esemény történelmi jelentőségű-e, netán csak egy történelmi esély elszalasztásának dátuma, arról korai még sommás megállapításokat tenni. Jó lenne természetesen elhinni, hogy a közjogi kamarák tisztségének betöltésénél nem bűn, ha valaki egy ellenzéki párt tagja, mint ahogy feltehetően annak minősült legutóbb a Malév vezérigazgatójának leváltásánál. Szeretnénk bízni benne, hogy az érintettek megszívlelik Kohl kancellárnak a tavaly júliusi esseni beszédében éppen az európai kamarákra és kormányokra vonatkozó kijelentését: Vagy együtt dolgozunk, vagy együtt leszünk munkanélküliek. V. B. Álláspont Közlemény Fájdalmas, pótolhatatlan veszteség érte a Magyar Demokrata Fórumot. 1994. december 26-án, 66 esztendős korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Olajos Csaba, az MDF alapító tagja. 1929. augusztus 14-én Makón született, tanulmányait a budapesti Petlik Lajos vegyipari technikumban és a Veszprémi Vegyipari Egyetemen végezte, vegyészmérnökként 1965-től a Budapesti Vegyipari Kiszövnél dolgozott, majd 1974-től az elsők között, magánvállalkozást alapított. A határokon túli magyarság helyzetének jobbítását tekintette szívügyének: lakása a hetvenes évek elejétől felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, vajdasági magyaroknak gyülekezőhelye, átmeneti otthona volt, ő vitte ki Erdélybe az első sokszorosítógépet, melynek segítségével az „ELLENPONTOK” című lapot készítették. Otthonában találkoztak a vízlépcsőt ellenzők, az akkori ellenzékiek Krassó Györgytől Csoóri Sándorig, Duray Miklóstól Szőcs Gézáig. Az 1989. június 16-i, az 1956-os áldozatok és névtelen hősök újratemetésének egyik megszervezője volt. A Magyar Demokrata Fórum alapító tagja. 1989—90-ben az Országos Választmány, elhunytáig a Budapesti Választmány tagja. 1992-től az általa megalapított Magyar Vállalkozói Kamara elnöke. Az utóbbi három esztendőben a Közép-Európai Népcsoportok Fórumának szervezője. Halála pótolhatatlan veszteség. Olajos Csabát, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Vállalkozói Kamara, valamint a Lakitelek Alapítvány és Népfőiskola saját halottjának tekinti. Temetésére 1995. január 5-én 14 órakor a Farkasréti temetőben kerül sor. MAGYARORSZÁG 1995. január 6. •3