Magyarország, 1899. március (6. évfolyam, 60-90. szám)

1899-03-01 / 60. szám

Budapest, 1899. szerda, márczius 1. MAG­YAR ORSZI« Nagyméltóságu ur! Tisztelt elvtársunk és barátunk! Mindenekelőtt legyen szabad nekem a szabad­elvű párt nevében köszönetet mondanom azért, hogy szives valát megengedni, miszerint e mai napon bucsuzásra jelenjünk meg előtted. Azon négy év, mely alatt te, Nagyméltóságu úr, miniszterelnök és pártvezér valál, mélyen be van vésve emlékünkbe, (Igaz! Úgy van!) de nemcsak emlékünkbe, hanem lelkünkbe is. Annyi mindenféle nevezetes ügy fordult elő ezek alatt az évek alatt és ezek minden tekintetben az ország és a király érdekében oldattak meg. És mi büszkék vagyunk arra, hogy mint nap­számosok, mint sereg, mint közlegények a Te vezérleted alatt, ezek megoldásában teljes szív­­vel és lélekkel meggyőződésünk mélyéből közre­működhettünk. Ez az az érzés, a­mely ma idehozott ben­nünket és a mely érzésünket mi egyszerű ke­délyünk mélyéből fakadó szavakkal fejezzük ki, a midőn Neked, Nagyméltóságu Ur, hálás köszö­­netünket fejezzük ki azért, a mit Te mint vezérünk tevéi, cselekvői és hálás köszönetet mondunk azért, a mit Te a haza érdekében tettél. Mi egyszerű polgárok vagyunk, a honnak egy­szerű polgárai, a mi birtokunkban nincs hatalom; mi azokat, a­kiket tisztelünk, becsülünk, azokat nem jutalmazhatjuk sem kincsekkel, sem ki­tüntetéssel ; mi csakis szívünk érzemén­yeit rakhatjuk le azok lábai elé, a­kiket tisztelünk és becsülünk; de Te, Nagyméltóságu Ur, nem is , szorulsz arra, hogy tőlünk kincset fogadj el, mert hisz Te bírsz azzal a megmérhetetlen gazdag kincsesel, a mely Tégedet körülövez és a mely vértről ellenségeid nyilai erőtlenül visszapattannak és a porba hullanak. Négy évi működésed alatt azt tapasztaltuk, hogy minden igyekezeted oda irányult, hogy Magyarország apostoli királyának jogait megvédelmezzed, hogy Magyarország kirá­lyának dicsőségét emeljed, és mint igaz magyar államférfin a magyar hazának önállóságát kidom­borítsad, emeljed, dicsőségre vigyed. Hogy ez utóbbi eszmét a maga tökélyében keresztül nem vihetted, annak oka nem te ben­ned rejlik, hanem egészen más, most felemlí­­tésre nem méltó körülményekben. Az a nagy kincs, a­mely benned rejlik, az a te kristály­tiszta öntudatod és lelkiismereted; mert te kö­telességedet mindig szentül, híven teljesítetted a király és a haza iránt. E kincs olyan, a melyet emberi kéz neked nem nyújthat, de a melyet emberi kéz tőled nem is vehet el. E kincs birto­kodban van, és birtokodban fog maradni élted utolsó napjáig, azontúl pedig a történetíró fogja feljegyezni a történelemben arany betűkkel azt a kincset, melyet te mostan megszereztél ma­gadnak. És most, Nagyméltóságú úr, tisztelt elvtársunk és barátunk, végezetül egy kérést vagyok bátor koczkáztatni a szabadelvű párt nevében hozzád, és ez az, hogy most, miután arról a magas polczról, a melyen négy évig voltél, leszállónál, légy kegyes és foglalj ismét helyet sorainkban, azon sorokban, a melyekből kiindulva fölemel­kedtél , légy szives barátunk maradni, elvtársunk maradni s velünk együtt közreműködni a köz­ügyek, a közhaza javán és haladásán. És miután ezen kérést hozzád intéztem, nem marad más hátra, mint kijelentenem azt, hogy a szabadelvű párt a Gondviseléshez más fohászt nem intéz, mint azt, hogy tégedet boldogságban, megelégedettségben, családod körében nyugalom környezzen ; feledve a múltak keserves küzdel­meit, élj egy szebb jövőt. Az Úristen téged soká tartson meg. Bánffy Dezső báró erre a következőleg vá­­­laszolt: Nagyméltóságú elnök úr! Igen tisztelt barátaim ! Négy évig mint Magyarország miniszter­­elnöke részesültem abban a szerencsében, hogy ti engem vezéretekül tekinthettetek. Azt megelőzőleg még — három évet szo­­ríitok ehhez — szerencsés voltam a képvi­selőház elnöki székében ülve, ismét a sza­badelvű párt, a ti támogatástok mellett, közreműködni, szolgálatokat tehetni azon irányban, a­mint azt az igen­t, elnök úr mondotta , a koronának, a királynak, a ha­zának. Ezen lefolyt hét évre tekintek vissza, mi­dőn a szives üdvözletet, a jókívánságokat fogadom s köszönetemet fejezem ki akkor, a midőn ti a lemultakra visszatekintve, szivetek érzelmeit hozzátok. Fogadjátok ezért őszinte hálámat, fogadjátok ezt ez alkalommal minden politikai vonatkozás nélkül. A jelen pillanatot, a jelen körül­ményeket, a jelen alakulásokat nem tartom alkalmasoknak arra, hogy bármely vonat­kozásban — akár visszatekintőleg, akár előrenézőleg — politikai irányban nyilat­kozzam. Kötelességemnek tekintem tartóz­kodónak lenni, mert azt hiszem, a jelen helyzetben a közügynek, a koronának és a hazának, a­melynek szolgálatában eddig működtem, akkor teszek igazán szolgálatot, ha ettől őszintén tartózkodom. A körülmények alakulása eldönti, mit hogyan kell tenni, s lehet esetleg alkalom arra is, hogy visszatekintőleg vagy előre­­nézőleg nyilatkozhassam. Most, ez alkalom­mal, maradjunk tisztán a barátságos, szíves megemlékezés keretében , ezért is hoztátok el szivetek érzelmeit, a­melyekért őszinte, hálás köszönetemet fejezem ki. Legyetek meggyőződve, hogy örömmel, kellemetesen, boldogan fogok emlékezni azon letelt időkre és mindig, minden változásában a sorsnak büszkeségemet fogja képezni, hogy az intact­­ szabadelvű párt hét éves életében részt ve­­hettem mint házelnök és részt vehettem az utolsó négy esztendőben nagy kérdések meg­oldásánál mint a pártnak vezére. Tartsatok meg emlékezetetekben; én megtartom egyen-egyen emlékezetemben a ti személyiségeteket, a ti egyéniségeteket, megtartom azon küzdelmek emlékét is és azon sikerek fényét, dicsőségét is, melyeket veletek együtt­működve érhettünk el. Legyen ennyi ez alkalommal elég; le­gyen elég, mert hiszen e pillanat nem al­kalmas arra, hogy egyebet mondjak, mint azt : büszke vagyok arra, hogy veletek együtt mehettem. Hogy ti ez alkalommal, e pillanatban me­leg, szívből jövő érzelmeiteket hozzátok ne­kem, köszönöm ezt, és kérlek, tartsatok meg jövőre is emlékezetetekben. Az éljenzés elhangzása után Bánffy Dezső báró kézszorítással búcsúzott az összes meg­jelent párttagoktól, kik közül sokan Bánffy bárónőnél is tisztelegtek. Búcsú és szék­foglalás. A kereskedelmi minisztériumban. Ma délben 12 órakor búcsúzott el Dániel Ernő báró a kereskedelmi minisztérium tisztikarétól. A távozó miniszterhez, a­kit a nagyterembe léptekor az azt zsúfolásig megtörlő tisztikar riadó éljenzése fogadta, Schmidt József dr. államtitkár a következő beszédet intézte: Nagymélőságű báró, kegyelmes uram! Hiva­talos állásomból folyó kötelességem, hogy most, mikor négy évet meghaladott működés után magas állásától megválik, a vezetése alatt állott kereskedelemügyi m. kir. minisztérium és a minisztériumhoz tartozó hivatalok és intézetek tisztiszemélyzete nevében Nagy­méltóságodtól búcsút vegyek. Ennek a személyzetnek törvény­­szabta helyzete, szerénysége, de még­ az a kö­rülmény is, hogy annak minden tagja a maga, bármily szűk hatáskörében is, részese Nagymél­tóságod kifejtett működésének és elért eredmé­nyeinek, — egyaránt tiltja, hogy erről a műkö­désről, ezekről az eredményekről megemlé­kezzem. De egyet szabad és kell is hangoztatnom, — hisz nem volnék tiszttársaim érzelmeinek igaz tolmácsa, ha ezt nem tenném, — a leghatáro­zottabban kell hangsúlyoznom azt, hogy Nagy­méltóságod vezetése alatt ennek a nagy testület­nek mindén egyes tagja nemcsak, a­mint az kötelessége, teljes odaadással és buzgalommal, hanem, a­mire m­ár kényszeríteni kit sem lehet, lelkesedéssel és örömmel végezte feladatát. (Úgy van! Élénk helyeslés.) Örömmel és lelkesedéssel végezte azért, mert Nagyméltóságod működé­­seinknek mindig szigorú és igazságos, de egy­úttal méltányos és jóindulatú bírája is volt. (Így van! Élénk helyeslés.) Engedje meg Nagyméltóságod, hogy ezért hálás köszönetet mondjak, engedje kérnem azt, hogy bennünket eddig tapasztalt kegyes jóindulatá­ban továbbra is megtartani méltóztassék. (Elénk éljéprés.) Dániel Ernő báró erre következőleg válaszolt: Méltóságos államtitkár úr! Igen­­, uraim és — ha szabad mondanom, barátaim ! Nagyon meghat engem az a barátság és ragaszkodás, a­melyet az államtitkár úr az önök nevében éppen most kifejezni szíves volt. Valóban, ha valami nehézzé teszi nekem a válást ezen minisz­tériumtól, úgy az azon benső barátság, azon ragaszkodás, a­melyet önök részéről mindenkor tapasztaltam. (Éljenzés.) Fel fognak menteni attól, hogy most, midőn négyévi működés után ő felsége saját kérel­memre kegyelemben felmenteni méltóztatott, érmék a minisztériumnak a négyévi működésére visszapillantást vessek. Hisz nemcsak én, de önök is, a­kik közvetlen részesei voltak ezen munkásságnak, sokkal elfogultabbak e tekintet­ben, semhogy képesek volnánk erről pártatlan, objektív ítéletet mondani. Bízzuk ezen négyévi működés bírálatát a későbbi korra és azokra, a­kik kevesebb elfogultsággal fognak ítélni e dol­gok felett. Azonban, a­mit nem akarok szó nélkül hagyni, az az, a­mit mindjárt az elején említettem, az az, hogy távozásomat a legnehezebbé az teszi, hogy önöktől kell válnom, t. uraim és barátaim, a­kiket négyévi működésem alatt nemcsak mint kiváló tehetséggel bíró egyéneket, hanem mint kiváló buzgalommal és szorgalommal működőket és mint személyemhez — a­miről igen sok ta­pasztalatom volt — igazán ragaszkodó egyéneket tanultam megismerni. (Éljenzés.) Legyenek meg­győződve arról, hogy­ ez a tapasztalat mindenka kellemes emlékként fog fűződni itteni működé­semhez , és ha egyet szabad kérnem távozásom perecében, ez az, hogy azt a jó­indulatot, baráti érzést, a­melyet önök részéről alkalmam volt tapasztalni aktív működésem ideje alatt, azt az én személyem iránt akkorra is megőrizni szíve­sek és kegyesek legyenek, midőn már a miniszté­rium vezetésétől megváltam. (Élénk tetszés és éljenzés.) Isten tartsa meg önöket­­. uraim és barátain­ és tartsanak meg engemet szives ba­rátságukban. (Hosszantartó zajos éljenzés.) Végül a távozó miniszter meleg kézszorítással búcsúzott a tisztikar körülötte levő tagjaitól és a nagyszámban megjelentek élénk éljenzésétől kisérve vonult vissza. Délután 1 órakor fogadta Hegedűs Sándor keres­kedelmi miniszter a minisztérium tisztikarát a ke­reskedelmi minisztérium nagytermében. A tisztikar ismét riadó éljenzésbe tört ki, a­mikor a miniszter megjelent a teremben. Az éljenzés csillapulta után Schmidt József dr. államtitkár a következő be­széddel üdvözölte az új kereskedelemügyi mi­nisztert : Nagyméltóságú miniszter úr ! Nekem jutott a szerencse, hogy Nagyméltósá­­godat a vezetése alá rendelt kereskedelemügyi m. kir. minisztérium, a többi hivatalok és intézetek tisztviselői kara nevében magas állá­sában mély tisztelettel üdvözölhessem. Méltóztassék Nagyméltóságodnak meggyőződve lenni arról, hogy ennek a karnak minden egyes tagja tudatával bír annak,­hogy ebben a magas állásban milyen nagy és fontos feladatok megol­dása, minő gond és felelősségterhes munka vár Nagyméltóságodra. Tudja ezt s ebben a tudatban férfias egyenességgel jelenti ki, hogy teljes munkakedvvel várja Nagyméltóságod rendelkezé­seit és útmutatását s mindig kész lesz azokat, túlmenve a hivatalos kötelességszabta határokon, tőle telhető buzgalommal és kitartással teljesíteni. (Igaz! Úgy van !) Ehhez a szilárdan eltökélt, erős szándékhoz engedje Nagyméltóságod bizalmát és kegyes jóindulatát kérnem. (Élénk éljenzés.) Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter erre a következő beszéddel válaszolt: Méltóságos Uram ! Tisztelt Uraim! Őszinte bizalommal jöttem önök közé, és nem kérek egyebet, mint hasonló bizalmat. Nagy, nehéz feladatra vállalkoztam, különös %

Next