Magyarország, 1898. március (5. évfolyam, 60-89. szám)
1898-03-01 / 60. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1898. KEDD, MÁRCZIUS IV. ÉVFOLYAM. 60. SZÁM. Két ünnep. Budapest február 28. Rettenetesen szomorú dolog minden diszharmónia a nemzeti kegyelet dolgában. Most is, hogy félszázados évfordulójához jutottunk azoknak a titáni küzdelmeknek, melyeket a jogaiban sértett nemzet ötven évvel ezelőtt folytatott , az egész nemzetnek össze kellene olvadnia a hálás megemlékezésben és az ünneplésben. Összhangot és egyetértést kellene keresnünk, mert mindenkit sért ily alkalmakkor a széthúzás és egyenetlenkedés. Dehát annak az árán érjük el ezt az összhangot, hogy megtagadjuk nemzeti múltúnkat, megfeledkezzünk őseinkről, azok küzdelmeiről, szenvedéseiről, hősi haláláról ? Lehet ezt is tenni. Összhang lesz így is. Zavartalan, néma összhang. Amelyben egy hang sem fog fölemelkedni, hogy lerojja a nemzet háláját hőseinek emléke iránt. Lehet, de ilyen «összhangra» csak egy erkölcstelen nemzet volna képes. Egy oly nemzet, a melyből minden nemesebb érzés kiveszett. A melynek fiai nem néznek és nem látnak többé semmi ideált, hanem lelküket az önzés démona szállta meg. Egy erkölcstelen és enervált nemzedék lehet csak képes az ilyenre, amely többre becsül egy vállveregetést, egy czímet, egy méltóságot, többre becsül talán még egy bockszivart is, mint egy egész nemzeti múltat, amelybe értelmetlenül és bambán bámul bele, hogy az mit is jelent ? Elérkeztünk a szabadságharc félszázados évfordulójához. A nemzet érzi, hogy nem szabad engednie, hogy az nyomtalanul surranjon el fölöttünk. Érzi, hogy be kell váltania azt az adósságot, amivel már félszázad óta tartozik: meg kell emlékezni azoknak érdemeiről, akik a hazáért oly sokat szenvedtek és oly dicsőségesen harczoltak. És a nemzet lelki szemei előtt a félszázados évfordulónál megelevenedik az egész kor. Látja, a mint felébredt a nemzet százados tetszhalálából, a mint a sziveket megérintette a szabadság lehelette és a mint föllelkesedett az egész nemzet, hogy egyesüljön a testvériségben és az egyenlő polgári és politikai jogok élvezetében. Látja, hogy Bécsből hogyan küzdenek a nemzet jogai és szabadsága ellen, hogyan fog a nemzet alkotmánya védelmére fegyvert s mint támaszt győzelmes hadseregeket, amelyek az ellenséget leverik, és dicsőséget, fényt hoznak az országra. Látja azután az árulást és bukást is, az üldözésnek, gyásznak és bujdosásnak szomorú napjait, és lelke megtelik az édesbús emlékezések érzelmeivé. Igen, a szabadságharcz félszázados évfordulójánál lelki szemeink előtt elvonul az egész küzdelem, az egész múlt, minden részletével, dicsőségével és bukásával, győzelmeivel és vereségeivel, hőseivel és árulóival. A nemzet ünnepének is egyetemesnek kell tehát lenni, az egész korszakra kiterjedőnek , és nem szabad sem egy részletet, sem egy tényt a múltból kivenni, hogy azt külön ünneplésünk tárgyává tegyük. De nem szabad kihagyni a nemzet hálájából és megemlékezéséből különösen azokat a hősöket, akik a nemzeti szabadságért elvérzettek, akik önfeláláldozásának köszönhetők, hogy a durva önkény a nemzet jogait büntetlenül el nem tiporhatta, akiknek történelme, harcsa, győzelme és halála tölti be és képezi tulajdonképp az egész szabadságharcot. Igenis, a hősi küzdelemnek és hősi önfeláldozásnak kell szentelni az ünnep kiemelkedő részét, és kell, hogy a nemzet hálával és kegyelettel viseltessék különösen azok emléke iránt, akik az ország alkotmányát vérükkel és életükkel megvédelmezték. Hitványak és gyávák volnánk, ha meg tudnánk róluk feledkezni. És nem férfiak, de léha tacskók, ha félelemből és gyáva szepegésből még csak a neveiket se mérnék az ünnepléskor ajkunkra venni. És ha ezt tekintjük, bizony szomorúan kell arra az ünneplésre gondolni, amit a kormány tervez. Mert értjük azt, hogy van kor a melyben egy nemzetnek még mnnepuhi cseiukikertui *sefiá szabad. Egy idegen uralom által való leigázás idején nem szabad a nemzeti hősök emlékét ünnepelni. Ekkor egy szó, egy ruha, egy dal is sérti a hatalom füleit. Tüntetés és nemzeti agitáczió számba megy a legcsekélyebb összejövetel. Idegen zsarnokság idején a nemzet szenved, tűrés nem ünnepel. Sziklai kiváló burlesque komikus, de jellemszerepekre ne vállalkozzék. Sokra becsülöm az ambícziót egy színésznél, mely az egyedüli rugója az igazi művészetnek, csakhogy ennek a nemes versengésnek is a jó irányban kell mozognia. Igen kérem Sziklai Kornélt, maradjon azon a téren, melyre hivatása, tehetsége szólították. A Michulányok bizonyára hosszú ideig fogják tartani a repertoket, mert az előadása gondos, ízléses — egyszóval: sikerült. A Vígszínház italomániában szenved. Olasz művészek után, olaszból fordított darab. Bracco műve, a Vége a szerelemnek — a szerző szerint szatirikus vígjáték. Ebben a meghatározásban mindenesetre az egyik epitheton sok: a vígjátéké, mert a mű fránya unalmas. Négy hosszú felvonáson át hallunk benne szofisztikáin a szerelemről. Öt udvarlója van a marchesának, kik közül nem tud szeretőt választani. Hozzá megjön 2 évi távollét után a férje, aki, midőn szerelmével megkínálja az asszonyt, akkor ez nem akar, mikor pedig az asszony visszakínálja a férjét, akkor meg ez nem akar. Az egyik darab egy habozó, szeszélyes asszony sóvárgása a szerelem után Ennek a nőnek a szíve minden férfi számára megnyerhető, de az illetőnek túl kellene magát tennie a prüderiáján ; az ő ellenállása csak formai, s finomul nevelt nagyvilági hölgy szabadkozása Franczia vaudevillisták úgy nevezik az ilyen jellemet, hogy: egy szív amely kapitulálni kiván. De ha nincs ellenség, a leggyöngébb erőd sem adhatja főmagát! . .. Bracco udvarlói és a férj, egyszeri fajankók és épp ezért nem érdekesek. A «Vége ! Drámai hét. »■ — A Magyarország eredeti tárczája. — Olvasóiul fölmentenek attól, hogy azon inczidenseket közelebbről vázoljam, melyek a múlt héten megakadályozták volt tárczámnak megjelenését itt. Bízvást a közvélemény elé bocsátom: Ítélni a fölött, hogy mennyire volt indokolva a hajsza, melyet ellenem ritka kitartással inszczonáltak és folytattak . . . Nem, erre nem térek vissza ! De pár sorral, kell, hogy megemlékezzem azon kritikusok véleményéről, kik bizonyos fokig jóakaratot tanúsítottak irántam ezen esetben. Köszönet és hála nekik mindenekelőtt, amiért legalább enyhítő körülményeket találtak nálam. Az egyike, a legkiválóbbja ezen barátoknak azzal mentett ki engemet, hogy dilettáns író vagyok, aztán nem is magyar zamattal, de franczia geure-ben írok. Dilettáns! Persze, hogy nem vagyok czéhbeli zsurnaliszta. Nem vagyok sem az Otthon, sem a Hírlapírók Egyesületének tagja. Nem tartozom semmiféle klikkhez. Ez mind igaz. Az is igaz, hogy olyan önkéntes színházi kritikusnak csaptam föl, aki nem jár szerkesztőségi jegygyel a színházba, nem megy a próbákra, nem a színpadra, viziteket nem csinál a primadonnáknál, nem vacsorál a színészekkel. .. Mindez szörnyű baj, tudom én ezt jól. De hát van ennek az izoláltságomnak jó oldala is — az, hogy nem vagyok lekötve senkinek sem. Egy vagyok a nézőtérről, egyszerű tagja a közönségnek. Mint ilyen írom meg impresszióimat, szabadon, minden korlátozottság s minden pretenziók nélkül . . . Engedjék meg, hogy ezt az őszinte genet folytassam jövőre is. ... A Magyar Színház végre a reformok terere lépett. Két elsőrangú csillagot szerződtetett Komáromi Mariska és Hegyi Aranka asszonyok személyében. Most legalább meghonosodik itt a jó ének. Komáromi új helyén a Michu-lányokban lépett föl, Messager operettjében, a párisi Bouffes legújabb sikerében. A fővárosi közönség sietett kedvenczét tömegesen üdvözölni a Magyar Színházban. Nem volt Komáromi Mariska fogadása parádé, csak úgy szívből mondták: Isten hozott, Isten tartson meg nekünk ! S vissza is mentek tapsolni a színházba másnap, meg harmadnap. Ezt nevezem én igazi sikernek, nem pedig azt, amikor ezüst koszorúkat nyújtanak át, de azon a következő előadásokat hallgatók hiányában le kell mondani. A Michu-lányok a jobb operettek közé tartozik. Érdekes kis meséje van, a zenéje is elég csinos, csakhogy a Magyar Színház szerencsétlen pincsijéből a Unom árnyalatok nem jönnek ki a zenekarból. Mint hallom, ezen a visszásságon segítve lesz: a zenekart fölemelik és elvéve egy sort a zártszékekből, nagyobb helyet adnak neki. Csakugyan égető szükség van erre. Komáromi mellett Vlad Gizella is jobban énekelt a szokottnál; előbbinek korrekt iskolája hatott rá alkalmasint, mert intonácziója tiszta maradt és mellőzte a sipító magas regisztert. Sziklai Kornélnak nem illik a szerepkörébe az első császárságbeli tábornok. Szerkesztőség: Teréz-körút 19. sz. az. negyed évre 3 írt 60 kr. egész évre 14 frt . kr.Egyes számára; helykén 4 kr. vidéken 3 kr. Kiadóhivatal; Sándor utcza 2. sz. Lapunk mai száma 16 oldal.