Magyarország, 1899. december (6. évfolyam, 332-360. szám)

1899-12-01 / 332. szám

BUDAPEST, 1899. DECZEMBER 1. PÉNTEK, VI. ÉVFOLYAM 832. SZÁM Előfizetési ár: negyedévre 3 forint 50 kr., egész évre 14 frt­ Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Főszerkesztő: Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Teréz-körút 19. szám Hirdetések nonpardille számítással díjszabás szerint. A pénzügyi bizottság és a kvóta. Budapest, nov. 30. A pénzügyi bizottság befejezte a kvóta emelését c­élzó törvényjavaslat tárgya­lását. A függetlenségi és 48-as párt híven tel­jesítette kötelességét, de hiába küzdött­ a túlnyomó többség, a­mely még csak rövid idővel ezelőtt felháborodott a kvóta­emelés gondolatára, nem érvelt, hanem szavazott. Egyedül Széll Kálmán érvelt mint ügyes rhetor, Lukács pénzügyminiszter szokását tulajdonítván el erre az alkalomra, a­mely szokás abból áll, hogy nem az ellen­érvekre válaszol, hanem ezeket az érve­ket a maga hasznára átidomítja, és így az egészen átváltozott érvekre nagy volu­­bilitással felel. Csak egy-két példát hozok föl ennek igazolására. Én az állítottam, hogy az adózás nagysága nem jelzi a vagyonos­­ságot; az adót minden más tartozás előtt behajtják, még akkor is, ha a sze­gény ember vánkosát árverezik el miatta ; és meglehet, hogy az adófizető egy garas nélkül, sőt esetleg más adósságokkal túlter­helve marad, de azért az adó mégis befolyik. Például felhoztam a magyar föld­adót, a­melyből több folyt be akkor, mikor a magyar föld terményeinek ára (és ezzel a föld jövedelme) 150 millió­val csökkent, mint mikor a jövedelem 150 millióval nagyobb volt. Erre Széll Kálmán diadalmasan azzal válaszolt, hogy a földadót nem növelték, és hogy ezt nekem tudnom kellene. Nem is azt mondtam, hogy a földadót növel­ték, hanem azt, hogy több adó folyt be, mikor kisebb volt a földbirtokos jöve­delme. Széll Kálmán válaszával nagy lyu­kat ütött tehát a vízbe. Az adófizetés nagyságának összeméré­sét abszurdumnak deklarálva, azt mond­tam, hogy az is abszurdumra vezet, hogy a két államban nem egyenlő adókat ki­hasítják, mert így azt az adónemet át lehet alakítani, a­melynek az összehason­lítása hátrányos lenne, és csak azt hagyni meg érintetlenül, a­melynek összehason­lítása előnyös, így az összehasonlítás eredménye a furfangosságtól tétezik füg­gővé. Példa rá a söradó, a­melyet az osztrákok szépen kihasítanak. Erre nagy diadallal azt válaszolta Széll Kálmán, hogy ne tegyek oly káros állí­tást, hogy ne hasíttassanak ki a külön­böző adónemek, mert ha semmi sem hasíttatik ki, a kvóta 37 százalék lesz, tehát vigyázzak, mielőtt ilyet ajánlok. Lesújtó válasz volt ez ! Csak az volt a baj, hogy én soha ilyesmit nem ajánlottam, hanem azt mondtam, hogy az adóalap abszurd és még a kihasítási korrektívum is abszurd, mert csak­is a furfangosnak kedvezhet; ha pedig abszurd­nak neveztem az egész alapot, nem aján­lottam és nem ajánlhattam elfogadásra az abszurditást. Ilyen válaszokkal igyekezett a nagy rhetor, visszaverni a mi érveinket! Ovidius azt mondta: „videó meliora pro­­bogue, d­eteriora sequor“ és ezt nem úgy örökítette meg a közfelfogás, mint bölcs emberekre alkalmazható mondatot. Saj­nálatos dolog az, hogy az ország legte­hetségesebb emberei közt is vannak, a­kik kénytelenek a hamis érvelés egész rendszerét alkalmazni arra, hogy egy igazságtalan ügyet igazságosnak tüntesse­nek föl, vagy pedig otthagyni a kormány­­rudat. Minden sürgetésünk daczára Széll Kál­mán megtagadta azoknak az adatoknak a megszerzését, melyekkel világosabb ké­pet alkothattunk volna magunknak a két ország vagyoni állapotáról, mint az adó­zási eredmény összehasonlításával. Ezen adatok deríthették volna csak ki a telje­sítési képességet. Teljesítési képességről és nem kötelesség­ről szók, mert a függetlenségi és 48-as párt sohasem ismerte el jogosnak a közös ügyes intézményt, bármennyi törvé­nyen alapszik is. A jog és a törvény két igen külön­­böző fogalom. Semmi nemzedéknek nincs joga a haza függetlenségét elalkudni, és ha ezt megtette és alkujának eredményét törvénybe igtatta, e törvény lehet köte­lező az erő, hatalom alkalmazásánál fogva, de jogos sohasem lesz, és mihelyt egy másik nemzedéknek van ereje az átkos törvényt eltörülni, teljes joggal tö­rülné el. A kínainak a törvény nem tiltja, hogy elaggott atyját a vízbe dobja, de a jog legelemibb, legszentebb fogalma mégis tiltani fogja az apagyilkosságot Kínában épp úgy, mint a világon akárhol. Midőn bizonyossá lett az, hogy nem kaphatunk olyan adatokat, a­melyek a két ország vagyonossági állapotát kimu­tatnák, elhatároztuk, hogy tiltakozásunk jeléül otthagyjuk a bizottságot és nem tárgyalunk többé. Alig volt időnk jelölteinket magunkra venni, a bizottság máris jött ki. Egy perc­ elég volt a bentmaradt kormány­­pártiaknak arra, hogy végtelenül mélyre­­látó szemmel belássák, megértsék és meg­mérjék a háromszázalékos kvótaemelés igazságos voltát. A jelenet valósággal komikussá lett, annyira, hogy a kormánypártiak is nevet­tek a maguk sietségén. Csakugyan igaz, hogy az élet legszomorúbb körülményei közt is van mindig valami komikum, s a legvigabbak közt valami tragikum. Szomorú volt látni, miképpen küzdött egy kisded párt, érveket érvekre hal­mozva, vaskitartással azért, hogy védel­mezze a szegény haza érdekei és meg­mutassa az osztrákoknak, hogy Magyar­­országon a kvótaemelés nem könnyen megy. És szomorú volt látni, miképpen hal­mozott fallácziákat fallácziákra a nagy­­tehetségű miniszterelnök azért, hogy meg­védje azt, a­mit nemrég mint kvóta­­bizottsági elnök, visszautasított. Temporam mutantur, et nos mutamur in ittis. Nem kételkedtem soha a miniszter­­elnök meggyőződésének jóhiszeműségé­ben. A nagy anyagi áldozatot hozott azért, hogy az ország ügyeinek élére álljon és ez, a mai önző korszakban, neki becsületére válik. De tény az, hogy az idők változtak és azok a körülmé­nyek, a­melyek, mint vasabroncsok ve­szik a haza érdekeit körül, a változásra utalják végzetszerűleg azokat, a­kik a vas­abroncsokon belül vannak. Mi ezeken az abroncsokon kívül va­gyunk, hála Istennek, és feszegetjük har­­minc­két év óta szorongató gyűrűzetei­­keit, de miképp mutathatunk föl ered­ményt, ha a választók kicsinyre szabják számunkat. A mostani kvótaemelés története a legszomorubb színben fogja feltüntetni a jelen kor közszellemét, ilyen fokú meg­adás, ilyen fokú közöny alig található hazánk hosszú múltjában. Kossuth Ferencz: Lapunk mai száma 20 oldal. Budapest, nov. 30. A képviselőház hétfőn, dec­ember 3-án dél­előtt 10 órakor ülést tart, a­mikor is tárgyalás alá veszik a kvótáról szóló törvényjavaslatot. Az ülés végén Széll Kálmán miniszterelnök felel Barabás Bélának a «jelen» dolgában és Major Ferencznek a magyar vöröskeresztnek az afri­kai háborúban való részvétele tárgyában elő­terjesztett interpellácziójára. Az egyeztető bizottság ülése. A szentesítés alá terjesztendő törvényjavaslatok szövegét átvizs­gáló bizottsága az országgyűlés két Házának Bérezd Dezső képviselőházi elnöknek az elnöklésével ma ülést tartott, a melyben a főrendiház részéről Széchenyi Bertalan gróf jegyző, a képviselőház részé­ről Molnár Antal jegyző, Kovácsy Sándor és Kovács Pál előadók, a földmivelésügyi minisztérium részéről Bartóky osztálytanácsos vett részt. A bizottság meg­vizsgálván a vasúti árufuvarozás tárgyában Bernben 1890. évi október hó 14-én kötött s az 1892. évi XXV. törvényczikkel beiktatott nemzetközi egyez­ményhez Párisban 1898. évi junius hó 16-án létre­jött pótegyezmény beczikkelyezésével, az 1900. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról, a vizimunkálatoknál, az ut- és vasútépítésnél alkalmazott napszámosokról és munkásokról, a gazdasági munkavállalkozókról és segédmunkásokról, az 1900. évi népszámlálásról, a magyar királyi postatakarékpénztár elhelyezése czéljából emelendő épületről és a szigetvár—kapos­vári helyiérdekű vasút engedélyezéséről szóló tör­vényjavaslatoknak végső szövegezését, azt a két Ház határozatával mindenben megegyezőnek találta. Ennek alapján a felsorolt törvényjavaslatok a minisz­terelnökség útján királyi szentesítés alá terjesz­tettek.

Next