Magyarország, 1898. január (5. évfolyam, 1-31. szám)
1898-01-01 / 1. szám
Budapest, 1898. szombat, január 1. MAGYARORSZÁG ft 3. Egyezség nem sikerülte esetén az ország gazdasági önállósága nem lép életbe, hanem azt teszünk, amit akarunk, tehát esetleg a külön vámterületet, esetleg a közös vámterületet is, úgy, ahogy azt a kormány és a többség jónak fogja tartani. Bánffy szó is kijelentette, hogy ő a jelenlegi között ön területi viszonyt akarja fenntartani, szorosabbra vonni és állandósítani. Tisza István, Gajári palpd kijelentették, hogy az abszolút Ausztriávalis fentítható a vámközösségi viszony. A terv meghiúsulása. Bánffy azonban arra nem számított, hogy lesz a magyar képviselőházban még mindig 60 ember, aki nem arra hallgat, hogy mit akarnak Bécsben, hanem arra, hogy mit követel a törvény és mit követel a nemzet érdeke. Ezek kiállva minden szidalmazást, minden lebeszélést, kísértést, küzdöttek hűséggel és megakadályozták azt, hogy Bánffy czélját elérhesse. Így tehát, hála a közjogi ellenzék hazafias küzdelmének, ma is érintetlen, épségében áll fenn a 67. XII. t.-ez., amely elrendeli, hogy a szövetség lejártával az ország önálló rendelkezési joga azonnal életbe lép. Bánffy merénylete nem sikerült, a nemzetnek törvényben biztosított jogait nem lehetett a választásoknál összevásárolt többséggel lerontani. Az előálló helyzet. A közös vámterületnek a törvény passzusa ellenére való fentartása állandó törvényszegést képez. Megszegése a királyi esküvel szentesített alkotmánynak. Ha a kormány ezt rendelettel teszi, vagy rendelet nélkül, az egyre megy. Ahelyett, hogy nyomban intézkednék az önálló vámterület felállítása iránt, föntartja a közös vámterületet. Mindez nyílt és egyenesen törvénybe ütköző cselekvény. A kormány még mindig arra számít, hogy időközben a Bánffy-féle javaslatot keresztül hajtja az országgyűlésen. E szerint csak ideiglenesen, néhány héten, keresztül állna fönn még az 1867 . I.-cz. érvénye, akkor le fogja azt dönteni az új törvény. Természetes, hogy ez a terv csak úgy sikerülhet, ha a közjogi ellenzékben nincs kitartás, ha az ő ellenállása csak szalmatűz volt. Ekkor Bánffy két hét múlva, vagy három hét múlva mégis czélját éri. A törvényt időközben megszegte ugyan, de azért a többség felelősségre nem vonja, a 67-iki törvény garancziáit pedig mégis le fogja rontani. Ha ez nem sikerült neki január 1-éig, sikerülni fog január közepéig vagy végéig, és akkor az új gazdasági berendezés már ezen Bánfy-féle törvény alapján fog eszközöltetni. Az ellenzék magatartása A függetlenségi és 48-as párt el van határozva, hogy újév után újult erővel folytatja a harczot. Az általános vitához mindjárt az első napokban hozzászól Justh Gyula is, akinek beszédjét nagy érdeklődéssel várják. Fel vannak még a közelebbi napokra iratkozva Szluha István, Barabás Béla, Okolicsányi László, Szalay Károly, Ráttkay László és többen. Amennyiben a kormány a javaslatot le sem venné a napirendről, az ellenzék el van szállva annak törvényre emelését minden megengedett eszközzel megakadályozni. Tejsza, hogy a javaslatnak több szakasza van, a kormánynak pedig tjenezokra és költségvetésre is van szüksége, kétségtelen, hogy ez a cél igen könnyen el lesz érhető. A nemzeti párt csak esetről-esetre szabja meg álláspontját, így tehát a pártnak még nincs a követendőkre nézve megállapodása. De annyi nagyon valószínű, hogy Apponyinak fentebb ismertetett határozati javaslatából kifolyólag támogatni fognák a kormány ellen benyújtandó rosszulási indítványt. A néppárt szintén felveszi a harczot a kormány ellen, így nem lehetetlen, hogy a kormánynak nemsokára az egész ellenzék harczitüzét kell kiállnia. A szabadelvű pártból. A kormánypárton rendkívül érzik a helyzet súlyát. A 67-iki törvényeknek ez a rettenetes lekisebbítése minden komoly párttagra deprimáló hatást tesz. — Az még sem járja, — mondják — hogy a 67-iki törvényeket csak addig hajtjuk végre, míg az az országra terheket rak, amikor pedig a jogokra kerü a sor, ezt maga a kormány lábbal tapossa, így nem lehet az országban a törvények tiszteletét és az alkotmányban helyezett bizalmat föltartani. A pártban nagy számmal vannak, akik komolyan mérlegelik a miniszterek előző kijelentéseit is és azt mondják, a szószegés oly nyilvánvaló, hogy a kormány méltóságának megőrzésével többé nem foglalhat helyet a parlamentben. Bánffy szorosabbra vonja maga körül híveit, de a személyes gárda igen fogy és nagyon szaporodik azok száma, akik Bánffy kedvéért az ország nyugalmát és törvényes rendjét nem szívesen áldozzák föl. Nem lehetetlen, hogy legközelebb nagyobb változások fognak a kormány kebelében előállni. A bécsi lapokból. A Neue Freie Press* ma reggeli esáms ezeket írja : A kormány elhatározta, hogy nem lép a rendeletek útjára, és mert csak rövid időről van szó, semmit sem tesz. Az eljárás módját így okolják meg . A vámhivatalnokoknak megvannak a maguk instrukcióik. Azok érvényben maradnak mindaddig, míg a kormány nem rendelkezik másként. A határvámhivatalok a jövőben is épp úgy szedik be a vámokat, mint eddig. Amennyiben nemzetközi megállapodások tekintetbe jöhetnek, azokra nézve az idegen államokkal megkötött kereskedelmi szerződések és autonóm vámtarifa maradnak érvényben. Ha valamelyik vámhivatalnoknak kételyei vannak, úgy főnökéhez kell fordulnia, ki aztán vagy szóbelileg, vagy egyszerű utasítással instruálja, miként kell eljárnia. A bankügy dolgában a következő a fölfogás: Az osztrák-magyar bank és a magyar kormány között megállapodás jött létre, természetesen az országgyűlés által való utólagos jóváhagyás fentartása mellett, illetőleg a tárgyalás alatt álló provizórium-törvény megalkotásáig. A bankkal való megállapodás meghosszabbítja a status quot és a kormány jót áll a banknak, szabadalma minden irányban való védelméért. Ami a 70 milliós adósságot illeti, annak visszafizetési kötelezettsége kizárólag Ausztriát terheli. Az osztrák-magyar bank jegyeinek fizetési érvényét úgy a valutaszabályozási törvény, mint az érmeegyezmény elismerik , az érmeszerződés pedig 1916-ig tart. Az osztrák-magyar bank e megállapodásban teljes jogbiztonságot talál. Rámutatnak e tekintetben egy precedensn. Az annak idején való osztrák nemzeti trank az 1867—1876-ig terjedő időszakban, mindaddig amit Kibadal-Villf Sa® Klimán keresztülvitte, tizenkét éven át csak a két kormány egyszerű megállapodása alapján főnk-teaionált, anélkül, hogy a viezooy jogbiztosságát valaki kétségbe vonta volna. Ez a megállapodás az ismeretes vöslaui jegyzőkönyvbe volt foglalva, melyet Beeke báró és Lónyay Menyhért írtak alá. A Neues Wiener Tagblatt ezeket írja: A magyar kormány ki fog bocsátani rendeleteket, de azok a legrosszabb esetben csek egy hétig (?) lesznek hatályban, miután nyolcz nap (?) alatt a provizórium-javaslat a király elé fog terjesztetni szentesítés végett. A törvénynek visszaható erőt fognék tulajdonítani. A bécsi magyarok éz a kiegyezés. Az önálló vámterület érdekében megindult országos mozgalomhoz most csatlakoznak a bécsi magyrok is. A bécsi magyarok ugyanis január 2-ikán délelőtt 9 órakor nyilvános népgyűlést tartanak a Schlossgasse 5. sz. a. vendéglő nagytermében, amelynek napirendje ez: 1. a kiegyezési jogállapot; 2. a mezőgazdasági törvényjavaslat. A népgyűlésen, mint értesülünk, a budapesti népgülésen elfogadott határozati javaslathoz hasonló határozatot fognak hozni. A népgyűlés iránt a bécsi magyarok között nagy érdeklődés mutatkozik s igen népesnek ígérkezik. A külpolitika új esztendeje, Budapest, december 31. Karácsony és újév közt a külpolitikában alig szokott valami változás történni. A gépezet kerekei egy pillanatra megállnak és a gépészek azalatt megvizsgálják a gépet. Míg az emberek társadalmi kötelezettségeikre gondolnak, a politikus azon tűnődik, hogy a holnap — esetleg, vagy véletlenül — nem fog-e a tegnaptól különbözni. Az egymást követő évek, a múlt szempontpontjából tekintve, rendszerint nem igen hasonlítanak egymáshoz. A jövőre nézve pedig igen jó volna, ha előre láthatnánk az eseményeket, ahelyett, hogy meglepessünk általuk. Pedig ez csak a legritkább esetben van így. Azok a nagy változások, amelyek a legutóbbi 15 év alatt történtek, nemcsak Európában, hanem az egész világon, tág teret nyitnak a véletlennek. A politikai sakktábla esélyei legalább is megnégyszereződtek. Európa szűknekbizonyult. Tevékenységét, ambíczióját, antagonizmusát átültette Afrikába és Ázsiába. A régi problémákhoz, amelyek, bármily nehezek voltak is, mégis megvilágíttattak, új kérdések járultak, amelyeknek megoldására, már előbb kellett módot keresni, mint ahogy maguk az események ismertekké váltak. Olaszország keservesen csalódott minden reményében, melyet afrikai politikájához fűzött, a német kormány pedig a legszélsőbb Keleten vet föl oly kérdést, amelyre a legnagyobb érdeklődéssel tekint Egész Európa. Van még egy másik ok is, amely a nemzetközi politikában sok meglepetést idéz föl. Ez pedig az, hogy egymásután tűnnek el oly személyiségek, akik vagy koruknál, vagy hosszú, döntő befolyású működésüknél fogva éltető elemei voltak az általuk inaugurált politikának. Mikor az öreg I. Vilmos császár, 1870 után a maga kedélyes modorában azt mondta Bismarcknak: «Most már nyugodtan halok meg», nagy szolgálatot tett vele nemcsak Németországnak, hanem egész Európának is, mert a mondásában rejlő nagy értéknek kifelé is megvolt a hatása. Meggyőződtünk erről 1875-ben, amikor Bismarck álláspontja, az orosz intervenczió és az angolok nyugtalansága megmentette a világot egy általános, nagy háborútól. II. Sándor czár hasonlóképp gondolkozott és köztudomású dolog, hogy akarata ellenére ragadtatta magát a török háborúra, amelyből semmi haszna nem volt. Ez uralkodók egyike sem ébresztette volna új életre a keleti kérdést, még kevésbbé pedig a keklelmi kérdést.