Magyarország, 1898. november (5. évfolyam, 303-333. szám)
1898-11-01 / 303. szám
BUDAPEST, 1898. KEDD, NOVEMBER 1 V. ÉVFOLYAM 303. SZÁM A tajtékzó Tisza. Budapest, okt. 31. Nagyon sajnáljuk, hogy gróf Tisza István, a parlamenti virilista, a tegnapi beszédével a «kisgazda» színvonalára sülyedt. Mert csak annak a bizonyos kisgazdának a megfizetett és a nép közé hatóságilag becsempészett röpiratai ferdítenek olyan vakmerően és tajtékzanak olyan ízléstelenül, mint azt tegnap Tisza István gróf tette. Tisza István gróf úgy látszik elfelejtette, hogy ő egy és ugyanaz az ember a parlamentben is, meg Ugrán a választói között is ; másként érthetetlen, hogy miként kockáztathatott meg Ugrán olyan állításokat, amilyenekkel a parlamentben nem mert volna előrukkolni. Sok mindenféle gyalázkodást és ferdítést hallottunk és olvastunk a kormánypárt részéről az ellenzékre szólni azóta, hogy a szövetkezett ellenzék útját állja a kormány sötét terveinek, de az egész kormánypárton nem akadt eddig olyan vakmerő ember, aki azt merte volna állítani, hogy a kiegyezés végleges rendezése elé az ellenzék gördíti az akadályokat! Még a sokszor emlegetett kisgazda is névtelenül és a kormányt szidalmazva és fenyegetve merészelte csak ezt az állítást világgá bocsátani. Tisza István grófé a dicsőség, hogy ezzel a piaczra lépett. Igazán nem tudjuk, hogy foglalkozzunk-e komolyan ezzel az inszinuáczióval ? De mivel a semper aliquid haeret, kellemetlen kötelességünk eltakarítani a politikai piacról minden olyan anyagot, ami a légkörnek tisztaságát a maga bomlási termékeivel fenyegeti. Emlékezzék csak vissza Tisza István gróf a múlt év októberére ! Akkor terjesztette elő a kormány a kiegyezés egyévi meghosszabbítására vonatkozó első provizórium-javaslatot. Ez volt a Bánffykormánynak a kiegyezés kérdésében tett idolsó olyan lépése, amely megfelelt az 1867. évi XII. t.-cz. betűjének és szellemének. Még akkor megtöretlen volt a kormánynak az az adott szava, hogy csak az alkotmányos Ausztriával köt kiegyezést, és ha ez nem sikerül, rálép az önálló vámterület rendszerére. Nos, mi történt ? Az, hogy a 67-es alapon álló ellenzéki pártok vita nélkül elfogadták a törvényjavaslatot, a függetlenségi párt pedig csak arra szorítkozott, hogy elvi különállását hangoztassa. Nem lát a gróf úr valami összefüggést ezen tény és az előbb említett két momentum között, hogy t. i. az az intézkedés megfelelt a törvénynek és az adott szó megszegve még nem volt ? De gyerünk tovább. Mikor a mostani év nyarán némi halvány reménysugár csillant föl arra nézve, hogy a kormány komolyan veszi az önálló berendezkedést, nem felejtette-e el egyszerre az egész ellenzék Bánffy Dezsőnek hosszú bűnlajstromát ? A gyűlölt, az erőszakos áradása a Vénuszon, hazajött ismét a földre s elbeszélte kalandjait. Egy nemes angol lord Ceton bájos 16 éves nővérével szintén kirándult a Vénuszra. Egy gyönyörű édenkertre talált ottan s a lakóiknak egyéb dolga sem volt, mint örökösen szerelmeskedni, sőt mi több, Ceton nővérét is elbolondította útközben egy délczeg vénuszbeli lovag, Petulant herczeg. Hasonló nézeteik voltak a többi íróknak is. Swedenborg, a múlt század leghíresebb prófétája, aki a szó legszorosabb értelmében vízióknak volt örökös rabja, beszéli, hogy többször látta a szép vénuszbeli leányokat, amint délutánonkint minden ruházat nélkül sétálgattak a remek szép kertekben. Ezek után azt hiszem, mindenki kívánkozni fog a Vénusz világára s nem hagyja magát visszariasztani az öreg Kircher atyától sem, aki egy extázisban tett utazásán azt tapasztalta, hogy a gyönyörűséges nők a Vénuszon tulajdonképpen mind angyalok, átszellemült, anyagtalan lények. A fákon is gyümölcsök helyett drágakövek teremnek, a patakok is mind csupa arany és drágaság között folydogálnak végig. Kircher atya szerint tehát éhen halnánk azon a világon. Érdekes már most azt kutatni, milyen élet van valósággal a Vénuszon ? Ezt a kérdést aligha lehet egyhamar eldönteni. Eltekintve attól, hogy a mi tudományos műszereink az utóbbi évtizedekben tett bámulatos haladás daczára is még igen fogyatékosak, a Vénusz csillagászati megfigyelése különösen igen nehéz. Így történt az, hogy mind a mai napig a Vénusz bolygó fizikai viszonyairól majdnem semmi bizonyosat nem tudunk. A múltkor Venezia örökszép azurboltján figyeltem meg ezt az érdekes világot egy a jogtipró Bánffy Dezsőre nem akkor állt-e elő az a pillanat, amikor elmondhatta magáról, hogy mögötte áll az egész magyar nemzet ? Hát az ellenzék tehet arról, hogy a magyar kormány nincs birtokában annak az intelligenciának, hogy az ilyen nagy történelmi pillanatokat megértse és felhasználja a nemzet törvényes jogainak kivívására ? És most, amióta az őszi országgyűlési kampány megnyílt, mi az ellenzéki pártok álláspontja ? A nemzeti párt minden olyan napirendet visszautasít, ami nem a kiegyezés kérdésével függ össze és arra világot nem vet. A függetlenségi párt pedig minden parlamentáris eszközzel szorítja a kormányt, hogy hajtsa végre az 1898. évi I. törvényczikket. És mit tesz ezzel szemben a kormány ? Hazudozik és bujkál. És nincs ember Magyarországon, aki megmondhatná, hogy tulajdonképpen mit akar. Erre mondja azt Tisza István gróf, hogy : «küszöbön áll a végleges rendezés lehetősége, s íme, az ellenzék akadályokat gördít.» Hát ha olyan nagyon küszöbön áll az a végleges rendezés, miért nem mondotta meg legalább választóinak, hogy miben áll az ? Miért nem volt meg neki az az erkölcsi bátorsága, hogy megmondta volna : igenis, én bízom abban, hogy az osztrák parlament az év végéig a kiegyezési javaslatokat Magyarország rovására eső minden változtatás nélkül ócska olasz messzelátóval, mely nem volt sokkal jobb annál, a melylyel Galilei első fölfedezéseit tette s nekem föltűnt az a hosszúkás, sötét folt, melyet a csillagvizsgálók a Vénusz legjelentékenyebb óceánjának tartanak ; más, érdekesebb részletet nem láttam, hacsak nem egyes fénylő kiszögeléseket, Schröter Vénusz-hegységeit, amik 30—40.000 méter magasba nyúlnak föl, tehát jóval maguk mögött hagyják a mi Kordilleráinkat, de még a Himalayát is, amelynek legmagasabb csúcsa csak 8840 méter. Remek látvány volt ez a kép a teleszkópban s nem egy angol miss sajnálatát fejezte ki afölött, hogy nem láthatja a vénuszbeli szerelmeseket, amint párosával andalognak egy holdas éjszakán. Én erre persze kötelességemnek tartottam megjegyezni, hogy ez lehetetlenség, mivel a Vénusznak nincs is holdja, ellenben nem lehetetlen, hogy tényleg vannak szerelmes párok, amint azt nem egy Vénusz-utazó fantáziájában kiszínezte. Brenner Leó, aki éveken át megfigyelte a Vénuszt, azt mondja, hogy — eltekintve az örökös felhőrétegtől és a gyakori esőzésektől — az ottani világ nem éppen kellemetlen tartózkodó hely. Az éghajlat természetesen sokkal enyhébb, mint itten és a magas hegységeken nem is lehet nagyon forró. Ebből kifolyólag azt is lehetne feltennünk, hogy a Vénuszon igen buja és erőteljes növényzet van, minálunk ismeretlen külsejű, bizarr fák, illatos növények hihetetlen módon nőnek a magasba, hogy az ottani állatok sokkal nagyobbak és vérszomjasabbak, mint az itteni ragadozók. Ez persze csak föltevés , de mindenesetre valószínűbb és jobban megfelel ama távoli világ természeti viszonyainak, mintha azt monda Mesék világa. — A Magyarország eredeti tárczája. — írta Hoffmann Ottó. Az alkony csöndes óráiban esküdtek egymásnak örök hűséget Árkádia boldog és naiv hitü gyermekei; a legszebb csillag ragyogó tüzére hivatkoztak, mint tanúra, mert az a csillag a szerelem istennőjének volt jelképe. Mikor a nap végső sugarai eltűntek és az esti pir rózsás világossága egyre tünedezni kezdett, már ott ragyogott tiszta, fehér fényében az alkonycsillag, a szerelem csillaga. És a sötétszemű, aranyhajú leányok kiültek a dombtetőre és némán, révedezve várták hazatérő kedvesüket, miközben szemük megakadt azon az egy csillagon. Most ismét legszebb pompájában ragyog a Vénusz, az alkonycsillag fénye egyre növekvőben van s már-már elhomályosítja a többi csillagokat. Távcsővel szemlélve, sarló-alakot mutat éppen úgy, mint a hold. Ha csodálatos erejű, óriási messzelátóink volnának, akkor csakhamar észrevennék, hogy a Vénusz-csillag tulajdonképpen egész világ, olyan, mint a föld. Ott is vannak hegyek, meg völgyek, nagy kiterjedésű tensikok meg alföldek, ott is esik eső meg hó, de az élet, az bizonyára egészen más. Hogy milyen, azt el sem tudjuk képzelni, mert eddig csak fantáziában utaztak oda egyes kiváltságos emberek. A mi századunkban Achille Eyrand is volt ottan s oly jól érezte magát azon a másvilágon, hogy meg is akart nősülni, de szerelmetes menyasszonya meghalt s így szegény Achillenek nem volt többé ma- Szerkesztőség: Terézkörút 19. sz. Kiadóhivatal: Terézkörút 19. sz. Előfizetési ár: negyed évre 3 frt 50 kr. egész évre 14 frt 1 kr. Egyes szám ára: helyben 4 kr. vidéken 6 kr. Lapunk mai száma 20 oldal.