Magyarország, 1898. november (5. évfolyam, 303-333. szám)

1898-11-01 / 303. szám

BUDAPEST, 1898. KEDD, NOVEMBER 1 V. ÉVFOLYAM 303. SZÁM A tajtékzó Tisza. Budapest, okt. 31. Nagyon sajnáljuk, hogy gróf Tisza István, a parlamenti virilista, a tegnapi beszédével a «kisgazda» színvonalára sülyedt. Mert csak annak a bizonyos kisgazdának a megfizetett és a nép közé hatóságilag becsempészett röpiratai ferdítenek olyan vakmerően és tajték­­zanak olyan ízléstelenül, mint azt teg­nap Tisza István gróf tette. Tisza István gróf úgy látszik elfelejtette, hogy ő egy és ugyanaz az ember a parlamentben is, meg Ugrán a választói között is ; másként érthetetlen, hogy miként koc­­­káztathatott meg Ugrán olyan állításokat, a­milyenekkel a parlamentben nem mert volna előrukkolni. Sok mindenféle gyalázkodást és fer­dítést hallottunk és olvastunk a kormány­párt részéről az ellenzékre szólni az­óta, hogy a szövetkezett ellenzék útját állja a kormány sötét terveinek, de az egész kormánypárton nem akadt eddig olyan vakmerő ember, a­ki azt merte volna állítani, hogy a kiegyezés végleges rendezése elé az ellenzék gördíti az aka­dályokat! Még a sokszor emlegetett kis­gazda is névtelenül és a kormányt szi­dalmazva és fenyegetve merészelte csak ezt az állítást világgá bocsátani. Tisza István grófé a dicsőség, hogy ezzel a piaczra lépett. Igazán nem tudjuk, hogy foglalkozzunk-e komolyan ezzel az in­szinuáczióval ? De mivel a semper aliquid haeret, kellemetlen kötelességünk eltaka­rítani a politikai piac­ról minden olyan anyagot, a­mi a légkörnek tisztaságát a maga bomlási termékeivel fenyegeti. Emlékezzék csak vissza Tisza István gróf a múlt év októberére ! Akkor ter­jesztette elő a kormány a kiegyezés egy­évi meghosszabbítására vonatkozó első provizórium-javaslatot. Ez volt a Bánffy­­kormánynak a kiegyezés kérdésében tett idolsó olyan lépése, a­mely megfelelt az 1867. évi XII. t.-cz. betűjének és szel­lemének. Még akkor megtöretlen volt a kormánynak az az adott szava, hogy csak az alkotmányos Ausztriával köt kiegyezést, és ha ez nem sikerül, rálép az önálló vámterület rendszerére. Nos, mi történt ? Az, hogy a 67-es alapon álló ellenzéki pártok vita nélkül elfogad­ták a törvényjavaslatot, a függetlenségi párt pedig csak arra szorítkozott, hogy elvi különállását hangoztassa. Nem lát a gróf úr valami összefüggést ezen tény és az előbb említett két momentum között, hogy t. i. az az intézkedés meg­felelt a törvénynek és az adott szó megszegve még nem volt ? De gyerünk tovább. Mikor a mostani év nyarán némi halvány reménysugár csillant föl arra nézve, hogy a kormány komolyan veszi az önálló berendezke­dést, nem felejtette-e el egyszerre az egész ellenzék Bánffy Dezsőnek hosszú bűnlajstromát ? A gyűlölt, az erőszakos á­radása a Vénuszon, hazajött ismét a földre s elbeszélte kalandjait. Egy nemes angol lord Ceton bájos 16 éves nővérével szintén kirán­dult a Vénuszra. Egy gyönyörű édenkertre talált ottan s a lakóiknak egyéb dolga sem volt, mint örökösen szerelmeskedni, sőt mi több, Ceton nővérét is elbolondította útközben egy délczeg vénuszbeli lovag, Petulant her­­czeg. Hasonló nézeteik voltak a többi íróknak is. Swedenborg, a múlt század leghíresebb pró­fétája, a­ki a szó legszorosabb értelmében ví­zióknak volt örökös rabja, beszéli, hogy több­ször látta a szép vénuszbeli leányokat, a­mint délutánonkint minden ruházat nélkül sétálgat­tak a remek szép kertekben. Ezek után azt hiszem, mindenki kívánkozni fog a Vénusz világára s nem hagyja magát visszariasztani az öreg Kircher atyától sem, a­ki egy extázisban tett utazásán azt tapasz­talta, hogy a gyönyörűséges nők a Vénuszon tulajdonképpen mind angyalok, átszellemült, anyagtalan lények. A fákon is gyümölcsök helyett drágakövek teremnek, a patakok is mind csupa arany és drágaság között folydo­­gálnak végig. Kircher atya szerint tehát éhen halnánk azon a világon. Érdekes már most azt kutatni, milyen élet van valósággal a Vénuszon ? Ezt a kérdést aligha lehet egyhamar eldönteni. Eltekintve attól, hogy a mi tudományos műszereink az utóbbi évtizedekben tett bámulatos haladás daczára is még igen fogyatékosak, a Vénusz csillagászati megfigyelése különösen igen ne­héz. Így történt az, hogy mind a mai napig a Vénusz bolygó fizikai viszonyairól majdnem semmi bizonyosat nem tudunk. A múltkor Venezia örökszép azurboltján figyeltem meg ezt az érdekes világot egy a jogtipró Bánffy Dezsőre nem akkor állt-e elő az a pillanat, a­mikor elmond­hatta magáról, hogy mögötte áll az egész magyar nemzet ? Hát az ellenzék tehet arról, hogy a magyar kormány nincs birtokában annak az intelligen­­c­iának, hogy az ilyen nagy történelmi pillanatokat megértse és felhasználja a nemzet törvényes jogainak kivívására ? És most, a­mióta az őszi országgyű­lési kampány megnyílt, mi az ellenzéki pártok álláspontja ? A nemzeti párt min­den olyan napirendet visszautasít, a­mi nem a kiegyezés kérdésével függ össze és arra világot nem vet. A függetlenségi párt pedig minden parlamentáris esz­közzel szorítja a kormányt, hogy hajtsa végre az 1898. évi I. törvényczikket. És mit tesz ezzel szemben a kor­mány ? Hazudozik és bujkál. És nincs ember Magyarországon, a­ki megmond­hatná, hogy tulajdonképpen mit akar. Erre mondja azt Tisza István gróf, hogy : «küszöbön­­ áll a végleges rendezés lehetősége, s íme, az ellenzék akadályokat gördít.» Hát ha olyan nagyon küszöbön áll az a végleges rendezés, miért nem mon­dotta meg legalább választóinak, hogy miben áll az ? Miért nem volt meg neki az az erkölcsi bátorsága, hogy meg­mondta volna : igenis, én bízom abban, hogy az osztrák parlament az év végéig a kiegyezési javaslatokat Magyarország rovására eső minden változtatás nélkül ócska olasz messzelátóval, mely nem volt sokkal jobb annál, a melylyel Galilei első föl­fedezéseit tette s nekem föltűnt az a hosszú­kás, sötét folt, melyet a csillagvizsgálók a Vénusz legjelentékenyebb óc­eánjának tarta­nak ; más, érdekesebb részletet nem láttam, hacsak nem egyes fénylő kiszögeléseket, Schrö­ter Vénusz-hegységeit, a­mik 30—40.000 méter magasba nyúlnak föl, tehát jóval maguk mö­gött hagyják a mi Kordilleráinkat, de még a Himalayát is, a­melynek legmagasabb csúcsa csak 8840 méter. Remek látvány volt ez a kép a teleszkóp­ban s nem egy angol miss sajnálatát fejezte ki afölött, hogy nem láthatja a vénuszbeli szerelmeseket, a­mint párosával andalognak egy holdas éjszakán. Én erre persze köteles­ségemnek tartottam megjegyezni, hogy ez lehetetlenség, mivel a Vénusznak nincs is holdja, ellenben nem lehetetlen, hogy tényleg vannak szerelmes párok, a­mint azt nem egy Vénusz-utazó fantáziájában kiszínezte. Brenner Leó, a­ki éveken át megfigyelte a Vénuszt, azt mondja, hogy — eltekintve az örökös felhőrétegtől és a gyakori esőzésektől — az ottani világ nem éppen kellemetlen tar­tózkodó hely. Az éghajlat természetesen sok­kal enyhébb, mint itten és a magas hegysé­geken nem is lehet nagyon forró. Ebből kifo­lyólag azt is lehetne feltennünk, hogy a Vé­nuszon igen buja és erőteljes növényzet van, minálunk ismeretlen külsejű, bizarr fák, illatos növények hihetetlen módon nőnek a magasba, hogy az ottani állatok sokkal nagyobbak és vérszomjasabbak, mint az itteni ragadozók. Ez persze csak föltevés , de mindenesetre va­lószínűbb és jobban megfelel ama távoli világ természeti viszonyainak, mintha azt monda­ Mesék világa. — A Magyarország eredeti tárczája. — írta Hoffmann Ottó. Az alkony csöndes óráiban esküdtek egy­másnak örök hűséget Árkádia boldog és naiv hitü gyermekei; a legszebb csillag ragyogó tüzére hivatkoztak, mint tanúra, mert az a csillag a szerelem istennőjének volt jelképe. Mikor a nap végső sugarai eltűntek és az esti pir rózsás világossága egyre tünedezni kezdett, már ott ragyogott tiszta, fehér fényé­ben az alkonycsillag, a szerelem csillaga. És a sötétszemű, aranyhajú leányok kiültek a dombtetőre és némán, révedezve várták haza­térő kedvesüket, miközben szemük megakadt azon az egy csillagon. Most ismét legszebb pompájában ragyog a Vénusz, az alkonycsillag fénye egyre növek­vőben van s már-már elhomályosítja a többi csillagokat. Távcsővel szemlélve, sarló-alakot mutat éppen úgy, mint a hold. Ha csodálatos erejű, óriási messzelátóink volnának, akkor csakhamar észrevennék, hogy a Vénusz-csillag tulajdonképpen egész világ, olyan, mint a föld. Ott is vannak hegyek, meg völgyek, nagy kiterjedésű tensikok meg alföldek, ott is esik eső meg hó, de az élet,­­ az bizonyára egé­szen más. Hogy milyen, azt el sem tudjuk képzelni, mert eddig csak fantáziában utaztak oda egyes kiváltságos emberek. A mi századunkban Achille Eyrand is volt ottan s oly jól érezte magát azon a másvilágon, hogy meg is akart nősülni, de szerelmetes menyasszonya meghalt s így szegény Achillenek nem volt többé ma- Szerkesztőség: Teréz­körút 19. sz. Kiadóh­ivatal: Terézkörút 19. sz. Előfizetési ár: negyed évre 3 frt 50 kr. egész évre 14 frt 1 kr. Egyes szám ára: helyben 4 kr. vidéken 6 kr. Lapunk mai száma 20 oldal.

Next