Magyarország, 1995. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-06 / 1. szám

Érdekesen alakultak az 1994. esztendő utolsó napjai. Kónya Imre szerint (Magyar Nemzet XII. 27.(An­tall József még az 1990-es választások előtt azt mondta, amennyiben „valamelyik tárcát a szabadde­mokraták megkapnák, ott valóságos szekértábort építenének ki maguknak”. Erre alighanem az 1994-es választásokon egymagunkban abszolút többséget szerzett szocialisták is rájöttek. Hiszen mostanában azon járatják az eszüket, miként lehet­ne a tisztán szabaddemokrata Belügyminisztérium­ból, mint az egyik kulcstárcából, vegyes vezetésű minisztériumot csinálni. Vagyis, ha a miniszter a dolgok jelenlegi állása szerint szabaddemokrata, ak­kor legalább a politikai államtitkári tisztet töltse be szocialista. Lehet, hogy tudatos volt, lehet, hogy csak a vélet­len hozta, de a 13. havi fizetések körüli vita, mely­ben a belügyminiszter, egyszersmind koalíciós mi­niszterelnök-helyettes csapott össze a jelek szerint ismét minden előzetes egyeztetést mellőző Horn Gyula miniszterelnökkel, alkalmas lehet arra, hogy a belügyi tárcához tartozók körében is kialakuljon a nézet: ha már egyneműen szocialista vezetésű mos­tanság nem lehet a minisztérium, legalább legyen vegyes irányítású. Akarva-akaratlanul ugye, de Horn Gyula csapdát állított Kuncze Gábornak. Mert ha szó nélkül hagy­ja a belügyminiszter az ügyet, akkor azt demonstrál­ja: ő, mint tárcagazda és miniszterelnök-helyettes, a maga és pártja nevében szó nélkül lenyeli, hogy a szocialista miniszterelnök a korábbi megállapodá­soknak ellentmondva lépjen valamit, ami népszerű. Ha viszont — mint esetünkben Kuncze tette — szót emel a megfontoltan megfontolatlan lépés el­len, akkor az a látszat keletkezik, hogy a belügymi­niszter és a mögötte álló párt, nem járni hozzá, hogy például a tényleg alulfizetett rendőröknek a vártnál talán vidámabb karácsonya legyen. Lapszél Hogy a karácsony vidámabb lett-e a kapott né­hány ezer forinttól, nem tudni. De hogy a harc, vagy ami annak látszik — a szocialisták és az SZDSZ, a miniszterelnök és helyettese között —, tovább folyik, egészen biztos. A Népszabadság ugyancsak december 27-i szá­mában volt olvasható a Kuncze Gáborral készített interjú, melyben a belügyminiszter kerek perec ki­jelenti: az SZDSZ a „tiszta” BM híve. Kuncze a Hornnal folytatott Nap Tv-beli vitával kapcsola­tos horni kijelentésre („Ha még egyszer ilyen elő­fordul, akkor természetesen fölvetem a koalíciós partnernek, hogy én nem tudom tovább elképzel­ni ezt az együttműködést... Természetesen csak a személyről van szó.”) az interjúban így reagált: „Azt tudom mondani, hogy ez volt az első, de azt nem ígérhetem, hogy ez lesz az utolsó...” — már­mint szembeszegülés a miniszterelnökkel. Sokak szerint a BM-mel kapcsolatos szocialis­ta igény az önkormányzati választások eredmé­nyének is tulajdonítható. Nevezetesen: míg a fő­városban megköttetett a parlamenti koalíció má­sa, addig vidéken számos helyen a szabaddemok­raták a mostani ellenzéki pártokkal léptek szövet­ségre­­ a szocialistákkal szemben. Ez a tény per­sze nemcsak a két párt között növeli a feszültsé­get, de fényt vet az SZDSZ korántsem következe­tes politizálására, belső ellentmondásaira. (Csak zárójelben, hogy mit érhet majd Budapesten a két kormányzó párt összefogása, arra baljós fényt vet Demszky Gábor karácsonyi nyilatkozata. Az újra­választott főpolgármester szerint a fővárosi együttműködés bizonyos házassági formához lesz hasolatos. „Valami olyasmi ez, mint amikor egy egyedül élő férfi, akinek van ugyan állandó part­nere, de más kapcsolatai is vannak, most házassá­got köt, és részletes házassági szerződésben sza­bályozza a háztartás működtetését, nem zárva ki a másokkal való alkalmi kapcsolatot sem.” Ez lesz a házasság a fővárosban, „liberális” módra.) Időközben újabb front is nyílt a HungarHotels privatizálásával kapcsolatos — már jól ismert — miniszterelnöki intézkedés miatt a két párt kö­zött. Mi több: immáron nemcsak a koalíciós part­nerek (partnerek?) cívódnak, hanem a miniszterta­nács szocialista tagjai között is nézeteltérések tá­madtak. Úgy tűnik, hogy a HungarHotels-ügyben Horn Gyula darazsakat uszított magára. A kérdés politikai hordalékát tekintve teljesen mindegy, hogy a miniszterelnöknek igaza van-e, vagy sem. (Lehet, hogy igaza van.) A lényeg: újabb kakasvi­adalt vív a két kormányzó párt és a szocialista mi­niszterek egyetértése is szűnni látszik. Békesi László (aki Szűrös Mátyás eddig még nem cáfolt, a Magyarországnak tett kijelentése szerint azzal fenyegette Horn Gyulát a kormányalakítás idején, hogy bizonyos körülmények közt 20-25 képvise­lővel akár az SZDSZ-be is hajlandó átlépni) a ka­rácsony előtti utolsó minisztertanácson a szabad­­demokratákkal együttesen kritizálta az utólagos felülvizsgálatra támasztott miniszterelnöki igényt, de más szocialista miniszterek sem támo­gatták a HungarHotels-kérdésben Horn Gyulát. Még Pál László sem foglalt egyértelműen állást, holott hírek szerint az ő bejelentésére indult a kül­földön is nagy vihart kavart utóvizsgálat. Az év utolsó napjainak történései, már ami a koalíciós partnereket illeti, nem sok jóval bíztat­nak. Ha ott folytatják 1995-ben, ahol 1994-ben abbahagyták, viharos politikai esztendőnek né­zünk elébe. Vagy: egy monstre színjátéknak lehe­tünk szemlélői. SPEIDL ZOLTÁN A nemzeti kamaráról szólva Történelmi jelentőségű napnak, Pál László ipari és ke­reskedelmi miniszter egyenesen olyan dátumként je­lölte meg 1994. december 21-ét, amellyel új időszámí­tás kezdődött a magyar gazdasági önkormányzatok históriájában. Csak sajnálni lehet, hogy az egyébként kitűnő tudósítói gárdával rendelkező liberális napila­punk annyira sem tartotta fontosnak az eseményt — mindössze nyolc sort szentelt a nagy horderejű dolog­nak —, hogy megemlítse: a megalakult nemzeti kama­ra elnöke dr. Tolnay Lajos lett. Neve Széles Gábor­nak, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége el­nökének nevével együtt szerepelt a jelölőlistán. A szakma mindkettőjüket jól ismeri, a közvélemény Tol­­nayt kevésbé. A jelölőlistán közreadott rövid életrajz­ból kiderül, hogy 1971—1992 között a Lenin Kohá­szati Művekben, később annak átalakítása után a DI­­MAG Rt.-nél dolgozott különböző beosztásokban, leg­utóbb elnök-vezérigazgatóként. Majd rövid ideig a Dunaferr Rt. Kereskedőház illetve a PTW Befektetési Rt. élén látjuk. Tavaly óta pedig a Rákóczi Regionális Fejlesztési Bank Rt. elnöke. Néhány héttel a választá­sok előtt Széles Gábor tűnt a legesélyesebbnek az el­nöki posztra, olyannyira, hogy a nagy átfutási idővel készülő angol nyelvű folyóirat, a Hungarian Econo­mic Review decemberi számában éppen vele készített interjút Magyarország jövőképéről... Széles Gábor azonban visszalépett a december 21-i küldöttgyűlésen, miután leszavazták a Budapesti Ka­mara indítványát a társelnöki intézmény alapszabály­ba foglalásáról. Széles Gábor azzal indokolta dönté­sét, hogy nem akar megosztottságot, vagyis nyilván nem szeretné, ha a szervezeten belül mögötte és Tol­nay Lajos mögött két tábor jönne létre. S ez az indok­lás megfelel az MGYOSZ elnöke korábban hirdetett álláspontjának, hogy a gazdasági élet szereplői között egységre, a „lövészárkok” felszámolására és a vidék­főváros ellentét feloldására van szükség. Más kérdés, hogy valójában mi is játszódhatott le a kulisszák mö­gött, miért hangsúlyozta Pál László a küldöttgyűlésen elmondott beszédében, hogy a választási eredménytől függetlenül a kormány támogatni fogja a Magyar Ke­reskedelmi és Iparkamara tisztségviselőit.­­ A kora délutáni sajtótájékoztatón mindenesetre egyetlen újságíró sem firtatta Széles Gábor visszalépé­sének okát, legföljebb bátortalan utalás történt arra vo­natkozóan, hogy a Magyar Gazdasági Kamarának nem volt a legjobb viszonya a 450 ezer hazai vállalko­zóval, akiket az új kamarai törvény szerint, tagdíj elle­nében, az MKIK-nak kell mostantól képviselnie. Töb­ben a folyosókon annak a véleményüknek adtak han­got, hogy a küldöttek kiválasztásában a vállalkozók ér­dektelensége miatt esetleg szűk csoportszempontok játszottak szerepet. Egyesek odáig mentek, hogy meg­fogalmazták, az elnökség annyira régi-új, hogy attól aligha várható el igazi megújhodás. Az ipari és keres­kedelmi miniszter ugyan utalt arra, hogy a kormány­zat számít a kamara gazdasági jogalkotásban való részvételére, legalábbis szavakban. A magyar tőke ed­dig nemigen szólt a törvényhozás gazdasági kérdései­be, s a jelenlegi kormány hatalomkoncentráló gyakor­lata is inkább a döntésektől való távol tartást, mint­sem az abban való részvételt sugallja. A nemzeti kamara, ami ötven éven át volt kényte­len szünetelni, s amelyiknek újraindításánál Antall Jó­zsef miniszterelnök személyesen is részt vett, minden­esetre megalakult. Hogy ez az esemény történelmi je­lentőségű-e, netán csak egy történelmi esély elszalasz­tásának dátuma, arról korai még sommás megállapítá­sokat tenni. Jó lenne természetesen elhinni, hogy a közjogi kamarák tisztségének betöltésénél nem bűn, ha valaki egy ellenzéki párt tagja, mint ahogy feltehe­tően annak minősült legutóbb a Malév vezérigazgató­jának leváltásánál. Szeretnénk bízni benne, hogy az érintettek megszívlelik Kohl kancellárnak a tavaly júli­usi esseni beszédében éppen az európai kamarákra és kormányokra vonatkozó kijelentését: Vagy együtt dol­gozunk, vagy együtt leszünk munkanélküliek. V. B. Álláspont Közlemény Fájdalmas, pótolhatatlan veszteség érte a Magyar Demokrata Fórumot. 1994. decem­ber 26-án, 66 esztendős korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Olajos Csaba, az MDF alapító tagja. 1929. augusztus 14-én Makón született, tanulmányait a budapesti Petlik Lajos vegyipari technikumban és a Veszprémi Vegyipari Egyetemen végezte, vegyészmérnökként 1965-től a Budapesti Vegyipari Kiszövnél dolgozott, majd 1974-től az elsők között, magánvállalko­zást alapított. A határokon túli magyarság helyzetének jobbítását tekintette szívügyének: lakása a hetvenes évek elejétől felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, vajdasági magyaroknak gyüle­kezőhelye, átmeneti otthona volt, ő vitte ki Erdélybe az első sokszorosítógépet, mely­nek segítségével az „ELLENPONTOK” című lapot készítették. Otthonában találkoz­tak a vízlépcsőt ellenzők, az akkori ellenzé­kiek Krassó Györgytől Csoóri Sándorig, Duray Miklóstól Szőcs Gézáig. Az 1989. június 16-i, az 1956-os áldozatok és névte­len hősök újratemetésének egyik megszer­vezője volt. A Magyar Demokrata Fórum alapító tagja. 1989—90-ben az Országos Választmány, elhunytáig a Budapesti Vá­lasztmány tagja. 1992-től az általa megala­pított Magyar Vállalkozói Kamara elnöke. Az utóbbi három esztendőben a Közép-Eu­rópai Népcsoportok Fórumának szervező­je. Halála pótolhatatlan veszteség. Olajos Csabát, a Magyar Demokrata Fórum, a Ma­gyar Vállalkozói Kamara, valamint a Laki­telek Alapítvány és Népfőiskola saját ha­lottjának tekinti. Temetésére 1995. január 5-én 14 órakor a Farkasréti temetőben ke­rül sor. MAGYARORSZÁG 1995. január 6. •­3

Next